Miracle Import & Export vállalat

Felettébb vérlázító, hogy mit meg nem enged magának ez a démon. Bár ritkának mondható az ilyes fajta kirohanásom, de a történtek túlmentek minden határon. Ha bárki meglop, azt nem vagyok hajlandó semmilyen módon elnézni. Még mindig forrnak az indulataim, és a közömbösség és érdektelenség ami Blaze szájából hangzik el, csak olaj a tűzre, nem beszélve arról hogy fenyegető módon nyúl fegyveréhez is. Nevetség tárgyát képzi a szememben ez a nő, a sértéseivel együtt de mikor tudatosul végül bennem egy név, amit kiejtett a száján elhalkul körülöttem a világ. Minden hang tompának hat, és csak a szívdobbanásom hangzik fel. Egyre hevesebben és erősebben jön az ütemes dobolásra emlékeztető hang, ami hirtelen elhalkul, mivel ismét visszatérek a jelenbe a pár pillanatnyi elkalandozásom után.

-Derek... ?

Kérdem értetlenül, de nem a név az ami újnak hat, hanem az a tudat mi szerint az angyal nevével Blaze is tisztában van. Információkat hallgat el, amiket visszatartva csak a maga hadjáratát nehezíti meg. Hiszen ha nem megyek el Mocsokhoz, több időm lett volna valami más irányba mennem. Akkor talán már a végére is jártam volna. De így... Csak megeresztek egy ördögi mosolyt magam előtt, és megnyugtatom magam. Nincs értelme számon kérnem, vagy kérdőre vonnom. Elég büntetés lesz neki az, amit most fog tőlem megtudni.

-Tudod szívem visszaadnám azt a rozsdás szart, ha nálam lenne. De már sajnos nincs.

Megadóan tárom szét karjaimat, és nagyjából ugyan azon semleges, és érdektelen hangon közlöm vele ezen szavakat, mint ahogy az imént ő is tette velem szemben. Közben mellé sétálok, és ha tudom egyszerűen leverem a lábát az asztalról. Majd gúnyosan odavetem neki még befejezésül szavaimat, amivel egy szócsata keretében szeretnék elégtételt venni.

-Ha gondolod bízz meg az emberfattyúkban. Azt teszel amit akarsz, ha szeretnéd adhatok egy telefonszámot is. Richard Norman, remek magánnyomozó és olcsón dolgozik. Bár lehet nem elég olcsón a magadfajta nincsteleneknek.

Ekkor elhallgatok egy rövid hatásszünetet tartva, majd folytatom.

-Vagy be is fejezheted a színjátékot és végre azt tehetnéd amit én mondok neked kérdések nélkül. A döntés a tied! Ha gondolod elő is veheted fegyvered és lelőhetsz, hisz tudod... én vissza térek a Pokolból, mert a lentiek nem engedik, hogy egy magadfajta sehonnai kis csökevény feltartson egy sokkal nagyobb tervet, mint az ő kis szedett-vedett ereklye gyűjtő akciója.

A fejemre szegezi a pisztolyt, mind végig csak érdektelen arccal nézem a nőt. Nem ijedek meg a történteken, és nem is áll szándékomban. Teljesen magabiztos vagyok, és tudom, ha le is lő, vissza fognak küldeni. Épp ezért nincs miért aggódnom, de neki annál inkább. Unottan fordítom a fejem felé, és mélyen nézek a szemeibe, majd minden kétely nélkül szólalok meg.

-Lelőhetsz. Ha gondolod tapasztald meg hogy kinek van igaza. De remélem te magad is tudod, ha most vissza küldesz a Pokolba, és az én szavam érvényesül, az Ördög és kutyái ízekre fognak szedni miután vissza jutottál, mert akadályozod az Uralkodó terveit. De még az is elképzelhető, hogy ezen a köztes létsíkon sem leszel biztonságban, mert nem csak az angyalok fognak utánad loholni, de a mi fajtánk is.

Mondom teljesen nyugodtan, és valóban nem aggódok és nem félek a halál miatt, hisz amennyire én tudom az Ördögnek szüksége van rám. Máskülönben már rég tett volna ellenem. De mivel alázatos szolgája vagyok, így kétlem, hogy nem torolná meg a kis kiruccanásomat. A helyzet átélése során, még sóhajtok is egyet fáradtan, mivel ez a mai nap túl eseménydús már nekem. Látom, hogy Blaze talpnyalója is azt hiszi nyeregben van, de téved. Itt egyedül én vagyok aki diktál, még ha ez a nő azt hiszi, hogy nem így van.

-Nem érdekelnek a lomjaid. Személyes ügyemnek veszem immáron az angyal megölését amiatt, hogy meglopott akár segítesz benne akár nem. De csak hogy tudd... ha nélküled kell megtalálnom és megölnöm, az Ördög kezére adom a bicskádat, meg a bizsudat. Mellékesen pedig nem áll szándékomban kárpótolni téged. Én bármennyire is igazadnak érzed tartom a szavam, és nem szokásom másokat kijátszani. azt mondtam megölöm az angyalt és megszerzem a nyakéket, és így is lesz. Már ha nem akarod hogy megadjam a magánnyomozó számát, de abban az esetben már saját szakállamra dolgozok, és kapom el a férget.

Ezzel pedig elhallgatok, majd ha látom, hogy egy kicsit is habozik, vagy gondolkodik, esetleg fontolóra veszi a hallottakat, kilépek a fegyver csöve elől, majd csak felsőbrendő nézésemmel várom a válaszát.

Úgy fest azt hiszi ő irányít. De egyetlen egy hibát látok az egészben. Hogy nem így van. Amint befejezi mondandóját, közel járok ahhoz, hogy ne nevessem el magam. Látszólag habozik, hisz ha annyira meg akart volna ölni, már megtehette volna. Ez nekem csak jó, de amellett, hogy nem lőtt le elsőre, látom rajta, hogy nem igen gondolkodna a ravasz megrántásán, ha erőteljesen ellenkezem, vagy meggondolatlanul szólalnék meg. Szívem szerint rá támadnék, és ha nem lenne az asztal kettőnk között visszatartó erőként, már meg is tettem volna. De lehet jobb is így, hisz elragadna a hév, és most nem szabad meggondolatlanul cselekednem. Kezdek lehiggadni és egyre inkább elnyomni a történtek miatti ingerültségemet, ami szerintem sikerül is.

-Remélem tisztában vagy azzal, hogy a semmiből felépített munkámat nem fogom csak úgy átadni bárkinek is. Főleg nem neked. Mint mondtam, akár tetszik, akár nem, felkeresem és megölöm az angyalt. Ha segítesz a kacatjaidat visszakapod. Ha nem, és gátolsz, hűt legyen. Úgy is én nevetek a legvégén és lemondhatsz a játékaidról. Egy biztos...

Ekkor kinézek az ablakon, elgondolkodok egy pillanatra, majd vissza fordulok a nő irányába és folytatom.

-... nélkülem nehezebb lesz a dolgod. Nekem meg nélküled. Választhatsz. Bár ha mellőzni szándékozol csak saját magad elé állítasz gátakat.

Meglepő lehet, de muszáj voltam egy apró gyengeséget mutatnom Blaze irányába, mivel tényleg szükségem van rá. Sokkal gyorsabban megtalálom... pontosabban megtalál az angyal, ha van ami hozzá csalja. Nem félek attól ,hogy eldörren a fegyver, mert túlságosan is magabiztos vagyok a tekintetben, hogy az Ördög percek múltán vissza küld ebbe a koszfészekbe. Egyrészt, hogy folytassam a tervét, másrészt hogy büntessen is egyben. Hisz ez a halandó sík számomra egy rákfene, ami csak beszennyez engem. Sokszor inkább a Pokolban szenvednék, mint itt italozzak az emberi mocsadékokkal.

//Mammon nem fog meghunyászkodni. Szóval nem írok olyat, ami egyáltalán nem lenne hű hozzá, és nem jutott eszembe kb. semmi hasznos. //


Nem tágít ez a féreg attól, amit fejébe vesz. Talán azt hiszi, most vissza adhatja azt amit én tettem vele a biztosíték terén. Hát próbálkozhat, mert a cég az enyém, és nem ruházom át senkire. Még akkor sem ha az életembe fog kerülni.

-Nem. A cég az enyém, és az enyém is marad.

Nem akarok túlságosan is lealacsonyító ál-papírokat bevetni, vagy más hasonló álcát, így csak azt mondom, amit mondani akarok, és amit gondolok.

-Az ajánlatom az amit mondtam. Vagy együtt kapjuk el az angyalt, vagy ölj meg most, és hajszold egyedül. De akkor a saját magad helyzetét nehezíted meg. Lásd be, ha rám nem számíthatsz, akkor senkire. Most döntsd el, hogy megölsz, vagy sem. Ne húzzuk egymás idejét. Lehet halhatatlanok vagyunk, de ne pocsékoljuk ettől függetlenül az értékes perceket.

Blaze mosolya pokolivá válik. Akár még otthon is érezhetnéd magad, ha nem került volna a nő fegyverrel a kezében eléd. Meghúzza a vállát, és a Cukrásznak titulált férfi kinéz a lehúzott reluxákon a beosztottjaid felé. Jelez a főnökének, az pedig csak annyit mond.
- Hát ha csak ezt a két választást hagyod nekem? Akkor muszáj maradnom a nehezebbik úton. - Ezzel elsül a fegyver. Hangtalanul mint a halál, és kegyetlenül akár a gazdája. A golyó homlokodba csapódik, de ahelyett hogy szétrobbanna a fejed csak hátraesel a becsapódástól. Még annyira eszméletednél vagy, hogy láss, de azt is csak homályosan és összefüggéstelenül.
Blaze feléd hajol, kezében egy fura tárgy. Széttépi mellkasodon a zakódat, és a méregdrága ingedet. A tárgy, mint egy kék kristály a napfényben felragyog és mellkasodhoz érinti. Annyit még érzékelsz, hogy valamit rajzol, de azt már nem hogy mit. Végül belevágja a mellkasod közepébe, és eszméletlenségbe zuhansz.

Folytatás: Főutak, utcák, sikátorok

// Előzmény: Kisebb utcás, sikátorok //

A környék kihalt, ahogy megérkezel a vállalatodhoz, vagyis az egykori vállalatodhoz. A környéken civil nem tartózkodik jelenleg, így kocsitok nem kelt nagy feltűnést sem. Egy őrt látsz, amint zseblámpával járőrözik az épület előtt. Néha megáll és rágyújt egy cigire, majd folytatja az útját.

Bentről a recepció számítógépének a fényét látod, mintha ülne mögötte valaki.

Rajtad a sor, hogy megindítsd az ostromot, hogy visszaszerezd azt, ami egykor a tiéd volt és ami most is téged illet. Embereid türelmetlenkednek egy kicsit, de nem mernek hozzád szólni.

Megérkezve a kocsiból figyelek csak pár percig, hogy átlássam a körülményeket. Mindössze egyetlen őrt látok, és a recepción fénylő számítógépet ami mögött mintha lenne valaki. Kicsit tanácstalanná válok, hogy vajon melyik megoldás lenne a jobb. A nyílt ostrom, vagy inkább a láthatatlan és néma. Ismerem a cég minden egyes négyzetcentiméterét, így ha csak nem lett valami drasztikus változás könnyen kiismerem magam. Végül úgy döntök, hogy a néma és csöndes módszert választom. Kiszállok a kocsiból, és intek a másik kettő járműnek is, hogy ideje körém gyűlni, mert kezdődik az akció. De előtte egy kis ismertetést tartok, mikor már mindenki előttem áll.

-Nem lesz feltűnést, úgy kell dolgozni, hogy észre se vegyenek.

Jelentem ki ellentmondást nem tűrve, majd az egyik késsel birtokló egyént utasítom arra, hogy rejtőzzön el valahová, majd egy másik ember pedig hívja fel az őr figyelmét magára, majd mikor az gyanútlanul megközelíti a késes egyszerűen intézze el. Remélhetőleg ez a lépés könnyen kivitelezhető lesz, míg a többiekkel meghúzzuk magunkat, várva arra, hogy kiderüljön sikerült-e a terv első pontja, vagy sem. Míg megbújok, a kapott fegyverbe betöltöm a vérrel áztatott golyót, és elteszem, majd alaposan megpróbálom a cég emeleteit külsőleg végig vizslatni, hogy vajon honnan szűrődik ki fény, és hogy a legfelső szinten, az igazgatói irodában vajon tartózkodik-e valaki, látok e bármi fajta fényt kiszűrődni.

Az első lépés sikerült. El kell tüntetni a hullát, és intek is az egyik mellettem lévő egyénnek, hogy cselekedjen, és lehetőleg a vérnyomokat is próbálják meg kellő képen feltakarítani, már ha minden lehetőség adott nekik. Ez idő alatt elgondolkodok az épületből kiszűrődő fények okán. Valószínűleg vannak néhányan kik túlóráznak, vagy ha nem, akkor a zseblámpás őröl azok, akik járőröznek. Valószínűleg az utóbbi, bár jobban örülnék, ha nem így lenne. Ezután 3 embernek parancsba adom, hogy a környéken lévő összes őrt a lehető legdiszkrétebben próbálják meg megölni, és hullájukat eltüntetni. Már ha van még a környéken a szabadban, a vállalat területén járőröző. Mind addig meglapulok a többi csatlóssal együtt. Nem szabad túl hamar lépnünk, mert nincs már második esélyem. Addig nincs szándékomban elmenni innen, míg az elküldött 3 alak vissza nem jön hírt hozva.

Egész jó munkát végeznek ezek az emberek, ahhoz képest... kellemeset csalódtam. Pár perc múlva robbanás rázza meg a helyet, és megszívom fogamat. Nem tetszik ez nekem! Tönkre teszi az irodámat a féreg! Kezem ökölbe szorul, és egyre ingerültebbé válok. Azonnal rohannék, de az eszem vissza fog. A recepciós elhagyja a helyét, és a lifthez rohan. Úgy érzem itt a mi időnk.

-Ketten lent maradtok és figyeltek. Bárki aki nem én vagyok azt megölitek!

Adom parancsba a vissza érkezőknek, majd a többinek intek, hogy kövessen. Ideje behatolni az épületbe. Ha az ajtó zárva lenne, megpróbálom betörni. A korábbi nagy robbanás miatt valószínűleg ez már nem oszt, nem szoroz. Ha meg vagyunk, még egy egyént lecsatolok a bandáról, és közlöm vele hogy az előtérben figyeljen. Ezután ideje használatba venni a liftet és két emelettel a legfölső szinten kiszállni, hogy elkerüljük a figyelemfelkeltést.

A lift túl lassan halad fölfelé, de ezt az érzést csak az orrfacsaró szag okozza. Kezd elviselhetetlen lenni a csatlósok szaga. Mielőtt még megérkeznénk egész végig azon gondolkozom mi is történhetett a recepción a férfivel, aki fejét vesztette. Nem tetszik a dolog, de egyenlőre háttérbe szorítom, mivel nyílik az ajtó és lépések hangját hallom, és valami mást... nem tudom meghatározni mit, de nem sejtet semmi jót. Két embernek azonnal parancsba adom, hogy némán járjanak körbe, és ha bárkit látnak azonnal öljék meg. Ez idő alatt a többiekkel megpróbálok a lehető leggyorsabban és nesztelenül eljutni a lépcsőházig, hogy onnan gyalogoljunk fel az igazgatói irodába... Remélhetőleg semmi és senki nem állja utunkat.

Mikor a szolgák megjelennek a testemmel, hatalmas öröm önti el lényemet. Persze nem mutatom ki mind ezt, arcom rezzenéstelen és érdektelen. Most még az sem keserít el, és idegesít, hogy láthatóan esztétikai hibákkal rendelkezik a testem a törött orr és monokli miatt. Rám förmed egyből, és válaszokat akar. Igen, én is azokat akarok, de senki nem adta meg. Kezembe kerül egy kristály, ami túlságosan is emlékeztet a testcserés szertartás egyik elemére. Zsebre teszem, majd egészen közel hajolok a rablóhoz, aki megfosztott a külsőmtől.

-Milyen sajnálatos, hogy véget vetek a kisded játékotoknak.

Mondom halkan a szavakat, majd ökölbe szorítom kezem, és a lehető legnagyobb ütést próbálom mérni ellenfelem mellkasára, remélve hogy a levegő megszorul, és elkábul ettől. Ha elsőre nem sikerülne, akkor újra próbálkozom. Ha sikerül, parancsba adom, hogy a testet vigyék ki az épületből a kristállyal együtt, és lehetőség szerint kötözzék meg, majd tegyék be a taxi csomagtartójába amivel érkeztünk. A szertartások terén nem vagyok túlságosan otthon, így még szükségem lesz az Őrnagyra. De még el kell intéznem valamit... valakit. Blaze valószínűleg az irodában van, tehát még rajta a sor. Innen már csak két emberrel szándékozom tovább menni. Az egyik mindenképpen az lesz, akinél a fegyver van. A lépcsőházban a legfelső szintre akarok eljutni a legnémábban, egészen a vezérigazgatói irodába...

Végre elértem ide. Blaze az én vállalatomban ül, az én irodámban, az én íróasztalom mögött. Nem sokáig! Egyre inkább gyűl bennem a feszültség, és nehezemre esik türtőztetnem magamat. A két szolga felé tekintek, majd Blaze hátára irányul a figyelmem. Amint befejezi mondanivalóját, előrántom a fegyveremet, benne az angyal vérbe áztatott tölténnyel, majd rá szegezem rezzenéstelenül, mindenféle kétely nélkül. Megmásíthatatlan döntést hoztam, már igen rég óta, mi szerint ennek a féregnek meg kell döglenie, még pedig az én kezem által. Így is lesz, de előtte még biztosítom őt arról, hogy mik a terveim. Tisztes távolságot tartok a nőtől. Nem a félelem miatt, hanem az elővigyázatosság érdekében.

-Ugye ez költői kérdés volt?

Felelek a kérdésére kérdéssel ördögi mosollyal ami egyre inkább kezdi uralni arcomat.

-Kellően sok bosszúságot okoztál nekem, ami felettébb megnehezítette az elmúlt időszakomat. Ha megtorlatlanul hagynám, talán nem oktalanság tőlem, ha azt mondom én lennék a leggyengébb egyén a démonok között. Ugye ezt belátod?

Mondom nyugodt, kimért, és teljesen higgadt hangon. Szavaim egyszer sem rezzennek meg, vagy engednek arra következtetni bárki is, hogy kételkednék tervem végrehajtási szándékában, vagy sikerességében. Egyértelműen érezhető, hogy tántoríthatatlan vagyok álláspontom mellől, mi szerint Blazet meg fogom ölni. Hogy utána mit teszek, számtalan lehetséges út áll előttem, amik kiaknázatlanok még, de egy biztos; nem fogok unatkozni miután visszaküldöm a Pokolba ezt a hulladékot. Célba veszem a fejét, és meghúzom a ravaszt.

A bosszú édes íze mind végig kínoz. Ritkán érzek ehhez hasonló kielégülést. Blaze-el közöltem a tettei következményét, de nem hitt nekem. Szánalmas próbálkozása nem hozta el neki azt amiben reménykedett. Remélem a Pokolban örömmel fogják majd fogadni a "barátai". A test egykori nyomai fölé emelkedek, majd elégedetten mosolyodok el. A fegyvert elteszem, majd leguggolok oda, ahol a nő lángra kapott. Megsimítom a padlót, és utána egyenesedek fel, mélyen sóhajtok egyet, és magamba szívom az elégtételt, ami körül leng. Sajnálatos tényezője a történteknek, hogy imádott csecse-becséit is magával vitte, pedig igen-igen nagy kielégülést biztosítottak volna számomra arra való tekintettel, hogy Blazet mardosta volna a tudat, mi szerint én birtoklom azt ami annyira kedves számára. De az élet már csak ilyen. Semmi nem lehet tökéletes. Végig nézek az irodámon, és kissé bosszúsan ugyan, de elindulok a kijárat felé, és a lift használatba vételével egészen a járművekig szándékozom elmenni, amikkel érkeztem én és Őrnagy szolgái. Útközben megpróbálok mindenkit magam köré gyűjteni, majd közölni velük, hogy ideje visszatérnünk a főnökükhöz. A biztonság kedvéért ha minden idális akkor vetek egy pillantást a testemet birtokló mocsadékra.

Szomorúan veheted észre, hogy a titokzatos robbanás, ami lerombolta az iroda falát, valamint megölte a lenti őrt a lift ajtaját is benyomta, így használhatatlanná téve a liftet ezen az emeleten. Így a lépcsőn mész le az első emeletre, ahol további két holtestet találsz, nekik sincs fejük, mellettük gépfegyverek hevernek.

Az egész épületben csönd honol, ellentétben egy dolgos hétköznappal, amikor az alkalmazottaid folyamatos járkálása, billentyűk leütése, csörgő telefonok hangja tölti be az emeleteket. Most viszont rajtad és az Őrnagy emberein kívül semmi és senki nem töri meg ezt a csendet.

Mikor leérsz a recepcióhoz hozzád csapódik az a két ember, akiket lent hagytál. A többiek akkor mennek oda hozzád, mikor elhagyod az épületet és a kocsik felé indultok. Abban a kocsiban, amiben te és kísérőid utaztak, található meg testbitorlód. A csomagtartóban fekszik magzatpózban, még mindig eszméletlenül.

// Pöffeteg most érkezik meg. //

Az út hátralévő részében figyelemre sem méltatott téged Pinó, így bőven volt időd bámulni az utcákat, így megakadhatott a figyelmed valamin. Három lerobbant kocsi áll az utcán, körülötte egy köteg csöves, akik egy feltűnően szép és elegánsan öltözött nőt követnek. A vállalat felől, mintha füstfelhőt látnál...

Bár nem számolom át, viszont úgy érzem minden ember aki velem érkezett meg van. A kocsi csomagtartójában még mindig ott van a testem, tehát nincs miért aggódnom. Beszállok a járműbe és indulásra készen állok. Fejemben megannyi gondolat kavarog, öröm és elégedettség érzelmeivel együtt, viszont az óvatosság és a tanácstalanság is mintha megjelenne. Zavaró tényként lüktet bennem a lefejezett holttestek képe. Vajon ki és miért tehette? Erre később kell vissza térnem, egyenlőre a legfontosabb, hogy ismét a saját bőrömben lehessek. A sofőrnek szólok, hogy indítson azonnal, majd akkor veszem észre az érkező autót, amiben ha jól látom Pöffeteg és a maffia emberei ülnek. Ez az egész azt sugallja hogy a dagadék elintézte a dolgát. Ajánlom is neki, hogy a család kedvére tegyen, mert ha nem, következményei lesznek. A felfogó és értelmi képessége nem áll túl magas szinten, ezért nincs szándékomban oda szólni neki, mert minden bizonnyal ez a női test eléggé felzaklatná, és képes lenne nekem támadni. Erre most nincs szükségem.

-Indítson! Azonnal!


Otthon, édes otthon. Már látom a vállalatot, és huh de nagyon boldog vagyok. Végre lefekhetek, megihatok valamit, meg betermelhetek néhány karéj hús szeletet, és pihenhetek egy darabig. Már össze is áll mi lesz az elkövetkezendő 24 órára a tervem. Csak egy valami bele köp a levesembe. Vagy is valaki? Kiszúrom a vállalat lerobbant állapotát, aztán valami dögös macát, aki igazán jól megválogatott férfiak társaságában riszálja a hátsóját. Bepattan a kocsiba, és biztos meg akar lépni. Don Corleone fattyára nézek, és felteszem kezeimet.

-Csináljunk valamit!

Mondom, és remélem hogy megmozdul a tettrekészség ezekben a gavallérokban. Sebeim lassan gyógyulnak és aligha vagyok most ellenfél bárki számára. Szükségem van a nyakkendős ficsúr brigádra. Szóval ideje lenne pattanni a kocsiból és szétlőni a menekülő cica maca dögös lotyót és a csippendél fiúkat. Már ha velem tart valaki, mert egyedűl nem játszom a Rambot most.