2. Író verseny

Na akkor billentyűzetre fel. Itt az idő az alkotókedvek beizzítására. Ide írhatjátok az általatok kitalált irományokat. Megkötés nem sok van, hosszát rátok bízzuk, de annyit tudjatok a több nem mindig jobb. Egyetlen igazán fontos megkötés van, a történet a karakteredről kell, hogy szóljon. A stílus szabad akár horror, akció, humor, bármi jöhet.

Pályázatok leadási határideje December 31.-én 23:59-kor. Mondjuk nem hinném hogy lenne bárki is aki az utolsó pillanatban adja le a pályázatát, de hát akkor is ez a határidő.

Na itt az én pályázatom, köszönjétek a Vampirenight FRPG-nek na meg barátnőmnek főleg.

Kurt <3 Catherine

A következő héten Catherine úgy dolgozott, mint egy megszállott. Egyrészt Kurt bőségesen ellátta munkával, s alig végzett az egyik kupac levéllel, máris másik került az asztalára, másrészt az új feladataival is foglakoznia kellett.
Amióta a céghez került, első ízben kételkedett a képességeiben; attól félt, Kurt hamarosan megbánja, hogy előléptette. A férfihoz persze nem fordulhatott a kétségeivel. Kurt sosem küzdött önbizalomhiánnyal, sőt mindig türelmetlenül és ingerülten viselkedett azokkal, akikben felfedezte ezt a hibát. Catherine különben sem akarta személyes gondjaival terhelni. Tudta, hogy bármi áron, de helyt kell állnia.
Üres tekintettel bámult a képernyőre, s közben lelki szemei előtt kirajzolódott Kurt képe. Olyan tisztán látta, mintha a férfi előtte állna.
Egy pillanatig sem hitte, hogy komolyan közeledett feléje. Nem, Kurt valószínűleg csak be akarta bizonyítani, hogy fel tudja lobbantani hűvös, megfontolt titkárnője szenvedélyét.
Catherine kedvtelenül turkált a salátájában, majd kikapcsolta a tévét, berakta a tányért a mosogatóba, és a könyvéért nyúlt.
Már vagy negyedszer olvasta el a harmadik fejezetet, anélkül hogy bármit is felfogott volna belőle, amikor megszólalt a csengő. Catherine magy nehezen feltápászkodott. Nem vágyott társaságra. Túl későre járt már, régi farmerjában, és kinyúlt pólójában pedig rémesen festett, ezenkívül gyanította, ki lehet a látogató.
Kelletlenül kinyitotta az ajtót, aztén megdermedt.
- Mit csinál maga itt? – kiáltotta meghökkenten.
Nem akart hinni a szemének. Kurt eddig még sosem látogatta meg, minthogy ő már a kezdetek kezdetén kijelentette, hogy a lakása magánterület, ahová nem tűri, hogy bárki is betolakodjon.
A férfi egyenesen a titokzatos útjáról jöhetett. Nála volt az aktatáskája, bár a nyakkendőjét meglazította, az inge ujját feltűrte, és a zakóját lazán a vállára vetette.
- Mi az, be sem hív? – kérdezte.
Catherine vonakodva odébb húzódott.
Mint mindig, ha Kurt belépett valahova, a levegő egyszerre megtelt villamos feszültséggel, s a lány hirtelen kicsinek érezte a lakását. Remélte, hogy a férfi gyorsan elmondja, mi járatban van. Az eszébe sem jutott, hogy siettesse, hiszen tudta ha Kurt észrevenné, hogy le akarja rázni, csak azért is tovább maradna. De azért valamivel tapintatosabban fogalmazva újra megkérdezte, mit csinál itt ilyen későn.
A férfi színlelt megütközéssel felvonta a szemöldökét.
- Talán rosszkor jöttem?
Catherine hallgatott, és ezt Kurt igenlő válasznak tekintette.
- Másvalakit várt?
A lány megrázta a fejét.
- Nem csak nagyon fáradt vagyok – felelte hűvösen. – Fél nyolcig benn dolgoztam az irodában.
- Milyen szorgalmas! – Kurt körüljárta a szobát, aztán leült a pamlagra, felemelte a lány könyvét, és kíváncsian megnézte a címét.
Catherine megállt az ajtóban, tüntetően az órájára bámult, ám Kurt úgy tett, mintha nem értené a célzást, és kényelmesen elhelyezkedett. Viselkedéséből ítélve nem szándékozott egyhamar hazamenni.
- Hát semmivel sem kínál meg? – mosolygott behízelgően a lányra.
- Sajnálom, a hűtőszekrényem teljesen üres – közölte Catherine barátságtalanul -, de ha akarja, egy kávét kaphat.
- Köszönöm. Csak vigyázzon, nehogy megerőltesse magát! – vigyorgott rá a férfi, aztán félrehajtott fejjel várta, hogy a másik mit fog válaszolni.
Catherine szó nélkül kimasírozott a konyhába. Örült, hogy néhány percig egyedül lehet, és összeszedheti a gondolatait. Miért jött ide Kurt? – tépelődött idegesen. Ha a munkájával kapcsolatban akart volna valamit, már rég előhozakodott volna vele. Ezek szerint magánügyben keres, állapította meg, és önkéntelenül megremegett.
Mikor a kávé elkészült, bevitte a nappaliba, aztán letelepedett egy karosszékbe a szoba másik végében.
- És most mondja meg, mit akar! – szólította fel szigorúan a férfit.
- Csak meg akartam köszönni, hogy annyit túlórázott a héten. Miért, mit gondolt? – nézett rá Kurt sértődötten.
A lány persze egy szavát sem hitte el.
- Ezért jött ide fél tízkor, egyenesen az útjáról?
- Nézze, fáradt voltam, éhes, és társaságra vágytam, valakire, akivel jól el lehet beszélgetni – magyarázta Kurt kissé ingerülten. Más nő ezt hízelgőnek találná, fejezte ki tekintete.
- Hát jó meséljen! Hogy sikerült a párzsi útja? – érdeklődött Catherine hűvösen.
A férfi türelmetlenül felsőhajtott, majd röviden beszámolt, arról, miket is csinált elvileg a hihetetlenül fontos üzleti útján, amivel egyetlen árva értelmes szót nem mondott a nőnek.
- De nem a munkáról akarok most csevegni – mondta végül, majd megdörzsölte a szemét, és hátradőlt.
- Hát miről? – meredt rá gyanakvó képpel Catherine.
- Mindegy. Akármiről, aminek nincs köze a céghez.
A lány szíve nagyot dobbant. A férfi meghitt, bizalmas tekintete felkavarta. Hirtelen ráébredt, hogy kettesben vannak, senki sem zavarhatja meg őket, és persze meg sem mentheti őt… De hát mitől? – gondolta tovább józanul. Csak nem hiszed, hogy Kurt megint meg akar csókolni?
- A barátnője nem elégíti ki az ilyenfajta szükségleteit? – vetette oda nyersen-
- Mire gondol? – kérdezte a férfi kihívóan.
- Tudja azt maga nagyon jól! – felelte a lány haragosan. Nyilvánvaló volt, hogy Kurt ki akarja hozni a sodrából, és ő nem látta be, miért kellene tűrnie, hogy így játsszon vele.
- Maya nem olyan figyelmes hallgatóság, mint maga. Azonkívül egyre követelődzőbb, mind gyakrabban célozgat bizonyos dolgokra, amit nem teszek meg neki.
- Szegényke! Nem ismerheti magát valami jól.
- De maga annál jobban ismer, nem igaz, Catherine? – mondta lágyan Kurt.
A lány felkapta a fejét. Torka elszorult a rémülettől, szája kiszáradt, ahogy a tekintete találkozott a férfiéval.
- Hozok még egy csésze kávét – hebegte, majd felpattant és kimenekült a konyhába. Kurt követte.
- Miért hiszik azt a nők, hogy mindent megkaphatnak egy férfitól, ha csak rákacsintanak? – kérdezte panaszos hangon, és hanyag mozdulattal nekidőlt az ajtófélfának.
- Ki tudja miért? – mormolta Catherine, és magában hozzáfűzte: kivált, ha rólad van szó… Persze, jó fogásnak számítasz, de valószínűleg még nem született meg az a nő, aki rá tudna venni, hogy feladd függetlenségedet… Én legalább sosem voltam ennyire ostoba. Lehet, hogy beléd estem, de mindig tudtam, hogy abban az esetben sem lenne tartós a kapcsolatunk, ha a hálódba kerülnék.
- Talán maga is így gondolkozik?
Catherine Kurt kezébe nyomta a kávéscsészéjét, és el akart suhanni mellette, de a férfi kinyújtotta a karját, és megállította. A lány bizonytalanul bámult rá, ám hirtelen remek ötlete támadt.
- Természetesen – válaszolta széles mosollyal, magában jót mulatva, mikor látta, hogy Kurt arca elborul. Kurt mindig nagy ívben elkerülte azokat a nőket, akikről tudta, hogy hosszú távú céljaik vannak. Szerette volna Catherine, ha minél hamarabb távozik, idegesítette, ahogy ránéz, de a legjobban a saját érzései rémítették meg. Mióta Kurt belépett a lakásába, izgalommal vegyes nyugtalanság kínozta.
A férfi feléje fordult, és a lány szíve megint vadul kalapálni kezdett. – Miért nem teszi gyakrabban? Talán fél tőlem? Nem, ne mondjon semmit, tudom, hogy nem. – Most idegesen a hajába túrt. – A pokolba, az embereket általában úgy elbűvöli a hatalom és a pénz, hogy igyekeznek mindig az ember szája íze szerint beszélni, ez pedig egy idő után rettentő unalmassá válik.
- Á, már minden világos! Szóval azt szeretné, ha vitatkoznék magával. Ezért jött ide, ugye?
- Dehogy. Tudja, miért jöttem – meredt rá Kurt – Társaságra vágytam, és maga a legértelmesebb nő, akit ismerek. Csak az a baj, hogy az értelmes nők nem az eseteid, gondolta szomorúan a lány.
- Miért hallgat? – A férfi feléje indult, mire Catherine önkénytelenül megmerevedett. – A legtöbb nő megköszönné a bókot.
- Köszönöm a bókot – mondta engedelmesen a lányt. Kurt szája sarka megrándult.
- Ez nem hangozz valami őszintén – jegyezte meg, s még közelebb lépett a lányhoz. Mikor megállt előtte, Catherine homlokán kiütött a veríték. Remélte, hogy a férfi nem veszi észre, mennyire felkavarja a közelsége.
- Sajnálom – mormolta, mihelyt sikerült visszanyernie a hidegvérét. – Talán el kellene olvadnom a hálától, amiért a nagy Kurt Bozek a bókjára érdemesített? – A férfi arca megkeményedett.
- Jól felvágták a nyelvét, Catherine! Minek is jöttem ide? Maga egyáltalán nem pihentető társaság!
- Tudja, merre van az ajtó – dünnyögte a lány, de olyan halkan, hogy a férfi semmiképp sem hallhatta meg. Érezte, hogy a helyzet kezd elmérgesedni. Késő volt, mindkettejük mögött kimerítő ét állt, és Catherine attól félt, hogy olyan gorombaságokat vághatnak egymás fejéhez, amiket aztán nehéz lesz elfelejteniük. S elvégre Kurt mégiscsak a főnöke… Egyszóval jobb lesz, ha féket tesz a nyelvére.
- Tulajdonképpen azért jöttem, hogy megkérdezzem, miért nem mondta el, hogy vonzódik hozzám? – bökte ki váratlanul a férfi. A lány tátott szájjal bámult rá.
- Rendben van, elismerem, hogy tetszik nekem! – kiáltotta a lány. – Na és? Ez még semmit sem jelent. – Ennél nagyobb hazugságot talán méég sosem ehtett ki a száján.
- Semmit? – Kurt elengedte a kezét, s Catherine fintorogva dörzsölgette sajgó csuklóját. Most elmenekülhetett volna, de a lába nem engedelmeskedett az akaratának.
- Nem a szex a legfontosabb dolog a világon – mondta remegő hangon. Szerette volna hozzátenni, hogy a szerelem fontosabb, de nem merte. Kurt okos ember, s még csak az kellene, hogy megsejtse, a vágynál ő többet érez iránta.
- Ez igaz – helyeselt a férfi rekedten. – De az egyik legkellemesebb dolog… - Gyorsan előrehajolt, és olyan szenvedélyes csókot nyomott a lány ajkára, hogy az riadtan hátrahőkölt. Ekkor Kurt átölelte, és szorosan magához vonta, hogy érezze kemény férfiasságát.
- Tényleg jobb lenne, ha most elmenne –lehelte Catherine. – Későre jár, és én holnap korán kelek. Vár a munka…
- Szombaton?
- Igen… Persze, nem úgy gondoltam ,hogy az irodában. Találkozóm lesz valakivel, és…
- Mitől fél, Catherine? – kérdezte a férfi hirtelen.
- Semmitől! – válaszolta a lány kétségbeesetten, de hazudott. Hónapokon keresztül sikeresen elfojtotta az érzéseit, mert tudta, hogy Kurt-nál nicn semmi esélye. Most azonban úgy tűnt, hogy a férfi is kívánja őt, s Catherine attól félt, képtelen lesz ellenállni neki. Kurt ekkor a tenyerébe vette az arcát, és megcsókolta.
- Ne mondd, hogy nem tudod, hogyan érzek – suttogta, mikor végül felemelte a fejét. – Egész héten erről álmodtam. Mit gondolsz, miért jöttem ide?
Felkapta Catherine-t, s elindult arra, amerre aa hálószobát sejtette. A lábával sorra belökte az ajtókat, amíg meg nem találta a keresett helyiséget, ahol aztán óvatosan ágyra fektette a lányt.
Catherine behunyta a szemét. Tudta, hoy soha nem fog megbocsátani magának, ha most enged Kurt-nak. A férfi számára ez csak egy újabb kaland. Rábukkant egy „szűzföldre”, amelyet meg akar hódítani. Hisz mindig így viselkedik. Ha az övé lesz, a férfi bizonyára azonnal elveszti iránta az érdeklődését.
- Arra hogy nem lenne szabad… ezt tennünk – válaszolta Catherine akadozó hangon.
- Miért nem? Hiszen kívánjuk egymást!
Kurt gyengéd csókokkal halmozta el az arcát, s a lány érverése felgyorsult, szinte szédült az izgalomtól. Valószínűleg ezért fekszem itt ilyen mozdulatlanul, ezért hagyom, hogy azt csináljon velem, amit akar, gondolta kábultan.
Ekkor a férfi a száját kezdte ostromolni. Catherine halkan felsőhajtott, és először bizonytalanul, majd mind mohóbban, mind szenvedélyesebben viszonozta csókját. Felnyögött, mikor Kurt a pólója alá csúsztatta a kezét, és cirógatni kezdte bársonyos bőrét. A férfi játékosan megcsipkedte a mellbimbóját, aztán lehúzta a pólóját, s a lány kéjesen megvonaglott. Tudta, hogy még megállíthatná Kurt-ot, de túlságosan kívánta ahhoz, hogy a józan eszére hallgasson.
Némán figyeltem, amint a férfi lerángatja a nyakkendőjét, és kigombolja az ingét, feltárva izmos, szőrös mellkasát. Catherine még sosem látta teljesen meztelenül a férfit, s mikor Kurt levette a nadrágját is, tágra nyílt szemmel bámult az ágyékára.
- Olyan meglepett képet vágsz – suttogta a férfi, ahogy ismét elnyúlt mellette, s a mutatóujjával gyengéden végigsimított a homlokán.
- Ne csodálkozz rajta! – Catherine nagyot nyelt. – Még soha nem láttam ekkorát…
- Soha? – kérdezte Kurt gyengéden, és Catherine rájött, hogy a férfit a bók még jobban felszította a vágyát.
- Kurt kigombolta a farmerját, és lehúzta cipzárt, aztán keze a lány lapos, meztelen hasára vándorolt. Catherine türelmetlenül felnyögött, majd hirtelen megragadta a férfi fejét, és mellére vonta. Kurt ajka azonnal összezárult a mellbimbóján, s a lány sürgetően megemelte a csípőjét.
A férfi lerángatta a nadrágját, és a selyembugyujától is megszabadította. Utána néhány végtelenbe nyúló másodpercig égő szemmel bámult le rá, majd simogatni kezdte a combját. Mikor ujjai rátaláltak testének legérzékenyebb pontjára, Catherine felsikoltott, s a körmei a férfi hátába mélyedtek. Kurt teste kemény volt, izmos és meleg…
A férfi nem sietett, óvatosan simogatta és csókolgatta, ajkával és kezével felderítette testének titkait, s Catherine úgy érezte, belepusztul, ha még sokáig tart ez az édes kín. Követelődzően Kurt-hoz bújt, és hívogatóan széttárta a lábát. Felsikoltott mikor a férfi beléhatolt, de a fájdalom hamarosan gyönyörnek adta át helyét, s Catherine hagyta, hogy magukkal ragadják a szenvedély hullámai…
Később, mikor ernyedten, egymáshoz simulva feküdtek az ágyon, a lány azon tűnődött, hogy mi lesz ezután. Vajon hogyan kellene viselkednie ilyen helyzetben?
Kurt hirtelen megcsókolta a nyakát, kisimította kócos, vörösesbarna haját az arcából, és fülébe súgta, hogy gyönyörű.
- Ugyan – mormolta Catherine, de közben azt kívánta, bárcsak elhihetné, hogy a férfi szépnek látja. Kurt mintha csak kitalálta volna mire gondol, a férfiasságára vonta a kezét, amely ismét kemény volt, és lüktető, s néhány pillanattal később már megint vadul szeretkeztek. A lány szerette volna, ha örökké tart ez az éjszaka, de be kellett érnie tizenhat hosszú órányi kéjjel.