Paris sziget - Utak, terek, sikátorok, hidak

Tárgy: Paris sziget - Utak, terek, sikátorok, hidak Kedd Jan. 31, 2012 3:20 pm

Gotham City második legkisebb szigete. Lakott akár csak a nagyobbak, utak, és kerületek szabdalják darabjaira, az így is papír zsebkendő nagyságú földrészt. Házaktól zsúfolt szigeten csak vékony utcák lelik helyüket, legszélesebb útja is kétsávos. A járművek csak libasorban tudnak haladni, így hát el lehet mondani paradicsoma a járókelőknek. A szigetre szinte csak az itt lakók, vagy dolgozók merészkednek saját járművükkel, így a tömegközlekedés az, amit mindenki használ. A szigetre több hídon is el lehet jutni, ami még a nagy várost jellemzi. Szélesek, és hatalmasak egyáltalán nem illik a szükös Paris szigethez.

//Tyson Chandler kaland kezdő reagálása.//

Egy titkos telefonhívás, pár elsuttogot szó, és a találka létre is jött. Titkos szavak, halk szótagok, melyeket csak a másik fél ért. Senki rajtuk kívül nem tudja miről is van szó, csak a társalgó felek. Egy árnyékos hely, egy eldugott sarok. A város egyik legsötétebb helyszíne, legszűkebb utcáján, legkisebb kávézójába. Egy ex- és a még mindig aktív életet élő randevúja lesz. Tyson Chandler nyugalmazott katonatiszt, olyan fába vágta fejszéjét mely megváltoztathatja a világot. Ehhez pedig rég nem látott bajtársára van szüksége. A férfira kivel többször is megmentették egymás életét, kihúzták egymást a bajból, és minden megtettek volna egymásért.
Az ilyen kapcsolatokat csak férfiak érthetik meg, még ha nem is volt felhőtlen mindig. Az utóbbi tíz évben egyetlen egy szót sem váltottak, de a telefon beszélgetés alatt, mintha egyetlen nap sem telt volna el. A régi kódok, melyek már a katonai számítógépek memóriájából is kikoptak használata minden napi gyakorlat volt. És semmit nem felejtettek a régi beszédstílusból. A kávézó most ott tornyosul előtted. Két épület között felhúzott átjáróján építették meg. Üveg átjárók miatt, mintha csak a levegőben lebegne. Nem túl nagy, de éppen elég sötét és füstös az ilyen találkákra. Csak egy ajtó, és két emelet választ el a találkozástól.

Kabátom gallérját felhajtva húzom össze kicsit magam az időjárásnak köszönhetően. Kissé fájós bal lábammal sántítva lépdelek, de nem hagyom, hogy az érzés legyűrjön, így ügyet sem vetek rá. A találkozó pont előtt megállok egy pillanatra, majd felnézek a kávézóra, ahová hivatalos vagyok. Órámra tekintek, ami azt mutatja, hogy pár perccel a megbeszélt időpont előtt érkeztem, ami nem is baj. Leküzdöm az előttem álló két emeletet, majd a kávézóba lépve tekintettemmel egy régi ismerős arcát keresem. Lehet már itt van ő is, hisz emlékeim bár kissé megkoptak, de tudom jól, hogy a késés sosem volt az erénye öreg cimborámnak. Minden esetre ha nem látom, akkor elfoglalok egy asztalt, ha még is, akkor természetesen oda megyek és egy megfáradt öreg mosolyt engedek meg magamnak. Amíg helyet foglalok, végig a jövőn jár az eszem, hogy vajon sikerül-e megvalósítani mind azt amit szeretnék? Ha igen, milyen áron? Egy biztos! Mindent megteszek, hogy terveim ne csak elmémben létezzenek, de gyakorlati szinten is.

A kávézóba nem nehéz feljutni még a rossz lábaddal sem. Bent félhomály fogad, és alattad az utca „nyüzsgése”. Senki nem foglalkozik az újonnan érkezettel, csak egy pincér vet rád kicsit becsmérlő pillantást. A hely félig üres, vagy félig tele van, attól függően milyen beállítottságú embernek vallod magad.
Az egyik hátsó traktusban egy sötét sarok hűvösén megláthatod régi bajtársadat. Már előtte gőzölög forró itala, mikor odaérsz, csak az asztal mellett ülő székre mutat. A pincérnőnek int, és egy újabb feketét rendel. Kiszolgáló azonnal fordul, és míg ki nem hozza a kívánt folyadékot egyikőtök sem szólal meg. Hallótávolságon kívülre ér a hölgy, és August belekezd.
- Mi ez a hírtelen érdeklődés felőlem? Mi jár abban az ősz fejedben, hogy egy ilyen vén rókára van szükséged. – A megnevezés nem éppen helytálló. Legalább egy szűk tízessel fiatalabb nálad, de mégis a ranglétra magaslati levegője jobban rányomta a bélyegét. Pocakot eresztett, és légzése is erőltetettebb lett.

Már látom is. Helyet foglalok, és üdvözlés helyett egyből a közepébe vág egykori kollégám. Nem lepődök meg rajta, hisz eléggé ködösen fogalmaztam, és hivatásunkból adódóan nem szeretjük a köntörfalazást. A megváltozott külsejét csak magamban könyvelem el, de nem teszem szóvá. Nem a régi idők emlékére és az újakéra jött létre ez a találkozó. A kérdés hallatán körbe nézek kicsit talán gyanakvóan, hogy nem-e figyel minket valaki, majd rá kezdek.

-Szívességet szeretnék kérni. Egy elég nagy szívességet...

Kezdek bele kicsit sokat sejtetően, majd újból körbe nézek fél szemmel. Az utóbbi időkben eléggé paranoiás lettem, ha fogalmazhatok így. Sok minden történt, ami rám nyomta a bélyegét, és jobb óvatosnak lennem, főleg, ha olyan tervek mozgolódnak bennem, mint amilyenek mozgolódnak. Veszek egy mélyebb levegőt, és folytatom.

-Még mindig a sereg haditechnikai részlegén dolgozol. Olyan eszközökhöz, és lehetőségekhez van hozzáférésed, amikhez én már nem tudok hozzá jutni. Viszont mielőtt bele vágnék, szeretnélek megkérdezni arról, hogy megbízol-e bennem? Nem fogsz-e vissza táncolni, ha csak egy kis nyomás is ér? Olyan segítőre van szükségem, aki diszkrét is kitartó lesz.

Halkulok el. Tudom, hogy August ezek közé tartozik, de jobb rákérdezni a biztonság kedvéért és a magam megnyugtatása érdekében. Kezeimet össze fonom, majd kicsit előre dőlök a székben, mutatván, hogy eléggé érdekel a válasz. Bár van sejtésem, hogy mi lesz az, de jobb bizonyosságot nyerni róla, ha csak így szavak útján is. Hisz mással valószínűleg nem érhetem be.

Megvakarja tokáját az álla alatt, a kérdés nem kis kérés főleg egy olyan pozícióban lévő férfitől, mint a veled szemben ülő August Hancock tábornok sereg haditechnikai részlegének vezetője.
- Na jó Tyson ismersz engem. Nem szoktam felelőtlenül ígérgetni, és most sem teszem meg. Amíg nem mondod meg mit miért kell tennem addig egy szót sem fogsz hallani. Miért hívtál ide? – Kezét hihetetlenül lassan ráfekteti az asztalra. A mozdulatra koncentrálva, végig figyelitek a húsos kéz mozgását, végül még hozzáteszi. – Tudom, valami nagyba akarod vágni a fejszédet öreg fejjel. Mindig is idealista voltál. Ez volt a legnagyobb bajod, a nagy terveid, melyeknek a legtöbbje nem hozta meg a bele fektetett energia felét sem. – Hangzik könyörtelenül. Eddig sohasem vállalkoztál ekkora feladatra. Ez most nagy, nagyon nagy. Egész világra kiterjedő jelentőségű, és talán túl nagy is ahhoz, hogy egyetlen ember összehozza.

A válasz amit kapok nem igazán tetszik. Bár August ismer már annyira, hogy tudja vannak nagy elhatározásaim, viszont nem hiszi, hogy azokat maradéktalanul sikerre vihetem. A katonaság sokszor megkötötte a kezemet, és épp ezért nem tudtam véghez vinni amit akarok. Most viszont semmi ilyen nem fenyeget. Nincs ki megszabja nekem a határt. Hacsak nem... hacsak nem maga August. De ideje az időhúzással felhagyni.

-Hallottam Gothamről ezt-azt, mielőtt ide költöztünk volna. De nem gondoltam, hogy az a sok rossz igaz lehet. De igaz. Az utcákon a mocsok szinte hömpölyög, és nincs mi vissza tartsa. A rendőrség és ezek az újabban meg-megjelenő... khöm... hősök vagy mik kevesek.

Mondom szavaim között itt-ott méla undorral. A város maga a fertő. Olyan mint egy seb, ami minden nap egyre nagyobb lesz, és fekélyekkel teli. A gennyes fekélyek pedig időzített bombák, hogy mikor robbannak. A lányom már átélte, és még egyszer nem fogom engedni hogy ő, vagy bárki áldozattá váljon.

-Létre akarok hozni egy szervezetet. Saját szabályokkal, saját törvényekkel, saját "láthatatlan" komplexummal, ami az egész várost figyelni tudja. Ami egy bástya lesz ebben az ítélet időben. Itt van szükségem rád. Egy óriási lebegő bázist akarok. Egy olyan bázist, ami egyben laktanya, börtön, bíróság, és fejlesztési osztály. Ahol minden meg van ahhoz, hogy felvegyem a kesztyűt a bűnnel.

Mondom el tömören de lényegre törően az elképzeléseimet. Szavaim között nem érezhető a komolytalanság apró jele sem. Tekintetem pedig erős, elhatározott és céltudatos. Végig tartva egykori társammal a szemkontaktust. Talán meredeknek hangzik elsőre, de amit elhatároztam azt meg is fogom tenni. Augusttal, vagy August nélkül. Bár jobb lenne az ő tapasztalata, és hozzá értése. Lényegesen könnyítené a dolgom. Na kíváncsi vagyok hogy a sokat megélt barátom miként is reagál mind erre...

August-ot csak egy pillanatra hagyja el lélekjelenléte. A felvetésed nem semmi, és még a legmerészebb rémálmait is felülmúlóan grandiózus. A pillanat elmúltával lassan emészti a dolgot, mintha minden egyes szavat meg kellene rágnia egyenként, hogy biztosan ne értsen félre semmit. Végül egy kínosan hosszúra nyúló hatásszünetet követően belekezd.
- Ennek az építménynek hatalmasnak kell lennie. Hatalmasabbnak, mint a bázisunknak. – Céloz a város melletti komplexumra, amit te is tudsz, hogy elég mélyen lenyúlt a föld alá is. – És hogy gondoltad? Titokban tevékenykedne? Mekkora haderővel terveztél? Honnan szednéd az újoncokat? Na és ami a legfontosabb. Szerinted a kormány beleegyezne egy ekkora fegyveres erő jelenlétébe a határainkon belül, melyre nincs közvetlen fennhatósága? – Teszi fel végül a legfontosabb kérdést, ami eldönti a fő célotokat. A politika, mely megkeseríti minden katona életét, mely felemelhet, vagy a nyomorba dönthet bárkit, rátermettségtől függetlenül. Mit szólna a világpolitika egy haderőhöz, ami veszélyezteti az államhatárokat, és a szuverenitásukat a környező országoknak?

August elmélkedése mindenképpen jó jel nekem. Nem veszi félvárról a halottakat, és nem hiszi, hogy csak egy átverés az egész. Bár ismer annyiba, hogy ilyen témában eszem ágában nincs viccelni. Egyből kérdéseket tesz fel, amikre számítottam is. Készséggel válaszolok neki, bár lehet néhol nem fog tetszeni a véleményem és az elméletem, figyelembe véve, hogy még mai napig is aktív katona. De Jelenleg egyedül benne bízom, és csak benne bízhatok. ÍGy követem a példáját és én is elnyammogok a feltett kérdéseken, majd az eddigi komoly hangvételt folytatom.

-Így van! Nagynak kell lennie. Hatalmasnak. Munkám során nem találkoztam ilyen típusú bázissal. Tudom hogy elsőre ez nem kis fantáziát és bátorságot igényel, hogy belegondolj.

Mondom, majd pár pillanatnyi szünetet tartok, és folytatom.

-Működése teljesen illegális és titkos lenne. Nem tudhat róla se a kormány, se egyetlen haderő sem. Ez nem lesz egyszerű, de nem tudhat róla. Megkötnék a kezem ha a több éves papírmunkálaton átesnék és elfogadnák egyáltalán a szervezetet, és nem működhetne ez az egész úgy, és olyan módszerekkel, amiket igényel. Uralni akarom a várost. Védeni, biztosítani és megtisztítani. Hogy ehhez mekkora haderő kell? Nagy. Nagyon nagy. A bázis nem lehet látható sem emberileg, sem gépileg. Nem jelezhetik radarok a létezését, érzékelők, vagy bármi más. Szükséges az önmaga és a város védelme egyaránt. Mint mondtam hatalmas fegyverarzenálra van szükség.

Kissé elragadtatom magam és szememben valamiféle őrület csillan meg. Mint ügyvéd tekintetében, aki vérszemet kap a vádlottal szemben. De az érzelemhullám el is múlik ahogy jött és visszaveszek magamból, plusz szavaimmal is korrigálni próbálom a dolgot.

-Hatalmas felelősséggel fogok tartozni mindenki iránt, de a célom tiszta. A város bűnét megszüntetni. Az újoncok terén pedig... régi kiöregedett veteránok. Katonák, rendőrök, ügynökök. Kezdetben csak a maradék, majd idővel már más utakon indulnék el. Mit gondolsz? Emézd meg, de gondolj bele... egy szervezet, ami képes lenne megtisztítani az egész várost, majd az államot. Számítok rád August. Ismersz engem, hogy elkötelezett vagyok. És amit akarok, azt el is érem. Tudom biztos sok a kételyed, de oszlassuk el ezeket...

Mondom, majd ezzel jelzem, hogy nyitott vagyok még több kérdésre.

August arckifejezése egy pillanatra sem változik. Csak néz és emészti a dolgokat, míg el nem jutsz az „Uralni” szóig. Akkor a homloka redőkbe rendeződik, és a szemei összeszűkülnek. Már félbe akarna szakítani, de a higgadt beszéded újra a bizalom irányába lendíti gondolatait.
- Titkos…? – Teszi fel csak úgy magának a kérdést. – Nem vagy te annyira hatalmas, hogy ezt magadtól összehozd. Bármennyire is akarod ezt a láthatatlanságot, magas helyeken kell lenni támogatóidnak, ha véghez akarod vinni. – Mondja kicsit komoran, csak hogy a nagy feladatokra felhívja a figyelmedet. - Egyet legalább már szereztél. - Lassan előhúz a zakója zsebéből egy cigarettatálcát, és szétnyitja. Szájába csúsztat egy szállat, majd feléd kínálja. – Sok pénzre lesz szükséges, nagyon sokra. Nem tudom, honnan fogod szerezni, de kelleni fog. Nem egyszerű ilyen technológiát megszerezni a hadseregtől, ezt te is tudod. Sok embert kell majd megkennem, vagy van valamilyen más ötleted? Hogyan fogsz ekkora áru és embertömeget úgy megmozgatni, hogy senkinek ne tűnjön fel? – Teszi fel a kérdést. Egy ekkora bázis felépítéséhez sok száz emberre lesz szükség, és nem csak holmi tanulatlan ficsúrokra, hanem az ország legnagyobb elméire, vagyis azok szellemi termékeire, gépek, helyszín, és ez még csak nem is az üzem fenntartása, csak az előkészületek. Lassan talán a fejedben is körvonalazódik a dolog, amit meg kell a célodhoz szervezni.

August úgy fest mellém szegődik, és ebben bíztam. Bár nem vettem kéz pénznek, de nagy reményeket fűztem hozzá. Egy olyan fellélegzés gyanánt elfogadom a felém nyújtott cigarettát, és meg is gyújtom abban a pillanatban. Amíg tanult kollégám még ecseteli a nehézségeket, amikkel hellyel-közzel tisztában voltam, mély slukkot szívok az egészségrombolóba. Bár nekem már úgy is mindegy. Mikor befejezi a mondandóját, átveszem a szót.

-Köszönöm.

Kezdem hálásan, nyugtázva hogy régi kollégámmal ismét felújítjuk az egykori állapotot, és segít össze hozni terveimet. Majd folytatom.

-Igen, más módszert most én sem látok, csak a ,,megkenést", hogy téged idézzelek. Hacsak nem...

Ezzel egy pillanatra elhallgatok, és folytatom. Némileg bizalmaskodóbb hangszínen, már ha ez még lehetséges a témát tekintve.

-... a hadseregben szolgált időm alatt elég sok kapcsolatot szerzett magának a haderő. Míg én náluk voltam, akkor is jelentős mennyiségűt, és ki tudja még mennyit mikor eljöttem, vagy mielőtt csatlakoztam. Vannak legálisan illegális szervezetek, hogy így fogalmazzak. Ez nyílt titok, de senki nem beszél róluk. Gondolom tudod miről beszélek. Náluk pénzben nincs hiány, és amennyire hallottam diszkrécióban. Őket nem kéne megvesztegetni, csupán megkérni, hogy szponzorálják az ötletet, és cserébe kiszakíthatnak majd egy szeletet a bázisból. Esetleg a segítségükre lehetnénk majd mi is nekik. Segítenek, hogy segíthessünk. Mit gondolsz?

Kérdem, és ezzel már a másik kérdésére is válaszoltam. Könnyítené a terveimet egy ilyen... vagy több ilyen kapcsolat. Nem lenne annyira rizikós, mint hogy a haderő ingatag embereire támaszkodjunk. Hisz ha rossz ajtón kopogtatunk, egyből kiktatnak engem úgy, mint feltehetőleg Augustot.

Újabb sötét villanást látsz bajtársad szemében. A feltevésed, mégoly igaz is, sok újabb kérdéseket vet fel. Elgondolkodva fordul kicsit oldalasan, míg cigarettája vége újra és újra felizzik. A dohány fehérre ég, és elveszti tartását, már csak pillanatok kérdése, hogy lehulljon a földre, mikor August beleveri a hamutartóba.
- Hát igen, az is egy megoldás. Egy gond van vele. Nem leszel annyira egyeduralkodó akkor, mint szeretnéd. Jobb esetben csak beleszólnak mit tegyél, és ha nem a szájuk ízük szerint folynak a dolgok a tőkét elveszik tőled, vagy nem csak azt. Rosszabb esetben az irányításban is részt akarnak venni. Ez pedig beláthatatlan következményekkel járna. – Beleszív már szinte csonkig égett cigarettájába. – Gondolj csak milyen lenne ha kiskirályok uralkodnának és a legkisebb nézeteltérésre, vagy csak hatalomvágyból is egymásnak mennének az emberek. – Szemeivel a semmibe réved, és te tudod hogy a számtalan háború egyikében van most. Újraéli a legszörnyűbb eseményeket. Az ilyen beszélgetések, minden katonában hasonló érzéseket hoznak ki. A jövő szörnyű, és nehéz, de azért küzdesz, hogy ez megváltozzon, még ha az út szenvedéssel is van kikövezve.

A még kezemben lévő cigarettát kis időre a hamutartóba teszem, majd egykori bajtársam szavai hallatán kicsit tanácstalanul dörzsölöm meg arcomat tenyeremmel. Veszek egy mély levegőt, és ismét ujjaim közé fonom a dohányt, majd pár pillanat alatt össze szedem a gondolataimat. Nem könnyű, de nem is vártam, hogy az legyen.

-Igazad lehet. Ezek a kapcsolatok beleszólást akarhatnak, ami talán némileg érthető is. De véleményem szerint biztonságosabban haladhatnánk az elképzelések megvalósítása felé. Hisz ha hivatalbeli segítséget kérünk a rizikó faktor a lebukásra jelentősen megnő. De nem vitatom, mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai. De az elején nem akarok többet kockáztatni a szükségesnél. Ha viszont az első felvetés mellett döntünk, talán már az elején bele bukunk. Míg ha a második...

Némileg nem csak Augusthoz, de magamhoz is beszélek, amolyan hangos gondolkodás módján, és eddig elejtett szavaim mellé nem várok választ. Csak egy mély slukk idejéig tartok szünetet és folytatom is, ahol abba hagytam.

-... úgy érzem az utóbbi mellett kell dönteni. Megadnák a kezdő tőkét, amiből biztos lábakon építkezhetnénk. Jelentősen könnyítené az utunk első felét. A többi pedig legyen később a gondunk. Nem akarok túlságosan előre rohanni, bár megértem a felvetésedet és egyet is értek vele. Még is...

Ezzel eldöntöttem. Még August jogos felvetés után is kitartok elképzelésem mellett.

-Tehát ezeket a szervezeteket kell megragadni. Mit mondasz? Vagy mit gondolsz?

Teszem fel a kérdéseket. De inkább csak a megerősítést remélem. Azt, hogy nem gondolkodom rosszul. Szemeimből ez ki is tűnik, és kissé hanglejtésemből is. Érezni hogy ott a bizonytalanság és jól esne a megerősítés. A cigarettát pedig idő közben eloltom.

Rád néz, majd az éppen elsuhanó pincérnőt veszi célba. Int a kezével, és rendel egy kupica töményt, rád néz, hogy te is kérsz-e egy szíverősítőt. Majd elküldi a lányt, hogy iparkodjon. A levegő megtelik füsttel, és nyomasztó lesz.
- Rendben van, egyetértek a dologgal. De egyből nem engedhetek. Semmilyen kapcsolatot nem találhatnak, embereimmel, velem, és azokkal az újdonsült befektetőiddel. Nem tetszik a módszer, de ez az én véleményem. Ha ezt a lehetőséget látod megoldásnak, akkor áldásom rá. De nekem ne legyen semmi bajom vele. Elég sokáig építettem karrieremet, hogy egy meggondolatlan lépés miatt romba dőljön mindenem. – Néz rád tudtán kívül is, véleményét kinyilvánítva előtted. A cél nemes, a terv egyszerű, de nagyszerű, már csak a megvalósításban lát problémákat. Azt pedig már csak a jövő fogja kiforrni, mi is hibádzik a dologban.

Vendég

Lupin magánkaland kezdő reagja

Haza fele tartottál. A kis kaland Vash-al és a nővel aligha volt minden napinak nevezhető, de ez Gotham, mi is pontosan a minden napi? Nem nagyon voltál paranoiás, most mégis úgy érezted, mintha követnének. A város zajai egyre csak halkultak, ahogy kifelé tartottál a Sheldon parkból, még sem tudtad biztosra, hogy csak az épületek falai fogják fel a hangokat, vagy tényleg elcsendesedik a város. Zavartan tekintgetsz hátra, furcsa árnyak suhannak el mögötted, melletted. Néha irányt változtatsz, te még nem tudod, de terelnek. Valaki, vagy valakik el akarnak juttatni valahová. Valahová, ahol majd lecsaphatnak rád.

Egyik kedvenc világomban oly népszerű szavak voltak, amik elmémbe vésődtek hirtelen: "Zavart érzek az erőben" S ez az alaphelyzet volt, mely szívembe a félelemhez hasonlatos, ideges hidegkirázásokat okozott. Tudtam hogy nincs vége a napnak, s éreztem valami érdekesnek nézek elébe. Céltalanul mentem előre, néhol mégis valami torpanásra késztetett, s új irányba vezetett. Szemem vadul forgott üregében hátha elkapok valami árnyat, amit elmémben kielemezhetek, ám semmi. Holdfejem ekkor elvigyorodott, nem tudtam biztosra mi történik körülöttem, nem tudtam hova tűnt a sok zaj ám erősnek kellett látszanom, tudatosnak s ébernek. Minden feszengés nélkül törtem előre az úton, ki tudja merre én biztos nem, ám azért látatlanul előkészítettem újonnan szerzett fegyveremet s tudtam, ha a szükség úgy hozza, nem félek majd használni.

Vendég

Pár sarok, és egy hídon mész át, de már csak a túloldalán veszed észre. Eltűnsz a Paris sziget munkásainak forgatagában, kiknek legtöbbje épp hazafelé indul. Egy-kettő igen sietős, lökdösődnek, taszigálnak, némelyik még be is szól neked. Az árnyak tovább üldöznek, és egyre jobban rád telepszik a paranoia, míg végül a sziget egy eldugott sarkába nem érkezel. Itt már nincs senki. A gyárépületek lámpáit rég lekapcsolták, csak néhány kémény ereget magából füstöt. Léptek zaját hallod, de nem tudod pontosan merről. Vagy sokan vannak, vagy pedig visszhangzik, ami fizikai képtelenség ilyen területen.
- Itt az ideje, hogy dönts. - hallod a hangot, mely messziről visszhangzik feléd, és mire elér füledig, suttogássá gyengül.
- Ideje, hogy válassz. - hallatszik ismét, de most máshonnan, más tónussal. Fejed körbe körbe forgathatod, nem látsz semmi. Már az árnyak sem mozognak körülötted, míg végül eldöntöd, melyik irányba fordulsz, mindenképpen lesz egy fotel, melyen egy látszólag vékony ember foglal helyet. Arcát fura maszk takarja, kezében pedig sétapálca, ami elég elegáns képet tükröz róla. Háta mögött két oldalt két hasonló, de nagyobb testalkatú alak, mereven állnak, mint akik karót nyeltek, és tekintetük rád szegeződik.
- Lupin Memento. - szólal meg a fotelban ülő, üdvözlés képpen.

Érzem ahogy a sötétség egyre mélyebbre vonz magában, majd hirtelen embertömeg közepén próbálok szembeúszni az árral, a lökdösődés és a szitokáradat ellenére túljutok a népeken s eljutok a senki földjére. A tökéletes csend birodalmába érkeztem, sehol egy hang, egy rezzenés, sehol semmi mi jelezné elmém ördögének van e itt valami, vagy sem. Hirtelen léptek zaja hallatszik, ki tudja honnan s ki tudja merre tart ám a csönd fölélesíti még eme kis zajt is, mely tovább taszítja a félelmem, s ennek különös hatásaként a elvigyorodok.
Hirtelen jő a suttogás, a halk szavak melyek teljesen belémhatolnak s a félelem egy újfajta reakcióra késztetett. Először halkan, majd egyre hangosabban kezdem röhögni, s a félelem nem engedte hogy abbahagyjam. A második mondatnál már összegörnyedtem, s hasam szorítottam nevetés közben, miközben elmém dolgozott szakadatlan. Döntés? Miféle döntés? Miféle választás....
Percekig tarthatott beteges rohamom, ám végül széles vigyorral, ám még mindig erősen kalapáló szívvel néztem fel, s pillantottam meg a semmiből feltűnő ülő, igen karizmatikus alakot s mögötte a két másikat. Lassan álltam fel, s miközben töröltem ki szemeimből az nevetés gerjesztette könnyeket, meghallottam azt, ami a legkülönösebb érzést csalta elő bennem, a félelem és kíváncsiság hihetetlenül harmonikus egyvelegét. Félek, ám mégis megteszek pár lépést feléjük, s egyenesen a fotelos maszkosra szegezem tekintetem, majd meghajolok:
- Nos igazi nevemnek tudói vagytok, eme világon talán az egyetlenek kik birtokolják eme tudást. - hihetetlen erőket kellett mozgatni s minden pozitív álmát s vágyát maga elé helyeznie, hogy elkerülje a hangjának remegését, s a félelem miatti esetleges ájulást. - A válaszom pedig a kérdéstől függ...
Ahogy figyelem őket a maszkok egyre érdekesebbnek tűnnek s ugyan sose láttam hasonlót se, egy régi gyermekvers kezd felrémleni elmémben, s a rettegés sose érzett mélységeket öltött ekkor.
- Ki vagy te?

Vendég

A maszkjuktól arcuk rezzenéstelen marad, egy apró gesztus, vagy test beszéd sem olvasható le róluk. Az ülő alak most egy pillanatnyi hatás szünetet tart, és folytatja.
- Sok mindent tudunk, amiről neked még csak fogalmad sincs. - mondja fennhéjázón, és lenézően.- Mestereim figyelmté felkeltették ténykedéseid, és sikeres megmenekülésed az idegen helyről. Ott, azon a ponton döntötték el, hogy szerves és hasznos tagját képezhetnéd a szervezetünkenk. - fejezte be, majd mély levegőt vett.
- Egyetlen feladat vár rád csupán, Lupin Memento. Ha elvégzed, meg lesz mindened, amiről csak álmodtál. - intésére az egyik háa mögött álló elére lép, és egy dossziét nyújt feléd. A mappa a szokásos sárgás színű, ám az elején egy baglyot mintázó pecsét látszik.
- A feladatod egyszerű. - int, hogy nyisd ki a mappát, és ha megteszed, nincs benne más, csak egyetlen kép. A képen egy nő van, zöldes-vöröses haja már a képről látszik, hogy roppant hosszú. Mikor a kép készült, össze volt fonva, így tökéletesen látszik finom vonású arca, és még jobban kihangsúlyozódnak ajkai. Ahogy a képet nézed, ismerősnek tűnik, mintha láttad volna már valahol, de nem jut eszedbe hol és mikor.
- Priscilla Mori. A szándékaink nyilvánvalóak, túl sokszor játszott ki bennünket, és nem tűrhetjük csak úgy el. - nem mondja ki, hogy pontosan mit kell tenned, de tudod.- És még egy dolog. Hogy bizonyítsd lojalitásod felénk, és közénk tartozhass, egy apró információ róla: ő a testvéred. - hangján hallani, hogy most mintha elmosolyodott volna, majd mikor újra a képre nézel, és visszanéznél rájuk, már hűlt helyüket találod csak.

A holdfejű percekig állt, némán, s érezte ahogy elered az eső, ám ez sem zavartatta különösebben. Ahogy állt, nézte a borítékot a testvére, az ikertestvére képével, hirtelen megingott, elvesztette minden tartását, s mikor összerogyott már nem volt holdfejű, csupán egy ember, Lupin Memento, egy hajléktalan ki sikátorokban alszik, s keresi önmagát és családját.
Az eső miatt nem látszódtak könnyei, ám belül üvöltött, s immáron emlékezett az versre, amit halkan szavalni kezdett.
- "Féld a baglyok bíróságát. Örökkön figyelnek gránit és mész mögül, ők, kik az árnyakból uralják Gothamet. Figyelnek a családi tűzhely melegénél, figyelnek mikor alszol, de ha nagyon csöndben vagy, hallhatod a suttogásukat a sötétből, de vigyázz, ha bárkinek is beszélsz róluk a Baglyok Karma rád talál..."
Órák telhettek el ahogy mozdulatlan ült, zokogott, zokogott, és zokogott, majd nevetett. Miközben hirtelen felállt, már holdfejűként nézett az égre s hagyta, hogy az eső arcát érje, s a nevetést befejezve elvigyorodott. Egyet csettintett, s a holdfej eltűnt, helyére pedig a korábban látotthoz hasonló bagolymaszk jelent meg.
- A Fehér Karom... Jó lenne ha így hívnának...
Azzal kinyitotta az aktát, s újra találkozott Prischilla tekintete az övével, ugyanaz a szempár, amely sajátja volt, s melynek fényét készül kioltani.
- Nos akkor, lássuk csak hol is vagy, Beato? - S elkezdte tanulmányozni az aktát.

Vendég

A képen kívül semmi nem volt az aktában, így magadnak kell kiderítened, hogy merre járhat, és mit csinálhat éppen elveszett testvéred. Nincs támpontod, nincs semmi kézzel fogható, amin el tudsz indulni. Viszont van valamid, ami a baglyoknak nem volt a lányhoz. Vajon rájössz-e?

Oly sok módon próbáltam már megtalálni az idők folyamán, kerestem kutattam, az utcákon ártam nyitott szemmel hátha ismerős vonásokra akadok, dns tesztet végeztettem el, s meghagytam, ha valaki szintén próbálkozna ilyesmivel, és egyezést mutat a teszt, akkor jelezzenek feltétlen. Sose kaptam üzenetet.
Álmokban is kutattam hiába, ám immáron talán sikerülhet.
Leülök ott ahol vagyok, s rácsatlakozom az álmaikra, ezúttal nem lopok, nem díbolok, csupán keresztülrohanok a birodalmakon egy arcot, egy lenyomatot keresve, végig az egész város álmodói fejében, hátha ráakadok az ismerős szempárra, a húgomra.

Vendég

Próbálkozásod energiába kerül, ami fogytán van, ám nem hiába való. Az álmok birodalmán keresztül vágtatva egy különös szál üti fel a fejét. Ilyet még nem tapasztalhattál, mégis roppant ismerős. Egy új kapcsolat van kialakulóban, ám ez a szál sokkal fényesebb és erősebb a többinél. Talán ez lenne az? A testvéri kötelék sosem tűnt el, mindig ott volt, de sosem próbálkoztatok vele, hisz arról még ti magatok sem tudtok, tudtatok. De ott van. Ahogy az anya megérzi hogy valami történt a fiával, úgy a testvérek is érzik egymást, ha arról van szó. A lány arcát látod, egy partin van éppen, estélyi ruhában, emberek között. Hol lehet, mit csinálhat?

Egyre csak követtem az érzést, megragadt, s felé húztam magam az álmok áramlatán át, majd megtaláltam... gyönyörű volt, öröm volt rápillantani. Elkezdtem kémelni a körülötte lévő világot, bármi mi ismerős, ablakokon kinéztem épületeket kutatva, feliratokat, vagy utcákat, had lássam hol van merre, van hogy megtaláljam, és akkor...
Eltereltem gondolataimat a célom felől, s tovább kerestem, majd visszatért a pillantásom a húgomhoz, s elmosolyodtam. Végre, megvan.

Vendég

Nem sokat látsz. Egy előkelő területen van - már ha létezik még ilyen Gotham-ban. A parti eléggé fényűző, látszik, hogy nem kevés pénzt öltek bele, és ahogy látszik, mindenki a hugod kegyeit keresi, szinte egyik ember váltja a másikat, hogy csak pár szó erejéig beszélni tudjon vele. Az, hogy mire ez a felhajtás nem tudod, de a következtetést levonhattad: nem lehetnek sok helyen, így indulj valamerre, amerre sejted a fényűző életmódot.

» Sulivan sziget - Utak, terek, sikátorok
» Főutak, utcák, sikátorok, hidak.
» Főutak, utcák, sikátorok, hidak.
» Egyéb területek, utcák, terek
» Stryker sziget