Anglo Irish Bank

Amikor a férfiba szúrtam a kést , a patkányok egy pillanatra megálltak, majd nekem támadtak. Éreztem, ahogy fogaikat a húsomba vájták. Fájdalmasan felkiáltottam, s megpróbáltam leszedni magamról a patkányokat. hallottam, hogy kintről ugyan olyan sikolyok vesznek körül minket, mint az irodában.
- Mit akar még?- Néztem a férfira, mikor egy pillanatra sikerült. Láttam, hogy a levélvágó megtette a hatását és sikeresen elértem, hogy ő se ússza meg baj nélkül.
Tekintetemet ismét magamra szegeztem és újra harcra indultam a patkányok ellen. Láttam, hogy egyre több és több vér van a padlón és a ruhámon és hogy egyre jobban fáj mindenem. A sikolyok, melyek betöltötték az egész emeletet vérfagyasztóak voltak.
- Miért bántja ezeket a szerencsétlen embereket? Ők nem tehetnek semmiről.- Üvöltöttem kínok közepette s reméltem, hogy sikerült meggyőznöm, hogy leszálljon a többi emberről, akik kint dolgoztak volna, ha a patkányai nem falnák fel őket.
- Én nem vagyok magának elég, hogy szenvedni lásson?- Mértem rá egy ingerült pillantást s kutatni kezdtem a szememmel, hogy mit tudnék tenni az ellen, hogy élve felzabáljanak a dögök.

A két férfi dulakodni kezdett, s kérdéseimre egyik se adott választ. Idegesen próbáltam leszedni magamról a patkányokat, de mihelyt megszabadultam egytől, három megint csak engem csócsált.
- R*hadjatok meg, mind ahányan vagytok, m*cskos dögök.- Próbáltam feltápászkodni. Ha nagy nehezen sikerült próbáltam leverni magamról a szörnyeket. Iszonyatosan fájt mindenem. Az ujjaim lilák voltak és dagadtak, amikkel behúztam a férfinak. Az orrom is iszonyatosan fájt, levegőt nem is kaptam azon keresztül.
Mikor nagy nehezen sikerült megállnom két lábamon gondolkodni kezdtem, hogy hogyan szabadulhatnék innen. ~ Talán az ablak.. ~ Futott át az agyamon, majd azonnal észbe kaptam, hogy innen talán a halálba ugranék, ha az ablakot választom...Aztán eszembe jutott valami. Ha sikerül levernem magamról az összes patkányt átverekszem magam Mr. Schulcz asztalához. Kotorászni kezdek a fiókjaiban, a whisky-je után. ~ Mindig itt van a fenébe is, eddig már kétszer bedugta, mikor beléptem, remélem nem most nyakalta be az öreg, mert akkor én magam nyírom ki.. ~ Gondoltam magamban, majd tovább kerestem.

Amint az üveg a kezeim közé került egy darabot kitéptem a blúzomból és lelocsoltam az anyagot. Óvatosan belegyömöszöltem az üvegbe az ingdarabkát, majd a zsebeimbe kezdtem el kotorászni. Rossz bagós lévén, mindig volt nálam egy öngyújtó tartaléknak. Igaz, hogy már leszokóban voltam a dohányról, néha egy-egy húzósabb nap vagy helyzet után, mindig leballagtam az épület elé és elszívtam egy szállal.
A rongyot meggyújtottam, ami égni kezdett azonnal, majd a főnököm felé nyúltam, és ha sikerült a patkányok eliszkoltak róla.
- Most rágcsáljatok r*hadt dögök.- Kiabáltam hangosan és tovább haladtam, ha találtam egy kevés kis szabad helyet.

Éreztem hogy az üveg a kezemben kezd egyre melegebb lenni. Gyorsan elhajítottam, majd a főnökömre pillantottam.
- Még is mi folyik itt?- Üvölotöttem döbbent képébe választ azonban nem kaptam.
- Ide hallgasson, ez a két alak mit akar itt?- Kérdeztem egyre agresszívabban. Kezdett felmenni bennem a pumpa, és kicsit talán be is pánikolhattam. Iszonyatosan fájt az orrom és minden olyna hely, ahol megrágcsáltak a pakányok. Már legszívesebben én magam ugrottam volna ki az ablakon, hogy vége legyen ennek az egészenek. Mikor éppen fel adtam volna ismét hatalmas csörömpölés ütötte meg a fülemet.

A főnököm nem válaszolt semmit.
- A francba..- Dünnyögtem, majd tekintetem a két verekedőre siklott. Láttam, hogy szúnyog igen csak vesztésre áll, mikor azonban meghallottam a rémült kiáltását teljesen megállt bennem az ütő. Hallottam ahogy zuhan, hogy hangja egyre távolibb és távolibb lesz.
- Mitt tett?- Néztem a Patkányfogóra.
- Megölt egy embert.- Üvöltöttem a férfival. Nem tudtam elhinni, hogy képes volt megtenni. Hogy lehet valaki ilyen? Egy másik embert megölni, csupán valami hülye dolog miatt. Magamban fortyogtam, de lassan kihatott a külsőmre is.
- Ezt nagyon meg fogja bánni.- Néztem a szemébe dühödt pillantással és Hátrálni kezdtem az ajtó felé. Már nem érdekelt, hogy ezek után mi lesz, már nem számított semmi, csak ki akartam szabadulni ebből az átkozott irodából. Lépteim egyre gyorsabbak és gyorsabbak lettek és már alig vártam, hogy kijuthassak az épületből.

A lifthez rohantam, de semmi. Nyomkodtam a gombot, de egyáltalán semmi nem változott.
- A rohadt életbe.- Dörmögtem s meghallottam a főnököm ordítását, és az idegen férfi szavait. Gyorsan körbepillantottam és nem láttam jobb megoldást, mint a lépcsőt. Gyorsan kibújtam tűsarkumból, majd a lépcső felé vetettem magamat. Szabadulni akartam ebből a pokolból. Aki tudta biztosan ezt tette. Így hát olyan gyorsan ahogy csak tudtam rohanni kezdtem a lépcső felé. Hallottam ahogy a patkányok egymáson keresztül rohangálnak s hogy a férfi folyamatosan hozzájuk beszél. Láttam már magam előtt az ajtót ami a lépcsőházba vezetett. Már csak pár méterre voltam tőle..

Gyorsan szedtem a lábaimat és egyre lejjebb és lejjebb kerültem. Mikor azonban a harmadik emeletet is elhagytam a többi kollégáimat is beértem. Idősebb és fiatalabbak is voltak közöttük, de egyikőjüknek se volt túl sok ereje. Én is éreztem, hogy már nincs sok erőm. Iszonyatosan fájt az feje és a kezem. Próbáltam megelőzni őket, de valahogy sehogy sem ment.
- Az Isten szerelmére menjenek már!- Kiáltottam fel én is. Kezdett úrrá lenni rajtam a pánik és ez aggasztott. Nyugodt teremtés voltam, már amikor nem voltam éppen ideges és stresszes. valahogy ma minden összejött. Hallottam, hogy a patkányok egyre közelebb és közelebb érnek. Gyorsan körbepillantottam és megláttam az alattunk lévő szintet. Istenem csak addig érjek el.. Kértem magamban és egyre előrébb nyomultam. Mikor nagy nehezen elértem az ajtóig elkezdtem felé araszolni és reménykedtem benne, hogy nyitva van. Ez volt az utolsó menekülési lehetőségem. Láttam, hogy az emberek egymáson taposnak. Voltak akik a földön feküdtem és iszonyatosan megijedtem, hogy netán én is így végzem majd.

Sikerült!
Gyorsan benyitottam az ajtón, amit kinéztem magamnak, majd amilyen gyorsan csak tudtam a legmesszebb rohantam tőle. Az emberek akik mellett elmentem, mind rám néztek és hallottam, hogy sutyorognak mögöttem. Nem érdekelt, hogy ki mit gondolt, egy sarokba roskadtam és ernyedt testtel ültem hátamat a falnak támasztva.
- Istenem..- Suttogtam, majd a végkimerültség szélén állva lehunytam a szemeimet. Iszonyatos fájdalmak keringtek minden testrészemen, főleg az arcomon és a kezemen. Próbáltam erős lenni és könnyeimet magamban tartani, de már túl sok volt a fájdalom, a kétségbeesés és az aggodalom. Be kellett lássam, hogy: FÉLEK. Csendben ültem a sarokban és reméltem, hogy nem találnak meg azok, akik az én emeletemen szórakoztak...

A sikolyok amik kintről hallatszottak ismét erősebbek lettek és vérfagyasztóak. Egy pillanatra ismét elöntött a pánik, hogy mi van, ha a férfi csak is engem akar megölni? Ijedten figyeltem fel minden egyes rezdülésre, ami a közelemben történt. Aztán amikor a sikolyok megint halkulni kezdtek, valami fura, fémes nyikorgás hallatszott az emelet lépcsőházi ajtajától, majd körmök nyikorgása, ahogy a csempén szaladtak.
Úristen, itt vannak...
Ijedten remegő kezekkel és lábakkal csúsztam kicsit arrébb és felkukucskáltam, hogy meglássam, kivel és mivel van dolgom. Alig bírtam visszatartani magamban a feltörő sírást, aminek könnyei már a szememben gyűltek. De visszatartottam. Muszáj volt erősnek lennem. Lassan felálltam, hogy jobban szemügyre vehessem, hogy kivel is van dolgom. Amikor megpillantottam a patkányokat a földön szaladva elfogott az undor.
- Mocskos dögök, hogy dögölnétek meg..- Kiabáltam és az egyik asztal tetejére másztam. Odakintről, még mindig hallani lehetett a sikolyokat és szó szerint tapintani lehetett a halál dermesztő érintését és orrfacsaró szagát. gyors léptekkel elindultam a fény ajtó felé, ami a lépcsőházba vezetett. Az asztalokon lépkedtem, egy pillanatra sem néztem le, mert tudtam, hogy mi van alattam és azt is, hogy ha még egyszer meglátom azokat az undorító lényeket, azonnal cserben hagy minden erőm és eszméletlenül zuhanok a földre a patkányok eledeleként..
Míg gondolataim ezer felé cikáztak elértem az ajtót. Leugrottam az asztalról és egyenesen elindultam a lépcsőház felé. Amint kinyitottam az ajtót és kiléptem halott és vérben fekvő emberekre bukkantam. A rosszullét kerülgetett a látványtól, hát még a vér fémes szagától.

A bank előtt már forrong a levegő. Két alak aki őrzi a bejáratot, és még ki tudja mennyien őrzik még belülről. A terv szerint Naomi kezdeményez. Tudja hogy mi a dolga. Remélhetőleg így is fog cselekedni.
- Akkor kezdhetjük? -kérdezi Kártyás. A Karmester hátul egy biztató bólintással jelzi hogy igen, majd Naomira tereli tekintetét, hogy tudja ő is készen áll e?

//El Divide et Impera!//

Naomi felszívja magát, és egy helyeslő válasszal elindul útjára. Még látjátok ahogy megkerüli az épületet. Senki nem figyel rá, miért is tenné, csak egy egyszerű járókelő ki nem lóg ki semmiben a többiektől. Végül megtalálja a számára legjobb helyet, az egyik sikátort a bank mögött. Ott pedig eltűnik szemeitek előtt. Ez a legrosszabb, mikor csak várakozni tudtok tehetetlenül, és nem lehet semmilyen használható dologgal hozzájárulni a sikerhez. Legalábbis még nem. Az épületet figyelitek, mikor a Kártyás ember a szeme sarkából megpillantja Naomi alakját az épület tetején. Csak egyetlen egyet int, és nem is tudhatja, hogy észrevettétek-e vagy sem, hogy feljutott. A terv eddig jól halad, már csak rajtatok áll, mi lesz most.

Egy darabig semmi sem történik, csupán a feszült csend és várakozás jut osztályrészül számunkra. Hála a hidegnek, még meg is fagyunk, mire végzünk ezzel az egésszel. A várakozás alatt a madárfazon ajánlatán gondolkozok újra és újra, megkérdőjelezve azt, hogy vajon jól döntöttünk-e. Végül is...most már úgyis mindegy. Itt vagyunk, bármire készen(remélhetőleg), lőfegyverekkel, és olyan elszántsággal, amilyen csak a legelvetemültebbnek van. Na nem feltétlen a család miatt, sokkal inkább a pénz motivál, de hát kit érdekelnek a miértek az ilyen maffia háborúkba, ha látják a következményeket...?
Ekkor látom meg Naomit a tetőn. Int egyet, mire elönt a tettvágy. A Karmester felé fordulok:
- Naomi kész van, a szellőzőbe juttatta a gázt. Most mi jövünk. Először is le kéne szedni a két őrt az ajtóban. Őrültség lenne szembe menni velük, tehát javaslom, kerüljük meg őket. Addig ezeket se kéne felvenni. - mutatok a maszkokra.

- Rendben. - Ért egyet a Karmester Kártyás ötletével. A maszkok amelyekre mutat, elveszek egyet és elrakom a táskámba, amiben a dolgai vannak. Ha Kártyás készen áll, Karmester követi majd, hogy a két őrt ketten el intézzék.