HPI Corporation

A cég 2001-ben kezdte meg a működést akkor még H&J Corporation néven, hamar lefektette az alapokat és megkezdte Gotham városának modern korba repítését, később egyeduralkodóvá vált a térségben, 2006-ban átszerveződött és már csak, mint háttérszolgáltató maradt fenn és adta bérbe, sávszélességeit a kisebb cégeknek, egy évre rá feledésbe is merült. 2012-ben a cég 99%-t megvette Andrew Ramirez ezután igazgatónak nevezte ki magát és a vezető tanács létszámát egyre redukálta, átkeresztelte a vállalatot így ma High Powered Internet röviden HPI néven lehet megtalálni.

Gotham központjában található egy harmincemeletes toronyház, tetején egy nagyobb antennával, maga az épület nem kirívó és az emberek nagy többsége nem is tudja igazán milyen munka is folyik odabent. Belülről igen modern és felszerelt, tiszta. Három lift és két lépcsőház is található, alsóbb szinteken a papírmunka zajlik, feljebb egyre inkább a technikai ügyekkel foglalkoznak, amíg a legfelső szint Ramirez privát térsége. Az épület alatt található egy nagy szerverpark is, ami végzi az összeköttetéseket a világon található más szerverekkel és tárolja a fontos adatokat.

Gyakorlatban minden, ami digitális adatforgalom az a HPI vezetékein, adóvevőin, állomásain, szerverein megy át, legyen az egy TV adás vagy egy banki tranzakció. És a cég állami megbízásból köteles ezeket az adatokat tárolni, akkor is, ha azok titkosítottak, ez esetben pedig köteles bármikor feloldani a kódolást. Ezen felül az összes ki-be menő műhold és rádió jelet is figyeli a cég és köteles azokat nemzetbiztonsági szervezeteknek eltárolni. Maga a cég első osztályú munkát végez, és olcsó, soha nincsenek fennakadások vagy pár órán belül ki nem javított hibák, akkor sem függeszti fel a szolgáltatást, ha a kisebb cégek egy jó darabig nem fizetnek, éppen ezért teljes mértékben egyeduralkodóvá vált ezen a piacon.

A cég összesen 263 embert foglalkoztat, ezek közül 20 szakember a szerverekhez és a kiemelten fontos digitális munkákhoz, 10 biztonsági őr, 10 takarító, 5 gépfegyveres őr, akik huszonnégy órában őrzik a szerverparkot, 8 villanyszerelő, 9 informatikus, 201 irodai papírmunkával és ügyintézéssel foglalkozó dolgozó.

Ramirez bármikor és szinte bárhol észrevétlenül hozzáférhet az adatforgalomhoz vagy az éppen már tárolt adatokhoz, így szerezhet, lophat információkat, teljesen nyomtalanul.

Bent még éjszaka is világítanak a lámpák, a munka nem áll meg, persze eszemben sincs a főbejáraton bemenni, a dolgozók nagy részének fogalma sincs ki is vagyok én, csak egy-két biztonságinak azokkal meg nem akarok kiszúrni. Elmegyek oldalt és berúgok egy nagyobb zöld ajtót, kitámasztom a sarkammal és intek a lánynak hogy menjen előre. Követem majd egy liftbe vezetem, ott megnyomom a legfelső emelet gombját, majd várok. Amint kinyílik az ajtó máris megpillantom a tetőlakást, iszonyatosan ritkán járok ide fel, így szép tisztaság van, mintha az egész új lenne. A padló fekete és csillog, tükröződik benne minden, falak nincsenek is csak hatalmas ablakok és üveglapok, modern berendezés. Amint valaki kilép a liftből a világítás és szépen bekapcsol.
- Érezd magad otthon. Ott van a fürdőszoba, ha zuhanyozni akarsz, a koszos ruháidat is ledobhatod oda, találsz ott váltót biztosan, maximum férfi ruhákat, de nagyjából a te méreteid. Ez itt a lakótér, arra van konyha meg egyebek, arra a két hálószoba, ott meg a terasz.
Közben leveszem a lányról a kabátot, itt már jó meleg van, és hamarosan elindulok a szobám felé.

Ahogy haladunk észreveszem, hogy a lány egyre rosszabbul érzi magát és nem azért mert valami rosszat mondtam vagy csináltam, hanem valami egészen más, elhallgat csöndes lesz, nem is figyel már semmire, majdnem neki megy egy oszlopnak, látszik rajta hogy kicsit remeg, néha köhög.
- És ezek az emberek akik azt mondták, hogy hozzájuk tartozol nem használnak ki? Mert ha nem, akkor miért voltál egyedül az utcán?
Útközben már elértük a liftet, habozik mintha félne, nem tudom mitől ez csak egy szép kis lift, aztán átfut a fejemen, hogy lehet nem szereti a kicsi bezárt helyeket. Egy mosollyal próbálom megnyugtatni, mondjuk nem tudom mennyire megnyugtató így festéssel. A liftezés csöndesen telik, én figyelem a reakcióját, teljesen bezár lehunyja szemeit is, lehet, hogy fáradt és azért, lehet más oka is, aztán észreveszem a piros szemeit is arcát. Nem jó.
~ Mond, hogy csak egy megfázás és nem egy jó kétoldalú tüdőgyulladás.
- Igen, sokszor vagyok itt, mondhatni itt lakom. Azért ilyen a hely, mert ez egy letisztult és modern stílus, a padló fekete és csillog, a plafon fehér és homályos, abból jön a fény, a kontrasztot hivatott jelezni. Semmi fölösleges dolog, az ablakok pedig azért ilyen nagyok, mert imádok végignézi a nyüzsgő városon, mintha az enyém lenne. Egyébként jó fürdést.
Elérem a szobámat és elkezdem magamról levetni a dolgokat, először a fegyveremet kapom el a hátamról, kicsit letisztítom majd kiveszem a tárat, a csőben lévő utolsó golyót is ürítem, bebiztosítom, letörlöm egy ronggyal és elrakom a helyére, egy fém szekrénybe. Aztán szokásos monoton és precíz mozdulataimmal a Juggernaut páncélt szedem le magamról, ez kicsit több idő, nem könnyű ezt a vázrendszert leszedni, aztán pedig újra összerakni és berakni a szekrénybe a többi dolog mellé, pláne, hogy kicsit vizes is, meg kell törölgetni. Végül miután minden harci technikát eltüntettem magamról bezárom a szekrényt és felveszek egy farmert és egy fekete pólót.
~ Biztosan jó ötlet ez, láttam a szemét, ahogy figyel elemezget, két másik alakkal is van kapcsolata és pár ügyletbe biztos benne volt, nem kellene bíznom benne ő is csak megjátssza magát. De lehet, hogy nem. Na mindegy ha eddig elmentem akkor nem lesz gond, a HPI-t úgysem lehet hozzám kötni erre figyeltem nagyon.
Előveszek egy üvegcsét az egyik fiókból kicsit arcomra locsolok, aztán pedig egy vatta darabra öntöm a tartalmát, és ezzel kezdem leszedni az arcomról a festéket, ugyanis mással nem jön le.

A festék teljesen lejött, a vattát amin a szürke fekete és fehér szín egybefolyt nem dobtam ki hanem egy külön zacskóba tettem, ott biztonságban van, senki nem találhat nyomokat a szemétben. Becsuktam a szoba ajtaját majd az egyik falba épített szekrényhez mentem, elkezdtem keresni az elsősegély csomagot, meg a lázmérőt.
- Biztosan. Teljesen egyedül vagyunk.
Nem sokkal miután ezt kimondtam el kellett gondolkoznom, azon, hogy a kérdésnek lehetett valamilyen alapja, ugyanis a fürdőszoba felől érdekes hangokat hallok, egy női hangot aztán egy másikat egy eltorzultat, gyorsan körbekapom a fejem ránézek az egyik világító kis gombra, megnyomom és ezzel lezárom a liftet. Hallgatózok és óvatosan a fürdőszoba közelébe majd egyenesen az ajtóhoz megyek, nincs teljesen becsukva, így hallgatom az érdekes beszélgetést.
~ Lehetetlen, nem lehetett itt senki, ide nem lehet csak úgy bejönni, itt senki nem volt mikor feljöttünk, jelezte a vezérlő panel. Na és ki az akivel beszél akkor? És miért beszél vele, nyilván ismeri, szóval akkor azért nem szólt nekem. Érdekes, roppant érdekes. Hoho. Enyém a test? Te csak vendég vagy... Arkham intézet. Mintha egy bomlott elmét hallanék. Ez megmagyarázza azt a tekintet és a viselkedést a körülményeket is. Már csak azt kell megtudnom, hogy hányfelé van hasadva szegény lány elméje és ki az aki elől fut, aki elől menekül.
Leültem a padlóra törökülésbe és vártam, hallottam a kád csobogását és minden egyebet, közben levettem a lábamról az acélbetétes bakancsokat, nem kellenek már, csak feleslegesen nehezek és még kopognak is. Mikor szépen a fal mellé raktam őket néhány igen bizar hangot hallottam a fürdőből. Rögtön felpattantam, hátra néztem a szobám felé, majd vissza az ajtóra.
~ Mégse csak bomlott elme a különös vendég? Kell fegyver vagy nem kell... nem kell, itthon bárkit lekaratézok ha kell.
Gyorsan berohantam készen arra, hogy bent van valaki aki a kádba akarja fojtani a lányt, ha igen felé repítem az egyik bakancsot. Amint tehetem rögtön a kádhoz futok és kihúzom belőle a lányt.
- Hé. Figyelj. Ébredezz. Itt vagyok, nyugi.

Belököm az ajtót és nagy meglepetés ér, nincs bent senki, az ég világon senki nincs odabent csak a lány vergődik a kádban, kezemből kiesik a bakancs nagyot csattan a földön, én akkora már a kádban vagyok, ahol mozdulatlanul úszik a lány, gyorsan megragadom és kikapom a vízből, feleszmél és elkezdi felköhögni a vizet, nagyon sokat nyelt, nincs könnyű dolga. A földön húzza magát, én bal kezemmel rögtön egy törölköző után nyúlok, mikor elveszem és széthajtom a lány érdekes dolgokat kezd el mondani, nem is értem, majd pedig a torkom felé kap. Reflex mozdulat, azonnal elkapom a csuklóját és erősen megszorítom, aztán ellököm magamtól a kezét. Fogalmam sincs miért tett ezt, hirtelen ráeszmélek.
~ De piszok jó az a festés, rengeteget torzít konkrétan fel se ismer az aki csak festésben látott. Várjunk csak, akkor járkálhatok szabadon az utcákon... senki nem fog felismerni.
- Na. Ne csinálj ilyet. Én vagyok, Ramirez. Csak lemostam a festéket.
Közben az előbb elhajított törölközőt nyújtom felé, úgy ahogy az utcán a kabátot, csak, hogy megerősítsem benne, hogy nem vagyok valami kitaláció.

Sikerül megfékezni a dühkitöréses lányt, leáll és megnyugszik, látom arcán a változást, ahogy az érzelmek más irányt vesznek benne és szépen ráeszmél, hogy én ki is vagyok. Hagyok neki erre időt, addig a sebhelyekkel teli kezét karját nézem, nem túl szépek a sebek, van sejtésem hogyan szerezhette őket, de annyira azért nem akarom tudni, hogy meg is kérdezzem, biztos nem kellemes emlékek ezek neki.
~ Milyen fura, most például minden rendben van vele, csak egy normális lánynak tűnik, máskor meg bekattan és skizo vagy önpusztító lesz. Ez nem csak egy ügyes álca, neki tényleg baja van, segíteni kell neki és Arkham nem jó hely a számára, gondolom nem véletlen szökött meg onnan, inkább az utcán élt mint ott. Meg amúgy is, én nem hiszek abban az intézetben nagy valószínűséggel engem is oda zárnának aztán mondhatnám nincs semmi bajom...
- Nem kell sajnálnod, semmi baj, megijedtél ennyi az egész. Nem kell elmenned, jobb lesz ha maradsz. Inkább azt mond meg éhes vagy-e. Mikor ettél utoljára?

Látszik a lányon, hogy bár már elhiszi, hogy én vagyok azért meglepődött, nos igen még én magam is meglepődtem a mostani reakciómon, ha így összehasonlítom a hidegvérrel való lövöldözésre, vagy éppen azzal ahogy ennek a vállalatnak a volt vezetőit dobáltam ki az ablakokból. Nem szoktam én ilyen lenni, igaz nem is szoktam senkivel se beszélni, semmiről, csak ami a legfontosabb esetleg. A lány feláll, akkor én is így teszek, már fölösleges guggolnom, hátat fordítok neki és az ajtó felé veszem az irányt.
- Nem kell visszaadnod, ez nem arról szól... valamikor nekem is kedvesnek kell lennem, hogy ne végezzem a sötétségben. Nem csak te vagy ön és közveszélyes, bár én már csak köz. Így nem gond. Vagy ha akarsz felőlem lehetsz egyedül is, tudod merre van a lift...
Kimegyek a fürdőből, nem zavarok már több vizet idebent, felszedem a bakancsokat és elindulok a lakórészen át a konyhába, már éhes vagyok.
- Van esetleg kedvenc ételed? Vagy akármi amit most szívesen ennél?

Elérek a konyhához, körülnézek van-e alapanyag, nos az épp nincs sajnos, nem hoztam ma, de nem is állnék most neki főzni, nincs annyi időm, inkább benézek a hűtőbe találok-e ott valamit és igen találok, emlékeim nem csaltak. Szépen kiveszem az átlátszó edényeket, amit melegíteni kell azt berakom a sütőbe, amit nem kell azt félrerakom.
~ Milyen élete lehetett ennek a szerencsétlen lánynak? Kidobták mindenhonnan meg kihasználták, skizofrén is ráadásul. Arkhamban még normális ételt sem kapott, nem hogy ellátást. És még magamat szoktam sajnálni.
Mikor elővenném a terítéket akkor jön vissza a lány. Bemutatkozik.
- Örvendek Airie. Én Andrew Ramirez vagyok, neked csak Ramirez, az Andrewt annyira nem is szeretem.
~ És milyen különös, csak most tudjuk meg igazán egymás nevét... Mondjuk most már látszik rajta hogy nyitottabb, mosolygós, remélem nem csak hullámzó tendencia...
Előveszem a tányérokat, evőeszközöket, poharakat, szalvétákat és mindent amire szükség lehet két fő étkezéséhez, majd a nappaliba veszem az irányt és ott kezdem megteríteni a nagy asztalt, amíg az étel melegszik.
- Arra gondoltam Airie, hogy vacsorázhatnánk, biztos éhes vagy utána pedig megmérem a lázad, meg kapnál egy neocitránt vagy valamit megfázásra.

Airie felajánlja a segítségét és én bólintok neki, ha akar akkor segítsen, szorgosan hozza is a poharakat, majd leteszi azokat a tányérok mellé, utána pedig az evőeszközökkel foglalatoskodik. Én közben már mennék vissza konyhához, amikor meghallom azt a másik hangot, amit az előbb a fürdőből is hallottam, megfordulok és érdeklődve nézegetem a lányt.
~ Egy villával... szép! Azt hittem csak én vagyok ilyen flepnis, nocsak, nocsak nem vagyok egyedül. Talán ezt az oldalát is érdemes lenne megismerni, valamit csinálni kellene.
Megfogom szépen az egyik ezüst villát, kezembe veszem és lassan magam elé húzom, majd egy hirtelen gyors mozdulattal oldal irányba elhajítom mire nagy sebességgel az egyik falnak csapódik és nagy zörejjel lepattan arról, mintha egy dobókés lett volna. Én úgy teszek mintha mi se történt volna és egy másik villát rakok a helyére. Utána pedig érkezik a kérdés, a kérdés ami sokáig engem is firtatott, hogy miért, miért öltem meg csak úgy a szüleimet. És erre a kérdésre nem könnyű felelni, kétszer is átgondolom, mert az igazságot kell mondanom.
- Sosem szerettem őket. Azért. Csak idegesítettek és útba voltak, teljes mértékben feleslegesek lettek, így megszabadultam tőlük.

A lány az elhajított villa után megy, felveszi a földről és nézegetni kezdi, én közben figyelem, minden apró mozdulatát, hátha felfedezek benne valami érdekeset. A másik hangján kezd el beszélni, azon a zordon és kifordulton, nagyon érdekel a dolog, egy bomlott elmével, egy skizofrénnel társalogni, mindig szerettem volna kipróbálni, erre itt egy teljesen élethű helyzet. Próbálom nem furcsállni a dolgot vagy meglepődni rajta, hanem ugyanúgy kezelni, mint bárki mást, csak kicsit jobban odafigyelek rá, mert hát tényleg érdekel a dolog.
- Nagyon sajnálom, elég rossz lehetett, hogy lelőtték az apád... Anyukád pedig, nos biztos finom volt.
Közben visszamegyek a konyhába és elkezdem behozni az ételeket, hogy majd kirakhassam azokat a tányérokba. Arra a mondatra hogy senki nem állt mellé nem mondok semmit, mellém se állt senki.
- Mellém se állt senki...
Nem tudom miért, de mégis kimondtam.
- Én is az önbíráskodásban hiszek. Részemről nem ítéllek el azért mert sok embert megöltél, én is sok embert megöltem annyira nem érint a dolog. A világban vannak fontos karakterek és egyáltalán nem fontosak, az egyáltalán nem fontosakra nem pocsékolok időt, még igazságosztás szintjén sem.
~ És ez tényleg igaz, amit előbb mondtam. Na de ez a lány akkor nem kicsit veszélyes, ha ennyi emberrel végzett, jobb lesz rá igen erősen figyelni, nehogy még a végén kijátsszon és engem is eltegyen lábalól egy óvatlan pillanatban. Ki tudja lehet már bevett szokásai vannak, hogyan cserkészi be áldozatait stb. De tegyük hozzá mégis csak egy beteg lélek, én látom a két arcát, annyira azért mégsem lep meg a dolog és azért ő is sebezhető. A kádba akarta magát folytatni, ki tudja mi baja lehet még szegénynek, jó lesz kivizsgálni. Úgy érzem magam mint egy profi pszichológus közben csak 1-3 könyvet olvastam a témából.
Tányérokba szedem az ételt, majd kihúzom az egyik széket és intek Airienak.
- Tessék ülj le.

Az emlékek érdekes reakciót váltottak ki Airieból teljesen bepöccent és be is kattant egy pillanat alatt, látszott rajta a mozdulatain a tekintetén az egész énjén ahogy eltorzul. A villás incidensre csak pislogtam párat, ez nem semmi.
~ Szóval ez törte meg, gondolom ettől hasadt meg az elméje is, ez volt rá olyan hatással. Érdekes. Ne aggódj volt már rosszabb is? Az úgy érdekes... rosszabb is... elég durva. De nagyon érdekes.
Utána csöndben vagyok csak elkezdem az evést és figyelem a lányt, most már minden mozdulatát, mert hát érdemes, ki tudja mikor vált megint, vagy próbálja magát megölni.
- Nos igen, én örülök nekik, hogy nincsenek a nyakamon, ahogy az egész társadalom is békén hagy. Hogy hogyan választok? Logikus gondolatmenet, végiggondolom a lehetőséget és ezekből következtetek egy egyén fontosságára és szerepére. Mint mondtam sok a jelentéktelen, helyettesíthető karakter és kevés az egyedi, fontos, de ők tényleg számítanak. Már ha nincsenek útban... Akik az első kategóriába tartoznak azokra nem tekintek tárgynál többre, akik a másodikba azokat pedig tanulmányozom.
Gondolkozok kicsit jó ötlet volt-e ezt elmondani, majd látom, hogy Airienak nem nagyon megy az évőeszközökkel evés, nos én kimért és pontos vagyok és figyelek az étkezésre mert hát az a műveltség része, így ez kicsit zavar. Szépen felállok és lassan sétálok mellé.
- I'm not alone with the touch of your hand I am whole again
I'm not alone with the touch of your hand I am whole again
Lassan odahajolok és segítek neki, ha hagyja megfogom a kezét és megmutatom neki hogy kell fogni, és mit kell vele pontosan csinálni. Azután majd jöhet a kés és a villa ha megette.

Airie furán reagál az érintésre pedig én aztán tényleg nagyon normális vagyok nincs ebben semmi rossz, hát nem tudom, én se szeretem ha hozzám érnek, vagy ilyesmi de akkor is... szerintem sokszor bántalmazhatták vagy kényszeríthették, emiatt reagált most így. Kedvesen szólalok meg, mint barát a baráthoz szokott.
- Tudod... minden gyilkos eszköznek van egy alternatív használati módja is. Vagy ahogy mások mondják minden eszközzel lehet gyilkolni...
Elveszem a kezem az elhangzott mondat után, lehet félreértettem de ez egy üzenet volt.
- Én nem akarok semmit lenyomni a torkodon, nem is kényszerítelek, ahogy jólesik, annyit egyél. Csak gondoltam segítek...
És utána már egyedül megeszi ami maradt, de aztán nem kér többet, amit nem értek, nagyon éhes lehet, ennie kellene még, nem szabadna éheznie, főleg ha itt van ennyi finom étel. Nem tűnik logikusnak de valami értelme biztos van, közben hátrafordulok és odalépek az elsősegély csomagért, soha nem értettem mi értelme lehet, egy ilyet pont itt a toronyban tartani, most már rájöttem. Lassan hátrafordulok és ránézek.
- Miért akarsz elmenni? Nem kell elmenned. Amúgy is hova mennél? Vissza az utcára? Oda nem mehetsz... sajnos azt nem engedhetném meg. De ahogy akarod, de nem tartom jó ötletnek, egyáltalán nem. Nem tetszik itt vagy mi a baj?
~ Miért akar elmenni? Persze még egy árva szellemileg sérült lány is bekerül az aurámba és már frusztrált... Hehehehe. Nem csodálom, hogy egyedül kell dolgoznom.

Az elmesélt gyilkosságokat értő bólintásokkal nyugtázom közben pedig gondolkozom és kérdéseket teszek fel.
~ Ezek a dolgok, most tényleg megtörténtek vagy csak kitalálja őket? Nem tudom, bizonytalan. Főleg... na mindegy, de ha tényleg így van jobb lesz vigyáznom vele nem szabad azt a hibát elkövetnem, hogy egy ártatlan, áldozatként kvázi nem veszélyes személyként tekintek rá és alábecsülöm, abból jó nem sülhet ki. Óvatos leszek és akkor nem lesz baj. De akkor is? Ennyi gyilkosságot egy Airie? hmmm..
- Persze egyértelmű, nehogy rosszul légy. Túl sokat eszel aztán visszajön, annak nincs értelme
Várok, nézek, hallgatom a választ és próbálom felfogni, hogy azért nem akar maradni mert nem akar bajba keverni. Mert fél attól akitől azt a pofont kapta? Mégis kitől kapta egy huligántól vagy kitől?
- Na, nehogy már. Nem hoztalak volna ide, ha bajba sodorhatnál ezt beleszámoltam... emiatt ne izgulj. Meg mennyire veszélyesek? Ehehe Hallottál már akármit is rólam vagy a kapcsolataimról? Vajon miért nem... Nem. Nem. Nem. Egyáltalán nem vagyok ijedős ilyen téren.
Közben kinyitom az elsősegély csomagot és megnézem mi van benne, fertőtleníti meg kötszer kellene a kezére, egy gyulladás csökkentő az arcára meg valami megfázásra, ezeket veszem ki belőle, bár igazából ez nem is elsősegély láda mert minden más oda nem illő dolog is van benne.