Csokit vagy csalunk!

Halloween közeledtét jelzi, hogy a városok, és települések nagy részén már ki vannak függesztve az ijesztőbbnél ijesztőbb, viccesebbnél viccesebb dekorációk. A boltok kirakataiban horror filmekből ismert csecsebecsék láthatóak, mint például zombi kezek, vámpír fogak, egyéb lények arcát mintázó maszkok és a többi, és a többi. A szülök már elkészítették, vagy megvették a gyerkőcöknek a jelmezeket, felkészültek más apróságok látogatására, és gyakorlatilag kifosztottak minden édesség boltot, illetve a nagyobb bevásárló központok édesség pultjait. Eljön a várva várt előest, amikor is nem minden napi gyilkosságokról számolnak be a hírekben. (Hogy ezt hol, és hogyan látjátok, rátok bízom, a lényeg, hogy értesüljetek róla.) Gotham-ben, Metropolis-ban, és egyéb más helyel furcsa gyilkosságok vették kezdetüket. Az áldozatok fejeit levágták, ám a fej maga, sosem került elő. Sokan a Fej Nélküli Lovas legendáját emlegetik fel, aki már-már kényszeresen vagdossa le emberek fejét, hogy megtalálja a megfelelőt, amivel a sajátját pótolhatja. Legenda csupán, és sokan csak mosolyognak; úgy vélik, ez csak egy újabb pszichopata "gyermeteg tréfája", aki ki akar tűnni a tömegből. Nos, hogy ti erről hogy vélekedtek, majd eldől az első körben.

Penny jelmeze így néz ki



Három óra. Ennyit voltam anya sírjánál, délelőtt. Bementem a régi házba és ott töltöttem a napot. Este hatkor hagytam el a szobámat, egy jelmezben, amit ma találtam meg anya szobájában. Egy Zorró jelmez, melyet a jelek szerint ugyanannyi idősen viselte mint én, mert remekül illett rám. Felcsatoltam a kardot is, mely csak egy műanyag játék volt. a zselé lényt átalakítottam olyanra, mint a jelmezhez tartozó kesztyűk, majd fogtam egy reklámtáskát és el is indultam. Íjamat most nem hoztam magammal. Némi édesség szerzés után, meg egy erőszakos kutya elkergetése után, egy kissé kíváncsi voltam, hogy vajon van e valami érdekes az esti híradóban, így hát elsiettem egy üzlethez, ahol tévéket árulnak és a kirakatban mindig be van kapcsolva, különféle csatornákra. Szerencsémre az egyik épp az esti híradót mutatta. A hangot sajnos nem hallottam, így csak néztem, ahogy leadják a riportot.
- Úgy tűnik a gonosz tényleg nem alszik sohasem.

Zaunát nem különösebben hozta tűzbe ez az egész Halloween téma. Ahonnan ő jött, csak a gazdagok ünnepeltek. A pórnép örült, hogy volt mit enni. A kívülállók pedig nap nap után csak küzdöttek. Nem foglalkoztak ilyesmivel. Örültek a győzelmeiknek és meggyászolták a halottaikat. Ennél többre nemigen futotta. A napokban persze előkerült ez a jelmezes szórakozás. Nem tudott nem tudomást szerezni róla, hisz a csapból is ez folyt. Ettől függetlenül a szokásos esti programot tervezte be. Nyom keresés, vacsora, közben tévézés fél szemmel. Ha ezt valakinek elmondaná, biztos, hogy bolondnak nézné. Se család, se barátok. De neki ez jutott.
Mivel a kollégáinak és a főnökének is van családja, így rá maradt a zárás. Persze nem kellett győzködni. Hova sietne? Akármerre néz, gyerekeket lát jelmezben. Mindenhol horror dekoráció. Tényleg nagyon szerethetik az emberek ezt az ünnepet. Talán ha lesz kivel, következő évben ő is kipróbálja. Bár talán ő már kicsit túlkoros hozzá.
Útközben megáll egy büfénél, hogy harapjon valamit. Míg a sorára vár, a kirakott tv-t figyeli, amiben beszámolnak egy furcsa gyilkosságsorozatról. A közelben lévők meg valami fej nélküli lovas legendáról kezdenek pusmogni. Zauna pedig csak legyint magában. Képtelenség, hogy valaki fej nélkül éljen. Ez csak egy ostoba mese, amivel gyerekeket lehet ijesztgetni. A gyilkos az más lapra tartozik.

Gotham városának ezen részét a csend uralta. Normális esetben ilyenkor az éjféli neszt gyerek ricsajok ezrei törnék meg, ám idén ez most elmaradt. Valószínűleg a szülők komolyan vették a hírekben hallottakat, hogy egy fej nélküli lovas szedi áldozatait, így nem nem engedték az utcára porontyaikat. Morinas a kis garzonjában éppen egy késői vacsorázása alatt ütötte meg a fülét ez a hír, miközben ment mögötte egy ósdi rádió, amit valószínűleg az előző tulaj hagyott maga után. A dolog annyira nem hozta lángba, s már tervezte is, hogy az evés után elteszi magát holnapra, ám ekkor kopogás neszére lett figyelmes. A biztonság kedvé ért kardjához nyúlt, s fél kézzel úgy nyitott ajtót, hogy szorosan markolta pengéjének markolatát. Az ajtó mögött azonban nem talált senkit. Kidugta fejét, szétnézett a lépcsőházban, ám még így se volt semmi különös. Visszafordult, s észrevette, hogy a lábtörlőjén egy levél nyugszik. Bevitte a lakásba, majd az ágyára leülve feltépte és elkezdte olvasni. Ez állt benne:

Morinas, új küldetés. Nyomozz az incidensek után. Az elkövetőt hatástalanítsd, és értesítsd főhadiszállást, utána az ügynökök akiket küldünk onnantól majd átveszik.

Szuper lesz. Ironizált magában a lány. Azzal kilépett a szobájából, s kattant mögötte az ajtó zárja.

Eme napnak még a szele is csodálatos. Mély levegőt veszek, majd érzem ahogy az áramlat végigsuhan csupasz testemen. Hietelen sikítást hallok, gyerekek azok kiknek nem tetszik vaidúj, színpompás Ádám jelmezem. Peddig mennyit kerestem a tökéletes levelet hozzá. Ráadásul milyen magasra kellett hozzá másznom a fára... Kezem derekamra rakom s elégedetten terpeszkedek, mint valami szatír, csupán holdfejem az amin szokásos széles, bárgyú mosolyom ad valami tudatos felhangot az egész öszképnek.
Flora mellettem lépdel ám hirtelen megpillant egy szerelmespárt a távolban, s kedvesen hozzájuk rohan, boldogan tartva feléjük a zacskót, melybe a cukorkát gyűjtötte. Ahogy fut a kis esetlen felbotlik saját lábában, s elhasal pont a pár előtt, akik felkapják a fejüket a lovagi jelmez keltette zajra. Hirtelen éles sikoltás süvít végig a városon ismételten, ám Gothamben ezen senki nem lepődik meg. Valamiért imádom ezt a várost. A jelmez hibája ez a kalamajka, vagy Floráé, aki egy Dullahannak, másnéven fajnélküli lovasnak akart beöltözni, esetleg az enyém, aki oly élethűvé tette a dolgot azzal, hogy a pillanat hevében azt láttattam a párral, hogy a lánynek télleg nincs feje? Ezt már sosem tudjuk meg. Flora ismételten nem kap cukrot, így csak örömmel kell figyelnem, amit kislányos zavarában a páncélhoz járó életlen pengéjű kardot előveszi, s levágja a két szerencsés flótást. Minidg meg akartam nézni, hogy szuperál a csorba penge, ám így sokadjára kezd kicsit unalmas lenni a darabokra tört, szétzúzott csontok, kiálló belek, s egyéb nyalánkságok tárháza.
Felnézek, s az ablakoknál több ember hirtelen húzza össze függönyt. Sokan látták, s ezt is a város legújabb legendájának fogják tulajdonítani.
Arcom hirtelen széles vigyort vesz fel, majd intek Florának kövessen, aki immáron újra jókedvűen ugrált oda hozzám.
- Eme pletykának nem mi vagyunk az alapjai. Van kedved fejnélküli bácsikat és néniket vadászni? Nekem van. - Igazából amióta megláttam az újságot a Dullahanról csak erre tudok gondolni...
- Irány a sötétség birodalma, te lány. Legyen ez az idei, a legjobb Halloween!

A mai nap valami hihetetlen dolog történt, megbojdult a holtak árja, valami történt s különös bizsergés áradt szét egész valómban. Nem, nem a bizsergés a különös, hanem az, ahogy úgy érzem mintha élnék. Halloween a holtak ünnepe, mikor a szeretteink eljönnek meggyászolni a veszteséget, mikor fürdőzhetnénk az álők szeretetében. De azok nem, kik egyedül vannak. Senki nincs aki tudna rólam, aki tudna a lányról, kit a legendás karddal, az Excaliburral láncoltak egy eltemetett betontömbbe egy "Beatriche" névre szóló sírkő árnyékában.
Hirtelen kitörtem "lakomból" s felrepültem az égre ahol is vörös létem piros derengésbe vonta a halottakat jött gyászolók millióit. A síromban a gyűrűtöltő vibrál, érzékeli az itt erősödő mágikus erőket. Valami különleges van a levegőben, a holtak valami ismeretlen rémről, valami ősi fenevadról regélnek, írország ősi bestiájáról, a fejnélküli szörnyről.
Egy újabb rém eme korcs városban, egy újabb szörnyeteg mitől félhetnek az emberek...
Hirtelen érzem, amint a gyűrű a szívem helyén megdobban s áramlani kezd testembe a düh s a gyűlölet, érzem amint a vöröslámpások ereje átjár, s vakító vörös lidércfényként száguldozom a sikátorokra nyíló, töklámpásokkal díszített ablakok között, bűnt s halált keresve az utcákon. Megvédem eme várost, mely bekebelezett, akár a létem árán is...

Imádom ezt az egész hetet. A Halloween már a hónap elején felkapott téma és egyre csak jobb és jobb lesz. Éppen a híreket olvasgattam a cégem főépületének legfelső szintjén lévő lakásomban. A saját magam által szolgáltatott internet elérésen keresztül az egyik saját híroldalamon. Tökéletes. Unalmas, átlagos, kiszámítható hírek. Unalmas mint mindig. Aztán a szemem megakadt az egyik híren.
~ A fej nélküli lovas visszatért. Vagy csak Arkhamból szabadult a napokban. Hehe. Teljesen mindegy. Ez már érdekes... ezért már érdemes kimenni az utcákra.
Végre. Kikapcsoltam a gépet és elsétáltam a fémszekrényig. Ideje szórakozni!
Nyugodtan sétálok végig az utcán. Bal kezemben egy nagy fekete táska, tele fegyverrel és felszereléssel. Na persze ha nincs csoki én rendesen csalni fogok. Gondolom a fej nélküli lovas magától beköszön az este, a nyomozással nem is kell foglalkoznom. Egyelőre. Most szórakozok kicsit. Lazán becsöngetek az egyik házba és várom mi lesz.
- Hehehehehehehe.
Már előre örülök jó kis szórakozás lesz. Főleg az új jelmezemben.



Mint mindig tökéletes kinézettel megyek a város legjobb halloween partyjába. Pia, csajok, pénz, csillogás. És persze a saját isteni tökéletességem. Más nem is hiányozhat. A telefont előkapom és máris hívom a házigazdát.
- Csá. Hello. Levi vagyok. Ahha mindjárt oda érek. Minden ok? Hoztam a tökéletességem és egy kis pénzt ha kell. Ahha... ahha... értem. Pia, drogok vannak? Cigi? Okés. Múltkorról az a csaj ott van? Ahham, a vörös. Király. Jaaa nem az. Ingridnek van pasija, a svéd srác. A másik. Okés. Cs-cs.
Tíz perc és ott vagyok. Fellépek a járdára és megigazítom az öltönyöm. A jelmezem, mint én is hibátlan.

Hármat kopogtam az ajtón. Egyszerű faajtó egy egyszerű házhoz. Valamiért nem voltam képes meglepődni rajta. Egy idősebb nő nyitott ajtót, majd mikor rám nézett, kérdés nélkül a bal kezemben tartott éjfekete kosárkába ejtett pár cukrot. Kedvesen megköszöntem neki, majd továbbálltam. Nem volt még részem Halloweenben és meg kell hagyni, nagyon élveztem. Valahogy illett az egész hangulatához a hófehér bőröm, a vörös szemem és az a pár méretes szemfogam. De ha ezek nem lettek volna elegek, az egészet megtetéztem egy árnyakból készített középkori páncéllal, ami egy ujjatlan láncingből, egy fekete nadrágból, kar és lábvértekből állt. A bal oldalamra egy szintén árnyakból készített másfélkezes kard, a hátamra pedig a kaszám került. Végezetül pedig bal kezemben tartottam az elengedhetetlen, töklámpás alakú kosarat, amiben valami furcsa okból kifolyólag már rengeteg cukor volt. Talán az igazi fegyverek látványa megriasztotta az embereket. És bár be kell valljam, eléggé irritált, hogy a mai este folyamán még senkit nem öltem meg, mégis tetszett, hogy van egy ünnep, amin többek között az én fajtámat is ünneplik. Legalábbis az én felfogásom szerint az ünneplés, ha beöltöznek és utána nem égni, hanem ijesztgetni próbálnak. És mivel ennyire tetszett ez az este, még a magas galléros köpenyeket is megbocsátottam. De elég a beszédből, vár a következő ház. Nagy, fekete ajtó és mindenféle ijesztőnek titulált marhaság. Pont jó is lesz. Bekopogtam és szintén egy nő nyitott ajtót, bár ez esetben alig lehetett harminc éves a célszemély. Mögötte egy alacsony, fekete fickó állt cukrokkal a kezében. Mosolyogtak, de amint megláttak, az arcukra fagyott a mosoly.
- Csokit, vagy csalok. - szólaltam meg játékos hangon. Azok ketten összenéztek, majd a nő feltette az egyik kedvenc kérdésemet.
- Maga meg mi a francnak próbált beöltözni?
- Egy Arthur király korabeli vámpír lovagnak.
- Érdekes, de sajnálom, nem adhatok cukrot. Azt a gyerekeknek tartogatom.
Na végre. Erre vártam. Mielőtt a nő akármit is mondhatott volna, lekaptam a kaszát a hátamról és végigvágtam a hasát, majd mellette beugorva a fickó vállába mélyesztettem a pengét, ami elérte a tüdejét.
- Mondtam, hogy csalni fogok. - húztam a számat beteges vigyorra és fogaimat a nő nyakába mélyesztettem, csak hogy utána kihúzzam őket és szívni kezdjem a vérét. A férfi közben végignézte a nő halálát és ő is az örök vadászmezők felé távolodott. Az arckifejezése bánatról és félelemről tanúskodott. Hát igen. Az ilyen arcokért érdemes gyilkolni. Na meg a félelem nagyszerű illatáért, amit ilyenkor kibocsátanak. Amint végeztem a nővel, fogtam a kaszámat és a férfi ágyékához illesztettem, majd egy felfelé irányuló vágással kettészeltem. Ez után felkaptam a cukrot, beledobtam a bödönbe és boldogan továbbsétáltam. Séta közben az egyik fán lehúztam a kaszára került vért. Már épp indultam volna tovább, mikor megláttam a tévéket. Odasétáltam és belenéztem. A hírek szerint valaki fej nélküli lovast játszott.
- Látom, rajtam kívül is van, aki jól szórakozik. Remélem levág még pár fejet az éjszaka vége előtt. Csak ne az enyémet próbálja meg, mert akkor az övé lesz a következő. Ha pedig tényleg a fej nélküli lovas az, akkor legalább kipróbálhatom az új fegyveremet egy legenda ellen. - motyogtam az orrom alatt.

Miután megelégeltem, hogy nem hallok, semmit, egy ponton az erőmmel ügyesen betörtem az üveget, így pedig láttam és hallottam is a megszakítás miatta bejelentést. Az összes tv tönkremenése meglepett kissé, de nem törődtem vele, majd elment az áram az egész utcában, de azt nem tudtam, hogy valójában az egész városban elment.
- Jobb, ha szétnézek a Wayne toronynál.
Otthagyva a reklámtáskát, el is indultam a torony felé.

(40 perccel az áramszünet előtt)

Morinas bezárta az ajtót maga mögött, majd a lakásának kulcsát belecsúsztatta egyik zsebébe. Az emeletes ház melyben lakott eléggé lepukkant volt és lépcsőházában se épp kellemes szagok keringtek. A házat főleg idős nyugdíjasok lakták, akik valószínűleg már aludtak, vagy épp a TV-iket nézték kanapéjakiból. A 2.D lakás mellett haladt el a lány, amikor kinyílt a mellette lévő ajtó. Az ott lakó néni morcosan felé biccentet és becsapta az ajtót.

- Önnek is kellemes estét… - mormogta félhalkan és közben megforgatta a szemeit.

Végül kilépett az utcára ahol azonnal megütötte a nyirkos és hideg esti őszi levegő. Félig-meddig megfordult a fejében, hogy visszamegy egy pár kesztyűért, de végül úgy döntött, hogy zsebre tett kezekkel fog közlekedni.
Hosszas sétálás után a lány rájött, hogy valószínűleg elhagyta azt a szürke és kihalt kerületet ahol ő lakik, mert valahogy ez a környék sokkal élettel telibbnek tűnt. Gyerekek jelmezekben rohangáltak, és kopogtattak az érdekesebbnél érdekesebben feldíszített házaknál, hogy édességet csalhassanak ki a tulajokból.  Még elnézte volna ezt a számára csodás látványt, amikor egyszer csak pár vékonyka hang kizökkenti.

- Csokit vagy csalunk! – zúgta kórusban két kislány, akik nem lehettek többek 8-nál.

Az egyik egy hercegnőnek volt öltözve, míg a másik pedig egy macskának.

- Sajnálom, de nincs… - majd eszébe jutott a rengetek gyerek, akivel a Kolónián élt nyomorban, s végül a félbehagyott mondatát így folytatta – várjatok egy percet.

Morinas körül nézett, majd észrevette, hogy szerencséjükre volt mellettük egy éjjel nappali az út túl oldalán egy már zárva lévő műszaki bolt mellett. Átmentek, majd a boltban vett egy-egy darab nyalókát melyek végül a két lány sütőtök alakú kosárkáiban landoltak. A két gyermek megköszönték és nevetve továbbálltak. Mosolyogva nézte őket, amikor a mellette lévő műszaki boltban a kirakatban lévő kirakott TV-ben a hírek megszakították az éppen adásban lévő műsort az alábbi bejelentés szakította félbe:

- Kedves nézőink, megszakítjuk adásunkat! Rendkívüli hír érkezett nem rég a stúdiónkba, miszerint újabb gyilkosság történt alig két saroknyira a Wayne-toronytól, illetve egy másik, a rendőrség épülete mellett. Az elkövető, a szemtanúk szerint nem más, mint a fej nélküli lovas, aki, miután végzett áldozataival, elragadta azok fejét, és eltűnt.”

A mondatot éppen, hogy befejezte a bemondó, s az adás elkezdett recsegni és sisteregni, az utcán lévő közlámpák pedig hol fel, hol lekapcsolódtak. Rá egy másodpercre az egész utcát belepte a sötétség. A gyerekek sikítozva, a felnőttek pedig szitkozódva fogadták a különös áramszünetet.

~ Jobb lesz akkor, ha elindulok minél hamarább a Wayne-torony felé. A gyorsaság rúna megteszi.

A lány elővette az egyik katanáját, végighúzta a kezét a lapos oldalán, melyen megjelent pár sárga írásjel. Ezután pedig Morinas, miközben pengéjét szorosan markolta, elkezdett szaladni hatalmas sebességgel egyenesen a torony felé.

Hirtelen jő az alkony, s a fényszennyezés megszűntével a csillagok ragyogása misztikus színben pompázza fel eme szenny városban a felhőket takaró szmogot.
Csönd szállt alá a városra, csak azért, hogy nemsokára benépesítse a kollégáim által oly tökéletesre muzsika, mely éles visítások bizarr egyvelegeként ad egy mámorító szonettet. Ám valami belezavar a dalba, valami túl feltűnő, s érdeklődve indulok meg a hang irányába hol is egy rakatnyi Fejnélkülit imádó ember diadalittas menetelése tart éppen.
Néhány ostoba földi halandó, kik saját istent szolgálnak, vagy csupán valaki kinek nagy, pénzét elfogadván sereget képeztek. Mindennapos dolog ez errefelé, s mindig viccekben végződik. Holdfejem szélesen elvigyorodik, s hallom belső fülemmel amint a lelkek köpönyege felsóhajt. Retteg attól, hogy ismételten képtelen lesz megakadályozni rendeltetésének ellentmondó tetteket. Ám azért belső parancsomnak eleget téve, mint a kisangyal, mezítelen testemet befedi önmagával s egy szép zakóként simul végig testemen. Na meg hozzá nadrágként... Milyen vicces lenne anélkül a dolog...
Egyik közülük odajön hozzám s csatlakozásra hív, szinte meg sem hallom, mert épp egy idegesítő fikadarabot próbálok kibányászni, aminek sikertelenségét végül a köpönyegem elégeli meg, s a nyakkendőmet hirtelen életre bírva könnyedén kibányászta a kis darabkát, majd pöckölte tova a szélben.
Eme mutatvány közepette vették elő a zsáknyi fejet, s Flora ezt meglátva élvezettel kapta ki a férfi kezéből a zsákot s kezdett el bennük kutakodni, mintha valami értékes kincset keresne, majd elképesztően aranyos, minden férfi szívet pirulásra bíró mosoly közepette megjegyezte:
- Szép darabok, de az én gyűjteményem sokkal nagyobb!
S tovább kotorászott a zsáknyi fejben. (Amennyiben nem nagyon akarja kiadni kezéből az emberke a fejeket, Flora nyűgös lesz, még nagyobb hévvel veszi el hogy megnézhesse. Nagyon akaratos lány...)

Én magam komolyan elgondolkodtam az ajánlaton, ám sajnos önnön valómat nem tagadhatom meg.
- Bevallom, mélységesen bírom a Dullahant, az egyik legcsodásabb természetfölötti lény, az Excalbiur legendája mellett, a fejnélküli lovas mítoszát szeretem legjobban!  Oh, pardon! -  Majd mielőtt folytattam volna, elkezdődött kis csínytevésem, s erőmet aktiválva megmozgattam kicsit a jelenlévők tudatát hogy azt higgyék megtörténik amit látnak, (nem volt nehéz e tett, hisz fejük tele volt a lovasról szőtt álmokkal) s fejemet leemelvén betettem a zsákba, majd leguggoltam bekötni a cipőfűzőmet, így olyan volt, mintha ezért vettem volna le kobakom, hogy nehogy leessen hajoláskor. Majd mikor fölálltam szépen belenyúltam a zsákba, s kivettem egy másik fejet, s a nyakamra tettem.
Kínos kacajom, a zsákból csendült fel.
- Oh ez nem az enyém! - S orvosolván e hibát, a saját fejem tettem a helyére.
- Hol is tartottunk? Ja igen, csatlakozni szerintem nem csatlakozom , hisz gazdátokhoz igen hasonló lény vagyok, ám szívesen válok szövetségesetekké, bármit is terveztek tenni az este folyamán. Végül is, a Dullahan mindenek fölött.
Bevallom, őszintén kíváncsi vagyok, mit reagálnak eme az agy halott majmok.

Ki tudja mióta szlalomozok a végtelen utak forgatagában, Halloween éjjelének eme különös kísértete után kutatva. Felfoghatatlan sebességgel szállok az éterben, mint valami bizarr éji tündér, vagy démoni erők lidércfénye.
Fel s le ablakokon keresztül, minden sötétet átvilágítva jártam, ám hirtelen valami történt. Feketeség szállta meg a várost, kialudtak a fények. Egyetlen hang nem hallatszott az éjszakában, mintha még a patkányok s denevérek is féltek volna valamitől. Az ablakokon keresztül hallottam a híreket a Dullahanról a Wayne toronynál, s felé indultam miközben jött a sötétség, s csend.
Majd hirtelen minden érzékszervem megfeszült a borzalmas visítástól, majd még egy sikoly s még több halálhörgés, mire észbe kaptam Gotham megmutatta sötétségének igaz veszedelmét.
Hirtelen ismét éreztem, ahogy a tehetetlenségem hirtelen elillan amint a haragom végletekig kifejti hatását, s hatalmasat ordítok a semmiben, amit valószínű a fél városban hallani lehetett, majd a haragom szinte szétrobbantott. Részecskéim kilométeres körzetben szétszóródtak s szinte eggyé váltam a városrésszel, miközben haladtam előre a sebesen a Wayne torony felé, biztosra vettem, hogy a fenevadnak köze van mindezekhez.
Érzem a gyűrűm mágikus hatalmát, s ahogy „eggyé lettem” a várossal mindent éreztem magam körül. Bántalmazások betörések, lopások tömkelege, erőszakolás s ütlegelés.
Majd jöttem én...
A vörös fényem mindent betöltött amint felszálltam az égre, s démoni vörös villámokat szórt dühöm, s éreztem, amint a Varázsló, mintha egy utolsó szomorú, beletörődött gesztussal segítségemre sietett volna.
A villámok kiverték  a fegyvert a kezekből, s széthasították a térdeket vagy a kezeket, ám életben hagyta a bűnösöket. Valahogy egyáltalán nem érdekelt most, hogy ekkora kárt okozok bennük, úgy tűnik, Gotham nevel, hogy mi felé azt senki nem tudhatja.
Száguldok sebesen a Wayne torony felé, mint egy gigászi vörös köd, fent a város fölött, bíbor árnyat vetek a rettegő cellapatkányok hadára kik közül az eszesebbek visszahúzódtak, visszavonultak, a bátrabbak, kik folytatták tevékenységüket pedig megfizettek...
Tele lesznek a korházak, és utána a cellák. Figyelek, hogy ártatlant ne találjak el.
Ez a Haloween a félelemé nem vitás, ám a harag is erős érzet idén, egy dühös kísértet képében, ki egyre közeledik a híres Wayne család főépülete felé...

Már félig megette a szendvicset, amit vásárolt, mikor hirtelen egy adásmegszakító közlemény bukkan fel a tv-ben. Két újabb gyilkosság történt. A Wayne torony közelében és a rendőrségtől nem messze. A szemtanúk pedig azt állítják, hogy tényleg a fej nélküli lovas a tettes. Megelevenedett volna egy legenda? Vagy valaki jelmezbe bújva gyilkol?
Nagyon nincs ideje gondolkodni, mert az adás végén a tv kileheli a lelkét. De hogy még biztatóbb legyen a helyzet, az egész város elsötétül. Ez nem jó. Az ilyesmi pánikot okoz a civilek körében. A bűnözők pedig ki szokták használni, hogy fosztogassanak. Zauna sikolyt hall a háta mögül. Egy nő visít, mert ellopták a táskáját. A tolvaj pedig pont mellette futna el. De csak futna, mert úgy képen törli, hogy két métert repül hátra. És ez csak egy laza legyintés volt. Örülhet, ha csak fájni fog az álla. A nő heves hálálkodás közben visszaveszi a tulajdonát, majd hálálkodva elszalad.
~A francba is. Ez a dolog sokkal komolyabb, mint amilyennek elsőnek kinézett. Jobb lesz, ha körülnézek.
A Wayne torony alig két háztömbnyire van, így ésszerű azzal kezdeni. Már csak egy falat maradt a szendvicsből, így azt még eltünteti. Utána futásnak ered a torony irányába. Közben nyitva tartja a szemét, hátha valahol közbe kellene avatkozni. De annak sem örülne, ha meglepetésszerűen megpróbálná levágni a fejét egy lovon ülő alak.

Épp csak egy hírt adtak le a tévében, aztán el is ment az áram. Sebaj. Nekem úgysem volt szükségem a lámpákra, az emberek meg csak jobban féltek a sötétben. A félelmük illata pedig szinte felemelő egy magamfajta ragadozó számára.
- Nézd meg a sok marhát. Mindegyik megy a torony felé, meg a rendőrséghez, reménykedve, hogy ott találkozhatnak a halálukkal. Miért nem képesek gondolkodni ezek a mai emberek? Bemondták, hogy eltűnt. Akkor minek mennek a tetthelyre? Úgyse találják meg. A hullákat meg úgyis lefoglalták a rendőrök.
- Nem is értem, hogy miért vársz logikát az emberektől. Régen se volt nekik, akkor most miért kéne?
- Teljesen igazad van. - fejeztem be halk társalgásomat Richhel és tovább indultam. Nem telt sok időbe, míg megláttam egy nagyon aranyos kis családot. Olyan hétköznapiak és aranyosak voltak ott a két beöltözött gyerekkel, hogy egyből visszafoghatatlan késztetést éreztem eme idill sárba tiprására. Mivel olyan volt, mintha egy megvakarhatatlan hely viszketne, így kénytelen voltam nagyon gyorsan kitalálni valamit, amivel megfelelően kielégíthetem vágyaimat. Végül kitaláltam valamit, ami elég beteg volt az elképzeléseimhez. Az első lépés a mögéjük lopakodás volt, ami számomra nem egy nagy dolog, de láncingben igazán vicces lesz. Amint elég közel érek hozzájuk, az árnyakat beleeresztem a földbe és abból feltörő pengékként felnyársalom vele a lábukat. Ha ez sikerült, a kardom pengéjét átszúrom az apa térdein oldalról, majd azt otthagyva feltépem az anyuka torkát, miközben folyamatosan a gyerekekre nézek. Ha az anya meghalt, akkor fogok a boszorkánynak öltözött gyereket - Ashley óta a boszorkányok a gyengéim - és a kezébe adok egy árnytőrt, majd ráfogok a kezére és belevezetem a testvére mellkasába. Ha ez sikerült, akkor a gyerek torkát is feltépem, majd némi vér kiszívása után ráharapok a nyelvemre és a saját véremet az ő ereibe engedem. Ez után nincs más dolgom, mint az apát egy helyben tartani, amíg a gyermeke vámpírként vissza nem tér és első vérszomjában meg nem öli. Persze idő közben azért a gyerek lábából kiszedem az árnytüskéket. Ha minden sikerrel jár, akkor a gyerek a benne felgyülemlő fájdalom és harag eredményeként teljesen megőrül és megpróbál mindenkit megölni, akit lát. Hozzám viszont egy ujjal sem nyúlhat, mivel én leszek a teremtője. Persze csak ha minden úgy megy, ahogy terveztem. ha nem sikerül, akkor a gyerek kivételével mindenkit lemészárlok kardom és kaszám használatával, aztán átváltoztatom a kicsit. A terv készen állt és neki is láttam a megvalósításának.

Az újabb és újabb vérrel és gyilkolással teli Halloween esti híreket olvasgatom, amikor minden elsötétül. Reflex szerű mozdulattal tépem ki a laptopom hátuljából a töltőkábelt, hogyha visszatér az áram, nehogy kárt tegyen benne. Előveszem az okostelefonom és ellenőrzöm a hálózatot, valamint állandó vakut is kapcsolok rajta. Elsőre azt hiszem valaki megtámadta a céget, de kipillantva a városra látom, hogy minden elsötétült.
~ Nem véletlen áramszünet. Nos, a szerverparknak és a laboroknak van tartalék energiája, azzal nem lesz baj. Az éjjeli dolgozókat kell csak tájékoztatni. Az internet szolgáltatás megszűnt a városban, de ez nem lesz bevételkiesés, mert a mobiltelefonokon kívül most nincs olyan egység ami használná a sávszélességet. Hm. Riasztást? Ez érdekes.
Mivel csak a riasztók vannak tartalékenergián, a kamerák érthető okokból nem, csak annyit tudok hogy behatolás történt. Lehetséges, hogy betörtek hozzám. Ez nagyon vicces. Vajon ki volt olyan bátor hogy megkockáztassa. Mókás lesz. Nyugodt, de azért nem túl lassú léptekkel sétálok hátra a kettős fémszekrényhez. Előhívom és kinyitom a panelt, ami mögött a teljes fegyverarzenálom és a két páncélzatom van. A nanopáncélzatot gondosan részenként magamra illesztem. Külön figyelve az egyes darabokra. Ha minden tökéletesen illeszkedik aktiválom a rendszereket és átmozgatom magam, hibakeresést végzek. A többsávos letapogató szenzort a vizorban azonnal aktiválom hogy lássak a sötétben. Előveszek egy nagy fekete zsákot, sporttáska szerű darabot és elkezdem bele átpakolni a fegyverzetet. Mindent ami közelharcra jó lehet, a pisztolyoktól a lángszóróig. Ha minden felpakoltam a lépcsők felé veszem az irányt. Kíváncsi vagyok mit jelent a behatolás. Sejtem hogy csapda, de szeretnék belesétálni. Végre egy kis szórakozás.

Széles vigyorom, melyet az ostoba szektások ellenállása gerjesztett, a tetőpontjára hágott mikor megjelent a lovas. Repültek a fejek, s egyiket felkapván megismételte a korábbi trükkömet s azon keresztül szólalt meg. Hangja kellemesen csengett fülemnek, ám sajnálatos módon, épp előbbi cselem miatt, nem voltam túlzottan biztos benne hogy ez itt a valódi lovas.
Ösztönszerűen aktiválódik álomkeresgélő képességem, s a közeli népek fejét átvizsgálom, hátha tudnak valami támponttal szolgálni, továbbá elkezdek jeleket keresni, ami a lovas igazi feje felé vezet. Mindez alig vesz igénybe fél másodpercet, s az egészet elűzöm az agyam egy hátsó zugába, úgyis érzem, majd ha találat vagy érdekes információ kerül elmémbe.

Addig is felkacagok, s a mellemen lévő zsebből előhúzok egy apró érmét, s felmutatom a nagyérdeműnek.
- Íme, egy penny! Gazdaságilag nem is igen használható, ám van egy igen ügyes tulajdonsága, életre kelti a mára már sajnos egyre kevesebb köztéri telefonfülkéket. - Flora szeme itt ekkor felcsillan s abbahagyja a fejek közti kutatást, amit okosan egyébiránt eddig azért tett, hogy valamelyiken érez e valamiféle életjelenlétet, ami a lovastól származhat.
- Ímhol eme kis érme, most aktiválni fog egy telefont. - Azzal felpöccintettem az égbe s amint közelebb ért a felszínhez, Flora akár egy kiskutya a frizbi után, úgy ugrott az érme után s kapta be, majd lenyelte. Ebben a pillanatba a lány tenyere felizzott, s egy különös telefontárcsa kezdte égetni ott a bőrt, amin a számok fel - felvillantak, hogy hívjanak valakit az ötvenkettő párhuzamos világ egyikéről. S valamelyikről egy tank válaszolt a hívásra.
Flora teste ekkor változni kezdett, a teste teli lett izmokkal, kis szarvacskái nőttek, érzékelők, militarista uniformis került rá, s hátára egy 2 méter magas csigaház mely lánctalpakon gurult előre.
Ez a Dial-E a gonoszhívás ereje, mely előhozza egy párhuzamos világ létformáját sötét szívvel ebbe az univerzumba egy rövid időre.

Habár hibás a kis szerkentyű, hisz csak a lenyomata van meg, így az átváltozás nem tökéletes, s így a megjelenő bestia nő maradt, s bizony léte egy bizarr, csiga bárány hibridre emlékeztetett.
Flora új testében elvigyorodott s jeleznem se kellett neki, hogy elővegyen a végtelen fegyver armadájából két golyószórót, s ész nélkül elkezdje lőni a szektásokat, miközben egy gomb megnyomásával a csigaház teteje szétnyílt, s egy páncélököl jött ki belőle, s egyenesen a lovas felé mutatott

A szektások közül néhányra ráhajítottam egy- egy gyapjúlabdát, aminek hatására teljesen benőtte őket a szőr s hatalmas gömböké váltak, s odagurultak a legközelebbi falhoz, Így lesz pár ember, akivel eszmecserét folytathatok. A korábban megszólalók is köztük voltak.
A többi szektást Flora, s az ég ítéletére bízom.
A kis közjáték közben, figyelmem végig a lovasra irányult, s első körben próbálok rájönni, valódi - e a lovas, vagy csak imposztor, netán illúzió vagy másolat.
Ritkán aktiválom állatias valómat ám Isis amulettje végre kapóra jön, hisz az állati ösztönöknek nincs párja.
Kutyának s farkasnak az érzékei, mellyel megismerik az igazi létet, még ha természetfölötti is s megszaglászom valós létforma e, s nevének kimondásával aktiválom a sas látását is, mellyel kiszúrom a (páncél?) felszereléséből esetlegesen kikandikáló felületek valósságát, s az alak kontúrjainak erősségét.
Mindezen procedúrák közepette megszólalok, s kalapom megemelve meghajolok, ám egy majom mozgékonyságát azért készenlétbe teszem, hogy időben reagáljak ha valami balul sülne ki.
- Elnézését kérem a kedves jó Dullahan úrnak, (vagy hölgynek?) eme nevetséges kis közjátékért. Ám először is, nem vagyok halandó, csak ahogy kedves fejetlensége, s bizony természetfelettiként úgymond kollégák vagyunk. - Flora eközben még mindig sakkban tartja az ágyúval (vagyis próbálja).
- Épp ezért tiszteletlenégnek érzem, hogy egy egyszerű közember fején keresztül szóljon hozzám...
Azzal elővarázsolok egy csúzlit, egy álmodó kisgyermek álmából, s leütöm (próbálom) vele a Dullahan "fejét".
Eközben a lelkek köpönyege idegesen egy cérnaszálat ráfon Flora lábára, hogy ha baj van, azonnal el tudjon teleportálni minket, egy biztonságosabb helyre.

Mint a szél szlalomozok végig a kies utcákon, muszáj sietnem, muszáj segítenem. A haragom nem volt elég erős ahhoz, hogy mindenkit megvédjek, de nincs idő, a főkolompost kell elkapnom.
Alig vannak a torony közelében s ez meglepő, ám eszembe jut, hogy a Rendőrségi épületnél is történt valami kalamajka, talán ott van a nagyérdemű.
Itt viszont két fiatal lányka nézelődött, természetellenesek voltak eme közegen, s puszta jelenlétükkel fokozták haragomat, hisz mi a fenéért vannak itt? Ez veszélyes! Ám ekkor láttam meg a fehér hajú kardját, s a kislány dacos tekintetét, s tudtam, nem mindennapi szerzetek.
Mindketten egy irányba néztek, s ekkor láttam meg én is, mikor követtem tekintetüket, az áldozatot.
Azonnal odaröppentem hozzá, s beszkenneltem a gyűrűvel, ki ő, miért ölhették meg, volt e priusza, vagy benne van e valamelyik adatbázisban, hogyan halt meg, és miként került ide fel. Körbenéztem gyorsan az épület körül végig szkennelve az utat, végül minden információt gondosan eltároltam az elmémben.
Ekkor jelenik megg a harmadik hölgy is, s mivel látom, furcsa vagyok számára, ahogy a másik kettő számára is lehetek, gyűrűmmel egy kis vörös kommunikációs készüléket alkotok a fülükbe, s úgy, telepátián keresztül egyszerre szólok hozzájuk:
- Üdvözletem mindannyiuknak. Én vagyok a Karmazsin Fantom, s a Lovas után nyomozok, van valami információtok a témában?
Válaszuktól függően, velük is megosztom az általam szerzett információkat az ő információikért cserébe.
Ekkor jelenik meg a lovas, hangja különös, földöntúli, s közben belémnyilal a felismerés.
Elvesztette a fejét! Emiatt szabadult el, s legendáját összezúzva ámokfutásba kezdett, hogy visszaszerezze.
Haragom hatalmas, s legszívesebben összezúznám egész létét, ám helyette alászállok s viszonylag emberi formát veszek fel, s lovassal egy síkba emelkedek, ám pár méterrel távolabb. Arcomat s mezítelen testemet teljesen elfedi az arcomba tóduló hajzuhatag, ám szám látszódik kicsit, amint megszólalok.
- A fejed keresed igaz? Segítek neked megtalálni, amennyiben felhagysz a gyilkolászással, már ha egyáltalán te voltál. - Hirtelen elmém tele lett kérdésekkel, hogy ez az ügy furcsább, mint hittem, s erőmet azonnal szétterjesztettem, ahogy korában s elkezdtem keresni a lovas fejét, miközben főalakom ugyanott maradt, s végigmérte a lovast, tetőtől talpig. Elkezdtem elemezni a belőle kiáramló érzeteket, hogy milyen anyagból lehet, vagy egyáltalán valós létforma-e. Próbálom kitalálni pontosan honnan származott a korábbi hang is amit hallatott.
- Nem hódolok be soha senkinek, ám segítek neked, hogy visszaszerezd, ami tégeg illet. Regéld hát el nekem mi történt, miért jöttél el ily messzire Britanniából.
Közben végig figyelem az esetleges agresszív megmozdulásait, hogy kivédhessem őket.
Ugyan természetemnek ellentmond, s a vérem lüktet, hogy elpusztítsam a gyilkost, elmém elég józan ahhoz, hogy felkeltsék az érdeklődésemet a nyomok.

Látva a testet, a vér láttán elfog a rosszullét, de nem törődtem vele. Az erőmmel felrepültem én is, bár kissé imbolyogva, hiszen 2 éve már, hogy nem repültem vele. A testnél lebegve, kissé hosszan nézem azt, miközben valami árulkodó nyom után kutatok, ami bizonyíték lehet az elkövető ellen és annak kilétére. Ekkor hallok egy hangot a fejemben, mely egy bizonyos Karmazsin Fantomtól érkezett, bizonyára az előbbi személy, aki előttem volt a testnél. Úgy döntöttem, hogy leviszem a testet, ezért erőmmel előbb megfogtam azt, majd további koncentrálással kihúztam azt is, ami a falhoz szegezte. Ezután már meg is kezdtem a leereszkedést, majd leérve óvatosan lefektettem, mellé pedig a tárgy került, ami odarögzítette. Ezután körbenézek, hogy itt e már a rendőrség. A patadobogást hallva odafordulok, majd meghallgatva a lovast, némi gondolkodás után válaszolok.
- Maga mellé állok, de csak amíg meg nem oldódik az ügy.
Közben figyelem a lovast, hogy mit fog válaszolni. Ezalatt a többieket is nézem.

Úton a Wayne torony felé Zauna még falba, illetve aszfaltba ágyazott néhány huligánt, akikkel épp nem volt ideje a rendőröknek foglalkozni. Nem lehet könnyű dolguk. Az egész városban kitörhetett a pánik a történtek miatt. Az áramkimaradás pedig csak fokozza a dolgot. Akárhogy is, az irányon nem változtat. A lehető leghamarabb oda akar érni, hátha tetten éri az elkövetőt.
Odaérve nem egészen az fogadja, amire számított. Illetve hát részben igen. A Wayne torony ott van, ahol lennie kell. De minimális az érdeklődés. Se tömeg, se rendőrök. Csak három személyt lát, akik épp elég különösen festenek ahhoz, hogy felkeltsék az érdeklődését. Azonban láthatóan az ő figyelmüket is leköti valami. Felfelé néznek. Zauna a tekintetével követi az övéket és megpillantja a torony új dekorációját. Ijedtében a szájához kap, mielőtt hangosan fejezné ki rémületét. Látott már pár cifra dolgot, de ennyire brutálisat azért nem. Amint túlteszi magát a sokkon, újra a másik háromra pillant. Az egyik végül megszólítja a társaságot. Bár nem épp úgy, ahogy az ember várná. A fejében hallja a nő hangját. Igazából ezen az estén már kevés dolog tudná jobban meglepni.
- Üdv! Nos, csak annyit tudok, amennyit a hírekben hallottam. A nevem Zauna.
Ugyan nem ismerkedni jött, de ki tudja. Jól jöhet később pár szövetséges. Az ismerkedés igen rövidre sikerül, mivel egy újabb illető ér a helyszínre. Azonban ő nem gyalog érkezik, hanem ló háton. Maga a Fej nélküli lovas jött el, hogy toborozzon közülük. Míg az egyik jelenlévő segítséget ajánl neki, a másik szimplán visszautasítja a lovas ajánlatát.
- Nem csatlakozom olyan ügyhöz, ami ártatlan emberek vérét követeli. Inkább megakadályozom, hogy folytasd a mészárlást.
Na persze az ártatlanság érdekes fogalom. Nézőpont kérdése. De akkor sem megengedhető, hogy valaki embereket öldössön.

A felszerelkezés sikeres, a páncél rajtam és nálam vannak a fegyvereim. Szintről szintre lépcsőzök végig és ellenőrzök mindent. Az alkalmazottak egyáltalán nem láttak még páncélban és egyébként is teljesen rejtve tartom magam előlük, a titkárnőm intéz mindent, el akarom kerülni hogy a céget hozzám kapcsolják, ha már mindenhol Gothamben a saját nevem használom. A lényeg hogy most ezért a saját alkalmazottaimat is meg kell fenyegetnem ha szükséges. Pont ezért vannak túlfizetve, hogy ne járjon el a szájuk. Az egyik szinten meglepetés ér. HAHA. Szeretem a meglepetéseket. Patadobogás, ami trükk is lehet, de mire elkezdeném a szkennelést megjelenik előtte a Fej Nélküli Lovas teljes alakja.
~ Szóval mégsem csak mese volt. Ezt szeretem ebben a városban.
Felé fordulok teljes testtel és széttárom karjaim, jelezve hogy tegye amit akar. Nagyon vicces az amit mond. Halkan felnevetek rajta a páncél mögött, ami szerintem kint is hallható. Oldalra biccentem a fejem, mielőtt válaszolok neki.
- Ezeregyszáz dollár a kétheti fizetésem. Valamelyik dolgozómnak több!
Amíg beszélek felmérem az alakját. Nem lenne jó a cégépületen belül egymásnak ugrani, ha már úgyis a fejemet akarja. Jobb lenne kint harcolni, ha nagyon muszáj. Főleg hogy a lóval előnyben van ilyen kis helyen. Végül megállok a lovas előtt. Lazán előkészítem az izmaim, és aktiválom az összes integrált ionrakétát.
- Furcsa mostanság az adóhatóság.
Egyáltalán nincs kedvem szórakozni. Fogom és teljes sebességre kapcsolom az ionrakétákat, előre dőlök fejjel és felső testtel, hogy vízszintesen, a padlóval párhuzamosan repüljek, a karjaim kinyújtom, a vállam előkészítem, a fejem kissé elhajtom de azért koncentrálok. Tervem egyszerű. Kilövök mint egy rakéta, végig a folyosón vagy a szobán, teljes sebességgel beleütközök a lovas lovába. Ha el akar tűnni, kitérni, vagy védekezni akkor szándékosan rajta maradok és lendületből próbálok tovább haladni, még mindig a Lovassal együtt. Elvileg az épület minden részén ablakban végződik a torony, ha minden jól alakul valamelyik ablakon fogok kitörni a Fej Nélküli Lovassal együtt. A levegőben már elengedem, had menjen. Ha nagyon mocorog a szemben lévő épületnek csapom magammal együtt.
Persze arra is felkészülök, ha semmivé válik, elteleportál vagy csak átsuhanok rajta. Akkor az ablakon kitörve azonnal a cégépület tetejére repülök. Előkeresem a letakart vadászgépem, aktiválom és beleszállok, hogy elrepülhessek. Közben figyelem, hogy követ-e a Fej Nélküli Lovas.
Viszont mindkét esetben a páncélomhoz csatlakozott segítő, felderítő droidot előhívom. Elég egyszerű a programozása de hűséges. Ráállítom a lovasra, hogy folyamatosan szkennelje és figyelje. Nagyon vicces lesz ez a mai este!


Öt percre a bulitól és beüt a gothami éjszaka. Elmegy minden fény, lekapcsol az egész város. Hirtelen áramszünet. Oh yeah. Kezdődik az éjjeli világítós rúddal táncolós sztriptízes buli! A telefonomról nyomok egy technos zenét, aláteszek egy villogós vakut és táncolva tolom végig a járdán. Isteni tökéletességem fényében úszkálhatnak az értelmetlenül menekülő halandók.
- Király! Mindenki hozzon még egy embert!
Az egyik sarkon befordul öt srác hirtelen elveszti a fejét. Pont Halloween este. Ez már érdekes. Lövök egy sms-t a telefonomról, hogy kések. Nem érdekel ha nincs szolgáltató, nekem lennie kell, túl tökéletes vagyok hozzá hogy ne legyen.
Közelebb sétálok az öt hullához, megnézem a nyakukon a sebet. Előkapom a jegyzetfüzetem és a tollam, azonnal leírom amit látok.
- 2014. október 31. Halloween éjjel, újabb eset. Gotham utcáin random öt fej nélküli halott. A gyilkos azt hiszi menő. Ezt a nyomozást is nekem kell végigcsinálnom. Senki nem állíthatja meg a dicsőséges Lev Hudsont, a világ legjobb nyomozóját.
Lazán körbenézek, hátha van még egy-két nyom. Közben mint mindig a napszemüveg és az ezer karátos mosoly marad, alapból hozzám tartozik a sötét meg nem érdekel, örüljön hogy hagyom neki hogy sötét legyen.

Morinas felnézett a toronyra, melyre a hulla volt felszögezve. A torony oldalát befestette szerencsétlennek a vére, majd a falról a csatornába folyt. Nem sokat időzött el, de már is társaságot kapott, méghozzá egy Zorro szerű maskarában. Őt egy valami kísértet féle követett, s végül befutott még egy nő. A szellem felrepült a holt testhez, és valami féle vörös fénnyel elkezdte vizsgálgatni a holttestet. Ezután leereszkedett, s Morinasnak hirtelen olyan érzése lett, mint ha egy bogár bemászott volna a fülébe, majd emberi hangon kezdett el beszélni. Ijedtében, szinte már reflexszerűen kitépte a füléből azt a valamit, ami alig kezdett a mondókájába. Dühösen rámeredt a piros kütyüféleségre, és elhajította. Morinas ezek után pláne bízott meg bennük. Nem éppen ez a legjobb mód a bizalma elnyerésére, gondolta ezt így magában a leányzó.

Mivel a tettest nem találta itt a lány már indult is volna a második célponthoz, a rendőrségre. Azonban, a lovas hangja eltántorította eme tervétől a lányt. Biztos, ami biztos elővette a második kardját is, és egy reflex rúnával látta el, hogy ha esetleg a lovas lesből támadna.

- Sajnos nemet kell, hogy mondjak a csábító ajánlatra, mivel a fejemet ott szeretem, ahol van. De elég a bujkálásból! Mutasd magad, te gyáva!

Azzal megeresztett egy vigyort, s felkészült mint testben és lélekben a harcra.

~Lassan, halkan. Ne hagyd, hogy a láncing karikái megcsörrenjenek! - hajtogattam gondolatban magamnak, miközben a kis család mögé osontam. Ez után jött az egyik kedvenc részem. Ledöntöttem a falakat az elmémben, amit aztán el is lepett a végeláthatatlan sötétség. Érdekes módon viszont az árnyak nem igazán lázadoztak, a legnagyobb részük egyből behódolt és nem kellett túl nehéz mentális harcot vívnom a maradék pár százaléknyi szolga legyőzésére. Ennek következtében ők is gyorsan beadták a derekukat. Mikor már minden katonám az irányításom alatt állt, megparancsoltam nekik, hogy materializálódjanak és a földbe jutva gyökérszerűen ágazzanak el, majd pengékként térjenek vissza. Ez is sikerült és pillanatok alatt bevégeztem tervem maradékát. A gyerek holtteste a kezemben feküdt, feltépett torokkal, az új életre és a hatalomra várva. Az apja arcán düh, félelem és bánat tükröződött.
- Miért tetted ezt? - kérdezte fájdalommal teli hangon. Meg is értem, elvégre a lábaiban nem kevés tüske, és egy kard állt. - Ők nem tettek semmit. Ártatlanok voltak. Csak én vétkeztem. Akkor őket miért?
Nekem ugyan fogalmam sem volt, hogy miről beszélt a fickó, de szadista részem még jobban össze akarta törni a lelkét. Ha azt hitte, hogy valami ítélet végrehajtó vagyok, akkor ki vagyok én, hogy ezt megcáfoljam?
- Miattad. A te bűnöd miatt kellet meghalniuk. A büntetésed pedig nem a halál - meghalni könnyű. Nem, a te büntetésed az, hogy kénytelen voltál végignézni, ahogy megöltem a családodat és szörnyeteggé változtattam a gyermekedet. És amint visszatér az életbe, ő fog téged megölni. - válaszoltam végig vigyorogva és közben lenyaltam egy kis vért a számról, ami ott maradt. Micsoda pazarlás! Aztán már nem mondott semmit, csak sírt. Úgy tűnt, sikerült összetörnöm, így elégedett voltam magammal. Nem sokkal később a gyermek kezdett visszatérni. Ugyan még nem látszott rajta, de már éreztem a furcsa érzést, ami fajtársak közelében elkap. A vérem forrni kezdett és elkapott a gyilkolási vágy. Még annál is jobban, mint ez előtt. Ilyen hatást váltunk ki egymásból. Nagyon vissza kellett fognom magam, nehogy megtámadjam az apukát, de a kilátásba helyezett szórakozás segített benne. Nem sokkal később minden előjel nélkül felpattant a gyerek szeme és megpróbált rám támadni, bár az ősi varázslat nem engedte. Egyikünk sem támadhat a teremtőjére, amíg az el nem engedi. Nekem pedig nem volt szokásom. Még a feleségemet sem engedtem el, bár bevallom, hogy ez az ő kérése volt. Új teremtményem egy rövid idő után abbahagyta a próbálkozást és a halálos éhségnek megadva magát megölte az apját. Vérvörös szemében vadállati düh izzott. Én felálltam és tapsolni kezdtem, majd felkaptam a gyereket a nyakánál fogva és eltüntettem az árnytüskéket a földből.
- Gratulálok kis teremtményem. Mostantól te is az éjszaka ragadozója vagy. És tudom, hogy meg akarsz ölni, de nem teheted. Viszont egy dolgot ígérhetek. Gyere velem és akkor enyhítheted a vérszomjadat és a dühödet. Szabadon gyilkolhatsz. - mondtam, majd letettem és elindultam a rendőrség épülete felé. Nem igazán érdekelt, hogy ott lesz-e a lovas, de reménykedtem benne, hogy legalább emberek lesznek, akiket lemészárolhat friss teremtményem. Bár tény, hogy nem tudtam, hogy velem jön-e, elvégre nem adtam parancsba neki, de a kezdeti vérszomj nagyon erős. Ha pedig mégse jönne, akkor majd gyilkolászok én.