DC Univerzumban játszódó FRPG
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

DC Univerzumban játszódó FRPG


 
KezdőlapLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés
A még tapasztalatlan játékosokat kérném, hogy mindenképpen olvassák el az Első lépések-ről szóló rövid leírást! Ha az informálódás után is még további kérdésed lenne, nyugodtan keresd fel bármelyik staff tagot. Szívesen útba igazítunk.
Legutóbbi témák
» Társalgó
1. Író verseny I_icon_minitimeCsüt. Aug. 26, 2021 3:05 pm by Demolition Captain

» Diego Crown
1. Író verseny I_icon_minitimeCsüt. Júl. 02, 2015 10:54 pm by Diego Crown

» Rekviem
1. Író verseny I_icon_minitimeSzer. Júl. 01, 2015 8:09 pm by Madárijesztő

» A Robinson park
1. Író verseny I_icon_minitimeVas. Jún. 21, 2015 5:50 pm by Andrew Ramirez

» Csokit vagy csalunk!
1. Író verseny I_icon_minitimeVas. Jún. 21, 2015 4:52 pm by Andrew Ramirez

» Jess Kayle - A Sárkány Gyermeke
1. Író verseny I_icon_minitimeKedd Jún. 16, 2015 11:15 pm by Jess Kayle

» Jess Kayle
1. Író verseny I_icon_minitimeVas. Jún. 14, 2015 4:35 pm by Jess Kayle

» Amecchi Előtörténet
1. Író verseny I_icon_minitimeKedd Jún. 09, 2015 6:24 am by Madárijesztő

» Orvosi igazolások
1. Író verseny I_icon_minitimeKedd Jún. 02, 2015 9:13 pm by Ra's Al Ghul

» Smallville Állatkert
1. Író verseny I_icon_minitimeSzer. Május 20, 2015 11:13 pm by Cybergyík

Tükör
All Comics
Blateco
HálóZsák
NewGen
Genzo Comics
ComicVine (angol)
</span

 

 1. Író verseny

Go down 
+5
Sylvian Kervin
Michael White
Bruce Bendingfield
Teodor Black
Batman
9 posters
SzerzőÜzenet
Batman
Szuperhős
Szuperhős
Batman


Hozzászólások száma : 99
Join date : 2011. Feb. 28.

1. Író verseny Empty
TémanyitásTárgy: 1. Író verseny   1. Író verseny I_icon_minitimePént. Ápr. 15, 2011 9:33 am

Itt az idő, hogy ismét meghirdessem, a versenyeket.
Ide várjuk a kedves Játékosok irományait. Hosszát rátok bízom:) Persze azért ne húzza szét, a fórumot.
Téma: Egy kikötés van. Mindenki írásának a saját karakteréről kell szólnia. Ezen belül a történet lehet, vicces, krimi, horror, jövőbeli, múlt, stb....
Minimum legyen egy oldal.
Határidő: Május 30.
Hogy legyen ideje mindenkinek, megalkotni a művét.
Vissza az elejére Go down
Teodor Black

Teodor Black


Hozzászólások száma : 185
Join date : 2011. Feb. 22.
Age : 34
Tartózkodási hely : Pécel

1. Író verseny Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Író verseny   1. Író verseny I_icon_minitimeSzomb. Ápr. 16, 2011 8:59 am

Lehet vers is?
Vissza az elejére Go down
Batman
Szuperhős
Szuperhős
Batman


Hozzászólások száma : 99
Join date : 2011. Feb. 28.

1. Író verseny Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Író verseny   1. Író verseny I_icon_minitimeCsüt. Ápr. 21, 2011 9:15 pm

Bocs a kései válaszért. Persze lehet vers is nyugodtan:)
Vissza az elejére Go down
Bruce Bendingfield

Bruce Bendingfield


Hozzászólások száma : 111
Join date : 2011. Mar. 07.

1. Író verseny Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Író verseny   1. Író verseny I_icon_minitimeSzer. Május 25, 2011 10:43 pm

A srácok verik a labdát, aztán sorban mindenki mást
A crew halálos a streeten, nem kímélik az asztmást
Az ördögök a színen, veretik nem alap szinten
Mindenki rettegi a nevüket, mert az övék minden
A hírnév, a hatalom, a gyerekek aratnak
Nem gondolnak arra, hogy ők majd fegyverrel faragnak
Játszani jöttek, nekik a labda a mindenük
Árva srácok ezek, nekik nem apjuk az Istenük
Falkába verődve- tobzódva csavargás
Az elkerülhetetlen utcai boxokba harapás
Megengedett minden, ez a lét határok nélküli
De az Ördögök a jó fiúk, őket a rossz lét kerüli
Ekkor még nem volt YDF, még nem volt click-click
Nem volt, aki péppé vert egy tagot a klikk itt
Az utca játszótérből nem vált még a pokol terévé
Csak gyerekek voltak Ők, nem váltak még szemétté
A mocskos fajta trógerek, kik nem riadnak semmitől
A boldog, faja srácok, kik nem riadnak senkitől
Kik nem adják könnyen a lóvét, kiállnak az igazért
Majd nagy árat fizetnek a csekélyke kis vigaszért
Törött áll, törött láb, törött gerinc, áll a bál
A véres végtag nem fest jobban péppé zúzott állagnál
A segítség mesze van, a fájdalom égető
A sikoly távolról rideg, egyáltalán nem éltető
Villogás, visongás, egyre több ember a téren
Valaki azt kiáltja közülük:- Áhh, a térdem!
Nem fog lábbra állni, ezt már tudják a mentősök
De berakják a vasba őket, mert laza a mentőöv
Minden egyes perc, minden egyes méter
Minden elvesztegetett idő borzasztó kétely
Az orvosok kűzdenek azért, ami még menthető
Kint a srác attól fél, hordágyon jön ki a lepedő
Magát okolja, hogy lassú volt, és gyenge
Magát okolja azokért, ami lett társai veszte
Igéretet tesz Istennek, pedig ilyet nem szokott:
-Ha itt hagyod őket, másoknak védelmet hozok!
Vissza az elejére Go down
Michael White
Igazságosztó
Igazságosztó
Michael White


Hozzászólások száma : 300
Join date : 2011. Mar. 11.
Age : 35

1. Író verseny Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Író verseny   1. Író verseny I_icon_minitimeSzomb. Május 28, 2011 9:40 pm

Zuhanás



Csodálatos a látvány. Még ilyenkor, esős éjszakában is gyönyörű a város. Innen fentről látom, ahogy az autók jönnek-mennek, ki haza, ki munkába, ki a szeretőjéhez; ki idegesen, ki gondtalanul. A hajamról lehulló esőcseppek végigcsorognak arcomon. Mindig is szerettem az esőt, de ez most valahogy nem ér el olyan hatást, mint máskor. Mindenesetre, jó lesz utolsó emléknek. Igen, ma meghalok. Nem érdemlem meg az életet. Túl sok vér tapad a kezemhez, s ha azt akarom, hogy többé ne történjen hasonló, még egy utolsót gyilkolnom kell, a legutolsót: magamat.


Talán jobb, ha az elején kezdem. Ehhez két évet kell visszaugrani az időben, amikor is Tyler osztályához csatlakozott még egy srác, Nick Cane. Egész jól összehaverkodtak, s nekem is szimpatikus volt, így sokat lógtunk hárman suli után. Igaz, kicsit vad volt számomra a folytonos bulizással, ivással és csajozással, de egész jól kijöttünk.
Eközben a másik életem is egész jól alakult. Egyre újabb bűnözők jelentek meg a városban, akik leginkább őrültek, élükön egy fura bohóccal, aki a legtöbb borsot törte a hősök orra alá. Sikerült a rendőrséggel is elfogadtatnom magam, hála többek közt Zoey Redbirdnek. Sarah tovább fényezte a karrierem, Phil pedig a harci tudásomat a különböző gyakorlataival. Néhány eléggé megizzasztott, de sokat fejlődtem és már szupererő nélkül is meg tudom magam védeni. Szereztem magamnak egyfajta közlekedési eszközt, leginkább Pókember hálóvetőjéhez tudnám hasonlítani, csak nem hálóval működik, hanem szigonnyal. A képességem is fejlődött: már képes vagyok a kard nélkül is természetfeletti erő kifejtésére. Igaz, ez ideileg korlátozva van, körülbelül 1 napot tölthetek a kardtól távol úgy, hogy megmaradjon az erőm, majd fokozatosan kezdem csak elveszíteni, ehhez is egy nap kell, míg teljesen elfogyna. Persze a hangok, érzések, tudomisén mik ugyanúgy megmaradtak, nem igazán tudtam tőlük megszabadulni. Szövetségeseket is szereztem: Messiás, Batman, Maverick… és Emily Bluebell.
Emily… már az első közös ügyünknél felfigyeltem rá: láttam benne valami különlegeset. Valamit, amit nem tudok szavakba önteni. Azt hiszem, szerelem volt első látásra. Miután végeztünk az akcióval, nagy nehezen rávettem magam, hogy megkérdezzem, lenne-e kedve találkozni velem valamikor, s majd kiugrottam a bőrömből, mikor igent mondott. Az első találkozásunkat több másik követte. Kezdetben kissé vicces is volt, hiszen nem fedtem fel magam előtte, így esténként egy tetőn találkoztunk, beszélgettünk, míg én teljes harci díszben tündököltem mellette. Majd, ahogy alakultak a dolgok kettőnk közt, úgy éreztem, beavathatom a másik életembe is. Mikor levettem a maszkom, kissé védtelennek éreztem magam, de éreztem, helyesen cselekedtem. Azt hiszem, attól a pillanattól kezdve mondhatom azt, hogy jártunk. Mindent együtt csináltunk, minden pillanatot megragadtunk, hogy együtt lehessünk. Olykor még a járőrözéseimre is elkísért. Anyám is nagyon megszerette, sokszor átjárt hozzánk vacsorára is. Többször találkozott Tyler-rel és Nick-kel is, akiknek szintén szimpatikus volt, s ő is viszonozta ezt. Bár egy idő után feszengett Nick jelenlétében, de mikor rákérdeztem, nem mondott semmit. Ekkor még nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget ennek, bár ha tudom… Istenem…
A kapcsolatom Ems-szel körülbelül másfél évig tartott. Egyre többet veszekedtünk, s egy nagyobb veszekedés után kimondtuk, hogy vége. Nem is tudom, melyikünk volt a hibás, de már nem is számít. Megpróbáltam felejteni, s egy Jessica nevű osztálytársammal kezdtem el találkozgatni, akivel a végén összejöttünk. Sajnos nem éreztem vele olyan jól magam, mint Ems-szel, valami hiányzott. Nem az, hogy vele nem beszélhettem a kettős életemről, többről volt szó. Mint megtudtam egy közös ismerősünk által, Emilynek is volt egy új fiúja. Örültem neki, hogy boldog vele, de nagyon hiányzott.
Jessivel való kapcsolatom 2. hónapjában egy járőrözésből éppen hazafele tartottam, mikor láttam, hogy a házunk előtt hatalmas barikádok vannak, sok a nézelődő, kint van a rendőrség. Eléggé megijedtem, le is siettem az utcára és kerestem egy ismerősebb rendőrt, hogy megtudjam, mi történt. Megtaláltam Zoey-t, aki tudatta velem, hogy egy bizonyos lakás ajtajára egy felirat van szögelve: „VIGYÁZZ! BOMBA AZ AJTÓN”. Mikor kimondta az emeletet és a lakásszámot, összeszorult a gyomrom, kiszáradt a torkom… Az én lakásom volt. Az, ahol az anyámmal és Maggie-vel élek. Megbeszéltem velük, hogy bejuttatok egy bombaszakértőt a lakásba. Fel is vágtattunk annak az épületnek a tetejére, ahonnan az előbb érkeztem a földre, majd átugrottam vele a teraszomra. A pasas egész jól bírta, láthatólag nem ijedt be egy ilyen ugrástól. Mondjuk, aki bombákkal foglalkozik, nem csodálkozom, hogy kötél idegei vannak. Rögtön nyargalt is át a szobámon a bombát keresve. Meg is találta, el sem volt rejtve: az ajtóra volt csatlakoztatva, ahogy az üzeneten állt. A szakértő vizsgálta egy ideig mozdulatlanul, majd hatalmasat sóhajtott, mintegy megkönnyebbülve. Nem értettem az okát, de végzett néhány mozdulatot és már le is szerelte az ajtóról. Mint kiderült, egy „teljesen pitiáner” bomba volt, számára gyerekjáték. Még azért átnézte a szobákat, hátha talál valamit, illetve mondta, hogy helyszínelés is lesz, de szerinte nem kell semmitől sem tartani. Így is lett: nem találtak semmit. Igaz, a nyomozás miatt néhány napig az egyik nagynénémnél kellett laknunk, ami miatt abba kellett hagynom rövid időre a Sárkány-szerepet, de hamar helyreállt a rend. A suliban meg hatalmas hír lett, akármennyire is próbáltam titkolni a dolgot. Főleg azért, mert nem értettem, hogy mi a fene volt ez az egész. És ami még aggasztóbb: hogy került az üres lakáson belülre egy robbanószerkezet?
Az elkövetkező hetekben, mikor már visszaköltöztünk, Jess sokat volt velem, próbálta elfeledtetni a megrázkódtatást. Valamilyen szinten sikerült is, de nem teljesen. Éreztem, hogy Emily mellett sokkal nyugodtabb lennék. Akárhogy is próbálta, Jessica nem tudta visszaadni azt, amit Ems mellett éreztem. Éppen ezért szakítottam vele, de megmaradtunk nagyon jó barátoknak. Nem hittem volna, hogy egy szakítás után még így ki lehet jönni valakivel, de nekünk szerencsénk volt. Persze Tyler-ék is próbálták elvonni a figyelmemet, ennek örültem is. Jót tett a sok ökörködés, de hamarosan kiderült, hogy Nick elhagyja a sulit, csak néhány napot van még. Sajnáltam, mert nagyon megkedveltem, de úgy beszéltük meg, hogy fogjuk még tartani a kapcsolatot.
Egyik héten anyám és húgom egyedül hagytak valami kirándulás címén, így pedig gyakrabban hagyhattam el a lakást, hogy Sárkányként rohangáljak fel-alá a városban. Élveztem ezeket a pillanatokat, sokkal szabadabbnak éreztem magamat, ha rajtam volt a maszk. De akkor valahogy más volt. Nem igazán tudom megmagyarázni, hiányzott valami. Egyik nap pedig marha nagy zuhi volt, s akármennyire is szeretek kint az esőben járni, nem vagyok hülye, hogy beszedjek egy jó kis tüdőgyulladást, így otthon maradtam. Próbáltam is elütni az időt filmnézéssel, olvasással, de egyszerűen semmi nem volt jó. Majd egy képregény akadt a kezembe: The Amazing Spider-Man 290. Ennek elolvasása után értettem meg, mi is az, vagy inkább ki. Eldöntöttem, hogy lesz, ami lesz, beszélnem kell Emily-vel. Minden bátorságomat összeszedve ütöttem be a számát a mobilomba, minden leütésnél remegett a kezem. Csöngött egyet, kettőt… Mikor beleszólt a telefonba, majdnem rögtön ki is nyomtam, úgy megijedtem. Félénken szóltam bele a telefonba, s mondtam neki, hogy szeretnék vele találkozni, amire azt válaszolta, hogy éppen a közelben van, feljön. Fél óra múlva már nálam is volt, szegény, csurom vizesen. A haját gyorsan megszárította varázsereje segítségével, én meg adtam neki valami szárazabb ruhát, amibe belebújhat. Ezután rátértem a lényegre: elmondtam neki, mennyire hiányzik, és sajnálom, hogy szétmentünk. Beláttam, hogy én voltam a hibás és bármit megadnék, ha újra együtt lehetnénk. Ő pedig csak ott állt, mosolygott, majd közelebb lépett és forrón megcsókolt. Ezután elmondta, én is hiányoztam neki, s szakított ezért az előző sráccal. Majd újra megcsókolt… ez volt az első alkalom, hogy úgy voltunk együtt. Nem igazán használtuk a fejünket, csak a pillanat hevében tettük, amit. Nem bántuk meg, legalábbis mindketten ezt mondtuk, én komolyan gondoltam, neki pedig természetesen hittem.
A következő héten tudattam a srácokkal, hogy újra együtt vagyunk Ems-szel, amire Nick valami elképesztő furán reagált. Másnap már be sem jött suliba, pedig még lett volna 3 napja, meg is beszéltük, hogy azt elhülyüljük még utoljára. Sajnáltam, Tyler-nek sem szólt egy szót sem, mi van, de úgy voltam vele, hogy ha nem szól, én nem fogom keresni. Ems megismerte Jessicát is, ami kissé vicces volt, mert féltékeny volt rá. Tudta, hogy Jesse és köztem már vége a románcnak, de motoszkált benne egy egészen picit „fújt” rá, amin csak mosolyogtam. Egyébként, mindent összevetve, jól alakultak újra a dolgaim.
3 hete Phillel gyakoroltunk az egyik legmagasabb épület tetején. Mikor a városban edzettünk, mindig ide jöttünk fel, hogy ne lásson minket senki. Aznap éppen a vívást gyakoroltuk, mikor egyszer csak Phil összeesett, majd a hasára dőlt. Riadtan láttam meg: egy golyó repült a fejébe hátulról. Nem érdekelt, mit tanított eddig, hisz annak ellenére, hogy láttam, már nincs értelme, azonnal a pulzusa után nyúltam. Amit tudtam, be is igazolódott: halott. Egy pillanatig nem is kaptam levegőt, annyira sokkolt az egész. Végül az érzelmeim felett győztek a tanultak, védekező állásba helyeztem magam és a lövés iránya felé néztem. Egy távoli épület tetején láttam is valakit, kiegyenesedve, nyíltan vállalva tettét. Nem tűnt úgy, mintha menekülne, csak állt egy helyben. Rohamléptekben el is indultam felé, s ahogy haladtam előre, ugyanúgy mozdulatlan volt. Ahogy egyre közelebb értem, tisztábban láttam az alakot is: Stalker, a bérgyilkos. Ahogy cikáztam ide-oda, több dolog is kavargott a fejemben: gyász, harag, gyűlölet, értetlenség. Ki akarhatta megölni Philt?
Végül odaértem hozzá, amit ő ugyanazzal a nyugalommal fogadott, mint amit eddig láttam: csak állt. Sőt, ahogy közeledtem felé, továbbra is így viselkedett. Végül elértem hozzá, elkaptam a nyakánál fogva és a földhöz vágtam. Ráordítottam, hogy mondja el, miért ölte meg. A válasz jéggé dermesztett:
- Üzenetet hoztam. Idézem: „Helló Mike! – körülbelül itt akadt el a lélegzetem. Minden haragom elszállt, és átvette helyét a félelem. – Ez még csak a kezdet.”
Ezután megláttam a kezében egy dobozt, amit eddig valahogy nem vettem észre, rajta egy kisebb piros gombbal, amit megnyomott. Abban a pillanatban egy akkora robbanás hangját hallottam, amekkorát még soha. Rögtön a hang irányába is fordítottam a fejemet és kimeredt szemekkel láttam, ahogy a rendőrség épülete lángol. Egy pillanatra meg is feledkeztem Stalkerről, de utána rögtön kapcsoltam és bemostam neki egy hatalmasat. Úgy voltam vele, mire visszaérek a mentésből, még ott lesz. Siettem is az épülethez, valósággal száguldottam. Berontottam, és annyi embert hoztam ki, amennyit csak bírtam. Sokan sajnos nem élték túl, több embert meg súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A frász kerülgetett, hogy Zoey is bent volt az őrsön, de mint megtudtam, nem volt szolgálatban, hanem otthon tartózkodott. Mikor végeztem, visszasiettem a leütött bérgyilkoshoz, de már színét sem találtam. Nem értettem, hiszen akkorát adtam neki, amibe más fél napot alszik. Legalább tíz percen keresztül kerestem, de sehol sem találtam. Ezután visszatértem Phil testéhez, legalábbis ezt szándékoztam tenni, de eltűnt. Teljesen pánikba estem, összeestem a félelemtől, remegett a szám, görcsbe állt a gyomrom. Le kellett vennem a maszkomat, mert féltem, belehányok. „Mégis mi a büdös franc folyik itt?” – tettem fel akkor a kérdést, miközben könnyek gyűltek a szememben.
Az első gondolatom az volt, hogy Emily-hez megyek. Muszáj volt valakivel beszélnem, s mivel vele bármiről beszélhetek, nem titkolok előle semmit, megoszthatom ezt is. El is mentem hozzá, elmondtam neki mindent, de nem sikerült megnyugtatnia. Valaki tudja a titkomat, és ez megrémisztett. Megölték azt az embert, aki apám helyett apám volt, valamint a rendőrség is… Ha Zoey ott lett volna… akkor két ember halt volna meg, akit ismerek és szeretek. Semmi nyom… Biztos voltam, hogy a bomba az ajtón is ide illik… Értetlenül álltam mindezek előtt és az egyetlen, amibe kapaszkodni tudtam, szerelmem erős szorítása volt.
Próbáltam felvenni a kapcsolatot Batmannel, de sajnos nem ért rá ilyen feltételezésekkel foglalkozni. Abban bíztam, bár tényleg csak ennyi lenne. De tudtam, ennél többről van szó. Hiszen tudta a nevemet!!! Mikor ezzel érveltem, azt mondta, hogy félrehallottam, vagy csak azt hallottam, amit hallani akartam. De mégis mi a fenéért akarnék ilyeneket hallani?
Három napra rá a hírekből értesültem, hogy Messiást megölték. A testén kínzás nyomai látszottak, rengeteget vért veszített. Amibe belehalt, az az volt, hogy kivágták a szívét, amit a test mellé szögeltek egy késsel. A legfélelmetesebb az egészben, hogy a gyilkos a sebhely felé azt írta: „MW”. Mikor először hallottam, teljesen ledermedtem. A fejemben kavarogtak a gondolatok, percekig csak álltam a tévé előtt. Éreztem, hogy csörög a telefonom a zsebemben, a hangját is hallottam, de egyszerűen képtelen voltam megmozdulni. Végül akkor eszméltem föl, mikor a telefonom harmadszor kezdte el a berregést és a csörgést, időben több perc is eltelhetett, nem tudom, mert lefagytam. Emily volt, kérdezte, hogy néztem-e a híreket. A hangom remegett, sosem féltem ennyire, könnyek lepték el a szemeimet. Emily megígérte, segít, majd miután letettem a telefont, elkezdtem sírni.
Az aznap esti őrjáratomnál találkoztam Batmannel. Végre az ő figyelmét is felkeltették az események. Megnyugtató volt a tudat, hogy ő is foglalkozik az üggyel. Kiderítette a sérülések alapján, hogy Messiást valószínűleg Éj Hölgye ölte meg. És itt jött be az, ami már korábban is foglalkoztatott: ki van a háttérben? Ezt ő sem tudta megmondani, csak találgatott. Stalker és Éj Hölgye profi bérgyilkos, akiknek borsos áruk van. Talán a maffia, esetleg a Sárkányok Szövetsége, de nekik megvannak a maguk emberei. Felhívta a figyelmem egy új tényezőre is: nemrég több bankot is kiraboltak, százezres összegeket vittek el, gyanúsítottak és nyomok sem voltak. Márpedig ha Batman mondja azt, hogy nincs semmi, akkor ott tényleg nincs semmi. Szóval elképzelhető volt, hogy valaki azért lopott pénzt, hogy őket felbérelje, de valahogy sántított a dolog, így nem is foglalkoztam vele. Hosszabb ideig dolgoztunk együtt, hogy kiderítsük, ki áll e mögött, de nem találtunk semmit. Utasított rá, hogy szakítsam meg a kapcsolataimat, ne találkozzak mással, mert lehet, őket is veszélybe sodornám. Beláttam, hogy igaza van, ezután már csak telefonon érintkeztem Emily-vel. Távolról ő is próbált segíteni, de sajnos ő sem járt sok sikerrel. Saraht is ráállítottam az ügyre, persze nem fedve fel előtte kilétemet: ő is ugyanúgy járt, mint akármelyikünk.
A támadások sűrűsödtek: Maverick-et úgy megverték, hogy eltörték a gerincét, valamint kómába került, emiatt még kikérdezni sem tudta senki. Ezután Sarah következett: elvágták a kocsijában a féket, karambolozott, a jobb lábfeje szilánkosra tört. Szerencsére ennyivel megúszta, pedig sokkal rosszabbul is járhatott volna… Már ezek is az őrület határára sodortak, teljesen paranoiás lettem, minden kis neszre ugrottam már. Teljesen kikészültek az idegeim, egyre agresszívabbá váltam, valamint azok a fura dolgok is egyre erősödtek bennem, sokszor alig bírtam megállni, hogy visszatartsam a dühömet és akár civilben nekiugorjak valakinek. A legrosszabbra pedig nem is készültem fel… hogy a családom is céltáblává válik: a húgom iskolájába egy drogos bevezetett egy buszt tanítás alatt, mint kiderült, valaki egy napi adagjának a négyszeresét ajánlotta fel, ha megteszi. A mai napig nem tudom, hogy nem sérült meg senki. Anyám munkahelyét felgyújtották. Teljesen véletlenül jártam arra, kész szerencse, hogy ki tudtam menekíteni az embereket. Utalás egyik helyen sem volt arra, hogy ellenem irányult, vagy hogy egyáltalán támadás lett volna, de szinte biztos voltam benne, hiszen mindig általam szeretett vagy kedvelt személyek kerültek bajba.
Ma kora este őrjáratoztam. Könnyed esőt ígértek mára az időjósok, s be is jött, egész szépen potyogtak a cseppek az égből. A gyomrom görcsben, az idegeim az egekben, de muszáj rendet tartani a városban. Ha otthon szőrözök, csak még inkább ideges lettem volna. Éppen egy kis pihenőt tartottam egy épület tetején, mikor rakétára emlékeztető tárgy csapódott be mögöttem. Nem robbant fel, pedig simán megölhettek volna. Ehelyett egy torzított hang szólalt meg: 3-3 robot indult meg Emily és Jessica felé, 2 perc múlva érnek oda, megadta, ki hol tartózkodik, valamint a saját címét is, hogy „szeretettel vár, ha meg akarnám látogatni az éjszaka folyamán”. A szívem megállt dobogni: mindkét lány körülbelül ugyanakkora távolságra volt. A másodperc törtrésze alatt kellett döntenem közülük. Bár Emily volt a barátnőm, „ő-tud-vigyázni-magára” elv alapján Jesse megmentése mellett határoztam el magam. Úgy száguldottam, mint még soha. Menet közben pedig felhívtam Emily-t, figyelmeztettem a veszélyre, és hogy keressen egy nyílt terepet, azonnal ott vagyok. Ezután Jesse-t hívtam, de nem vette fel a telefonját többszöri kicsöngésre sem. Újra tárcsáztam, Zoey-nak szóltam, hogy azonnal rendeljen járőröket az általam megadott címekre. Törtettem előre, mint egy őrült, majd végül odaértem Jesse-hez. Épp egy épületben volt, amelynek az oldala beszakadt, ott pedig 3 rovarszerű robotot láttam, ahogy az egyik maga alá gyűri a lányt, aki egy hatalmasat sikít. Az első dolgom az volt, hogy ezt a gépet ártalmatlanítsam, majd a másik kettőt. Csak utána fordítottam a fejem Jesse felé. A hasán egy hatalmas lyuk tátongott, a száján pedig vér csepegett, szemei élettelenül meredtek a plafonra… Térdre estem, majd magamhoz öleltem élettelen testét. Belül mindenem sajgott, a szám remegett, szinte ordítani tudtam volna. Sóhajtottam egy fájdalmasat, majd elengedtem a testét és elindultam Emily felé. Őt nem akartam elveszíteni, mint Jesse-t.
Odaérvén éppen 5 robottal viaskodott: 3 emberszerűvel, 2 rovarszerűvel, amiket nem rég láttam. Több sebből vérzett, de hősiesen állta a sarat. Látszott, már teljesen ki van merülve. A segítségemmel ketten legyűrtük a robotokat, azonban Ems súlyosan megsérült: egy gyomrára mért ütés után a falhoz vágódott és nem bírt felállni. Óvatosan felkaptam a csata végén, majd elvittem a legközelebbi kórházba.
Odaérvén az orvosok átvették tőlem és rögtön bevitték a műtőbe, legalább 1 órát volt bent. A várakozás megőrjített, kavarogtak a gondolataim. Semmiképpen nem akartam elindulni addig ahhoz a szeméthez, amíg nem tudom, hogy van Emily. Végül egy orvos – aki először akadékoskodott, hogy bármit is elmondjon, mivel nem vagyok hozzátartozó, de mivel én hoztam be, csak beadta a derekát – elmondta, hogy belső vérzése volt, valamint elvetélt. Az utolsó szavak, ha lehet, még mélyebbre süllyesztettek. Csak bámultam magam elé sokáig, nem tudtam megszólalni. A gondolkozás is nehezen ment ezután. Csak az járt a fejemben, hogy lehet, apa lettem volna… és hogy erről ő vajon tudott-e.
Végül beengedtek Ems-hez, mert ragaszkodtam hozzá, hogy beszélhessünk. Az ágyon ült és csak bámult maga elé, miközben a hasát fogta. Mintha még mindig dobogna ott az a csöppnyi élet… A műtét egyáltalán nem látszott rajta, csak hogy feszült, szomorú és fáj valamije. Úgy gondoltam, a jelenlegi helyzetben a lelke sokkal jobban fáj, mint bármely más sérülése. Próbáltam közeledni hozzá, megvigasztalni, de ellökött magától, majdhogynem szó szerint. Mint kiderült, tudta, hogy nem őérte megyek, hanem Jesse-t akarom megmenteni. Ezt nem említettem a telefonban, de mint kiderült, az egyik robotból beszélt hozzá egy torzított hang, aki közvetítette az eseményeket. Próbáltam elmagyarázni neki, miért is döntöttem így, és fejjel meg is értette állítása szerint, de a szívével úgy érzi, elárultam. Több perces hallgatás után pedig azt mondta, nem akar látni. Ettől pedig végképp összetörtem. Nem akartam vitatkozni vele, mert tudtam, hogy nincs olyan állapotban és talán meg sem érdemelném, ha másképp döntene, így fájó szívvel, de kimentem. Az ajtó becsukásakor nem éreztem semmit, csak ürességet. Mindenem, ami volt, a sárba tiporták, elvették. Nincs… semmim. A könnyeimmel küszködtem, majd az rázott fel, hogy egy mentős Jessica nevét említette, hogy behozták a holttestét. Ekkor valami megszilárdult bennem. Nem is tudom azonosítani, talán egy elhatározás, hogy elinduljak a korábban megadott címre, ahol találkozhatom végre kínzómesteremmel.
A cím a külvárosba vezetett. Odaérvén egy nagyobb épületet találtam, úgy nézett ki, mint egy régi gyár. A villanyok fel voltak kapcsolva az ablakokból ítélve, de nem a legjobb állapotú volt, így nem úgy nézett ki, mint amit még használnak. Szóval úgy nézett ki, mint egy lerobbant gyárépület… akármennyire is komoly volt a helyzet, nem tudtam elhessegetni azt a gondolatot, hogy a rohadék nem valami eredeti.
Először nem tudtam, hogy mégis hogy jussak be: ugorjak be valamelyik ablakon, esetleg a bejárati ajtón keresztül…? Mialatt töprengtem, megláttam egy testet feküdni az ajtóban. Odaérve láttam, hogy csupa vér. A hátán feküdt, így láthattam az arcát is, amelynek élettelen szemeibe csak úgy záporoztak az esőcseppek. Rögtön felismertem: Victor Heart, akit már többször is lecsuktam, de nem csak én, hanem például Batman is. Régebben a Lexcorpnál dolgozott kibernetikusként. Leginkább fegyvereket készített és robotokat. Gothambe jött szerencsét próbálni és itt befutni, mint szuperbűnöző az általa készített páncélokkal – valószínűleg azért, mert itt még mindig kevesebb a szupermuksó, mint Metropolisban.. Mondjuk nem jött be a dolog, mindig elkaptuk, legtöbbször én, de valahogy mindig megszökött a dutyiból. Kissé Vasember-feelingje volt, később meg már másoknak is árult páncélt, valamint ha beöltözött, néha robotokkal vette körül magát, hogy nagyobb esélye legyen ellenünk. Robotok… azok támadták meg Emst és Jesse-t is. De ha ő készítette a robotokat, akkor ki ölte meg őt…?
Az ajtó nyitva, a vércsíkból úgy tűnt, bentről vonszolták ki. Nagyon úgy tűnt, útvonaljelzőnek használták. Akár annak szánták, akár nem, követtem a vért. A falakon nem volt semmi, csak fehér festék. Volt néhány ablak, amin betekinthettem a termekbe, de semmi érdekeset nem találtam, ha volt is, nem érdekelt. A hangok felerősödtek, szinte üvöltöttek a bosszúért. Remegett a kezem, nagy nehézség árán tudtam csak megtartani a hidegvéremet. A nyomok pár újabb folyosóra vezettek, majd egy zárt ajtó állta az utamat. Úgy gondoltam, itt ölték meg Victort, a „Gépembert”. Annak ellenére, hogy tudós volt, nem volt valami nagy fantáziája…
Mély levegőt vettem, miközben majd kiugrottam a bőrömből az idegességtől. Megfogtam a kilincset, elfordítottam, majd kinyitottam az ajtót. Onnan úgy tűnt, egy nagyobb gépterembe érkeztem. A számítógépeken kívül nem is láttam semmit. A meglepetés az volt, hogy az ajtóból nem láttam egyetlen vércseppet sem a földön. Beléptem a terembe, majd erős elektromosságot éreztem, amitől a földre rogytam. Legalább egy percig álltam négykézláb a fájdalomtól, így volt időm megcsodálni a placcot és arra jutottam, hogy nem a földből, hanem valahonnan a plafonból jött a támadás, ami lassanként kiszívta minden erőmet. Végül abbamaradt a fájdalom és magam mellett két lábfejet pillantottam meg. Az egyiket közelebbről is megszemlélhettem, mivel belenyomta a képembe a tulajdonosa, amitől hanyatt estem. A földről feltekintve végre megláthattam az arcát. Először azt hittem, a fájdalomtól hallucinálok, de rá kellett döbbennem, hogy ez nem így van: Nick volt az.
Nem hittem a szememnek. Nem értettem, folyik itt. Hirtelen lekapta a maszkomat, amit fáradtságom miatt nem tudtam megakadályozni, s mosollyal nyugtázta a látványt: megtört arcomat. Csak annyit bírtam kinyögni: „Miért?”, pedig azt sem tudtam, hogy állhat ő itt előttem. A mosolya még szélesebbre tágult, a maszkomat pedig ledobta a földre.
Először valami teljesen felesleges dologról beszélt, nem is tudom pontosan, miről. Majd végre elkezdte mondani, mi ez az egész. Mint kiderült, mindig is irigy volt rám: a sikereim a tanulásban, a családom… Egy nap rájött a titkomra is, és ez csak tovább növelte ellenszenvét ellenem. Próbált mindezzel nem foglalkozni, ami elég kisebb-nagyobb sikerekkel ment is, egészen Emily-ig. Ő, mint híres nőfaló, be akarta bizonyítani, hogy legalább ezen a téren – mivel a tanulás és sok más szóba sem jöhetett – jobb nálam és el akarta venni tőlem őt, azonban Emily mindig visszautasította, azaz „újra győztem felette”. Közben ráadásul ő is beleszeretett, ami tovább fokozta a fájdalmát. Így már nem csak a kettős énem miatt volt irigy, hanem a barátnőmre is, ez pedig lassan átalakult gyűlöletté, mert „mindenem megvolt, amiről ő valaha is álmodott”, és megesküdött, mindent elvesz tőlem. Fél éve sikerült felvennie a kapcsolatot Victorral és megkereste azzal az ajánlattal, hogy segít neki engem tönkretenni: bebizonyítja, hogy én vagyok Sárkány és együtt elbánnak velem. Victor kapott is az alkalmon, de nem akart megölni egy ártatlan hülyegyereket, ezért Nicknek be kellett bizonyítania, tényleg én vagyok az. Erre találták ki azt a megoldást, hogy Victor az egyik páncéljával berepül a lakásba és egy bombát helyez az ajtóra, Nick pedig elhelyezi a figyelmeztetést: mivel ott lakom, előbb-utóbb fel fogok tűnni Sárkányként, és beigazolódik a dolog. Hát, ez meg is történt, így megkezdődtek az előkészületek: Victor rögtön ki akart nyírni, de Nick meggyőzte, hogy először gyötörjenek meg inkább, úgy édesebb lesz a bosszú. Megkezdték a megfigyelésemet robotkamerákkal, kifigyelték, kikkel találkozom és mikor, a szövetségeseimet, és minden fontosabb dolgot. Kigyűjtötték a számomra értékesebb embereket és később különböző módokon támadták őket, rajtuk keresztül pedig engem. Közben elkövettek néhány nagyobb rablást, hogy fedezzék a költségeket is: a bérgyilkosok, a felszerelések, kamerák, robotok… Sőt, Victor kifejlesztett nanorobotokat is, amiket műtét útján Nick testébe juttattak, így pedig emberfeletti erőre tett szert. Ezért tudott ilyen erősen pofán rúgni a szemét… Ma volt az utolsó csapás s egyedül akart elintézni, így tovább már nem volt szüksége Victorra és megölte.
Miközben figyeltem arra, mit mond, nem mozdultam semmit, csak döbbenten hallgattam a szavait. Nem tudhatom, mennyire akart valamilyen érzelmet kicsikarni belőlem, de egyáltalán nem jött össze. Sőt, ami addig forrt a szívemben, az is eltűnt. Nem éreztem már semmit, teljesen üres voltam, mint egy báb. Mintha kitéptek volna belőlem valamit. Egyetlen dolog járt az eszemben, mégpedig az, hogy meg kell halnia. Nem azért, mert úgy akartam, hanem mert nem érdemelte meg, hogy éljen azok után, amit tett. Biztos volt már mindenkivel, hogy tudta, x és y dolognak meg kell történnie, mert egy bizonyos illető rászolgált erre. Ez is éppen ilyen volt. Nincs elfogadható indok arra, amit tett: Nick színtisztán gonosz, és egy ilyennek semmi keresnivalója a földön.
Megpróbáltam felállni, de egy rúgása visszaküldött a földre. Rugdalni kezdett, hogy ne tudjak mozdulni. Nem foglalkoztam a fájdalommal, csak az imént megfogalmazódott cél elérésére összpontosítottam. Sikerült elkapnom a lábát és a falhoz vágtam, így végre felkelhettem. Mire fölálltam, már ő is talpon volt és nekem rontott. Kemény csatát vívtunk, nem hittem volna, hogy ilyen jól tud verekedni. A kard adta harctudással persze nem érhetett fel, de volt egy-két mozdulata, ami meglepett és elég jó helyzetbe kerülhetett. Végül nem én öltem meg, hanem beleesett egy hatalmas csőbe, ami átszúrta a mellkasát. Nick csak röhögött, a szájából patakokban folyt a vér, majd elővett egy detonátort. Amikor megláttam, odasiettem a legközelebbi ablakhoz és kiugrottam rajta, olyan távol, amennyire csak tudtam.
A robbanás hátba taszított, több méterre repített, s a földön landoltam, hasra érkezve. Kissé nehezen álltam fel, teljesen kikészültem már. Csak álltam és néztem, ahogy az épületet felemésztik a lángok. Sokáig csak néztem őket, ahogy nyaldossák a falakat, mindent beborítanak, és ahogy az eső lehetetlen küzdelmet folytat a tűz eloltásáért. Majd eszembe jutott Nick, aki valószínűleg szétrobbant, a darabkái pedig bent égnek a maszkommal együtt. Meghallottam a közeledő szirénák hangját. Megfordultam, tűzoltóautókat láttam az élen, de biztosra vettem, hogy lesznek még rendőrök is, talán még mentősök is. Valamiért nem akartam, hogy ott találjanak, ezért eltűntem, mielőtt odaérhettek volna. Feljutottam újra az épületek tetejére és vad száguldásba kezdtem, nem tudom, miért. Talán menekülni akartam mindaz elől, ami nemrég végbement. Végül megálltam az egyik tetején.


Azóta is ott állok, belül még mindig üresen. Csak bámulok ki a fejemből és az elmúlt hónapok történésein gondolkozom némán, miközben az eső átáztatja a ruhám és hajam. Mindig is szerettem az esőben állni, de ez most egyáltalán nem esik jól. Mintha nem is eső, hanem könnycseppek lennének, amelyeket angyalok hullajtanak rám. Szinte égetnek, ahogy hozzám érnek.
Míg az emlékeimen rágódom, rájövök, Nick elérte célját: tényleg összetörtem. Mindent elvett, amit eddig természetesnek hittem. Több barátom megsebesült vagy meghalt, a családom sem volt biztonságban, csupán a szerencsének köszönhetik életüket, s még mindig úgy érzem, veszélyben vannak; a lány, akit szeretek, gyűlöl; meghalt a még meg sem született gyermekem. Nincs már miért élnem. Csak egy roncs vagyok. Ha újra egyenesbe is jönnének a dolgaim, lehet, találkoznék egy újabb olyan őrülttel, mint amilyen Nick is volt, talán még sikeresebb is lesz. Ezt pedig nem engedhetem meg. Nem tapadhat több vér a kezemhez. Ehhez azonban egy embernek még meg kell halni ma éjjel, még pedig nekem.
Gondolatban elbúcsúzom mindenkitől, akit valaha szerettem. Mave, sajnálom, hogy miattam megnyomorodtál. Sarah, sajnálom a lábadat. Tudom, hogy jó riporter vagy, ne add fel. Rendkívüli nő vagy, egyszer még Pulitzert fogsz kapni a munkádért. Anya, Maggie, kérlek, ne haragudjatok rám. Bocsássatok meg azért, amit most teszek. Ha majd megtaláljátok a levelemet, amit még több éve írtam, remélem, meg fogtok érteni. Bár lehet, nem is kell addig várni, hiszen a ruhám eléggé árulkodó és biztos vagyok benne, hogy felkeresnek majd titeket. Sajnálom a felhajtást, amit valószínűleg a halálom okoz majd. Emily… szeretlek. Soha nem akartam neked ártani, teljes szívemből szeretlek tényleg. Kérlek, bocsáss meg nekem azért, amit tettem. Akárhol is leszek ezek után, mindig vigyázni fogok rád.
Egy könnycsepp csordul ki a jobb szememből, amit lassan törlök le arcomról. Itt az idő. Mennem kell.
Előredőlök, a lábaim elhagyják az épület tetejét. Zuhanok. A levegő vágja az arcomat, szinte jól esik. Többször zuhantam már a föld felé, de most, hogy nem próbálok küzdeni az életben maradásért, egyszerre ijesztő és megnyugtató a közelgő járda látványa. Igaz, még nagyon messze van, de hamarosan elérem, és akkor nem lesz több vicc, nem lesz több ügyetlenség, csak egy összetört maradvány az aszfalton. Zuhanok.
…egy lövés. Ösztönből oldalra kapom a fejem, s látom, hogy a jobb oldalon levő lakóház egy lakásában egyik pillanatról a másikra kialszik a fény. Még egy lövés. Még egy. Nem tudom, miért, de kinyújtom karomat és kilövöm horgonyomat az épületre és elindulok a lakás felé.
A kötél odarepít az ablakhoz, amit nyitva találok. Ilyen esős estén nem épp a legbölcsebb, de legalább megkönnyíti a bejutást. Átlépve a párkányon, egy hálószobába jutok, amit egy villámlás világít meg. Két testet látok az ágyon, mozdulatlanok, az ajtó résnyire nyitva. Óvatosan mozogva keresem a villanykapcsolót, amit nehezen, de megtalálok. Kapcsolgatom, de nem reagál semmit a lámpa. Közben persze szólongatok hozzájuk, de nem kapok választ. Tudom előre az okát, de balga módon bizakodom. A szemem kezd hozzászokni a sötétséghez, így már jobban látom a szobát is, de a részletek egyáltalán nem érdekelnek, csak az ágyra koncentrálok. Egy nő és egy férfi élettelen testét látom ott. Újabb halottak… Mi történhetett itt? Úgy néz ki, mint egy kivégzés.
Az ajtó megnyikordul, amely zajra rögtön odafordulok. Egy kis alakot pillantok meg.
– Mami? – hallatszik egy vékony hang.
Mintha valaki kitépte volna a szívemet. Egy kisfiú áll ott. Meggyilkolták ennek a kissrácnak a szüleit, miközben a másik szobában volt. Milyen ember az ilyen…?
Gyorsan felkapok az éjjeliszekrényről egy kendőféleséget, amit rákötözök az arcomra és odasietek a sráchoz, majd kitessékelem, becsukva magam mögött az ajtót. Megkérdezem, hogy látott-e valamit, amire nemleges válasz jön tőle. Dörömböléseket – ezek voltak a lövések – hallott, majd mintha valaki futna. Ekkor nézek fel, látom is, hogy valaki nyitva hagyta a bejárati ajtót. Megmondom neki, hogy én vagyok Sárkány, s megkérem, menjen vissza a szobájába, s ne jöjjön ki addig, amíg nem szólok. A szülei szobájába pedig végképp ne menjen be. Bekísérem a szobába, majd rácsukom az ajtót. Ezután kirohanok a lakásból a folyosóra és megcélzom a lefelé vezető lépcsőket. Amíg odafutok, elhaladok a lift mellett és látom, hogy még jár a lift, félúton van a földszint felé.
Berúgom a lépcső ajtaját, majd elindulok lefelé. A fokokat nem is igazán érintem, inkább csak ugrálok a fordulókon. A lépcsők aljánál elhelyeztek nagyobb ablakokat is, s míg ugrálgatok, egyszer csak azt látom, hogy valaki a hátsó kijáraton kijőve a sikátor felé fut. Biztos vagyok benne, hogy a gyilkos az. Elég sok emeletet elhagytam már, ugrottam már ennél magasabbról is, így az egyik fordulónál kiugrom az ablakon. A kezemet az arcom elé rakom – új álarcom még annyira sem óv, mint az előző. A szilánkok egyike sem vág meg, épségben érkezem a földre. Az alak – egy férfi – egy pillanatra a futásból hátratekint, majd mikor meglát, csak még jobban rákapcsol. Körülbelül 8 méterre van tőlem, egy ugrásból megvan. Elrugaszkodom a talajtól, s felé repülök. Már nem néz hátra, így csak akkor vesz rólam tudomást, mikor közvetlenül mögötte érek földet, elkapom a vállánál fogva és a falhoz vágom. A férfi felordít, leül a földre, én pedig megindulok felé lassan. Előveszi a fegyverét, amit remegő kézzel szegez rám. Ekkor fog el egy olyan fajta düh, amit még soha nem éreztem, minden eddiginél nagyobb, mintha az ereimben méreg csordogálna.
Kiverem a pisztolyt a kezéből, majd másik kezemmel felemelem a nyakánál fogva, majd egy olyat adok neki, hogy helyből kirepül két foga is. Ezután hozzá vágom a másik falhoz, utána megyek. Újra megragadom a nyakát és nekiszorítom a falnak.
– Tudod te, mit tettél!!!??? – üvöltöm rá, majd gyomorszájon vágom.
Egyik ütés éri a másik után a hasát és a fejét is, néha még rúgok is egyet. A csapások eredményességét egy-egy fog és vér jelzi. Az ütések között néha még ráordítom ugyanazt a mondatot, amit először is. Úgy érzem, mintha nem is magam lennék. Élvezem, ahogy hallom a bordái reccsenését, a fájdalmas felkiáltásait, az elvesztett fogak látványát.
Odavágom a betonra. Kissé zihálok, miközben meleg érzés fog el, ahogy az alak megtört testét látom. Hogy liheg a rohadék… Lassan lépdelek felé, felerősödik bennem a késztetés, hogy megöljem a szemetet. A szemeim vérben forognak, mintha ki akarna szakadni a testemből egy darab, hogy előbb elérje a gyilkost.
A feje mellé érek, előveszem a kardomat, mire a férfi remegve emeli fel a kezét.
– Kérem, ne… – szól elhaló hangon.
Könyörög… Szánalmas. Most tett árvává egy gyermeket, és azt hiszi, megkegyelmezek neki? Ő megkegyelmezett a kissrác szüleinek? Egyáltalán miért kellett megölni őket? Mondjuk az indok mindegy, a lényegen nem változtat semmi. Megölt két embert, egy anyát, és egy apát. A max 5 éves gyerekükkel pedig most mi lesz? Gondolt erre vajon? Érdekelte ez egyáltalán?! Engem miért érdekelne a könyörgése?!!! Szánalmas. Undort érzek. Mintha csótány lenne. Hát, most el fogom taposni.
Két kézzel fogom a kard markolatát, miközben felemelem. Remeg a kezem, forr a vérem, mintha valami mozogna a bőröm alatt. A fejem megtelik a hangokkal, a szívem pedig a gyűlölet és harag minden elképzelhető fajtájával. Közben pedig egyfajta izgatottságot és melegséget is érzek. Mintha lázas lennék. A férfi alig lát valamit az esőcseppektől, de látom, hogy a szeméből könnyek is előtörtek. Karjaim hihetetlen gyorsasággal elindulnak a feje felé, hogy a penge beleálljon a két szeme közé.
NEM!!!
Az utolsó pillanatban félrekapom a kezeimet, a kard két milliméterrel a fülétől áll bele a betonba. A fejemhez kapok, zsibong a fejem. Mi ez az egész, mi történik?? Az egész testem ég, fáj a fejem, minden ízületem ki akar szakadni a helyéről. Mintha karmok tépnének belülről, ki akarna törni valami. Szédülök, össze-vissza dülöngélek. Fájdalmamban felordítok, bár éppen egy villám közepette, így nem hallja senki sikolyomat. A földre rogyok, dobálom magam. Hogy elmúljon a fájdalom, a földet ütöm, ökleim helyén betörik a beton. feltérdelek, úgy fogom a fejemet és üvöltök, ahogy a torkomon kifér.
Összeesem. Vörösben látom a világot, fokozatosan elhal a vérszomjam. Vér csöpög a számból, olyan erősen haraptam bele szenvedésem alatt. Még remegek és fáj minden tagom, de mindettől eltekintve jobban vagyok. Lassan felállok, még támaszkodom a falra. A homlokomat dörzsölöm, hátha gyorsabban elmúlik a szédülés. Csak most nézek rá a palira, éppen zokog. Azt hiszem, ha tudott volna, az előbbi „incidens” alatt elszökött volna, vagy megölt volna, de úgy néz ki, annyira megvertem, hogy nem bír megmozdulni. Remélem nincs semmi komolyabb baja, nem akarom, hogy nyomorék legyen. Kiveszem a kardot a betonból és a helyére illesztem. Elsétálok a férfitől, otthagyva az esőben, bemegyek az épületbe és felcammogok a lépcsőn. Hosszú út lesz, de muszáj, hogy ne találkozzak egy lakóval sem.
A lakásba érve az első dolgom nem a gyerek, hanem egy telefon keresése. Bemegyek a nappaliba, ahol semmi olyat nem találok, ami miatt megölhették a szülőket, ez legyen a rendőrség dolga. A telefont a falon találom meg, felveszem a kagylót, majd a 911-et hívom. Névtelen telefonálóként jelentkezem és adom elő nekik, hogy megöltek két embert, van egy kisgyerek, kint a sikátorban a tettes, és a cím. Ezután leteszem a kagylót. Direkt nem Zoey-t hívtam, pedig tudom, akkor sokkal gyorsabban ideérnének. Elindulok a kissrác szobája felé. Szerencsére úgy tett, ahogy mondtam, ott maradt és egy tapodtat sem mozdult. Lehajoltam hozzá, s megkértem, bízzon bennem. El kell mennem, de hamarosan itt lesznek a barátaim, akik mindent helyre hoznak. Csak menjen ki a nappaliba és várjon rájuk. A lelkére kötöttem, hogy nehogy bemenjen a szülei szobájába. A kissrác szeme tele volt félelemmel, de egyfajta bizalom is látszott rajta, hogy ott vagyok. Sárkány tényleg ennyit jelentene egyes embereknek? Igaz, ő csak gyerek, de nem ez az első alkalom, hogy az emberek így tekintenek rám, ha szuperhősként beszélek hozzájuk. Ezt máskor is megfigyeltem már, nem értem, most miért lepődöm meg.
A kissrác kijön velem a nappaliba. Csak most próbálkozom a villannyal, ami itt szerencsére működik. Úgy néz ki, csak a hálószobában van valami baja a lámpának, lehet kilőtte a pasas. Leültetem, majd fájó szívvel, de otthagyom egyedül a tévé társaságában. Bemegyek a hálóba, ahol még mindig ott van a két test. Magam mögött kilincsre zárom az ajtót és az ablakpárkányhoz lépek. A vállam fölött még nézem őket egy darabig, majd kiugrom az ablakon és visszatérek a pár perce otthagyott épülethez.


Ott állok, ahol eldöntöttem, végzek magammal. Leoldom arcomról a kényszeredett maszkot, amit nem is értek, miért vettem fel, hiszen nem rég döntöttem el, hogy végzek magammal. Miután levettem, elengedem, hadd vigye az éjszakai szél, amerre csak akarja. Az eső csak nem áll el, de egy kissé már enyhült a felhőkből aláömlő zuhatag.
Gondolkozom. Mi történhetett velem a sikátorban? Talán a legenda teljesült be majdnem? Majdnem átvette felem Rornan az uralmat? Ilyen lenne, ha átvenné a helyemet? Ez soha nem fog megtörténni, hiszen hamarosan végzem magammal, de megrémiszt a tudat, mi lett volna, ha megölöm azt a férfit.
Letekintek a mélybe, amely hívogatóan bámul vissza rám. Szinte hallom, ahogy azt kántálja: „Ugorj!” Az előbb eleget is tettem ennek a „kérésnek”, de ezt akkor nem hallottam. Azonban most valami visszatart. Próbálom beazonosítani, de nem tudom teljesen. Azt hiszem, a kisfiúra tudom visszavezetni. Ahogy nézett engem, mint egy megmentőre, pedig azt sem tudta, mi történt… Csak a puszta jelenlétem is hatalmas hatással volt rá. Ha belegondolok, nem csak rá, hiszen akármerre megfordulok maszkkal az arcomon, mindig elérek valami hatást. Általában ez pozitív, sokan szeretnek, elfogadtak már. A többség úgy tekint rám, mint egyfajta reménysugárra, ugyanúgy, mint a többi szuperhősre. A nyilvános tevékenységeimnek –mint a riportok vagy az együttműködés a rendőrséggel – hála talán még jobban is kedvelnek, mint másokat.
Ezzel szemben Michael White mit tud felmutatni? Csak egy hülyegyerek, akinek már nincs semmije. Egyedül van, árnyékában pedig csupa fájdalom, amit valószínűleg sohasem fog feldolgozni. Egy szánalmas alak, csak a baj van vele. Ő könnyen támadható, az érzelmei irányítják. Rornan rajta keresztül válhat újra élővé.
Minden baj forrásának kell pusztulnia, s akkor élhetek. Ez megtörtént körülbelül 20 perce. Michael White lezuhant és szörnyet halt. Én nem ő vagyok. Mike érzelmei csak rontottak a dolgokon. Ha nem lett volna, soha nem tapasztalom meg, milyen az átalakulás kezdeti fázisa.
Michael-t magam mögött hagytam. Így, hogy ő nincs többé, nem fog Rornan soha a felszínre törni. Nincs, akinek az érzelmei e világra hozhatnák.
Az embereknek szüksége van rám. Kell, az embereknek, hogy felnézzenek valakire, sokaknak ez én vagyok. Nekem nem kell meghalnom, a veszély elmúlt. A lényeg, hogy ne foglalkozzam előző életem emberi mivoltával. Távol kell tartanom magamtól az embereket, így nem fogok abba a hibába esni, mint ő. Nem lesznek szeretteim, akik miattam bajba kerülhetnének, akikért idegeskedhetnék. Csak én leszek… Sárkány.
Ég veled, Michael. Nyugodj békében.
Villámlik, mikor kilövöm a horgonyom, s átlendülök két épület között, belevetve magam az éjszakába.
Vissza az elejére Go down
Sylvian Kervin

Sylvian Kervin


Hozzászólások száma : 80
Join date : 2011. May. 25.

1. Író verseny Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Író verseny   1. Író verseny I_icon_minitimeHétf. Május 30, 2011 11:49 am

A kedvetekért és hogy legyen három pályázó, összedobtam egy rövid barátságos történetet, élvezzétek Smile

Mary

Időpont: 2009. május 30. /mintha aznap mesélnék/

Harmadik évfolyamos vagyok a gothami újságíró főiskolán. Igen, anyám juttatott be… Na és? Az tény, hogy a szókimondó jellememmel két fajta érzés váltok ki az emberekben, ugyanis vagy szeretnek, vagy utálnak. A szeretetre is inkább úgy kell gondolni, hogy szeretnének ágyba vinni és ezért barátkoznak velem. Persze akad azért egy-két hűségesebb típus, aki rájött, hogy ezt nem kapja meg, mégis jobban érzik velem magukat. Hogy miért, azt magam sem tudom, de ez az ő dolguk. Jaj, majd’ el felejtettem, a nevem Sylvian Kervin, a nagy múltú és dicsőséges politikus család sarja, legalábbis anyám szerint az.

Szóval a legjobb „barátommal” Mary Hide-al sem ideálisan indult a kapcsolatunk. Még az első évfolyamban volt egy eset, hogy végre sikerült kipuskáznom a megfelelő tételt és be is adtam annak rendje és módja szerint. Mary akkor még nem ismert és nyalni akart a vezetésnek, így beköpött óra után az igazgatónak, aki velem statuált példát, hogy más ne is próbálkozzon ilyennel. Kaptam egy igazgatói megrovást, a második után el kell hagyni a főiskolát… És én még csak szinte akkor kezdtem. Meg kell hagyni, jól felpofoztam utána Maryt, de azóta mindent megtett – még olyat is, amit egy iskolában nem illik -, hogy a bizalmamba férkőzzön. Végül is hagytam neki, mivel eléggé hagyta magát kihasználni és megfelelt a terveimnek, bár ezt a kis tüske azóta is bennem maradt. Nem haragudtam rá, de hát eléggé veszélyesen élek ahhoz, hogy kirúgjak. Persze néhány tanárnál már tettem óvintézkedést, de hát sosem lehet tudni. Az évek pedig teltek és a kis „csapatom”, vagy rajongó-félő táborom pedig gyarapodott.

Harmadéves lettem, mikorra már volt ellenfelem. Na nem a szépségkirálynők között – bár úgy gondolom azért elég jól nézek ki -, hanem a balhékirálynők közt. Egy gazdag család üdvöskéje Cloe Brown többször belém kötött már, mígnem tettlegességre is került a sor. Most is ez a helyzet, a „Brownpicsa” még mindig ringben akar maradni. Volt eddig egy kis oda-vissza szívatás, meg néhány nagyobbacska balhé, de semmi komoly. Míg végül arra jutottunk, hogy egy az egyben döntsük el, ki a jobb. Ez nyilvános verekedést jelentett, nem nyilvános helyen. Persze ezek után a két „banda” is összeugrott volna, mindegy ki nyer…

Eljött a tegnap, este nyolcra volt megbeszélve Robinsville egyik gyártelepén, egy előkészített eldugott kis helyen. Már nagyon izgultunk és készültünk rá. Éppen irodalomtörténet óránk volt és a drága Cloe ribanc előttem ült. Mit tesz Isten, pont volt egy műanyag vonalzó a kezemben. Maryvel összenéztünk én pedig vigyorogva vágtam tarkón a kis hülye „Barnát”… Csakhogy az igazgató éppen órát látogatott és rögtön kiszúrta. Természetesen azonnal mehettem szobára, aminek az is lehet a vége, hogy repülök. Jól elbeszélgettünk, még gondolkodik rajta, viszont mára bent kell maradnom a koleszbe, még keménylegényeket is rendelt oda, a kis szemét. Mivel a kis csata nem maradhatott el, a többiek készülődtek.

Éjfél van. Most jött a hír, hogy csak Mary jelent meg nálunk – a többiek valami löttyöt ittak, mert mind a wc-t járja - és őt jól összeverték. Megdobbant a szívem, remélve nincs nagy baja, de megnyugtattak, néhány borda és orrtöréssel megúszta. A „testőreim” már elmentek, de még így is csak holnap fogom meglátogatni őt, ma már biztos nem engednek be hozzá. Kopogás.
- Gyere be! – szólok ki.
Az ajtó nyílik és Cloe Brown jön be vigyorogva, mindentudó arccal.
- Egyedül jött, ahogy terveztük, ne félj nem lett nagy baja. Most kérem az árat!
Elővettem egy borítékot és a kezébe nyomtam ellenségesen villogtatva a szemeim.
- A fele a dirié, úgyhogy nem lopni vagy kitépem a szépséges szőke hajad.
- Üzeni, hogy nem kéri, elég volt az amit… - itt hagyta abba, mikor a mutatóujjammal megfenyegettem. Kitépetem a kezéből a borítékot és a pénz felét visszaadtam, aztán kilöktem a folyosóra.
- Most már tűnj el, ribanc! – suttogtam fenyegetően és becsaptam az ajtót. A pénzt a zsebembe nyomva leültem a kanapéra, bekapcsoltam a TV-t és egy doboz popcornt kezdtem el majszolni.
- Látod Mary, a tüskét kihúzták, többé semmi bajom veled. Suttogtam mosolyogva magamban, majd elaludtam a film közben nem sokkal ezután.
Vissza az elejére Go down
Manipulator
Huligán
Huligán
Manipulator


Hozzászólások száma : 188
Join date : 2011. Feb. 27.

1. Író verseny Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Író verseny   1. Író verseny I_icon_minitimeHétf. Május 30, 2011 3:42 pm

Nemsokára itt az idő. Eljött a nap amire rég óta vártam erre, de végre itt az időm. Keményen megdolgoztam ezért a napért.
Rengeteg embert áldoztam fel az igazság oltárán. Tudatlan testeket csináltam belőlük és a halálba küldtem őket. Elvettem minden emléküket, elvettem az érzéseiket, elvettem az életüket. Nemsokára itt az idő. Eljött a nap amire rég óta vártam erre, de végre itt az időm. Keményen megdolgoztam ezért a napért.
Rengeteg embert áldoztam fel az igazság oltárán. Tudatlan testeket csináltam belőlük és a halálba küldtem őket. Elvettem minden emléküket, elvettem az érzéseiket, elvettem az életüket. Agyatlan szolgákat csináltam belőlük, majd meghaltak. De ez csak a nagyobb jó érdekében történt!
Az utam rögös és ahogy haladtam előre egyre nagyobb akadályokkal talált szembe magam. Ekkor alapítottam meg a Bad Companyt. Milyen zseniális ötlet is volt! Magam köré gyűjtöttem Gotham gonoszait, s idővel egyre többen lettek. Először csak párna voltunk. Antidote, a fekete mágus, érdekes fickó volt, ráadásul ügyvéd így felvehettem a cégemhez, mindig a közelembe volt. Vájár, a vegasi 13-ak, egy skizofrén szörnyeteg, de nála hasznosabb szörnyeteg nincs is a földön. Adler Eins, a náci démon, érdekes figura, a csapat másik nagy taktikusa, persze csak utánam. Elektrominátor, Vájár barátja, egy felszültségtől túltengő srác, semmi különös. Richard, a testőröm, valakinek rám is kell vigyáznia. Csak ennyien voltunk az elején, de kinőttük magunkat. Már az egész város retteg tőlünk, s minden hős ismeri a nevünk. Persze már mások is csatlakoztak hozzánk.
De ne siessünk ennyire előre. Miután megalapultunk Adlerrel volt egy kis feladatunk. Köztudott, hogy Gotham csatornarendszere hatalmas, de azt senki sem tudja, hogy a csatornarendszernek van egy része ahol egy elhagyatott titkos bázis épült. A régi tervrajzok alapján rájöttünk, hogy hol is van. Már csak el kellett jutnunk odáig. Ez sikerült is, csak sajnos kiderül, hogy néhány utcai banda beásta magát. Rögtön megkezdtük a tisztogatást. A kis patkányok azt hitték vagányak, meg persze erősek, ha már sokan vannak. Richard is ott volt, persze nélküle nem is megyek sehová. Az egyik kölyök rám lőtt, igen volt pisztolya, őszintén, engem is meglepett. Richard persze rögtön elém ugrott, a golyó lepattant róla, a srác meg nem tudta nyeljen-e vagy köpjön. Nem is volt ideje, mert a testőröm beépítette a fejét a falba. Adler is kapva kapott az alkalmon, hogy szerezzen magának egy segítőt, a srác zombiként támadt fel. Akik látták ezt a jelenetet futva menekültek. Az egyik srácot utolértem és kapott egy adagot a Koktélból. Már öten voltunk, nem mintha olyan sok dolgunk lett volna. Hamar elterjedt a dolog, szóval nem sokan próbáltak már megállítani minket. Miután miénk lett a hely rájöttünk, hogy van rajta mit alakítgatni. Az összes bejáratot le kellett cserélnünk, de ez csak a könnyebbik volt. A egész helyet kik kellett tisztítani. Szegény takarítók nem is tudták mitől haltak meg. Ezután már csak be kellett rendezkednünk. Volt egy nagyobb terem, az lett a tanácsterem. Ezután a kisebb termekből jó párat szobákká alakítottunk át. A magam kedvéért egy labort is helyet kapott, sokkal tágasabb és felszereltebb volt mint az otthoni. Persze a legtöbb cuccom átkerült ide. Egy gyakorlóteremnek is lett hely, s egyenlőre körülbelül ennyire volt szükségünk. A többiek tetszését is elnyerte a hely. De ez még csak a kezdet volt.

Idővel az emberek elkezdték megismerni a nevünket. Persze nem csak ők. A rendőrök egyre nagyobb erővel kerestek minket, de hiába. A hősök szintén. De volt jó oldala is. Más gonoszok is csatlakozni akartak hozzánk. Az első egy igencsak csinos riporter hölgy volt, bár ő inkább csak a szövetségesünk lett. Sylvian Kervin, egy igazi bombázó. Sokat segített nekünk azzal, hogy félelmet keltő cikkeket írt rólunk, bár néha hátránynak tűnt, de idővel rájöttünk, hogy előny. A következő új tag egy Bisur nevű ninja volt. Ő lett a csapat bérgyilkosa. Az utolsó aki csatlakozott Kurt Bozek volt, becenevén Griff, egy bukott angyal.

Ez viszont már mind elmúlt, most a jelenre kell koncentrálnom. Társaim Gotham utcáin fognak összecsapni a hősökkel. Griff már meghalt a múlthéten, Elektrominátor pedig nyomorék lett. De Vájár hatalmas erőre tett szert, Adler egész seregeket képes feltámasztani, Antidotenál nincs is félelmetesebb fekete mágus, Richardot egy tank sem tudja már kilőni, Bisurt pedig akkor sem veszed észre ha épp levágja a karod. És ott van még a seregünk is. Profi zsoldosok akiket csak az érdekli, hogy megkapják a pénzüket. Tankok állnak a rendelkezésünkre. Lerohanjuk a várost és átvesszük az irányítást. Mégis nekem a legjobb. Seregek állnak a rendelkezésemre, hihetetlen erejű gonoszok lesik a parancsaim. Én vagyok itt az igazi vezér. Mi leszünk Gotham urai!

Itt ülök a Woodson Biotech. tornyában és látom ahogy menetelnek előre. Nem túl nagy, de jól felszerelt zsoldos sereg. Mögöttük a tankok, csodás látvány. Vájár az első sorban menetel. Látszik a zöld bőre, az összes izom élettől duzzad, csodás látvány. Az én teremtményem, hisz nemrég néhány kísérlet után olyan erőre tett szert amiről még álmodni sem mert. Ő a leghűségesebb társam. Adler egy tank tornya mellett áll, a tank mellett ott megy régi társa aki szintén démon, Hans. És kik mennek a tank után? Egy egész sereg német zombi. Antidote a sereg felett lebeg, ő már lövöldözi átkait a rendőrök felé. Richard is ott van, Vájár mellett megy, az ő dolga hatástalanítani a tankokat. Bisur pedig már biztos az ellenségeink sorai mögött van. A csendes gyilkos. Hoppá! Az egyik rendőrfőnök most esett össze holtan, a nyaki verőeréből spriccel a vér. Csodás.
De valami más is történik, közvetlenül mellettem. Egy gyengéd, nőies illat csapja meg az orrom. Magassarkú koppan a padlón. Már érzem a kezeit a derekamon, csókot nyom a nyakamra. Sylvian az. Ez a csodálatos nő, s csak az enyém. A hangja bársonyos, mégis érződik benne, hogy a mi nézeteinket osztja, egy angyalbőrbe bújt szörnyeteg.
-Ez mind a tiéd lesz kedves.
-Igen! Az enyém! -válaszolok mámor ittas hangon.
Közben elkezdődött a csata odalent. Nincs esélyük a jóknak. Mind meghal, meghal Messiás, meghal Genzo, meghal Hatred, meghal Michael White, mind meghal. Győztem! És még egy gyönyörű nőm is van. Mi lehetne ennél jobb?


A hozzászólást The Manipulator összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 30, 2011 8:53 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
http://filozz.sosblog.com/
Mammon
Huligán
Huligán
Mammon


Hozzászólások száma : 375
Join date : 2011. Apr. 17.

1. Író verseny Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Író verseny   1. Író verseny I_icon_minitimeHétf. Május 30, 2011 4:47 pm

//Stolidus egy azon emléke, amit az utcán töltött időkben szerzett.//


Nincs igazság


Sötét van. Áldott sötétség. Csak ilyenkor érzem úgy, hogy magam lehetek. Nem kell rejteni arcomat, amit még az az átkozott prosti dobott fel. Pedig milyen jól mozgott... felejthetetlen éjszaka lett az akkori. Több szempontból is. De most ezt hagyjuk. Már napok óta követem a rohadékot. Azt mondják évek óta mulat a rendőrség tehetetlenségén. Ez a mocsok a szenátor fiaként igen sok bűnügyét megúszta már. Ezek miatt a szemétládák miatt tart ott az ország ahol. Kizsigerelik, kifosztják, és még meg is alázzák. Pont úgy, ahogy alig néhány órája azt az ártatlan kislányt. Undorító alak. De ma véget vetek ennek a szemétláda élvezkedéseinek. Rossz negyedbe tévedt. A város ezen felén már túl mély a szemét... túl mély az emberi mocsok, amiben könnyű elmerülni. Ide nem ér el a hatóságok hosszú keze. Még apuka keze sem. Itt csak az én akaratom érvényesül. Ez a környék az enyém. Lépteim csobbanva hangoznak fel az esőtől áztatott aszfalton. Követem. Kabát zsebemben rejtem kezeim, kicsit összehúzva magamat az eső miatt, maradok mind végig a nyomában. Csak arra várok, hogy kellően mélyre merüljön az itteni szennyben.
Telik az idő... semmit nem tesz. Mintha csak céltalanul járná az utcákat. Nem értem. Már biztos kiszúrta, hogy a nyomában vagyok, de nem érdekel. Legyen tisztában, hogy figyelem. Hogy közel a vég. Az eső lassan kezd elállni, és korábbi zuhogása enyhül. Már csak csepeg... ideje rágyújtanom. Előveszem a cigarettát, és amint meggyújtom mohón szívom be a nikotint. Szétárad a véremben és érzem, ez az ami kell nekem. Megkönnyebülten fújom ki a füstöt, és csak egy pillanatra takarja el szememet ködfátyolként. Nem! Eltűnt! De csak épp hogy... a francba! Átkozott féreg. Mintha csak erre a percre várt volna. Dühösen hajítom el az egyik pocsolyába a bagót, ami sziszegve alszik ki. Minden léptem egyre gyorsabb, és hamar a futásra váltok. A levegőt sűrűbben kezdem el venni. Már az első métereknél zihálni kezdek. Öreg vagyok én már... a cigi is megkövetelte a magáét. Krákogni kezdek. Majd köhögni. Nem bírom. A földre rogyok, és akár egy macska a szőrgolyóval, én úgy küzdök a tüdőmet uraló kátránnyal. Köhögésem haláltusába kezd, de nincs a környéken senki aki segítene. Ha lenne is... elfordulna és tovább menne. Ez nem a kertváros. Ez a bűn játszótere. A járdán térdelve a földre tenyerelek, és nem enyhül a köhögés. Már alig kapok levegőt a roham miatt. Az Isten verje meg! Mért most!? Pedig már közel voltam hozzá, hogy megmutassam annak a mocsadéknak milyen az, ha én szórakozok vele. Vér... vért kezdek el felkrákogni. Ezek az utcák nem most látják először a vörös eme árnyalatát. Érzem, hogy csak egy apró lökés és ma már az ördöggel kártyázom. Höh. Vele biztos izgalmasabb, mint az Úrral oda fent. Felvillan bennem a kép, amit a megerőszakolt kislányról láttam ma. Amit ez az állat -mert embernek nem nevezhetem -tett vele. Erőt ad. Kezdem leküzdeni a haláltusát, és nagy nehezen felállok. Az egyék épület oldalfalának dőlök, és az esőtől áztatott tincseimet kisöpröm arcomból. Ügyes vagy te vén f@sz. Van még benned spiritusz. Most még ne készítsd a kártyáidat odalent, haver. A partink várat magára. De nem pihenhetek. Még itt kell lennie valahol... tudom... érzem... Két utcával arrébb hallok meg egy ordítást -talán valaki ellenkezik vele. Akcióba lépett. De most elkapom. Követem a kiáltás irányát, ami az elhagyott James és Dick raktár melletti zsákutcáig vezet. Már látom. A mocsadék épp készül kiélni visszataszító, és embertelen vágyait. Én látom, de ő engem nem. Itt az alkalom. Fejbe lőhetném, de abba nem lenne semmi kielégültség, és úgy érezném egy hatalmas űr keletkezett bennem. Elindulok felé. Lassan kibiztosítom fegyveremet, és célba veszem a szenátor kicsi fiát. A lány keserűen ellenkezik. Már nem tart soká. Ne aggódj.
-Hé! Ez az én placcom mocsadék!
Dobom be lazán a szövegemet érces, a dohánytól megrekedt hangomon. Nem érezni szavaim között az érzelem egyetlen megnyilvánulását sem. Még az undort sem, amit ez iránt a féreg iránt érzek. Ő megfordul, és letolt nadrágjával egyenesen rám mered. Szánalmas. Kezem biztos, és nem habozok használni a fegyvert. Kattan a ravasz és a golyó egyenesen a férfiasságot követeli. Csak apró mosoly fut végig arcomon, mikor ismét meghallom az ordítását a férfinak. A földre borul, és szenvedni kezd. Nem érzek bűntudatot. Már rég nem. A fegyver eldörrenésére senki nem mer válaszolni. Nincs, ki kinézne az ablakon. Nincs, ki a rendőrséget tárcsázná. Ez egy másik világ. Áldozatomat elégedetten rugdosom egy konténer mellé, majd leguggolok hozzá, és a fegyvert a szájába tolom. Ekkor veszem észre kezén a harapás nyomot. Valószínűleg ezért ordított, és ezért találtam rá. Harcias kislány. Ideje végezni a feladattal. Már csak én és a lány maradtunk, aki hősként tekint rám, és oda szalad hozzám, átölelve, de még is érzem a félelmét. Nem csodálom. De meg kell mondjam, távol vagyok a hőstől. Tévedsz. Megragadom a haját hátrahúzom fejét, megdöntöm, majd kicsatolom nadrágszíjamat, és lehúzom a zipp záramat. A fegyvert végig gerincén tartom, amíg "dolgozom". Nem kiabál. Csak most veszem észre, hogy nincs nyelve. Milyen kár. De mint mondtam, ez az én placcom...


//Akinek nem esett volna le, a megerőszakolt kislány Stolidus.//


A hozzászólást Mammon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 31, 2011 5:35 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Kurt Bozek / Griff
Alvilági alak
Alvilági alak
Kurt Bozek / Griff


Hozzászólások száma : 359
Join date : 2011. Feb. 22.
Age : 36
Tartózkodási hely : Gotham City

1. Író verseny Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Író verseny   1. Író verseny I_icon_minitimeSzer. Jún. 01, 2011 1:33 pm

Utolsó Nap
Avagy a JK-k semmit sem tudtak tenni ellene, hogy elfoglaljam a világot. Csak az ex-admin önfeláldozása mentette meg a őket.


Az Gotham City központi tere, egy irdatlan méretű több száz négyzetméteres szabad térség a városháza előtt. Az itt uralkodó félhomályt most ezer meg ezer szurkos hordó fénye világította meg, s amíg a szem ellátott, Ekidna Ivadékainak lobogói, és jelvényei emelkedtek a magasba.
A városháza lépcsőinek tetején egy három méter átmérőjű, hatalmas üstöt állítottak fel. Fölötte egy sor lobogó díszelgett, mögötte pedig az utolsó polgármester Kurt Bozek megcsonkított szobra.
Minden oldalról zavartan pislogó, értetlen helyiek tömegét hajtották maguk előtt a térre beözönlő Ivadékok. A tömegből kivált egy sor hajcsár, és ötven összeláncolt, lerongyolódott, összevert foglyot terelt a lépcsők elé. Parancsszavak harsantak, elcsattant néhány ostorcsapás, és a foglyok a lépcsősor lábához telepedtek.
Az utolsó felszabadító csata túlélői is köztük voltak. Hatred feje még mindig kóválygott a robbanástól, és Maverick is úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban kidobhatja a taccsot.
Szikla három sorral odébb állt, Kristály nem messze tőle, mindkettőjükön látszott, hogy kábák és dezorientáltak. Hatred egy kis keresgélés után Zoey-t kiszúrta a foglyok között. A béklyó a nő törött csuklójába vágott, és a rendőr már hamuszürke volt a fájdalomtól.
Hatred és Maverick a rabok első sorában várakozott, s a legelső, akit rabláncra fűztek, az Genzo volt. Hatred alig ismerte föl a félholtra vert roncsban a hőst. A többi fogoly lázadók, és a városvezetés tagjai voltak.
Hatred egy férfit vizslatott a sorban, aki a lázadók jelzését viselte – már azt, ami megmaradt belőle. Az illető vállán meg a nyakán rászáradt vérfoltok és a pokoli mérgek okozta sérülések nyomai látszottak.
- Te vagy az Emily?
- Hatred?! – motyogta a nő hitetlenkedve, és olyan lopva nézett föl, mint a helyi rabok többsége.
- Istenemre! Azt hittük, meghaltál! Mi történt veled?
- Gotham fölött lőttek le, és már azt hittem meghalok… Aztán Griff egyik szállítója megtalált, és felvett.
- Jó újra látni téged! – mondta a megtört férfi, és elmosolyodott.
- Itt? – nevetett föl Emily szárazon, sötét keserűséggel a hangjában. – Nem hinném!
- Még élünk! – mondta Hatred. – Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a halál akkor jön el értünk, amikor akar, és csak egy bolond siettetné!
- Miféle agyatlan baromság ez, parancsnok? – húzta föl a szemöldökét Emily.
- Azt hiszem, a legjobb fajta – nézett Hatred fáradtan, de nem beletörődve Genzo felé. - És ezzel csak azt akarom mondani, hogy ez még nem egy lejátszott mérkőzés.
- Ó, számunkra már mindenképp az! – mondta a másik varázsló szárazon, és a hatalmas üst felé intett.
- Egyébként mi a franc ez az egész? – kérdezte Maverick az üstre pillantva.
- Nyilván már megindult az invázió – mondta Emily – és Griff meg akarja nyitni újra a pokol kapuját, hogy ereje teljében lehessen, amikor megtámadják európát. Mi az áldozat miatt vagyunk itt. Mi vagyunk az áldozat! A vérünkkel fogják megtölteni azt az üstöt.
- Bassza meg! – morogta Maverick. – Pedig már épp azon tűnődtem, hogy miért nem öltek meg minket idáig.
Az irdatlan rézüstre pillantott. Hogy azt megtölthessék… ahhoz nagyon sok vér kell!
Ötven fogoly…
Az nagyon sok vért jelent.


A ceremónia megkezdődött.
Az épület lépcsőin Ekidna Ivadékainak százai és több démon sietett le. Elhaladtak Bozek megcsonkított szobra mellett, és azonnal a lépcsősor két oldalán sorakoztak föl, amint Griff megjelent.
A Ekidna Ivadékai öklüket sisakjukhoz érintik üdvözlésképpen, a téren összegyűlt agymosott tömeg zsivaja pedig lassan üdvrivalgássá vált.
Griff, aki fenségesen festett a csatapáncéljában és a mennyeien fehér szárnyival letérdelt, hogy csókjával illesse az üstöt, majd kihúzta magát, és kivonta az áldozótőrét.
A Ekidna Ivadékainak megragadták Genzo-t, és a többi hozzáláncolt fogollyal együtt magukkal ráncigálták, föl a lépcsőn.
Griff a magasba emelte a pengéjét és hátborzongató kántálásba kezdett. A hajcsárok egészen az üst pereméig vonszolták a hőst, majd szabaddá tették a nyakát, és lenyomták a fejét.


- Lehetőleg még azelőtt, hogy elvágja Genzo torkát! – sziszegte Messiás Duncan fülébe.
- Akkor, ha megtennéd, hogy hallgatsz, és hagysz koncentrálni! – morogta az igazságosztó.
Az gothami tőzsde épületének tetejéről, ahol lapultak, tökéletes rálátásuk volt a lenti térre. Idebent nem volt szél, de elég messze voltak a lenti eseményektől. Duncan állított egy keveset az irányzékon, és azt kívánta, bár lenne lehetősége egy próbalövésre.
- Gyerünk, Mac, meg tudod csinálni! – biztatta Sárkány suttogva.
- A helyedben én befognám a pofám! – hallotta Duncan Védelmező hangját. – Éppen a feladatát végzi!
Odalent Griff is pont ezt tette, és a tőrt Genzo védtelen ütőere fölé emelte.
- Gyerünk már, Mac! – sürgette Sárkány.
Egy brutális erejű lövés száguldott át a téren, és találta telibe Griffet.
- Mi van?! – hápogott Duncan. – De hát én nem is lőttem!
Odalent elszabadult a pokol, és Ekidna Ivadékainak százai indultak meg a tér keleti oldala felé.
- Onnan jött a lövés! – mutatta Védelmező a teret keletről határoló épületegyüttes felé.
Duncan újra a céltávcsövébe nézett, és látta, hogy Griff lassan talpra áll az üst mellett.
- Bassza meg! – sziszegte a fogai között a mesterlövész. – Pokolmágia védi!
- Nem számít! – mondta Sárkány. – Lődd le!
Dancan lövése hanyatt lökte Griffet, s ugyanebben a pillanatban a keleti épületének tetejéről újabb lövés érkezett, ami belefúródott az üstbe. Aztán még egy jött, amely a földön heverő Hódítót találta el.
- Na, most vagyunk szarban! – mondta Messiás kikerekedett szemmel.
Ekidna Ivadékainak és démonok rohantak a tőzsde épülete felé is.
Duncan újra lőtt, és telibe találta a tiszta célpontot nyújtó Griffet. A Hódító azonban nem halt meg, és az emberei segítségével ismét talpra állt.
Úgy tűnt, a védelme mindent kibír.
- Puskával szart sem érünk ellene! – vicsorodott el Duncan kétségbeesetten.
- Akkor húzzunk innen, de nagyon gyorsan! – csattant föl Messiás.
- Nem! – mondta hirtelen a mesterlövész, és újra célra emelte a fegyverét. – egy pillanat…


A keleti legfelső emeletén Stalker lebukott az ablak mögé, és kétségbeesetten pillantott Michelle-re.
- Páncélozott! – kiabálta nem törődve a hangerővel. – Kétszer is eltaláltam, de meg se érezte!
- Akkor tűnés innen! – intett Michelle. – Mi megtettük, amit lehetett…
A kijárat felé rohantak, s közben Michelle jól hallotta árnyait, ahogy jelentik a számtalan fölfelé igyekvő csizmás láb dobogását.


A téren kitört a pánik. Mindenhol emberek rohangáltak, tülekedtek, s próbáltak menekülni.
Maverick visszafordult, hogy szóljon Hatred-nek, ideje lenne kereket oldaniuk. Azonban, alighogy kinyitotta a száját, a nyakára csatolt lánc megfeszült, és olyan erővel rántották meg, hogy az igazságosztó felbukott. Torkolattűz villant, és a félelmetesen pontos lövés átlőtte a két lázadót összefűző béklyót.
Maverick felpattant, és a legközelebbi Ekidna Ivadékra vetette magát. A láncát a katona nyakára hurkolta, és lerántotta a földre. Minden erejét beleadva húzta a láncot, amíg az alatta vergődő katona el nem csendesedett. Az igazságosztó lihegve kapta föl a fegyverét.
Egy mozdulattal hosszú sorozatra állította, lekaszált vele vagy három ellenséges harcost, aztán a lépcsőkön állókat vette tűz alá.
Hatred az egyik halott őr fegyverét kaparintotta meg, és maga is beszállt a tűzijátékba. Végigsietett a foglyok során, és szétégette az őket összebilincselő láncot.
- A halál akkor jön el, amikor neki tetszik, és csak egy bolond siettetné mi?! – lihegte Maverick vigyorogva. – Miféle idiótától hallotta ezt?
- Majd elmondom, ha kijutottunk ebből a szarból! – kiáltott vissza a férfi, és fejbe lőtt egy hajcsárt. – Márpedig én ki akarok jutni, ha addig élek is!
Maverick érezte, hogy szétárad az ereiben az adrenalin, és már minden mindegy volt. Hangosan felnevetett, és belevetette magát a küzdelembe.


Griff visszatért a palotába.
Három Ekidna Ivadékaiból haladt előtte, és megöltek mindenkit, aki közeledni próbált hozzá. A hátát két démon védte, akik pokoli mágiájukkal tisztították meg maguk mögött a lépcsősort.
A hódító torkaszakadtából átkozódott és fogadkozott, de a szavaiban pillanatnyilag nagyobb erő lakozott, mint a testében. A nagy erejű fegyverek átütését ugyan elnyelte a védőpajzsa, de az ütések erejét már nem. Testpajzs és páncél ide vagy oda, minden tagja fájt.
Ahogy besietett a rezidenciájára, érezte, hogy a padló remegni kezd.
Odakint már hajnalodott, és a hadserege első hulláma ekkor indult meg.
Griff a testőreihez fordult, és szemébe fölparázslott az a fajta vérszomjas, tébolyult düh, amit minden katonája rettegett. A Ekidna Ivadékai elsápadtak az arcmaszkjaik mögött, és még a démonok is keményebben markolták a fegyvereiket. A hadúr elvicsorodott, dühében lesújtani készült a saját katonáira, de valami megelőzte.
Batarángok záporoztak rájuk, és a kemény, fekete tárgyak úgy érintették meg az Ekidna Ivadékait, mint a páncéljuk gyenge pontjait kutató finom ujjak. A nyomukban vér, és füstölgő lyukak maradtak, és a három katona egy szemvillanás alatt összecsuklott.
A dobófegyverek, amik kivégezték a három Ekidna Ivadékát, ártalmatlanul pattantak le Griff pokoli védelméről, valamint a démonok vastag bőréről.
A helyiség hátsó bejáratánál egy ember állt. Egy rongyos köpenybe burkolózó Legenda, aki az utolsó batarangját fogta kezében.
- Te meg melyik patkánylyukból bújtál elő? – hördült rá Griff.
- Gotham! – mondta Batman, és megszabadult utolsó fegyverétől is, újabb robbanás rázta meg a helyet.
Griff sértetlenül sétált át a füstön, s a mögötte jövő démonok is elkezdték elátkozott nyelvükön kántálni mágiájukat. A robbanás felgyújtották a bútorzatot, s a lángoló szőnyegek és bútorok füstje elkeveredett az összeégett holttestek orrfacsaró bűzével.
- Ezekkel… ellenem?! – vicsorgott Griff, és a pillantásában őrült elégtétel izzott. – Semmi esélyed, ember! A városod és a szerencséd is elhagyott! Jobban fel kellett volna készülnöd!
- Ez csak figyelemelterelés volt… - mondta a lassan hátráló Batman, és a szoba közepén álló íróasztal felé intett. – A meglepetés az alatt van!
A démonok előreugrottak, miközben a legenda átvetette magát a belső helyiség ajtaján. Egy másodperc rá az egész ajtó és fal java is szétforgácsolódott a becsapódó mágiáktól.
Griff megállt egy pillanatra az asztal mellett, és összehúzott szemmel pillantott be alá.
Hat robbanótöltet volt az asztallap belső oldalára erősítve.
A töltetek egy időzítőhöz voltak kötve.
- Nem! – hördült föl Griff, és az üvöltésétől megreszkettek a falak is. – Neeeeeeem!
A robbanás letépte a lakosztály plafonját. A démonok egy pillanat alatt elhamvadtak a tűzben, de Griff védelme még kitartott. Egészen pontosan 1,56 másodpercig, ami elég volt, hogy bukás és pusztulás gondolata tudatosuljon benne. Aztán a pajzs is feladta a küzdelmet, és az egész világ fehéren izzó tűztengerré vált. Griff még akkor is üvöltött őrült dühében, amikor a lángok elemésztették.
Vissza az elejére Go down
Vadmacska
Önbíráskodó
Önbíráskodó
Vadmacska


Hozzászólások száma : 2487
Join date : 2011. Feb. 22.

1. Író verseny Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Író verseny   1. Író verseny I_icon_minitimeHétf. Jún. 06, 2011 7:07 pm

Író versenyt lezárom.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





1. Író verseny Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Író verseny   1. Író verseny I_icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
1. Író verseny
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» 3. Író verseny
» 2. Író verseny
» 3. Rajz verseny
» 1. Rajz verseny
» 2. Rajz verseny

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DC Univerzumban játszódó FRPG :: Off Részleg :: Versenyek, pályázatok-
Ugrás: