1. Megszemélyesítő verseny

Születési név: Shayera Hol
Egyéb név: Hawkwoman
Faj: Thanagari ember
Nem: nő
Magasság: 5' 9"
Súly: 55kg
Hajszín: Vörös/Piros
Szemszín: Zöld
Bőrszín: Europid
Foglalkozás: Justice League of America tagja
Oldal: Jó


Less talking. More hitting!
Kevesebb beszéd…több ütés!!!!


Amerika-New York.
Este volt…az emberek bevonultak házaikba és intézték mindennapos dolgaikat….valaki főzött valaki tv-t nézett…..egy átlagos nap volt ez sok ember életében….ám ekkor történt valami amire nem számíthattak…..az ég vörösen izzani kezdett…és az égből különös lények zuhantak le….az emberek leírásaiból a következő derült ki: „olyan feketék voltak…a szemük vörösen izzott és tűhegyes fogaik voltak….nem kellet sok idő ahhoz,hogy eluralkodjon a pánik….a lények kiszívták az emberek nyakát….és beléjük költöztek….viszonylag gyorsan az egész világon elterjedtek ezek a folyamatok…senki sem úszta meg….a világ elcsendesült…a lények nem csináltak semmit csak álltak egy helybe és várták a parancsokat….a föld megnyílt és menydörgés közepette feljött parancsolójuk Blue Lama…..bőre színe kék volt…szemei sárgák….félelmetes volt…..a varázslónő hatalmas varázslatok birtokában volt….szinte mindenre képes volt….feljött egy trón a mélyből melyre helyet foglalt és a következőt mondta:

-Azt akarom hogy semmisítsétek meg az Igazság Ligáját…..induljatok és ne hozzatok rám szégyent…

Ekkor megindult a sereg hogy teljesítse szörnyű küldetését…..

Igazság Liga központ.
(Hawkgirl)

Felkeltem….fogat mostam…a szokásos reggeli teendőimet végeztem…felöltöztem…megigazítottam vörös fürtjeimet….és fejemre húztam a sisakot….készen állok. Miközben mentem a folyosón azon gondolkodtam vajon mit tartogat számomra ez a nap…megint egy bajba jutott földet kell megmentenünk??..egy kiscicát kell lehozni a fáról??....ahh..ki tudja….. Elértem a Tanácstermet…bementem…bent csak az üres székek fogadtak….sehol senki…bizonyára túl korán érkeztem. Leültem és vártam a többiekre….egy fél óra múlva aztán egy olyan zajra lettem figyelmes amit eddig még nem hallottam azelőtt…beindult a sziréna hangja ami azt jelentette hogy valami nagy baj van…Gyorsan a vezérlő terembe siettem ahonnan mindig is szép kilátás nyílt a földre ,ám most olyan dolgot láttam amit azelőtt sohasem….a föld vörös volt.. szinte égett….körülöttem a többiek szaladgáltak parancsokat osztogattak….láttam Batmant odamentem hozzá és rákérdeztem:



-Mi zajlik itt Batman?....miért vörös a föld…mi történt?

- Éjszaka miközben aludtunk…a földet támadás érte…

-De hát az éjjeli ügyeletesek?úgy tudom most Wonder Woman és John volt….

- Igen…ők voltak….sajnos azóta elvesztettük velük a kapcsolatot…

- Meghaltak?

-Nem hiszem
-Mi a fene folyik itt?

-A földet ellepték valamilyen fura fekete lények…amelyek képesek az emberek felett átvenni az uralmat….az egész világot ellepték….egy éjszaka alatt ez azért kicsit nyomasztó….a legdurvább mégis most jön…..ezek az izék valamitől vezérelve elkezdtek csapatokba gyűlni és láthatólag felénk tartanak…

-Szetined van valami céljuk?

-Nem tudom…de szerintem felsőbb utasításra cselekednek….

Odaszólt hozzánk Szuperman:

-Héj Bat….úgyérzem lesz egy kis dolgunk…

Ekkor a falon át egy rajnyi fekete lény tört be…mindenki aki jelen volt csak harcolt…
Elővettem a buzogányomat és elkezdtem a támadást..
-Hijáááá!!!!

Mint a mák annyian voltak.. alig tudtam őket legyőzni….az egyik ráugrott a hátamra és majdnem kiszívta a nyakam ám a buzogányommal a fejére csaptam ami kettérepedt….2 jött szembe velem eldobtam a buzogányt ami a testükön áthatolva végzett velük…Most öt jött…vajon mit tegyek….nekirugaszkodtam a falnak…és erőből nekik rugaszkodtam….sikerült így hármat kiiktatni a másik kettő lehajolt…..most felszálltam a levegőbe és ahogy az előbb elhajítottam a buzogányom ami megölte őket….sokat csatáztunk még…de végül is sikerült megölnünk őket….a harc során elkaptunk egy lényt amit aztán bevittünk a laborba és kivizsgáltuk….rájöttünk hogy szimbiózisban él a gazdájával….az életenergiáját szívja el....éppen vizet ittam és véletlenül ráborítottam az élőlényre ami ekkor felsikoltva szénné égett...viszont a gazdáját otthagyta sértetlenül….aki aztán elmondta mi történt velük….a vezetőjük mint megtudtuk Blue Lama volt akiről csak annyit tudtam ,hogy egy varázslónő volt….nem tudtam hogy képes ilyen lényeket irányítani….persze jött rögtön is rá a válasz…a Kvaratan bolygóról jelentették hogy eltünt a a Fekete Doboz amit aki kibont parancsolhat –e lényeknek…ezt persze gészen mostanáig rejtve őrizték….

-Hawk….Superman…menjetek a földre és iktassátok ki Blue Lamat….én addig felkészülök a többiekkel a rohamra….

Beszálltunk a teleportálóba…ami a földre repített…..
-Gyere Clark….bújjunk el…
Szó nélkül követett és bebujtunk egy raktárhelyiségbe….

-Most mi tévők legyünk?kérdezte Superman

-Mikor idejöttünk láttam egy fénycsíkot az égen…mi lenne ha oda mennénk ahonnan az sugárzik??
-Igazából nincs más választásunk ,de induljunk….mondta Superman…

Miközben mentünk elbeszélgettünk arról ,hogy mennyire szeretett ő a földön élni és hogy mennyire kipóbálná újra…csak hát meg kell védenie a földet így ez nemigen megy neki…én nem vágytam vissza a földre…szerettem a kalandokat….csak a férjem hiányzott és a szülőbolygóm….persze ők erről nem tudnak semmit….remélem nem is fogják megtudni soha hogy van egy férjem….de ebben a pillanatban hirtelen előugrott a semmiből egy kutyafejű szörnyeteg ami tüzet okádott…..persze Supermant egyből leteperte ígyhát rám maradt a kiiktatása…

- Gyere te kis korcs gyere…..

Vad csaholással elindult felém….megforgattam a buzogányom és az arcába csaptam vele ...eltorzult egy percre az arca de valamiért egy másodperc alatt visszarendeződött…

- Ez meg hogy lehet…

De ahogy elhagyta a szám ezt a mondatot már egy tüzes lángoszlop csapott fel a szájából és egyből felém repült…sajnos eltalált….lezuhanta magatehetetlenül a földre…elveszítettem az eszméletem….mikor kinyitottam a szemem megkötözve egy nagy trónterem szerűségben találtam magam…szembe velem Superman volt ,ugyancsak megkötözve….

- Héj….hol vagyunk mi történt?..kérdezte…

- Fogalmam sincs harcoltam vele aztán eltalált és minden sötét lett….
Nagy nyikorgással kinyílt egy ajtó amelyen nem más mint maga Blue Lama lépett be…



- Üdv kedveskéim…..örülök ,hogy idefáradtatok…remélem nem vettétek zokon amiért a kutyuskám ilyen zordan elbánt veletek…de mégsem hagyhattam ,hogy csak úgy meglátogassatok….tervem van veletek…

-Ön lenne Blue Lama….kérdeztem

-Igen személyesen…..de gondolom kollégád a kis Supermati már biztos felismert….hisz már volt egy kalandunk együtt

-Akkor is legyőztem most is lefogom

-HOGY MERSZ VELEM ILYEN HAGNOG BESZÉLNI….NEM TUDOD KI VAGYOK TE OSTOBA FÉREGGG…..!!! üvöltött fel….s szemei vörösen izzottak..
….de miért is húzom fel magam….sokkal jobban fogom érezni magam ha már tudjátok mi történt….

-Mi történt?....kérdeztem

-A kis bázisotoknak vége….elpusztítottuk.. mindenkit megöltünk….//ekkor bekapcsolt egy monitort mely az elpusztult bázist mutatta..
//ekkor egy olyan „gombóc” érkezett a torkomba melyet soha sem kívántam…elkezdtem reszketni…s alig tudtam nyelni…visszhangoztak a fejemben a szavai „elpusztítottuk…mindenki halott”…végső elkeseredésemből ordítottam fel

-Nemm az nemlehet

-De lehet…..a kezével legyintett egyet-kettőt és egy papír jelent meg előttem…..
Lássátok be….így is úgy is….de veszetettetek….a világotok inmáron az enyém…hahahaha….és ez ellen még te Superman sem tehetsz semmit…//odament és Superman arcát végigsimította//…milyen kár érted…..HIJJÁÁÁÁÁÁÁ…//kezéből fénycsóvák törtek elő…melyek vakító sárgán cikáztak egyenesen Superman mellkasába…..s láttam amint kiszívja belőle az élet utolsó morzsáját is…..Superman meghalt…

- Hahahahahah…megöltem……Végeztem vele//visszhangzott a hangja a teremben//
- Kedvesem lásd be már te sem tehetsz semmit…..mivel te más bolygóról való vagy…nem szívhatom ki az életet a kis testedből…..viszont az erődet elvehetem….csak ird alá ezt a papírt…..és szabadon távozhatsz haza…a férjedhez…//amikor kimondta ezt a szót…..olyan volt mintha egy tört szúrt volna a szívembe….//
- Maga erről honnét tud??....én drágám mindenről tudok….

- Nos mi a válaszod???.....a szavamat adom…..

-NEM NEM NEM…soha inkább haljak meg….
//közben a terembe egy fekete lény jött aki közölte hogy megtámadták a várat…..//
- Nem ez nem lehet…hangozott a hisztérikus válasz
//fényesség támadt és egy nagy robbanás után eltűnt//

Egyedül maradtam…lekötözve…előttem egy szerződés…melyet ha aláírok szabadon engednek és láthatom a családom…..ám ha nem akkor meghalok és az erőm nem essz az övé….

//Felkapcsolódott magától a monitor ,melyben láttam Batmant és néhány harcost ahogy küzdenek az életükért a vár előtt…..már majdnem győzött ám…Lama ekkor mögé került és úgy ahogy az előbb elszívta erejét…..a monitor kikapcsolt….kintről halottam még a harc zaját ám nem sokkal később már minden csendes lett…Magas sarkú topogását halottam és azt ,hogy nyikorogva kinyílt a főkapu mellyen sajnálatosan e kékruhás Lama jött be…..végigtopogott az oszlopcsarnokon és hozzám jött….//
-Mostmár te is látod…értelmetlen minden küzdés…..
//megadtam magam…mi értelme van a harcnak ha nincs kivel megosztani….//
- Jól van….aláírom…
//megjelent Lama arcán az ördögi vigyor…egy kézsuhintásával lejött rólam a lánc…//

-Itt írd alá…
//persze eszem ágában sem volt aláírni ezt az egészet….így is úgyis megölt volna csak a bolygómra később ért volna el….tehát amikor odaadta a tollat….nekilöktem egy gyertyatartónak amitől lángolni kezdett…közben a két fekete lényt a buzogányommal megöltem….sajnos Lama eloltotta erejével a tüzet…..//

-Mit képzeltél te ostoba???.....azt hiszed szembe szállhatsz velem???..JÁÁ…//kezéből hatalmas fénycsóvák cikáztak felém….amit sikeresen kioltottam a buzogányommal….
Erőssebb támadásba lendült….mindkét kezéből felváltva jött az „áldás“….egyik majdnem eltalált ám a legtöbbet kivédtem…

-Te….és a kis nemzetséged….ti lettetek volna a következők a listámon….ám most eggyel kevesebben lesztek….//a földre irányította a fényeket…ahol egy nagy lyuk keletkezett és előjött belőle 5 csontváz….//

-Öljétek meg….

//na ez új…csontvázakkal még nem küzdöttem….megpróbálok felrepülni közben 2 csontvázat eltalálni….majd egy energianyalábot kilökve a buzogányomból hatás-talanítani a másik hármat…//
//Sikerült az első akcióm sajnos az energianyaláb csak két csontvázat ért el…a harmadikkal személyesen végzek…a csontvázat viszonylag hamar sikerűlt darabokra zúznom…//

-Infreio Ima Deseus….//mormolta a varázslónő e szavakat széttárt kézzel……s olyan történt melyre én sem számíthattam….a plafon elkezdett repedezni s nagy darabok estek le belőle ezeket nekem irányította de sikeresen kivédtem őket….amikor a plafon elfogyott…..fekete felhők gyülekeztek az égből nagy szél támadt…..s villámok cikáztak le egyenesen felém….
-Ezt véd ki Hawkgirl…..hahahahaha

//megpróbáltam a villámok elől elugrani ám sikertelenűl….a legtöbb eltalált…s füstölögve zuhantam a padlóra…..a varázslónő ekkor közelebb lépett…..//

-Vesztettél…mosolygott….s egy karlegyintéssel ide varázsolta fekete szolgáit….
Tépjétek izekre…..//s hátrább ment hagyta szolgái hadd végezzék a feladatukat….//

//nem volt mit tennem az egész testem nagyon fájt….remegtek az izmaim….szállni már nem tudtam…Itt fogok meghalni?Ez lesz tehát a vég?......egy gondolatom támadt…..tudtam hogy a víztől-e lények megsemmisülnek...tehát már csak egy dolgot tehettem…..összes erőmet összeszedve felküldtem egy energianyalábot az égre….a fekete lények már majdnem elértek…a fénycsóva szétdurrant az égben….de semmi nem történt….
-Hahaha Nem talált…..mondta Lama…s egy esőcsepp a fejére esett….
Mi ez???...még egy csepp….Mi volt ez??...s kezdett egyre több cseppe esni az égből….Nem nem ez lehetetlen….neeeeemm…..megeredt a tisztító eső…..s csak úgy ömlött mintha dézsából öntenék…..az egész földön esett…..a fekete lények….csikorogva…visítva váltak semmivé az esőben…..

-Nem ez lehetetlen….te ostoba….

//már jött volna felém ám ekkor egy fénycsík jelent meg az égen…..s egyenesen Lamaba ment aki nagy üvöltéssel szétrobbant……robbanása az egész földön végigment mint az atombomba s az égből lelkek sokasága áradt a Földre s visszatért mindenki akinek elveszett az élete…..a robbanás után…elállt az eső…s a vörös ég kékre váltott a nap is kisütött…az emberek akiket megszálltak most ott hevertek az utcán…

.felébredtek és nem tudták hogy hol vannak vagy mi történt velük….de egy biztos mindenki örült annak hogy még mindig él….előttem elsötétült újra a világ….//

//amikor kinyitottam a szemem kedves,barátságos szempárok fogadtak…..s az elmosódott arcokból…előtűntek az ismerősök…ott volt Wonder Woman…Batman…John…Superman..és mindenki akit szerettem…
-Jól vagy?...kérdezte Wonder Woman….

-Hát mi tagadás kicsit fáradt vagyok…reggel korán kellett kelnem…..

/sokáig nevettünk s beszélgettünk még a kalandról….persze a gonosz sohasem alszik… kíváncsi leszek vajon mit tartogat számomra a holnap…egy biztos amit most tudok mondani….Jó éjszakát!!.....

Neveznék! Az alakítandó személy, Alfred Pennyworth és részben talán egy kicsit maga Batman is.

Helyszín: Denevérbarlang, Gotham város

Késő éjjel van, és mint mindig, a mai járőrözés is végeláthatatlan kezdetét veszi Batman számára. A barlangja rejtekében ügyködik gépei előtt, és szerelkezik fel a Bűn Városa ellen. Magányát mindig hű segédje, és komornyikja... tulajdonképpen mindenese az, aki megzavarja. Léptei mint mindig, most is kimértek, és akár azt is mondhatnánk, hogy némák, nem kelt egy apró zajt sem, pont úgy ahogy a nagy illemkönyv megkívánja.
-Uram? -kezd bele Alfred a mondani valójába, ám Batman mintha meg sem hallotta volna folytatja amit eddig is. Még csak a komornyik felé sem fordul. Túlságosan elmerül abban, amit csinál. Ennek ellenére Alfred cseppet sem jön ki a sodrából, annak ellenére, hogy ügyet sem vetnek itt létére. A jó modor megkívánja a türelmet. Ezért ismét tesz egy próbát, ám ezúttal hosszasabban szólítja meg a Denevért.
-Bizonyára emlékeztetnem sem kell, hogy holnap sajtó tájékosztatóra hivatalos a Wayne művek új alosztályának megnyitóján. -mondja Alfred, kimérten, és nyugodt, kissé talán nyomokban felfedezhető atyai törődéssel. Bár ez utóbbi talán kötelessége is, és bele tartozik a munkakörében. Ha csak elméletben is, hiszen Martha és Thomas Wayne halálát követően a komornyik egyféle apa szerepnek is kötelese lett Bruce-al szemben. Batman csak egy pillanatra szakad ki az előkészületeiből, és válaszol beosztottjának, akire talán már nem is olyan szemekkel néz, mint munkaerőre, hanem mint barátra, apára... egyetlen hozzá közeli "családtag".
-Köszönöm Alfred, nem felejtettem el. -feleli, mire a komornyik kissé felvonja szemöldökét és kételkedve veszi tudomásul gazdája szavait. Nem csak abban kételkedik, hogy nem felejtette el a sajtó tájékoztatót, de abban is, hogy egyáltalán tudja-e Bruce, hogy mit is köszönt meg? Hallotta-e, és eljutott-e hozzá minden szó amit közölni akart vele? Minden esetre csak alig észrevehetően sóhajt egyet beletörődően. Tudja, hogy felesleges erőfeszítést tesz, de még is megteszi, mikor ismét megszólal.
-Tudja uram, ha szabad megjegyeznem... egyre többet van távol otthonától. Talán ideje lenne lazítania is. -Bruce még mindig a munkásságával elfoglalva válaszol.
-Nekem? Talán magának lenne szüksége néhány szabadnapra. -feleli a jelmezben tüsténkedő, rezzenéstelen arccal, talán csak az Alfred számára értendő tőle megszokott élcelődő viccel, amit a komornyik a sok éves kapcsolat miatt fel sem vesz, és nem könyveli el sértésnek, vagy hasonló negatív támadásnak. Az évtizedes szolgálata alatt még beteg se volt a komornyik, hogy egyetlen napra távol legyen a Wayne családtól, és szándékában sem áll ezt megejteni. Más értékrenddel bírt, mint a legtöbb ember. A vicc fonalát azonban megragadva még felel Batman szavaira.
-Majd akkor egyszer elmegyünk együtt Hawaiira.
-Egyszer... -egyszer. Persze mind a két fél tudja, hogy valószínűleg sosem lesz szabadnapjuk. Nem engedhetik meg maguknak, de egy ezred másodpercig eljátszottak talán a gondolattal. Ennyi lazítás jutott mind a két férfi számára. A Denevér végül beszáll a Batmobileba, és beizzítja a motort, majd alig érthetően a nagy robaj miatt csak annyit mond;
-Ne várjon ébren.
-Ne aggódjon, nem fogom. -feleli a Wayne ház mindig hű lakája, de csak úgy mint a szabadnapos viccelődésüknél, most is tudja mind két fél az igazságot, és felesleges szavakat fecsérelt Bruce. Hisz Alfred bizony ébren lesz addig, míg gazdája haza nem ér. A Batmobile végül elhagyja a barlangot, és a komornyik hátat fordítva követi a példát...

Én is neveznék, Rébusszal!


A kicsi, nyirkos szobában hirtelen csend áll be. Lélegzetemet visszafojtva bámulom a vadiúj, arkhami monitort. Igazi csúcstechnológia, elnézve a gépházat van egy olyan érzésem, hogy direkt az elmegyógyintézetnek legyártva. Ilyet bizony nem kapni boltban. Erre meg a sok idióta elpazarolja pasziánszra, meg aknakeresőre. Ó, istenem, teli van a világ hülyékkel. Szánalom.
Ez az őrült, feketébe öltözött pszichopata meg csak ott áll az ajtó előtt. Pedig fel van adva a kérdés. És milyen egyszerű! Jézusom, nem járt ez iskolába? Nem osztunk nullával! Hát akkor? Miért nem megy tovább? Csapdát sejt? Nem, én ezt nem bírom tovább. A mikrofonért nyúlok.
- Mi a baj, bőregér? Elakadtunk? Miért nem mész tovább?
- Ja, persze. Mert a nyomok után, amiket hagytál, pont ő akadna el. Minek kell neked állandóan segíteni neki? - kérdi egy jellegzetes hang az ajtó felől. Meglepetten megfordulok, majd értetlenül nézek Ivy szemébe.
- Mi van?
- Mindig hagysz valami nyomot, vagy jelet, vagy mit tudom én mit. Jézus, még Jokernek is több esélye van a tökéletes bűntényhez, mint neked. Pedig az a fickó tényleg nem komplett. - mondja Ivy, majd szája sarkában csupán egy pillanatra megjelenik az az ismerős, lenéző mosoly, amivel általában megjutalmaz. És a liba azt hiszi, nem látom. Komolyan azt hiszi, hogy majd pont engem irányíthat a bájával, meg a nőiességével? Én annál okosabb vagyok. Én látom a fát, de az nem takarja el előlem az erdőt.
- Aha, Joker...Tudod, ebben akár igazad is lehet. Hé, lehet, hogy én is olyan dilinyós vagyok, mint ti! Ki tudja, talán én is ide tartozok! - mondom. Ő erre sértődötten megfordul, és kivágja az ajtót. Bizonyára visszamegy azokhoz a bérelt hülyékhez, akik kipakolták a teherautót is, és nekik elduzzogja, hogy én milyen rossz ember vagyok. Oké, felőlem. Mintha érdekelne a véleményük. Inkább visszafordulok a monitor felé. És ekkor ér az első hidegzuhany.
Batman már nincs sehol.
- A francba! - kiáltok fel. Bizonyára kint az embereim éppen azon gondolkodnak, hogy be merjenek-e jönni megnézni, mi van velem. Jöjjenek, ha akarnak. Elkezdem pásztázni a másik két monitort, majd gyorsan ide-oda ugrálok a kamerák képei között a billentyűkkel. Sehol se látom. Hát ilyen nincs. Gyorsan előhúzom az öltönyöm egyik rejtett zsebéből Arkham kicsinyített térképét. Ízléses, zöld ruhám erősen kontrasztban áll a szoba szürkeségével.A térkép tele van firkálva a csapdák, és az embereim helyével. Kissé kusza, de én átlátom, és az a lényeg. Ujjammal megkeresem a pontot, ahol Batman az előbb szerencsétlenkedett. Kórház, északi szárny. Egyre közelebb jön. Jellemző.
- Ivy! IVY!! - ordibálok. Tovább bámulom a térképet. Én itt állok, a kórház bejárata, és a dilisek cellái között.
- Ivy! I-V-Y!! - dühödten megfordulok. Az a nőszemély is eltűnt. Kérdőjelben végződő botomat felkapva lassan elindulok az ajtó felé. Ivy az előbb nem csukta be, van egy kis rés, amin kiláthatok, de persze rossz szögben, semmi sem látszódik. Mennyi esélye van, hogy Batman máris ideért? Az körülbelül 50 métert, 4-5 csapdát, és 15-17 verőlegényt jelentene. Plusz ott van még az az apró tény, hogy elvileg nem tudja, hol vagyok. Vagy elárultam volna neki egy nyommal? Hát...nem lehetetlen. Elvégre jó ember vagyok, hagytam nem is egy nyomot, amin elindulhat. Hangtalanul közeledek az ajtó felé. Kézfejem rásimul a kilincsre, majd hirtelen kivágom.
Kint sehol senki. A teherautó üresen áll a félhomályban. Egyedüli fényforrásként az a pár lámpa szolgál, amiket az épületek falaira aggattak. Az embereim mind eltűntek, Ivy sincs sehol.
- Batman? Hé, bőregér, nem hallom a cincogásodat! - elindulok a teherautó felé. Emlékszem, hogy az anyós ülés alá direkt az ilyen helyzetek miatt beraktam egy pisztolyt, biztos-ami-biztos alapon. De jól jönne most. Batman is csak egy ember, hús és bőr, mint mindenki más. Egy jól irányzott lövés a szívbe, és Gotham máris elvesztette az úgynevezett hősét. És akkor mindenki behódolna nekem...Harvey, Joker, az a dagadt Pingvin...szép lenne. És hé, nem is lenne olyan nehéz. Csak szép csendben el kell érnem az autóig, majd megszerezni a pisztolyt, és kész. Ha az megvan, keresek magamnak egy szép, könnyen védhető sarkot, ahonnan Batman nem tud hátba támadni. Mert ő úgy szokta. Odalopakodik a csatlósaim háta mögé, majd úgy tarkón vágja az embert, hogy az életbe nem ébresztem fel őket újra. Bizony, álszent gyerek ez a Batman. Azt mondja, hogy még nem ölt embert, és hogy nem is fog, de ugyan már...baromság. Mindketten tudjuk. Az, hogy még se Jokert, se engem, se senki mást nem tudott megölni, az csak a saját bénázásának a számlájára írható.
Legalább még nem ért ide. Minél gyorsabban, és minél csendesebben sietek a teherautó felé. Ha jól számítom, pont éjfél van, a Holdat pedig eltakarják a felhők. Persze, hogy ez neki kedvez. Ő szokott mindig a sötétből lecsapni, mint egy bérgyilkos. De végre, itt is vagyok. Gyorsan kinyitom a kocsiajtót, és már ugranék is be, hogy aztán a pisztolyt kézbe kapva visszarohanhassak a fedezékembe, ezzel előnyt szerezve magamnak, amikor...amikor észreveszem a nagy, fekete lidércnyomást az anyósülésen.
Nem is tudom, mi a rosszabb: a hirtelen fájdalom a mellkasomban, ahogy Batman páros lábbal szíven rúg, vagy az, hogy a falba való becsapódás olyan érzést kelt, mintha eltört volna a gerincem. Szokásához híven teljesen kussba van, mint egy bivalyerős árnyék felkap a galléromnál fogva, rákulcsolja kezeit a nyakamra, majd végre kinyitja a száját:
- Vége van, Rébusz.
- Várj, várj!
Látom a szemeiben, hogy kaptam fél percet. Pont ő szabja meg, mikor beszéljek? Fél percig köhögök, próbálok levegőt venni. Na, így már jobb.
- Vége, mi? Akkor azt mondd meg, hogy Gotham másik felén, a Nemzeti Bankban, már vagy fél órája mit csinál Joker, és Harley, meg az a több tucatnyi Blackgate-i elítélt, akik bohócmaszkokban rohangálnak ide-oda, egy pszichopata utasításait teljesítve? Gondolod hogy okosabb vagy nálam? Nem, Batman, itt látni kellene az egészet. És én átlátom az egészet. Én irányítom a bábokat, te csak próbálod megtalálni a szálakat, amiket mozgatok, de kevés sikerrel. Tehát ezt fejtsd meg nekem: melyikünk nyert?

És máris lendíti a karját. Ő, hányszor láttam már ezt a mozdulatot tőle. Már csak ezredmásodpercekre vagyok attól, hogy eszméletlenül hulljak alá, nagy eséllyel beverve a fejemet, talán még a vérem is el fog eredni. De az a döbbenet az arcán...az mindent megért. Látni, hogy a mi kis mentális párbajunkban ismét alul maradt.

Jelentkeznék! Robin és Batman közötti, talán mindenki számára ismert vitát szeretném megszemélyesíteni egy rövid, kitalált történet alkalmával. Remélem tetszeni fog.

Szereplők:

Batman: Grey
Robin: Skyblue
Alfred: White
Ékszertolvajok: Bold


Batman és Robin

„Még nem állsz készen!”



- Robin várd meg, míg odaérek, ne tegyél semmit! – Hangzottak Batman szigorú szavai, s ahogyan sejteni lehetett, nem igen tűrt ellentmondást. A denevérember valóban idegesnek tűnt, ahogyan nézte villája alatt elhelyezkedő barlangban a kivetített élő képet. Úgy fogta kezében az adóvevőt, hogy az már recsegve adta meg magát az erős szorításnak, még magát Alfred.et is meglepte Bruce magatartása.
Homlokán izzadságcseppek jelentek meg, mit a jelmez anyaga nem bírt felinni, s a kialakult helyzetet Dick válasza sem csillapította.
- Ne aggódj Batman! Egyedül is menni fog! Nem vagyok már gyerek! – Hangzott a sértődött, makacs válasz, mi azért tartalmazott némi kétségbeesést. Dick mindig is ilyen volt, kereste az izgalmat, vakmerő, és bátor fiatal volt. Légtornász előéletének, és Batman kiképzésének köszönhetően nem is volt oka félelemre, Bruce mégsem engedte, hogy egyedül menjen küldetésekre. Talán úgy gondolta, hogy nem áll készen, vagy csak féltette őt. Szülei és gyermekkori szerelme elvesztése óta nem engedett közel magához senkit, magányos volt, és ez így jó volt neki. Egyedüli családjának Alfredet a komornyikot tekintette, de neki sem nyílt meg soha. Talán a fiú, ez a makacs, túlságosan merész fiú, túl közel került szívéhez? Talán régi önmagára emlékeztette, hiszen Dick is elveszítette szüleit, ugyanúgy végezték, mint Bruce családja. Akárhogyan is, sosem vallaná be, hogy mit érez, zord, üressé vált szívében, de egy biztos, szerinte Robin még nem áll készen.
- Nem vagy gyerek, de még nem állsz készen! Várd meg míg odaérek! – Kiáltott már bele szinte haraggal az adóvevőbe, mire a válasz még idegesebbé tette. Megszakadt a kapcsolat, talán a fiatal önjelölt hős letette a készüléket, ezzel befejezettnek tekintve a beszélgetést.
Batman a földhöz vágta az adóvevőt, ami darabjaira hullott. Szigorúan tekintett maga elé, viszont arca olyan komor volt, mintha semmi sem történt volna. Ekkor Alfred egy krákogást követően elindult felé, és lehajolva összeszedte a széttört készülék darabjait. Megköszörülte a torkát ismét, mintha csak arra várna, hogy Bruce figyelmét magára vonja, vagy csak egyszerűen jelezni akarna ezzel Gotham hősének.
- Akárcsak ön Wayne úrfi. – Szólalt meg végül, felegyenesedve.
- Parancsol Alfred? – Tekintett az idős úrra a férfi, körülbelül úgy, mintha az valami hatalmas hibát követett volna el.
- Ön is ilyen volt, mikor elkezdte ezt a hadjáratot a világ ellen. Fiatal, szívében haraggal, bánattal, de annál több kalandvággyal. Rengeteg éjszakát töltöttem el az ágya mellett, sebeit összevarrva, fertőtlenítve, kimosva a jelmezéből a vért. Hiába mondtam, hogy hagyja abba, maga hajthatatlannak tűnt, akármilyen súlyos sebet szedett össze előző éjszaka, már a következő estén járt az esze. Ne csodálkozzon, hogy Grayson úrfi is eltanulta öntől, ezt a vakmerőséget. Igen rossz tanára volt Wayne úrfi. – Fejezte be monológját az idős, sokat látott komornyik, majd egy csalóka mosollyal az arcán indult el a felfelé vezető lépcsőn.



- Mire vár Wayne úrfi? – Tekintett vissza szigorú arccal, mire még ha Batman arcán nem is látszódott, belül megeresztett egy mosolyt, miközben elindult a Batmobil felé.





Eközben:

- Miért hiszi még mindig, hogy képtelen vagyok egyedül elkapni pár piti bűnözőt?! – Kérdezte Dick motorján robogva célja felé.



Látszólag ő is idegesnek tűnt, szíve és szélesre nyúló szája viszont másról árulkodott. Mindig is szeretett veszélyesen élni, vakmerő, és meggondolatlan volt, mit Batman nem igen tartott helyesnek. S való igaz, közös tragédiájuk egy közös vonásnak számított kettejük között, jellemben mégis merően eltértek egymástól.
A belvárosból jeleztek betörést egy ékszerüzletből, s Robin civilben éppen a közelben tartózkodott, és talán bizonyítási vágyból sem értesítette Batmant. Elege lett abból, hogy mindig a motorra szerelt ülésben üldögéljen, hogy mestere parancsolgasson neki, vagy hogy a főcélpontok helyett, mindig csak a testőröket verje el. Igazából lehet, nem is vágyott másra, mint elismerésre, egy kis szabadságra, mit, míg a Denevérember oldalán harcol, soha nem kaphat meg.
Gondolataiból az előtte haladó jármű ébresztette fel, pontosabban az eddig üldözött célpontok. A híd felé tartanak, nyomukban pár rendőrautóval.



Hatalmas mosoly ült ki Dick arcára, majd növelte járművének sebességét.
- Most megvagytok! – Kiáltott a fiú, mikor az üldözött autó hátsóablaka lenyitódott, és egy gépfegyver csöve kacsintott ki rajta. Robin elkerekedett szemekkel próbált besorolni az autó mögé, közben kezével intett a rendőröknek, hogy ők is tegyék ugyanezt. Felesleges mozdulat volt, hiszen az autó másik oldalán is kihajolt egy fickó, és eszetlen lődözésbe kezdett, célpontjaira a rend őreire. Az első autónak eltalálta a kerekét, ami egy fékezést követően alig bírt megállni ezzel maga mögé utasítva a többi járművet is.
Robin ide-oda cikázva próbálta elkerülni a találatot, ami úgy tűnt sikerül is, egy kis szerencsének köszönhetően. Viszont ekkor az autó hátsó szélvédője kitört, és a két bűnöző ott próbált véget vetni a fiatal hős karrierének. Gúnyos, elvetemült mosoly kíséretében tették ujjaikat az elsütő billentyűre, s Dick szinte hallotta ahogy az egyik el is köszön tőle. Nem volt más választása, elkezdett lassítani, s kitért jobbra. A hídon nem sok lehetőség volt manőverezésre, már szinte igazat adott Batmannek vakmerősége miatti korholásért, de mikor eszébe jutott egy mentőötlet, megjelent mellette az említett hős autója, minek már jelenléte félelemmel árasztotta el a bűnösöket.



Robin fejét rázva vette tudomásul, hogy elbukott, és Bruce az általa legutáltabb mondattal fogja ezt megmondani neki. „Ugye, megmondtam”.
- Menj vissza, és lásd el a sebesülteket. Innen átveszem. - Szólt bele a rádióba az autó vezetője, ezzel megforgatva Dick hátában a pengét.
Kezei ökölbe szorultak, ahogy leállította a motort, és többször rávert a kormányra.
- Azt lesheted. – Mondta fogait csikorgatva, majd ismét beindította motorját, és követte a Batmobilt.

Batman eközben beérte a rablókat, kik ugyanazzal a módszerrel próbálkoztak, mint a rendőrök, és Robin esetében, de ez hősünknél nem vált be. A golyók karcolás nélkül pattantak le a szélvédőről.
- Húzz bele! – Kapott egyértelmű utasítást a rablók autóját vezető sofőr, mire az beletaposott a gázba. Bruce sem volt rest, gyorsított tempóján, majd műszerfalán egy gomb megnyomását követően az autó elején, a fényszórók mellett két kis fedlap nyílt fel, melyben kampók várták a kilövés pillanatát. Nem kellett sokat várakozniuk, szinte, mint egy nyílvessző kilövése, úgy haladt az üldözött autó felé, s a kampó helyet talált magának a kitört szélvédő tokjánál. Ekkor Batman beletaposott a fékbe, ezzel megállásra késztetve a rablókat, kik, úgy tűnt, valóban tehetetlenek.
- Lődd el a kötelet idióta! – Üvöltött a sofőr, majd a hátsó ülésen elhelyezkedő férfi követte az utasítást. Több lövés kellett ugyan, de tervük bevált, a Batmobil hatalmas sikítások közepette állt meg, nekicsapódva a híd korlátjának.
- Innen átveszem! – Szólt bele a rádióba Robin integetve, miközben megszaporázta járművének sebességét.



- Ne Robin! – Kiáltott Batman, majd megpróbálta újra beindítani autóját. Harmadik próbálkozásra sikerült is, és az eddig üldözött rablók nyomába eredt.
- Megint itt a motoros, adjatok neki! – Kiáltott a sofőr a visszapillantó tükörre tekintve. A két férfi ismét megnyitotta a lődözés szimfóniáját, a golyók úgy pattogtak az úton, mint a kukorica mozielőadás előtt.
- Abból nem esztek! – Mosolygott Dick, majd kezével övéhez nyúlt és egy egyszerűnek tűnő szerkezettel megcélozta az egyik fegyverest. Egy kampót lőtt ki felé, mi kötéllel rögzült a Batmanéhez hasonló ketyeréhez, ami egyenesen a fegyveres kezére tekeredett. Nagyot rántott rajta, mire a férfi elejtette fegyverét, s majdnem ki is esett az autóból. Viszont elszámította magát az álarcos, a másik tag fegyvere pontosnak bizonyult végre, s eltalálta a motor kerekét. Robin meglepetésként élte meg a dolgot, nem számított arra, hogy tervében lehet buktató, de hibáját már nem bírta kiküszöbölni, hatalmasat bukott a járművével.
Szerencsére nem lett komolyabb baja, némi zúzódáson kívül, de ez őt nem érdekelte. Feszülten vette le fejéről a sisakot, s a földhöz vágta, mire megjelent mellette a számára jelenleg átkozott autó.
Batman lehajtotta az ablaküveget, majd kinézett.
- Elvihetlek? – Kérdezte a férfi, mire Dick még ha kis sértődöttséggel is az arcán, beszállt a Batmobilba.



- Ez nem azt jelenti, hogy győztél. Nélküled is ment volna. – Mondta Robin szóhoz sem juttatva tanárát.
- Azt látom. – Válaszolt Batman kimértem.
- Neked se ment jobban! – Tört ki magából a fiú, mire Bruce tekintetével lecsendesítette a fiatal hőst.
- Nem vagyok már gyerek. Unom, hogy mindig úgy kezelsz. – Szólalt meg végül, kicsit megnyugodva, mire a Denevérember nagyot sóhajtott.
- Ez nem verseny Robin, és nem kell bizonyítanod. – Válaszolt félpercnyi csendet követően, le sem véve szemeit az általuk üldözött autóról.
Mindketten nehezen nyelték le ezt a keserű gyógyszert, hogy egy háromfős ékszer tolvaj banda ki fogott rajtuk, hiszen ennél húzósabb helyzetekből is profiként kerültek ki, most viszont mindketten szenvedve követték az autót. Talán kettejük vitája okozhatta bénázásukat, a kétely és az egymás iránt érzett harag. Akárhogy is, az általuk üldözött jármű már lassan leér a hídról, és ez egyikőjüknek sem tetszett.
- Mit szólnál, ha elintéznénk a bűnözőket? – Kérdezte Batman megunva a csendet, s kezét már a műszerfalon pihentette cselekvésre készen, hiszen fejében már megfogalmazódott a megoldás.
- Utána még visszatérünk erre! – Makacskodott Robin.
- Ezen nincs mit megbeszélni, ha egyedül akarsz dolgozni, menj, de rajtad fogom tartani a szemem. – Válaszolt Bruce.
- Nem igaz, miért nem…hogy? – Akadt el Dick szava, hiszen valami egészen más válaszra számított.
- Majd tanulsz a hibáidból. – Tette még hozzá, lenyomva végre az elsütő billentyűt, ezzel aktiválva a második kampót, miközben Robin még mindig elhűlve figyelte az előadást. Batman mostani célpontja az autó hátsó tengelye volt, és ahogy lefékezett, a lendület, és az üldözött autó kerekeinek, és tengelyének reccsenése nem tette lehetővé, hogy a rablók cselekedjenek. A meglepetés a sofőrt hirtelen kormányelrántásra késztette, így végül még a híd vége előtt nekicsapódtak a korlátnak. Ekkorra már a rendőrök is megérkeztek, s mivel mind hárman eszméletlenül feküdtek az autóban, Batman levágva a Batmobilt és a bűnözőket összekötő kampós kötelet, továbbhajtott.
A vita kettejük között sosem ért véget olyan eredménnyel, mit mindketten elfogadtak volna, Batman sokszor járt Robin körmére új városában, ami ugyancsak nem tetszett neki, de Gotham hőse már csak ilyen. Védelmez. Nem akar még egyszer elveszíteni egy számára fontos személyt, de míg megvan számára ez a mondat, ez a fegyver, nem is kell erre gondolnia. „Még nem állsz készen”.

A nevezettem nem más mint az utolérhetetlen...