Közönséges raktárépület

Aki teheti csak menekül, nem is meglepő, ekkora sereggel szemben nem sok esélye lenne senkinek, kitört a káosz. A Rendőrök körbeveszik az épületet, de mintha nem a mindenki által megszokott forgatókönyv következne, nem próbálják meg leszedni a bűnözőket a tetőről, nem figyelmeztetik őket a hangosbemondóval, de még csak rájuk sem szegezik a pisztolyokat. Zombimódjára elindulnak a főbejáraton felfelé.
Eközben pedig mintha a festett arcú egyén, ki egy hozzá hasonló bohócnak öltözött leányzót ölelget, kapott egy mikrofont. Szépen előkészítették a mai előadást, a meglepőbb, hogy senkinek sem tűnt fel a szemben lévő épületen lévő készülődés.
- Hihihihi! Hahahahaaaa! Tididi-tadada, enyém Gotham City! Hahahaaa. Meneküljetek szánalmas bolondok, a porond az enyém! Én vagyok a műsorszám...hahahaaa. Mától új fejezet kezdődik ebben a városban, és én a kedves csapatommal fogjuk irányítani, a mi kényünk, kedvünk szerint. - Magyarázta a bohócruhás őrült, miközben lenn is folytak az események.

Cybergyík magához tér, és még, ha kicsit tompa is a feje, elér Védelmező látszólag megkínzott testéhez, de ahogy megfogja a testet, rá kell döbbennie, bizony...egy bábut próbál szóra bírni. Ez egy Védelmező ruhába öltöztetett fabábu, mely a sötétben, és az altató hatása miatt megtévesztő lehetett a hős számára. A kérdés már csak az, hova tűnt az igazi bűnüldöző. Elrabolhatták?

A Falcone-t védelmező testőrök úgy gondolták elmenekülnek, hiszen itt már több dolguk nincs, bár ami azt illeti Kártyás mester beállna a sorba jelentkezni, de talán ő is ráébred arra, ez nem a megfelelő idő. Fegyveresek szemből, ellenfelek a hátuk mögött, és körbeveszik őket a rendőrök is. Talán még az épület megközelítésére sem lenne esélye. Bisur és karmester nyugodtan eltudtak lógni a környékről, nem tartóztatta fel őket senki.

A macskanők tehetetlenül nézik a történteket, s bár harcra készen álltak fel az őrültekkel szemben, tanácstalannak tűnnek. Cardas ugyan felvenné a harcot velük, de mivel a kis csapat legtöbb tagja menekülni kényszerült, nem sok esélyük lenne vagy negyven ember ellen, így meg is hallják a vezető hangját a kommunikátorban.
- Jól van csajok, ez már nem a mi pályánk. Tűnjünk innen. - Hangzott az egyértelmű tanács, s mivel mindenki jobbnak látta nem belekeveredni ebbe a balhéba, mindenki indulásra készen állt.

Keisha sikeresen kimenekíti Falcone-t, mivel mindenki a távozás híres mezejére lépett, senki nem foglalkozik már egy halott bandavezérrel, feléleszteni sajnos nem lehetséges, hiszen a sebek, melyeket szerzett fontos szerveket tettek tönkre. A hősnőt sem akadályozza eddig senki, szabad az útja a konténerek felé. (Már, ha közben senki sem avatkozik közbe)

A rendőrök eközben már felértek a tetőre, s nem hogy akcióba léptek volna, nem, odalépkedtek a csinos, ám mégis halálos Méregcsókhoz.



Ő elkezdett játszadozni az üveges tekintetű biztosurakkal, a város védelmezőivel, simogatta őket, úgy tűnt...mindennek vége, ki lehet aki megállíthatja ezt az őrületet, ha nem a rendőrök.

Ekkor a semmiből egy árny suhant el mindenki feje felett, olyan sebesen történt minden, fel sem fogták, ki az a bolond aki a szemben lévő épület felé vette az irányt.
Mikor mindenki rendesen megnézte magának az öngyilkos jelöltet, leesett a dolog, Batman-t nem érdekli a túlerő.



Úgy repült a gonosztevők közé, mint egy ágyúgolyó, érkezésével máris három fegyverest ártalmatlanított. A bűnözők sem vártak ilyesmi fogadtatásra, megrezzenve léptek hátrébb, teret hagyva a testőröknek, de Batman kicselezve őket, Jokerhez rohamozott, és megkezdődött a Titánok harca.


//Mindenki reagálja le a történteket, akik természetesen már elmentek, nem szükséges, akik még itt maradtak, azokhoz szóltam. //

Ahogy lassan oda léptem Védelmező testéhez észrevettem, hogy nem is az igazi volt. Meglepetten léptem hátra. Francba, még a kommunikátor sem volt rajta. Ekkor hallottam meg a hangosbemondót, és bár nem volt tiszta azért mégis rossz érzés töltött el. Aztán ahogy felnéztem füstöt láttam az ég fele szállni.~Mégis mi a fene történt amíg ki voltam ütve?~Kérdeztem, ahogy újra a bábú felé fordultam, majd gyorsan felugrottam a zsákutca falára ahova az állbábú lett rakva, onnan pedig remélhetőleg már az épület tetejére, hogy lássam mégis mi a fene folyik itt.
Ha ez valamiért nem sikerült, akkor lábaim másik irányba indulnak, vissza ki a sikátorból.
Mondhatjuk, hogy a látvány nem volt szép, de az erős színezés lenne. Láttam a katasztrófát ami történt, és a rendőrök ahogy szépen lassan mennek felfelé. Keisha az egyik bandavezért cipelte, legalábbis sz öltönyéből erre következtettem. Viszont a rendőrök azok úgy viselkedtek mint a zombik, ami iszonyúan meglepett.~Mégis... mi a fene folyik itt?~Kérdeztem miközben a figyelmet elkerülve halkan oda rohantam Keishához.
-Keisha. Mégis mi a fene történt itt? Ez itt a bandavezér? Él egyáltalán?-Kérdeztem gyorsan, miközben feltekintve láttam, ahogy egy alak ugrik abba a tömegbe amit még csak most vettem észre. Az ott Batman volt? Igen az ott Batman, de kik a többiek? Hogy kerültek ide? Ha nem lennék hidegvérű lehet meghűlt volna az ereimben a vér.
-Tudod mit, felejtsd el! Segítened kell! Add ide a kommunikátort.-Mondtam Keishának figyelmen kívül hagyva, ha egyáltalán mondott-e nekem, vagy kérdezett-e a tőlem valamit. Ha ide adta akkor megpróbáltam összekötni a telefonommal és a GPS adóval, hogy azzal találjam meg Védelmező kommunikátorának jelzéseit talán így még talán megmenthetem.

//Bocsánat a késésért és elnézést, de kissé kába vagyok... :$//

Közelebb kerülök a fegyveresekhez, de nem hallok semmit felőlük, hogy kifélék vagy mifélék lehetnek. Ahogy elnézem, öten lehetnek, fura maszkban, amilyet azt hiszem, még nem láttam korábban. Ahogy tovább kémlelem őket, semmit nem hallok felőlük, de hamarosan elővesznek egy-két jókora mordályt. Úgy tűnik, valami rajtaütést terveznek, közbe kell lépnem.
Mielőtt elrugaszkodhatnék, egy újabb robbanás hallatszik, ami elvonja a figyelmemet az emberkékről, s odakapom a fejem. A füst elszálltával olyat látok, amitől eláll a szavam: a mostanában leginkább közszereplő diliseket láthatjuk magunk előtt. Még szerencse, hogy itt vagyunk és a zsaruk hamarosan ideérnek.
Ha még van esélyem utolérni a korábban látott alakot, akkor rajtuk ütök felülről: a középsőre hátulról ugrom rá, a többit pedig egy-egy jól irányzott ütéssel próbálom leteríteni.
Ha már nincsenek sehol, mire felocsúdok, akkor visszasietek a raktárhoz és csatlakozom a társaimhoz, hogy együtt vegyük fel a harcot az ellenséggel.

Epilógus következik.

// Zack Pryce //

Újdonsült hősként még zöldfülűnek számít az ember, de ha szerez magának hírnevet, akár többre is viheti. Nem egyszerű akcióba kezdesz, de egy hős útja mindig a járhatatlan úton kezdődik. Magán akciód egy bandánál kezdődik. Falcone a Római Birodalom feje, több bandát is tart az utcákon saját területeinek védelmére. Valami azonban történt, ami egyelőre titok a számodra. A bandák embereket toboroznak, és ez kapóra jön, hogy beleolvadj a bűnözők közé. Egyelőre álruhában vagy. Nem nézel ki másként, mint egy utcai punk. Egy fél tucat emberrel vagy összezárva az egyik kikötői raktárba, akik szintén a felvételre várnak. Egyenlőre csak vártok, hogy mind ezután mi következhet?

// Fantom első kalandja //

Falcone. Nem gothami születésű vagyok, csak nemrég költöztem ide, de hallottam az itteni maffiáról. A legundorítóbb mocskok, akik a saját szabályaik szerint játszanak. Azt hiszik, bármit megtehetnek, bármi áron, nem zavarja őket, hogy a civilek, a becsületes emberek rettegésben élnek. Ezért vagyok én itt. Majd én átírom a szabályokat... idővel. Türelem. Most ez a legfontosabb. Ismerd meg az ellenséged. Végignézek a termen, megszámolom, hogy pontosan hányan vannak, hogy néznek ki, van-e fegyverük. Meg akarom tudni, hogy komoly fenyegetést jelentenek-e. Megmozgatom a jó "öreg" robotkart, amit hosszú ujjú takar, és egy kesztyű. Nem akarok ujjlenyomatot hagyni és azt sem, hogy tudomást szerezzenek a robotkaromról. Most csak egy piti bűnöző vagyok, egy utcai huligán, aki be akar épülni. Nem haverkodok, a megfigyeléseken kívül semmit nem csinálok, csak várok.

Sisak kap egy infót, mely szerint a kínai negyedben, egy új banda, valamiféle droggal üzletel. Az infó szerint a tagok a homlokukon, egy kelta kereszthez hasonló jelet viselnek. További az értesülés beszámol arról, hogy a banda két teherautóval érkezik, a létszámuk pedig elvileg tíz, de az lehet több, ha netán elrejtőztek volna páran.
- Rohadt drog dílerek, undorítóak. A franc se tudja kihez kerülnek a drogok, lehetnek ártatlan gyerekek is. Ezt nem hagyom! Már most le kell számolnom a bandával, még mielőtt kibontakoznának.- gondolja magában, miközben az egyik sikátor sötétjéből figyeli a két gépet, miközben megérkeznek a találkozó helyére. Előveszi pisztolyát, kibiztosítja, majd halkan így szól:
- Kezdjük el, ti nyomorult férgek.- majd a sötétből kilépve, a teherautók felé halad, lopózva.

Kín, és elviselhetetlen fájdalom, gyötrelem. Az érzet, amint az elme szétszakad, a tudat meghasad, s az őrület, amint lassú folyásával szétárad egész testében, elnyomva minden józanságot.
Szemei lüktetnek, szinte kiugranak a helyükről, amint próbálja lenyugtatni csapongó agyát.

Léptei ingadoznak az épületek között, maga se tudja merre, a külső szemlélődő azt hiheti hogy részeg, már akit nem a furcsa hold alakú feje köt le.

Egyre hosszabb léptekkel halad, miközben becsukja szemét, a járással eltereli a figyelmét miközben a tiszta levegő segít kistisztítani elméjét, s csukott szemmel jóval kevesebb inger éri, mint általában.

Lassan érzi amint szíve lelassul, s a fejében dúló kínok megszűnnek, ám még így is oly fejfájás györti, amit nem sok ember tapasztal meg élete során, ám ő ezt már megszokta...
Mély lélegzetet vesz, majd lassan kinyitja a szemét...

Bár ne tette volna...

Nem voltak ugyan sokan, ám kinézetük annál riasztóbbnak hatott. Négyen voltak, négy kigyúrt veszélyes küllemű alak, ( kik elismerte) joggal dühösek rá amiért megzavarta meghitt készülődésüket az, igazából nem akarta tudni mire...
Hirtelen erőt vett magán, majd széles, torz vigyort varázsolt képére, s kecses mozdulattal leemelte cilnderét és udvariasan meghajolt a bagázs előtt.

- Üdvözletem jó uraim. Amint biztosan rájöttek, én vagyok a Holdfejű. Örömömre szolgál, hogy megismerhetem önöket. Állok szolgálatukra.

A férfiak hirtelen nem is tudták mire vélni a dolgot, látszott, hogy agyi kapacitásuk csúcsát feszegették, hogy kitalálják mit kezdjenek ezzel a furcsa fazonnal, végül a legnagyobb és legbambább egyetlen mozdulattal akkora pofont adott, hogy Lupin több métert zuhant hátra, s hideg beton megmutatta a gravitáció erejét.

A holdfejű nemsokat teketóriázott, feltápászkodott, majd dühös léptekkel a melák felé lébdelt, pólója nyakánál fogva közelebb húzta ellenfelét, (igazából csak akarta, erő híján ő maga került közelebb)s halk, szelíd indulattal a suttogta:

- Miért pont a fejem? Annyi testrészem van, s neked a koponyámra kellett pályáznod... Tudod milyen érzés, mikor az a tök amit a nyakunkon viselünk fáj, szerintem nem!

Ahogy egymás szemébe néztek, valami történt, s arany szemén keresztül Lupin meglátta a melák rémálmát. Először meglepődött, hisz ilyen még sose fordult elő, valószínű az ész és akarat magasfokú hiánya tehette ezt a különös dolgot, ám ekkor eszébe villanó terv vigyorra késztette, s ereje használatára sarkallta.

- Részvétem ammiatt ami a családoddal történt.

A nagydarab szeme tágra nyílt, a körülötte álló másik három ki eddig értetlenségükben nevettek, most abahagyták.

- Ők voltak azok... Azok hárman... - mutatott a társaira - Ők tették azt a hugoddal, hisz emlékszel rájuk...

Érezte amint a gigászi kín a fejébe áramlik, de nem törődött vele, sem az enyhén vörös árnyalatú könnyekkel melyek lassan folytak végig arcán. De érezte a sikert is, amint ereje aktiválódik, s a melák rémálma valóssá lesz...

Az lassan elengedi a holdfejűt, s szívbemarkoló hangon szól tárasi felé, kiket szülei és huga halálra kínzóinak nézett.

- Miért tettétek?

Majd izmait megfeszítve rájuk ordított:

- MIÉRT!?!?

Lupin ekkor olyan dolgott tett amit ritkán: Őszintén elvigyorodott.

"Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik"
Ezzel a sorral lett volna képes leginkább leírni a szituációt, és az érzést, melly oly félelembe burkolta, amit csak kevesen élnek át.
A gáztól kábán feküdt, s ideges pillantással nézte a gyönyörű nőt, az egyetlen lényt, akit valaha is a barátjának hívott, azt a lényt, ki szó szerint mindenek felett áll, ki elől senki nem menekülhet, aki mindenkit utolér egyszer, igaz vannak akiknek egérutat adott. De végül ők is ugyanarra a sorsa jutnak mint akárki más.
A holdfejű amilyen gyorsan csak tudta, levette szemét a nőről, hisz ha megtudja hogy látja akár le is lepleződhet, álarca biztonságot nyújt jelenleg. viszont ha érte jött, akkor úgyis mindegy.
Majd lecsukta a szemeit, és várt...

Vash a sötétség leplét használva, csendben halad a kocsik irányában. Szinte olyan, mint egy modern nindzsa, aki egy sötét városhoz alkalmazkodott. Szép lassan halad a teherkocsik irányába, más emberen talán eluralkodna a túlzott adrenalin, de sisakon nem. Minden lépte magabiztos és higgadt, a fegyvert erősen fogja, ujja a ravaszon, hogy bármikor tüzelhessen. A két teherkocsi egy erősebb blokádot alkot, ám Vash tudja hogy a másik oldala sebezhető, ott kell lecsapni. Az egyik kocsi oldalához érve, leguggol majd halad a vége felé, közben hallja a pakolás neszeit.
- Itt az idő, most válik el, hogy készen állok e? De biztosan, hisz megvan minden. Most már csak fel kell számolnom ezt a kis bandát.- gondolta, mielőtt áttérne a kocsik gyengébb oldalára.

Vash átér a kocsik másik oldalára, ami a gyenge pont. Csak egy ember van sisak látóterében, az is háttal áll neki, tüzelésre kész fegyverrel a kezében.
- Ez nagyszerű! Könnyű célpont, háttal áll nekem. Könnyedén lelőhetném, de az fel keltené a többi figyelmét. Le is üthetném, vagy el is vághatnám a torkát.- gondolkozik, majd pisztolyát vissza rakja helyére, csendben, majd halkan előveszi kését. Lassú, halk léptekkel halad a bűnöző felé. Óvatosan mögé ér, majd egy villám gyors mozdulattal elvágja a tag torkát.
- Egy rohadt féreggel kevesebb. Ez se fogja már gotham utcáit tönkre tenni. - gondolta elégedetten, majd vissza cseréli fegyverét, és elveszi a hullától a gépfegyvert, biztos ami biztos alapon.