Kiképző terem

Néhány napja történt, hogy a sors egy különös bizsut adott nekem ajándékba. Néha megpróbáltam rájönni, hogyan működik azonban nem jártam sok sikerrel. Nem tudtam rendesen koncentrálni, így ha valami meg is jelent pár perc múlva szétfoszlott. Így nem tehettem mást, mint türelmesen várni hátha történik valami csoda.
Az egyik szomszéddal sikerült összebarátkoznom ez alatt az igencsak rövid idő alatt. Sajnálatos módon be kellett mennie a kórházba egy aprócska vakbélműtétre. Arra az időre, míg ő odaát volt kölcsönadta nekem legdrágább vagyontárgyát, a televízióját. A készülék kicsi volt és régi ráadásul minden kékesen világított, de legalább a műsort lehetett látni. A szobámból nem is rít ki annyira a rozoga kis televízió. A vakolat hullott a plafonról, a tapéta mindenütt felhólyagozott ráadásul csótányok bukkantak fel időnként. Az egyetlen bútordarab, ami a szobához tartozott egy kopott matrac volt. Azonban hittem benne a sorsom jobbra fog fordulni hisz a város híres volt bankrablásokról, ami egy riporternek tökéletes ugródeszkát jelentett.
Mivel még mindig állás nélkül voltam be kellett érnem egy szendviccsel vacsora gyanánt. Gondoltam egyet és a frissel vásárolt villanyrezsómra raktam a hagymás kolbászos szendvicset majd nehezékként az egyik könyvemet tettem rá. Amíg sült bekapcsoltam a tévét ám valami oknál fogva mindenből kettő volt a képernyőn. A kék szint még el tudtam viselni azonban ezt a duplázódást már nem. Odamentem a készülékhez és egy kisebbet rávágtam a tetejére hátha megjavul. Nagy sajnálatomra csak rosszabb lett a helyzet és már ugrált is a kép.
- Javulj meg te nyavalyás ócskavas vagy kiváglak a fenébe!- üvöltöttem mikor egy hatalmasat csaptam a tetejére. A gazdája mesélte, hogy ha nem akar viselkedni kombinált indítást kell rajta alkalmazni és bevált. Gyönyörű szép kék színben pompázott az egyik unalmas helyi vetélkedő. Már kezdtem úgy érezni, hogy kár volt vele bajlódni mikor furcsa szag tekerte meg az orromat.
-A francba!-
Mondtam hangosan majd ijedten rohantam a rezsóhoz. Annyira lefoglalt a szerelés, hogy megfeledkeztem a vacsorámról, amiből égett szag áradt. Sebes mozdulatokkal lekaptam a villanytűzhelyről is kinyitottam az ablakot mielőtt a szomszédok neki állnak dörömbölni. A szendvics egyik oldala még jónak tűnt a másik pedig elmehetett volna faszénnek. Sajnos nem volt mit tennem mivel nem dúskáltam a pénzben így be kellett érnem azzal, amim volt. Így leültem a matracra és majszolgatni kezdtem a kreálmányomat. Hiányoltam a hazai kosztot bár otthon is alig volt nézhető adás a tévében. Az íze oly borzasztó volt, hogy kicsordult még a könnyem is, de nem adtam fel a harcot. Minden áron le akartam győzni a szendvicset, hogy megmutassam kettőnk között ki a főnök. Úgy a harmadik falat után csipogó hang szakította félbe a mérkőzést, ami a gyűrűmből jött. Pár pillanattal később pulzáló fény is párosult a jelenséghez. Nem értettem mi történt hasonlót nem is tapasztaltam még ezért az arcom elé emeltem a gyűrűsujjamat. Váratlanul és minden figyelmeztetés nélkül a levegőbe emelkedtem. Lassan de biztosan távolodtam el hőn szeretett anyabolygóm padlójától. Még soha nem lebegtem azelőtt leszámítva az álmaimban ahol így spóroltam meg a gyaloglásra szánt időt. A ruha ezúttal nem változott meg rajtam, mint legutóbb csak egy zöldes fénycsóva vette körbe a testemet. Mintha egy láthatatlan kötélre lettem volna felakasztva. Azon kezdtem gondolkodni, hogy mégse volt jó ötlet állandóan magamon hordani azt, a gyűrűt. Miközben e tanakodtam az ismereten erő ellebegtetett az ablakig majd ki rajta. Nagyon örültem, hogy kinyitottam az ablakot, mert nagyon fájt volna fejem. Hatalmas sebességgel elindultam az ég felé miközben torkom szakadtából üvöltöttem. Pár pillanat múlva viszont abba kellett hagynom az ordibálást, mert valamit sikeresen bekaptam. Nem tudom mi volt az csak azt, hogy tollakat köpködtem szerte szét. Minél magasabbra értem a gyűrű annál jobban felgyorsított így újra elkezdtem üvöltözni, ahogyan a torkomon kifért. Néhány röpke perc után szeretett planétám a lábaim alatt hevert. Más körülmények között csodáltam volna ezt a lenyűgöző látványt ám abban a pillanatban mással voltam lefoglalva. Nem elég, hogy egy zöld energiagömb elrabolt majd kirepített az ablakomon ráadásul az űrbe vitt ahol köztudott nincs oxigén. Nagy csodálatomra nem tapasztaltam semmit. Se hideget, se nyomást még fulladást sem csak az egyre növekvő sebességet. Nem volt körülöttem más, mint a tökéletes fátyolként betakaró sötétség meg egy baromi nagy műhold nem sokkal az orrom előtt. Az emberiség történelmében szerintem én voltam az első olyan lény, aki lepipálta a teli torokból való üvöltést. Valószínűleg egy rock koncerten is simán túlüvöltöttem volna a ricsajt ekkora hangerővel az objektum meg csak jött. A karjaimmal csapkodásba kezdtem hátha ezzel sikerül elkerülnöm az ütközést azonban nem jártam sikerrel.
-Mozdulj már te nyavalyás ócskavas. - kiáltottam a gyűrűre hátha ez beválik.
Pár szempillantás múlva oly közel siklottam el a műhold mellett, hogy szinte éreztem a napelemek érintését. a szívem gyorsabban vert, mint egy versenyautó motorja. Mikor eljutott a tudatomig, hogy nem fogok szétlapulni kissé megnyugodtam és elkezdtem gondolkodni.
~Mivel nem fulladtam vagy fagytam meg talán van esélyem arra, hogy túléljem.~ futott át az agyamon. Persze az előbbi adrenalin sokk után nem nagyon tudtam egynél több dologra figyelni. Miután abbahagytam a magamal való társalgást egy hatalmas lyukra lettem figyelmes mely az űr szövetén díszelgett. Oly későn vettem csak észre, hogy nem maradt idő elmélkednem rajta mi is lehet és már bele is röpültem a közepébe. A belseje szavakkal leírhatatlan volt mintha árnyak és fényfoszlányok egyvelege alkotta volna. Olyannyira lenyűgözött a látvány, hogy észre sem vettem már nem üvöltözök. Nem tellett bele fél perbe és az alagút szerűség végéhez értem. Távolból egy különös parányi bolygó tűnt fel. Minél közelebb értem hozzá úgy lett egyre nagyobb és nagyobb. Meg voltam győződve a gyűrű erre a bolygóra akar engem elhozni. Kis idő múlva az objektum már akkora lett, hogy tisztán láttam a szárazföldeket és a vizeket. A Földhöz képest kevesebb óceánnal rendelkezett. A nagy csodálkozás közepette jutott csak eszembe mi van, ha az-az ízé nem tud landolni. Repülni mindenki tud ám a landolás az már más tészta. Miközben ezen gondolkodtam vakító fehérség lepett el mindent majd a következő pillanatban egy teremben találtam magamat. Nem tudtam megmondani a vakságom meddig tartott nekem csak pár pillanatnak tűnt. Rajtam kívül nem volt senki a szóbába leszámítva azt a csomópityegő, villogó, és kattogó gépet. Hiába bámultam a monitorokat nem sikerült semmit kisilabizálnom belőle. Régebben halottam, hogy raboltak el embereket az Ufók ám nem egészen így képzeltem el. Azt hittem veszik a fáradságot és egy űrhajón személyesen ragadják, el a prédát nem pedig keresztülrángatják a fél mindenségen. A félelmemet átváltotta a gyerekkorom óta bennem szunnyadó kalandvágy és kíváncsiság. A torkom némileg fájt a rengeteg kiabálástól ám akkor nem számított. Meg akartam tudni ki és miért akart látni és az a valakit, hogy hívják. Kérdések milliói kezdték záporozni az agyamat. Miközben arra vártam, hogy házigazdám szíveskedjen megjelenni monitorról monitorra jártam hátha sikerül valamire rájönnöm. Mikor ez végkép kudarcba fulladt csak csodáltam az addig még teljesen idegen szimbólumokat. Sok ember a fél karját adta volna oda, hogy láthassa azt, amit én láttam.

(Ha megjelenik valaki előttem meredten bámulni fogom ám nem a félelemtől. Miután kibámészkodom, magam üdvözlöm és kérdésekkel fogom bombázni a nevéről és arról hova hoztak.)

Éppen az egyik műszer ritmikus kattogását próbáltam behatóan tanulmányozni mikor megszólalt egy hang a hátam mögött.
- Üdvözöllek az Oa-n. John Stewart vagyok. –
Egy kilőtt golyó sebességével fordultam meg azonban nem az a látvány fogadott, amire számítottam. Azt reméltem egy számomra ismeretlen faj követe fog engem üdvözölni. Ehelyett kaptam egy mondhatni hétköznapi afró amerikait. Sehol egy második fej vagy szerteszét terjedő nyúlványok. Természetesen a bőrszínén kívül mást is sikeresen megállapítottam róla. Körülbelül tíz évvel lehetett idősebb nálam vagy egy kicsivel többel. A haja a katonákéhoz hasonlóan pedánsan és egy séma szerint lett lenyírva. A különleges ruha is azt sugallta valamilyen egység tagja lehet. Nem tudom honnan jött az-az érzés ez valamilyen egyenruha ehet. A férfi még mindig felém tartotta a kezét így pár másodperc után elfogattam a baráti jobbott. Szorítása kemény volt és határozott akárcsak egy katonának. Ezek szerint valamilyen katonai bázisra kerültem. A riporter agyam rögtön beindította a vizsgáló módot. Talán ha egy másik élőlény jött volna üdvözölni egész biztos a bámuláson mást nem csináltam volna.
Miután megtörtént a kézfogó baráti hangon szolt hozzám szinte nyugtató hatású volt amit mondott.
- Megértem, hogyha zavart vagy, én is az voltam az első alkalommal, de meg fogod szokni, higgy nekem. –
Ezután megveregette a vállamat mintha csak egy vidéki városkában lettem volna új lakos és ő meghív egy pofa sörre. Kezével az egyik szoba felé mutatott bizonyára azért, hogy menjek át oda. Akkor vettem csak észre a zöldes színű karvédőt, amit a kezén viselt. Szinte az egész ruhája zöld volt kivéve a mellkasa felső részén. Ott fekete szín tündöklőt az, amit a legjobban kedveltem ruhában. Ahol a két szín találkozott egy különös szimbólum foglalt helyett. Annyira idegen volt a jel mégis oly ismerős és végül beugrott. A kívánság gyűrűmön is pont ez állt akárcsak az ő öltözetén.
Mikor beértünk a másik szobába egy különös bútor együttes fogadott engem. A plafonon és a padlón egy-egy félgömb helyezkedett méghozzá szí metrikusan. Fogalmam sem volt mik lehettek ám nem maradtam sokáig a tanácstalanság börtönében.
- Itt az ideje, hogy ténylegesen is működjön a gyűrűd, így kérlek, feküdj fel oda, és két perc alatt végzünk is. -
Erre a kijelentésére rögtön megeredt a nyelvem majd mosolyogni kezdtem.
- Csak így hirtelen? Se vacsi, se virág?- fejeztem be egy még szélesebb mosollyal a számon majd lefeküdtem ahogy kérte. Abban a pillanatban nem érdekelt érti-e a viccet vagy sem.

Nem tudtam, hogy mennyire sikerült a poénom ám mivel nem halottam így bizonyára nem nagyon. Ám amiért nem kezdett szitkozódni joggal gondolhattam azt, hogy rosszul sem sikerül. Ez egy olyan patthelyzet volt. Nem gondolkodhattam ezen sokáig ugyanis egy vészjósló zöld fényáradat vette körül fekvő testemet mellé a pokol kínjai is párosultak. Nagy sebességgel izzott fel belülről a testem minden egyes porcikája mintha egy fémkohót nyeltem volna le. Oly erős és intenzív fájdalmat értem át, hogy kiáltani sem bírtam. Bár meglehet azért nem ordítottam jó szokás szerint, mert a fogaim valami ismeretlen flamenco ritmust játszottak. Esküszöm többször csapódott össze az állkapcsom, mint egy kolibri szárnya vagy legalábbis nekem így tűnt. Jó lett volna a valami belemarkolhattam volna ám erre nem volt lehetőség. Kínoktól gyötört testem ide-oda csapkodódott majd amilyen hirtelen jött úgy el is múlott a fajdalom és nem maradt utána semmi. Az ember az gondolná, ilyen hőség után marad valami hátra és ebben igaz is volt. Az afro amerikaihoz hasonló kezeslábas egyenruha volt rajtam is bár fogalmam sincs mikor adták fel rám. Időt nem pazarolva bájos kísérőm rögtön a következő kalandok felé invitált engemet.
- Gratulálok. Mostantól szinte mindenhez hozzáférsz a gyűrűdön keresztül. Most pedig átvezetlek a kiképző szobába, és megkapod a kiképző tiszted, akit minden bizonnyal már ki is jelöltek melléd. -
Ám a terem, amit nekem mutatott tökéletesen üresnek tűnt. Hiába forgattam a fejem az összes általam ismert égtáj felé nem vettem észre senkit, de azért beléptem.
- Nos, a szerencsés személy, nem más, mint Bzzd. - mondta majd rám csukta az ajtót.
Nem kellett sokáig a tudatlanság vermében vergődnöm ugyanis leendő oktatóm megszólalt a hátam mögül.
- Heló. Én foglak bevezetni téged a gyűrűvel folytatott harcba.-
Mikor fél szemmel hátra pillantottam egy fullánkos bogarat vettem észre, amitől szökkentem egy nagyot előre miközben felkiáltottam.
-Jeszus mi a..- ám a torkomon akadt a szó mikor megláttam méretes fullánkját és rögtön tudtam nem lenne bölcs felhergelni -fenének kell az embert rémisztgetni. Ha megkérhetlek, legközelebb ne úgy jelenj meg, mint egy kísértett vagy egy orvgyilkos. -
Hogy témát váltsak elkezdtem körbe tekingetni, hogy eltereljem a témát eme incidensről.
-Meg tudnád mondani pontosan hol, vagyok, és mire fogsz engem kiképezni kedves Bzzd? Utána mesélhetnél magadról egy keveset. Imádom az új élményeket és megismerkedni új emberekkel, pardon élőlényekkel. Szóval megismerni másokat.-

(Ez a kérdezösködés csak reagálás Bzzd megjelenésére.)

- Nem cseverészni jöttünk ide, pupák. - mondta az aprócska kis bogár. Nem értettem miért ilyen barátságtalan velem szemben amúgy. Ekkor jutott el az emberi tudatomig, hogy egy méhecskével diskurálok. Odahaza is voltak emberek kik állatokkal beszélgettek ám azok soha nem válaszoltak. Én pedig egy teremben voltam egy beszélő zsörtölődő fullánkossal. Ha nem lett volna elég a modora hirtelen elkezdett sokszorozódni. Először csak egy volt belőle majd egyre több és több végül egy egész raj. Kissé megijedtem tülök ugyanis gyerekoromban megcsípett egy méh így tudtam mennyire fájdalmas lehet. Ezek viszont tízszer annyian voltak vagy talán még sokkal többen.
- Bármit elképzelsz, a gyűrűddel képes vagy azt létrehozni. - mondta miközben a furcsa kis izék töretlenül haladtak felém. Nem volt más ehetőség rohanni kezdtem ám csakhamar egy fal állta az utamat aminek nekitámasztottam a hátamat így onnan védve voltam. Nem értettem, hogy csöppenhettem bele ebbe hisz nemrég még otthon békésen pihentem és most pedig egy csomó csernobili rovar akart rám támadni.
- Úgy látszik, hogy a méret növekedés agy csökkenéssel jár. - mondja az idegesítő rovar. Fogalmam sem volt mit tehettem. Hirtelen beugrott, hogy minden amire szükségem volt az a gyűrűs ujjamon fityegett. Gyors elhatározás után egy terv kezdett kibontakozni kevésbé rémült agyamban.
A fejemben elképzeltem mire van szükségem minden egyes vonását a hangját és láss csodát egy hatalmas porszívó jelent meg a semmiből.
Az a tervem, hogy az összes kis dögöt fölszippantom miközben kackiásan válaszolok a bizzegőnek.
-Nem mondanál olyat amit még nem tudok. Ennyire magamtól is rájöttem.-

Amikor aszt hittem jó úton járok kiderült, hogy hatalmasat tévedtem. ahelyett, hogy fölszívódott volna a raj mindegyik tagja megdagadt jóval nagyobbra mint az én kézi szerszámom. Pár lépést tettem hátrafelé a lódarazsaktól vagy miktől és kissé rémült arcot vágtam. Az sem kellemes ha egy normál méretű bogár csipi meg az ember, de ha az a rovar akkora mint bernáthegyi? A bogár szavai viszont némileg kiszabadítottak a pánikólas medréből.
- Semmi értelme nem lesz ennek. Jelen állás szerint az a gyűrű nem neked való. -
Sikeresen eszembe juttatta, hogy van egy gyűrűm ami minden képzeletemet valóra váltja. Nem volt más dolgom mint az eszemet használni ám ami nincs azt elég nehéz hasznosítani. Ráadásul ha ez nem lett volna elég valami zümmögést halottam a hátam mögül. Mikor odanéztem egy második rajt fedeztem fel mely a semmiből bukkant fel. Kissé emlékeztet arra a játékra mikor az győz aki nagyobb számot tud mondani. A nagy gondolkodásban végre megértettem azok a bogarak nem valódiak, nem élnek. Így nyugodt szívvel küldhettem vissza őket a semmibe ahonnan jöttek. Nem tudtam, hogy a nagyobb tárgyakat sikerrel meg tudom idézni azonban muszáj volt megpróbálnom valamit. A menyiségük miatt mindet egyszerre kellett elpusztítanom. Kinyújtottam a jobb kezem majd magam elé képzeltem egy hatalmas rotort ami szép lassan feldarabolja az első rohamot. Úgy terveztem mikor végzek gyorsan foglalkozok a hátam mögött lévő bagázzsal is.

A megalkotással nem volt probléma ám valami oknál kifolyólag nem akart beindulni a kicsike. Betegesen köhögött és nem akart elindulni. a rajok egyre csak közeledtek és én is egyre jobban bepánikoltam. Végre lassan, de biztosan beindult a rovarölőm így az előttem lévő bogarak szép lassan apró darabokra hullottak szét. Azonban nem voltam elég gyors így a mögöttem lévő csapat túl gyorsan ért el engem. A hatalmas döngicsélő dögök egyesével csapottak nekem majd mintha szellemek lettek volna átmentek a testemen. A propeller úgy eltűnt mintha soha nem is lett volna. A testem kissé megremegett majd térdre rogytam. Soha nem éreztem hasonlót azelőtt. A rovarnak természetesen akkor is volt egy csípős megjegyzése.
- Ha ez most valódi lett volna, és éles küzdelem, akkor már rég halott lennél. - majd fenyegetően felém bökött a szúrós potrohával- Mit gondolsz, miért volt rossz az a propeller?- kérdezte tőlem.
Vettem pár mély lélegzetet és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Nem elég, hogy egy idegen bolygóra repítettek és rémálomba illő lények támadtak rám még ez a törpe is nagyoskodott velem. Sajnos ezek után nem igazán működött a jómódorom.
- Több okai is lehet pl most csinálok ilyet először. De az is lehet, hogy nem igazán akartam azoknak a lényeknek ártani. Azonban az sem mellékes szempont, hogy óriási darazsak támadtak rám, akiktől féltem és azt hittem bántani fognak!- ezzel szép lassan felálltam.
Nem érdekelt, hogy valami szuper ufo nem tűrhettem, hogy szórakozzon velem. A hangomban nyoma sem volt kételynek csak magabiztosság és némi ingerültség hallatszott.

Úgy tűnt a kis nikkel bolha nincs teljesen elragadtatva a válaszomtól, sőt még tovább gúnyolódott rajtam.
-Nem akartál nekik ártani? Milyen cuki. NEM! Ők megöltek volna, ha arról van szó! Újra! Mi volt a baj az alkotásoddal? -
Halványlila gőzöm sem volt arról mit akarhat tudni ez a bosszantó kis lódarázs. Vettem egy mély levegőt majd úgy döntöttem változtatok a beszélgetés menetén.
-Ha te is válaszolsz egy kérdésemre én is válaszolok a tiedre. Hol vagyok pontosabban és miért vagyok itt? - ám hogy lássa nagylelkűségemet rögtön válaszoltam a kérdésére- Sokat nem értettem, azonban ha ez a fantáziánkból bármit képes megalkotni akár csak egy állom. ebben az esetben, ha nincs meg a megfelelő koncentráció, akkor az egész nem ér semmit. Na, most te jössz.-
Gyakran álmodtam, hogy sötétben vagyok, amitől féltem így világosságot akartam teremteni ám mivel féltem nem tudtam koncentrálni ezért maradtam a sötétben. Ez a kis veszekedés teljesen elfelejtette velem, hogy egy idegen lénnyel beszélek egy távoli bolygón.

- Majdnem jó. - mondta és már azt hittem képzelődök.
Hangszíne megváltozott már nem pökhendien beszélt, hanem úgy aki kicsit elégedett. Ez nem biztos ám nekem úgy hangzott.
- Ismerned kell, amit teremtesz. Nem kell részletekbe menően, a legapróbb alkatrészig, de tudd, hogy mi hogyan működik. Egy terepjárót nem fogsz tudni létrehozni, ha nem tudod, hogy van benne egy motor, amitől megy a jármű. Egy elefánt nem fog letarolni senkit, ha nem tudod, hogy van egy szíve, ami ver.-
Ez teljesen logikusnak hangzott bár azért még akadtak vakfoltok ráadásul nem értettem egy méh honnan ismeri a járgányokat. Nagyjából ismertem a porszívót hisz odahaza gyakran használtam mégse tűnt jó megoldásnak. De legalább kaptam némi segítséget, amivel csiszolhattam a képességeimet. A bogár a kérdésemre megint ingerült lett kissé.
- Hát nem figyeltél a fajtársadra? -
-Hát bemutatkozott majd elmondta, hogy az Io-n vagyok. Nem-nem, Oa. Meg hogy csinálni kell valamit a gyűrűvel majd befektetett abba a kínzó micsodába. És azt mondta mindenhez hozzáférek a gyűrűvel. Szerintem többet nem mondott. Azt hittem azt jelenti, könnyebben tudom használni ezt az alkotó képességet. Azonban nem mondta pontosan miért vagyok itt és miért kell kiképezni? Ez vajon valami háborús előkészület és másokat elragadva szereztek katonákat?-
A régi időkben a törökök is ugyanezt tették bár ők gyerekekkel. Kissé gondolkozni kezdtem az afro amerikai mondandóján hátha mást is jelentett.
~Mi van, ha az információt magától a gyűrűtől kellene megszereznem?~
Mielőtt zümi válaszolhatott volna fejemmel egy magasságba emeltem a gyűrűs kezemet és erősen gondoltam egy kérdésre hátha választ kapok rá.
~Miért vagyok itt és pontosan mi ez a hej? Miért képeznek ki?~

Fogalmam sem volt honnan tudta mire gondolok ez a lódarázs ám a válaszai ezúttal végre az volt amit vártam.
- Nincs azzal semmi gond, a gyűrű számítógépként is működik, és hozzáférsz az alakulat feljegyzéseihez. De ha ennyire nem figyeltél, elmondom még egyszer. Az Oa bolygón vagy, és a Zöld Lámpás alakulat tagjává váltál akkor, mikor az a gyűrű kiválasztott téged. Ez igen komoly felelősség. Az alakulat őrzi a békét az univerzumban. A többit már tudnod kell magadtól is, azt aktiválta az a 'kínzó micsoda". -
Szóval ezek szerint egyfajta rendvédelmi szervezet csak ők az egész űrben ténykednek. végre egyenes és érthető választ kaptam. Azt is megtudhattam, hogy a gyűrű egyfajta számítógép ami minden információval képes ellátni. Sajnos még nem tudtam, hogyan jussak ezekhez az információkhoz ám mindennek eljön az ideje.
- Még mindig nem tanultad meg a leckét, szóval hajrá! - majd valami a semmiből a fejem főlé került. elugrani nem maradt időm ám nem volt rá szükségem. Nemrégiben azt mondta ha nem ismerem valaminek a működését azt nem fogom tudni jól megalkotni. Amit én jól ismertem nem más mint a filmek és a rajzfilmek voltak. azokból kellett kiválasztanom a megfelelő eszközt. Elképzeltem ahogyan megjelenik egy hatalmas ceruzahegyező gép. Mivel kölyökoromban gyakran tekergettem leckeírás közben pontosan tudtam hogyan működik.

Nagy meglepetésemre nagyméretű zöld forgácsok hullottak körém és persze rám. A kreálmányom bevált így sérülés nélkül úszhattam meg ezt az aprócska incidenst.
- Na látod, megy ez! - mondta az aprócska kis kiképző tiszt.
Ez rendkívül jól esett a rengeteg gorombaság után. Olybá tűnt a kapcsolatunk végre a helyes vágányba ért. Először válaszolt egy kérdésemre utána pedig megdicsért. Ez pedig olyan érzés volt mintha becsületrendre terjesztettek volna elő. Azonban nem maradt időm örömködni ugyanis egy zöld labdaszerűség repült nagy sebességgel egyenesen felém.
-Oo- mondta miközben teljes erővel telibe kapott az a hatalmas képződmény.
Azonban ez nem lombozott le sőt ellenkezőleg teljesen felvillanyozott. Mosolyogva keltem fel várva a következő jó tanácsot. Arra számítottam, hogy mindig légy éber. Kis várakozás után még mindig mosolyogva felteszem neki a kérésemet.
-Ismételjük meg.-

Kissé fájt ahol nekem csapódott az energiagömb ám elhanyagolható volt ahhoz az extázishoz képest amit átéltem. Egy idegen bolygón beszélhettem egy idegen lénnyel aki közölte velem miszerint galaktikus rendfenetartónak választottak. Amint felkeltem a bogártól kaptam egy újabb dicséretet a várt tanács helyett majd váratlanul három gömböt indított el felém. Kinézetre pont úgy néztek ki mint a korábbiak. Ezúttal viszont nem ért váratlanul a támadása. Úgy döntöttem egy kis csínyt kísérelek meg a kárára. Gyűrűm segítségével egy hatalmas csatorna csövet alkottam meg. Az a célom, hogy az egyik felén bemegy a másikon meg ki pont az oktató irányába. Ám míg elérik a gömbök a csövet még odaszólok valamit az kiképzőmnek.
-Még egy bók? Igazán elkényeztetsz. Te mióta vagy zöld lámpás?-

Az első gömböd még visszafordul, a második becsapódásától a cső, amit létrehoztál megreped, így a harmadik könnyű szerrel töri darabokra a gyenge kreálmányod.
- Jó ideje. - válaszol kurtán, majd hallod, ahogy a kiképző terem ajtaja felnyílik, és a fogadód, John lép be, Kilowog kíséretében.
- Ez elég gyér teljesítmény volt, pupák! - hallod a nagy darab idegen mély, és érdes hangját.
- Elsőre senki sem tökéletes. - válaszol John rá, majd Bzzd is odarepül hozzájuk, és megállnak veled szemben.
- Innentől kezdve már Zöld Lámpásnak tekintünk! Üdv a köreinkben. De azért a gyűrű használatán még csiszolj, és idővel sokkal jobban fogod kezelni. - mondja el Bzzd neked, majd John a válladra teszi a kezét.
- Kérsz egy sört? - mintha ezer éve pajtik lennétek.

A gömbök közeledtek felém nekem viszont volt annyi időm, hogy feltegyek egy kérdést. Választ ismételten nem kaptam azonban sértegetés sem hangzott el a kiképzőm irányából. Az első gömb gond nélkül vissza szált a feladójának azonban a másodknál már nem voltam ennyire szerencsés. Nekiment a csőnek és csúnyán megrepesztette az utolsó golyó pedig szilánkokra törte az alkotásomat.
-Jó edeije.- jött egy rövid velős válasz.
ezután az ajtó lassan kinyílt és a jó öreg afro lépett be egy meglehetősen különös társsal. Jhon sem volt aprónak nevezhető ám a jövevény mellett eltörpült én meg bolhának éreztem magamat. Vállai olyan szélesek voltak,hogy nyugodtan elmehetett volna birkózónak. Mikor megláttam malac szerű fejét egy lépést hátrébb léptem és igyekeztem nem sikítani. Amint felfogtam, hogy mindenki barátként kezeli rájöttem nem akar bántani. Hogy tévedésemet leplezzem kissé lehajoltam és apró grimaszokkal megdörzsöltem a térdemet.
- Ez elég gyér teljesítmény volt, pupák! - mondta szigorúan a nagydarab idegen.
- Elsőre senki sem tökéletes. - válaszolta segítség képen Jhon miközben Bzzd odarepült hozzánk így már hárman álltak szemben velem.
- Innentől kezdve már Zöld Lámpásnak tekintünk! Üdv a köreinkben. De azért a gyűrű használatán még csiszolj, és idővel sokkal jobban fogod kezelni. - mondta a kis kiképző.
Mintha csak szentesíteni akarná a férfi a vállamra tette a kezét- Kérsz egy sört? - ez teljesen váratlanul ért és úgy éreztem mintha már ezer éve haverok lettünk volna.
-Ő. Miért ne?-
Más nem jutott hirtelen az eszembe, de én nem szoktam sörözni ám akkor ezt nem utasíthattam vissza. Tagja lettem egy csapatnak és úgy festet ők is befogattak. A nagydarabtól kissé tartottam ám igyekeztem ezt nem kimutatni. A biztonság kedvért mikor kifelé tartottunk igyekeztem, hogy ne legyek hozzá karnyújtásnyira. Mielőtt kimentünk volna úgy éreztem valamit muszáj megtennem.
-Mindent köszönők nektek.-