Főutak, utcák, sikátorok.

Szépen magammal hoztam a fickót aki már nem állt ellen annyira. Mikor már ott voltunk az asztalnál elengedtem.
-Tiéd!-Mondtam azzal elindultam, egy kis magánakcióra, és elkezdtem összeszedegetni, az ellenfelek pénztárcáit, és leraktam a pultra amit találtam. Ha a fickó, addig sem hajlandó beszélni, amíg vagy tíz darabot össze nem raktam akkor közbe szóltam a kis párbeszédbe, mert nyilvánvaló, hogy itt a pénz a kulcsszó.
-Hé! Ha elmondod amit akarunk, akkor ezeket megtarthatod.-Mondtam vigyorogva és rámutattam a kis kupacra. Bár, hogy őszinte legyek alig volt bennük pénz, összesen vagy vagy 75$ de ezt ő nem tudhatja, és a kupac is nagyobbnak tűnik onnan. Direkt pakoltam úgy egymásra, hogy azt a látszatot keltse. Remélem erre megnyílik a szája. Ez a jó zsaru rossz zsaru stílus általában beválik a filmekben.

A vallatás végül sikerrel jár, és Vadmacska megtudta a szükséges információt, majd egy elég szemét módon lecsapta a fickót. Oda jött hozzám, és nem maradt el a vélemény nyilvánítás.
-Tudod, amit az előbb csináltál tök fölösleges volt, és szerintem semmit sem tett volna ha eszméleténél hagyod. Plusz elég lett volna ha a tarkójára ütsz egy kicsit és simán elájul, még csak meg se érezi, de ezt lehetne 8 napon belül nem gyógyuló sebesülésnek hívni, ráadásul nem támadott meg, szóval az önvédelmet sem hozhatod fel mentségül, mint az előbb.-Viszont hiába beszéltem, ő nem vette fel. Akár belém fojtotta a szót akár nem, elmondta a következő lépését, és megkérdezte, hogy követem-e. Kicsit elgondolkodtam a kérdésen, hisz nem igazán volt okom vele menni. Alig ismerem, ráadásul legalább 20 csontom sajog, és azt hiszem az izmom is meghúztam a karomban. De aztán úgy döntöttem, hogy előbb felteszek egy kérdést.
-Mégis milyen dologról van szó? Személyes ügy, vagy ez a fickó annak a bunyós klubnak a főnöke? Vagy valami másról van szó?-Figyeltem ahogy előveszi a telefonját és próbálkozik felhívni valakit. Nehezemre telt nem röhögni.
-Segítsek?-Kérdeztem kicsit viccelődve.

A férfi egy kicsit ideges lett, de ez valamiért örömmel telített el. Ezután elmagyarázta a szituációt. Kicsit ódzkodtam még egy nagy bunyótól, és abban is biztos voltam, hogy egyedül is elbánna vele. Plusz, ilyen gyengén még nem akarok egekbe szökő hírnevet szerezni. A végén még túl sok tekintetett vonok magamra, és az nem lenne túl jó nekem, főleg, hogy ahogy elmondta, lehet nem csak a piti bűnözők szemei lennének ezek. Kicsit megdörzsöltem a nyakam, miközben a másik egy nővel beszélt. Annyi időm volt gondolkodni, míg letette, de már nem éreztem magam elég felkészültnek. Ha az este elején kért volna meg rá, kérdés nélkül bele mentem volna. Most viszont már fáradt vagyok. Kicsit megmozgattam a vállamat ami hangos ropogásra jelezte, hogy igazam van.
-Azt hiszem a válaszom nem... Biztos vagyok benne, hogy elintézed egyedül is... Én már túl fáradt vagyok ehhez.-Mondtam, majd nekidőltem a bárpultnak, miközben vártam a reakcióját.

Végül Vadmacska elfogadta a döntésem, és elbúcsúzott. Jó volt egy kis elismerést is hallani felőle, egy ideig nem hittem, hogy képes rá. Megfogtam a kezét, de nem ráztam meg. Ezután lassan kisétált a helyszínről, és beszállt egy autóba ahol egy furcsa személy volt, mert a nemét nem tudtam megállapítani. Egy ideig figyeltem a kettőt, majd sóhajtottam egyet. Bementem a pult mögé, és elővettem az ős régi bort, majd kitöltöttem az egyik épen maradt üvegbe, majd iszogatni kezdtem, miközben a nyögő ember zenekart hallgattam. Miután kiittam a poharat letettem, és elindultam kifele. Útközben néhányra ráléptem akik megpróbáltak felkelni, mint valami figyelmeztetés, hogy meg ne próbálja, amíg itt vagyok.
Miután kijutottam vettem egy mély levegőt, a..."tisztább" fajtából. Ezután kicsit megmozgattam a tagjaimat, és a zsebemben kezdtem kotorászni, amíg végül meg nem találtam a telefonom... őőő... A telefonom maradványait.
-... Franc-Csak ez az egy szó jött ki a számon, majd vettem egy mély levegőt, csakhogy egy erőteljes sóhajtásként eresszem ki.~Akkor kezdődhet a hazajutási kísérlet...~Gondoltam magamban, és letörten elindultam abba az irányba amerre sejtettem, hogy haza találok. Az első sikátornál felmásztam egy létrán, és a tetőn folytattam az utam a saját nyomaimat keresve.

Az éjszaka ismét eljött. Itt volt az idő vadászni. Összeszedtem a felszerelésem, majd pedig házamat magam mögött hagyva elindultam bűnre vadászni. A tegnap bekapott találtok már begyógyultak, és minden fájdalmam tova szállt. Viszont a tapasztalat nem szállt el. Tapasztalat útján kellett megtanulnom, hogy semmi sem az aminek látszik. Mint például az a két nő, akikkel tegnap találkoztam. Na ők ezt elég keményen bebizonyították. Viszont azon az estén nem csak tapasztalatot hanem egy barátot is szereztem, aki talán a mentorom is lesz. Már ha többször összefutunk. Most viszont újabb éjszaka várt arra, hogy ismerkedjek a várossal, és magával a bűnüldöző léttel. Ki tudja: Talán egy nap már az egész városban fogok járkálni, és nem csak ebben a békés kerületben. Persze az még messze van, és addig sok tenni való is akad. Most épp a rutinos őri járatom végzem ami a feltűnő dolgok keresésében rejlik.

//Cybergyík//

Sötét volt az éjszaka, és az utcák kihaltak, nem volt egy alak sem. Ekkor érkezett Adler a város keleti részébe, mellette tartott egy zombi kutya is, aki valójában úgyszintén ő volt. Fent repült egy bagoly, persze már nem él, de attól még lát mindent.
Adler az utca közepén halad, árnyként suhan, vele kutyája, szemlélődik, arcát fedi a maszkja. Gondolatok cikáznak a fejében, egy tervet akar alkotni, amivel az egész várost sakkban tudja tartani, egy tervet, amivel szinte minden gondját megoldhatja.

Tovább haladtam a háztetőkön, és figyeltem a város utcáit. Egyenlőre minden csendes volt, így tovább mentem. Viszont alig tettem meg pár lépést rossz érzés fogott el. Megálltam, és körbe néztem. Semmi sem volt a közelben, mégis kirázott a hideg. Hallgattam az ösztöneimre, és lopakodni kezdtem majd lenéztem a közeli sikátorba... Semmi. Viszont ahogy feltekintettem a sikátor tőlem távolabbra eső végén észre vettem egy alakot, amit egy másik követett. Lassan oda lopakodtam a ház szélére, és letekintettem. Egy férfi volt... Igaz elég nagy, de hasonlított az emberre. Viszont mellette volt egy kutya is, ami egyáltalán nem emlékeztetett egy egészséges példányra... Sőt... Olyan volt mintha már halott lenne.~Ez meg mégis mi lehet?~Kérdeztem magamtól, és előre hajoltam, hogy jobban lássam, több-kevesebb sikerrel. A férfi sem volt épp a fajtájára emlékesztető. A bőre sápadt volt... Túlságosan is. Nem tudtam mit tegyek. Egyenlőre amellett döntöttem, hogy csak megfigyelem.

Adler tudja, hogy figyelik, de azt is, általában az élők félnek tőle, így azt gondolja most sincs ez másképp, a bagoly feljebb emelkedik, Adler megáll, egy picit lehajol.
Átfut a fején, hogy vajon miféle lény nézhet így ki, gyíkemberként, hallott egy régi német projectről, de az csak szóbeszéd volt.
Majd hirtelen felkapja a fejét, és az őt figyelő szemébe tekint, mind ezt igen csak gyorsan és hirtelen teszi, majd elmosolyodik, amennyire tud.

Nem tartott sokáig, hogy a másik kiszúrjon. Kicsit meg is lepődtem, hisz hangtalan voltam, egy kavics sem mozdult. Szóval vagy nagyon jó hallással rendelkezik, vagy pedig a háta közepén is van szeme. Mindenesetre, most jobban megnézhettem az arcát, ami csak tovább fokozta kellemetlen előérzetem. Végül is, már nem igen rejtőzhettem előle, így maradt a szokásos belépő. Átlendültem a tetőn, majd egy kis lógaszkodás után elengedtem magam, és leugrottam. Körülbelül úgy fele úton járhattam amikor hátra tettem a lábaim és elrugaszkodtam majd egy szaltóval a földre érkeztem. Kicsit fájdalmas belépő, de hatásos, és könnyen kiheverem.
-Jó estét!-Üdvözöltem mosolyogva.-Látom észre vette, hogy észre vettem.-Folytattam tovább, mintha csak egy átlagos emberrel beszélnék, de közben folyamatosan figyeltem a mozdulatait.-Na és mit csinál ilyen késő este ha szabadna megkérdeznem?

Megérkezik elé a fura szerzet, van annyira különös mint ő maga, de ez jelenleg nem érdekli, csak próbálja felmérni a helyzetet, veszélyes ez számára? Nem számított társaságra, főleg nem ilyenkor, főleg nem egy ilyen alak által. De végül is úgy gondolja, ez még hasznára is válhat.
- Jó estét. Mondanám, hogy csak kutyát sétáltatok, de hazudnék.
Megsimogatja a zombikutya fejét, majd folytatja a beszélgetést.
- De ezt kérdezhetném én is... kedves...?

A férfi válaszolt. Nem igen mondta el mit is csinál, de ez érthető, hisz nem ismerjük egymást. Az is csoda, hogy egyáltalán hozzám szólt. Kicsit végig néztem rajta. A ruházata érdekes volt: Régi, és kopott, mintha a múlt századból hozta volna. Viszont feltett egy kérdést, amire válaszolnom kellett.
-Szólíthat Cybergyíknak.... Ami engem illet én a normálistól eltérő dolgok után kutatok.-Mondtam halkan, és körbe néztem. Persze ha az ember tudná mit értek én normális alatt valószínűleg kiröhögne, hisz nekem többek közt az a normális ha nem szegnek törvényt. Mivel Gotham a bűn városa, így az én normális látásom nekik abnormális.
Na, de vissza az idegenhez. Jó lenne ha megtudnám kivel is állok szemben.
-És önt hogy szólíthatom?

A válasz picit meghökkenti... nem a név, az elfogadható, hanem, amit keres, hiszen ő maga se túl normális, na de ez a gyíkember, ők így ketten kitesznek egy egész csapat jelmezbálost, gond nélkül. De inkább, másfelé tereli gondolatait, méghozzá az eredeti célja felé, ezután odanyújtja kezét Cybergyíknak.
- A nevem Felix Eins... de nyúgodtan hívhat Adler-nek is. Azt hiszem sikerült megtalálni a normálistól eltérőt. És most?
A hangja elég hideg és nyugodt, szeme fürkészi a másik tekintetét.

A másik is bemutatkozott. Hangja olyan hideg volt mint a jég, és teljesen nyugodt. Érdekes volt. A kezét nyújtotta bár nem voltunk olyan közel egymáshoz, hogy megrázhassam, és nem is állt szándékomban közelebb menni. Valami nem volt rendben ezzel a fickóval, csak még nem tudom mi. Talán a szeme miatt volt. Elég ijesztő volt a tekintete, főleg azzal a sebhellyel.
Ezután megkérdezte, hogy mit tervezek, most, hogy megtaláltam. Nem voltam túlságosan biztos a dolgomban. Én sem tudtam mihez kezdjek most. Óvatosan felmértem a férfi alkatát ami azt sugallta, hogy erős lehet, de talán csak a ruhája miatt tűnik annak. Mindenesetre, válaszoltam a kérdésére.
-Őszintén szólva még nem tudom... Eddig nem tettél semmit amire léphetnék bármit is, de várom a javaslatokat.-Mondtam, miközben tekintetem a kutyájára terelődött. Az állat szinte már csak csont és bőr volt. Semmi sem utalt arra, hogy élne. Az első dolog ami eszembe jutott az a nekromancia, és bár az én világomban, csak filmekben fordul elő. Ezen a földön, szerintem már bármi lehetséges, ami ismét óvatosságra sarkal. Egyenlőre nem támadok hisz nincs okom rá, de a kezeimet készenlétbe tartom, hogy időben tudjak védekezni ha esetleg ő megtenné.

Tartja egy darabig a kezét, de aztán úgy gondolja, lehet a gyík nem ismeri a szokást és fenyegetésnek tekinti, ezért leereszti azt. A kutya szemszögéből is látja a dolgokat, látja ahogy vizsgálja őt a vele szembe álló. Érzi, hogy azért most az a gyík valamennyire fél tőle, tart tőle, de nincs szándékában támadni... nem látja értelmét.
- Miért mire számított? Mit fogok tenni? Azt javaslom, keressünk valami félreeső helyet, aztán megbeszélhetünk mindent. Elég kíváncsi vagyok, hogy mit keres itt ilyenkor... egy ilyen alak.

A másik válaszolt, és máris sakkot kaptam. Na, igen ezt talán kicsit jobban át kellett volna gondolnom... Most már úgyis mindegy. Felajánlotta, hogy menjünk egy félre esőbb helyre, hogy jobban megbeszéljünk, de nem szerettem az ötletet. Egy szűk helyen nehezebb lesz harcolni ha netán arra kerülne sor. Viszont ha visszautasítom, akkor lehet, hogy csak nagyobb bajba kerülök.
-Nem hiszem, hogy szükséges. Úgyis csak mi ketten vagyunk itt. Viszont a megbeszélés ellen nincs kifogásom. Talán azzal kérdezném, hogy mégis milyen kutya az ott? Mert jól láthatóan nem él.-Kérdeztem érdeklődve, és összekulcsoltam a karjaim amíg a válaszára vártam.

Adler nem kap választ a kérdésre, hanem rögtön egy kérdést kap, de ő úgy gondolja nem nyit vitát hanem válaszol. Közben az említett kutya kihúzza magát, majd leül és vár.
- Nos valójában az csak egy test, mondhatjuk úgy, hogy az én részem. Élőholt, mint ahogy én is az vagyok, gondolom kitalálta már. Rendelkezek nekromanta ismeretekkel igen. És maga? Milyen dinóutánzat ha szabad kérdeznem?
Ő hasonlóképpen vár mint a vele szemben álló, azzal az eltéréssel, hogy megnézi zsebóráján mennyi az idő.

A másik válaszolt a kérdésemre, és a sejtésem is beigazolódni látszott. Tényleg élőhalott volt, és nem csak a kutya. A félelem kíváncsisággal vegyült össze. Nem tudtam, hogy támadjak-e vagy sem, hisz attól még, hogy nem tartozik az élők közé nem biztos, hogy gonosz. Lehet csak az érzékeim túl érzékenyek. Egyenlőre viszont csak a válasz adás maradt arra a kérdésre amit feltett. Nem tudtam, hogy csak egy jelmezes férfinek nézett-e, vagy tényleg meglátta-e az igazi énem. Mindenesetre én nem hazudok, hisz azzal csak önmagamba döfném a kést.
-Nem vagyok dinóutánzat. A dinoszauruszok az őseim voltak, szóval én is az vagyok.-Mondtam ki, az igazságot -amit talán eléggé nehezére esik majd elhinni- egy nagy mosollyal, eközben láttam, hogy megnéz valamilyen ékszert ami neki volt. Kicsit hasonlított azokra az antik órákra amiket a történelem könyvekben láttam. Bár mondjuk egy élőhalottnál elfogadhatóak az efféle tárgyak. Meg aztán, az emberek eléggé le vannak maradva az én világom technológiájáról, talán még a mai embernek is van hasonló kütyüje kitudja?

Elgondolkozik a válaszon egy kis ideig, láthatólag a másikat nem zavarja a kiléte, őt sem az övé. Eleinte nem tudja, hova rakni a dolgot, de eszébe jut néhány evolúció elmélet, amikor nem halnak ki a dinoszauruszok... Ezeket fejébe gyorsan összeollózza a dimenziókról, az időről hallott dolgokról.
- Akkor nyilván, nem ebből a síkból származik... Vagy tévednék? Gondolom magas szintű technikával is rendelkezik. Esetleg időgép, teleport? Felkeltette az érdeklődésem, Cybergyík.

A másik úgy tűnik nem zavartatja magát, hogy mi vagyok ami kicsit tetszik. Ezen felül úgy tűnik okos is, mert elég gyorsan összerakta magában a képeket. Egyre kíváncsibbá tett, ahogy beszélt. Viszont kicsit túlbecsülte a technológiai fejlettségem, így úgy éreztem kicsit ki kell igazolnom.~Ez a beszélgetés kezd érdekelni~
-Nos, igen... Mondhatjuk így is. Viszont a technológiámat otthon hagytam, így csak a tudásomat tudom felhasználni. És az a két dolog amit mondott még az én világomban sincs meg. Az első teleport kapu projektjének köszönhetően kerültem ide. Az időutazás, pedig nem lehetséges... Tudományosan nem... Bár ezt a világot nem ismerem... Talán itt lehet utazni az időben.-Mondtam, és kicsit körbe néztem.

Adler sejtése beigazolódott, Cybergyík egy olyan dimenzióból került ide, ahol a dínók fejlődtek tovább és egy félresikerült projectnek köszönhetően került ide. Így már értette a helyzetet, elég érdekes dolog az tény. Aztán elmosolyodott, majd folytatta a társalgást.
- Az időutazás tudományosan nem létezik, de a mágia képes rá. Talán a sors iróniája, hogy én is azért vagyok most itt mert egy teleport kísérlet nem jött össze. Csak az már majdnem 100 évvel ezelőtt volt.

Úgy tűnik a másikat érdekli a téma, és a következő mondataiból újabb információkra tettem szert. Mint például, hogy ő is részt vett egy ilyen projektben. Viszont azt nem tudtam, hogy tudós volt-e, vagy pedig kísérleti alany. Azt is megtudtam, hogy 100 évvel ezelőtt élhetett. Nem csodáltam, hogy nem sikerült a kísérlet, amilyen technológiával rendelkeznek most, el tudom képzelni milyennel rendelkezhettek akkor.
-Na igen. A test sejtjeit elég nehéz egyik helyről a másikra rakni anélkül, hogy az illető belehalna. A professzorom elvesztette a karját... Azt hiszem ő szerencsés volt.-Mondtam eltűnődve, aztán újra a férfire tekintettem.-És... hogy lehet, hogy... él?