Kertes házak és annak környéke

Itt található Gothamnak annak része, ahol a családi kertes házak szinte végtelen utcái terülnek szét. Óvoda, iskola, kórház és néhány üzlet, valamint játszóterek és parkok teszik idillivé az egész helyet. Az emberek legtöbbje kocsival járnak a belvárosba dolgozni. Van itt egy kis rendőrség is, bár a bűnözés ezen helyen minimális.

Előzmény:A Külváros

Dr. Arkham utasításait követve, és a megadott címhez tartva magad megérkeztél Gotham város annak részére, ahol a rossz gondolatot sem lehet elképzelni. Leszállsz a buszról, s mintha egy teljesen más világba kerültél volna. Még a vihar is kellemesnek tűnt, mely csak meglocsolja a földet, erőt és életet adva neki. Kellemes a levegő is, felfrissíti tüdődet és elmédből teljesen kitoloncolja azokat a rémes árnyakat, melyek Arkhamban tapadtak rád. A macskaköves járda csalogatva húzódott előtted. Ahogy haladsz, láthatod hogy minden szomszéd füve egyformára van nyírva, az ablakok alatt is szinte egyforma virágbokrok vannak. Olykor egy ház mégis kisebb, a másik nagyobb, de mind tágas verandával fogadja az érkezőt. Ritka az olyan család, akinek ne lenne még egy emeletje, függetlenül attól, menyien laknak egy házban. Magad sem tudod meddig haladtál, figyelted a házak sorszámát, kerested az, amely számodra volt a legfontosabb mind közül. Majd hirtelen megláttad a távolban...
Két hatalmas diófa árnyékába burkolódzott, reménykedve hogy sosem fogja őt senki meglelni. Már messziről is olyan állapotban volt, amire nem igazán számítottál. A tetőről megannyi cserép hiányzott, minden ablak be volt deszkázva, az ajtó is. Egy kis veranda fogadott téged is, az a fonnyadt és száradt virághalmaz, ami már inkább kusza gaz bozót, egykor csodaszép kert lehetett.

Ha megkerülöd a házat, egy nagyobb udvar fogad téged. Egy fa, melyen rozoga hinta lóg. Ha valaki ráülne, nyilván már szétesne alatta. Gazzal benőtt homokozó egy kis csúszdával, elkorhadt fából álló amolyan kis játszóház. Ha jobban szétnézel, a verandán meglátsz egy odaszáradt vérfoltot. Hogy miért nem tűnt el? Egyszerű. Bármilyen víztől fedi a veranda teteje. Hatalmas üvegezett ajtó nyílik be, rajta kisebb ujjak lenyomatai. Félre van húzva az ajtó, mely annyira piszkos, hogy ha nagyon is szeretnél, nem látsz be a házba rajta keresztül. S a nyitott ajtón se nagyon, elvégre bent olyan sötét van, mintha ismét Arkham folyosóin járnál. Már csak rajtad áll, veszed e a bátorságot belépni, vagy eliszkolsz mint egy gyáva nyuszi...

Számítottam a ház minőségére, hiszen nem lakja be senki, csak néha pár hajléktalan, és a vihartól menekülő patkányok, és egyéb rágcsálók. A véres ujjlenyomatok beszélnek: vagy itt volt, vagy itt van jelenleg is . Egy percet töröm a fejem rajta, hogy belopózzak, vagy csábítsam el az ajándékokkal, hogy talán megszelídülne, de inkább a belopózáson maradok. Egyik kezemben a fenyegető sokkoló, és a másikban a bokszer. Így egy kicsit biztonságban érzem magam, és az is megnyugtat egy kicsit, hogy ilyen szép környezetben vagyok, kivéve ezt az eléggé gyanús házat. Szóval elindulok. Lábamat lépésre emelem, és a kezeim most az arcom előtt védekezésképpen. Belépek az ajtón. Ami elém tárul, érdekes panorámát nyújt. Szürkés-zöldes festék a fadeszkás falon, lehet látni, hogy az első, és utolsó mázolat a házon. Ezt még tarkítja a nagy mennyiségű vér, ami helyenként kézlenyomatban jelenik meg, vagy cseppekben. Halk léptekkel indulok meg a ház folyosóján, ami teljesen egy falig vezet, és balra, és jobbra szobák ajtaja tátong. Nagyon ébernek kell lennem, hogy a szobák rengetegjében el ne érjen a halál. Mivel nincs senki a folyosón, etért az első szobába megyek, balra. Először megnézek minden szobát, és ha nincs itt A lány, akkor átvizsgálom a terepet. Egyenlőre az a lényeges, hogy ne várjon váratlanul nyomkövetés közben meglepetés, például egy kés a torkomhoz, vagy éppen lehetséges, hogy a torkomba.

/Megkérlek hogy ne helyettem írd körbe hogy néz ki a ház, mert egy konkrét játékos konkrét házáról beszélünk, amit a bővítésében már megírta, hogy néz ki /

Ahogy beléptél a sötét házba, minden árny rád vetette magát. A nyomasztó falak sötéten és pusztán álltak helyükön, mintha Arkham belső folyosóit helyezték volna el ide. Orrodat undorító patkány és dohos szag üti meg. Bent haloványan látsz. Egy nagyobb helyiségben találod magad, ahol egy hatalmas, fekete szárnyas zongora terül el. Billentyűzetei megsárgultak a piszoktól és időtől, mégis látod rajta, valaki nemrég játszott rajta, ahogy ujjai letörölték róla a port. Bal feleden a lépcső felfele, mellette egy nagy óra. Nem működik, nem mutatja már az időt. Csak áll és néz maga elé. A zongora mögött a nappalit találod. Molyrágta kanapék, egy asztal. A szőnyeg is már inkább cafatos, nem lehet beazonosítani, hogyan is nézett ki valójában. Törmelékek halmaza fogad téged. Ahogy lépkedsz, a hatalmas porban kisebb lábnyomokat pillantasz meg, melyek az emeletre vezetnek. A lépcső korhadt volt már egy kicsit, óvatosan kell rajta járni. A falakról lejött a vakolat, kisebb-nagyobb halmazokban hevertek szanaszét. A lépcső mellet ott volt a konyha. Piszkos és szakadt függönyök lógtak a bedeszkázott ablakokon, a konyhai fapadló már felmállott néhány helyen. A bútorok szétnyitogatva, üres üvegek és üvegszilánkok hevertek mindenhol.

Ha úgy döntesz, felmész a sötét emeletre, óvatosan kell lépkednek, nyikorgó lépcsőfokok fogadnak téged, melyeknél nem tudod, mikor törnek be alattad. Ahogy felérsz az emeletre, s próbálkozol kinyitni bármelyik szobának ajtaját, mind sikertelen. Be vannak zárva. Csupán a folyosó végén van egy ajtó, mely nyitva áll előtted, hívogat téged. Ahogy közelebb mész, a folyosón régi játékokat találsz. Plüssmackó, kirakó kockák, zsinóron húzható katicabogár. Már-már reméled, hogy a lány tényleg itt van. Hogy itt játszik és a szobájában alszik, s neked nem lesz más dolgod, mint meggyőzni valahogy, hogy menjen veled.
Bekukkantasz a szobába, nagy csalódottságodra nincs bent senki. Csupán az üres szoba fogad téged. A falakon tapéta, mely néhány helyről már lejött. A tapétán virágok vannak, de a kosztól már nem lehet behatárolni, hogy milyen színűek voltak. Egy ágy, melyen Disney hercegnős huzat van. Egy nagy, rózsaszín plüss unikornis pihen az ágyon. Egyik sarokban számtalan játék. Egy nagy babaház, legalább a mellkasodig ér. Benne babák, berendezés, szépen minden elrendezve, érintetlen. A polcokon kislányos játékok pihennek, mesekönyvekkel együtt. Az asztalon szanaszét rajzlapok és ceruzák, néhány rajz egy kisebb faliújságon díszeleg. Egy olyan szobában találod magad, amit szerető szülők készítettek eggyetlen szerető lányuk számára.

Miután felmentem, és benéztem a gyerekszobába, egy kicsit lekonyul a kedvem, hogy nincs itt, amúgy is túl könnyű lett volna ha egyből megtalálom. Belenézek a babaházba, és még meg is vizsgálom az egyik bábut. Biztosan drága játékház, és ebből is látszik, hogy ha nem történt volna semmi tragédia Airie apjával, talán egészséges lenne, és egy jól felnevelt életet élhetne. Az ágyat is megnézem, le is ülök óvatosan, hogy le ne szakadjon az emelet. Rozsdás rugói nehézkesen nyújtóztak ki hosszú álmukból. Ránézek az elég vacak fapadlóra, ami már rohadásnak is indult, és helyenként vérfoltok színesítik. Kár, hogy már megint elfelejtettem hozni fiolát a vérvétel miatt, de végül is felesleges lenne, ez biztosan Airie-éjé. Még megvizsgálom a szekrényeket, amik hasonló állapotban alusszák álmukat használtan, mint a többi berendezés. Ha nem találok semmi érdekeset, akkor vissza megyek a zárt ajtókhoz. Nagyon érdekelnek, hogy mik vannak ott mögöttük, ezért egyet fel si szeretnék tárni. Csak egy lehetőség van berúgom. Ha sikerült, akkor szétnézek ott is. Szerintem az összes bezárt szoba üres, de próba szerencse. Már nagyjából átnéztem a házat és megállapíthatom, hogy nincs itt a lány. Egyszer csak eszembe ugrik, hogy hol tudna elbújni, vagy fontos dolgokat elrejteni: az ágya alatt. Én is kiskoromban ott rejtegettem legféltettebb kincseim, és egy elmebeteg tizenhét évesnél sem lehet másképp. Utána még szétnézek a nappaliban, ahol már jártam, és újból megvizsgálok mindent... Az a zongora nagyon felhívta a figyelmem. Zongora egy ilyen helyen? Mintha az lenne a rendeltetése, hogy a néha visszatérő Airiécskét, amikor ideges, lenyugtathassa... Talán még én is kipróbálom. Eléggé szeretem a jó zenét, főleg, ha izgalommal van megspékelve. Benézek a húrok közé, talán ott is találok valamit...

A megrohadt csonk látványától, és szagától, elundorodva távolodtam el a lány elhasznált ágyától. Másra is figyelmes lettem, nem csak egy csuklóra, amit már az idő alaposan megviselt. Kiemelkedő érzékeimre hagyatkozom a különös árny miatt, mert mintha egy titokzatos árny nesze zavarta volna meg a vizsgálatomat. Egy pillanatra megszeppentem, tudván, hogy nem egyedül vagyok, de aztán felpattanok a térdelésből, és kicsit roggyaszkodva megközelítem a berúgott ajtót. kezemben a bokszer, és a sokkoló, de próbálom nem feltűnő helyen tartani. Fülemmel hallgatok, és és éber szememmel figyelek az újabb felbukkanó falakra. A szaglásom nem érez semmit, a megszokott bűzön kívül. Zsebemben a zacskó cukorka, és meggyötört rózsa, amikre még mindig úgy gondolok vissza, hogy ez a módszer nem fog bejönni. Ezek mellett még az anyja óvszerben gazdag szobáján, és a lány ágya alatt található levágott kézen eszmélek. Meghalt az úgy szeretett apja, és utána meg az anyja ölte ki magából a lelket. A lány lelécelt, és most itt tart... Csak azt tudom hozzákötni a kézhez a mostani tudásommal, hogy talán megakarta volna enni, de elfelejtette, mint az ő korából a "normálisak" akik néha-néha a kanapé alatt hagyják a kis pizzamaradványaikat. Most már csak az előttem álló folyosóra koncentrálok, ami még nem bonyolult folyamat, hiszen hosszú a folyosó még. Majd a lépcsőnél kell ébren maradnom. Elindulok lefelé, a pincébe, hiszen az infók alapján az egy elég gyanús hely lehet számomra. Egyre jobban szokom a stresszt, egy kicsit jobbnak érzem magam, mint a legelső akcióban.

Érdekes pince, már látom hogy érdemes volt lekukkantani a lány volt alaksorába, és a mostani horrorba illő, már már démoni helységébe jönni. Lábaim megállnak a pöttyös falépcsőn, mely vértől duzzad. Mivel nincs fény, nem tudok tovább menni. Gyorsan körülnézek, és ekkora távolságból megfigyelem a vérfoltokat a falon, és a leülepedő koszt és port a földön, miből az előbb is sikerrel olvastam nyomot. Ezután fényforrást keresek a nagy esetben vértől áztatott falon egy kapcsolót, hát ha van lámpa, mert anélkül én le nem megyek. Ha van lámpa, akkor lemegyek. Először szemügyre veszem a lépcső alatti tárgyakat, nehogy onnan lerántsa a lány a lábam, ha talán ott van, hiszen kiskoromban, is nagyon féltem a lépcső alatti, árnyak tárgyaktól. Azután természetesen mindent átfésülök alaposan, de ha ott van a lány, csak rá koncentrálok. Rá fókuszálok csak, és mást semmit. Hiszen erről szól a küldetésem, és csak erre kell odafigyelnem.

Ha nincs lámpa, hát akkor én biztos le nem megyek... Nagyon félénknek tartom ekkor magam, de aztán Batman-re gondolok, ő mit tenne? Aztán rájöttem, hogy elővenne valami kütyüt, és ő lemenne, mert Batman-nél mindig van oda kellő kütyü. Szóval nem mennék le, és ha ez a szituáció következne be, akkor nem tudom mit tennék.... Gondolkodnék, miközben reménykedem, hogy nem fog a lány megfojtani hátulról...

Úgy döntöttem vizsgálatba kezdek a háznak ezen táján is. Egy szétnézésbe került, és találtam is fontos nyomokat. Gyermekrajzok. Ezek sokatmondó rajzok: a rendőrök látogatása óta itt járhatott a lány, mivel a zsaruk begyűjtötték volna úgymond bizonyítékként. A képek többet nem árulnak el, már csak annyit, hogy a lánynak nagy eséllyel vörös haja van, és mikor rajzolta, akkor éppen gyerek formájában lehetett. Biztos emlékek, amik alkották ezeket a szépen kidolgozott rajzokat.
A fénynyaláb, mely most fényt ad számomra elég bizonytalanul világítja meg a helyet, ezért sietősre veszem a tempót, nem akarok egy hiba miatt okozott közelharcba bekerülni. átvizsgálom a roncs pincét, a falat, a padlót, és kinézek az ablakon, ami pont olyan magasságban van, hogy a járókelő lábát lehetne látni. HA nem találtam semmit, felveszem a rajzokat, és jobban átfésülöm a lapjait a füzetecskéknek......
....... Egy pillanatra megállok... talán a hallásommal meghallok valamit, amit amúgy nem szűrtem még ki a látogatásom során. A vízcseppek potyogása, talán a szél enyhe fuvallata, és talán még valami... valami amit még nem vettem észre kezdőként...

Hallgatódzol egy kis ideig, s bizony be kell látnod hogy nagyon bölcs cselekedet volt. Fejed felett lépéseket hallasz. Nehéz súlyával nyikorgatja a padlót, azokról a gerendákról melyek fejed felett húzódnak, némi por is lehullik. A személy aki feletted járkál nem törődik azzal hogy észrevétlen legyen. Lépések, majd megállnak.
- Van itt valaki? - hangos kiáltás, melyet a padló és a falak elnyomnak, csupán a nyitott ajtónak köszönheted, hogy érzékelted a hangot, bár nem tudod biztosra kivenni, hogy mit mondott. Ismét lépések zaja, egyre jobban távolodnak fejed felett. Füleddel tudod őket követni, a pince ajtajához tartanak. Magabiztosak és nehezek.
A pince nyitott ajtaját egy nagy árnyék lepi el, nem engedi teljesen beszűrődni a fényt. Zseblámpa fénye csillan fel, elkezd vele fentről körbekutakodni a pincében. Nem áll szándékában lejönni.
- Van itt valaki? - kérdezi fennhangon ismét, majd a lámpával megvilágít téged is. Nem látod jól az arcát, csak annyit tudsz kivenni belőle, hogy egy nagy termetű, idősebb férfivel találod szembe magad.
- Ki maga? Mit keres itt? Ide tilos csak úgy bejárkálni. Van engedélye? - kérdezi mogorván, nem tetszik neki hogy csak úgy kedvedre "sétafikálsz" a házban. Türelmetlenül ácsorog és várja a válaszaidat.

/Elnézést hogy ilyen rövid lett a reag és hogy ilyen sokáig kellett rá várnod.../

Miután meglátom a férfi egyént, arcomra a csalódottság vetül rá. A férfit csak a nyomozás zavaró tényezőjének fogom fel, és nem is érdekel, hogy ki lehet ez. Legszívesebben elküldeném.
- Oh, jó napot, nem magára számítottam... Engedélyem nincs, viszont engem egyenesen olyan helyről küldtek, ahová tartoznak olyanok, akit most éppen keresek- enyhén blöffölök, de nem is hazudtam nagyot. Ezt mind magabiztosan az arcába küldtem. Tekintetem semerre sem aggasztom az illető arcán kívül, de fejben már gondolkodom egy szökési útra, ha netán valami probléma jönne fel. Erre az eshetőségre csak egy utat látok, még pedig fel a lépcsőn, a férfit leterítem, és el sem kell futnom, mivel ha már elmegy az eszmélete, akkor ez már nyert ügy. A kopogásokból ítélve nincs társa, és a motor zúgását már kiszúrtam volna. Az arcán kívül átnézem a testét, hátha van fegyvere... átfürkészem. A ruhája pedig megmondja majd hogy zsaru-e, vagy nem. A fény beszűrődése az ablakon: remélem kedvezni fog számomra, és ha éppen úgy gondolom hogy lesújtok a fószerre, akkor minden el fog sötétülni... remélem.
A lány, mivel átvizsgáltam a házat, nincs itt. Ha mégis, akkor azzal kell számolnom, megeshet hogy a keresés egy ideig leáll. Először ezzel a férfival kell végeznem. A legjobb lenne ha elmenne. Már nagyon unom ezt a vontatott keresgélést, és szörnyű helyeket, ezért sietősre akarom venni, de sajnos egy fojtában jönnek a zavaró tényezők. A lehetőségek kiaknázva! Most már nyugodt lehetek, hogy ez a férfi most nem fog keresztbe tenni nekem.

Felmérve a férfit eljutok odáig, hogy nem fogom megtámadni. Egyszerű lenne legyőzni, már azért is, mert ne feledkezzünk meg az acél erősítésre a bőröm alatt, ami véd.Gyorsan leakarom zárni a témát, és elhúzni innen, mert hát itt már nincs semmi érdekes számomra.
-Értem, már is megyek, csak azért voltam itt, hogy a lányt vissza juttathassam oda, ahonnan elszabadult. Köszönöm, hogy ennyire aggódik, jól teszi... Már megyek is- és elindultam felfelé a lépcsőn, a kezem már nincs rajta a sokkolón. Éreztem érzékeimmel a halk lihegését, szinte horzsolta a borostás arcát. Láttam, furcsállja a maskarámat, ezért szóltam érte- elnézést, sebesülés...- Közben nyúltam a telefonomért, hogy felhívhassam gézengúzt, hogy idehívassam... kicsöng...
- Szia gézengúz! gyere a kertes házakhoz! ott megtalálsz... mondom az utcaszámot...- és leolvastam a legközelebbi táblát, amit az ablakból lehetett látni...

Odamegyek gézengúzhoz, hogy beszéljek vele, és tisztázzak pár dolgot a fejében. Miközben baktatok felé, elfojtott nevetéssel köszönti édes mostoha apját, aki jelen esetben én vagyok.
- Szia Mobster! Látom, még most is vannak komolytalanságaid- és megint a visszafojtott kuncogás.
- Nagyon vicces... -és lecsuktam a zenélő dobozkát, majd biztos helyre tettem. John bácsi nevét memorizáltam közben- Na indulás, út közben elmesélek mindent!
- Oké, de tudod, hogy meg kell csinálnod a házimat a szolgáltatásaimért?! - Újabb kuncorgás.
-Hogy te milyen idegesítő vagy Gézengúz!- Közben elmosolyodtam, hiszen úgy szeretem mint saját gyerekem. Én adtam neki mindent, amije most megvan... A házit pedig viccnek szánta hiszen nem is jár iskolába.
El is indultunk a nyugati dokkokhoz. Út közben mindent elmeséltem, ezt a hosszadalmas, és nyugadalmas akciót, és még az is belefért, hogy elkészültek a harci autónk tervrajzai. Mondtam neki, hogy az a tervem, hogy miután megtaláljuk, oda adjuk neki a dobozkát, aztán majd megkérdezem, hogy hogyan is szabadult ki Arkhamból, majd a helyzetnek megfelelően vagy elviszem, vagy inkább otthagyom, nem akarom hogy szenvedjen még, eleget kínozta a sors... Lassan megérkezünk...

Épp most értem haza a munkából. Nem vagyok valami fáradt, de hát valljuk be, a könyvtár nem épp a legfárasztóbb munkahely. Melegítek magamnak egy mirelit pizzát, és közben bekapcsolom a TV-t. Csak a szokásos szennyet adják: valóság show-k, politikai vita műsorok, szappanoperák. Mivel ezek a műsorok nem érdekelnek, ezért ki is kapcsolom a televíziót, és csendben elfogyasztom a vacsorám fennmaradó részét. Vacsora után nem sokkal lefekszem az ágyba, és rögtön el is alszom.

Az éjszaka közepén furcsa szagra ébredek. Olyan mintha valami égne! Az álom és az ébrenlét határán lebegve arra gondolok, hogy a szomszéd égeti az avart, de gyorsan elhessegetem ezt a gondolatot, mert rájövök, hogy ahhoz túl késő van. A szememet még nem nyitottam ki, de még így is érzem, hogy erős fény árad be a szobába, majd nagyon halk pattogás üti meg a fülem! A fejemben összeáll a kép, és azonnal felébredek. Körbepillantva szörnyű látvány fogad: ég a házam!
- De hát mitől?! - kérdezem magamtól - Hisz mindent lekapcsoltam, ami tüzet okozhatott volna!
Benézek a konyhába, de az már menthetetlen, és a füst is egyre jobban terjed! Gondolatok százai röpködnek a fejemben, hogy mégis mitől gyulladhatott ki a ház.

A tűz egyre jobban terjed, és ezzel egyenesen arányosan a menekülési lehetőségek is! Nincs időm gondolkodni, cselekednem kell! Összeáll a fejemben a terv: megnézem a hálószoba ablakát, és ha még nem terjedt oda a tűz, akkor arra menekülök!

- Hála Istennek! - kiáltok fel, amikor meglátom, hogy az ablakot még nem érte el a tűz. Odarohanok az ablakhoz, és feltépem az ablakot. Ekkor robbanás rázza meg a házat, és én kirepülök az ablakon. Ekkor észreveszem, hogy bekövetkezett a legrosszabb: a ruháim is lángolnak! Azonnal elkezdem magamról letépni őket, miközben a szomszédok is megérkeznek.