Alfa Szövetség első bázisa

Az első közös harcunk alkalmával elvertünk egy autótolvaj bandát, és mit ad isten miután kitakarítottuk a bázisukról őket, már nem is jött vissza senki. Szóval beköltöztünk. Nem változtattunk meg rajta semmit, és pont így van ez jól. Így nem hívja fel senkinek a figyelmét, és titokban meg tudjuk tartani az összeröffenéseket.
Nem nagy szám. Falak amik éppen, hogy csak állnak, és kitört ablakok. De hát éppen ez a lényege, senki nem foglalkozik vele, így hát senki nem is jár erre. Csak mi, ez pedig éppen elég. Még csak be sem rendeztük, a sok szemét, és hulladék vas éppen elég elrettentő ahhoz, hogy még a hajléktalanok is elkerüljék. Szóval tökéletes otthon.

//Alfa Szövetség kaland kezdő reagálása//
A nagy házalakítás

A szövetségünk újabb lépcsőfokra lép nemsokára. A bázisunk megvan, már csak a megfelelő változtatásokat kell rajta végrehajtanunk. Sok munka lesz vele nagyon sok, de hát itt vagyunk mi a csapat eszei. Cybegyík, és Keisha a duó kik új szintre emelik a kis társaságot.
Este van, már rég besötétedett, de ez ebben az évszakban nem is olyan meglepő. A nap éj egyenlőség még oly messze van, az utcákat még a téli szél zimankós ujjai cirógatják végig. Ilyenkor ténykedünk, akár a tolvajok, ilyenkor kell, hogy a felesleges figyelmet ne tereljük magunkra. A környék csendes, egy hang vagy zavaró dolog sem tűnik fel. Már csak mi vagyunk meg a feladat.
Szemeimet meresztgetve lépek a romos tető alá. A látvány olyan, mint szokott lenni, talán egy kicsit rosszabb. Lyukakon keresztül látom az ég lustán szálló felhőit. A falak éppen, hogy csak meg bírják tartani a födémet. Egy nagy sóhaj hagyja el a mellkasomat.
- Tökéletes! Ez maga a paradicsom. Ebből aztán lehet építkezni. – Berohanok középre, hangos csattanással engedem a talajra hozott szerszámaimat. Lassan körülfordulok, s szemeim előtt már a kész mű áll. Majd gyorsabban és gyorsabban. Mint egy balett táncos úgy fogok. Hirtelen minden előjel nélkül megtorpanok, kezeimet a magasba tartom és örömtől telve mondom társamnak.
- Ott lesz a bázis! – Tőr ki belőlem elsőnek, majd egy kis magyarázatképpen folytatom. – A nagysága elég lesz, a belmagasság igaz éppen, hogy csak eléri a két és fél métert, de nem fogjuk beütni a buksinkat. Talán csak a súllyal lesznek gondjaink, de azt pedig pár merevítő oszloppal megoldhatjuk. – Mutatok a tér nyolc pontjára, ahova gondoltam. Na még feltűnő sem lesz, egy ilyen raktárban szokás a hasonló dolgok.

Már megint jön a panaszáradatával, hogy milyen fejletlenek is vagyunk, és mennyire, de mennyire le vagyunk vele szemben maradva. Csak elengedem a fülem mellett és nem engedek egy cseppet sem jókedvemből. Ez az új kezdet, most van rá lehetőségünk, hogy beírjuk magunkat a világ nagy történelemkönyvébe. Csak jó felé kell mozdulni, és ez az első bázisunk lesz az első lépés.
- Használd a képzeletedet! Csak egy kicsi kell, és máris sokkal jobban fogsz érteni. – Kacsintok egyet rá, majd azért a biztonság kedvéért, felveszek egy vasdarabot, ami a földön volt. Elég rozsdás, és hozzá megfelelően koszos is, de most a vérmérgezéssel nem törődök. A padlózaton húzva lekezdek rajzolni. Először csak egy doboz, majd végre a tető is rákerül. A vonalak egyenesek, akár csak ha vonalzóval húztam volna őket. Elvigyorodok a kicsiny házacskán. A háromszög tető alá behúzok egy vonalat és teljesen elrekesztem lelki szemeimmel az alsó teret. Gyorsan három részre bontom, és ráirkálom egyenként „Műhely”, „Egyéb”, „Edzőterem”, majd egy hosszú egyenest a képzeletbeli padlóig.

- Na ha nem elég, akkor elmagyarázom, - Teszem hozzá vigyorogva. És már kezdésként egy karmester mozdulatait megszégyenítő csalapálással vágok bele. – Na akkor ez itt. – Mutatok körbe a nagy mocskos semmin, a szeméthegyek, és hasonló turpisságok között. – Így marad, csak hogy ne tűnjön ki a város többi koszos épülete közül. Mi pedig felé építkezünk. Húzunk egy padozatot úgy két-három méterre felettünk, és egy kis álcázással senkinek nem fog feltűnni, hogy magasabbnak kellene lenni. Csak alátámasztjuk, és már kezdődhet is a móka. – Elkezdek ütemes lépésekkel, akár egy mazsorett vezetője az épület másik vége felé masírozni. Végül megállok, és „pálcámmal magam felé intek, körülbelül körvonalazva mekkora is lesz a hely. – Na itt lesz a műhely, labor, számítógépszoba. Ez lesz a legnagyobb helyiség, csak hogy a Védmobile, és a felszerelés is könnyedén beférhessen. – A rajznak megfelelően erőteljesebben belerajzolom a betonba, és utána képzeletbeli falakra csak, hogy rájuk ne lépjek, arrébb állok, a következő helyiségbe. – Középen lesz az összes nélkülözhetetlen szoba. WC, pihenő, és a többi. – Csapok hirtelen felindultságomban a bottal a padlóra. – Hajjaj, itt jön elő az első gond, vizet, áramot, hogy láthatatlanok maradjunk lopnunk kell. Vagy legalábbis úgy megoldanunk, hogy ne tudjanak a nyomunkra bukkanni. Ezt mondjuk, nem nekem kell megoldanom. – Nézek sokatmondóan pikkelyes társamra, a számítógépes „képességei” most hasznosak lehetnek, hogy egy olyan útvonalat találjon az általános dolgok beszerzésére, amit senki sem tud lenyomozni, vagy nem tűnik fel senkinek. – Végül pedig az edzőterem. Onnan indul, és egészen az épület végéig tartana. – Mutatok újra kezdetleges pálcámmal a levegőbe. A tervek nem bonyolultak, az a rész még most jön. – Na akkor a biztonsági rendszerhez meg kell találnunk megfelelő bejáratokat. Én úgy gondoltam, hogy egy teherlift legyen a műhelyhez, hogy Védelmező kocsiját fel tudjuk húzni, és mi is könnyedén tudjunk mozogni. Akkor kell még egy a műhely tetejére, olyan… olyan… Na jó nem tudok jó érvet mondani, de nekem kell. – Mosolyodok el. – Egy hölgynek kell külön menekülési útvonal. Nem hihetitek, mindig fogni fogom kezecskéiteket. Végül pedig az utcafront felé egy ember nagyságú az edzőteremből nyílva, hogy könnyen szembe tudjunk nézni az esetleges támadókkal. – Nézek kérdős Cybergyíkra, eddig hogy tetszik az ötletem, de még mielőtt válaszolna folytatom tovább. Ilyenkor nem lehet engem leállítani, ha már belekezdtem végig is viszem a dolgot, bárki bármit is próbálna mondani. – Na akkor a biztonsági rendszer, kettő legyen. Egy kamu és egy igazi. A kamu biztonsági rendszerben legyen egy látványos, és „könnyen” kikerülhető mozgásérzékelő. Tudod olyan filmbéli mozgó lézerekkel, amit csak akkor tud kikerülni az ember, ha a jó irányba lépeget. – Próbálom mutatni holdjárásommal, hogyan is gondoltam. Kifigurázva a filmbéli jeleneteket. – Az pedig az áll bázisunkra fog vezetni. – Mutatok nyílegyenesen a tér közepére, ahol egy csatornafedő található. Nem feltűnő, de éppen olyan mint más emberek problémái. Nem érdekli más embert, ezért nem is vesz róla tudomást. – Tökéletes lesz. Csak egy kicsit feltűnőtlenítőbbé kell tenni. A nyelvújításom még engem is csodálatra méltat. – Mondom teljesen nem ide illően az új szó kitalálását. – Na úgy értem, eldugjuk jobban, hogy feltűnőbb legyen. Na és a csatornarendszert pedig berendezzük, csak úgy a mi igényeink szerint. Egy szép útvesztőt rendezünk be, de az is úgy, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy hova is csöppent. Egyetlen kiúttal, persze a bejáraton kívül, amit majd mi a négyen jól bememorizálunk, és észben is tartunk. Ez lesz a végső menekülési útvonalunk is egyben. A rendes biztonsági rendszerrel lesz egy kis gond. Ha kamerákat szerelünk fel, azt könnyedén észrevehetik, ha neten keresztül kapjuk róluk az adatokat. Ha kábelen pedig könnyen ráakadhatnak a rendesre. – Mutatok magam felé, ahol képzeletemben már a kész bázis áll, vagyis inkább rejtőzik. – Esetleg mozgásérzékelőket rakhatnánk a falak mellé, hogy bárki, aki bemerészkedik észrevegyük, de azzal csak az a probléma, hogy ki lehet játszani, aki nagyon akarja. Hőérzékelővel ugyanez a probléma, csak körbe kell magán tekerni egy kis alufóliát, és máris láthatatlan számunkra. – Leülök egy éppen csak, hogy álló ládára, és erősen gondolkodok. Mi is lehetne az, ami majdnem százszázalékos védelmet biztosítana a kis szentélyünknek, és biztos nem tudnák ellenünk felhasználni. Csak halvány derengések futnak végig csinos kis buksimban, de semmi érdemleges. Amit kitalálok, azt azonnal meg is cáfolom. Talán társam elő tud rukkolni egy ötlettel, vagy meg is cáfol mindenben, amit kitaláltam. – Hát a paradicsom lenne, ha az utolsó problémánk is megoldódna az biztos.

Olyan szavak repkednek a levegőben, mint EMP, generátor, meg hasonlók, amik még eddig igen csak elkerülték tudástáramat. Ismerek én elég sok mindent, de azért egy ivóvíz átalakító, vagy egy mini hidroerőmű, azért az már túl van a képességeimen. De hát ezért vagyunk mi egy csapat, hogy eltanuljak mindent a többiektől. Na jó meg, hogy jó tanító néniként őket is okítsam, mindenre, amit csak tudok. És akkor ha már ennyire számára átlagos, de nekem még merész dolgokat jelent ki, akkor bedobhatnék én is párat. Hátha együtt ki tudnánk hozni, belőle kevés nagyon jó dolgot.
- Hát biztos védelmet úgyse lehet csinálni. Ez csak egy búvóhely lesz egyszer remélhetőleg, de ha már védelemnél tartunk, egy elég vastag fal elég lenne a legtöbb támadás kivédésére. Áttörhetetlent nem hinném, hogy lehetséges lenne alkotni. De a védelemhez lenne egy ötletem. Talán jobb lenne, mint a miniatürizált kamerák, és még csak nem is helyhez kötött. Mennyire értesz te a mesterséges intelligencia programozásához? Az jutott eszembe, hogy csinálhatnánk egy csapat apró robotot, mondjuk valamilyen állatformára… - Hatásszünetet tartok, csak hogy bedobhassam a bombát. Közben mosolygok cinkosan társamra. – talán lehetnének gyíkok. – Mielőtt már közbe vághatna, vagy ellenkezhetne, folytatom gyorsan. – Szinte észrevétlenek lehetnek, és mozognak, ami nem elhanyagolható. Nem is kellene belőlük sokat összehozni, mert úgy is nagy területet tudnak bejárni. - Az áram, vízellátáshoz nem tudok mit hozzászólni, úgy tökéletes, ahogy pikkelyes elmondta. Cybergyík, sok mindennel tisztában van, ez a mi szerencsénk. Az ilyen dolgok eddig elkerülték érdeklődési körömet Csak ekkor esik le, hogy Cybergyík, talán mégsem annyira hasonlít a mi világunk hüllőihez. Nálunk mindannyian párában dús környezetet szeretik. Hát ez van, azt hittem számára a mennyország lesz a csatorna. – Épp ez a lényeg, nem kell a városi szennyvízhálózatot átalakítani. Csak megfelelő helyekre el kell helyeznünk mozgatható állfalakat. Elég egy fémlemez, ami teljesen beolvad a környezetbe. És máris olyan, mintha ott nem is lett volna soha átjárás. Csak távirányítanunk kell a bázisról és kész is. Nem gondoltam átépítésre, nem is tudom hogy lehetne megoldani, hogy a vízügyeseknek fel ne tűnjön a ténykedésünk, ha tényleg azt tennénk. Az útvesztő pedig olyanoknak van, akivel még foglalkozni sem akarunk, na meg magunk számára, ha titkon akarjuk elhagyni a bázist. A város bármelyik pontján felbukkanhatunk, és senki sem fog minket ehhez az épülethez… romhoz kötni. Akkor a bejáratok álcázásához én nem értek, mármint az egyszerű szem elől. A gépek és hasonló megfigyelő szerkezetek elől el tudom rejteni. Csak egy elnyelő burkolat kell rá, és semmilyen elektronikai szerkezet sem fog megtalálni minket. A hangokat könnyű elnyomni. Elég sok hangszigetelővel dolgozunk a munka… - Elharapom az utolsó szót. Hát igen, majdnem kicsúszott a számon egy információ valós életemről. Hát ez van. Társak vagyunk, már hónapok óta együtt küzdünk a bűn ellen, de még a legféltettebb titkainkat sem osztjuk meg egymással. – Szóval van megfelelő technológia a hangszigetelésre. Repülőknél, lopakodó gépeknél szokták használni, szinte teljesen megszüntet minden kiszűrődő hangot, csak hát az előállítása nem egyszerű. De szerintem meg tudjuk oldani ketten. – A hálóhelységet hozza fel végül. Én elhúzom a szájamat, és a földet kezdem el tanulmányozni minden erőmmel. Hallgatok, mint egy hal, ki nem hall. De ez talán kicsit meglepő lehet számára, és még inkább feltűnő. – Hát tudod, úgy látszik nem gondoltam mindenre. Nem gondoltam, hogy hálóhelyiségre is szükség lenne. Nekem van rendes házam, és szerintem a többiek is rendelkeznek hasonlóval. Szeretem a kényelmet és inkább otthon tölteném alvással az időt. De akkor ha jól sejtem, téged nem lehet egy kalap alá venni velünk. Csak egy pihenőgarnitúrát akartam, egy szófa, talán pár fotel, egy asztal, hogy tudjuk hol tartani a megbeszéléseinket, és le tudjunk dőlni edzések között. Talán falba ágyazott ágyak? Esetleg egy étkező konyhával, valahogy még beférne középre. – És újra belerajzolok a tervekbe. Három részre vágom, a tetőteret leválasztom, és beleírom alvóhely, a megmaradt téglalapból pedig elvágok egy negyedet, és ráírom konyha. A maradék meg a pihenő lesz. Így elég szűkösen leszünk, de hát csak négyen vagyunk, el fogunk férni. Alacsonyak lesznek a helyiségek, hát annyi baj legyen, akkor a trambulint nem építjük be.

Kicsit dúlva-fúlva, de belátom tényleg igaza van társamnak. Nem kell túlbonyolítani a dolgokat. Ez olyan, mint egy otthon bármilyen biztonsági rendszert is szerelünk be, aki nagyon be akar törni az úgyis megtalálja a módját. Így hát belenyugodva az elkerülhetetlenbe, bólogatok.
- Igazad van pikkelyes. Akkor maradnak a kamerák, és az érzékelők, felülre rakjuk a bázist, labor, műhely, edzőterem. Akkor a generátor, és víztisztító…- Foglalom össze a dolgokat, végül körülnézek a még mindig egy cseppet sem változott épületre, na de azért a lehetőségek meg vannak benne. Szemeim előtt már a bázis egésze látszik, úgy látszik csak összehoztuk. – na jó, akkor beépítjük az alvó részt neked, sokkal jobb lesz amúgy is. Ha mindig lesz szolgálatban valaki a számítógépek előtt. – Teszem hozzá, mintha maga Cybergyík is a bázishoz tartozna. – Na de akkor kezdjük az alapokkal. Nem kevés anyagot kell beszereznünk. A legfontosabb a vastagsága lesz, és hogy milyen ötvözet. Egy acél, króm, nikkel ötvözet, titán borítással tökéletesen megfelelne szerintem. A legtöbb lövedéket felfogja, és hő hatására egész könnyen lehet formálni. Ezt pedig könnyedén ki tudjuk nyerni a roncsokból, majdnem minden mai gépjárműben megtalálhatóak. Mit szólsz? – Gondolkodok el, hogy ha már ekkorában tervezek, akkor lesz egy kis gond a szállítással. Az alapanyag megléte, még nem adja a lehetőséget, hogy formázni és összeszerelni is lesz helyünk. – Talán Védelmező főnökének a roncstelepe talán megfelelne a célnak. Szállításra meg a Védmobile-t elkérjük. – Mosolyodok el, ahogy lelki szemeim előtt megjelenik a kocsi, ahogy súlyos vasdarabok nyomják le a kocsi kasztniját, és karcolja végig a város utcáit.

- Hát igen… - Nézek körbe, miközben a megmunkáláson gondolkodok. Több szerszámra lesz itt szükség, mint amit hozott csapattársam, és talán mind megtalálható lesz a roncstelepen, vagy ha nem akkor új módszerekhez kell nyúlnom. Titokban a S.T.A.R. laborban is dolgozhatok. Úgyis messze van még a számadása, az új munkámnak, és addig úgysem kérdezik meg, mit is csinálok. – ha nincs megfelelő szerszám Dr. Poffenberger roncstelepén, akkor lenne egy megoldásom. Ha nagyon kell meg tudom oldani, a precíz dolgokat, de majd meglátjuk, mit hoz a sors. – Mondom, és már ellenőrzöm is a bumerángjaim fúvókáit, na meg a bennük lévő üzemanyagmennységet. Még elég lesz a roncstelepig, és még pikkelyest is el tudom vinni magammal. – Na akkor kapaszkodj, meg sem állunk a roncstelepig. – Mire befejezem a mondatot már a levegőben vagyok, és gyakorlott mozdulattal szinte lebegek a levegőben. Kezeimet társam felé nyújtom, hogy mutassam mit is gondoltam szállítási módszernek. Még mindig jobb így, mintha az utcán bandukolnánk, és bujdosni kellene a járókelők elől. Így legalább a fények felett leszünk, és maximum az épületek magasabban lévő emeleteiről tudnak kiszúrni minket.
A levegőben elgondolkodok, talán nem lehet túl jó érzés szegény párának egyedül. Nem sok hasonló lény rohangál erre, és hallottak alapján, még az olyan egyszerű dolgok is, mint a lakás fenntartása nehézségekbe ütközik.
- Nem zavar ha felteszek egy talán indiszkrét kérdést. – Ha igennel felel, akkor folytatom. – Mármint visszatérve, hogy arra nem is gondoltam, hogy itt is lakni akarna bárki. Van rendes hely, ahol meghúzhatod magad? Vagy bármilyen más gondod, amiben segítségedre lehetek. Hát nem lehet könnyű az élet egy ilyen küllemmel… - A számra csapnék a kijelentésemért, ha nem éppen Cybergyíkot fognám a levegőben repülve. – Bocsánat, nem akartalak megsérteni…

Repülünk szél ellen, és hát ennél jobb érzés nem is lehet ezen a téli éjszakán. A melengető fuvallat, mely már a tavasz eljövetelét jelzi. Az óceán már tudja, amit a föld még csak sejteni mer, de mégis tökéletes éjszaka Gotham City-ben. Ennyi ruhával rajtam még mindig szokatlan a természet, de a városi lét minden jót kihoz belőlem még a lustaságot is. Ezek a pillanatok, mikor visszaemlékezek a rég volt dolgokra, nagyapámmal. Mindent megérnek, főleg, hogy egy barátnak mondható egyén is van velem.
- Tudod, elég sokat kibír, de majd ki akarom pofozni. Elég sok tervem van, csak hát az idő az nagyon kevés. Főleg, hogy ez a helyzet van a városban. Nem tudom mikor lesz vége a háborúnak, de remélem mihamarabb. Amúgy ha végül kész lesz a műhelyünk, akkor megmutatom az új terveit Vasrombolónak. Van pár dolog, amiben segítségedre lenne szükségem. Tudod, több fej többet lát. – Mosolygok alám, ahol éppen Cybergyík próbálja élvezni a saját közegétől eléggé elütő környezetet. Az elhangzottakon elgondolkodok, úgy látszik nem is vagyunk túlságosan különbözőek. Még ha a küllem más is, és nemileg is eléggé eltérünk egymástól, a problémáink ugyanazok. A barátság nagy szó, még csak pár hónapja ismerjük egymást, mégis pikkelyessel jövök ki legjobban. Talán, mert hasonlóan gondolkodunk, még ha én képzeletem csapong is, ő meg kicsit földhözragadt, akkor is az alapja ugyanaz. A tudomány, és a vágy, hogy jót cselekedhessünk.
- Még a végén le kell csukatnunk,… - Kicsit élcelődök, a komoly téma alatt. – ugye azért tölteni nem töltesz le semmit illegálisan? – Hangom kicsit megrovó, de pajkos, a hatalmas bűnök, és a szörnyű világ, ami körülvesz minket egy kis viccelődés sohasem árt. Ha túl komolyan vesszük az életet, még beledöglünk.
- Hát ha felhúzzuk a vityillót, majd ott lógunk minden szabadidőnkben. Nem fogunk hagyni pihenni sem. Unni nem fogod magad az biztos. – A távolban sziréna hallatszik, csak hogy emlékeztessen minket miért is vagyunk ma ébren. A város forrong, mi pedig egy biztos pontot akarunk építeni, hogy el tudjuk terjeszteni a békét. Maximális sebességre kapcsolok, ami mondjuk nem sok, de még mindig élvezhetőbb számomra. A hívatlan nézelődőket elkerülendő, a város utcáinak légterét elhagyom, és a csak egy kicsit illatosabb Sprang River felé veszem az irányt. A roncstelep úgyis a folyó mellett található, hát miért ne repülhetnék én is felette. Így se fény, se más nem zavarhat minket, még romantikusnak is mondanám, ha nem szakadna le majdnem a kezem a társam súlya alatt.

A vízpára arcomba csap, egy ilyen éjszakai órában ez pedig a legjobb üdítő a világon. Na igen, meg figyelemelterelő. Szegény Cybergyík éppen csak, hogy megúszta a fürdőt. Na hát akkor most már ideje összekapni magamat. Nem mutatkozhatok be, így egy ilyen tudós előtt.
Hát igen már megint elhatalmasodik rajtam ez a magamutogatás. Újabb fogást váltok gyíkon, csak hogy stabilabban foghassam karjait. A távolban meglátom a roncstelep fényeit. Vagy inkább azt a tükröződést, ami a fémekről visszacsillanó vízcseppek adnak.