Saint Anna Gyerekotthon

Esther kedvesen felnevet, de korának köszönhetően ez már inkább kellemetlen károgás. Ráncos arca egy pillanatra kisimul és ismét mintha néhány évvel fiatalabb lenne.
- Tudod Penny, én már sokkal hosszabb ideje éllek, mint ahogy azt mások el tudnák képzelni. Nem hogy csak gyógyító képességgel, de hosszú, nagyon nagyon hosszú élettel is áldott meg a jó Isten - válaszolja neked, kezét lágyan Naomitól kapott sebedre helyezi, de nem gyógyítja tovább.
- Én már lassan 289 éve járok ezen a földön. Gyerekeken segítettem és olyan betegeket gyógyítottam, akiket halálos betegség sanyargatott. De már idős és fáradt vagyok. A világ hirtelen túl gyorsan változik nekem és már nem tudok alkalmazkodni. Itt telepedtem le, Gothamben és már több tíz éve az árvaházakat cserélgetem időnként, hogy senkinek se tűnjön fel, hogy hosszabb ideig élek, mint azt kellene - kicsit elhallgat és kedvesen néz szemeidbe.
- Aki olyan sokáig él mint én, az hamar észreveszi, ha olyan emberekkel találkozik, akiknek képességeik vannak. Ebben az árvaházban csak hárman vagyunk, te, én és Naomi, de kint, a nagy világban számtalan ember rendelkezik képességgel. Valaki jóra, valaki rosszra használja, de vannak olyanok, akik ezt életük végéig titkolják és szégyenlik - kicsit felsóhajt, majd anyai szeretettel simogatja meg arcodat - Én miattam nem járhattál ki. Tudtam hogy van képességed és nem tudod még teljesen használni. Meg akartalak védeni a kinti világ veszélyeitől... - vallja be nehezen, miközben bocsánatkérően néz rád.

Ismét nem tudok szóhoz jutni attól, amiket hallok. Az arcsimogatás jóleső érzéssel tölt el. Ám a mondandó végére érve elkomorodom.
- Azért látta úgy, hogy nem tudom jól használni, mert amióta itt vagyok, nagyon ritkán és titokban használtam, mert féltem hogy valaki meglát. - sóhajtok egyet. - Naomi meg sem érdemelte azokat a kimenőket. A maguk háta mögött folyton piszkálja a többieket és bántja is őket, az erejével.
Elmesélek mindent attól kezdve, hogy az igazgató után a könyvtárba mentem, egészen addig, míg ajtót nem nyitottam. Ebben benne van az is, hogy eredetileg miért voltam a konyhában és hogy miért vettem magamhoz az enni és innivalót. A mondandómból csak a vázás eset maradt ki.

Esther ismét csendben hallgat téged végig, megértő és kedves arccal, de látszik rajta a szomorúság. Mindkét kezét saját ölébe helyezi, úgy szólal meg.
- Sajnálom Penny hogy ennyi mindenen keresztül át kellett menned, de a kimenőket nem én szabom meg. Hiába vagyok itt a legidősebb, legtapasztaltabb, én csak nevelőnő vagyok. Nekem is van felettesem. Tudod... Naominak azért lett elnézve ennyi minden, mert az igazgató unokahuga. Az igazgató nem tud vele foglalkozni, nem is lakhat nála, ezért van itt és ezért nézik el neki mindezt, ezért járhat ki. A többi nevelőnő fél, hogy ha netán egy kicsit ellent mondanak Naominak, ezzel az állásukat kockáztatják. Sajnos nem engedhetem meg neked, hogy elmenj innen. De megígérhetem neked azt, amit Naominak soha nem fogok, ha szeretnéd, ígérem segítek neked gyakorolni, hogy fejleszd az erődet, de csak akkor, ha te is megígéred, hogy csak és kizárólag jó célokra fogod használni. A világnak kellenek hősök. Jó szívű, romlatlan lelkű hősök, kik megvédik őket a rossztól. Mit szólsz hozzá? Ami Naomit illeti, nem lep meg a viselkedése. Sok mindent megenged magának, de ennek véget kell vetni. Szólok az igazgató úrnak, hogy ruházza meg a lányt - Esther nevelőnő felállt és elindult az ajtó felé - De akkor is be kell téged vinni a kórházba. Orvosi ellátás kell a sebedre. Ha én csinálnám meg, túl feltűnő lenne. Nem akarom lebuktatni magunkat. Remélem megérted - mondja neked és már ki is nyitotta az ajtót, hogy indulhassatok.

Ismételten végighallgatom a mondandót, de már rég elhatároztam magam és senki nem tud lebeszélni. Felállok és megyek az ajtó felé. Ezalatt a kis idő alatt kiötlöm azt, hogy miután kaptam ellátást, a kellő pillanatban elfutok, jó messzire.
- Szeretném magammal vinni a hátizsákomat.

Esther kedvesen mosolyodott rád, mintha sejtené, hogy miért is akarod hozni a hátizsákodat, de úgy látszik, jelenleg még ezzel nem fog foglalkozni. Csak bólint, amivel megadja az engedélyt.
- Jólvan, de siess. A többi nevelő tudja, hogy a kórházba viszlek, így nem fognek akadályozni téged. Várlak kint a főkapunál - mondja neked és el is indul a folyosón, hogy elmenjen a garázsba, ahol a Wayne alapítványtól kapott autó található, nyilván hogy kiáljon vele az útra. Mikor elindultál a szobád felé, senkivel sem találkoztál, ami egy gyerekotthonban kissé furcsa lehet, hisz az ember azt hinné, hogy itt a gyerekek csak úgy nyüzsögnek össze-vissza. De nem a Saint Annában, ahol elvárják, hogy a szabályok be legyenek tartva. Így te zavartalanul jutottál el a szobádhoz, melynek az ablaka épp a másik utcára nyílik, hisz a gyerekotthon épp két utca sarkán van.

Belépek a szobámba. Sikerül még beleraknom a hátizsákba egy váltóruhát, ami megegyezik a mostanival. Berakom még a kedvenc könyvemet, majd behúzom a zipzárt és a hátamra veszem. Nem valami nehéz szerencsére, de súlya így is van a hátizsáknak. Megfordulok és elindulok kifelé a szobámból, majd kiérek a főkapuhoz.

Esther nevelőnő a főkapunál ácsorog az autó mellett és rád vár. Mikor meglát téged, kicsit mintha meglepődne, de végül csak elmosolyodik és kinyitja neked a kocsi hátsó ajtaját, majd ha úgy döntesz beszálsz, becsukja. Ő maga is beül, az autóban nincs senki. Egy igencsak modern kocsiról van szó, érzed ahogy az ülés kellemesen meleg és kényelmes, elég sok helyed van hátul. Esther beindítja a kocsit, bekapcsolja a biztonsági övet. Rád néz a visszapillantóba mikor elindultok.
- Te is használd az övet, nem szeretném hogy valami bajod essen. Igazán meglepett, hogy megjelentél. Azt hittem azért mész a hátizsákodért, hogy megszökj. Nem hiszem hogy bent tartanak majd téged a kórházban, de látom erre a lehetőségre is felkészültél - mondja neked mosolyogva, majd bekapcsol egy kellemes zenét, de nem túl hangosan, hogy esetleg tudjatok beszélgetni.
- Miért akarsz ennyire megszökni? Még egy felnőtt ember számára is nagyon veszélyes a város. Főleg Gotham. Egy olyan fiatal és szép hölgyeknek, mint te különösebben - szólal meg aggódva egy kis idő után, hogy ne üljetek a kocsiban saját gondolataitokba merülve.

Egy kissé furcsállom, hogy máris elfelejtette a nemrég mondott beszámolómat, ami tartalmazta az eredeti okot is a konyhában levésért, vagyis az étel és innivalógyűjtés. Vagy legalábbis talán valami más köti le a figyelmét. Bekapcsolom az övet, miután magam mellé raktam a hátizsákot.
- Tudhadná... Anya sírjához akarok elmenni. És elegem van a bezártságból. Azt hittem, hogy egy árvaházba kerültem, de kiderült, hogy egy börtönbe...

A nevelőnő kicsit hallgat, mintha nem is vette volna észre, hogy egyáltalán beszélsz hozzá, teljes figyelmét a vezetésnek szenteli, majd mikor megálltok egy piros lámpán a kereszteződésen, ismét rád néz a visszapillantóban.
- Ha szeretnéd megállhatunk ott is. Akár most is. A kezed állapota nem fog rosszabbodni, ha egy kicsit később megyünk kórházba, senkinek sem fog feltűnni, hogy hiányzunk. Útközben megállhatunk venni anyukád sírjára valamilyen szép virágot. Biztos vagyok benne, hogy megörülne neki - hozza fel a javaslatot és mikor ismét zöld a lámpa, lefordul balra, holott a kórház jobbra van.
- A temetőnél elég szép virágokat és koszorúkat lehet kapni - mondja végül. Olykor az autó meg-megáll egy piros lámpán vagy egy zebra előtt. Gotham valójában egy hatalmas város, mely igazi labirintusnak tűnhet az embereknek. Az a számtalan utca, mely ki tudja merre vezethet téged. Milyen kalandokba vagy veszélyekbe. Na és az a sok ember! Mint ezernyi hangya. Egymás mellett tolakodnak az út szélén, várják mikor tudnának átmenni az utca másik oldalára. Különféle embereket látsz az utcán. Egyszerű, hétköznapiaktól kezdve az egészen félelmetes, furcsa alakokig. Néha mikor megálltok, olykor betekintést kaphatsz egy-egy sikátorba is, ahol felgyülemlett a kosz, ahol megbújnak a szegények és a furcsa, veszélyes alakok. De ezen kívül figyelmedet lekötheti ahogy két rendőr ácsorog az utcán és egy maszkos alakkal beszélgetnek, ki épp egy megbilincselt, nyilván bűnözőt ad át a rendőröknek.

Rábólintok az ajánlatra.
- Álljunk meg ott. De már nem emlékszem a pontos helyre a temetés óta...
Visszaemlékszem. Az ebédlőasztal közepén mindig tulipán volt a vázában, anya kedvenc virága és azáltal nekem is. közben amint nézelődök, megint egy ismeretlennek tűnő város utcáit látom. Mikor megpillantom a maszkos alakot, kinézek az ablakon, egyenesen rá.

- Semmi gond, meg is értem ha már nem emlékszel. Régen volt, ugye? - kérdezi tőled óvatosan, látszik rajta, nem szeretne kellemetlen emlékeket felhozni benned. A maszkos alakra mikor ránézel, ő feléd pillant és integet neked barátságosan. Az egész arcát takarja a maszk és ti már tovább is haladtok, lassan elhagyva a város központját.
- Milyen virágot szeretnél ha vennénk anyukád sírjára? Vagy inkább koszorút szeretnél? De ha akarod lehet mindkettő is. Azon ne múljon - néz rád Esther nevelőnő a visszapillantóban kicsit aggódva.
- Majd megkérdezzük a gondnoktól, hátha ő tudni fogja anyukád pontos helyét, hogy hova temették el - mondja neked bíztatóan. Elérkeztek a külvárosba és már messziről lehet látni a hatalmas Gothami temetőt. Ez a város legnagyobb temetője, legtöbb ember itt találja nyugalmát attól függetlenül, hogy a városban található még több, jóval kisebb temető.

A kaland itt folytatódik, kérlek a reagodat majd Penny ide írd:
Gothami Temető