Régi dokkok területe

Edwardot leteszem a falnak támasztva, és miután megbizonyosodtam, hogy nem fog eldőlni, a figyelmemet az ajtó felé fordítom. Keresek valamilyen zárat, vagy legalább egy nyitó szerkezetet, ha nincs akkor megszámolom hány tár van még nálam. Talán egy robbanótöltetes, meg egy páncéltörő, meg vagy kettő gyújtó.
Egy gyújtót, és egy robbanó töltetest az ajtószárnyak rése köze helyezek, ha nem tudnám kinyitni, és mielőtt még bele lőnék, biztonságba helyezem a lányt, és kollégámat is. Majd hátrébb állok, és belelövök a tárakba, ha sikerül kinyitni így az ajtót, akkor óvatosan minden támadásra felkészülve, haladunk tovább. Vállamon Edwarddal, a lánnyal mögöttem, a fegyverembe a gyújtó töltetek vannak, és csak remélni tudom a legjobbakat.
Ha nem sikerül, és még életbe is maradtunk, akkor más utat keresek, ha közben megtámadnának, akkor ahogy tudok védekezek.

Minden táramat összeszedem, ellenőrzöm utoljára, a fegyveremet, és nagy levegőt veszek. Bárhova is vezet ez a járat, biztos nem lesz piskóta. Az eddigi este egy őrültek házára emlékeztetett, és szerintem ez nem most fog megváltozni. Megmaradt erőmet összeszedem, és végiggondolom a dolgot. A lánynak mindenképp meg kell menekülnie, ez a legfontosabb most. Az övemből kiemelem a sokkolómat, és odanyújtom neki.
- Tessék, ha velem valami baj történne, itt van ez. Csak ráfogod arra, ami veszélyesnek tűnik, és itt meghúzod a ravasz. Ezt a gombot kell megnyomni, hogy sokkoljon. Érthető? - Teszem fel a kérdést a mutogatás után. A kollégámat, újra a vállamra veszem, és újra intek a lánynak, hogy kövessen. Lassan lépésről lépésre haladok befele, mindent kétszer is megfontolok, nehogy valamilyen még szörnyűbb csapdába essünk.

Nincs más lehetőségem, a lányt újra magam mögé utasítom, és lassan lépdelek előre. Az ajtó mérete nem lep meg igazán. A valóságnak megfelelően, megrettenek, nem is kicsit. Az előző lényeket látva, el sem tudom képzelni mekkora szörny jöhetne ki ezen. Remélem csak építészeti túlzás ez a förmedvény, de azért fegyveremet készenlétben tartva, megközelítem. A rés közelébe megyek, és ha semmilyen veszélyest nem látok, csak hallok, akkor bepillantok a résen. Hátha többet tudok meg erről az egész rémálomról.

A leskelődés sikerült, legalábbis a célt elértem, de sokkal nagyobb bajt hoztam magamra. Már akkor gyanakodhattam volna, mikor kinyílt előttem az kapu, de eddig bele sem gondoltam. Most már mindegy, tudja hogy itt vagyunk, így nem tehetek mást. Előrelépek és intek a lánynak, hogy kövessen.
- Itt a Gotham Városi rendőrség. Azonnal adja meg magát, ne tanúsítson ellenállást, mert akkor erőszakhoz kell folyamodnom. Ez az első és utolsó figyelmeztetés. - A fegyveremet ráfogom, csak remélni tudom, hogy a kőnek kinéző bőrére hatással van a gyújtólövedék. Jobb lett volna ha a páncéltörő marad benne, de hát akkor még nem tudhattam.
- Kezeit kulcsolja össze a tarkóján, lassan jöjjön közelebb. Ne tegyen semmilyen hirtelen mozdulatot, mert azt a támadás jelének fogom venni, és azonnal tüzelek. - Folytatom a milliószor elmondott szöveget, és várom hogy úgy is cselekedjen. Azért a közmondás szerinte, várom a legrosszabbat, és bármi gyanúsat is cselekedne, meghúzom a ravasz, miközben fedezékbe húzódok.

Úgy néz ki nem készültem fel mindenre, a lény vagy szupererős, és gyors, vagy csak a meglepetés ereje, hogy nem emberi dermesztett le. Szerencsémre ez Gotham City itt mindenki bolond, vagy közel áll hozzá. Főleg ez a lény, elkezd monologizálni. Mi más lehetőségem maradna. Felmérem a helyzetet, és remélem hogy a lány, és a kollégámnak nem esett semmilyen baja. Ha a fegyverem kartávolságra esett, akkor egyből utána nyúlok, és megcélzom a lényt vele. Nem pepecselek, holmi fej, vagy lábak megcélzásával. Tudom hogy nem a legjobb lövő vagyok az őrsön, de még ilyen közelről csak el tudom találna az a hordónyi mellett. Addig rángatom a ravaszt, míg az összes golyó nem távozik a tárból, majd felállok, és a feltételezhetően lángoló szörnyet, ha még tud támadni a gumibotommal várom.
Ha a fegyverem nem lenne a közelemben, akkor átmegyek közelharcira. Tudom, hogy kell bokszolni és nem is csinálom túl rosszul a dolgot. Felpattanok, ha tudok, és védekezőleg magam elé tartom az ökleimet. Remélem mielőtt még felocsúdhatna meg tudom támadni. Az érzékeny pontokra megyek, állcsúcs, vesetájék, torok, és ha sikerül akkor nemi szerv. Nem éppen a legszabályosabb küzdelemre készülök, de hát ez sem egy rendes ring.

Hamar felpattanok, és a holtestre egy gyors pillantást vetek, de nem töltöm vele a drága időmet, közben a kezem gyakorlott mozdulatokat utánozva tölti újra kedvenc fegyveremet. Most a páncéltörő golyókon a sor. Mint egy isteni sugallat, úgy jön az ötlet, ha elég gyors vagyok a töltéshez, akkor az első golyót a holtest fejébe küldöm. Csak attól, hogy hozzáértem feldühödött, mit fog csinálni ha megszentségtelenítem a kegyencét. Végül lassan hátrálva lövöm továbbra is a lényt. Mellkasra célzok, úgy talán kevésbé fogom elvéteni. Remélem eléggé le fogom sebezni, vagy szerencsém lesz és egy létfontosságú szervet találok el. Vagy így vagy úgy, de túl kell élnem.

A tárat még megpróbálom beleereszteni a szörny mellkasába, ha sikerült akkor a hullát veszem szemügyre. Megnézem hátha rájövök mibe halt meg, majd megpróbálom kifeszegetni a kezét is. Talán van benne valami fontos. Ha nincs, vagy csak nem találtam, akkor a helyiséget veszem szemügyre, hátha van még ilyen pokolfajzat a közelbe, vagy valami jel, hogy mi is történik itt igazából. Végül pedig társaimat veszem kezelésbe. Talán megsérültek a "harc" alatt, vagy tudok rajtuk segíteni valahogy. Ha pedig sikerül akkor a rádiómat is használom, hátha tudnak segítséget küldeni.

Elkezdek rohanni oldalra, a fegyvert folyamatosan célra tartva, és tüzelve. Megpróbálom szétlőni a lábait, hátha tart továbbra is a szerencsém, mint a fejlövésnél. Közben a fiolát belecsúsztatom az övembe. Ha ennyire fontos volt, hogy ez a fickó még holtában is szorongatta, akkor nekem is meg kell őriznem.
A célzás, rohanás, és nyomeltüntetés közben, próbálok keresni használhatót a szörny ellen. Bármit a helyiségben, amit súlyánál fogva felhasználhatnák ellene. Méretes szekrény, gépezet, hatalmas cseppkő a plafonon. Igaz most nem akarom eljátszani a plafonleomlós "cselemet", mert nem látok rá esélyt, hogy egészbe kijussak én is és az eszméletlen útitársaim is.
Ha netalántán sikerül megakasztanom a rohamát, akkor nem dőlök be neki újra. Ha a földön van, akár ártalmatlannak tűnik akár nem, tovább tüzelek rá. Míg biztos nem tűnik úgy hogy soha többet nem kell fel. Egy széttört koponya, vagy egy létfontosságú szerv távol a testtől, éppen megfelel majd a célnak.

Azonnal kikapom a fiolát az övemből, és körbeforgatom a kezemben. Megpróbálok rájönni mi is lehet benne, de mivel nem vagyok vegyész, sőt még a suliban sem teljesítettem túl jól, ezért csak azt nézem meg mennyire is lehet fegyverként használni. Ha elég erősen el tudom dobni, hogy széttörjön a lényen, akkor majd akkor vágom hozzá, mikor újra elkezd közeledni. Közben betöltöm az utolsó robbanólövedékes táramat, és ha széttört a fiola a lényen, akkor beleeresztem az egész tárat.
Ha nem tudom sehogy sem kézi eszközökkel rájuttatni a lényre, az érdekes folyadékot, akkor csak felé dobom, és még találat előtt eresztem a lénybe a tárat, és reménykedem, hogy a robbanás szétviszi a fiolát, és a tartalma ráborul a lényre.
Ha egyikre sem látok lehetőséget, akkor közel engedem magamhoz, és boksztudásomat bevetve, megpróbálom széttörni rajta, és addig ütni, amíg mozog. Remélem sikerül hamarabb végeznem vele, mint amennyi időbe telik neki velem.

A kezemben lévő két tárgyat a legprecízebben, és leggyorsabban összekombinálom, és reménykedek, hogy jól csináltam. Övembe rakom a fegyvert, és kezembe szorítom a fecskendőt. Egy nagy sóhaj után elkezdek rohanni a dulakodók felé. Keresek egy magaslati pontot, amiről kényelmesen el tudok rugaszkodni, úgy hogy pont a szörnyre vagy legalábbis nagyon közel hozzá essek. A fecskendőt mindenképpen bele akarom döfni, és ha lehet a mellkasi részbe, de ha nem tudnám akkor a megmentőm testi épségét veszem figyelembe, és bárhova beledöföm ahova csak tudom.

A lény már éppen, hogy csak áll a lábán, és ezt leginkább a megmentőmnek köszönhetem. Talán sikerül most már legyőzni. A fájdalommal megpróbálva nem törődni, kihízom a vállamat a tüskéből. Ha sikerült akkor másik feltételezhetően jó kezemmel előveszem fegyveremet, és célra tartok. Ha a megmentőm nincs veszélyzónába akkor meghúzom a ravaszt, és bármilyen szer is volt a fiolába remélem az együttes hatás elég lesz, hozzá hogy végleg a földre kerüljön a szörnyeteg.
Ha nem sikerül csak úgy simán kiszabadulnom, a tüske "szorításából", akkor megpróbálom egy kis testi ráhatással letörni a belém hatolt részt, és a sziklával a testemben megpróbálok felállni. Talán elbírom a fájdalmat nem lehet rosszabb, mint egy K.O. a ringben. Majd fegyvert rántok és ugyanazokkal a feltételekkel elkezdek tüzelni.
Ha se, így se úgy nem tudok kijutni a sziklarabságból, akkor csak az eszméletvesztéssel, próbálok meg küzdeni. Nem lenne jó pont a cél végén beadni a kulcsot. Talán sikerül túlélnem, és a zöld lovagnak sikerül elvégeznie a feladatot, amire én képtelen voltam.

Lihegek, mintha csak egy kopasz lennék aki az első napi kiképzés után tántorgott volna be a laktanyába. Alig állok a lábamon. Most jött ki rajtam az összes izgalom, és adrenalin. A lábaim csak remegnek, és éppen hogy csak neki tudok támaszkodni egy közeli sziklának és végignézem a szörnyű végét a szörnynek. A hullája hála istennek már nem büdös, így nem gátolja a pihenést. Még ki kell juttatnia a nőt, és Edward-ot. Nem kis meló lesz.
- Köszönöm uram. A nevem Hardwin őrmester GVR, és önben kit tisztelhetek? - Teszem fel a megmentőmnek kérdésemet. Ki lehet ez a hős akivel vállvetve harcoltunk, és megoldottuk az ügyet.
- És ha el tudná mondani, mi is történt itt pontosan? Mi volt ez a szörny, és miért rabolt hullákat, és ha jól látom ez Aranysólyom hullája. A bűnüldözőjé, hogy került az ügybe és maga, hogy került ide? - Csak rendőr vagyok és kénytelen vagyok mindent megtudom. A jelentés kötelez, semmi felett nem szabad elsiklanunk.