Arkham elmegyógyintézet - Egyéb helyiségek

Egy darabig nézem, nézem a többieket, majd becsatlakozok a TV-t nézők közé. Nem nagyon törődnek velem, talán jobb is így. Valahogy muszáj lesz kijutnom innen. Még most van a legtöbb esélyem, itt ebben a szobában. Kéne valami zendülést tervezni, vagy valamit, csak hadd jussak ki innen...
Csak bámulom a többi beteget, magam se tudom, mit is keresek. Van, aki vissza bámul rám, van aki egy idő után elunja a farkasszemezést, és tovább folytatja a teendőit, és van valami idióta, aki a nyelvét nyújtogatja rám. Felőlem, legyél te az okosabb. Visszafordulok a TV felé, gondolataimba merülve. Valamit kéne csinálni. Először is kéne keríteni valami fegyvert. Vagy úgy bármit, amivel fájdalmat tudnék okozni. Végül is...
Felállok, és elindulok a biliárdozó társaság felé. Egy ideig álldogálok ott, hülye vigyorral az arcomon, majd amikor nem figyelnek oda, elcsórok két golyóbist. Kíváncsi vagyok, mikor veszik észre. Majd megfordulok, és mély lélegzetvétel után a römiző társaság felé veszem az irányt. Így hátulról szénné gyúrt kidobóembereknek tűnnek, akik inkább ápolónak illenének be Arkhamba, mintsem páciensekként, de hát nem ez lenne a legfurcsább dolog, amit ebben a rothadó diliházban láttam. Hozzájuk is odamegyek, majd megállok az asztaluk mellett.
- Hé, srácok, nem kéne egy kis társaság? - kérdem, miközben kezeimet hátam mögé rejtem, ne lássák a biliárd golyókat. Nem ártana egy zseb ezekre a kényszerzubbonyokra. Mindenesetre várom a választ, miközben azon gondolkodok, hogy egy verekedés is jól jönne a biliárdozó fiúk, és a römizők között.

A kezeltek arca a semmit tükrözi: a beléjük nyomott nyugtatók és gyógyszerek megtették a magukét, mindenki csak ösztönösen cselekszik. Legalábbis a legtöbben. Vannak, akik ellenállnak a gyógyszer hatásának, de túl régóta vannak itt, így beletörődtek a sorsukba.
A billiárdgolyó megszerzése talán ezért volt egyszerű Eric számára. Nem vette észre az éppen lökéshez készülődő beteget, aki viszont észrevette, hogy elemelődik az éppen kiszemelt golyó. Egy másodpercig zavartan néz, majd nekikészülődik a lökésnek. Hiába, a gyógyszer annyira eltompította, hogy az ilyenek ellen már nem igazán tud mit tenni.

A kártyás ember elindul a kártyás emberekhez. Azok éppen játék közben vannak. Úgy néz ki, elég komolyan veszik a játékot. Feszült csend, feszült arcok, ez az, ami az egész környezetüket feszültté teszi. Talán valami tétmeccs? Mindjárt kiderül.
Az egyik tag- talán a társaság főmuftija- szemét lenem véve a lapokról, odaszól: - Ez attól függ. Van gubád?- Vélhetően a pénzre gondol. Majd a helyes választól függően egy szelid lökéssel eltávolítja az egyik játékost a helyéről.- Szálj ki Sick! A gyógyszerek miatt amúgyis elég gányul játszol.

- Már hogyne lenne! - bólintok, mint aki pontosan érti, mire is gondolt a férfi. Leülök Sick helyére(milyen szép név...), majd körülnézek a társaságon. Elég feszült a hangulat, biztosan valami nagyon fontos meccsről van szó. Lehet, nem is kéne zavarni. Na most már mindegy. A biliárd golyókat ölembe veszem, majd két kezemet az asztalra teszem, várva a kártyákat. Közben az előző megszólalóhoz fordulok:
- Gyógyszerek, mi? Itt mindenki be van drogozva? - kérdem, miközben meredten nézem a faszit, aki láthatólag a társaság fejese. Megpróbálom megállapítani, vajon ő le van-e lassulva. Utána az egész teremben körbenézek. Való igaz, a jelek szerint az emberek eléggé be vannak gyógyszerezve. Bizonyára veszéyles lenne egymásnak ereszteni Arkham bentlakóit. Legalább velem nem csináltak semmit...vagy csak nem tudom? Náh, nem leszek én paranoiás, nincs nekem semmi bajom. Csak unatkozok ezen a helyen, és ezt próbálom orvosolni. Nincs nekem semmi bajom.

-Szinte mindenki. Csak elég, ha körbenézel az arcokon.- mondja, lenem véve a szemét a kezében lévő lapokról. Pont Ő következik a körben, kezével nyúl a kártyához, majd levesz egyet a pakli tetejéről, és besüllyeszti a többi közé.
- Én tiszta vagyok. Ne kérdezd, miért. Talán mert nagyra nőttem? Lehet. Többet kéne adniuk, de ezek nem értenek, csak az erőszakhoz. Na fiúk, én végeztem!- mondja, majd szépen lassan leteríti az összes lapját. Ő nyert, ez nem vitás. Jól játszik, hisz nem volt előtte terce, amit lerakott volna. Eric talán méltó ellenfelére talált? Ha passziánszban is ilyen ügyes, talán megizzaszthatná a Kártyás embert.
Most Ericre szegezi a tekintetét, miközben más kezd el osztani. Immáron Eric is kap lapokat.
-Ezek nem ellenfelek, remélem te jól játszol.- mondja, majd hirtelen hatalmasat csap az asztalra, akkorát, hogy az egy nagyot reccsen. A körülötte ülők mind megrezzennek, és próbálnak félrehúzódszkodni a dührohama elől.

Meglepetten nézem a hirtelen mozdulatot, majd nyugodtságot erőltetve magamra a másik szemébe nézek. Ez tényleg nincs bedrogozva.
- Fogjuk rá. - engedek meg magamnak egy fél mosolyt. Csak bámulok rá, mint borjú az új kapura. Biztos őrült ez? Simán el tudnám képzelni róla, hogy hülyének állítja be magát, csak azért, hogy itt maradjon. Mondjuk ha itt akar lenni, akkor vagy tényleg hülye, vagy valami dolga van itt. Érdekel is engem, francba a sok agyalással. Visszafordulok a lapok felé.
- Tehát...szeretsz játszani, mi? Én is szeretek kártyázni. Mondjuk én jobban lelkesedem a pasziánszért. - nevetgélek szép csendben. Tényleg kezdek én is hülyévé változni. Az egész diliház értelme az lenne, hogy kigyógyítson a bajokból, nem hogy súlyosbítsa őket, nem? Idióta Gotham, és polgárai. Egytől-egyig hülyék.
- Amúgy ebben egyetértünk. Az ápolók verőlegények, a dokik meg öreg idióták, akiknek inkább a rács túloldalán lenne a helyük. Sok esze egyiknek sincs.

-Passziánsz? Fejezd be az osztást, haver, passziánszozni fogunk!- ordít rá az éppen lapokat osztó agyhalottra. Kis híján leesik a feje e helyéről, úgy ordít a pasas. Majd Eric felé fordul, és újra, nyomasztóan cseverésző hangon megszólal:- Imádom a passziánszt. Ezek a barmok nem értenek a römin kívül semmihez sem. Remélem vagy olyan jó, hogy helyt tudj állni.- mondja, majd groteszk, gonosz vigyorra húzódik a szája.

Arkham elmegyógyintézet - Egyéb helyiségek - Page 2 Gyilkos

Mikor a lapok már oszlopokba vannak rendezve, az ember elkezd játszani. Látszik, hogy nem gondolkodik, csak a látszat kedvéért dobálgatja a lapokat. Eric, ha letekint, láthatja, hogy a lapok olyan hibákról ordítanak, amiért jobb helyeken már kirakták volna a szűrét a játékosnak.
Közeleb húzódik Eric-hez, és szinte suttogva mondja:- Remélem tudod, hogy nem árthatsz nekem azokkal a billiárdgolyókkal. Igen, láttam, ahogan elvetted őket azoktól a szerencsétlenektől. Alkut ajánlok: csak mi ketten, kimegyünk innen.

...ez most pasziánsz? Mi a franc ez? Csak úgy rakosgatja ide-oda a kártyákat, semmit se gondolkodik. Treff nyolcas egy pikk hatosra, az ászokat egymásra rakja...beteg idióta. Tökéletesen ide való, az már biztos. Hallom az ajánlatát, de így nem tudok gondolkodni. Hirtelen elpattan valami. Elveszem tőle a lapokat, majd újra keverek, és leosztom magamnak, és én kezdek játszani. Na, most már mindjárt más.
- Nem is neked szántam őket. - mondom, miközben játszok. Ászt kivenni, rá a kettes, majd jön a hármas is...na, így már jobb. Kellemesebb. Továbbra is a lapokat nézve, kicsit halkabban folytatom.
- Amúgy jó alku, azt leszámítva, hogy nekem még semmi tervem a kijutásra. Netán nálad más a helyzet? - próbálom kiűzni a gúnyt a hangomból, ez a faszi nem komplett, a végén még megöl itt. Milyen szánalmas az, ha az ember egy diliházban hal meg? Látva a kirohanásait, ez a fickó egy két lábon járó bomba. És ez a bomba velem együtt akar robbanni, vagy legalábbis fel akar engem használni a robbanás érdekében. De más esélyem nem igazán adódott eddig sem, és lehet, hogy még egy jó darabig nem is fog. Ha a sors ezzel a kopasszal akart segíteni nekem, akkor valami tényleg el van cseszve az univerzumban. De végül is nekem megfelel.
- Pontosan mióta is vagy itt?

Mikor Eric kiveszi a lapokat a kezéből, úgy látszik elpattan nála valami. Elkezd remegni, szemei vérben forognak, majd megpukkan a méregtől. Majd keze hirtelen megindul Eric felé. Pár centire megáll az arcától, majd irányt változtat, és egy újabb reccsentetős áldást ad le a játéktérként szolgáló asztalnak. Majd pár másodpercig csak fújtat magában.
Miután látszólag összeszedte megát, válaszol a kérdésre, immár a megszokott, nyugalmasabb hangon:- Lassan két éve. Emberölésért hoztak be, mint a legtöbbünket. Elcseszett egy hely ez, újfiú. Az embernek nincs is más dolga, csak a szabadulásán dolgozni. Feltéve, ha nem tompítják el, mint a többieket.- itt fejével Sick felé biccent. A csóka csak ül a széken, és észre sem veszi, hogy nyála kicsordult a szájából.
Eric játékát figyelemmel kiséri játszótársa, de azért folytatja.- Szükségünk van egymásra. Én kitudlak vinni innen, te kitudsz vinni innen. Ilyen egyszerű az egész. Vagy marad a sokkterápia, de hid el, azt te nem akarod!- szemében a szunnyadó indulatot egy másodpercre felváltja az eleven rettegés. Miféle rémes dolgok folyhatnak ott, ha egy ilyen embert is megvisel az a szoba?

-Hát...elég sz@r neve van. - bólintok. Egy darabig nézem a fickót, a játékot se folytatom. Nem akarom úgy végezni, mint ő. Ki kell jutnom innen. Muszáj.
- Oké, benne vagyok. Viszont komolyan, hogy tervezed a szökést? - kérdezem halkan, visszafordulva a játékhoz. - Látva az őröket, vagy az ápolókat, ha bunyóra kerül a sor, semmi esélyünk. Legalábbis nekem biztosan nincs. - teszem hozzá gyorsan, amikor látom, hogy a másik feje színe megint kezd elváltozni. - Lopakodni meg nem hiszem, hogy sok esélyünk lenne. Ha jól tudom, az egész épület tele van kamerákkal. - közben már az ötödik elem megy a káró sorába. Jól állok.
- Próbált már valaki elszökni innen? Nem, ez hülye kérdés...valaki el tudott már innen szökni?

-Igen. Egy embernek sikerült. De neki is volt egy segítője.- mondja, majd abbahagyja a nosztalgiázást, és folytatja:- Essünk neki. A te feladatod lesz összeugrasztani a többieket, zűrzavart keltve ezzel. Én biztosítom a szabad kijáratot.- Ennyit mond, aztán feláll a székről, be sem fejezve a játék végét.
Elindul arra a pontra, ahol rácsok választják el a szabadidős szobát a tornateremtől. A zárt rácsok mindkét oldalán más-más erőviszonyok vannak: a helyíségben a betegekkel együtt az ápolók foglalnak helyet, akik keze ügyében mindig van pár injekciós tű. A másik oldalon a rend éber őrei, azok a tagok, akik fegyverrel rendelkeznek. És valószínűleg kulccsal is.
- Mi van Idegbeteg, már megint rosszban sántikálsz?- kérdezi Larry, a marcona ápoló. Kezében vészjóslóan csillog a nyugtatóval töltött eszköz.- Kérsz egy falatot abból, ami taccsra vág?
Az őrök is belecsatlakoztak a heccelésbe, kuncognak Larry megjegyzésén. Idegbeteg csak lesütött szemmel átül egy másik asztalhoz, ami közel van a kijárathoz. Nem mer felnézni, nehogy egy újabb dühroham legyen úrrá rajta.
Most Ericen a sor. Valamit gyorsan kikell találnia, hiszen Idegbeteg türelme hamarosan megadja magát. Akkor aztán vége a szökésnek.

Oké...nem valami beszédes. De ha elvégzi a dolgát, akkor felőlem legyen. Összeugrasztani a többieket? Ezeket? Az se zavarná őket, ha a belükkel fogva ugróköteleznék. Leszámítva pár éberebb tagot, mindenki be van nyugtatózva. Körülnézek a teremben, keresem az arcokat, akik mondhatni "aktívabbak" társaiknál. Elég kevés. De annyi baj legyen.
Felállok, kezemben a két billiárd golyó. Ahhoz az alakhoz fordulok, aki nemrég a nyelvét nyújtogatta felém, majd minden erőmből elhajítom a feje felé az egyik golyót. Eltaláltam, a férfi vérző fejjel, kiáltozva csapódik a falnak. Az ápolók felé fordulok, miközben felrúgok egy-két széket, és sietve a billiárd asztal felé megyek.
- Hé, Larry, told ide a gennyes seggedet, ezek a rohadékok leszólták a pasziánszt! - kiáltom minél hangosabban, aztán felkapok a gallérjánál fogva egy másik pácienst(egy...kevésbé aktívabbat), és áthajítom a billiárd asztalon. Amint odaérek, magát az asztalt is átfordítom, én magam átlendülök felette, úgy, hogy én és az ápolók a két ellentétes oldalán legyünk. Ránézek a társamra...mindjárt bekattan. Ha nem az ápolók, hanem valami hozzáértőbb, magasabb intelligenciájú ember(pl. egy kis óvodás) nézne rá, láthatná, hogy minden erejével próbálja visszatartani a dühét. Kitágulnak az erei a nyakán, elvörösödik...á, tényleg, biztos alapból így néz ki.
Sietnem kell. A második golyót eldobom egy másik, kevésbé bedrogozott, fiatal srác felé. Felkapok még egy golyóbist, azzal pedig megcélzom a TV képernyőt.

Arkhami csendélet. Billiárd, műanyag darts és TV nézés a Relaxációs szobában. Itt mindíg rendnek kell lennie. Eric azért van itt, hogy ne legyen az.
A TV előtt ülő, nyelvnyújtogatós beteg teljesen bele van merülve a műsorba. Majd hirtelen egy hatalmas puffanás az, ami kizökkenti őt az unalomból. Fülsüketítő visítása, és a füléből ömlő vér azonnal felkelti a kiváncsiságot. Az ápolók csak haboznak, hisz jó rég nem volt ilyesmi az Arkham falain belül.
Eric felrúg pár széket, felborítja a billiárd asztalt, és átdob rajta egy csoszogót. A végzetes szikrát mégis az utolsó golyó tartogatja. Az belerepül a TV képernyőjébe, ami hangos robbanással repíti szerteszét a szilánkokat. A közelebb ülő emberek kapnak is az arcukba, amitől néhányan nem is látnak rendesen. Ekkor tör ki a pánik.
Vérző emberek, és ideges emberek pattannak fel, és keresik a felelőst. Sokan nem látnak tovább az orruktól, így egymást okolják. Ez talán a gyógyszer miatt tudható be, vagy azért, amiért az Arkham vendégszeretetét élvezik? Nem érdekes. Az egyik páciens felkapja a földről a golyót, és eltalál vele egy, az előbb még billiárdozó személyt. Többen követik a példájukat, és székekkel, éppen kézben lévő eszközökkel támadnak a másik táborra, nem törődve a billiárdasztal mögött megbúvó Kártyás emberrel.

Arkham elmegyógyintézet - Egyéb helyiségek - Page 2 MAY110704

Larry, és csapata viszont tudja, kin torolja meg a történteket. A hátborzongató visításokat, és hörgéseket túlharsogva szól a biztonságiaknak:
- Riadó! Attrocitás történt a Relaxációs szobában!- mondja, mire a válasz sem marad el: a fegyőrök sípjaikat fújva nyitják ki a rácsos kaput, és özönlenek be gumibotokkal a helységbe. Eric, ha kibukkant az asztal és a verekedő tömeg mögül, láthatja, hogy 4 biztonsági, és 3 ápoló van a színen. Továbbá azt is láthatja, hogy Idegbeteg hirtelen felpattan, és az utoljára belépett fegyőr mögé kerülve egy hatalmasat vág a tarkójára. Az aléltan esik össze, de a támadójának ez nem elég: gumibotját megszerezve többször is izmosan lecsap az elalélt áldozatára.

Oké, kitört a káosz. Végre valami. Gyorsan lebújok az asztal mögé, majd kicsivel később felpillantok, amikor először meghallom a sípokat. A francba! Felém rohan az összes ápoló, meg a 4 biztonsági. Vagy csak három...oké, a társam végre akcióba lendült. De én azzal aztán k*rva sokra megyek, ha elkapnak az ápolók...de jó, lehet, hogy átvert a másik? Jézus, még a nevét se tudom. Na szép.
Hé, félre a negatív gondolatokkal. Nem romlott a világ, jó emberek is kerülnek elmegyógyintézetbe...persze, itt vagyok én élő példának. Illetve még élő. Felkapok két billiárd golyót, és elkezdem dobálni izomból a felém rohanó embereket. Körülöttem mindenhol egymást ütik, vágják (harapják...) a betegek, igazi katasztrófa. Reménykedek, hogy legalább a felfordulásban el tudok slisszolni. Még két golyóval megtámogatom az őröket, majd kiugrok az asztal fedezéke mögül, és megpróbálok elvegyülni a tömegben. Először is magammal rántok egy továbbra is bambán bámészkodó, bedrogozott férfit, majd magam elé tartva, mintegy emberi pajzsként használva a repülő tárgyak ellen, elindulok sietve a kijárat felé, kisebb kerülővel az ápolók miatt.

//Off: a kép honnan van? Az ember a rács túloldalán olyan ismerős, de sehol se tudom elhelyezni Very Happy

//

A 3 talpon maradt fegyőr a sípokat fújva, gumibotokat suhingatva és sokkolókat csattogtatva indul meg, hogy szétválassza a tomboló tömeget. Arkham így is sötét fényére nem vetne jó dolgokat, ha kitudódna hogy a védelem odabent fabatkát sem ér.
Eric eldobja a billiárdgolyókat: az egyik centikre közelíti meg az éppen irányába szaladó őrt, talán még a fülét is súrolta. Ideje sincs felfognia az őrnek, hogy mekkora szerencsés, mert a következő golyó telibe találja az arcát, ami tompa puffanás keretében hatalmas vörös foltot hagy maga után. Fájdalmas ordítás közepette kap az arcához, nem látva ezzel a lábai elé kerülőszéket, és átesik rajta. Eric még láthatja is arcán a félelmetes felismerést, hogy ez egy igazán rossz lépés volt.
Az őt követő őr már jobban résen van, mint társa. Az előtte elhasaló fegyőrt idejében észleli, és egy nagyobb ugrással átszeli a levegőt, így nem bukik fel benne. Rendíthetetlenül indul meg Eric felé, aki a dobálózásával magára vonta a figyelmet.
Eric dobásai nem sikerültek úgy, mint az előző, a nagydarab fegyőr testéről úgy potyognak le, mint valami gumilabdák. Eric megragad egy ápoltat, és azt használja pajzsként a tömeg, a záporozó tárgyak, és a fegyverével vadul kalimpáló őr elen.
Eric még láthatja, hogy Idegbeteg az újonnan szerzett gumibotjával a 3 ápoló, és a menetközben visszafordult őrrel hadakozik: körbeállják őt, és próbálják leterítíteni a botokkal. De azt is láthatja, hogy csak az ápolók azok, akik körbe veszik, a fegyőr távolabb áll, és éppen a sokkoló pisztolyát próbálja beélesíteni.

Most nincs idő gondolkodni. Ilyenkor kell az ösztönökre hagyatkozni. Gondolom én. Még sose volt rá szükségem, hogy ilyen gyorsan cselekedjek, de a jelek szerint mindent el kell kezdeni. Látom a társamat, aki épp az ápolókkal foglalkozik, és látom a kissé távolabb álló fegyőrt is. Ha jól látom, a sokkolójával vacakol. A francba. Valahogy segítenem kéne, de nekem is vannak problémáim. Például a nyomomban lihegő őr. Tovább futok, majd hirtelen megfordulva az őr felé hajítom a beteget. Ki tudja, talán eltalálja, de ha elugrik előle, vagy csak simán lelassítja egy kicsit, nekem az is jó: ismét fordulok, most már szabad kezekkel, és egy három lábú széket fölkapok, ami rögtön el is indul a felé a fegyőr felé, aki sokkolni készül a társamat. Szememet továbbra is rajta tartom: ha a szék telibe kapja, akkor futok tovább, ha nem, még egy dobással próbálkozok, egyre még lehetőleg lesz időm.

Eric egy gyors fordulás következtében a túszul ejtett ápoltat az őt üldöző fegyőr elé löki. Az lelassul... egy másodpercre. Éppen csak annyira állt meg, hogy karjaival félretudja söpörni a felé száguldó tehetetlen beteget. Beteg mosollyal az arcán nyugtázza, hogy sikerrel járt. Eric ezt láthatja, mint a mosolyt hirtelen felváltó megrökönyödést is: egy nagyobb termetű kezelt megragadja a vállainál, és beledobja az egymás ellen hadakozó tömegbe. Az sikítással és rémült arcal csapódik neki egy embernek, aminek következtében hárman rávetik magukat.
Egy háromlábű szék talán pont kapóra jön, ezért a Kátyás ember felkapja azt , é sazzal próbálja leteríteni a fegyverével célzó őrt. Már csak pár méter választja el őket egymástól. A szék a magasba repül, majd egy szép ívet leírva széttörik a fegyveres hátán. Az előre bukik, de talán a gyorsaságának, talán az idegeinek köszönhető, hogy meghúzza azt az átkozott ravaszt. Az elektróda kirepül belőle, és belefúródik az Idegbeteg bőrébe.
Idegbeteg elkezd rángatózni, majd felerősödik a vadsága. A botjánál fogva kapja fel az őt piszkáló ápolót, és azzal együtt vágja földhöz úgy, hogy az nagyot csattan. Majd a másikat is felökleli a rángó roham közepette. A harmadikat is elintézhetné, de a sokkolópisztoly megtette hatását: Idegbeteg nem bírja tovább, és lekuporodik a földre, miközben a látszólag megkönnyebbült ápoló már rántja is elő a méretes injekciós tűt, melyben ott csordogál a tompító méreg.

Oké, eddig jól mennek a dolgok. Látom, ahogy a másik megkapja a sokkolót, de csak felhergeli...még kapóra is jön. Leteríti a két ápolót, de a jelek szerint a harmadikra már nincs ereje. A francba. Ez nem jó, most nekem kell cselekedni. Miközben elrebegek egy imát (oké, nem jártam templomba, szóval mondhatjuk, hogy egy pofátlan, káromkodással teletűzdelt kérést az ég felé), futás közben felugrok, és célba veszem az ápolót a tűvel. Ha jól számítom, frontális ütközés várható. Hülyeségnek hülyeség, a becsapódás nagy eséllyel fájdalmas lesz, és az se biztos, hogy ezzel sokáig feltartóztatnám az ápolót, de nem hiszem, hogy lenne olyan ember, aki sokat agyalna a helyemben. Különben is, a társam a jelek szerint jó állóképességű, nem hinném, hogy egyetlen sokkoló tartósan kiütné.

//Javítva Smile

//

Eric egy utolsó próbálkozást tesz "társa" megmentésére. Egy eléggé öngyilkos műveletet hajt végre: futás közben elrugaszkodik, és frontálisan nekicsapódik az ampullával foglalkozó keménykötésű ápolónak. Eric nem gondolt bele, hogy a nyugtatóval mérgezett szúrást esetleg Ő is bekaphatja, így ilyedten tudatosulhat benne a tény, amikor az ápoló megneszeli a veszélyt, és az egész törzse a Kártyás ember felé fordul. A tű hegye fenyegetően szembe kerül az immáron tehetetlenül lebegő gyilkossal. Talán itt a vége a szabadulásnak? Idegbeteg egyedül hagyja a szúrástól tehetetlenül nyálcsorgató Kártyás gyilkost?
Innentől csak képekre emlékezhet Eric. Arra, hogy farkasszemet néz az ápolóval, és fegyverével. Arra, hogy hatalmasat ütköznek, amibe még az agya is beleremeg. És arra, hogy iszonyatosan fáj a feje, miközben Ő, és az ápoló a földön fekszenek, nem messze a még mindig rángó Idegbetegtől.
Az ápoló is ugyanezeket a képeket láthatta, hisz pár másodpercig ő sem tudhatja, hogy mi a helyzet. Majd miután felismerte a szitut, kapkodva elkezdni tapogatni maga körül a talajt, az injekciós tű után kutatva. Eric kiszúrhatja a csillogó tárgyat tőlök 3 méterre.

Oké, ezt talán mégse kellett volna. Teljesen nekicsapódok az ápolónak, mintha egy kamionnal ütköztem volna. Van egy olyan tippem, hogy éppen egy agyrázkódáson vagyok túl. Vagy nem? Ki tudja. Még látom az ápoló szemeit, majd minden elsötétül...aztán, mint a filmekben, szép lassan, hang nélkül kezd kitisztulni a kép. Plusz cseng a fülem. Látom (inkább érzékelem), hogy az ápoló elkezd kutakodni körülöttem. Először azt hiszem, hogy fogást keres rajtam, majd ráeszmélek, hogy igazából keres valamit. Bevillan a sokkoló, ami miatt ezt az egészet csináltam, így gyorsan elkezdem keresni a fegyvert a padlón. Csak amikor megpillantom a tűt, akkor esik le, pontosan mi is kéne az ápolónak. Körülöttem mindenhol eluralkodott a káosz, alig hallani valamit. Nem törődve az ápolóval, és a hihetetlenül fájó fejemmel, elkezdem az injekciós tű felé vonszolni magamat. Fogalmam sincs, hogy a másik észrevette-e, nem is érdekel. Ha elérem, azonnal beledöföm azt ápoló nyakába.

Eric észreveszi a csillogó tárgyat messze magától. Erőt vesz magán, és a fájdalom ellenére halad: minden egyes mozdulat magában hordozza az agyrázkódás átkait. Fülcsengés, homályosság, tompaság, minden van itt, ami szem-szájnak nem ingere.
Nem csak a kártyás ember az, aki szemet vetett a tárgyra. Az ápoló fáziskéséssel ugyan, de Ő is megiramodik a tű után. Ugyanolyan fájdalmai lehetnek, mint Ericnek, mert ő is a kúszás rögös útját választotta a biztos két lábon való megoldás helyett. Eszeveszettül, kétségbeesve próbál felülkerekedni Ericen, és hamarabb elérni a célt, de hiába: a passziánszok mestere jó fél méterrel előrébb van.
Eric már éppen elérné a tűt, amikor éles fájdalom hasít a lábába. Letekintve láthatja, hogy az ápoló mocskos eszközökhöz folyamodott, és a fogait használta arra, hogy előnyt szerezzen az életre-halálra menő tétmeccsben. Most fogait Eric vádlijába mélyesztette, és készül arra, hogy jobb lábán keresztül felhúzódszkodjon Eric mellé, hogy aztán onnan folytathassa tovább azt, amit elkezdett.
Eric már csak pár centire van a tűtől. Egy erőteljesebb nyújtózkodás megtenné a hatását, de az alatt a kis idő alatt bármi történhet. A fájdalom a minimum, amivel szembe kell néznie, és ki tudja, mennyire lesz gyors az ápoló?

Csak megyek előre, nem törődve a fájdalommal, és a homályos látással. A hallásom se jobb: durván cseng a fülem, nem hallok semmit. Hátra se nézek, az is csak időveszteség lenne, és nem engedhetem meg, hogy az ápoló előbb elérje a tűt. Már-már ott vagyok, már csak pár méter...és akkor hirtelen a fájdalom megnő, felugrik, én pedig ordítva fordulok hátra. Látom a rohadt ápolót, aki...te jó ég, ez se normális. Inkább őt is dugják egy cellába, nincs ki a négy kereke. Még az a kopasz idegbeteg is jobb nála. Látom, ahogy megharapja a vádlimat, és még ha nem is nagyon látom, érzem a saját vérem melegét, amint lefolyik a padlóra. Na most lett elegem.
Tovább haladok a tű felé, de ilyen sérüléssel alaposan megnövelte az esélyeit az ápoló. Ha jól látom, rajtam keresztül folytatná útját az injekció felé. Próbálkozz csak. A mutató és a középső ujjammal (amin eléggé megnőttek a körmök hála az arkhami "higiéniának") megcélzom az ápoló szemgolyóit. Azt hiszem, én is kezdek bedilizni. Közben, amennyire a homályos látásomból telik, elnézek a "társam" felé, vajon ő éppen milyen állapotban van.

A betegek közötti csata zaja elnyomja az ápoló azon üvöltését, amit Eric újjai okoznak. A karmokkal megáldott kéz játszi könnyedséggel hatol be a szerencsétlen szemébe, aki enged szorításán, és üvöltve, sikítva próbál rángatózva kikerülni a halálos újjak bökésétől. Ericnek innentől már szabad az út a tűig, amit pár mozdulat után oda juttathat be, ahová eredetileg akarta.
Közben Idegbeteg kezd feltápászkodni a földről, megrázza magát, majd mintha mi sem történt volna, folytatja a munkáját. Megfogja az Ericcel hadaskodó ápoló lábát, és lehúzza onnan, súlyos ütlegekkel szórva meg szerencsétlent. Majd miután kiélte erőszakos kitöréseit, elindul a kapuk mögé, belecsimpaszkodik a tolórácsba, és azt mondja:
- Siess, nincs sok időnk!

Na, jól haladok. A fülem csengése, habár kezd alábbhagyni, még mindig túl hangos ahhoz, hogy bármit is halljak azon kívül, de a látásom már kezd egy kicsit javulni. Így aztán vigyorogva veszem tudomásul, hogy a (nem éppen sportszerű) trükk bevált: az ápoló teljesen elfeledkezett a tűről, minden erejével próbál kiszabadulni. Gyorsan továbbmegyek a tű felé, így persze elengedve az ápolót. Amint megkaparintom a fegyvert, már fordulok is vissza, és már döfném is bele ellenségembe, de érdekes mód új kép fogad. Társam, a jelek szerint újra csúcsformában, üvöltözve veri az ápoló fejét a padlóba, majd elkezdi ütni, rúgni. Mintha egy kis szánalom is ébredne irántam a másik felé, de végül is az a szemét épp azon mesterkedett, hogy itt maradjak. Megérdemli.

- Siess, nincs sok időnk!
Ez már igaz. Felugrok, és már indulnék is a társam felé...aztán a fejembe nyilalló fájdalom figyelmeztet, hogy csak lassan. Így hát megindulok a kapuk felé, olyan gyorsan, amennyire csak tudok. Útközben próbálok nem eldőlni. Markomban még mindig ott szorongatom a tűt, biztos ami biztos alapon. Hiszen még Arkhamban vagyunk.

Vendég

//Halálcsapás távozása miatt én veszem át a Mesélő szerepét. Remélem nem fog zavarni a játékban a stílusváltás//

A káosz az intézetben tovább nő. Az eddig verekedő ápoltak rájöttek, hogy nem egymást kéne ütniük, hanem az őröket. Így Idegbeteggel az élen megrohamozták a nyitott rácsokat, ugyanis az őrök látva társaik elestét, megpróbáltak erősítést beküldeni. Ám a tömeg elsodorta őket, így most az edzőterembe helyeződött át a csatatér. Az eddig kondizó őrök most az ápoltakat csépelik és viszont.

Közben téged is magával sodort a tömeg. A fecskendőt szorongatva próbálod túlélni a helyzetet. Kiszúr téged az egyik őr, és látva a kezedben lévő tűt, megijed, és megcéloz a kezében lévő sokkoló pisztollyal. Cselekedned kell, ha nem akarsz bénultan a padlón heverni.

//nem hiszem, és köszönöm, hogy átvetted a mesélést Smile

//
Megyek előre a tömeggel. Már a konditeremben vagyunk. Ez több, mint jó. Ahhoz képest, hogy eredetileg őrültségnek tűnt a társam terve(még ha ez a kifejezés nem is lenne olyan furcsa itt), most már kezd körvonalazódni a szökés. Jól állunk.
A nagy káoszban a kopaszt keresem, majd hirtelen észreveszem az őrt. Az sokkolóval a kezében mered rám, csak úgy bámul, mint hülye a moziban. Aztán feleszmél, és rögtön céloz. Én meg persze ösztönösen cselekszek, semmi logika sincs a mozdulataimban. Leguggolok, amilyen gyorsan csak tudok, és arrébb gurulva(túlzottan nem zavar, hogy kölyök korom óta nem bukfenceztem) megpróbálok eltűnni a sok beteg és ápoló között.

» Arkham elmegyógyintézet - Cellák
» Arkham elmegyógyintézet - Folyosók
» Arkham Elmegyógyintézet
» Dr. Jeremiah Arkham
» Arkham elmegyógyintézet bejárata