HPI Corporation

Az ölelés kicsit hosszabbra sikerül mint számítottam, de ez nem is baj, sokkal jobb érzés mint amire számítottam és úgy látom Airie is élvezi. Az elején még szokásos módon vagy húsz dologról gondolkozok folyamatosan de a végére már semmire se gondolok csak ott állok és létezem. Utána pedig felnéz rám és akkor én is a szemébe nézek, amin látom, hogy ő most érezhet valamit, és elméletben sejtem is mi az amit látok.
~ Én nem vagyok profi, de szerintem ez jó jel. Vagy nem. De remélem igen.
Egyszer minden jónak vége van, ahogy ennek az ölelésnek is. Airie elenged és az ágy felé megy, azért fél kezemnél fogva engem is húz, most erre nem lehet mit lépni megyek utána.
~ Aludni, igen, ezt a témát már napok óta boncolgatom, de azt hiszem mostanra értem el azt a pontot mikor már nem bírom tovább. Pont jókor, gratulálok a zseniális időzítésemhez. De legalább már nem a földön akar aludni.
Én is behuppanok az ágyba, aztán oldalra fordulom és átölelem Airiet, kicsit simogatom még de csak lágyan, amíg én magam is elalszok.

Félálomban még érzem, hogy Airie mozgolódik, mondanék még neki valami kedveset de már nem tudok ebből az állapotból visszajönni mert túl fáradt vagyok és elalszok. Kifejezetten nyugodtan tudok aludni, tényleg jobb ha van valaki az ember mellett akit átkarolhat, de sajnos esetemben ez csak annyit jelent hogy nem félóránként ébredek fel a rémálmaimból hanem óránként. Ilyenkor csak kinyitom a szemem pár percre utána visszaalszok, figyelek nehogy felébresszem a másikat.
Egy folyosón vagyok, futok, először valami elől futok, de aztán már csak az idő szorít, tudom, hogy már csak perceim vannak hátra. Hallom egy nagy óra ketyegését, egyre erősebb, ahogy a cél felé haladok, azt hiszem elkéstem végül mégis időben megérkezek. Egy hatalmas város tárul a szemem elé, az épületek szó szerint az égig érnek, és amerre csak nézek magas toronyépületek vannak, az utak egy hatalmas térre vezetnek, mindegyik egyenes mindegyik rendezett. Az egész város fehér és ragyog, az épületek szépek és minden tele van élettel. A téren áll a leghatalmasabb épület, egészen a világűrig emelkedik, tudom mivel én terveztem, ahogy az egész helyet. Amikor éppen megnyugodnék egy nyomasztó érzés fog el, a távolban hirtelen sötét felhőket látok egy vihart, aminek árnyai az épületeket is feketére festik. Egyre közelebb ér ez a vihar, oda kell mennem megakadályozni, elrugaszkodok és már repülök is, a páncélomban van ehhez szükséges rendszer. Odaérek és látom az egyik széles úton zavargás van, az egyik oldalon az én katonáim állnak, felismerem őket, leszállok hozzájuk. Az egész hely hirtelen egy csatatérré változik, lövések robbanások halottak, és már vesztésre is állok. Nem is értem, hiszen nekem páncélos kiképzett katonáim vannak, az ellenségnek meg csak egy össze-vissza foltozott csapata. Aztán ismét érzem azt a nyomasztó érzést és hallom a nyomasztó hangokat is, majd az ellenség soraiban megnyílik a föld és lentről egy alak emelkedik ki, neki fekete páncélzata van és maszkja. Bár nem látom az arcát, tudom hogy pont úgy néz ki ahogy én, és ahogy ezt megtudom felismerem a katonákat is, mind nagyon hasonlít rám csak kisebb, nagyobb eltérések vannak. Tulajdonképpen nem is saját magam vagyok itt a harcmezőn, hanem most csak az egyik részem alakítom és a sok másik részem harcol most egymás ellen. A fekete páncélos alak mellé lép a tömegből egy kifestett arcú katona is, első látásra meg lehet állapítani, hogy őrült. Azután még egyszer érzem a nyomasztó érzést, és apró kis lényeket látok, egysejtűek, a hangok ritmusára kezdenek el osztódni, végül nagyon sokan lesznek és össze állnak egy élőlénnyé ami csápjait felém nyújtja. Hirtelen megint az utcán vagyok a nagy zűrzavarban, de már nem állnak ott az ellenfelek helyettük egy nagy fekete amorf füstszerű lény lebeg, úgy néz ki mint egy csontváz és az egyik kezében tartja Airie öntudatlan testét. Amint meglátom oda rohanok nem is akadályoz semmi, de mikor megérinteném a lányt az hirtelen pukkan egyet és lángokká változik majd a csontváz keze bezárol és engem elfog. Utána már nem tudom mi történik de olyan mintha megszállna engem. Nagyon rossz érzés fog el, hányingerem is van, félek és elkeseredett is vagyok.
Megint felébredek, reggel van már rég, talán délelőtt is, nem fogok többször vissza aludni, nem lenne értelme. Airie még alszik, pár percig csak nézem. Elkezdek gondolkodni mit tudnék csinálni, mi lenen jó ötlet, valahonnan előkaparok egy halvány emléket még egy régebbi emléket, valahol valaki mondta kinek volt akkor barátnője. Bevetem minden ninja tudományom, hogy úgy keljek ki az ágyból, hogy Airiet véletlenül se ébresszem fel. Ha ez sikerült elmegyek a konyháig és extrém halkan előkeresem az alapanyagokat és neki állok ügyködni. Nem is megy olyan rosszul, főleg hogy már egy éve magamnak készítem az ételt. Mikor kész vagyok akkor felrakom a dolgokat egy ezüst tálcára és visszamegyek a hálószobába, hogy felébresszem Airiet.
~ Én se vagyok normális. Honnan a fenéből jutott ez eszembe... Kész őrültség. És ha nem örül neki? Vagy már felkeltettem?

Belépek a szobába és látom, hogy Airie már felkelt, az ablaknál áll maga köré tekerve a takarót és az ablakon néz ki. Nos igen én is sokáig csináltam ezt reggelente meg napközben, mikor először voltam itt.
~ Tudtam, hogy felébresztem, nem vagyok én akkora lopakodó művész... ez nem jött össze.
A tálcát lerakom az asztalra utána pedig odasétálok mellé, én is szemlélem a várost, közben viszont már gondolkodom, mihez kellene ma kezdeni, mert délután itt egy órán át üvegezés lesz, azon kívül még egy megbeszélésre is kell mennem, meg még ezer dolgom lenne, és ezeket most el kellene intéznem. Közben észreveszem, hogy Airie nagyon néz valamit, és még hozzá olyan furcsán néz.
- Minden rendben van? Egyébként ha éhes vagy itt a reggeli.

Látom Airien, hogy valami nincs rendben, valami nagyon nincs rendben vele, olyan hátborzongatóan néz, mintha valami baja lenne, lát valamit amit én nem és ezt nem tudja elmondani. Utána pedig elmegy enni, megint átvált az őrült énjére egy pillanatig, lehet azt látta a előbb, elég nehéz megérteni milyen egy ilyen elme, vagy milyen így élni az embernek az életét, de azért én majd megpróbálom egyszer. Most nem vagyok éhes, nem is ülök le enni, nem is magamnak csináltam inkább csak állok és hol a várost szemlélem, hol Airiet nézem.
- Köszönöm jól. Már ahogy tőlem telik. És te?
Aztán mikor mondja hogy el akar menni egy kicsit gondolkozok, de aztán már nem látom értelmét, hogy itt tartsam.
- Rendben, ahogy gondolod. Nekem is van pár elintézendő ügyem mára... De, ha akarsz bármikor visszajöhetsz. Én örülnék neki.

Airie nem eszik sokat, tegnap este sem evett, nem tudom miért, talán ennyire rossz lenne amit csinálok? Nem hiszem, mert én azt mégis csak érezném ha rossz lenne, szóval lehet csak tényleg nem éhes. Ő is jól aludt, nem álmodott, tehát mélyen aludt, ez jó így legalább kialudhatta magát, ennek örülök. Aztán miután végzett az evéssel elkezd készülődni, pakolni, ennek annyira már nem örülök, sőt egyáltalán nem, de nem vigyázhatok rá mindig, ezt fel kell fognom. Így csak némán nézem.
- Ugyan semmiség, ezért nem kell hálásnak lenned. És ne aggódj én se foglak elfelejteni.
Oda jön és megölel, búcsúölelés ez érzem, és én már megint nem tudom, hogy most ez jó vagy rossz vagy hogy mit kellene tennem, nem szeretem ezt az érzést, összezavar. Az a szürke egyenruhás tiszt, aki tegnap még egész jól kezelte a helyzetet, ma véletlenszerűen nyomogat gombokat az irányító panelen miközben már vörösen villognak a fények és szól a sziréna. Ennek eredményeképpen ha Airie engedi akkor a búcsú ölelés mellé egy búcsú csókot is kap. Utána pedig kikísérem egészen az utcára.

A csók nagyon kellemes, most már értem miért csinálják az emberek, nem a nyálcsere és az immunrendszer fejlesztésének céljából, de nem ám. Ez életem első csókja, szóval ezért ez most nagyon különleges nekem, nameg a lángok miatt is egyedi, amik kellemesen melegen ölelnek körbe, na ez azért már nem mindennapi dolog! Fel sem fogom már véget ért és Airie kirepült az ablakon, mint valami tűz Istennő, lenyűgöző.
- Hát elment...
Aztán az agyam hirtelen mindent feldolgoz, és teljes nyugodtsággal fordulok meg és megyek vissza a szobába, hogy mindent elpakoljak és rendbe tegyem az egész lakást, mert most egy időre itt hagyom miután kész az ablak cseréje. Közben hallom Ghost hangját a fejemben, ahogy gratulált a teljesített feladatért, írjam fel nyugodtan a trófeákhoz.
~ Na igen, ma kell mennem arra a bizonyos üzleti megbeszélésre.