Főutak, utcák, sikátorok.

Ahogy leültem oda jött a pultos, és végig mért. Eléggé furcsán nézett. Aztán koppantott kettőt, már kérdeztem volna, hogy mit akar, de feltett helyettem egy kérdést. Pislogtam kettőt, de most ismét a jelmezes alak szólalt meg. Bár nem igazán értettem mit értett azalatt a hozzátétel alatt, hisz nem ebből a világból származok.
-Nem kérek semmit, kösz.-Válasazoltam, még a pultosnak. Amugy sem vagyok oda az italért, és ha így is lenne, nem hiszem, hogy sörön kívül mást is adnak. Legalábbis ahogy elnéztem nem volt túl gazdag a választék. Vadmacska közben a nevem iránt érdeklődött.
-Ezt egyszer már megkérdezted, emlékszel? Cybergyík. Nem muszáj megjegyezned. Ha minden jól megy akkor úgyis elég sokat fogod hallani.-Mondtam viccelődve. Ahogy figyeltem az ivászatát, egy régi ismerősöm jutott róla eszembe, aki nem csinált mást csak nyakalta az alkoholt.
-Nem akarok beleszólni, de ha így folytatod, akkor nem egy bűnöző lesz a halálod oka.

A férfi kiitta az egészet. Eléggé meglepett. Ezután folytatta a kis beszélgetést, ahol azt a hitét is feltárta, hogy igazából fajtája béli vagyok álruhában... Először meglepődtem, de aztán úgy döntöttem, hogy nem ingatom meg a hitét. Főleg, hogy nem négyszemközt vagyunk.
-Nos... Mondhatnám azt, hogy mindkettő.-Feleltem neki, ekkor azonban, a pincér szólalt meg, és meglehetősen kellemetlen hanggal. Felnéztem és láttam a szemén, hogy nem tetszik neki, hogy nem költöm a pénzt. Most bajban voltam... Főleg, hogy egy centet sem hoztam magammal... habár ez a fickó meghívott, akkor ő fizet.
-Öm... Bor van?-Kérdeztem érdeklődve. Ha van ital amit iszok az egy jó kis vörös bor. Igaz nem épp húsevőknek lett kitalálva, de... Hogy is mondjam... Egzotikus ízvilágnak számít nálunk, és itt valószínűleg olyan minden napos mint a növényevőknél. Bár nem igen láttam boros üveget, lehet csak takarásban volt, kitudja.

Úgy tűnik a másik férfi nem nagyon tudta feldolgozni a válaszom. És a bár maradéka sem a kérdésem. Bár az a kisebb gond volt. A másik megint szólni kezdett, és nem igazán tetszett a mondanivalója. Kicsit izgulni kezdtem miatta. Főleg, hogy nem értettem mit akart mondani.
-Árát?... Kik?-Ez a két szó jutott azonnal eszembe, és ez se nagyon formált egy épkézláb mondatot, de ő értheti mire is gondolok. Nem igazán tudtam, hogy mit értett az előbbiek alatt. Viszont minél többet gondoltam rá annál jobban érdekelt, hogy mégis mibe keveredtem.~Talán valami rosszat mondtam volna?~Kérdeztem, magamtól, miközben a pultos letette elém a poharat, és kiöntötte a... Öm... valahány százéves bort. Kicsit bátortalanul de fölemeltem, és kicsit megnéztem.~Nos... Azt mondják minél tovább nem nyitják fel, annál finomabb... Akkor ennek most nagyon finomnak kéne lennie... Remélem~Gondoltam magamban, majd beleittam egy kicsit, hogy megízleljem.

Vadmacska érdeklődése úgy tűnt, hogy egyre inkább felém irányul. Kis idő múlva el is magyarázta, a dolgokat, kicsit pontosabban. Most volt az a pillanat, amikor hülyének éreztem magam, de nem mutattam ki. Viszont most, hogy szóba kerültek a banda dolgok, kicsit elgondolkoztam, a lehetőségeimen. Mondhattam volna azt, hogy nem félek, de akkor valószínűleg úgyis kiröhögött volna. Az újabb kérdést vetett fel bennem, hogy akkor ő mit csinál itt. Talán ennek a területnek a tagja? Viszont ahogy gondolkodtam úgy döntöttem, hogy egyenlőre csak egy kérdést teszek fel.
-Akkor mit javasolsz, mit tegyek? Mert feladni, azt nem fogom.-Mondtam a következő mondatot már elszánt hangnemben. Mondtam, majd megint belekortyoltam az italomba, amíg a válaszát vártam.

A fickó, felállt, majd pedig erősen megbökött. Nagyon erősen. Kicsit fájt is. Aztán pedig jól rámvivalt, mintha valami főbenjáró bűn lett volna ez a kérdés. Egy pillanatig csak szótlanul figyeltem azt a fura dolgot, amit utána csinált, majd felálltam.
-Elnézést, hogy nem elégszem meg a kioktatással. Különben is te hoztad fel az egészet. Ha valamiről előadást tartasz, akkor igazán számíthatnál az ilyen kérdésekre.-Mondtam eléggé felháborodott hangnemben. Ha nem szólt vissza azonnal, akkor két másodperc múlva már a kijárat felé indultam el. Nem igazán értettem mire akart kilyukadni ezzel, de ha ezzel meg akart ijeszteni, hát nem sikerült neki. Ha nem állított meg, akkor nem sokára elhagytam az épületet, és elindultam haza. Ma már épp elég dolog történt így is.

Úgy tűnt a felszólalásom eredménnyel járt, és Vadmacska elismerte, hogy kiálltam magamért. Ezután visszaültetett a helyemre, és folytatta a mondandóját. Szóval eljutottam az első igazi keresztúthoz. Két út amit választhatok. Az egyszerű emberek védelme a könnyebben járható út, és talán a leghelyesebb is. Csak amiatt kell aggódnom, hogy senkinek ne essen baja. Viszont így a célom elérése jóval nehezebb lesz. Ha nem lépek előre, akkor kapcsolatokat sem szerezhetek. És ha valamire szükségem lesz a visszaút megtalálásához az a kapcsolat. Ugyanakkor a másik út jóval veszélyesebb, és az életem is kockára lesz téve az év minden napjára. Nem voltam benne, hogy készen állok-e ilyen megpróbáltatásra. Ezt át kellett gondolnom, viszont nem volt rá sok idő.~Könnyű... Vagy nehéz... Ah... Miért nincs normál fokozat?~Gondoltam magamban, közben körbe néztem. Be kellett vallanom, lehet, hogy igaza van. Még tanulnom kell. Nem vagyok harcos. Az én világomban csak egy átlagos polgár vagyok. Felnéztem újra a férfire, majd válaszoltam.
-Még nem állok készen, a nehéz súlycsoportra... Még nem. Igazad van: Még tanulnom kell.-Mondtam halkan. Ebből a válaszból kideríthette, hogy előbb utóbb az igazi harcmezőre is rá fogok lépni, de nem ma. Előbb szert kell tennem igazi erőre.

Úgy tűnt a férfi viselkedése kezdett megváltozni. Bár az is igaz, hogy továbbra is kritizál, ahogy csak tud, de nem igen ellenkezhetek vele. A következő mondataira kicsit felfigyeltem, majd elgondolkoztam, a válaszon. Kicsit kíváncsi voltam mi is a terve, mert nem éreztem magam a toppon ezután a bunyó után. Ugyanakkor ez egy soha vissza nem térő alkalom. Nem tudom miért, de úgy döntöttem nem szalajtom el.
-Megegyeztünk!-Mondtam egy mosollyal az arcomon. Ezután a kezemet nyújtottam, hogy biztosítsam elhatározásom felől. Ha elfogadta hanem, folytattam, mostmár felizgulva.
-Na és mi a terv? Talán beszállunk a ringbe és kiütünk mindenkit? Vagy úgy csinálunk mintha résztvevők lennénk?-Komolyan mint egy gyerek. Most már legalább van indoka gyerekként kezelni.

Mielőtt folytathattam volna magához rántott. Kicsit meglepődötten néztem a szemeibe, de a következő pillanatban már egyértelmű volt miért is tette. Azért meg kell mondjam elég erős fickó. Engem nem olyan könnyű csak úgy kimozdítani a helyzetemből. Viszont ahogy megfordultam, a kocsma apraja nagyja már fegyverrel a kezében közeledett.~Talán nem kellett volna olyan hangosnak lennem.~Gondoltam magamban, miközben kicsit felmértem a terepet. Meg kell valljam elég sokan voltak. Kicsit aggódtam, hogy ezt nem igazán fogom bírni, de aztán eszembe jutott, hogy ezek nem olyan erősek mint előző ellenfeleim. Ha nem engedem őket túl közel, akkor nagyjából olyan nehéz lesz mint az előző, csak most nem erőben hanem számban múlnak felül. Lássuk, hogy ez elég lesz. Kicsit végig néztem a hozzám közel álló csapaton. 3-man voltak, és csak egynél volt fegyver.
-Na jó, akkor kezdjük!-Mondtam, és beálltam egy laza állásba. Ez az állás csak azért kellett, hogy eltakarjam a testemmel a farkam ami lassan rátekeredett az ülőhelyem lábára. Felemeltem a kezem, olyan jó kis Mátrix stílusban, majd magam felé intettem.
-Gyertek csak! -Mondtam mosolyogva, miközben vártam a támadást. Amint elég kerül az egyik egy fél fordulattal elkerülöm az esetleges támadást, és azzal a lendülettel együtt hozzá is vágom a széket. Ezután a legközelebbi ellenfelet veszem célba egy ütéssel, közben pedig már a lendületet vettem a lábamnak, és megpróbáltam az első támadót átrúgni a pulton, és jött a következő ütés a kettes számúnak. Ha a harmadik is elkezd támadni, akkor gyorsan egy fél fordulattal elkerülöm, és neki lököm a társát.

A szegény emberek nincsenek elegen, hogy legyőzzenek. Első körnek sima ügy volt, és minden a tervek szerint haladt. Kezdődött a második kör, ahol már öten jöttek, de nem igazán figyelnek a támadásaik rendszerezésére. Végül is mit várhatnánk el tőlük, hisz hirtelen felindulásból döntöttek a harc mellett. Viszont a fegyvereik fenyegetőek voltak, és egyre közeledtek. Az egyik egyik elhajított egy sörösüveget, míg a másik felém ugrott. Ez a két támadás túl közvetlen volt, és reflexeimnek köszönhetően előre láttam az útvonalukat. Pontosabban csak az agyamban láttam, de az elég volt, hogy a másik irányba mozdulva kitérjek előlük. Most Vadmacska székét ragadtam, meg és fordulásból lendítettem is. Amint jó vonalba kerül el is engedem, és remélhetőleg lekapok legalább egyet a támadó hármas közül. Ha nem, az se baj. A szoba elég tömött ahhoz, hogy eltaláljon akárkit, hacsak nincs akkora mázlijuk, hogy a fal állítja meg. Miután elengedtem a széket, a lendületet használva tovább lendültem, majd kezeimet a bárpultra csapva átlendültem a túloldalra. Remélhetőleg a bárpultos nem fog megtámadni. Ha mégis akkor megpróbálom megragadni a ruhájánál fogva, és a tömegbe hajítani.
-Ingyen ital! Ki kér?-Kiáltottam fennhangon, és vártam a támadóim, akik ha túl közel jönnek akkor szépen képen vágtam őket. Ha pedig a fegyvereiket dobálták akkor igyekeztem elkerülni.-Nem kell ennyire lelkesnek lenni, jut mindenkinek!!

Az emberek egyre csak gyűltek. Gyorsan kellett reagálnom. Ahogy közeledtek, megpróbáltak átjönni, de én máris kiosztottam a pofonokat. Viszont máris jöttek újabbak. Tettem egy lépést hátra, majd pedig bepörögtem, és megpróbáltam az állókat a farkammal lecsapni, majd miután ez megvolt. Meg ragadtam a legközelebbi fegyvernek használható eszközt, és igyekeztem leütni a legközelebbi ellenfelet, aki valószínűleg az aki négykézláb próbált bejutni. Ha sikerült harcképtelenné tennem, akkor próbáltam a következőt egy rúgással visszaküldeni a pult mögé. Ha bárki átjutna, a pulton, akkor megpróbálom megragadni, majd a levegőbe emelve visszaküldeni a többiekhez.

A taktikám meglehetősen sikeres volt, mert minden ellenfelet eltaláltam. Egyetlen problémája, hogy négy főre lett készítve, ők pedig öten voltak, szóval az utolsó elkapott, és jó keményen megütött. Fel is nyögtem a fájdalomtól, viszont azzal, most nem volt időm foglalkozni. Először is a rám csimpaszkodót kellett elintéznem, amihez egy egyszerű fejbevágást elégnek tartottam. Viszont nem örülhettem, máris újabb játszótársak jöttek. Mennyit is vertem már le? Körülbelül 8-cat. De ezek mintha nem akarnának elfogyni. Mivel híján voltam a helynek, farkamat nem tudtam ugyanúgy használni mint az előbb. A lábaimnak sincs elég hely lendület vételre. Már csak az ökleimre bízhatom magam. Igyekeztem még az átmászás közben kettőt leütni, majd a másik hármat gyors ütésekkel sorozni felváltva. A gyors harcstílus lényege, hogy tűzzé kell válni. Senki se sebesíthet, de ha megpróbál akkor megégetem. Persze az ütéseket valószínűleg én is bekapom, de igyekszek ezeket a támadásokat a végtagjaimmal felfogni, és ha sikerül egy kis teret nyerni, akkor ismét bevetem a farkam, és a lábaim. Igyekszem a támadásaimmal egybekötve a pultnak is lökni őket, hogy utána egy erős ütéssel felfektessem őket rá, vagy netán elérjem, hogy átbukfencezzenek a másik oldalra. Ha valaki fegyverrel jön, meg próbálom megragadni a kezét és kicsavarni belőle azt, majd vagy rajta vagy az egyik társán használni

A taktikám bejött. Az ellenség hiába tört előre, ők csak átlagos emberek voltak. Ami nekem egy normális ütés az nekik egy fémrúd. Nem sokára az utolsó gazfickó is a pulton hevert, és csak arra várt, hogy bevigyem a kegyelem döfést. Kész is volnánk. Kicsit kifújtam magam majd körbe néztem, és elmosolyodtam.
-Haha, Legközelebb kétszer is meggondoljátok, mielőtt Cybergyíkkal húztok ujjat!-Kiáltottam fel örömittasan.-Mindenki aki ájultnak tettei magát jegyezze meg, a nevem, és azt is, hogy én nyertem juhú!-Kiáltoztam örömmel. Az ujjongásom Vadmacska szakította félbe. Egy pohár sört kortyolgat. Azt meg vajon honnan szerezte. Kaptam tőle elismerést, és egy célt is. Körbe néztem, de a nagy tömegben egy ideig, nem találtam meg a pultost. De amikor végre a szemem ügyébe került leguggoltam hozzá.
-Szevasz! Remélem te is hallottad? De ha nem akkor szólok, hogy az ügyfeled keres... Oh, és bocs, hogy szétvertük a helyet. Nálnuk az a szokás, hogy a széttört dolgokat ki kell fizetni.-Körbe néztem, a sok ájulton, majd a tarkómra tettem a kezem, és felálltam.-Talán ha összeadjuk a pénztárcájuk tartalmát akkor kijön a javíttatási költség. Miután végeztek a beszélgetéssel nyugodtan elveheti amennyi kell.-Mondtam vigyorogva. Ha még nem jött elő, akkor előbb az ujjammal magam felé intve, majd pedig a ruhájánál megragadva próbáltam kicsalogatni.