Knights Stadion

A pást közepén állsz. A gyep kellemesen meleg, még megtartotta a kevés napfényt, melegséggel árasztva el a szörnyű világot. A stadion teljesen üres vagy mégsem. Tarkódon érzed azt a semmivel sem összetéveszthető érzést, hogy valaki figyel. Itt a pálya közepén, hol csak az árnyékokat látod a nézőtéren. Mégis a sok évtizednyi képzésnek köszönheted, vagy csak az intuíció az, mely megadja a választ. Egy piros pötty villan meg tőled balra. A pötty villám sebesen közelít feléd. A forrása pedig egy fémesen felcsillanó fegyver a harmadik sor közepe táján. A fémes tárgyat pedig egy árnyék fogja. Egy emberre emlékeztető árnyék, melyre ha csak rápillantasz elfog a deja vu érzés. Egy régi érzelem, mely csak akkor fog el....
Helyzetedet tekintve közponi fekvésű voltál. A pálya szinte minden centimétere ugyanannyi távolságra van tőled. Több mint száz méternyi nyílt terep, mely magas két méteres falakban végződik. A nézőtér magaslaton helyezkedik el, csak hogy semmivel se legyen megkönnyítve a helyzeted. Legközelebb hozzád két kijárat van. Egyik a külső gyűrűre, a stadion belső része felé vezet. Ahol a nézői részek találhatók. A másik pedig az egyik kispadból nyílik. Ez pedig természetesen a játékosi részhez vezet, öltözők, zuhanyzó, és edzőtermek. Egyik sincs messzebb mint a másik, talán csak az életed múlik újfent a választásodon.

A vörös fénypont csak egy-egy pillanatra állapodik meg testeden, de reflexeidnek, és gyors észjárásodnak köszönhetően sikeresen elkerülöd a hosszabb kontaktust. Már fél úton jársz, mire az első lövés elhagyja a fegyver csövét. Csak egy aprócska villanást pillantasz meg, többet nem. Hangot, vagy rendes torkolattűzet nem. A találat nem téged ér, hanem melletted a szépen gondozott gyepet. Hatalmas göröngyöt vet ki magából, ebből már meg tudod állapítani, nem piskóta fegyver, amivel lődöz téged. Célzás szinte tökéletes, és még csodálkozol is rajta, miért nem talált el eddig. A hátralévő út örökkévalóságnak tűnik.
Cikázol jobbra-balra, a mozgásod teljesen kiszámíthatatlan, levegőbe ugrasz, és hirtelen megtorpansz, a lézerdot pedig mindig csak egy pillanattal később ér a hűlt helyedre. Már hat lövést sikerül elkerülnöd, és már kevesebb mint tíz méter választ el jelenlegi célodtól. Talán a vad elvesztése, vagy a fogyó idő az oka, hogy más taktikát választ a lövész. Egy-egy pontos célzás helyett, a tömegre megy rá. A fegyverét valószínűleg sorozatvetőre állítja, ami neked csak rosszat jelent. A golyók számoltalalnul röpülnek ki a csőből, és íveket szakítanak ki a földből. Lábaid sélsebesen járnak, és talán csak a szerencsédnek köszönheted nem kapsz be találatot. A cél elérése vészes így az utolsó métereket egy meglepően ügyes ugrással zárod. Az ajtó a hirtelen jött nyomásnak engedve szinte átszakadsz rajta. A golyók pedig már csak a falakból tudnak halálos darabokat kitépni.
Hosszú, széles folyosó tárul szemeid elé. Három felé ágazik el, jobbra, balra, és előre. A feliratok szerint előre a kijárathoz jutsz, a másik két irányba pedig, meg tudod kerülni a pástot, és az egész stadiont. Ez még nem is a zavaró rész, hanem az hogy minden villany fel van kapcsolva, pedig holtszezonban, alig szokták használni az épületmonstrumot. Bárki is vadászik rád, épület felett átvette az irányítást és ez az egész egy hatalmas halálcsapda.

A folyosón végigrohansz, és mikor át akarsz menni az elágazáson újra különös érzés fog el. Éppen kilépsz a sarkon, mikor egy penge áll bele a falba. Éppen csak nem állt bele a nyakadba, és oltotta ki az életedet. Balra áll egy nő, teste csupa izom, mozgása arák a egy párducé. Vigyorog teli szájjal, és néz rád, mintha csak egy préda lennél. Kezében fémes csillogású dobófegyvereket tart, és mintha csak valami hétköznapi dolgot csinálna lóbálja a kezébe. Hosszú fekete haja van, ajkai vérvörösek, csakúgy mint a szemei is, bőre barnás, de nem néger, magssága átlagos, de mégis van benne valamilyen nem evilági. A különösen ismerős érzés megint rádtör, mintha csak tudnád ki a nő. Mint ha összetartoznátok, akár csak azzal a fegyveressel, akit nem láttál de érezted. Még mielőtt átérnél az elágazáson, a nő újabb hármat dob feléd. Egyet eléd céloz, de kettő pontosan a mellkasodnak tart, már felkészült a menekülésedre, meg akarja akadályozni, hogy a kijárat felé távozz. Dobás után pedig azonnal megindul feléd. Rohan akár egy vadmacska, kezében egy-egy penge.

A nő csak egy pillanattal van lemaradva dobópengéitől, és mikor te kikerülöd őket, már a nyakadon is van. Kezeiben lévő fél-fél méteres fegyvereket maga előtt tartva ugrik. Kardod csapását egyenként félméteres pengéivel végi ki. A támadás ereje elég a nő hátrébblökéséhez. Talpon csúszik hátrafelé, majd mielőtt még teljesen megállna újra támadásba lendül, de most nem magasból. Alacsonyan rohan, és ballal egy szúrással próbálkozik gyomortájékon, majd a jobbat bal térdedbe próbálja meg beleszúrni teljes erőből.
A harcotok egy pillanatig sem enyhül, de valamit a távolban meghallasz. Ütemes döndüléseket. „DÜBB, DÜBB, DÜBB”. Mintha egy ütve fúróval dolgoznának kényelmetlenül lassan, és egyre közelebb jönne. A falak nem remegnek bele, de érzed lábaidon keresztül, ahogy valami, vagy valaki egyre jobban ledolgozza köztetek a távolságot.

A nő érzékeny pontjaidat próbálja meg eltalálni, de te átlátsz rajta, és olyat teszel, amit épeszű férfi nem nagyon tenne meg. Teljes védekezés nélkül támadsz, és amilyen botor is az ötlet, annyira sikeresen hajtod végre.
A nő először élvezettel nézi, ahogy támadsz, és már számítana a sikeres találatra, mikor elrugaszkodsz a földről. A pengék ártalmatlanul suhannak el melletted, vagyis inkább már alattad. A nő szemszögéből kikerülsz, és már reagálna a tettedre, de túlkésőn. A kard lesújt, és a nő hátába áll a fém.
A jobb lapockája kettéroppan a nyomás alatt, és ezt követően már akadálytalanul hatol be. A sérülés nem halálos, de a bugyborékoló vér arra enged következtetni, hogy szökik a testéből a levegő. A nő karját fájdalom miatt már nem tudja mozgatni, csak leül a földre, és a legyőzöttek nyugalmával figyel téged.
A távolban a csörtetés egyre hangosabb lesz, és a folyosó kanyarulatában megpillanthatod a közeledőt. Egy hatalmas árnyék tűnik fel először, ami a fény játéka is lehetne, de legnagyobb sajnálatodra nem az. Egy férfi tűnik a látómeződbe, talán túlzás is a jelző rá, mert annyi húsból, amiből a jövevény teste felépül akár hármat is ki tudna tenni. Több mint két méter magas, szinte teljesen meztelen, egyetlen ágyékkötő, az összes ruhadarab, ami rajta van, na meg az a két irtózatosan nehéznek tűnő fémkesztyű, ami mindkét kézfejét eltakarja szemeid elől. A több tíz kilogramm súlyú tárgyakat meg sem érzi, nem is csoda amennyi izomköteg foglal helyet a csontjain. Nem gyorsít léptein, csak halad tovább célja felé, ami a nő és te vagy.

A kard megvonaglik, és szavaid hallatán alakot kezd váltani. A mondatod végén megfelelő alakra vált, és elindul a "duplabölény" felé. A szörny lassan trappol tovább, közted és közte még jó nagy távolság van, mikor felemeli kezeit, és bokszoló állásba vált. A kígyókard még nem éri el, mikor a szemed láttára szinte eltűnik.
A következő pillanatban csak azt veszed észre, hogy megremeg az épület. Légáramlat csap az arcodba, és egy hatalmas test félelmetes sebességgel tovatűnik melletted. Az ellenséged mögötted van, a falba ágyazódva. Akár egy hatalmas kráter, olyan lyukat ütött, de látszólag meg sem kottyan neki.
- Mellé. - Jelenti ki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ilyen gyorsan helyváltoztatni. - Pedig azt hittem jól céloztam. Na majd most. - Lassan megfordul, fegyvered pedig irányt változtatva indul meg ellenséged felé. A becsapódás után levegőbe került por lassan ülepszik le, de még ezen keresztül is láthatod, ahogy újra felveszi a pozíciót, és szemeivel téged fürkész.

Lép egyet, és hatalmas lendülettel megindítja jobb karját. Egy hatalmas horgot akar bevinni. A szemeid kápráznak még a portól, de mikor a szálló permet iránya megváltozik, már tudod megindult. Tökéletes reflexeidnek köszönhetően sikerül az utolsó előtti pillanatban elugrani előle. A por felkavarodik, mintha csak egy hihetetlen gyorsaságú tárgy száguldott volna el melletted. Ez minden csak nem teleportáció. A lábai mérhetetlen sebességgel képesek mozgatni az alakot.
A kardod megpróbálja tartani a tempót, de akármennyire is gyorsan csúszik mászik a földön, nem versenytárs az óriás számára. Ami most éppen tövig nyomta karját a vastag betonfalba, amiből az egész stadion áll. Minden erőlködés nélkül kiemeli, mögött pedig nagyobb törmelékdarabok hullnak le, mint felsőtested.
Megmozgatja izmait, és újra irányba áll. Akár egy elrontott felhúzós játék, melynek mindig feléd kellene néznie. Nem szól egy szót sem, csak megteszi az első lépést, utána pedig csak a suhanás hallatszik, és végül a dörrenés, ahogy megállapodik a falban. Te pedig minden izmodat megfeszítve várod a következő rohamot. Sajnos már lihegsz a megerőltetéstől, és végtagjaid is fáradnak. Nem sok idő kell már, egy mozdulatot elvéteni, ami talán az utolsó is lesz számodra.

Lábaid villámgyorsan visznek, és talán csak annyi a szerencséd, hogy a kardod nem egy egyszerű gyilkoló szerszám. Az ellenséged megfordulva célba vesz, de neked újra sikerül kijátszani a halált, vagy azt a következményt, amivel az ütközés járt volna. A szörny hangos csattanással a falba ágyazódik, te pedig karddal a kezedben teszed meg a következő lépést.
A szörny már talán gyorsabban, mint eddig célra áll. Eközben a fegyvered újra kardformát vesz fel, te pedig izmaidat megfeszítve várod a támadási lehetőséget. Megteszi az első lépést, minek következtében felgyorsul. Már kezdesz hozzászokni a sebességhez, és már látod a mozgását. A kardot megemeled, és egy erőteljes dobással válsz meg tőle. Egyenesen a nyaka alatt fúródik be. A becsapódás csak súlyosbít a dolgon. Mikor visszapillantasz rá, láthatod hogy saját magának okozta a bajt.
A kard nem csak belefúródott, de az új erőhatás következtében teljesen át is szúrta. Bal lapockáján jött ki a kard, és az biztos, hogy mindent összeroncsolt, ami közte van. A szörny lassan megfordul, de már látszik rajta, hogy nem éppen a legjobb állapotban van. A nyakát furcsán tartja, mintha nem lenne benne semmi erő, és a sebből vér spriccel.

Megragadod a kard markolatát, és éppen kifele rángatod, mikor újra megérzed azt a különösen ismerős érzést. Azt az érzést, ami csak nagyritkán tör rá az emberre. De nem csak az, ami feltűnik neked. Fegyveredet kezedbe kaparintva, pillantod meg újfent azt az apró piros pöttyöt, ami egyre gyorsabban száguld, és mielőtt még ki tudnád végezni a bengát, vagy kikérdezni a nőt, rád veti árnyékát. A piros pötty újra testeden akar megállapodni, ha hagyod. A fegyveres ugyanaz, mint pár perce, csak most közelebb van. A folyosó végén foglalta el lőállását, és foghéjas mosolyát rád veti. A ruházata ódivatú, és talán túlságosan is melegen öltözött, mint ahogy az idő megkövetelné.

Még mindig az elágazásban vagy, így hát nem nehéz találni egy fedezéket, ami eléggé elrejt, és még golyóálló is. Beveted magad a keresztfolyosón, és ahol pár pillanattal előtte még a fejed volt, bevágódnak a golyók. A falból méretes darabokat forgácsolva le. A helyzeted nem reménytelen főleg, mivel eddig sok nullra vezet az egyszemélyes csapatod.
A kérdésedre először nem jön válasz, de az érzés, ami folyamatosan kínzott most erősödik. Mint ha csak éreznéd az ellenséget, és tudod hogy közeledik a kanyarulathoz. De mielőtt még befordulna, vagy bármivel is veszélyeztethetné életedet megszólal. Érces mély férfi hangja, kicsit töri az angolt, de azért válaszol.
- Azt hittük eddigre már rájössz. Mi vagyunk a Jugand, te pedig az eltévelyedett. Meghaltál, és hagytad megfosztani magadat az erődtől, ezért halnod kell… - Egy hatásszünet, ami nem a félemlítés miatt jött létre, hanem a felismerés az indok rá. – ett volna. De te bizonyítottál, még átlagos emberként is jobb vagy nálunk. Talán mégsem csak az bennünk lévő erő, az ami miatt felsőbbrendűek vagyunk. – Mondja, és befordul a sarkon, nem törődve azzal, hogy ő is tudja te ott vagy fegyvert szegezve. A fej melyet megpillantasz visszataszító, de mégis csak ismerős valahonnan.

A férfi arca semmilyen érzelemről nem árulkodik, sem az nem zavarja, hogy megsérültek társai, sem az hogy meztelenül állsz előtte. A világ már csak ilyen magától értetődő számotokra.
- Nem haltak meg. - Mondja rezignált hangon. - Így már öten, nem mintha össze akarnánk állni, valami "csapattá". - Mutatja ujjaival az idézőjeleket is. - Csak azért jöttünk, hogy újra elérhetővé tegyük az erődet. Kevesen vagyunk, nem csökkenhet a létszámunk. Mit gondolsz mi jön most? - Teszi fel a kérdést, miközben a sérült "társaid" éppen próbálnak felállni, még ha sérüléseik elég tetemesek. A késes nő pengéit meglepő módon használja. Kettőt maga felé fordít, és teljes erőből belevágja mellkasába. A sikolya betölti az egész teret, miközben a melák mellétek áll. De nem tesz semmi, vérzésen kívül természetesen, csak néz ki szemei mögül.