Mészár Mocsár

Ez a hely már a kontinensen van. A nyári napsütésben üde színfoltja a koszos városnak, a túrázók, és kikapcsolódni vágyók kedvelt helye, igaz csak a külterületén. A mocsár belsejét még nappal sem közelíti meg épeszű ember. Aki oda betéved, arról többet soha nem hallanak. Éjszaka a helyzet még rosszabb, elátkozott lelkekről, és vadállatokról szólnak a városi legendák, de hogy igazak-e azt senki nem bizonyította még.

Előzmény: Finnigan Bár

Az út további részében nem szólal meg a telefon, és rossz előérzetek kerülgetnek mikor kiérsz a városból. Még egy jó mérföldet haladsz, mire meglátod a célodat, egy hirtelen ötlettől vezérelve lekapcsolod a lámpát és lehajtasz a betonútról. Megállsz az úti célodtól éppen olyan távolságra, hogy te még láthasd a romos épületet, de onnan ne szúrjanak ki egyből.
Na most mi tévő légy, lehet hogy tuják hogy itt vagy, lehet hogy nem. Talán ki kellene kémlelni mit is terveznek, vagy csak rájuk rontani és kiverni belőlük az igazságot, de talán mást is meg lehetne próbálni.

// Jó vagyok a nyelvfelismerésben! Láttam már többször is ír szöveget, valamint a közelmúltban élénken érdeklődtem az IRA iránt (remélem tudod mi az! )

Kikapcsolom a biztonsági övet és átgondolom a teendőimet. A bárbeli fegyveres fickók miatt nem igazán fáj a fejem. Ezek az emberek metahumánokra vadásznak, hogy utána kísérleteket folytassanak rajtuk. Bár nem szeretem, ha mások szenvednek, de az ilyen emberekért igazán nem fáj a szívem. Viszont ha arra számítanak, hogy jövök, akkor nagy bajban lehetek. Rögtön el is vetem a frontális lerohanás lehetőségét, az semmiképp sem lenne célravezető. Próbálok keresni egy olyan helyet, ahonnan magaslatról tudnám megfigyelni a fickókat, és lopakodva megközelítem az épületet.

Arra gyanakszom, hogy nem csak négy fickó van bent. Valószínűleg nem csak egy ember jött egy kocsival, így legrosszabb esetben akár majdnem egy tucat ember is lehet az épületben, a többségnél pedig valószínűleg fegyver is van. A tető elég rozogának tűnik, de az ajtón át semmiképp sem mehetek. Előrántom a tonfáimat, és a lehető legpuhábban leugrom a tetőre. Kicsit tartok tőle hogy beszakad, fel is készülök arra, hogy ha esetleg zuhannék, a lehető legjobban érkezhessek. Ha beesem közéjük, legalább akkor is meglesz a meglepetés ereje.

Ettől féltem! De legalább az tűnik egyértelműnek, hogy nem számítottak az érkezésemre. A fegyveresekből is sokkal kevesebb van, mint amennyire számítottam, és rémült arcuk láttán úgy tűnik, lehetnék rosszabb helyzetben is. Legveszélyesebbnek a báros fickók tűnnek, úgy hogy ártalmatlanítanom kell őket, méghozzá minél gyorsabban! Az ajtónál álló párossal kezdem: Feléjük ugrom, és a fegyvereimmel a torkuk felé szúrok, majd a könyökömet felrántva arcon vágom őket. Igyekszem ezt egyszerre csinálni mindkettőnek. Ez után a cigizők felé ugrom, szaltózok egyet, és igyekszem talppal az arcukba érkezni. Ha sikerrel járok, a köpenyesekhez ugrok, és megpróbálom sakkban tartani őket úgy, hogy legalább az egyik párosnak ne hátat fordítsak.

Egy másodperc tört része alatt kell cselekednem. Ha egyenesen nekirohannék a fickónak, akkor kis kalandom minden bizonnyal egy fejlövéssel érne véget. Viszont az előbbi szerencsétlenkedése alapján nem tűnik túl talpraesettnek, vagy legalábbis a reakcióideje elég lassú, vagyis egy trükkösebb támadás talán sikerrel járhat. Előre vetem magam, és a fegyveres mellé gurulok, majd a tonfa hosszabb végét hátulról teljes erőből beledöföm a térdhajlatába. Ettől össze kell, hogy essen. Felállok, és a zuhanó fegyveres tarkójába térdelek. Ha sikerült, elveszem a pisztolyát, és addig sakkban tartom vele a köpenyeseket, amíg a többi ájult nehézfiút is lefegyverzem.

Most aztán nyakig benne vagyok. Teszek néhány meddő kísérletet a kötések meglazítására, de belátom, hogy nincs értelme. Körülnézek az épületben, hogy hova tehették a fegyvereimet. Kell legyen még egy kis időm felmérni a terepet, mivel a tudósok éppen nem állnak a gépnél, az őrök meg talán nem fognak csak úgy lelőni, ha már betettek a gépek közé. Sőt, ha eddig nem végeztek rajtam semmit, akkor valószínűleg megvárták, hogy felébredjek, tehát beszélni akarnak velem. Nagyokat lélegzem, hogy kicsit megnyugodjak, majd a meglévő néhány percet felhasználom közelebbi és távolabbi környezetem megvizsgálására. Jobb dolgot úgy sem tehetek.

Hát ez kiváló! Úgy tűnik, hogy valami őrült szekta kezébe kerültem. Ez a két roppant szimpatikus férfi valószínűleg valamilyen vezetők, amíg a testőrök nagyon alacsony rangban lévő tagok, vagy zsoldosok.
Nem tudom, hogy kitől várhatnék segítséget. A rendőrök nem valószínű, hogy tudnak a helyről. Márpedig itt nem csak a saját életem forog kockán, ugyanis ha tényleg megcsinálják belőlem ezt a gazdatestet, annak beláthatatlan következményei lennének a városra nézve. Vagyis cselekednem kell, méghozzá rögtön. Hirtelen támad egy ötletem. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy van esély a sikerre, de nincs más választásom. Előveszem a legmélyebb, legfenyegetőbb hangfekvésemet, és a a tudósokhoz fordulok:
- Valóban, a Sötét Isten küldötte vagyok! Érintésével megjelölt, elvéve hajam színét, hogy higgyetek nekem! Ha nem oldoztok el azonnal, haragja lesújt rátok, hogy azt kívánjátok majd, bár meg se születtetek volna!

Elkapom a repülő fegyvereket, és küzdőállásba ugrom. Nem tudom ki ez a fickó, de ez most nem is tűnik fontosnak. Ha kivontuk a forgalomból az őröket, majd talán lesz időnk tisztázni a homályos részleteket. Most viszont nincs időnk a bájcsevegésre, mert pont most akarnak szitává lőni minket. Így hát csak megköszönöm a "passzt", és feltérképezem a harci helyzetet. A fickók kettesével férnek be az ajtón, és egymástól célozni sem tudnak rendesen, csak az elöl lévők. Vagyis ha nem hagyjuk őket benyomulni, akkor kettesével kell megküzdenünk velük. Gyorsan kell hát támadnunk.
-Tieid a jobb oldaliak!- kiáltom megmentőmnek, és az elől álló bal oldali fickóra támadok egy kis kerülővel, ami épp annyira elég, hogy ne a fegyver csöve előtt álljak. Kettőt vágok a fejére, majd várom a következő érkezőt.

Ez elég rémisztő! Magamban hálát adok az égnek, hogy ez a fickó nem ellenem van, majd egy újabb kísérletet teszek az akcióba lépésre. Egy szaltóval az asztal maradványaihoz ugrok, és a két előrébb lévő arcába ütök. Közben igyekszem arra is figyelni, hogy ha a társam egy újabb nagyszabású manőverrel próbálkozna, akkor azt is ki tudjam kerülni valahogy. Ha az őrök elestek, átugrom az asztalon, és kezelésbe veszem az utolsó két támadót is.

Hiba lenne ugyan azt a stratégiát választani, mint legutóbb, vagyis most valami mással próbálkozom. Teszek két lépést előre, majd ugrom egyet, és oldalról jobb lábbal a jobb oldali, majd még a levegőből bal lábbal a bal oldalit rúgom fejbe. //Egy kis érdekesség: a taekwondoban ezt olgul kawi dollyo-chaginak nevezik// Ez után igyekszem a másik páros előtt landolni, és őket egy egyszerű tonfás támadással leteríteni.

Már csak egy ellenfél van hátra, az is a földön hever. Hozzáugrom, és jobbról, majd balról is fejbevágom. Ez minden bizonnyal megteszi a hatását.
Veszek egy nagy levegőt. Körülbelül fél órája ez lehet az első pillanat, amikor nem vagyok közvetlen életveszélyben. A fickók úgy tűnik egy időre le vannak rendezve, kicsit talán megnyugodhatok. Ez azért még nekem is sok volt. Újdonsült szövetségesemhez fordulok:
- Haver, nem tudom hogy köszönjem meg! fogalmam sincs, mi lett volna velem, ha te nem bukkansz fel! Bocsáss meg, még be sem mutatkoztam! A nevem Maverick!
Hirtelen eszembe jut, hogy még nem végeztünk mindennel. Van kint a másik teremben két tudós, akikkel lenne még egy kis beszélni valóm. Újra a társamhoz szólok:
- Lefegyvereznéd őket? Addig én megnézem, hogy vannak tudós barátaink!- mondom, majd sietve kimegyek, és megakadályozom, hogy fogvatartóim esetleg megszökjenek.

Ez a fickó rendesnek tűnik, és úgy néz ki, hogy igen nagy hatalommal bír. Az nyilvánvaló, hogy fizikai ereje hatalmas, de milyen más képességeket rejtegethet még? Talán majd erre is fény derül. Égek a vágytól, hogy megtudjam, miben mesterkedik a két tudós. legszívesebben azonnal hoznék egy vödör vizet, hogy azzal térítsem őket eszméletükhöz őket. De még várnom kell, tehát kollégámhoz fordulok:
-A dokkoknál találtam rá néhány emberükre, a nyugati oldalon. egy metahumán lányt akartak elfogni egy bárban, de elbánt velük. Onnan egy levél alapján jutottam ide, de volt néhány ballépésem, úgyhogy elég nagy bajba kerültem. Ez az első komolyabb akcióm. Egyébként miféle démonról van szó?

Élcelődése hallatán a maszkom alatt én is elmosolyodom. Persze egy kicsit megijedek, amikor a démont említi. nem gondoltam volna, hogy tényleg egy pokolbeli szörnyetegről van szó, azt gondoltam, hogy valami más lényről van szó, amit jobb híján így neveztek el. Persze igyekszem leplezni rémületemet, és így szólok:
- Viccelsz? A mai nap után már nem lepődök meg semmin!
Elegem lesz a semmittevésből és a bájcsevejből. Végül is a tudósok nincsenek abban a helyzetben, hogy békésen heverésszenek.
-Mi lenne, ha életre pofoznánk ezeket a fickókat? - Kérdezem Vörös Vadásztól.