Belső Zóna

Elmúlt a sötétség Vash körül, eszméletét vissza nyerte.
~ Mi a fene történt? Meghaltam, vagy élek még? Ha meghaltam, ez lenne a túlvilág? Már nem érzek fájdalmat. A lábaim teljesen épek. Teljesen jól érzem magam fizikailag, nincs semmi fájdalmam, se kimerültség.~ gondolja magában Sisak, miközben értetlenül nézi, hogy sebei begyógyultak. Majd elkezdi felmérni a helyet, ahol van: első ránézésre olyan, mint ha a sivatagban lenne, ám a földből kristály oszlopok állnak ki. Vett egy nagy levegőt, majd elindult előre, nem sejtve, mit hozhat számára ez az ismeretlen terep.

Vash csak halad előre az ismeretlen terepen. A szél erősen süvít, a homokot Sisak arcába fújja, mér szerencse hogy a sisak némi védelmet ad. A távolból ismeretlen, mégis ismerős stílusú zajok hallatszanak. De ha ez nem lenne elég furcsa és ijesztő Vash-nak, ráadásként a szemei sarkából lát egy-egy árnyat, amik feltűnnek, majd amint oda nézne, eltűnnek.
~ Mégis hol vagyok? A távolból mintha az Arkham zajait hallanám, ám mégis ijesztőbbek. És ráadásként sehol semmi, csak ezek a furcsa valamik. Ha nem találok gyorsan valami fedezéket, akkor szerintem nagyon rossz dolgok várnak rám.~ gondolta magában Sisak, miközben csak ment és ment előre. Ahogy haladt előre, egyszer csak meglátott a távolban valamit, ami egy kunyhó lehet. Vash a látványtól erőt kap, és elkezdi szaporázni lépéseit. Amikor már csak pár száz méterre van a céljától, hirtelen egy erős ütést kap bal oldalról, amitől egy közeli kristály oszlopnak vágódik. Gyorsan körül néz, és látja, hogy egyre több árny köröz körülötte.
~ Mégis mik ezek az izék? Olyanok mint ha szellemek lennének. ~ gondolja magában az önbíráskodó, miközben figyeli, hogy honnan jöhet a következő csapás.

Vash-t sorra érik a támadásoki, egyik a másik után. Nem tudja őket kivédeni, és nem tud ellen csapást sem indítani, igazi patt helyzet. A sérülések csak gyűlnek, amiket ezek a szellemek okoznak. Egyik se mély seb, hanem olyan, mintha a lélekig hatolna.
~ Már biztos hogy ezek a lények nem e-világiak...~ csak ennyi tudott az eszébe jutni Vash-nak, mielőtt egy újabb támadási hullámot kap. Kezeit reflex szerűen a fejéhez kapja, remélve hogy ezzel védeni tudja valamennyire magát. A támadások egyszer csak megszűntek. Ahogy Vash felnézett, látta, hogy egy tetőtől-talpig bebugyolált személy küzd a lényekkel, és ahogy az látszik egyre inkább elfelé kergeti őket. Mikor a szörnyek elmennek, Sisak megpróbálja szemügyre venni megmentőjét: szürkésbarna szövetbe van öltözve, és a szeme csak épphogy kilátszik. Kezében egy göcsörtös bot, melynek végére egy kihegyezett kristály darabot erősített. A fejéről leveszi a takarást, és láthatóvá válik egy angyalian szép arc, gyönyörű zöld szemek, és szőkés barna haj. Tekintete elszánt, markáns, de gyönyörű, már-már megigéző.
~ Ki lehet ez a csodás angyal? Elbánt ezekkel a szörnyekkel, és ráadásként könnyedén. Mégis szépsége jobban meg fog, és az az angyali hang, amely elhagyja ajkait, szívemig hatol. Akár hol is vagyok most, innentől ha vele vagyok, maga a mennyország. ~ gondolja magában Vash, miközben azonnal bele szeretett meg mentőjébe.
- Mutasd az utat, megmentő angyalom!- szólt Sisak, majd erőt vett magán a fel álláshoz.

Vash követi a nőt, és meglepetésére oda mennek, ahova amúgy is menni akart. Ám döbbenetére, egy nagyon csele-csálé tákolmány, amire furcsa dolgok vannak fel akasztva. Piros Sisak végig hallgatta a nőt, majd szólt.
- Épp ide tartottam, mert láttam, hogy ez a viskó itt van, és gondoltam bejövök ide. Akkor hatalmas szerencsém volt, hogy közel voltam hozzád. Vagy lehet hogy épp a sors akarta így? Hol az az itt? Mik ezek a fantomok? Hogy zavartad el őket? Hogy lehet elmenni? - Vash egy pillanatra le áll, a lányra néz, majd folytatja - Megtudhatnám a megmentő angyalom nevét? Bár tudom hogy az angyaloknak nincs neve, engem mégis érdekelne.- fejezte mondandóját Sisak.

Vash végre megtudja megmentője nevét: Joanna. Az információk, amikkel Jo ellátja, kicsit lesújtják Sisakot.
- Hát, úgy tűnik akkor jó nagy szarban vagyok. Tehát azon a helyen, ahonnan jöttem, most megállt az idő? Egy magad fajta szépség mit keres itt? És mi van ha mondjuk ketten próbálkoznánk meg a kijutással? - nézett Vash Jo-ra kérdően, majd folytatta - Nekem amúgy nincs semmi keresni valóm itt, én nem vagyok bűnöző. Valami rohadék csapdába csalt, és ide küldött valami furcsa, kéken világító fegyverrel.- fejezte mondandóját az önbíráskodó.

~ Egyre furcsább ez a hely. Akár mennyi idő telhet el, ha egyszer kijutok, már pedig ki fogok, akkor nem leszek öregebb. Ez jó hír, ám a fene se tudja mikor kerülök ki innen. Jo azt mondja, hogy ez egy projekt volt, ami úgy tűnik sikeresnek bizonyult. Ám de valami nagyobbnak a része lehetett? A fene se tudja. Egy tiszta szívű nyithatja ki? Nos, ez nem tudom hogy rám igaz lenne-e, de Joanna-ra igen, csak szerintem úgy vélheti, egyedül nem indul útnak. ~ gondolkozott el Vash, majd a gyönyörű angyalra nézett, és így szólt:
- Nem kis távolság az igaz, de minden megvan a kijutáshoz. Ketten vagyunk, te vissza tudod verni a fantomokat, és szerintem a tiszta szív rád igaz.- fejezte mondandóját Sisak, majd megfogta Joanna kezét, és mélyen a szemébe nézett.

// Bocsesz ha túl nyálas a vége XD //

~ Már azt sem tudom mit gondoljak. Sose gondoltam hogy létezhet egy ilyen hely mint ez, arról nem is beszélve, hogy nem hittem volna hogy ilyen démonoktól, egy valódi angyal fog megmenteni. ~ gondolta magában Vash, míg Jo elment egy másik dárdáért.
- Nekem már az is elég, ha távol vannak tőlem. Ha csak a legegyszerűbb, állati értelemmel bírnak, akkor ha fájdalmat éreznek, elhúznak.- mondta Sisak, miközben átvette védelmi eszközét, majd folytatta - Naná hogy indulhatunk. Mihamarabb folytatni akarom Gotham védelmezését!- fejezte mondanivalóját, majd meg ragadta dárdáját, és fel állt, ezzel jelezve hogy készen áll az indulásra.

- Igen, Gotham. A hely ahol születtem, és nevelkedtem. Egy olyan város, amit át jár a bűn és a sötétség, ahol az egyszerű emberek félnek, és már annak is örülnek ha másnap felébrednek. Én vagyok az, aki meg akarom állítani a bűnözést, aki reményt akar adni az elnyomottaknak, kerül amibe kerül.- szólt büszkén Vash, mikor Jo rákérdezett a városra, majd át adta a vászondarabot, és elindultak a kijutási ponthoz.
Ahogy haladtak, a rémisztő hangok kezdtek újra hallhatóak lenni, vagy lehet hogy csak a süvítő szelet hallotta Vash.
~ Jo már jó rég óta itt lehet, ha ilyen könnyedén bír haladni ebben a pokoli Zónában. Örömmel beszélnék vele, de most sem a hely, sem az idő nem alkalmas. De érdekel hogy mégis mit keres itt? No de mindegy. ~ gondolta magában Sisak, miközben kitartóan követte Joanna-t.

Vash nem tudta eldönteni, hogy mikor hallja csak a szelet, és mikor a fantomokat. Hirtelen egy fantom tűnik fel, és valami más is. Egy újabb hús-vér ember, aki egy magasabb dűnén figyelt.
~ Ki lehet az ott a dűnén? És őt miért nem támadja a fantom? Úgy tűnik itt egy jó nagy célpont vagyok....~ gondolta Vash, majd a fantom fellöki, amitől Sisak az oldalára esik. Az érkezés érezhető, de nem okoz különösebb fájdalmat, mert elég finom szemű homok. Piros Sisak csak ekkor az ismeretlen férfi cselekedeteit.
- Ki a franc lehet ez az alak? Nem elég hogy játszi könnyedséggel összezúzta az oszlopot, de még utána úgy kapta fel azt a darabot, mintha műanyag lenne. De most még is kit támadhat? Úgy tűnik engem.- szólt Vash, majd maga elé kapta a dárdát, ezzel is jelezve az ismeretlennek, hogy nem futamodik meg.

Ostoba volt, felelőtlen és mindenekelőtt idióta... fogalma sem volt mióta feküdt az általa ismeretlen helyen, ám gondolatai milliószor végigpörögtek a történéseken, mindent gondosan végiggondolva, kielemezve, s immáron sokadszorra öklével belecsapott a földbe.
Hibát hibára halmozott s ostobaságán szégyenkezve egyetlen dühös könnycsepp futott végig az arcán. Gyűlölte magát felelőtlenségeiért, s figyelmetlenségéért. Érezte, azon kevés amit eddig elért semmissé lett, s elölről kell kezdenie mindent...
Még egyszer utoljára felidézte magában a jelenetet, azt ahogy elsodorták majd ostobaságát amivel a környezettel nem törődve csupán a kislánynak ordibált, s ezért valami a szeme sarkában lévő erő eltalálta, majd a furcsa zsibbasztó érzést amint szinte semmisség lett elsötétült minden majd újra érzett, látott, szagolt, de fogalma sem volt mit...
Lassan felállt, épp eleget tespedt eddig...
Sokadszorra is végigtapogatta testét ám korábbi, akár halálosnak is mondható sérülése eltűnt, s ő értetlenül állt az eset előtt, s normális esetben örült volna e ténynek, ám jelenlegi idegessége nem engedett neki egy másodpercnyi nyugtot sem.
Sötéten mérte végig a kihalt vidéket, majd óvatosan, a szélrózsa minden irányába kémlelve, elindult előre, az ismeretlenbe.

Vash várt az ismeretlen melák rohamára, ám hirtelen újabb adag lidérc támadt rá. A védekezések közepette Sisak észrevette, hogy a benga a kristály darabbal eltalálja Jo-t, aki pár métert repülve odébb került. Ekkor az ismeretlen az önbíráskodó felé fordult, kinek testét átjárta a félelem, ami sajnos meghozta eredményét: ő is le lett terítve. Ismét szerencse, hogy itt puha homok van, ami úgy fogja fel az érkezés erejét, mintha csak egy vastagabb párnára érne. Vash kicsit megrázza magát, majd amilyen gyorsan csak tud, felpattan.
~ Bár Jo a dárdát a fantomok ellen adta, de szerintem most megteszi ez ellen a hústorony ellen is.~ gondolta magában Piros Sisak, majd megmarkolta fegyverét.
- Nagyon nagyot tévedsz! Jo és én fogjuk elhagyni ezt a helyet, nem pedig te. Neked itt a helyed.- mondta hangsúlyosan Vash. Tudta, hogy ha ő kezdi meg a támadást, Titán könnyedén elhárítja. Így inkább várta hogy ellenfele támadjon előbb.

Az ismeretlentől való félelem teljesen átjárta lelkét, s a távolból az éterben hullámzó hangok ricsaja még a legbátrabbak szívét is jeges borzalommal hatotta át. A táj kietlen üres, halott, melyet az élet legapróbb szikrája se tőrt meg.
Lupin óvatosan közelebb lépett a kristályokhoz, s megvizsgálta őket, ám hozzájuk nem ért. Majd körbe nézett még egyszer, bármi jelét kutatva értelmes életnek, s nekiindult előre, óvatosan a lába elé s maga mögé figyelve, hogy megtalálja a kivezető utat.

Vash erősen megszorítja lándzsáját, majd Titán felé döf. Az önbíráskodó meglepetésére ellenfele olyan játszi könnyedséggel söpörte félre a támadást, mintha csak egy bottal piszkálta volna meg. Ám a helyzetben a legmeglepőbb az volt, hogy a melák puszta kézzel hárított. A másik, szabad kezével épp készült ütést mérni Piros Sisakra, ám Sisak felismerte a helyzetet, eleresztette lándzsáját, így elkerülte az ütést. Sajnos így távolabb került Joanna-tól, és már a fegyvere sem volt nála.
~ A pokolba! Ez egyre rosszabb: Jo-t támadják a fantomok, a fegyverem Titán közelében maradt. ~ gondolta magában Vash, miközben Titán felkapta a lándzsát, és azzal támadt Sisak-ra. A támadás ugyan olyan volt, mint amit az önbíráskodó indított pár perce: egy erős, erőteljes döfés. Vash tudta hogy olyan könnyedén nem tudná hárítani, mint ahogy Titán tette. Ám de eszébe jutott egy másik megoldás: ha az utolsó pillanatban mindkét kezével félre löki a döfést, akkor túléli a támadást. Ezt csak úgy tudná fokozni, hogy a kivédés után, hóna alá csapja a lándzsát, így ellenfele nem tud újra döfést használni, ezzel már is jelentősen le lesz korlátozva. Minden úgy ment, ahogy azt Vash eltervezte. Megvárta a támadást, az utolsó pillanatban félre lökte a lándzsa végét, majd a hóna alá csavarta a fegyvert.

Száraz torokkal, lassú, megkeseredett léptekkel haladt előre, dűnéken keresztül s kristályokon át, mígnem megpillantott egy különös kis csapatot, aminek hála felcsillant lelkében a remény szikrája, s vigyorogva nézte a távolban felbukkanó ismerős, arcot, vagyis maszkot, s óvatos léptekkel, a szélrózsa minden irányába ügyelve, lassú léptekkel haladt meg a társaság felé...
Ahogy közeledett egyre jobban ügyelt az észrevétlenségre, s biztos ami biztos alapon, előhúzta gyapjúpáncélját is, esetleges támadás védésére.