Mad Tricks for Magician's

A Karmester torka elszorult amikor a rendőrök rádöbbentek hazugságának titkára. ~ Szóval így állunk, nem érdekes, még nincs kijátszva minden. ~ Gondolta Karmester. Ha az életben vannak filmszerű pillanatok, akkor ez az volt. A "jelenet" felgyorsult és az egyik rossznak vélt pillanat ugrás szerűen váltott a jóba. A Karmester óvatosan Maddyre pillantott mikor látta hogy a lányt fürkészik, de utána rögtön a rendőrökre nézett vissza mikor meghallotta a zenedoboz muzsikáját. Gyanakvóan fürkészték őt a magasabb rendőr tekintete, amikor is a zenedobozhoz közel hajolt ami halknak bizonyult, pontosabban Beethoventől a Für Elis, amely nagy kedvence. A robbanáshoz nincs sok már hátra, alig pár másodperc választotta őket el tőle. A magasabbik rákérdezett, hogy miért halk a zene. Egy szusszanásnyi időt hagyva hogy ezzel is húzza kicsit az időt, elmosolyodott.
- Azért mert...- Itt nem folytatta tovább, befejezetlenül hagyta mondatát és már csak a pillanatra várt.

Maddest kezd valami furcsa bizsergést érezni a gyomrában, amiről hamar megállapítja, hogy idegesség. Igen, az érzés, amit sose akart magában tudni, és a legelső pillanat, mikor megérzi ez. Mert egy pár óra alatt minden számítása felborult, és már azt se érti hogy lehetett ilyen ostoba. Egy percre megfordul a fejében, hogy odafut a rendőrökhöz és sírva kéri őket, hogy mentsék meg ettől az embertől, aki mellesleg őrült, és elrabolta. De ez a gondolat eléggé szánalmas, ráadásul tökéletesen kivitelezhetetlen. És megint észre kell vennie, hogy elgondolkozott, és időközben közelebbállt egy kicsivel, és megint csak bámul előre, a rendőröket bámulja. Visszanéz Karmesterre, de rájön, hogy az arca nem kifejezéstelen, most először tényleg mérges.
A világ egy sárdombocska, amit hangyák építettek fáradságos munkával, ezt pedig Maddy figyeli. Néha lerombol egy kicsit, vagy megöl egy hangyát, hogy lássa a többi reakcióját, de most úgy érzi Karmester, mint egy játszadozó kisgyerek odajött, és lerombolta a világot. Madd dühös, de kíváncsi is, hiszen így annyi új lehetősége van, mégis a pontos tervek széttúrása hideg zuhanyként hatott rá. Talán ez az a pillanat, mikor eldönti, hogy ő ennél többre hivatott, neki van valami célja, csak még nem tudja mi az. De akármi is az, nem itt van. Meg akarna szólalni, és kérni Karmestert, hogy menjenek el, de akkor meghallja a halk zenét, és tudja, hogy a mérge nem is teljesen alaptalan, mert érzi, hogy ez után a nap után az egész életét újra kell hogy értékelje..

Maddestnek a másodperc tört része alatt kell reagálnia. Pontosan az történt, amitől félt. Hogy ne történhessen nagyobb baj, ami persze ebben az esetben már lehetetlen, a kezében szorongatott golyócskákra néz. Érzi, hogy ezek nem fognak sokat segíteni, de ez a legtöbb, amit tehet. Felkészül, és a golyókat az óvatos rendőr fejéhez célozva eldobja, bár nem hiszi hogy segítene, ha mind a két rendőr mégjobban ordítana, aztán elfutna végig az utcán fényes kis gyertyaként, de ki tudja, talán még jól is elsülhet a dolog.

Eljött a nagy várva várt finálé, amire mindenki, azaz csak ő várt. A kis kattanás előre jelezte robbanást, ami meg is történt. A robbanás hangja nem volt akkora amekkora a rendőrök ordítása, a sikolyok hangja, és az égő hús szaga a levegőben, egy igazi pokoli hangulatot teremtett. Ő is felnevetett a rendőrök szenvedésén, már nincs sok hátra. A magasabbik rendőr pisztolytáskájában matat amikor is a Karmester inkább másik helypozíciót váltott, de Maddest eldobta a golyókat és még ő is szorongatta az egyik zenedobozt. Gondolta hogy fölnyitja a fedelét, és amíg az égő testével foglalkozik, a negyedik másodpercnél a rendőr felé lendíti, majd a nagyobbik darab rendőrhöz is hozzávág pár tüzesgolyót és az elejtett gumibottal leüti őket ha minden jól megy, majd Maddy-nek adja az egyik rendőr fegyverét, hogy kivégezhesse őket.

Neee!, üvöltene Madd ha tudna, ha lenne benne annyi emberi érzés. Helyette csak áll, és bámulja a rendőröket, akik pont úgy, ahogy gondolta mennek lefelé az utcán mostmár kis fénypontokként. Amint felpillanat emberi arcokat pillant meg. Ez sújosabb, mint gondolta. Látták őt, 2 gyilkosság, ezt már nem lehet kitörtölni. Az események úgy sodorják el, mint egy lavina, de még a legnagyobb káosz közepén is képes higgadtan végiggondolni mit is kell tennie. A bolt nincs messze, amit bezárt. Rázárta az öregúrra, de vissza már nem igen tudna menni. Bár ha gyorsan hazafutna, még most, mikor a szemtanuk még félnének rendőrt hívni, és a két mostmár majdnem hulla egészen mással van elfoglalva. Otthon ha bezárná belülről az ajtót, és a saját ablakán kimászna... csak még arra nem jött rá, hogy ezután hogy folytatná.. mert tudja, hogy egy idejig nem látja az otthonát.. inkább ingerült, mint szomorú, bár az utóbbi időben elkezdett kötődni az öregúrhoz, de még így se nehéz elhagynia. Ha megkell tenni, akkor meg kell tenni. El kell bujni valahova, és felvenni a szerepet, hogy valaki megtalálja és talán befogadja, valami olyan helyen, ahol éppen nem körözik. A legelső viszont, hogy el kell innen tünnie. Így hátrafordul, és elsiet a sötétben.

A Karmester röhögött, és közben észreveszi hogy az ablakokból figyelik, de hirtelen vissza is bújnak rejtekeik mögé. Még gy cseppet gyönyörködik művükben, amikor is azt hallja hogy valaki fut, de nem a távolból, hanem a távolba. Amikor megfordul, Maddy-t látja sebtében futni. Talán ez az utolsó hogy látta? Nem, nem hinné. Még látni fogják egymást. De még van egy befejezetlen feladat. A rendőrökkel végezni fog, a fegyvert, amivel végezni fog velük letörli ujjlenyomatait, és ő is ahogy lehet, eltűnik a helyszínről lehetőleg hogy senki se vegye észre. Talán kivesz egy motelszobát, ez az este elvesztett egy tehetséget. Vagy talán, éppen most fedezte föl.

Maddest álmosan pislog, de magára eröltet egy mosolyt, amint az öregúr a kezébe adja az almát. Nem sikerül valami meggyőzőre.
-Jaj, forró csoki, de szeretem. Köszönöm.- ez most szívből jött, tényleg vágyott már arra, hogy az éjszakának vége legyen, és ne kelljen többet azon izgulnia mi lesz ma. Akkor eszébe jut a tegnap minden eseménye, most még erősebben, mint ezelőtt, és a gyomrában megint idegességet érez. Azt sem érti igazán miért marad itt. Erre a kérdésre többször próbált választ adni, míg végül arra jutott így logikus, de az agya legmélyén persze tudta, hogy egyszerűen félelemből maradt, mert egyszerűbb, ha itt van vele egy felnőtt, aki ilyen dolgokat helyette intéz. Mert hiába képes néhányakkal elhitetni, hogy ő csak egy kedves, aranyos kislány, ez nem mindig segít. Ahogy most se. De azt nem akarja, hogy az öregúr egy szörnyetegnek gondolja. Bár az biztosan feltünt neki, hogy Karmester eltűnt, mégpedig úgy, hogy az ajtó belülről volt zárva.
Ezekbe belegondolva már nem is veszi észre, hogy a kezdeti öröm az éjszaka vége miatt átváltozott valami mássá és miközben ezen jár az agya ujjaival piszkálja az alma héját, és bánatosan nézi a forrócsokit.

- Reméltem, hogy örülni fogsz neki. - Mosolygott kedvesen a férfi, majd ahogyan te is, ő is kitekintett az ajtón.
- Történt valami kedveském? Látom bánt valami. - Kérdezte rád emelve tekintetét, szinte már melengető mosolyát le sem véve szájáról. Hogy tudassa veled, rá mindig számíthatsz, és elmondhatod neki problémáidat, le is ült melléd az ágy szélére.

//Off: Tudom rövidke, de mást nem igen tudtam írni. //

Maddest zavartan néz fel. Mikor szébe jut, hogy hol van, és hogy mi volt a kérdés, elbizonytalanodik. Mert vannak dolgok, amiket egy egyszerű ember nem érthetne meg. Azt gondolja, hogy jobb, ha csak részleteket mond el, és azt egészíti ki a saját fantáziájával.
-Nem tudtam aludni... - gondolkozik hogy folytassa- Miért fogadtál be ide? Honnan tudod, hogy nem vagyok más.. más, mint egy normális kislány. Mi van, ha sose játszottam a gyerekekkel a játszótéren? Mi van, ha én magam se vagyok más..-végignéz a reggelijén, és szinte hangtalanul ejti ki a szavakat-..mint egy szörnyeteg.- a nap fénye visszaverődik az öregúr háta mögött, így Maddynek el kell kapnia a fejét, és így megússza, hogy az öreg szemébe kelljen néznie. Mert mit is mondhatna, hogy is kezdhetné? Tegnap elmentem egy vadidegennel rendőröket gyújtogatni.. nem, ez valahogy mégsem az igazi.
Madd hamarosan észreveszi, hogy már csak az időt húzza, mert most először nem jut eszébe egy normális ötlet. Lehet a fáradság miatt. De akárhogyis a hatalmas csend árulkodó.

Maddynek egy kicsi kedve sincs benn mardni a szobájában. De persze tudja, hogy milyen kockázattal járna, ha lemenne, és esetleg egy-két rendőrrel találná szemben magát. Viszont a szobát azért célszerű lenne elhagyni, hiszen ha a környékbliek esetleg elmondhatták a rendőröknek, hogy egy Maddy-tipusú lányt keresnek, és ebben a boltban éppenséggel él egy Maddy-tipusú lány. Mi van ha a rendőrök nem hisznek az öregúrnak, és kérik, hogy had kutathassák át a házat. Ebben az esetben, mivel az öregúr okos ember, nyilván nem fog tiltakozni, és csak bízik majd abban, hogy Madd ne fogadott nei szót, és kihallgatta a beszélgetést.
Tehát mindenképpen meg kell szegnie az öregúr utasítását. Kockázatos ugyan minden döntés, dehát ha már egy ilyen meggondoltatlan dologba belement, mint a tegnapi, hát viselje a következményeit. A legjobb, ha kimegy a házból, mert akkor legrosszabb esetben is el tud futni. Szóval kimászik az ablakon alig keltve ezzel valami kis zajt. És a hátsó kert felöl közelíti meg az egyik ablakot. Egyenlőre nem csinál mást, csak óvatosan meglapul a fal mellett, ott ahol még hallhatja az eseményeket.

Maddy gyorsan reagál, és halkan visszarohan a szobájába. Visszamászik az ablakon, és még pont annyi ideje van, hogy beugorjon az ágyába, és magaelétegye gyorsan a reggelijét. Mély lélegzetet vesz, megpróbálja lecsillapítani szíve dobogását, és gyorsan harap egyet az egyik kifliből. Nehezen tud rágni úgy, hogy közbe szabályoznia kell, hogy mennyi levegőt vegyen másodpercenként. Még gyorsan beállítja az arckifejezését is, egyenlőre olyanra, aki csak egyszerűen élvezi a reggeli kifli finom ízét, és nem tud semmiről se. Ami persze kicsit átlátszó, dehát egyenlőre ennyi idő alatt csak ennyi ment neki.

Amikor az öregúr belép a szobába valami más az arcán, nem azokat az érzelmeket tükrözik, mint általában. Madd éppen ettöl tartott. És az öregúr nem is marad túl sokáig, elmegy, és magárahagyja a lányt.
Maddest szájában rossz ízűvé változik az étel, ezért kénytelen félrerakni a reggelit. Zsebéből előhúzza a kis papírdarabot, amit tegnap este talált. -..most nem kérdezhetem meg..- mert hiába is, hiszen Madd gondolkodása még mindig a régi, és néha megesik vele, hogy rosszkor mond ki rossz dolgokat. Szerencséjére az utóbbi jelenetek során visszafogta magát, és még most is csak halkan mondja ki a gondolatait- ez veszélyes lehet..- megrázza a fejét, nem terelődhet el a figyelme, most nem, figyelnie kell, és gondolkodnia. Maddy feláll, és körbe körbe sétálgat a szobában. Néha átolvassa a szöveget, újra megpróbálja értelmezni, de semmi.- tikk..takk, az óra jár.. a mutatók meg forognak, egyenletesen, néha késik, néha meg siet, de a tempó változatlan..- ezúttal az ablakhoz megy, és kinyitja, hogy a hideg levegő kiüzze a fejéből az értelmetlen gondolatokat, amelyek nem hagyják eredményre jutni a problémában. Végül, hosszas próbálkozás után reális következtetést von le- nekem ez nem fog menni -Maddest odalép az ajtóhoz. És csak áll ott, hallgatózik, vagy gondolkozik, esetleg mind a kettő. A lényeg, hogy még vár, és csak a tisztánlátás kedvéért elismétli mit is akar, hogy nehogy véletlenül elfelejtse, ha kint meglátja a színes varázslattal teli boltocskát- kislányos megbánással teli szemekkel rákérdezni, hogy mi a baj.. ha megbeszéltük, akkor rákérdezni a papírra..- ha minden jól megy, Madd kimegy a boltba és pontosan ebben a sorrendben beszél az öregúrral, persze csak akkor, ha ő nem méres rá túlságosan.

-Nem én voltam.- mondja Maddest mérhetetlen megbánást eröltetve a szemeibe- pontosabban, én.. csak.. nem én tettem, de ott voltam.. ne haragudj rám..- igazság szerint tényleg bánja, hogy meg kellett bántania az öregurat, és a lelke legmélyén fáj neki hogy nem tud normális lenni.- kérlek ne haragudj..- mondja, most már teljesen őszintén. Talán értelmesebb lett volna eltűnni, mikor még lehetett. Ez így értelmetlen, az öregúr csalódott benne, így pedig hogy szedjen ki belőle valami kis információt is. Akkor már inkább jobb lett volna abban a tudatban hagyni, hogy Karmester elrabolta, és nem abban, hogy megölt két rendőrt, amit gyakorlatilag nem is tett meg, csak a rossz helyzetén próbált javítani, ami persze még rosszabbul sült el, de nem tartja magát gyilkosnak (mármint kétszeres gyilkosnak).

Maddet elfogja valami rossz érzésféle. Mert ez az a lehetőség, amit mégcsak végig se gondolt, olyan abszurd. Hogy lehet, hogy habár az öregúr szeme előtt van minden, ő mégsem képes megérteni, vagy legalábbis nem képes elfogadni az igazságot. Lehet, hogy ez így jobb is. Olyan tudatban hagyni, hogy ő egy kedves aranyos kislány, és ha eddig gyanakodott is volna, akkor most elaltatni a gyanakvását, és újra tisztázni vele a jólcsengő hazugságot. Lehet, hogy így tényleg jobb is lesz. Csak ez a lehetőség kicsit váratlanul érte Maddestet. Mindenesetre, most vissza fog vonulni a szobájába, megeszi a reggelijét, talán elemzi még egy darabig a papírlapot, és várja, hogy az öregúr magához térjen, és maga jöjjön be a szobájába beszélgetni.