Sulivan sziget - Utak, terek, sikátorok

A férfi csak vezet, egy keskeny úton. Hosszú percekig sétáltok együtt, ami neked óráknak tűnik. A férfi csak ömleng, és csodálatát fejezi ki irántad. Mindent megtenne érted, és mindent meg is tesz. Legalábbis szerinte. Azt persze nem oldotta meg, hogy ne kelljen gyalogolni.
Az út végeztével egy romos házhoz értek. A ház ránézésre négy emeletes volt, de a legfelső emelet már magába roskadt. Legnagyobb részt fából van, és több száz éves lehet. Talán még Gotham City keletkezésének idejében építette egy dúsgazdag birtokos.
- Úrnőm megérkeztünk. Az információim szerint a múltszázadban egy műgyűjtő vette meg a keresett követ. Majd meghalt, de nem adta el. Örökösei nem voltak, és az épületet sem vette meg azóta senki. Csak itt áll és romosodik. Ha minden igaz itt maradt a kő is. - A férfi meghajol előtted, és nem is egyenesedik kiaddig, amíg nem reagálsz valamit.

Felületes vizsgálódással egybekötött, gyors körbenézés után úgy döntesz inkább az emeleteken teszel próbát. A lépcsőre rá sem lépsz olyan rozoga, de istennői elhatározásodat tettekre váltod. Pár lépés után a levegőbe emelkedsz, és felreppensz az első emeletre. Itt könnyed léptekkel folytatod az utadat. Nem bízol a padlóban, ezért repüléssel csökkented a ránehezedő súlyt, ami amúgy sem volt túl sok.
Egy előtérbe érkeztél, a romosság itt még jobban látszik. a bútorok és falak, de még a padló is olyan állapotban vannak, csoda hogy még egyben van az épület. Innen több út is vezet a többi szoba felé a kíváncsiskodók számára. Összesen három, de nem tudod innen megállapítani, hogy mi mi lehet.

Benyitsz a szobába, és csak egy poros könyvtárba jutsz. Az ócska könyvespolcokon, és a padlón is számolatlanul találhatók a szakadozott, szétvált könyvek. A szoba közepén még egy kényelmesnek tűnő fotel is helyet foglal, mint az egyetlen bútor a szekrényeken kívül. Igaz még felfedezel a egy asztalmaradványt nem messze a z ülőalkalmatosságtól, de több bútornak nincs jele. Ahogy belépsz, hogy körülnézz egy árny mozdul meg a fotelben. Egy vérvörös szempár szegeződik neked, utána villámsebesen nekiront a falnak. A fal nem törik, szakad, vagy omlik be, az alak csak egyszerűen átsuhan rajta. Semmilyen fizikai jelét nem adva, hogy materiális személy lenne. A fal a szomszéd szobától választja el ezt.

Átmész a másik szobába. Sötétség fogad. Minden koromsötét, és még egy kis fénysugár sem szűrődik be a szobába, természetesen az ajtón kívül, ahol bejöttél. Bent motoszkálást hallasz, előrébb mész, hogy megnézhesd. Hirtelen az ajtó becsapódik mögötted, és így teljesség téve az átláthatatlan feketeséget. Te önkénytelenül is a kilincs után fordulsz, de egy rántás után megbizonyosodsz róla zárva van.
Mögüled újra felhangzik a motoszkálás, és még egy ideges nevetés is vegyül hozzá. A sötétben nem látod, de valami közeledik hozzád. Egy testetlen hang, amit nem látsz csak hallasz. Másodpercről-másodpercre közeledik hozzád.

Zsigereidben érzed a jelenés előtted, van a sötétség eltakarja és már azt sem tudod merre van fel vagy le. Nem mozdulsz egy tapodtat sem, csak meredten nézed a láthatatlant. Hirtelen lihegést hallasz meg mögötted, majd már a nyakadon is érzed a hideg leheletét.
- Üdv a házamban... - Elkezd szagolgatni mint egy állat. - isteni sarj!?! - A hangja egyből megváltozik. Az eddigi gyilkos szándék, átalakul egyfajta mohósággá. Érzed, ahogy a teste a tiédhez simul, és most már nem csak testileg akar hozzád közeledni.

A szavaid csak nevetést váltanak ki a lényből. Ez a nevetés nem emberi egyáltalán nem az. Mintha a sír legmélyéről jönne, és egy halott torkából törne elő, a sír leghidegebb fuvallatait magával hozva.
- Rossz helyen tapogatózol isten ivadék. - Végignyalja a nyakadat a dermesztően hideg nyelvével, de mire megállíthatnád már el is párolog, de csak annyi időre, hogy feltűnjön előtted. Meglátod az arcát és a legrosszabb rémálmod tekint vissza rád. A szörnyűségek, legocsmányabbika.
- Én inkább a sötétség és az alvilág szülötte vagyok. És jót fogunk lakmározni belőled, a családommal. - Ezzel a sötétség kicsit érzékelhetőbb lesz. Már látsz körvonalakat, és a fények is beszűrődnek a részeken. A helyiségben tizenhárman vannak, mindegyik alakja elmosódó, de érzékelhető. Aki veled beszélt újra eltűnik, majd újra fel, csak kicsit távolabb tőled. Veled szemben áll, megközelítőleg öt méterre. Rád veti halálos mosolyát, amiből szemfogai csak úgy kitüremkednek.

A szavaid hallatán szája természetellenesen nagyra nyílik. Már mondana is valamit, mikor a környező lények felszisszennek a kezedben villódzó fényektől. Senki nem lép közbe a párviadalotokban, tudják hogy ez a főnökük csatája. A fények világosságot gyújtanak a helyiségben, ezért rávetheted szemeidet a környező alakokra, Nem a legszebb látványok, de hát vámpíroktól mit várt az ember. A testük deformált, és vad, de még elég emberi, hogy ne tűnjenek ki az áldozataik közül.
A fővámpír változáson megy keresztül. Az árnyékos alakja anyagiasul egy kicsit, és már rendesen is látod a körvonalait. A villámcsapás, amire nem számított, teljesen be is világítja a testét. Szörnyű hangján felsikolt a villám miatt, majd embertelen gyorsasággal megiramodik neked balra. Ki akarja kerülni a következő támadásod, és csak utána támadna meg téged.

Szemmel alig követhető sebességgel cikázik a látóteredben, majd hirtelen eltűnik onnan. Isteni reflexeidet használva elugrasz onnan, ahol eddig álltál. A vámpír pont ebben a pillanatban tűnik fel az ex-helyeden, ha ott maradtál volna igen csak megsínylette volna a szépséges tested. Az ellenfeled mérgesen felszisszen, egyszer azért, mert eltűntél előle, másrészt mikor észreveszi, hogy a kezed újfent lilán szikrázik fel. A villám fénysebességgel vágódik a lénynek, az nem tud ellene semmit sem tenni, csak tűri, hogy eltaláltad.
A villám ereje kirepíti az ajtón, ahol bejöttél. Az ajtó recsegve ropogva enged az élőhalott testnek, és kitörik a sarkaiból. A küzdelemnek még nincs vége, a vámpír feláll, és ezt a tudtodra is adja.
- Ennek még nincs vége. Nem fogsz élve kijutni a házból. - Ezt egy velőtrázó sikoltással nyomatékosítja, és az árnyékok közé rejtőzik újra. Már nem látod, ahogy a társait sem, akik körülötted voltak. Ezt a csatát megnyerted, de a háborút még nem.

Kimész a szobából és kutatásod eredménytelenségén fel sem húzod magad igazán. Az emeleten még két szoba található azon kívül, ahol harcoltál, de semmi érdekes nem található bennük. Romok, por piszok pókháló, csak annyit értél el, hogy a ruhádat összepiszkoltad. A ház még nagyon nagy, és sok részét nem sikerült felfedezned. A szörnyek semmi nyomát nem találtad, talán másik emeleten találhatsz a kövedre utaló nyomokat, vagy a szörnyek fészkét.

A harmadik emeleten elfog a deja vu érzés, ugyanaz a látvány fogad, mint egy szinttel lejjebb. Az emelet nem nagy, csak három ajtó nyílik belőle, mind a három ajtó egy-egy szobába vezet. Innen nem látsz beléjük.
Az emelet állapota rosszabb, mint egy egyel lejjebb. A padlón hatalmas lyukak tátonganak, és bútorra emlékeztető tárgyakat sem látsz. Csak romos fadarabokat, amik talán ha száz éve azok voltak.

Jó érzékkel megállapítod, hogy a padló a legkisebb nyomásra is beszakadna. A lépteid könnyedéset árasztanak, és az eddig sem túl súlyos alkatod pihekönnyűvé válik. A szuvas fa nyikorgása a lépteid alatt megszűnik, akadály nélkül nyitsz be a harmadik szobába. A meglepetéstől nem tudsz hova lenni.
A három szoba, mint most már látod, csak egy hatalmas. Elfoglalja az egész emeletet. Tele van vitrinekkel, és kiállítási helyekkel. Olyan, mint egy kis költségvetésű múzeum. A képektől kezdve, a maketthajókig, mindent látsz. Eddig ez a legérdekesebb helye a háznak.

A teremben sok középkori tárgyat találsz, és még pár ókorin is megakad a szemed. Van itt ógörög karkötő, kard, nyaklánc. Egyik-másik még egész jó állapotban maradt is meg. A a sorok között haladsz, és a falakon lévő tapétákat, fali szőnyegeket, és térképet bámulod. Az életkorodnak köszönhetően sok mindent láttál már, így meg tudod állapítani hogy a legtöbb csak értéktelen kacat. Az ékszerek között még van szép tárgy, de azok sem érnek sokat.
Végül megállsz egy vitrin előtt, a szemeid kikerekednek, ahogy elolvasod a ráírt feliratot. A felirat pedig nem más, mint rövidke két szó:


Talán a tiéd, vagy mégsem. Nincs benne semmi, de látszik, hogy volt. Talán még nem is oly régen. Körbe pillantasz megint, és megnézel minden sarkot, hátha csak elgurult, de nem találod. Csak egy tervrajz szerű papírt a földre leesve.