HPI Corporation

Némán hallgatom amit Airie mond, ezt már komolyan veszem, valóban nem ismerem őt és ő sem engem ez igaz, így kell egymáshoz viszonyulni, ez fontos. Hamarosan komolyabbra vált a hangnem és elhangzik Bane neve is, hogy ő neki dolgozik, majd azután nem sokkal Batman is bejön a képbe, valamint a világ lángokba borítása.
~ Bane, na ő aztán tényleg nagy kaliberű bűnűző, nem jó cicózni vele, nem az az őrült fajta... inkább maga a terrorizáló erő. Szóval neki dolgozik nos, roppant érdekes információ, itt van velem Bane egyik embere, nem a szokásos izomállat, de ez csak pozitívum lehet. És még Batman is figyeli, ismeri, találkozott vele... pont ezen az estén, az nem jó, mert akkor lehet, Batman most is figyel minket, sőt engem is külön figyel, annak nem örülnék, hiszen rengeteg időt öltem bele az álcámba, hogy a háttérben maradhassak, semmit ne lehessen hozzám kötni. Bane és Batman ilyeneket nem szoktak csak úgy kitalálni az emberek, alapja kell, hogy legyen. Lehet ez a lány mégsem olyan elesett mint látszik és talán az egyik megérzésem is helyes, veszélyesnek kell lennie, nem is kicsit, pont ezért használják mások ki. Meglátom mi sül ki ebből.
Gondolatmenetemmel végeztem, arra, hogy én mit nem érdemlek meg nem tudok hogyan csak egy mosollyal reagálni, persze pont én nem érdemlem meg. Utána hozok egy pohár vizet, viszem a három pirulát és lassan az ablakhoz sétálok én is.
- Igen most már értelek. Nem könnyű a helyzeted, Arkham aztán Bane aztán Batman is, a skizofrénia, árvaság, kihasználtság, kitaszítottság. De én csak segíteni szeretettem volna, hogy ne keveredj bajba, vagy ha már abban vagy... nos mindegy. Engem meg nem kell belerántani a bajba, általában magamtól ugrok bele fejest... ha érted mire gondolok. De ahogy akarod.
Várok kicsit, mikor eszembe jut miért is jöttem ide.
- Tessék itt vannak ezek, jók megfázásra, az arcodra és persze a kezedre is.
Átnyújtom neki a vizet meg a tablettákat.

Meglepő ennek az egy énnek is a váltakozása, néha nyugodt és komoly, kimért, illedelmes, máskor meg egyik pillanatról a másikra lazára veszi, én nekem ez nagyon fura, talán meg akar téveszteni. Miután elvette a poharat én karba tett kézzel szemlélem a várost, Airie is ott áll mellettem, erről valamilyen filmből jut eszembe egy kép, tetszetős a látvány. Nem szólok semmit a maga elé mondott dolgoknak, igen meg van a titka erre már rájöttem. Megvárom amíg elmondja az utolsó mondatot, azután a városra meredten teljesen hidegen válaszolok.
- Nagyobb terveim vannak ennél a városnál. Nem vágyam felette uralkodni, én valami hatalmasabbat szeretnék egyszer. De az nem most lesz.
Elgondolkozok egy kicsit, az egész városon, Gothamon, a történelmén, a nemrég történt eseményeken, a jelenlegi helyzetén.
- De ez a város... kíváncsi vagyok mit kezdenél vele.

Az ácsorgásnak, a feszítésnek és a város látványának meg van az a hangulata amit mindig is szerettem érezni, azt az epikus nagyságot, ami csak egy érzés, még is ott van. Szemlélem minden apró rezdülését a fényeknek, minden mozgást, néhány járművet tekintetemmel is követek. Közben hallgatom Airie ötletét, meglep nagyon meglep, mert bár a maga beteg módján rendkívül közel áll az én ötletemhez, sőt szinte ugyanaz csak egy-két dolgon változtatnék.
~ Káosz... igen, várjunk ezt hangosan is gondolhatnám.
- Káosz. Igen. Zseniális az egész várost egyetlen nagy hatalmas zűrzavaros területté változtatni ahol folyton harcok dúlnak és soha sincs nyugalom. Soha sincs megállás, mindig történik valami. Életek kezdődnek és véget érnek, a béka már csak egy elfeledett fogalom. Senki nem tudja miért, de mindig harcolnak...
Kivárok még néhány másodpercet mire kimondom.
- Gondoltál már bele egy soha véget nem érő háborúba? Annak szépségébe? Valamibe, ami több az egyszerű hatalomnál, vagy káosznál? Normális ember azt mondaná rá, hogy őrültség, de ha megértené amit mondok, rájönne milyen jó is lenne az valójában. Egy olyan világ ahol nem vagy szabályok által megbéklyózva és ahol tényleg saját sorsod kovácsa lehetsz.

[color=darkred]Mosoly. Ó az a mosoly mely arcán ül és mégis az enyém! Érzem ahogy letaszít az őrület pereméről bele a káosz feneketlen hasadékába. Látom tekintetét az ablakban, azt melyben ég a város. És ő boldog. Boldog a maga módján...
- Igen. Ez lenne az én világom. Ez lenne a mi világunk. A mi bosszúnk. Az igazságunk. Hisz miért ne érezhetné a várost azt ami mi éreztünk Szerelmem annyi éven át? Miért ne érezhetné? Elfordult tőlünk és letaszított a káoszba. Hát mi miért ne tehetnénk ugyan ezt vele? Érezze, tudja milyen az, mikor a káosz fogja az egyik kezünket a magány pedig a másikat. Káosz... gyönyörűséges lenne - mondja ki jéghideg nyugodtsággal. Elhallgat. Némán figyelte hosszú ideig a várost, mintha már nem lenne több mondanivalója.
Pedig én nagyon jól tudom, hogy sokat mondana még. Nagyon sokat. Most mégis hallgatott s még engem se engedett be elméjébe. Ez eléggé nyugtalanított, mert soha nem történt még ilyen. Olyan furcsán érzem most magam. Ő túl nyugodt, én pedig nem... Valamit forgat a fejében. Valami rosszat.
- És... hogy szeretnéd uralni a világot? Mi a terved? - kérdezi nyájas hangon, mely számomra is felettébb hátborzongató.
- Bane azt hiszi hogy a markában vagyunk de az igazság az hogy ez teljesen fordítva van. Bármikor el tudom taposni őt, semmi nem marad belőle. Ő ezt nagyon jól tudja. De akkor is megpróbál rettegésben tartani. Nem is baj. Ez is csak a tervem része- mosoly, ismét az a jéghideg mosoly. Kezét lágyan Ramirez vállára helyezte, mintha barátok lennének. De tudom hogy őt is csak ki akarja használni. Tervének egy részévé tenni.
- Azt hiszem mi jól kifogunk jönni egymással...

Hallgatom Airie eltorzult gonosz énjének a mondandóját, jó hallgatni ahogy hangosan elmélkedik és a város megbüntetését hozza fel, hisz ha vele is ezt tette a világ, akkor ő miért ne adhatná ezt vissza? Primitív bosszúnak tartom én ezt, de valahol megértem. Aztán meghallom azt ravasz kérdést, félig enyhén gúnyosan elmosolyodok.
- A tervem része, hogy mások 'terveket' gyártanak nekem, így a részletekre nem kell figyelnem. Csak a célra.
Megvárom amíg elmondja, hogy csak kihasználja Banet és valójában erősebb nála, és el tudná pusztítani, húha ez azért keményen hangzik, lehet ez a lány sokkal veszélyesebb mint hittem. De akkor is úgy érzem még mindig van előnyöm. Mondjuk nem tudom miért mondta el, így bennem is gyanút kelt. Az érintés után lassan oldalra fordulok és ránézek, szemeim és egész tekintetem hideg és kegyetlen.
- Én is így gondoltam. Bár én okosabb vagyok Banenél.
Biztosan megérti ezt a célzást, mondjuk nekem nincs bajom vele, az őrült énje is szimpatikus számomra. Elgondolkodva szemlélem a tekintetét, mikor megfogalmazódik bennem egy kérdés.
- Ha nem rántalak ki a kádból képes lettél volna megölni magad?

Az őrült én megismerése roppant érdekfeszítő volt, hogy hogyan gondolkozik és mit miért tesz vagy tenne, nagyon gonosz de ennek meg van a megfelelő oka, utána pedig ismét Airieval találom magam szemben aki láthatólag szenved amiatt, hogy mi történik vele, hogy beteg, sajnálom is őt. Majd pedig a gonosz én megint visszavág elkezdi mondani a normális énnek, hogy nélküle nem ment volna semmire, elhiteti vele, nem engedi szabadulni, roppant gonosz taktika de hatásos. Végül az egész igazán bizarrá válik és amikor már elmondta, hogy igenis megölné utána pedig egy kést látok a kezében, hát egy pillanatra azért megáll az agyam elgondolkodni mi lesz ha ő itt leszúrja magát. Ideje lesz közbelépnem és nem csak figyelnem a dolgokat, mázli, hogy képzem magam ilyen típusú közelharcra is. Mellé lépek oldalról, egyik kezemmel megragadom a kést hátulról és felé taszítom, hogy úgy érezze magába fog szúrni, majd másik kezemmel a csuklóját fogom meg és csavarok rajta, hogy ne tudja belém állítani a kést, ha rájönne a trükkre, kitartom oldalra a kezét a fegyverrel együtt, aztán magam felé rántom. Most le kellene fejelnem vagy alulról megrúgnom de ezt már nem teszem, nem akarom megharagítani, csak lefegyverezni.
- Elég lesz. Kérlek.
Mélyen a szemébe nézek, ha bántani akar akkor megláthatom, ha nem akkor érzelmeket is ki tudok belőle olvasni.

Sikerül a manőver nem öli meg magát, de ez nem nyugtat meg lehet ez még rosszabb is, sőt ez inkább csak valami sokkal rosszabb előjele. És sajnos gondolatom beigazolódik, látszik, hogy nagy küzdelmet vív magával és már olyan mintha nem is érzékelne engem, sőt mintha az egész világot figyelmen kívül hagyná, csak belül csatázna. Aztán elenged és elkezd az ablak felé rohanni, majd kitöri azt, pupilláim tágra nyílnak, szám kinyílik de hang nem jön ki rajta, elkezd zuhanni, utána pedig megpillantom a hatalmas lángfelhőt is, amik körbe fogják a lányt és az szinte átalakul. Nem tudok erre mit reagálni, csak nézem ahogy lezuhan, fel se fogom egyből mi történt.
~ Mi a franc? Én már futottam annak az üvegnek neki fegyverestül nagy sebességgel és semmi baja nem lett, mégis mekkora erővel rohant ez neki? Milyen hihetetlen sebességgel? És azok a lángcsóvák? A semmiből teremtek ott... ez lenne az a rejtegetett titka? Ezért akarja a várost szó szerint is lángokban látni. És most meghalt? Vagy mi lett vele?
Fejem ide-oda kapkodom, nem tudom mit tegyek először.
~ Na ha eddig nem volt gyanús az egész akkor most már az, ez az incidens sokaknak feltűnt, hát igen lehettem volna okosabb is egy őrült lánnyal, tudhattam volna, hogy valami ilyesmi fog történni. A fenébe, össze kell onnan kaparni.
Elindulok az ablakhoz, megnézem mennyire tört ki, majd lenézek, hogy hova esett Airie, harminc emeletet zuhant, te jó ég. A lifthez sietek és elindulok lefelé, valaki hívja a rendőröket vagy a mentőket nem lesz túl jó, gyorsan kellene cselekednem. Amint leérek megkeresem és odarohanok a testhez, bár még fogalmam sincs mit is kellene várnom igazán.
- Gratulálok. Ez is csak nekem sikerülhet így.
Utána látom, nem egy szétloccsant széttrancsírozott vérpacnit és néhány szervet találok, vagy egy halálra zúzott testet hanem egy kínjában síró lányt.
~ Miből készült ez? Hogyan sikerült túlélnie a zuhanást? Mégis milyen erők birtokában van.
- Csak ez hiányzott nekem mára. Te jó ég... gratulálok magamnak, ismételten.
Én nem szórakozok, ideges lettem, megfogom a karjánál, lábánál valahol Airiet és elkezdem behúzni az épületbe, ha nagyon rosszul van, ha még egészen egyben van akkor felkapom és úgy viszem be, engem nem érdekel. Ha meg esetleg semmi baja sincs, amit kétlek akkor gyorsan feltámogatom.

Airie ott fekszik sehol sincs rajta sebesülés csak kisebb karcolások, hát ez nem nyugtat meg már szándékosan pumpálom fel magam érzem, ez nem túl jó. Mindent kezdek magamra venni ennek függvényében a vérnyomásom is nő.
- Igen nevess csak, tényleg nagyon vicces. Hogy csak úgy kiugrasz, hátha meghalsz véletlenül... én meg mit gondoljak?
Közben már igyekszem valahogy talpra állítani, vagy felhúzni, vagy valami, hogy ne a betonon húzzam végig.
- Igen nagyon szánalmas egyetértek. Persze te nem tudsz meghalni, de jó, örülök neki, tényleg. És az üveg? Többe kerül mint... áhh... Igen én sem hiszem el. Tudod én sem hiszem el.
Fejemet vakarom.
- Hát jó, nem nézek rá és szinte hozzá se érek mert az nem illendő. De akkor mégis hogyan segítsek neki? Milyen hülyeség már ez? Lebegtessem a Jedi erőmmel vagy mi?
Mikor kezd magához térni idegességem nem fokozódik már tovább, sőt hirtelen alább is hagy az ideglelés. Visszaváltok normális hangnembe.
- Semmi, csak kiugrottál az ablakon és tűzkirálynővé változtál. - mondom mintha ez minden napos lenne- Igen, te jól vagy már nincs gond, semmi gond. Értem fáradt vagy, mész aludni, nem lesz bajod.
Közben már a liftben vagyunk, karjaimmal támasztom a lányt össze ne essen itt nekem, még mindig ideges vagyok, de már nem mutatom ki.
~ Az a drága ablak... na jó ki lesznek cserélve mindenállóra.
Amint felérünk eltámogatom a vendég-hálószobáig.

Hát nagy nehézségek árán de csak sikerül eljuttatnom őt az ágyig, útközben még az üveg miatt kért bocsánatot, mintha tudná mire gondolok, megfordul a fejemben, hogy talán tudja is mire gondolok de ezt az ötletet elvetem, nem tudhatja.
- Nem gond, úgyis ki akarom cserélni az összeset.
Nagyot sóhajtok, erre nem voltam felkészülve, hogy ilyen fog történni, de már nincs gond csak aludjon el és nem lesz gond.
~ Talán éjszaka is felébredhet rémálmában vagy ilyesmi, ki tudja mi kínozza még, hogy éjszaka felébred és akkor megint kárt akar tenni magában de nem sikerül neki, vagy mégiscsak sikerül neki és csak súlyosan megsebesül, vagy talán meg is hallhat ha az őrült énje túl lő a célon... Figyelnem kell rá, ez alap.
Ott állok az ajtóban, úgy gondoltam megvárom amíg elalszik, egy pillanatra már elszundított így közelebb lépek és betakarom egy takaróval, csak úgy bedőlt az ágyba, szóval ezt a műveletet még nem tudta végrehajtani. De ekkor felébred és beszélni kezd.
~ Oh hát persze a nyuszi. Meg kell keresni... hova is rakta?
- Hozom a nyuszit ne aggódj.
Kimegyek a nappaliba és a nyuszi után kezdek keresgélni, hamar megtalálom, az egyik szekrényemhez megyek és kiveszek onnan egy táblagépet, utána még felkapok egy széket a konyhából, annak lábával eltalálom az egyik villanykapcsolót. A plafonból áradó fény halványulni kezd, végül már csak az egyik szobában van halvány világítás. Bemegyek a szobába leteszem a széket az ágy mellé, ráülök majd a nyuszit óvatosan odaadom Airienek, ha már alszik csak mellé teszem.
- Tessék itt a nyuszid.
~ Nah, akkor én most a táblagépen intézek pár üzleti dolgot, meg játszok kicsit amíg Airie el nem alszik. Ha már elaludt gyorsan kiszaladok felrakom töltőre a táblagépet lezárom a lakást, ránézek az ablakra majd hozom a laptopot és leülök ide az éjjeliszekrényhez és Starcraft 2-zök reggelig. Majd holnap pedig jöhet az ablak cseréje és egyebek. Ez a terv.

Airie láthatólag nagyon örül a nyuszijának és meg is nyugszik tőle magához húzza és hamarosan el is alszik, ezúttal kicsit mélyebben.
~ Nekem is volt egy plüss állatom egy macim, ha jól tudom már rég nincs meg hat éves koromban kidobtam, mert már nem volt rá szükségem, pedig nagyon szerettem. Ő meg, heh velem egykorú lehet és még mindig ilyenekkel alszik? Ennek oka mi lehet? Hiányozna neki valaki, valakit pótolni akar a nyuszival? Szeret hiány? Vagy csak egy berögzült mánia, megszokás? Ki kellene majd derítenem.
Közben én már elküldtem két három gyorsan megírt levelet és megrendelést, átutaltam három nagyobb összeget meg egy kisebbet is. Vannak dolgok amit a helyettesem nem tud a beleegyezésem nélkül megtenni, havonta szoktam ezeket intézni, de jobb ha most megcsinálom, később nem kell. Elintéztem még azt is, hogy holnap jön az új üveg lap a másik helyére.
~ Hopp elaludt. Most jöhet a második szakasz.
Felállok a félhomályban kiviszem a gépet, felrakom tölteni, alig merült le de én akkor is feltöltöm, majd előszedem a laptopot meg egy fülhallgatót, és visszatérek a szobába, menet közben az ablakot is elemezgetem a szememmel, a szilánkok kifelé zuhantak, nem kell söpörni. Lepakolom a dolgokat az éjjeli szekrényre, oda húzom a széket, fél szemmel még mindig tudom figyelni Airiet, nincs gond. Elindítom a játékot és belevetem magam.
~ És ez most megy reggelig, vagy amíg WC-re nem kell mennem, vagy amíg el nem alszom itt a gép előtt. Bár igaz még három napig simán bírom, szóval nem lesz gond.

Hallom, hogy Airie halkan énekel valamit álmában, elkezdek figyelni rá, álomban vagy félálomban van, kíváncsi vagyok mit énekel, és milyen az álombeli aktivitása, lehet hogy beszél és elmond olyan dolgokat a tudatalattija amit normál esetben nem, sokszor maradtam már fent alvó emberek mellett.
~ Igen egy szebb világ... nekem itt van a szebb világ, itt látom a szememmel a gép monitorján a képzeletem még tovább színezi és tökéletesíti. Bármikor be vagy kiléphetek...
Közben Airie felébred, körülnéz nem tudja hol van szerintem azt se tudja mikor van, nem is nézek rá inkább kattintgatok, tudom, hogy félálomba van és nagy eséllyel reggel nem is fog emlékezni erre, de azért válaszolok.
- Pedig én itt leszek, megígértem. Maximum ha nagyon fáradt leszek elmegyek aludni, de reggel akkor is itt leszek.
Airie visszaalszik majd elkezdenek pörögni a tízpercek, hozom szokásos szintemet és mindenkit sorba legyőzök, már kezdem unni, más játékokkal is játszom, de azokat is unni kezdem, hiába játszok online már nincs is igazán kihívás. Emiatt elindítok egy egyszemélyes szerepjátékot és nekifogok ott a küldetéseknek. Aztán szemem lecsukódik és sokáig nem nyílik ki, majd hirtelen felébredek, majdnem álomba zuhantam. Gyorsan kikapcsolom a gépet, Airie kezét kedvesen elveszem a térdemről, még egyszer megnézem jól van-e, nyusziját elveszem arca elől, hogy kapjon levegőt, majd kimegyek a fürdőszobába és fogat mosok. Végül megyek és lefekszem az ágyamba, nem kell fény kívülről tudom az utat, ledobom a felesleges ruhákat, felveszem az alvásra használatos alsónadrágom majd hasig betakarom magam, a plafont nézem amíg el nem alszom.
~ Holnap edzeni kell, súlyzóval is, intézni az üveg cseréjét, megtervezni az összes üveg cseréjét, meg gyakorolni küzdősportot. Három napja nem aludtam... uh...

Sokáig nézem a plafont és gondolkozom, soha nem tudok jól aludni maximum csak hét órát de inkább ötöt szoktam aludni, azt se rendesen hanem félálomban és miután lefekszem egy óráig csak fogaskerekek fogaknak az agyamban, na igen mindennek meg van az ára. De ez a tulajdonság juttatott oda ahol most vagyok, és ennek örülök.
~ Egyszer majd kifejlesztem azt a technológiát ami az alvást szükségtelenné teszi. Sokkal több ideje lesz az embereknek.
Lépéseket hallok és talán mintha látnék is valamit, rögtön arra gondolok, hogy valami ninja vagy orvgyilkos mászkál ilyen macskaléptekkel a házban, csak szememmel nézelődök, de nem mozdulok meg, hallgatózok várom mi fog történni. Meglátok egy alakot a félhomályban, de nincs gond egy takaró van nála meg egy nyuszi, tehát Airie lesz.
~ Alvajáró is lenne? Miért alszik a padlón, miért az ajtóm előtt? Nem logikus. Vagy talán csak hiányolt? Nem kellett volna otthagyni, tudtam én. Nem vagyok én ma normális.
Felülök az ágyban, arcomat tenyerembe temetem, megdörzsölöm a szemem, kicsit kiszáradt a szám, de ez most nem érdekel. Felállok és odasétálok Airihoz, gyengéd érintéssel, próbálom felébreszteni.
- Airie. Airie ébredj.
Megvárom amíg felébred, kinyitja a szemét vagy ilyesmi.
- Miért alszol a földön? Miért pont az ajtóm előtt? Na gyere visszaviszlek a szobádba ha nem gond...

Felébred és elmondja, hogy túl szokatlan neki ez a kényelmes ágy, hát igen talán túl kényelmes is, magam terveztem és gyártattam le, nem elég hogy tényleg jó nagy de még kicsit bele is süllyed az ember így aztán lehet már zavaróan kényelmes. Bár nekem ez soha nem volt gond.
~ Nem szeret egyedül lenni? Hát de csak aludnia kellene, semmi több, utána meg holnap majd csak alakulna valahogy. Nem értem miért érzi magát egyedül, pedig most nincs egyedül. Meg nem akart felébreszteni, na most miért nem? Ha valami gondja volt... Egyáltalán minek mondja ezeket nekem?
Megfogja a kezem, nem tudok erre reagálni, nem tudom minek fogta meg, nem volt logikus, nem sokszor fogják meg a kezem, kicsit zavarba jövök. Felállok én is vele együtt és a félhomályba nézem az arcát, ő meg egyszer csak átölel, megint nem tudom mi van, fenének ölelget. Nem mozdulok, senki sem ölelt meg, már kisgyerekkorom óta, nem is tudom erre mit kellene lépnem.
~ Ha egy oroszlán támadna rám bezzeg tudnám mit kellene csinálni, de most.
Aztán valami történik bennem tudat szinten.
Szürke egyenruhás tisztek dolgoznak egy hídon, jönnek-mennek pötyögnek számítógépeken, kint az ablakok túloldalán a világűr csillagai láthatóak, egyik tiszt se akar semmit kezdeni a helyzettel, aztán hirtelen kinyílik az ajtó belép egy alak aki a hasomásom, ahogy az összes itt lévő is. Odasiet az egyik számítógéphez bedug egy kártyát majd ezzel el is intézte a dolgot, átveszi az irányítást.
Lassan átölelem őt és magamhoz húzom, hogy érezze nincs egyedül. Ez reflexszerű nem tudom miért csinálom.
- Nem vagy egyedül. Ne aggódj.