Mészár Mocsár

Morda:

-Úgy beszélek ahogy akarok....de ha önnek ugy jobban tetszik...Üdv pap uram((gúnyosan))....nos akkor menjünk gyalog...amúgy én Morda vagyok....ne ijedjen meg a hajamtól...nem bántanak a kígyocskáim amíg nem akarom...

[hmm.....jajjj ez az ember egy pap mi?...hmm...jó kis álca...de vajon hogy csinálja??.....van benne valami olyan lehet mint én talán??....a lelkét a sátának adta?...hmm...jó kérdés..majd megkérdezem...de akkor hogyhogy nem fáj a rózsafűzér a nyakán.....égetnie kéne nem?...na végre ott az a jármű...]
[kiszálunk a kétéltüből]

-Én azt az utasítást kaptam hogy kövessem őket.....hahó áljon már meg...

[Milyen kis magabiztosan megy...azthiszi hogy csak úgy követem vagy mi?.....]

-Bár azt is mondták hogy ne vegyenek észre...ez esetben mégiscsak arra megyek...és máskor jobban tenné ha megvárná míg beleegyezek abba amit mond..nem így elindul a végtelenbe....ja és ha felsőbrendüségi érzése van had világosítsam fel...nem a főnőköm....

[ekkor a haján lévő kígyok egy kicsit a papra meredtek sőt fenyegetően sziszegtek rá..]

A srác jól informált. Meg kell bíznom benne, ugyanis felvett, ennyivel tartozok neki.
- BB vagyok, és kaptam egy fülest egy tetemes drogszállítmányról. Akinek a juss járna, az már nem létezik. Aki itt jön mögöttünk: Ő az új tulajdonos. És nagyon úgy látszik, hogy nem akarnak szemtanút!- válaszolok arra a kérdésre, amit az imént feltett.
Mikor meglátja az egyik bokrot kettészelő terepjárót, kövérebb gázt ad neki. Az én lövéseim semmit sem érnek, de szerencsére az Ő autójuk sem olyan csúcskategóriás, hogy beérjenek minket.
Hirtelen elkezd rengeni alattunk a föld. Földrengés? Gothamben? Még nem találkoztam ilyennel, de nagyon komoly. Mikor előrepillantok, azt látom, hogy az út teljesen leszakad előttünk, ez a csóka pedig tövig nyomja a pedált. Biztosan a romok közé akar behajtani, de ez rizikós. Őrült ez a forma. Abbahagyom a tüzelést, és megkapaszkodom a kesztyűtartóban.

Senki, még a rendőr szavai sem járnak sikerrel. Kezdek aggódni, látva, hogy mi történt a táborban. Szétdobált ruhák, székek, eszközök, és megrongált sátrak. A férfira nézek, aki mellett valamennyire biztonságban érzem magam, de nem túlzottan, még akkor sem ha rendőr. Bár van fegyvere, ez jó jel. Kicsit aggódva sóhajtok, majd mikor morgást hallok idegesen kapom fel a fejem. Amint elő lép egy munkás kicsit megkönnyebbülök, bár ki tudja. Olyan mint valami horror film ez az egész. De még mielőtt túlzottan bele merülnék a gondolataimba, tompa fájdalmat érzek és kicsit megingok, elejtve az aktatáskámat, és a fájdalom forrásához kapok.

-Mi ez?

Kérdem bizonytalanul halkan magamtól...

Ahogy haladtam az úton, nem sokkal később, egy fához értem emi eléggé furcsának tűnt számomra, bár magam se tudtam miért. A késztetés, hogy tovább menjek megszűnt, így elkezdtem gondolkozni mitévő legyek. Egy ideig csak a jeleket vizsgáltam amik körülöttem voltak, majd magát a fát néztem meg közelebbről, ami viszont egyből rátámadt, és hiába láttam, szinte lassítva a mozgást, a testem nem volt elég gyors, hogy kikerülje. A növény egyenesen a torkomnak esett, és elzárta a levegő útját. Próbáltam leszedni magamról, de az túlzottan erősen szorított. A levegő ami a testemben maradt lassan kezdett széndioxiddá válni, és felgyülemleni a tüdőmben. Ekkor hirtelen egy hang szállt a fejembe. Egy pillanatra megrémültem, ami rontott a helyzeten, de most legalább már, tudtam mit kell csinálnom. Végig néztem a jeleken, majd minden maradék erőmmel elindultam, és a legkevésbé fényestől a legragyogóbb jelig mindet megérintettem, és reménykedtem, hogy ez majd csinál valamit. Miközben ezt csináltam próbáltam kissé szétfeszíteni az ágakat aprócska levegőért, ami talán elég lesz, hogy teljesítsem a feladatot.

]
Morda:

[miközben beszéltek az atyához...megpillantok szétdult sátorhelyeket....mindenhol össze vissza dobált lomok....törött székek...bútordarabok.....nem szokatlan számomra a látvány ugyhogy nem igazán lepődők meg....valószínűleg valamiféle csata,dulakodás okozhatta ezt a felfordulást...szép lehetett....látom a szavaim nem sok reakciót váltanak ki az Atyából...de mintha mondana valamit....ekkor fura karok kezdenek berántani a bokorba....]
[jajjj...mi lehet ez....fujj....gyorsan megpróbálok valami éleset az erőmmel a kezekhez irányítani hogy az levágja azokat...ha nem találok semmit akkor a fejemen lévő kígyokat a kézre összpontosítom hogy rágják le azokat...]

A csóka kemény gázt ad, és... olyan gyorsan zajlik le minden, iőm sincsen felfogni. Csak a súlytalan lebegés, majd zuhanás, és a fájdalom az, amire emlékszek, miközben bezáródik a fejem felett a föld, elzárva a hold fényét. Most csak teljes sötétség mellett érzem, hogy valami gond van velem: a fejem, mintha vérezne.
A sofőr bekapcsol egy lámpát, és az arcomba világít. Hunyorgogva kérdezem, hogy mi történt. Amikor elém tolja az elsősegélydobozt, kiveszek pár gézt, lehajtom a kocsi szemvédőjét, és az abban lévő tükörben megvizsgálom a srülésemet. Nem túl komoly, mindenesetre jobb, ha bekötözöm, nehogy probléma legyen a továbbiakban.
-Jah, eléggé! De még mindig jobb, mint ementálivá válni!- Felelek az előző hozzászólásra. Tényleg szar helyen vagyunk, de talán van kiút.
Miközben az útitársam kipattan az autóból, szusszanok egy percet. Nagy szerencse kellett ahhoz, hogy idáig eljussunk. A következő kilómétereken biztosan beértek volna minket az üldözőink, így örülök, hogy ez az alternatíva adódott.
Látom, hogy a csóka magához veszi a dolgokat: fegyverek, lőszerek, egyéb dolgok. Talán zsaru? Az nem vetne jó fényt a jövőre, köztudott, hogy a rendőrök pikkelnek rám. Egy másodpercig gondolkodóba esek, hogy megvitassam vele ezt a dolgot, de elállok tevemtől. Talán jobb, ha még nem tudunk egymásról sokat.
Ellenőrzöm, hogy mennyi van a tárban, és kiszállok az autóból. Próbálom felmérni, hogy milyen mélyen lehetünk, és hogy van e valahol valami útféleség.

Szerencsémre, jól találtam el a sorrendet, így a faágak elengedtek. Egy kis köhögés és sorozatos légvételek sokasága után, felnéztem, és láttam, hogy megnyílt egy út. Kíváncsian megközelítettem, és megpróbáltam leellenőrizni, de nem úgy tűnt, hogy bármit is észre fogok venni a sötétben. Az érzés viszont vissza jött. Még mindig nem tudtam, mi lenne a jobb megoldás, elmenni, vagy lefelé tartani, de az a misztérius erő továbbra sem engedett. Amikor fejembe jött a távozás gondolata, azt kalapáccsal verte ki a dolog ami arra kényszerített, hogy lefelé haladjak. Mély levegőket vettem, és elindultam a titkos úton és magamban reménykedtem, hogy ez az út a kastélyba fog vezetni. Figyeltem mindenhova, és hegyeztem a füleim, nehogy meglepetés érjen. Magamat a haza jutás képével hitegettem, hogy megmaradjon a lelki erőm. Addig is haladtam beljebb és beljebb.

Morda:

[a franc...nincs itt semmi.......nem tudok semmi éleset hozzávágni....a kígyóim csapása ugylátszik elegendő....háháhá....várjunk csak uh mik vagy kik ezek??......a munkások fekete erekkel....szerintem ez démoni erő.....de amint látom ők is megérezték ezt rajtam....meg persze ezen a félnotáson is ....ez csakis démoni lehet..]

-Héj maga....atyám uram vagy mi a neve??...na mi ez...nem érzi???Biztos hogy démoni...

-Hol van a gazdátok??[kiáltok rájuk]

[megpróbálok kapcsolatba lépni a megbízonkal hátha tudja most mi a teendő]

A hajléktalannak tűnő alaktól eléggé viszolygok, és próbálok hátrálni tőle, de ami ezek után történik, nem is igazán tudom felfogni. Valami fehér kő teljesen uralma alá kerít, és megindulok a vár felé tehetetlenül. Hiába próbálnék ellenezni, nem tudok, ráadásul ez a fejfájás, vagy fejgörcs sem akar tompulni. Fogalmam sincs mi történik velem, még azt sem voltam képes értelmezni, amit láttam a hajléktalan vagy mi... bőrével kapcsolatban. Próbálok szavakat formázni, de fogalmam sincs miért, nem tudok. Talán a rémület, vagy az értetlenség esetleg valami más miatt, de nem megy. Küzdök a lábaim ellen, hiába, és próbálok szabadulni, de nem sikerül sehogy sem. Kezdek egyre inkább pánikba esni. MI a fene folyik itt?

-Hé, mik ezek a könyvek?- kérdezem, miközben beletornászik néhány kötetet egy szatyorba. Lehet, hogy valami rnedőrtanonc, és egy csomó törvényt kell bemagolnia. Próbálok egy pillantást vetni rájuk, hátha eltudom olvasni, hogy mégis mik ezek.
Elindulunk a zseblámpa gyér világítása mellett. Alig látunk valamit az útból, de egyre jobban érzem, hogy lefelé megyünk. Ez nem jó jel, nekünk felfelé kéne mennünk, de más út hiányában nincs választásunk.
A haver szája elé emeli az úját, mikor csendre int. Női dúdolás hangja csapja meg a fülünket. Ki lehet az az abberált, aki itt dalos kedvében van? Egy kicsit kezd baljóslatúvá válni a dolog. Lehet, hogy nem véletlenl nyílt meg alattunk a föld?

Morda

[jajjjjjjj....mi tart ennek ennyi ideig??....ez nem olyan nehéz csak mondja meg van itt-e valaki vagy sem...]-Nos Atyám [mondja gúnyosan]??

-Mutassátok az utat a várba
Gyermekem nem kell ilyen agresszívan fellépned, biztos vagyok benne, hogy megoldhatjuk a dolgot nyugodtan és tiszta fejjel is. Kérlek nyugodj meg

[jézusomm...még csititgat is....]
-Na mi van?Nincs itt senki?Teljesen nyugodt vagyok...maga nem vette észre hogy én mindig ilyen vagyok...

Az emberek csak bambán pislognak rátok, majd ez egyik tántorgó mozgással elindul előre. Míg a többi körétek csoportosul és szelíden lökdösni kezdenek az első után

-Haggyatok békén mit löködnek ezek az izék....nos Atyám hol a békesség??
[Rájöttem hogy inkább vezetnek mint támadnának ezek a lények....ígyhát követem őket...megfigyeletem hogy az Atya milyen nyugodt....érdekes... a vezető odajön hozzánk ,észreveszem hogy kint egy pasi kövekkel babrál valamit.....]
-ÓÓ a franc mi van ha észervesznek??[kérdezem az atyától]
-Vagy támadjunk?

Lassan haladtam lefelé, ahogy a késztetés utasított. Még mindig nem értettem miért is csinálom ezt, hisz az amit tenni készülök ellent mond minden logikának. Miért mennék az isten háta mögé egy mocsárba? Miért követném egy fény gömb utasításait?Miért mennék le egy fa gyomrába? Nem értettem magamat, de valamiért úgy gondoltam nincs értelme visszafordulni, így csak mentem egyre beljebb, és beljebb kitudja meddig. Csak gondolkodtam magamban. Azon hogy vajon hogy nézhet ki az a tárgy amire szükségem van, és vajon milyen hideg lehet a kastély, és lesznek-e őrök vagy próbák.
Kitudja meddig haladtam befelé, míg eljutottam a kereszteződésig. Végig tekintettem a két úton, de nem tűntek másnak, viszont most nem tudtam eldönteni merre mennyek tovább.~Talán jobb lenne visszafordulni?~Kérdeztem magamtól, de utána megráztam a fejem. Ha már idáig jutottam akkor nem megyek vissza. Viszont okosan kellett gondolkoznom. Először is a szimbólumokat néztem meg, hátha kitalálhatok belőlük valamit, majd ha az nem segít, akkor a két alagút falát ellenőrzöm le alaposabban és figyelem, a szélmozgást is, mert ha az egyikből árad az lehetőleg nem zsákutca.

Rettegek, és nem értek semmit. Olyan minden, mint valami horror filmben. Mi történik velem? Kezdek igazán pánikba esni, főleg mikor a látomás szerű kép a szikláról megelevenedik előttem és elé érünk. Az apró kavicsok a levegőbe emelkednek, és a kezeim maguktól kezdenek életre kelni, és valami különös ábrát kisakkozni. Nagyon nem tetszik ez az egész, a szívem olyan hevesen ver, mint még sosem, és remegő szájjal nézek a rendőrre remélve hogy segít nekem.

-Nem én csinálom... a kezem... magától mozog. Mi ez? Segítsen... ! Kérem.

Mondom hebegve-habogva a helyzetemből adódóan és csak remélem hogy rossz álom ez az egész, vagy hogy valaki belém nyomott valami drogot és azért történik mind ez. Ez nem lehet valóság... ez a fejfájás is...