Purgatórium

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Az anya ráveti magát a párnákra, ezzel egy időben a gyerekekre, ami még inkább bebizonyítja igazad. Tragikus sors, hogy az édesanya így próbálja megvédeni gyermekeit, mint az állat testének melegével, és annak védelmi erejével, de pont ez okozza a halálukat.
Vannak dolgok, miket nem másíthatsz meg, de ez nem is a te próbád...a gyerekek halála nem a te számlád, neked nem ezt kell lerónod, de rájöttél végül, miért vagy itt, és miért kaptad pont ezeket a feladatokat.
Kezedbe veszed a gránátot, és ellenfeleid felé veszed az irányt. A lövés nem sikerült, az adrenalin, és a mozgás kiszámíthatatlanná tette a gránát röppályáját, így saját életed kockáztatásával mented meg őket.

Amikor felébredsz, látod, hogy az óra három percnél megállt. Felülsz fekvőhelyzetedből, és látod magad előtt a két gyermeket, ahogy még mindig pityeregnek. Egymásnak ölelkeznek, és szinte bűnbánóan verdesik egymás hátát. Fáj nekik az igazság, fáj az, hogy édesanyjukat okolták, az itt lévő idő alatt megannyi trágár kifejezés jellemezhette az önmagát feláldozó anyát, ki a véletlennek köszönhette a gyermekek sorsát.
A hős, és a család is halott, s bár te mindent megtettél, nem az volt a próbád, hogy megmentsd őket, de talán már erre magad is rájöttél. Ahogy vártad, csak egy szív villogott a fejed felett, és ekkor egy ajtó kinyílik a terem végén világosságot hozva a sötét zugokba.
- Hát ez volt a mi próbánk. - Szólalt meg végül a fiú.
- Várnunk kellett rád, mert összekapcsolódott a sorsunk. Várnunk kellett, hogy rájöjjünk hálásak lehetünk édesanyánknak. - Tette hozzá a lány.
Elkezdtek halványulni, de még könnyes, kisírt szemükkel feléd fordultak.
Köszönjük! - Mondták, majd végleg eltűntek szemeid elől.
Egy vers jelenik meg az ajtó melletti falon, ahová az utad vezet.

"Választottál, és vezekeltél,
cselekedeted újabb életet követelt.
Bár végre szíved szerint döntöttél,
Sorsod nem kerülheted el. "

Az ajtó még jobban kinyílik, jelezvén, ott vár téged az utolsó próba.

Tárgy: Re: Purgatórium Szer. Márc. 21, 2012 5:39 pm

Az idő mintha lelassult volna, legalábbis én így éreztem. A villámom nem találta el a gránátot, így maradt a B-terv. Sierrel elkaptam a robbanó fegyvert, és megiramodtam vele az ellenséges banda felé. Rohantam, ahogy csak tudtam, próbáltam védeni mindenkit, de végül... elbuktam. A robbanás elkerülhetetlen volt. Ezzel próbálom magam győzködni, mégis meghalt mindenki. A gyerekek, az őket védő anya, az apjuk, a maszkos idegen, kinek szerintem még csak a nevét sem tudta senki. Elvesztettem egy újabb életemet, de olyan fájdalom lett úrrá bennem, mintha ennél jóval többet vesztettem volna. Térdre zuhantam, nem tudtam megmenteni őket. Fejemet lehajtva próbáltam úrrá lenni az érzéseimen, de nem ment. Igyekeztem, mégsem sikerült. Vagy talán mégis? Ahogy a gyerekek átkelnek a fénybe, és elválnak egymástól útjaink, mégis elégedettség tölt el. Odaát már együtt lehenek a szeretteikkel. Talán tényleg nem ez volt a próbám lényege. Viszont a távozásukkal furcsa módon elfogott engem az üresség érzése. Úgy dühítettek korábban a gyerekek, most mégis olyan érzés, mintha elvesztettem volna őket, és velük együtt attól félek, magamból vesztettem el valamit. Klassz srácok voltak, nem érdemeltek ilyen korai halált... előttük állt még az egész élet. Nem ezt a sorsot érdemelték. Ahogy a szüleik sem. De ez mind az én hibám, és ezt már nem csinálhatom vissza. Segítenem kellett azoknak, akikkel eddig különös módokon összefonódott az utam, de igazából egyiküket sem sikerült megmentenem. Akkor mégis mi értelme ezeknek a próbáknak? Nem menthetem meg őket, mégis ezeket az akadályokat teszik elém. Próbára tesznek engem. De mit akarnak látni? Hogy megbántam mindent? Talán a szenvedésemet akarják látni, azokért a szörnyű dolgokért, amiket életemben elkövettem? Hát sikerült nekik. De talán igazuk is van. Lehet, hogy így is kell lennie. Ezzel kell vezekelnem mindenért. Az újabb versike is csak ebben erősít meg. Végre jól döntöttem, de a sorsom nem kerülhetem el... igen, igazuk van, bűnöző vagyok, kinek bűnhődnie kell a vétkeiért. Hát raja! Nem fogok menekülni a végzetem elől, az, hogy esélyt kaptam a változásra, nekem már elég, nem érdekel semmi más, ez volt számomra a tökéletes ajándék, és ha így kell meghalnom... itt... ám legyen... de azt tiszta lélekkel teszem. Ezzel az elhatározással felállok, megrázom és összeszedem magam, majd útnak indulok, hogy újra átkeljek egy ajtón, a következő próbatételem felé. De vajon mi lesz a vége? A válasz ismeretlen a számomra.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Az ajtón túl erős fény fogad, mégis váratlan környezet, mi eléd tárul.
Néhány másodperc kell, míg megszokd ez erős fényt, de mikor már pislogva kibírod nyitni szemeidet, hirtelen ott találod magad, ahol minden kezdődött. Mintha egy körben mentél volna végig...az elejétől indultál, és oda is találtál vissza.
Talán ez a kulcs, vagy csak egy új próbatétel.
A Vidámpark bejáratánál találod magad, összetört autók, kiáltozó emberek, kik egymást taposva menekülnek. Minden ugyanolyan, mint mikor legutoljára elhagytad ezt a helyszínt.
Ekkor meglátod magad az autó szélvédőjén...holtan.
- Te mit keresel itt? - Hallod az ismerős hangot, s tekinteted odafordítva, felismered őt.

Purgatórium - Page 2 Spawn_comic_cover_077_cl%5B2%5D

Purgatórium - Page 2 Spawn_comic_cover_077_cl%5B2%5D

A gyilkosod az. Úgy repked a levegőben, mint aki elégedett munkájával. Mint aki végzett, és ismét kiderült számára, nincs legyőzője. Talán vegyes érzelmek kerítenek hatalmukba, hiszen még mindig élhet benned a bosszúvágy, de még sem tudod hova tenni a történéseket? Vagy van elképzelésed, mit keresel itt?
- Nincs már veled dolgom. Már megöltelek, megkapjuk érted a jutalmat. Nincs értelme a további harcoknak. - Zengi mély, tekintélyt parancsoló hangján, majd hátat fordít neked.

Ekkor egy versike jelenik meg előtted.

"Eljutottál oda, honnan indultál,
a kört ideje bezárni.
Gyilkosodon bosszút állnál,
vagy képes vagy megbocsátani?"

A vers talán ennél egyértelműbb nem is lehetne. Az emberek menekülnek, sokan elbújnak, a vidámparkból is rohannak kifelé. Ellenséged hátat fordított, így könnyű célpontot szolgál, veszélyeztetnéd az itt lévő emberek életét a bosszú miatt? Vagy egyszerűen hagyod menekülni a gyilkost, ki az életedért, és ezért a hosszú vezekelésért felelős?
Az óra elindul, de nem mutat időt. Ellenfeled távolodik tőled. A próba indul.

Tárgy: Re: Purgatórium Szer. Márc. 21, 2012 6:31 pm

Ahogyan magam mögött hagyom az átjárót, olyan, mintha ugyanezt tenném az egész Túlvilággal. Hirtelen ismét Gothamben találom magam, mégpedig a Vidámparknál, azon a helyen, ahol meghaltam. Még Darius is ott van, ahol volt, diadalittasan, a holttestem felett. A kérdés az, hogy ha az ott én vagok, holtan, most épp hgy lehetek itt? Viszont ezen nem sokat filozofálok, mert eléggé belekavarodnék ebbe a gondolatmenetbe, így hát most csak arra figyelek, amit egykori ellenfelem mond. Ő megölt, én vesztettem. A harcnak vége. Egy pillnatig, mikor a saját kifizetéséről beszél a gyilkosságért, elönt a düh, de nem teszek semmi meggondolatlanságot. Lenyelem az indulatot, és visszafogva magam, átértékelem a helyzetemet. Kicsit át kellgondolnom mindazt, ami ma történt velem. Olyan, mintha a kalandom indulásaóta évek, vagy évtizedek teltek volna el, mégsem változott semmi. Ugyanaz a szárnyas figura előttem, ugyanazok a kiabálva menekülő emberek, ugyanaz a szétrombolt utca. Én mégis változtam. Többet, mint azt életemben hittem volna. Ott akartam hagyni a maffiát miután bűnözővé váltam, csak, hogy ezzel lezárjam életem egy zűrös szakaszát. Ehelyett szembekerültem néháy ellenséges bűnözővel, egy idegesítő, drogos tinilánnyal, és egy természetfeletti bérgyilkossal, aki kiírt engem az élők sorából. A Túlvilágon újabb idegesítő gyermekekkel akadtam össze, miközben próbáltam kitalálni, hogyan is legyek túl a halálon. Viszont olyan próbákon kellett átesnem, ahol alapjaiban kellett átértékelnem önmagamat. Itt volt az idő változni , és ekkor esik le számomra, hogy talán éppen ez volt az, amiről beszélt a versike: "Sorsod nem kerülheted el." Változnom kellett. Nem fogok hátat fordítani az Odaát tett fogadalmamnak, csak mert úgy látszik, kaptam egy új esélyt. Ideje jóra használni az adottságaimat. Elfordulni a bűnözés rögös útjáról. Értelmezem az újabb versikét, és bár dühösnek kéne lennem a zsoldosra, mégsem vagyok. Hálával tartozom neki, még, ha csak a munkáját végezte is. Erre szükségem volt, hogy tehessek valamit, mielőtt ténylegesen elhunynék. Nem hagyhatom itt ilyen haszontalanul ezt a világot. De előtte még volt egy kérdésem. Valami ami bennem is mindig ott motoszkált, és érdekelt, ő mit felel, hátha ettől én is válaszra lelek. Nem támadtam rá, kezem végig nyugodtan pihentettem törzsem mellett, nem tettem semmilyen mozdulatot. Mikor elfordult, csupán egy kérdéstintéztem felé:
- Miért? Miért tetted? Miért választottad ezt az utat? A gyilkolást?
Komolyan érdekel, mert lehet választ kapok arra, én miért tettem, és képes lehetek eltemetni a múltamat.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

A vidámpark más lassan kiürül, és az elbújt emberek is jobbnak látják, ha menekülnek. Te mégsem támadsz, ehelyett egy olyan kérdést teszel fel, amire te is kerested a választ. Darius nem fordul meg...nem néz a szemeid közé. Talán dacból, mert olyan nagyra tartja magát, de az is lehet, egyszerűen szégyenli válaszát, és a mögöttes tartalmat.
Nem én választottam ezt az utat. - Mondta egykedvűen, mégis érzed, hogy több van emögött, mint amit ez a mondat valójában jelent.
Több kérdés fogalmazódna meg benned, de a kép elsötétül.
Eltűnik mindenki, a helyszín is sötét színt vesz át, még látod egy darabig Dariust, ahogy távolodik, s végül teljes sötétség fogad.

A kaland itt folytatódik