Purgatórium

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Elindulsz a lány felé, aki bár egy hajmeresztő, és veszélyes kalandban vett részt veled, mindeközben pedig végig pörögte az egészet, most úgy tűnik meg van rémülve.
- Segíts! - Rimánkodott neked, s miután próbáltál béklyóihoz nyúlni, elindult a szerkezet. Feje felett megjelent egy óra, és 1 perctől kezdett el visszaszámolni.
- Eddig úgy kezdődik, mint minden eddigi próba. - Szólt közbe a fiú, mire a lány ismét lecsittelte az ifjút.
Ha a dobozon lévő szövegre viszed tekinteted ezen sorokat olvashatod.

"Első próbád dönti el, mi lesz a sorsod,
hősként lépsz elő, vagy itt vár a koporsód.
Bölcsen dönts, hisz bármit teszel,
mindenképp saját képességed áldozata leszel. "

Rövid versike, de egyben talány, úgy tűnik 1 perced van rá, hogy megfejtsd a miértjét, és jelentését. A doboz nyitható, s ha belenézel, egy kart látsz benne, amihez vezetékek vannak hozzáerősítve, eléggé bizonytalan áramellátással. A kar fölött három villogó szívecske.

//Off: Hogy rájöjj mi vár téged, kapsz egy kis ösztönző muzsikát. Smile

//

Tárgy: Re: Purgatórium Pént. Márc. 02, 2012 6:01 pm

Hát a lánytól magyarázatot nem kaptam, de eközben még az is eszembe jut, hogy a lány maga taán nem is valódi, ezért nem válaszolt a kérdésemre. Hisz ez a Túlvilág, itt próbára tesznek, vélhetően azért, hogy visszamehessek, legalábbis ennyit sikerült leszűrnöm a kskölykök elmondásaiból. Bezzeg a kissrác ilyenkor nem szólja el magát, mit kéne csinálnom. Elolvasom a dobozon lévő szöveget, majd... fejvakarás, és a tipikus mi a ****, arckifejezés. Annyit szűrök le az egészből, hogy ha ki akarok innen épségben jutni, ki kell tudnom menteni a lányt, bár ez eddig is leesett. A második sor szerint, a képességeimet nem használhatom, mert csak szarul jönnék ki belőle én is, meg a lány is, és mindketten itt ragadunk. Örökre. áadásul amúgysem használhatom az erőmet, mert azzal tönkretenném a szerkezetet, ami amúgysem tűnik strapabírónak. Talán leállíthatom enélkül is... gndolom én, kis naiv, de jelenleg nincs más ötletem. A vezetékekkel kell kezdenem valamit. Bár lehet, hogy le se kell állítanom, és csak én bonyolítom túl, mert meg kéne húznom a kart. Viszont azok a szívecskék nagyon vészjóslóak, így ezt el is vetem, hisz szerintem pont azzal ölném meg, ha belesétálnék a csapdába. Csak 1 percem van és az is rohamosan fogy. Áhh... ha itt és így meghalok, azt majd be tudom annak, hogy eljött az én időm. Ideje élni, vagy halni hagyni! Kihúzom a karhoz csatlakoztatott vezetékeket, mindet, majd figyelem mi történik. Ha semmi, vélhetően sikerült, és akkor majd le tudom szedni a csőrlőről a lányt, de szerintem ez nem így lesz, ahogyan utam már eddig sem volt könnyű. Kellett nekem Gotham City!

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Ötletelgetsz, pedig nem sok időd van a feladvány megfejtésére, és a lány megmentésére, de az sem biztos, hogy meg kell őt mentened. Egy bizonyos, azzal hogy megakarod őt menteni, saját életed kockáztatod, ez egy próbatétel, aminek az alapja a választás, a döntés.
Te döntöttél, és megragadod a karhoz rögzített kábeleket, gondolván, hogy azt kell kihúznod ahhoz, hogy a gép leálljon.
Viszont ahogy megérinted, az áram végigsuhan tested minden szegletén, miközben Micheal Jordan-t is megszégyenítő táncmozdulatokat teszel a beléd áramló áram hatására, rá kell jöjj, hogy itt a képességed semmis. Nem bírod elnyelni az áramot, érzed ahogy ropogósra sülsz, égett bőr füstszaga, és a heves fájdalom, mit utoljára érzel, s ekkor elsötétül a világ.
Mikor kinyitod a szemed, a két gyermek áll feletted, a fiú nagyot kacag rajtad, míg a lány szemeit lesütve rázza fejét.
Felülsz, és egyből magad kezded el méregetni, de látod, semmi bajod nincs. Semmi égési seb, semmi fájdalom, és előtted a lány is jól van.
Viszont a dobozon lévő 3 villogó szívből már csak kettő villog.
- Szerencséd volt. A kábelek megrántásával, és összeesésed pillanatában megrántottad a kart is. - Nevetett a fiú, mire a lány egy kisebb pofont adott neki.
- Nem szép dolog kinevetni a bácsit. - Mondta.

A dobozon egy újabb versike jelenik meg, az elért eredményed mutatva ezzel, s a lány, kit megmentettél eltűnt.

"Szerencséd volt, bár jó cél vezérelt,
A lány életét védted, sajátod feláldoztad.
Utad viszont még nem ért véget,
Nem fejtetted meg még a fő feladványodat.

Tárgy: Re: Purgatórium Vas. Márc. 04, 2012 3:28 pm

Na, ez nem jött be, sőt csak még egy kérdés fogalmazódott meg bennem. Itt tényleg figyeli valaki a szerencsétlenkedéseimet, és versikékkel lep meg értük? A kábelek kirántásával csak egy kisebb áramütést érek el magamnak, de kb. semmi mást. Hatalmas sokk, szó szerint, majd beborít a sötétség, és végül ismét magamhoz térek, cseppet sem meglepő módon ugyanott, ahol voltam is, és a 3 szív helyett már csak 2 van meg. Értékeljünk: a gép fogságban tartja a lányt, ezért ahhoz, hogy hatástalanítsam, megpróbáltam kihúzni a dugót, de ez nem jött be, mert itt semmi képességem sincs, és majdnem megint megölettem magam. Viszont az, hogy meghúztam a kart, megmentett. Na most akkor, hogy is van ez? Eddig azt hittem a kar egyfajta csapda, amit, ha meghúzok, kinyírom a lányt. Mellesleg ez lehet nem is az igazi, idegesítő kis csaj, hiszen ő tudtommal életben maradt "Odaát" az életben, hogy kerülhetne hát akkor mégis ide? Ez ám a próbatétel, megöletnek azért, aki még csak nem is az igazi "ismerősöm. Visszatérve a karhoz: lehet, hogy csak egyszerűen azt kellene meghúznom? Na jó, más ötletem úgy sincs. Odalépek hát a karhoz, és meghúzom. No, vajon most mi fog történni? Lássuk!

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Az áramütés kicsit blokkolhatta az agyműködésed is, ugyanis nem volt kicsi az áramütés, annyi dózist kaptál, ami képességedből való tudásod birtokában megállapítod, neked most halottnak kellene lenned, ez jelzi az egyik szív eltűnése is.
Viszont mikor elindulsz, hogy meghúzhasd a kart, észre veszed, hogy már nincs ott semmi, csak a doboz. A lány is eltűnt, a gépezet is, csak a versike áll előtted feketén fehéren. //Off: Fentebb olvashatod.//

- Vigyázz magadra bácsi, már csak két életed van. - Mondja a lány lesütve szemeit.
- Jaja, ne segíts már neki, elrontod a mulatságot. - Korholja le most a fiú a lányt.
Már az idegesítő gyerekek leteremtésén gondolkozol, mit tevő legyél velük, mikor fény kezd áradni a kivezető út felől. Kellemes érzés hatalmasodik el rajtad, hiszen a táj mely fogad téged, gyönyörű. Vízesés zuhan alá a kis hegyoldalból egészen egy tiszta, szinte gyémántcsillogású folyóba, mely egy kis falu mellett húzódik el.
Már éppen kilépnél a barlangból, s rálépnél a selymes, zöldellő fűre, mikor nekiütközöl valaminek.
Felnézel és láthatod, hogy egy ajtó tornyosul előtted, ütközésednek köszönhetően beljebb mozdul, alapjában véve nyitva volt. Egy másik helyen találod magad, hátad mögé nézve egy folyosó tárul eléd, a végén egy nyitott ajtóval.
Füleid éktelen zajra kezdenek el búgni, ezer közül is felismered ezt a hangot...ez fegyverek dörrenésének szimfóniája, a szag is lőporra hasonlít, s mindez az előtted lévő ajtó túloldalán zajlik.
- Elindult a második próba. - Mondta a fiú a hátad mögül.

Tárgy: Re: Purgatórium Szomb. Márc. 17, 2012 3:58 pm

A gyerekekre már ügyet sem vetek. Talán ha nem figyelek oda rájuk annyira, nem is dühítenek majd fel... hiú ábránd, tudom, de egy próbát megér a módszer. Cselekedetem tehát nem vált be, a próbát elbuktam, és most egy újjal kell szembenézzek, mielőtt kijuthatnék innen. Alighogy túléltem az amúgy halálos vállalkozást, és elhagynám a barlangot, egy ajtóba ütközöm. Barlangban ajtó? Huhh, ez egyre viccesebb. Egy folyosón vagyok immár, szemben egy újabb ajtóval. Ez hiányzott még. Fegyverek lövései halltszanak a túloldaláról, és így jókedvem, ha volt egyáltlán, most lelohad. A kis srác mondata nélkül is tudtam, mi az: Nesz, köcsög, itt a második szivatás. Most komolyan, ki hiszi komolyan, hogy bárki hülye csak úgy bemenne az ajtón, aminek a túloldaláról fegyverek dörrenései hallatszanak át, mintegy önmagában máris veszélyes termet sejtetve ezzel odaát? Hmm... így jobban belegondolva... naná, hogy én leszek az a hülye. Félelem és vesztenivaló nélkül elindulok, és megpróbálok bejutni az ajtón túlra.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

A gyerekek csendben maradnak, ahogy remélted, ha nem szólsz, talán ők sem szólnak, még akkor sem, mikor kicsit hezitálni kezdtél a bemenetelnél. Ahogy a kilincsért nyúlsz, furcsa érzés kerít hatalmába, megérintve azt, pedig egy szikra jelenik meg. Igen, ismét képességed birtokában vagy, lehet a próba idejére visszakaptad azt.
Talán nagyobb bátorsággal léphetsz be a szobába, ami kiderül, nem szoba, egy nagyobb terem, ami elég furcsa az épület kiépítését tekintve.
Az egyik oldalon ajtódarabok voltak, eltorlaszolva székekkel, egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy valaki, vagy valakik megvédjék magukat a lövésektől.
Jobban megnézed, láthatod hogy egy több sebből vérző álarcos férfi van ott, hátuk mögött pedig egy összekuporodott család. Papa, mama, két gyerek. Valahonnan ismerősnek tűnik a két gyermek, az egyik a lány, a másik a fiú kik eddig idegesítettek téged, hátrapillantasz,és ott áll a két suhanc, bár most ahelyett, hogy szólnának, vagy biztatnának, elhűlt tekintettel, kitárt szájjal bámulják a jelenetsort.
- Anya, én félek! - Szólt a beszorított kislány, úgy sírt mint aki még talán sosem engedte el ennyire magát, ami természetes is volt, ha azt veszed tekintetbe, hogy a fejük felett csak úgy csapkodtak bele a falba a golyók.
A hős, kezéből lövellt valami sugarat, ami nem megölte ellenfeleit, hanem mintha megbénította volna azt a végtagot amit eltalált.
- Nem lesz semmi baj. - Szólt hátra a maszkos, s ekkor a két gyermek melléd lépett, már akik eddig kísértek utadon.
- Hát ez a mi próbánk. - Szólt tömören, furcsa mód szemei sarkából könnyek csordultak ki. A lány ekkor már nem bírta tartani magát, elbőgte magát, úgy tűnik mindketten visszaemlékeztek a történtekre. Furcsa viszont, hogy neked egészen mást mondtak...
- Végre itt vagy Elektrominátor, már alig bírjuk tölténnyel, segíts, és végezd ki a hőst. - Jelent meg előtted egy számodra már jól ismert alak. Egy a régi bandádból, s ekkor a másik oldalon észreveszed, hogy ők állnak a támadás mögött. Jó a gonosz ellen, a bandád a hős ellen. Megjelenik a fejed felett egy óra, és egy szöveg.

"Sorsotok összefonódik, bűnös vagy ártatlan,
régi életed végzett a családdal.
A te döntésed, hogy most hova állsz, te pártatlan,
képes vagy-e szembe nézni a halállal."

Az idő elindul, fél órától kezd el visszaszámolni. Mellette a két kis szívecske ismét villogni kezd, előtted áll régi társad segítségért esedezve, míg a két gyermek ott bömböl, ahogy újra látják életük utolsó pillanatát. A próba indul.

Tárgy: Re: Purgatórium Kedd Márc. 20, 2012 7:37 pm

Már az ajtókilincsnél elfog egy nagyon fursa érzés. Nem igazán tudom mire vélni, hát bemegyek,azonban a várt terem helyett egy jóval nagyobb helység fogad. Egyetlen fazon harcol néhány rá tüzelő fickóval, azonban alighogy szétnézek, látok egy családot. A banda őket támadta meg, a fickó nyilván őket védi. Jobban megnézve a család tagjait, felismeem a két gyermeket. A kisfiú és a lány, kik utamon kísértek végig. Ők azok a szüleikkel, pontosabban még abból az időből amikor éltek. Az emlék előtör bennük, és a két idegesítő lény sírni kezd. Na jó, normális esetben már rá ordítottam volna valamelyikre, hogy: "Ne már, hagyd abba, de rögtön!"... de, nem ment. Valami egyre furcsább érzés kezdte el szorítani a mellkasomat. Egy érzés, melyet már régen nem éreztem. Azóta, hogy elveszítettem a szüleimet... az én hibám volt. Fájdalom. Kínzó, gyötrő fájdalom, melyet a bánat okoz. Elvesztettem őket. Érdekes... mikor az egyik férfi a régi bandából felém szólt, hogy végezzek a konkurenciával, némi hezitálással ugyan, de szinte azonnal emeltem is a kezem, és már töltöttem a löketnek elegendő áramot, kezemet a hős felé irányítva. Mégsem voltam képes megtenni. Kezem hirtelen remegni kezdett a gondolatra, hogy ahogyan én elveszítettem a szüleimet, úgy én az önzőségem, és beképzeltségem miatt, elvettem két gyermeki életet. Megfosztottam őket a boldogságtól, az élettől, a családjuktól, a szerettjeiktől, csak mert a fájdalom miatt, amit érezni véltem, úgy véltem ez így rendben is van. Önző voltam. Beképzelt, és már nem csinálhatom vissza. Hirtelen az elmúlt éveim összes fájdalmas érzése és emléke, amiket el kívántam volna agyam legmélyebb zugaiban temetni, egyszerre jöttek vissza. Megállíthatatlanul, könyörtelenül sorozták meg lelkem és öntötték el bűnössé vált szívemet olyan érzésekkel, amik nagyon régóta elhagytak engem. Amiket el akartam zárni. Furcsa, de leengedtem kezemet... nem támadtam. Arcomon megállíthatatlanul lecsordult pár könnycsepp, amiket már nem tudtam visszafogni, de valahogy különösképp jól esett. Mintha jó érzéssel töltött volna el, de hirtelen... undorodni kezdtem magamtól. Azoktól, amiket elkövettem. Nem bírtam elviselni, hogy ilyenné váltam. A vers rádöbbentett arra, hogy itt az idő szembenézni önmagammal. Akkor is, ha emiatt itt maradok. Sőt... inkább meg is halok itt, semminthogy ezt az életet kelljen tovább élnem. Nem brnám elviselni. Elöntött a düh és a tetvágy, tenni akatam valamit. Valamit még utoljára az életemben... ami jó. Végre egy helyes döntést hozni. Ökölbe szoruló kezemet hirtelen afelé a tag felé lendítem, aki megszólított, és az imént a kezembe töltött csapást, ő felé lövelem ki. Igyekszem mérsékelten kivetni az áramot, csak egy kis löketet adok le rá, azt is a lábára célozva. Nem akarom megölni. Több életet nem ontok ki. Nincs jogom ezt megtenni... életeket elvenni. Odalépek a családot védő mellé, és az oldalán igyekszem védeni a gyerekeket, miközben a remélhetőleg a támadástól sikeresen leterített bűnözőnek még odamondom:
- Soha többé ne szólíts így!
Azzal a hőst segítve folyamatosan az ellenfélre célozva igyekszem olyan lövéseket leadni, ami elegendő ahhoz hogy földre kerüljenek tőle, de nem is veszi el az életüket. Közben félszememet próbálom végig a családon tartani, hogy lássam, jól vannak-e.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

//Off:Le a kalappal öregem, szép reag.//

Döntésed végleges, habár hezitáltál, az érzéseid, és az elkövetett gonoszságaid miatti bűntudat új megvilágításba helyezi sorsod. A gyerekek felpillantanak, mikor "hősükre" emeled karjaidat, már szinte megállítanának, mikor váratlan fordulat történik. Egész tested megvillan, hófehér színben pompázol, mire a bandatag hátrálni készül. Villámaid úgy cikáznak rajtad, mint a megtisztító fény, szinte nem is az emberek által megszokott természeti jelenség formálódik rajtad, hanem valami földöntúli. A villám is, mit újdonsült ellenfeledre zúdítasz világoskék színben pompázik...nem a számodra megszokott sárgás, fehéres színben. A férfi hátravetődik, kisebb zúzódásokon, és a villám okozta hirtelen keletkezett sokkon kívül semmi baja, még hangod is eljut hozzá, mire egy férfi szólal meg régi bandád falai mögül.
- Áruló! Őt is megölni! - Kiáltottak szinte egy emberként, mire újra fellendült a fegyver ropogásának szimfóniája.
- Akárki vagy is. Köszönöm. - Bólintott a maszkos hős, majd immáron vált, válnak vetve küzdötök a család életének fennmaradásáért.
Több embert leszedtek mikor a hátad mögül hangokra leszel figyelmes.
- Ide kicsikéim, bújjatok be. - Szólt az édesanya, s mikor hátrapillantasz láthatod, ahogy bebújtatja őket a pult mögötti kis szekrénybe, s a védelmük érdekében párnákkal béleli ki az ajtót...ekkor felrémlik a gyerekek által lejátszódott párbeszéd.

"Édesanyánk fojtott meg minket egy párnával."

Leesik neked a dolog, de a gyermekek is könnyüket visszafojtva nézik a jelenetet.
- Vigyázz, gránát van nála! - Kiált a hős, mikor meglátod te is az egyik tag kezében a gránátot, ahogy épp eldobja célba véve a gyerekeket és az édesanyát.

Tárgy: Re: Purgatórium Szer. Márc. 21, 2012 4:28 pm

A hős nem akar engem is megtámadni, ez már bíztató, amikor pedig meghallom, amit mond, csak annyit válaszolok:
- Arra nincs szükség. Én tartozom köszönettel.
Azzal a harc megkezdődik, a banda felfigyel rá, hogy már nem állok az oldalukon, és immáron kettőnk ellen csatároznak elszántan, hogy támadják a családot. Miközben támadom őket, az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy vajon miért támadták meg őket egyáltalán, és egyáltalán mégis mit akarnak egy ártatlan famíliától? Villámaim időközben megváltoznak, ez nem kicsit lep meg. A megszokott színek helyett most kékes villámokat löveltem magambó. Olyan érzés öntött el, mintha az erőm talán a belső változásoktól változott meg külsőre is. Igazából azt sem értem, hogyan kaphattam vissza a képességeimet, de hát itt már nem lepődöm meg semmin. Ez a Túlvilág, ahol láthatóan bármi megtörténhet. Én például életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen szituációban végezhetem. Úgy gondoltam mindig is, hogy ha meghalok, onnan már nincs tovább. Hálával tartozom... mindenért. Kaptam egy új esélyt, egy új életcélt. Védelmezhetek másokat, és ennél nincs szükségem jobb érzésre. Hirtelen úgy érzem, mintha újra ember lennék. Egyszerű ember, egyszerű, emberi érzésekkel... és ez az érzés, egyszerűen csodálatos. Nem tdom megérteni, hogyan követhettem el korábban annyi szörnyűséget, amit valószínűleg soha nem fogok mebocsátani magamnak. Soha! De egy dolgot talán mégis tehetek: vezeklek. Mindenért. Segítek másokon, akiknek szükségük van rá, bármi áron. Ahogy ezt elrendezemmagamban, egyúttal egy új cél lebeg már a szemem előtt: ha valami csoda folytán ki is kerülök, vagy meg is halok, nem érdekel... megvédem őket. Még ha magamat is kell eléjük vetnem. Ezen elszánt akarattal, ebben a tudatban támadok tovább, továbbra is úgy, hogy senkit se öljek meg lehetőleg a különleges erővel. Nem onthatok ki több életet, és soha többé nem is teszem ezt meg. Egyszerűen nem tehetem meg. Ezt is elhatároztam magamban a harc közben. Vége, nem követek el bűnt többé. Ideje leróni a számlát. Figyelem a családot, miközben igyekszem fedezni őket, bárhogyan kelljen is. A lehetséges sérülésekkel gondolatával szinte nem is foglalkozom. Látom, ahogy az anya féltve gyermekeit, egy kibélelt szekrényben bújtatja el őket. A párna... hát persze. Erről beszélt nekem a kislány még akkor, amikor arra a ködös helyre keültem. A párna megfojtotta őket. Cselekednem kell, valahogy muszáj figyelmeztetnem az anyát, hogy amit tesz, az végzetes a gyermekeire nézve. Azonban mielőtt még bármit is cselekedhetnék, az álarcos jótevő figyelmeztet: Az egyiküknél gránát van, és ahogy odanézek, azt is látom, hogy használni sem habozik. Kezemet feltöltve a repülő gránát felé próbálom nyújtani, mielőtt az a család közelébe érhetne, és egy nagyobb lökettel próbálok biztosra menni, hogy eltaláljam, és felrobbantsam azt még a levegőben. Remélem, hogy ezt elég gyorsan meg tudom tenni, ahhoz, hogy a gránát még csak a többiek közelébe sem repül, és így a robbanás senkit sem ér el, és így mindenki megússsza sérülésnélkül ahhoz, hogy én a támadóra koncentráljak, és kilőljem őt az eddigi módszeremmel egy villámmal. Ha ez netán mégsem jönne be, a szekrény felé rohanok, majd elkapva a robbanószert a saját testemmel próbálom meg tompítani a detonációt, a lehető legtávolabbra víve a fegyvert a családtól, olyan gyorsan, amennyire csak tudom. Tekintve, hogy ha jól értelmeztem a villogó szíveket, a robbanás után is marad még életem, talán nem lesz végzetes a kipurcanás, bár ki tudja. Ha nem, hát nem. Talán itt is az idő. Így kellett véget érnie. Elfogadom a sorsom, mert jó céllal végződött, és ha a tervem beválik... már megérte meghalnom.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Az anya ráveti magát a párnákra, ezzel egy időben a gyerekekre, ami még inkább bebizonyítja igazad. Tragikus sors, hogy az édesanya így próbálja megvédeni gyermekeit, mint az állat testének melegével, és annak védelmi erejével, de pont ez okozza a halálukat.
Vannak dolgok, miket nem másíthatsz meg, de ez nem is a te próbád...a gyerekek halála nem a te számlád, neked nem ezt kell lerónod, de rájöttél végül, miért vagy itt, és miért kaptad pont ezeket a feladatokat.
Kezedbe veszed a gránátot, és ellenfeleid felé veszed az irányt. A lövés nem sikerült, az adrenalin, és a mozgás kiszámíthatatlanná tette a gránát röppályáját, így saját életed kockáztatásával mented meg őket.

Amikor felébredsz, látod, hogy az óra három percnél megállt. Felülsz fekvőhelyzetedből, és látod magad előtt a két gyermeket, ahogy még mindig pityeregnek. Egymásnak ölelkeznek, és szinte bűnbánóan verdesik egymás hátát. Fáj nekik az igazság, fáj az, hogy édesanyjukat okolták, az itt lévő idő alatt megannyi trágár kifejezés jellemezhette az önmagát feláldozó anyát, ki a véletlennek köszönhette a gyermekek sorsát.
A hős, és a család is halott, s bár te mindent megtettél, nem az volt a próbád, hogy megmentsd őket, de talán már erre magad is rájöttél. Ahogy vártad, csak egy szív villogott a fejed felett, és ekkor egy ajtó kinyílik a terem végén világosságot hozva a sötét zugokba.
- Hát ez volt a mi próbánk. - Szólalt meg végül a fiú.
- Várnunk kellett rád, mert összekapcsolódott a sorsunk. Várnunk kellett, hogy rájöjjünk hálásak lehetünk édesanyánknak. - Tette hozzá a lány.
Elkezdtek halványulni, de még könnyes, kisírt szemükkel feléd fordultak.
Köszönjük! - Mondták, majd végleg eltűntek szemeid elől.
Egy vers jelenik meg az ajtó melletti falon, ahová az utad vezet.

"Választottál, és vezekeltél,
cselekedeted újabb életet követelt.
Bár végre szíved szerint döntöttél,
Sorsod nem kerülheted el. "

Az ajtó még jobban kinyílik, jelezvén, ott vár téged az utolsó próba.

Tárgy: Re: Purgatórium Szer. Márc. 21, 2012 5:39 pm

Az idő mintha lelassult volna, legalábbis én így éreztem. A villámom nem találta el a gránátot, így maradt a B-terv. Sierrel elkaptam a robbanó fegyvert, és megiramodtam vele az ellenséges banda felé. Rohantam, ahogy csak tudtam, próbáltam védeni mindenkit, de végül... elbuktam. A robbanás elkerülhetetlen volt. Ezzel próbálom magam győzködni, mégis meghalt mindenki. A gyerekek, az őket védő anya, az apjuk, a maszkos idegen, kinek szerintem még csak a nevét sem tudta senki. Elvesztettem egy újabb életemet, de olyan fájdalom lett úrrá bennem, mintha ennél jóval többet vesztettem volna. Térdre zuhantam, nem tudtam megmenteni őket. Fejemet lehajtva próbáltam úrrá lenni az érzéseimen, de nem ment. Igyekeztem, mégsem sikerült. Vagy talán mégis? Ahogy a gyerekek átkelnek a fénybe, és elválnak egymástól útjaink, mégis elégedettség tölt el. Odaát már együtt lehenek a szeretteikkel. Talán tényleg nem ez volt a próbám lényege. Viszont a távozásukkal furcsa módon elfogott engem az üresség érzése. Úgy dühítettek korábban a gyerekek, most mégis olyan érzés, mintha elvesztettem volna őket, és velük együtt attól félek, magamból vesztettem el valamit. Klassz srácok voltak, nem érdemeltek ilyen korai halált... előttük állt még az egész élet. Nem ezt a sorsot érdemelték. Ahogy a szüleik sem. De ez mind az én hibám, és ezt már nem csinálhatom vissza. Segítenem kellett azoknak, akikkel eddig különös módokon összefonódott az utam, de igazából egyiküket sem sikerült megmentenem. Akkor mégis mi értelme ezeknek a próbáknak? Nem menthetem meg őket, mégis ezeket az akadályokat teszik elém. Próbára tesznek engem. De mit akarnak látni? Hogy megbántam mindent? Talán a szenvedésemet akarják látni, azokért a szörnyű dolgokért, amiket életemben elkövettem? Hát sikerült nekik. De talán igazuk is van. Lehet, hogy így is kell lennie. Ezzel kell vezekelnem mindenért. Az újabb versike is csak ebben erősít meg. Végre jól döntöttem, de a sorsom nem kerülhetem el... igen, igazuk van, bűnöző vagyok, kinek bűnhődnie kell a vétkeiért. Hát raja! Nem fogok menekülni a végzetem elől, az, hogy esélyt kaptam a változásra, nekem már elég, nem érdekel semmi más, ez volt számomra a tökéletes ajándék, és ha így kell meghalnom... itt... ám legyen... de azt tiszta lélekkel teszem. Ezzel az elhatározással felállok, megrázom és összeszedem magam, majd útnak indulok, hogy újra átkeljek egy ajtón, a következő próbatételem felé. De vajon mi lesz a vége? A válasz ismeretlen a számomra.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Az ajtón túl erős fény fogad, mégis váratlan környezet, mi eléd tárul.
Néhány másodperc kell, míg megszokd ez erős fényt, de mikor már pislogva kibírod nyitni szemeidet, hirtelen ott találod magad, ahol minden kezdődött. Mintha egy körben mentél volna végig...az elejétől indultál, és oda is találtál vissza.
Talán ez a kulcs, vagy csak egy új próbatétel.
A Vidámpark bejáratánál találod magad, összetört autók, kiáltozó emberek, kik egymást taposva menekülnek. Minden ugyanolyan, mint mikor legutoljára elhagytad ezt a helyszínt.
Ekkor meglátod magad az autó szélvédőjén...holtan.
- Te mit keresel itt? - Hallod az ismerős hangot, s tekinteted odafordítva, felismered őt.

Purgatórium - Page 2 Spawn_comic_cover_077_cl%5B2%5D

Purgatórium - Page 2 Spawn_comic_cover_077_cl%5B2%5D

A gyilkosod az. Úgy repked a levegőben, mint aki elégedett munkájával. Mint aki végzett, és ismét kiderült számára, nincs legyőzője. Talán vegyes érzelmek kerítenek hatalmukba, hiszen még mindig élhet benned a bosszúvágy, de még sem tudod hova tenni a történéseket? Vagy van elképzelésed, mit keresel itt?
- Nincs már veled dolgom. Már megöltelek, megkapjuk érted a jutalmat. Nincs értelme a további harcoknak. - Zengi mély, tekintélyt parancsoló hangján, majd hátat fordít neked.

Ekkor egy versike jelenik meg előtted.

"Eljutottál oda, honnan indultál,
a kört ideje bezárni.
Gyilkosodon bosszút állnál,
vagy képes vagy megbocsátani?"

A vers talán ennél egyértelműbb nem is lehetne. Az emberek menekülnek, sokan elbújnak, a vidámparkból is rohannak kifelé. Ellenséged hátat fordított, így könnyű célpontot szolgál, veszélyeztetnéd az itt lévő emberek életét a bosszú miatt? Vagy egyszerűen hagyod menekülni a gyilkost, ki az életedért, és ezért a hosszú vezekelésért felelős?
Az óra elindul, de nem mutat időt. Ellenfeled távolodik tőled. A próba indul.

Tárgy: Re: Purgatórium Szer. Márc. 21, 2012 6:31 pm

Ahogyan magam mögött hagyom az átjárót, olyan, mintha ugyanezt tenném az egész Túlvilággal. Hirtelen ismét Gothamben találom magam, mégpedig a Vidámparknál, azon a helyen, ahol meghaltam. Még Darius is ott van, ahol volt, diadalittasan, a holttestem felett. A kérdés az, hogy ha az ott én vagok, holtan, most épp hgy lehetek itt? Viszont ezen nem sokat filozofálok, mert eléggé belekavarodnék ebbe a gondolatmenetbe, így hát most csak arra figyelek, amit egykori ellenfelem mond. Ő megölt, én vesztettem. A harcnak vége. Egy pillnatig, mikor a saját kifizetéséről beszél a gyilkosságért, elönt a düh, de nem teszek semmi meggondolatlanságot. Lenyelem az indulatot, és visszafogva magam, átértékelem a helyzetemet. Kicsit át kellgondolnom mindazt, ami ma történt velem. Olyan, mintha a kalandom indulásaóta évek, vagy évtizedek teltek volna el, mégsem változott semmi. Ugyanaz a szárnyas figura előttem, ugyanazok a kiabálva menekülő emberek, ugyanaz a szétrombolt utca. Én mégis változtam. Többet, mint azt életemben hittem volna. Ott akartam hagyni a maffiát miután bűnözővé váltam, csak, hogy ezzel lezárjam életem egy zűrös szakaszát. Ehelyett szembekerültem néháy ellenséges bűnözővel, egy idegesítő, drogos tinilánnyal, és egy természetfeletti bérgyilkossal, aki kiírt engem az élők sorából. A Túlvilágon újabb idegesítő gyermekekkel akadtam össze, miközben próbáltam kitalálni, hogyan is legyek túl a halálon. Viszont olyan próbákon kellett átesnem, ahol alapjaiban kellett átértékelnem önmagamat. Itt volt az idő változni , és ekkor esik le számomra, hogy talán éppen ez volt az, amiről beszélt a versike: "Sorsod nem kerülheted el." Változnom kellett. Nem fogok hátat fordítani az Odaát tett fogadalmamnak, csak mert úgy látszik, kaptam egy új esélyt. Ideje jóra használni az adottságaimat. Elfordulni a bűnözés rögös útjáról. Értelmezem az újabb versikét, és bár dühösnek kéne lennem a zsoldosra, mégsem vagyok. Hálával tartozom neki, még, ha csak a munkáját végezte is. Erre szükségem volt, hogy tehessek valamit, mielőtt ténylegesen elhunynék. Nem hagyhatom itt ilyen haszontalanul ezt a világot. De előtte még volt egy kérdésem. Valami ami bennem is mindig ott motoszkált, és érdekelt, ő mit felel, hátha ettől én is válaszra lelek. Nem támadtam rá, kezem végig nyugodtan pihentettem törzsem mellett, nem tettem semmilyen mozdulatot. Mikor elfordult, csupán egy kérdéstintéztem felé:
- Miért? Miért tetted? Miért választottad ezt az utat? A gyilkolást?
Komolyan érdekel, mert lehet választ kapok arra, én miért tettem, és képes lehetek eltemetni a múltamat.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

A vidámpark más lassan kiürül, és az elbújt emberek is jobbnak látják, ha menekülnek. Te mégsem támadsz, ehelyett egy olyan kérdést teszel fel, amire te is kerested a választ. Darius nem fordul meg...nem néz a szemeid közé. Talán dacból, mert olyan nagyra tartja magát, de az is lehet, egyszerűen szégyenli válaszát, és a mögöttes tartalmat.
Nem én választottam ezt az utat. - Mondta egykedvűen, mégis érzed, hogy több van emögött, mint amit ez a mondat valójában jelent.
Több kérdés fogalmazódna meg benned, de a kép elsötétül.
Eltűnik mindenki, a helyszín is sötét színt vesz át, még látod egy darabig Dariust, ahogy távolodik, s végül teljes sötétség fogad.

A kaland itt folytatódik