Régi dokkok területe

Sokat már nem cseveg a bogárka a másikkal, pedig hősünk még szívesen kihallgatna egyet s mást, de hát ez van. Hamarosan kopogás hallatszik és két újabb egyén jelenik meg. Zauna a torkában érzi a szíve dobogását. Nem sok kellene hozzá, hogy lefüleljék. Viszont érdekes dolgokat hall. Mégis csak érdemes volt bejönni.
~Hüllő? Ki lehet az?
Kicsit elgondolkodik. Az biztos, hogy ezek nem a jó fiúk. Legalábbis eddig nem úgy tűnik. De akkor a másik lenne a jó? Vagy a rossz fiúk akarják eltörölni a konkurenciát? Elgondolkodtató. Talán nem is kellene beleavatkozni. Igaz, ő nem a tartályok miatt van itt, hanem a hálózat miatt, amit vélhetőleg használnak itt. Az is lehet, hogy eltévesztette a házszámot.

A két mutáns fickó elkezd társalogni valami különös nyelven. Még nem hallott hasonlót sem életében. Végül abbahagyják és lépteket hall. Sajnos úgy tűnik, hogy közelednek. Sok ijesztő dolgot látott már, de így is elég félelmetes élmény. De azért igyekszik nem elárulni a félelmét. A hüllő elkapja és maga elé emeli fejmagasságba.
-Ami azt illeti...eltévedtem...Innen indul a sétahajó?
Most legalább van lehetősége komolyabban körbenézni, ennél jobban nem tudják leleplezni. Talán felfedez valamit, ami kihúzhatja a bajból.
-De azt hiszem nem vagyok egyedül, a krokodilok nem folyókban érzik jól magukat?-próbálja fent tartani a társalgást.

oldenrod[color=green]- Most gúnyolódsz velem? - tolja közelebb az arcát a tiedhez, már amennyire tudja, majd egy mozdulattal áthajít a raktáron.
- A pondrókat el kell taposni. - sziszegi, majd kikap egy ezüst tartályt a ládából, ami eddig fedezékedül szolgált. Nem látod mi van rajtad, de semmi jót nem ígérhet. Egy mozdulattal lecsavarja a tartály tetejét, és kihúz belőle egy tűt, amivel feléd közelít, nyilván azzal a célzattal, hogy megszúrjon vele, és beadjon valamit.

-Távol álljon tőlem. Az nem volna szép dolog...
Nem nagyon tud közel hajolni hozzá a mutáns, így szerencsére nem lesz fejleharapás. Legalábbis úgy tűnik. De azért igyekszik a leheletét elkerülni. Végül elhajítja őt a raktár egy másik szegletére. Igyekszik gyorsan talpra állni. Eközben ellenfele kivesz a ládából egy tartályt és lecsavarja a tetejét. Most már legalább azt tudja, mi van benne. Tűk.
-Sose voltam oda a szuriért, inkább kihagynám.
Nyilván nem kellemes élmény, ha az a valami az ember szervezetébe jut, ha azzal akar elbánni vele. Bár a nanobotok valamennyire helyreálltak már, de nem biztos, hogy ki tudnának védeni egy ilyen mértékű támadást a szervezete ellen. Persze nem fogja megvárni, amíg ez kiderül. Igyekszik nem sarokba szorulni és közben próbál keresni valami menekülő utat, vagy valami fegyverfélét. Csak van valahol egy létra felfelé, vagy porral oltó a falon. Vagy egyéb.

Nem volt szerencséje ezzel a kiútkereséssel. Igazából kissé amatőr hiba volt tőle pont a láda mögött elrejtőzni. De hát jobb hirtelen nem volt. Végül a bunyóból nem lesz semmi, mert a bogárka megállítja a krokit. Ez szerencsének is mondható. Mert nem csak ezek ketten vannak, hanem még odakint sok ember is. Jelentős túlerő.
-Soká? Még el sem kezdtük.-mondja csalódottságot színlelve, pedig inkább örül, hogy nem kellett megkockáztatnia azt a tűt.
Végül a bogár lép oda hozzá és hátrakötözi a kezeit, majd felpakolják a ládákkal együtt egy teherautó rakterébe. Szerencse, hogy megszokta a kényelmetlen körülményeket, így még akár alhatna is.
-Aztán óvatosan vezessetek, úgy nézem nincsenek szakszerűen rögzítve a ládák!-piszkálódik egy kicsit.
Azért próbál úgy helyezkedni, hogy ha valami éles kanyar miatt elmozdulna egy láda, akkor ne őt nyomja agyon. Most várnia kell, mást nem tehet. Ha ezek le akarnak győzni valakit, akkor talán érdemes lenne kideríteni, hogy miért is.

Hirtelen, érthetetlen módon felmerült benned az ötlet, hogy sétálnál egyet. Hosszas barangolás után a kikötőbe jutottál. Vajon ez csak véletlen? Egy beton stégen sétálsz, tőled jobbra méretes raktárak, amikből a csenden kívül nem igazán szűrődik ki semmi. Ahogy oldalra fordulsz, egyből leköt a látvány. A hold vörös színben pompázik, habár tény, hogy még nem emelkedett ki teljesen a horizont mögül. Ahogy sétálsz és a gondolataidba, vagy esetleg a hold bámulásába feledkezel, hirtelen éles sikoly rángat ki a transszerű állapotból. Elég magas hang, de egyértelműen férfitól jön. Vajon mit művelhetnek vele? Ha engedsz a kíváncsiságnak, akkor a hamarosan újból felhangzó, már-már túlvilági hangok egy viszonylag eldugott raktárhoz vezetnek, amiben hat srác - alig lehetnek húsz évesek - egy fáklyával kínoz egy szerencsétlen, szakállas férfit. Legalábbis még szakállas, mert a szemed láttára gyújtják meg a szakállát és nevetnek, amint az szépen lassan ég, a férfi pedig sikoltozik. Az arcára vetve egy pillantást, megbizonyosodhatsz róla, hogy valamikor bajsza is volt, valamint égett, kopasz feje is arra utal, hogy nem volt mindig kopasz. Egy szál rövidnadrágot visel és égett teste arról árulkodik, hogy nem a fejével kezdték a "játékot". Ha egyszerűen továbbmész, akkor nemsokára egy még az összes eddiginél is erősebb, velőtrázó sikoltást hallasz, majd már nem jön több hang.

Nem csak te szereted a dokkokat. Ő is. Mindketten tudjátok, hogy a dokkoknál mindig több az izgalom, mint egyéb helyeken. Ezen az éjszakán sem történt ez másképpen. Ahogy a nagy, vörös holdba bámultál, érezted, hogy hogy csodálat és vad öröm fogja el. Igen. Egyértelműen a vérre emlékeztette. Hamar meg is találtátok a célotokat. Érezted, ahogy a sajnálat egyre jobban testet öltött benned. Szegény, ártatlan fickó ugyan mit tehetett, amivel ezt érdemelte ki? Nem tudtad rá a választ, de azt igen, hogy segíteni akartál neki. Csakhogy nem egyedül voltál. Ő is veled volt. Ő pedig élvezte. Ahogy ott ültél az ágyon, szegény embert egyre jobban megégették. Először a lábujjait égették addig, amíg már nem maradt belőlük semmit, majd a kezén az ujjakat. Végül, mikor már szinte nem is maradt sértetlen terület a testén és már a halál küszöbén járt, megkapta a kegyelemdöfést-már ha lehet így hívni. A fáklyát benyomták a szájába. Nem tudni, hogy milyen anyag volt, hogy a tűz nem aludt ki, de a férfi még egy utolsó, hatalmas sikolyt hallatott, majd örökre elcsendesült. Gonosz mosoly jelent meg a szádon, ám ez nem a te mosolyod volt. Á, nem. Ez az ő mosolya volt. A srácok az élettelen testet hanyagul a betonra dobták, majd hangos nevetésben törtek ki. Épp indultak volna el, mikor megpillantottak téged. Értetlen arckifejezéssel egymásra néztek, majd a fáklyát fenyegetően maga elé tartva az egyikük megindult feléd.

Gonoszul felnevettek, mikor egyikük megindult feléd a fáklyával. Ők még nem tudták az igazságot. Még nem tudták, hogy szánalmas életük egy csapásra véget érhet. Nem tudhatták, hogy Ő mit tervez velük. Szerencsétlenek. Talán ha tudták, volna, akkor az okosabb megoldást választják. A futást. De nem ezt választották. Érdeklődve várták, hogy mi fog kisülni ebből. A sikolyaidat akarták hallani. De nem gondolták, hogy nem a te sikolyod fog nemsokára felhangzani, hanem az övék. Csak akkor jöttek rá, hogy rémes baklövést követtek el, mikor testedből felcsaptak a lángok, de ekkor már késő volt. A tűzkígyóid eleven lényekként fonták körbe őket és menekvést nem kínáló labirintust alkottak. Szinte sajnálni lehetett őket. Többnek is sikoly szaladt fel a torkán, de egy kivételével mindegyik a kijárat keresésére indult, miután elmagyarázta nekik a szabályokat. Az utolsó láthatóan feladta. Csak leült a földre és ordított. Szeméből könnyek folytak. Magadban érezhetted, hogy Ő rendkívüli módon élvezi a dolgot. Amíg a többiek a kijáratot keresgették, az egyikük hirtelen megjelent a labirintuson kívül és egy késsel a kezében feléd indult. Ugyan sejthette, hogy nem okozhat a semmirekellő fegyverével túl nagy kárt nektek, de úgy tűnt, hogy valami van még a tarsolyában. Azt sem tudhattad, hogy hogy volt képes kiszabadulni az oly nagyszerűen létrehozott labirintusból.