New Atlentean Villa

Elfogadom a pezsgőt és belenyalok, megízlelem. Bólintok egy kedves mosollyal megköszönvén neki és iszom egy apró kortyot - mégiscsak szolgálatban vagyok! - és visszahelyezem az asztalra a poharat.

- Tudja Mr. Pitt engem ide küldtek, bár bevallom, hogy fantasztikus partyt hoztak össze az ön tiszteletére. Nos, igen... Önjelölt hőseink megszaporodtak, csak még eléggé ismeretlenek, de azért a másik oldal sem tétlenkedett. Na és még itt van imádott denevérünk is. - mondom neki kedvesen, de a nézésem lefitymáló. Nem igazán kedvelem a denevérkutyát, túl merev, nincs benne báj. Az viszont tény, hogy nagyon hatékony.

- Találkozni szeretne ezekkel, felkutatni őket, esetleg támogatni? Vagy van már kiszemeltje? Úgy gondolom van és meg akarja kérni valamire... ez persze csak feltételezés, de megvallom kíváncsi vagyok. - kérdezem tőle, majd újra ráhelyezem az ajkaimat a pohárra és élvezettel iszom még egy kortyot az exkluzív pezsgőből.

~Ki mondta, hogy én magának akarok dolgozni, öntelt hólyag! Még csak nem is utaltam rá...~ dühöngök magamban, de azért mosolygok, ahogy egy jó kislányhoz illik. Sajnos nem tehetem meg, hogy elzavarjon, bármennyire is kiborít a nagyzolásával.

- Nem tudom mire gondol, én nem kértem ilyet Mr. Kitt... a denevér? Szerintem önbíráskodó törvényen kívüli, még ha a "jó" ügy érdekében is lép fel... állítólag, aztán ki tudja? Attól, hogy adott egy fényszórót, még mindig magamutogatásnak tartom amit művel... a kocsijával házakat tesz tönkre és a cél érdekében bármit megtesz... ez nem éppen humánus beállítottság... de igaza van, egyelőre a tettei igazolják... csak senki sem tud semmit mi van a háttérben, lehet készül valamire, csak elfogadtatja magát... Mr. Kitt, sajnos senki sem ismeri őt talán Viki Vale-en kívül, ő pedig hallgat. - fintorodok el a szőke újságíróra, mikor eszembe jut. Kezd kissé untatni a fickó, végül is eljött ide szórakozni, meg megnézni Batmant... nagy ügy...

- Köszönöm, hogy kaptam egy kis szeletet a drága idejéből Mr. Kitt, remélem Gotham beváltja a hozzá fűzött reményeit. Esetleg üzenne valamit az olvasóinknak? Biztosan örülnének neki. - mondom befejezve az interjút.
~Na mondj valamit, aztán végeztünk édesem. Olyan ügyes voltál....~ gúnyolódok magamban.

Valaki megint szól, hozzám és kipenderítenek az ajtón.

~Kitt halott, úristen! Mi lesz, most mi lesz?~ gondolkodom és a másik kezem még mindig görcsbe van. Akkor érzem, hogy valahogy eltettem a felvételt is. Próbálom gyorsan letörölni a könnyeim és megszégyenülve kimenni az utcára. látom a rám vetülő irigy, illetve ellenszenves tekinteteket és kisétálok, még mindig remegve a partiról. Van néhány taxi is szerencsére, így az egyikbe beszállok.

- Vigyen a Gotham Gazettebe legyen szíves. - mondom neki remegő hangon és hátradőlök az ülésbe, azon gondolkozván, hogy mit tegyek most. Elteszem a dekoltázsomba a felvevőt, majd kopogok, hogy induljon. Mikor elindulok nagyot sóhajtok.
~Remélem sosem találkozom ezzel a pofával még egyszer!~

- Látom nehéz napja volt. - mondja viccesen és hátranyújt egy doboz cigit. - Vegyen belőle! - megvárja, míg veszel, vagy elutasítod, ha elfogadod a cigit, akkor egy öngyújtót is hátra ad. - Rendben egy perc és ott vagyunk!

A kocsi elindul és semmi érdekes nem történik az úton.

// Folytatás: Gotham Gazette //

// Hatred magánkalandjának kezdő reagja. //

Ismét egy szokásos sötét, esős gothami éjjel köszöntött rád. Mikor hazaértél a dolgodról egy cetlit találtál a rejtekhelyeden, ami egy igen rövidke szöveget véstek rá.

" Állítólag maga nagy nyomozó, bizonyítsa be! Brad Kitt nem balesetben halt meg, hanem meggyilkoltál. Derítse ki, hogy ki tette ezt vele. Hogy segítsek magának egy kicsit elárulom a tett helyszínét: New Atlentean Villa. Sok szerencsét! "

Ez a cetli hozott most téged ehhez a házhoz, ahol most látszólag senki sincs.

Elvigyorodom, noha csak távolról láthatom, körülötte sok gazdag pacák. Oly rég tartó keresés vége volt ez, s sajnálatos módon az igazi vég is. Döbbenten fogtam fel, hogy már inkább vagyok Holdfejű, mint Lupin, s már nem az ember dirigál.
De immáron valaki harmadik és csatlakozott lelkem duettjéhez, s bagolymaszkosként léptem előre, majd leguggolva az egyszerre szaladó kislányhoz, megszólalok. A maszkom nem ijeszti el, gyenge az elméje, s ő vidám arcot lát mikor rám néz.
- Elmondok neked egy verset, s szeretném, ha elmondanád a csinos néninek ott.- mutatok Beatora, vagyis ahogy ő ismeri magát Prischillára. - szóval akkor: "Féld a Baglyok Bíróságát..."
Ezután figyeltem ahogy a gyerkőc szalad a lányhoz, s aki vidáman közelebb hajol hozzá, s meghallgatja.
Tudtam, hogy a húgom csakis értelmességi lehet, "A Grom'bashi aréna foglyai" hehh el kell majd olvasnom ezt a könyvét és a többit is amennyiben van.
Szétnéztem a többi ember között is és nem tetszett amit láttam, mindenki álszent volt s csak a siker közelében akartak lenni, szegény húgocskámnak is elég zord egy élet jutott...
Láttam amint Prischi felfogja az üzenetet, s ha elég okos nem mesél senkinek sem a dologról, hisz ha igaz amit a Bíróságról mondanak, aki tud róluk, arra a halál vár.
- Drága Beatóm, a vadászat megkezdődött...
Suttogtam az éjszakába...

Mielőtt bármi történhetett volna, megragadnak s elvittek egy sikátorba s én kérdőn néztem a bagolymaszkosokra. A félelem erős volt, ám beszélőkém még nagyobb, ezért elkezdtem.
- Már megbocsássanak, de tudom a dolgom, ráadásul ez egy gyermekvers, amit naponta többször is lehet hallani az utcán járkálva, nincs jelentősége.
Kiráncigálom magam a szorításukból, majd öltönyömet megigazítva felállok, majd mélyen belenézek a szemükbe. Most nincs rajtam maszk, csupán az igazi arcom, Lupin arca, s a szemeim gyilkolásra készen mélyedt bele az övékébe.
- Nem tudom mit csinált az én kis húgocskám, de a bögyötökben van az biztos, vagyis ha a legendák igazak, több dolog lehetséges, ám amint látom, írónővé cseperedett, tehát valószínűleg ismer titeket, s le akar leplezni valami formában. Ezért kell meghalnia. A gyermekvers pedig csak azoknak mond valamit, kik ismernek titeket. Viszont ezzel a kis közjátékkal megzavartátok tervemet. Épp ezért, engedjetek utamra...
Hátat fordítottam nekik s kiléptem a fényre, bagolymaszkom fölvettem, de csupán Prischilla fogja annak látni, mindenki más az embert látja csak. Szívem torkomban dobogott miközben lépkedtem, s amint visszamentem a party felé, csak reménykedni tudtam, hogy előző megmozdulásom nem volt halálos ítélet fejemre.

Memento Mori, fogom fel hirtelen, az elkerülhetetlen halál szimbóluma, a halál mely eljő, megszabadít, s amelyből mégis van kiút....
Reményemmé vált eme név, melyet ő kapott a sorstól s mely ezen napig várt hogy megmutassa jelentését. A tulajdon könyve árulta el, a tulajdon könyve hozta meg a halálos ítéletét. Nyugodtan lépkedek felé, hangja lelkem mélyéig hatol, s a mélységes szeretet érzése tölt el. Távol vagyok ám látom a szemeit, a reszketést a félelemet s a magányt. Borzalmas élete volt, sok tudás lapult az íriszben ám hozzám hasonlóan magányra volt hivatva. Mily boldog lehet az ember, hogy az utolsó akivel találkozik, ha a lény aki megöli tiszta szívéből szereti...
Memento Mori reménnyel tölt el, neveink összeolvasva a biztos halál, melyből nincs menekvés, a túl biztos halál, melyet Ő nem szokott engedélyezni, vagyis néha közbenjár...
Egyre közeledtem a húgocskám felé, s lelkiismeretem immáron halott volt, s én tudtam, ma este valami megváltozik...

- Magam sem tudom biztosra. - Hazudtam neki, és magamnak. - A maszkot csak te látod, és senki más.
Hirtelen hajoltam meg előtte, mint mostanáig oly sok ember előtt, s csókoltam meg kacsóját, ám nevemet ezúttal nem árultam el.
- Oly régóta várom a találkozást, s oly fájdalmas ez ily körülmények között. Szeretnék beszélgetni egy kicsit, négyszemközt, már ha elragadhatom a társaságától. - közelebb hajolva fülébe súgom - Ott vannak mindenhol, ott vannak a tűzhely melegénél, ott vannak mikor alszol, s most is itt vannak, én talán megvédhetem. De el is pusztíthatom nem tudom még. - Hazudtam ismét neki és magamnak.
- Jöjjön a kertbe, sétáljunk egyet - s tartottam kezem felé várva, hogy elfogadja e ajánlatomat.

Mondandóm előtt megbizonyosodom hogy senki nem hall minket, de azért bizalmasan közvetlenül a lány mellé ülök, szorosan mellé, s a fülébe súgom mondandóm.
- Népszerű vagy te lány. Hamis érdeklődés ugyan de legalább törik magukat. - Maszkom alatt elvigyorodom, majd folytatom.
- Meg foglak ölni, nem tudom még hogyan, s nem tudom még hol, de nagy valószínűséggel a mai este lesz az. Bízok abban, hogy a véred nem vált vízzé a s szerencse s a természetfeletti segítségedre siet a vég pillanatában. Vagy valami más.
Ekkor tekintetemet végighordozom a bámészkodó tömegen, s visszafolytok egy kacajt.
- Nézz végig rajtuk, mindenki más embernek lát olyannak aki szerintük elég pofátlan ahhoz hogy kiragadja a díszvendéget egy külön kis randevúra. Vicces egy világ ez. Mindenesetre,  válaszd meg a halálod helyét, s ha van valami klisés utolsó kívánságod teljesítem neked. Ha elmenekülsz kaphatsz egy kis egérutat, szeretek vadászni.  Viszont nem ajánlom, hogy bárkit is figyelmeztess, hisz az úgyis meghall. Nos te lány, én a helyedben örülnék, hogy a Fehér Karom ily jószívű.