New Atlentean Villa

// Hatred magánkalandjának kezdő reagja. //

Ismét egy szokásos sötét, esős gothami éjjel köszöntött rád. Mikor hazaértél a dolgodról egy cetlit találtál a rejtekhelyeden, ami egy igen rövidke szöveget véstek rá.

" Állítólag maga nagy nyomozó, bizonyítsa be! Brad Kitt nem balesetben halt meg, hanem meggyilkoltál. Derítse ki, hogy ki tette ezt vele. Hogy segítsek magának egy kicsit elárulom a tett helyszínét: New Atlentean Villa. Sok szerencsét! "

Ez a cetli hozott most téged ehhez a házhoz, ahol most látszólag senki sincs.

Elvigyorodom, noha csak távolról láthatom, körülötte sok gazdag pacák. Oly rég tartó keresés vége volt ez, s sajnálatos módon az igazi vég is. Döbbenten fogtam fel, hogy már inkább vagyok Holdfejű, mint Lupin, s már nem az ember dirigál.
De immáron valaki harmadik és csatlakozott lelkem duettjéhez, s bagolymaszkosként léptem előre, majd leguggolva az egyszerre szaladó kislányhoz, megszólalok. A maszkom nem ijeszti el, gyenge az elméje, s ő vidám arcot lát mikor rám néz.
- Elmondok neked egy verset, s szeretném, ha elmondanád a csinos néninek ott.- mutatok Beatora, vagyis ahogy ő ismeri magát Prischillára. - szóval akkor: "Féld a Baglyok Bíróságát..."
Ezután figyeltem ahogy a gyerkőc szalad a lányhoz, s aki vidáman közelebb hajol hozzá, s meghallgatja.
Tudtam, hogy a húgom csakis értelmességi lehet, "A Grom'bashi aréna foglyai" hehh el kell majd olvasnom ezt a könyvét és a többit is amennyiben van.
Szétnéztem a többi ember között is és nem tetszett amit láttam, mindenki álszent volt s csak a siker közelében akartak lenni, szegény húgocskámnak is elég zord egy élet jutott...
Láttam amint Prischi felfogja az üzenetet, s ha elég okos nem mesél senkinek sem a dologról, hisz ha igaz amit a Bíróságról mondanak, aki tud róluk, arra a halál vár.
- Drága Beatóm, a vadászat megkezdődött...
Suttogtam az éjszakába...

Mielőtt bármi történhetett volna, megragadnak s elvittek egy sikátorba s én kérdőn néztem a bagolymaszkosokra. A félelem erős volt, ám beszélőkém még nagyobb, ezért elkezdtem.
- Már megbocsássanak, de tudom a dolgom, ráadásul ez egy gyermekvers, amit naponta többször is lehet hallani az utcán járkálva, nincs jelentősége.
Kiráncigálom magam a szorításukból, majd öltönyömet megigazítva felállok, majd mélyen belenézek a szemükbe. Most nincs rajtam maszk, csupán az igazi arcom, Lupin arca, s a szemeim gyilkolásra készen mélyedt bele az övékébe.
- Nem tudom mit csinált az én kis húgocskám, de a bögyötökben van az biztos, vagyis ha a legendák igazak, több dolog lehetséges, ám amint látom, írónővé cseperedett, tehát valószínűleg ismer titeket, s le akar leplezni valami formában. Ezért kell meghalnia. A gyermekvers pedig csak azoknak mond valamit, kik ismernek titeket. Viszont ezzel a kis közjátékkal megzavartátok tervemet. Épp ezért, engedjetek utamra...
Hátat fordítottam nekik s kiléptem a fényre, bagolymaszkom fölvettem, de csupán Prischilla fogja annak látni, mindenki más az embert látja csak. Szívem torkomban dobogott miközben lépkedtem, s amint visszamentem a party felé, csak reménykedni tudtam, hogy előző megmozdulásom nem volt halálos ítélet fejemre.

Memento Mori, fogom fel hirtelen, az elkerülhetetlen halál szimbóluma, a halál mely eljő, megszabadít, s amelyből mégis van kiút....
Reményemmé vált eme név, melyet ő kapott a sorstól s mely ezen napig várt hogy megmutassa jelentését. A tulajdon könyve árulta el, a tulajdon könyve hozta meg a halálos ítéletét. Nyugodtan lépkedek felé, hangja lelkem mélyéig hatol, s a mélységes szeretet érzése tölt el. Távol vagyok ám látom a szemeit, a reszketést a félelemet s a magányt. Borzalmas élete volt, sok tudás lapult az íriszben ám hozzám hasonlóan magányra volt hivatva. Mily boldog lehet az ember, hogy az utolsó akivel találkozik, ha a lény aki megöli tiszta szívéből szereti...
Memento Mori reménnyel tölt el, neveink összeolvasva a biztos halál, melyből nincs menekvés, a túl biztos halál, melyet Ő nem szokott engedélyezni, vagyis néha közbenjár...
Egyre közeledtem a húgocskám felé, s lelkiismeretem immáron halott volt, s én tudtam, ma este valami megváltozik...

- Magam sem tudom biztosra. - Hazudtam neki, és magamnak. - A maszkot csak te látod, és senki más.
Hirtelen hajoltam meg előtte, mint mostanáig oly sok ember előtt, s csókoltam meg kacsóját, ám nevemet ezúttal nem árultam el.
- Oly régóta várom a találkozást, s oly fájdalmas ez ily körülmények között. Szeretnék beszélgetni egy kicsit, négyszemközt, már ha elragadhatom a társaságától. - közelebb hajolva fülébe súgom - Ott vannak mindenhol, ott vannak a tűzhely melegénél, ott vannak mikor alszol, s most is itt vannak, én talán megvédhetem. De el is pusztíthatom nem tudom még. - Hazudtam ismét neki és magamnak.
- Jöjjön a kertbe, sétáljunk egyet - s tartottam kezem felé várva, hogy elfogadja e ajánlatomat.

Mondandóm előtt megbizonyosodom hogy senki nem hall minket, de azért bizalmasan közvetlenül a lány mellé ülök, szorosan mellé, s a fülébe súgom mondandóm.
- Népszerű vagy te lány. Hamis érdeklődés ugyan de legalább törik magukat. - Maszkom alatt elvigyorodom, majd folytatom.
- Meg foglak ölni, nem tudom még hogyan, s nem tudom még hol, de nagy valószínűséggel a mai este lesz az. Bízok abban, hogy a véred nem vált vízzé a s szerencse s a természetfeletti segítségedre siet a vég pillanatában. Vagy valami más.
Ekkor tekintetemet végighordozom a bámészkodó tömegen, s visszafolytok egy kacajt.
- Nézz végig rajtuk, mindenki más embernek lát olyannak aki szerintük elég pofátlan ahhoz hogy kiragadja a díszvendéget egy külön kis randevúra. Vicces egy világ ez. Mindenesetre,  válaszd meg a halálod helyét, s ha van valami klisés utolsó kívánságod teljesítem neked. Ha elmenekülsz kaphatsz egy kis egérutat, szeretek vadászni.  Viszont nem ajánlom, hogy bárkit is figyelmeztess, hisz az úgyis meghall. Nos te lány, én a helyedben örülnék, hogy a Fehér Karom ily jószívű.

- Ez nem fenyegetés, de tényleg nem tenném a helyedben. Igaz, Ismerem a családod lelkét, s hogy nem érdekelnek azok az emberek akik körülvesznek. Ám így is, ha tárcsázol s elkapnak, akkor mindenki, kivel csak kapcsolatba kerülsz, minden rendőr, s mindenki itt a partin, meghal.  baglyok keze igen messzire elér. Szóval a helyedben inkább elraknám, mielőtt valaki meglátja a sokkolót és helyetted hívja a rendőrséget.
Ekkor hirtelen felálltam, s karomat gyengéden a leány felé nyújtom
- Gyere velem egy csendesebb helyre, beszélgessünk s ki tudja, talán tehetek valamit az érdekedben.
A lány hirtelen összerezzen, s én leveszem a zakómat s óvatosan ráterítem.
- Ahogy a szemedbe nézek, valahogy nem tudom elképzelni, hogy befogadna a Halál. Menj, menekülj, hátha nem ér utol a kezünk. Ám ne lépj kapcsolatba senkivel, hisz ismersz minket, Akinek beszélsz rólunk, az meghal.
A bokrok közül látom pár bagoly sziluettjét s alig észrevehetően bólintok, hogy tudom mit csinálok. Annyi év után megtaláltam őt, s nem fogom elveszíteni soha...

A zakót leporolom, és úgy hányavetin féloldalasan a vállamra dobom, miközben közelebb érek hozzá.
- Veheted így is. Megbíztak, hogy öljelek meg, én viszont még küzdök magammal. Te mindent tudsz róluk, a baglyokról, hisz te is közéjük tartoztál. Ismered a szokásaikat, tudhatnád, hogy normális esetben már halott lennél.
Veszek egy mély lélegzetet s a csillagokat nézem egy darabig, mielőtt folytatom.
- Látom a fokozódó dühödet, a haragodat a szemeidben. Ritka a családodban, ez a fajta vérmérséklet. A testvéred sokkal nyugodtabban szokta fogadni a negatív híreket. Pedig őt is üldözi a Halál, még agresszívabban, mint téged.
Ekkor esélyt se adva rá hogy megeméssze a mondataimat közbevágok.
- Amúgy merre laks? Szívesen meginnék egy jó teát.

- Hát jó, ha te ezt akarod...
Azzal benyúlok egyik zsebébe s kiveszek egy kis tárcaszerű dolgot. Na látod, máris tudom hol laksz, akkor menjünk hozzád.
A jelenléte túl különös, mágia járja át. Idiótának mutatja magát, de érzem, nagy mágia veszi körül, s érdekel mi lehet az, s a legjobb ha utánajárok.
A lányt minden tiltakozása ellenére, karon fogvást vezetem az egyik limuzinhoz. A sofőr nagyban aludt. Könnyű volt a fejéből kiemelni a főnöke képét s elhitetni vele, hogy én vagyok, mikor is fölébresztettem.
- Oh, bocsánat uram! Áh, látom sikerült fölcsípnie az est fénypontját.
- Igen igen, most vigyen kérem a külvárosba. - majd pontosan megadtam a címet. és kacsintottam rá.- Persze ne zavarjon... - Azzal elhúztam a sötétítést a limuzin és a sofőrülést elválasztó részen.
Mikor ismét csak ketten voltunk, s hallgattuk az út hangjait, majd ismét megszólaltam.
- Biztos van valami jó teád odahaza, majd én megcsinálom, ne félj.

- De unalmasak vagytok... Azzal félrelöktem őket, s elindultam a lány felé, egyre gyorsabban, és gyorsabban, majd mielőtt bármit is tehetett volna, a csuklópengém kivillant, s hátulról a háta felé döftem.
Meglepődtem a lelkiismeretem mennyire nem zajong most.
- Elnézést ifjú hölgy, a főnökök megelégelték... Már nem tudok segíteni...

Ahogy végignéztem a jelenetet könny gyűlt a szemembe miközben megszólaltam.
- Olyan büszke vagyok rád! Sajnos nem tudom hogyan intézzem el ezt a dögöt... Még sosem próbáltam erre használni őket, na de hátha sikerül...
Azzal egyetlen csettintésre egy hatalmas kosszarvú bárány jelent meg s szarvaival felöklelte a kutyát.
- Nem is rossz...
Azzal mint egy idióta, próbálom elérni a lányt, a kiskéssel.