Cletus Roncstelep

//Úgy néz ki nem küldte el az előzőleg írtat. Úgyhogy most kapsz még egyet.//

A pihenésnek köszönhetően szinte már egész embernek érzed magad. Szinte. Elindulsz megkeresni a Dokit valamelyik irodájában. A férfi mint mindig, most is egy csapat papír felett görnyed, de most nem a káoszra emlékeztető agyszüleményeit javítgatja, hanem Lorreine dugdos elé különféle papírosokat.
A Doki csak forgatja a szemét, és nagy nehezen aláírja a dolgokat. Mikor belépsz akár egy messiásra úgy tekint rád. Felpattan a székéről és eléd siet. Megragadja a kezed, és szorgos kézrázást követően, hálát rebesget, igaz csak úgy hogy te halld.
- Köszönöm szépen, hogy a megmentésemre siettél. - Végül átvált rendes hangerőre, hogy a nő is hallja. - Na akkor miben segíthetek. Mert ugye hihetetlenül fontos dologról van szó? - A szemivel jelez, hogy bökd már ki mit akarsz, mert nincs azaz isten hogy újra a papírokba akarjon merülni.

Egészen az Alfa szövetség első bázisáról érkezünk

A telep előttünk terül el. Nem sok minden van itt, de pont az ami nekünk kell. A sok roncs, a nagyon sok roncs. Egy szép ívvel landolok. Azért természetesen előbb pikkelyest engedem le, nehogy már agyonnyomjam véletlenül. Na hát nincs is más dolgom, mint keresni valakit, aki segít rajtunk. Egy ekkora telepen mi is lehetne mást tenni.
- Hahó valaki?!?!?! - Kiáltok, majd egy kicsit elszégyenlem magam. Nem akartam lekiabálni Cybergyík fejét. - Halihó itt az Alfa Szövetség! Segítségért jöttünk! - Kiáltozok tovább, míg köhögésbe nem torkollik a dolog. Nagy levegő, és újra értelmet tudok verni a saját fejembe.
- Na és most hogyan tovább? Merre menjünk? Biztos itt vannak valahol, csak meg kell találni. - Nézek el gyík kopasz feje felett, amin ugyanúgy megcsillan a hold, mint szinte körülöttünk mindenen. Hát igen fura egy hely, kicsit borsódzik tőle a hátam. Na, de sebaj csak előre, hogy a csapatunknak szép jövője legyen.

//OFF: Na akkor irányítom kicsit a dokit, de ne légy rest te se beszéltetni. Ahogy a képét elnézem igen csak nagy Vissza a jövőbe fan Vadmacska xD//

Lassan körözünk, majd elindulunk találomra, az egyik háznak nem éppen mondható épület felé. Sok kocsironcs, és felismerhetetlenségig összetört fémhulladék van itt, na meg azok az ízléstelen kockák, amiket a présgéppel hoznak össze. Na minden szívünk bátorsággal van telve, és haladunk a cél felé, egy-egy rögtönzött csapáson, amit éppen ki tud lábunk tapintani a sok hulladék között. Éppen az egyik üveghegyet kerülnénk meg, mikor egy férfi lép elénk.
Kezében egy fura tárgyat tart, és úgy nézi hegesztő szemüvegében, mintha egy csecsemő lenne. Hirtelen megáll, és talán csak azért hogy jobban megnézhessem. Ősz kócos haj, fehér gyűrött köpeny, ízléstelen hawaii ing, ezt mondjuk nem száz százalékosan, mivel még csak alig találkoztam vele, de ez lesz a doki.
- Napot Dr. Poffenberger. Vagyis inkább éjszakát. - Köszöntöm illendően, aminek semmi hatása elsőre, majd újra próbálkoznék, mikor egy varázsütésre elveszti a vonzalmát a tárgy felett és felénk fordítja fejét.
Hirtelen felemelem a kezem, hát azért védekezőleg, meg hogy megnyugtassam a feldúlt férfit. Gyorsan jár az agyam, nem is tudom mit kellene mondani hirtelen. Talán nem is emlékszik, ránk, és azzal, hogy így hívatlanul jöttünk, még tán vétettünk is valamilyen szabály ellen, ám végre eszembe jut mit mondjak.
- Az Alfa Szövetség tagjai vagyunk... Védelmező társai... Segítségért jöttünk... - Mondom és hagyok neki egy kis időt, hogy a meghökkenésből, áttérhessen a megdöbbenésbe, na meg utána talán utána a rendes emberi beszéd földjére.
- Óóóóó... - Nyögi ki végül. - óóóÓÓ - Jön a felismerés hangja is vele együtt. - Naésmibenkellsegítenem? - Hadarja, mint a villám, még szerencse, hogy angol az anyanyelvem, mert tuti nem értettem volna. - Gyerünk már nem érek rá, éppen a fluxuskondenzátort tervezem. Tudjátok, ami lehetővé fogja tenni egyszer az időutazást... - Mondja, és visszatekint a kis három ágú villódzó mütyürre. De még mielőtt újra belemélyedne megszólalok.
- Én és Cybergyík... vagyis inkább Cybergyík és én fel akarjuk újítani a bázisunkat, és öhm. Kellene... - Na most én gabalyodtam bele szófolyamom hullámaiba vetett hálókba. Segélykérően társamra nézek. Hátha ő ki tud segíteni, pontosan miért is vagyunk itt.

Úgy látszik Cybergyík mindent elmondott, már csak azt kell kitalálni, hogy hogyan is lehetne megvalósítani a dolgot. Aztán eszembe jut, hát a Doki is foglalkozik elég sok mindennel, biztos megvan a megfelelő gépsora hozza, ha meg már ilyen időutazó dolog, ami nem kicsit lep meg főleg, hogy Cybergyík is tud róla. De majd később megkérdem tőle, hogy náluk már időutazás is van-e vagy sem? De most fontosabb dolgunk is van.
- Hát Doki ha nem lenne gond, elvinnénk jó nagy adag vashulladékot, meg pár kiló számítógép hulladékot. Ja igen... - Ekkor doktor Poffenberger közbeszól. Még be sem fejezhettem a mondandómat, na de mindegy türelmes vagyok. Legalábbis egy jó ideig.
- Rendben van csak ne tartsatok fel. Ott arra vannak az elektronikai hulladékok, kockát... - Célozván az összetömörített kocsikra, és hasonló járművekre. - annyit visztek amennyit akartok. - És már rohan is elfele, mikor egy pillanatra megáll, és rátok néz. - Ha jól sejtem nem ilyen formában akarjátok elvinni... MARTY!!! - Ordítja, mintha halálán lenne, és egy harmincas éveiben lévő alacsony fickó ugrik elő a semmiből. Barna haj, barna szem, fiatalos pofika, még csinos is lenne, ha nem lenne ennyire fehér. Na de most nem ilyenért jöttünk. A srác csak egy pillanatig néz ránk, majd újra azt a bamba nézését veszi fel, amit a legtöbb férfi ha olyan dologgal találkozik, ami nem érdekli.
- Gyertek velem. - Mondja, és mire válaszolhatnánk a doki már el is tűnik, egy másik titkos járaton, amit még ha keresnénk se találnánk meg. - A hármas műhely pont jó lesz nektek. Minden megvan ott, amivel csak foglalkozni akartok. Az ár miatt ne aggódjatok, majd Védelmező lerója nekünk. - Mondja és én csak hüledezve követem, honnan az istenből tudhatja mit akarunk. Talán ez a roncstelep nem is az, aminek látszik. Talán tele van hiper-szuper védelmi rendszerrel, amivel megfigyeltek minket, és csak szórakoztak velünk eddig is? Na ez a sok minden engem nem nagyon érdekel, csak követem a Marty nevezetűt a föld alá, és újra csak kézzel kell becsuknom a számat.
- Atya-gatya van itt minden... hát honnan tudtátok, hogy mi is kell nekünk pontosan? - Teszem fel a kérdést, mikor megtorpan a férfi. Újra csak egy pillanatig tekint rám, majd fordul is el.
- Hát ez a dolgunk, mindent tudni. Az információ üzlet, a Doki pedig szereti finanszírozni hóbortjait. - Mondja és már el is tűnik a balfenéken. - Csak a távolodó hangját halljuk. - Az ajtó mögött van egy tréler, ha kell használjátok, de kérjük vissza. - Ott maradunk ketten az Afla Szövetség fele, hát úgy látszik minden megvan. A bumerángjaimat a falnak támasztom, és felidézem magamban még technikusi éveimet, mikor még puszta kézzel szereltünk össze repülőgépeket.
- Na jó pikkelyes, hol kezdjünk neki? Burkolat vagy technika? - Teszem fel a kérdést, hát csak nem állok neki, egyedül, hát ha ő mást gondol.

Forgatom szemem, mikor pikkelyes újra kezdi a technológiánk becsmérlését, de hát ez van, neki ez a világ olyan egyszerű, amit el sem tudunk képzelni. Na de hagyjuk is kérdezett valamit, amire hirtelen nem is tudom mit feleljek. A biztonsági rendszer nem lenne rossz, de hát amíg nem tudjuk mivel üzemeltetni, annyi lenne, mintha egy nagy táblát függesztenénk ki, hogy "Tilos a belépés", úgyhogy a válasz egyszerű és nagyszerű.
- Akkor kezdjük a generátorral, a vezetékelést, és a csövezést majd megcsináljuk utána. Előbb hozzuk össze, és dugjuk el valahol a föl alatt. Talán semmi nem jön közbe. - Mondom és éppen egy méretes csavarkulcsot próbálgatok a kezemben. Mivel is lehetne kezdeni, talán a burkolat, vagy... Nekem nem is kell tudni. A szerszám fellendül az égbe, és pedig tisztelgés közben elkapom azt.
- Mik a parancsok uram? Mivel kezdjük ezt a hajcihőt? - Kérdezem, és nézek körbe, hátha rájövök, hogyan is kellene megoldani ezt a generátort, ami bárhogy is működjön, de majd az életünket fogja jelenteni, ha valami galiba lesz. Az egyszer biztos.

És nekikezdtünk az egyszerűbbik felének a dolgoknak. Ez a kis generátor, amihez teljesen buta vagyok, még csak az alap tervrajzokat sem értem meg, nem hogy a bonyolultabb elektronikáját a dolognak, de csak egy vállrándítással túlteszem magam rajta. Hát most éppen csak kis tanonc vagyok ott a hatalmas pikkelyes megnyúlt koponyához képest.
Gyorsan telik az idő, a felskiccelt terveket bámulom, miközben pikkelyes csak írja és írja, na meg rajzolja, de még így se nagyon értem a dolgot. Lassan elkezd derengeni, mint a hangyának, ki fűnyíróval találkozik, hogy van az ő kis világa körül, egy hatalmas ismeretlen képződmény, minek határait még fel sem tudja fogni, csak egy szemernyit látott meg belőle, csak egy pindurnyi részt, ami elborzasztja.
- Nagyatyám szellemeire mondom, hát ilyenről még csak nem is álmodtam. A gép bonyolult, de mégis olyan egyszerűen oldja meg a dolgot, hogy csak bámulni tudok. - Mondom ki a dolgot, és csak a technológia alapjai vannak meg ezen a földön. Sok év kell még ahhoz, hogy ezekhez a hüllőkhöz felérjünk. A világuk csodálatos lehet. A technológiájuk is.
- Mesélj nekem a világodról. Annyi minden lehet, amit még nem tudunk. Biztos gyönyörű... - Mondom áhítattal, miközben kezeim is járnak azért. A hegesztőpálka ütemes sercegése, a fortyogó fém, ahogy megadja magát a nagyobb erőknek, és úgy alakul kezeink alatta, hogy kell. Rám csak a külső váz van bízva, a precíz munka a nagyfejé. Így hát csak a részeit látom a nagy egésznek, de ez is csodálattal tölt el.

Visszafojtott lélegzettel várom a szóáradatot. Az elmélyült értekezéseket, a honvággyal fűtött számadásokat, vagy csak a régmúltba való visszaemlékezéseket, révetegen akadozva, ahogy az elmúlt dolgokra szoktunk emlékezni. Ám erre csak egy kérdést kapok válaszul, és nem is jogtalanul. Hát kicsit nagy teret adtam volna, vagy elég összefüggéstelenül jött volna a dolog, így hát kicsit szűkíteni próbálok a dolgon. Van min, és van elég sok minden, amit meg szeretnék tudni.
Közben a kezem jár, míg Cybergyík az elektronikával bíbelődik, és végre elememben érezhetem magam. A forró fém, az izzasztó levegő, és a kemény fizikai munka. Ezeket már rég nem éreztem, mostanában csak laborban ülök, és próbálok kiókumlálni, hogyan is lehetne csökkenteni egyik-másik gép üzemanyag fogyasztását. De ez tényleg produktív munka. Igaz csak a felhasznált anyagokat hasznosíthatom újra fel, de még így is elég jól sikerül a dolog. Lassan ömlik bele a még izzó folyékony ötvözet, és hangos sistergések mellett veszi fel a végleges formáját. A méretezéssel nincs gond, tökéletes munkát végzek, ám látom már Cybergyík is mindjárt végez a maga dolgával, miközben beszélgetünk.
- Hát jó kérdés. Tudod oly sok kérdést vet fel bennem az ittléted. Elsőnek is vannak más dimenziók, és azokban élőlények - mondom, utána lassan rájövök, hogy ez nem éppen az a megállapítás volt, amit akartam. Újra próbálkozok. - Mármint ez nem pont kérdést, csak megállapítás volt, de hát ez akkora hatalmas dolog. Vagyis akkor az evolúció máshogy fejlődött, csak egy parányi különbség mekkora változásokat hozott össze. A földetek, megváltozott, gondolom tektonikailag is, és ezért más irányt vett a fejlődésetek. Talán hamarabb kezdtétek, talán csak hatalmas agyatoknak köszönhetően gyorsabban fejlődtetek. És most már más dimenziók felé kacsintgattok, másik világok felé. Hát akkor gondolom már az űrt meghódítottátok? Kolonizáltatok más bolygókat? Vagy találkoztatok már bolygótokon kívüli élőlényekkel? És ha már ilyen fejlettek vagytok, mégis legjobban a hüllőkhöz hasonlítotok, mármint a mieinkhez, akkor nedves közeg kell nektek. Mármint kiszárad a bőröd? Váltasz néha bőrt, mert hogy kinövöd? Vagy olyan, mint a mi felhámunk, hogy rugalmasan változik? És... és... és... - annyi gondolat cikázik a fejemben, össze se tudom szedni rendesen, lassan veszek egy nagy levegőt, csak hogy a hév el ne kapjon újra. Akár csak a bázisunkon, minden gondolatom körülötte forog, és hát van is miért, annyi kérdés, annyi válasz, és még annyi megtudnivaló ismeret. Erre pedig olyan kevés időnk van.

És kész az utolsó simítás is. A generátor váza tökéletes, hát nem véletlen hogy én alkottam meg. Már és már társam is elkészült a művével, már csak összeillesztjük, és az a megnyugtató búgás az ami jelzi, hogy kész a mű. Azonnal rácsatlakoztatjuk a hálózatra, és a túláram következtében le is vágja a biztosítékot. A mi hibánk, de hát a dicsőségért szenvedni kell. Egy láthatatlan bemondóból dorgálást kapunk, ha jól hallom éppen Marty nevű alak a soros. Az előételnek vége jöhet a főfogás.
- Ez sem volt kevés munka, de ami most jön az lesz igazán a csúcs - mondom miközben a hatalmas fém hegy előtt állok meg. Végigtekintek a több tonnányi fémhulladékon, amit még a héten meg fogunk mozgatni. Ez lesz az egyik mesterművem... vünk, ilyet nem minden nap csinál az ember. És már pattanok is a targoncára, hogy a már elkészített olvasztótégelyekbe borítsam a hulladékot. Lassan olvad, szörnyű hangok kíséretében, mintha csak egy aktív vulkán közelébe lennénk, de ez engem nem zavar. Nem lenne annyi X kromoszómám ha nem tudnék egy ilyen kis dolgot átkiabálni.
- És mi van a városokkal? Hasonlóak a miénkhez, vagy valami számunkra jobban elképzelhető fantasy stílusban éltétek ki magatokat. Tudod erdők, fák, élő építőanyagok. Sehol semmilyen élettelen technológia, csak valami izgő-mozgó élő gépek? - Hát már magam sem tudom mire akartam végül is kilyukadni, de újra próbálkozok. - Mármint azt akartam kérdezni, hogy hogyan is éltek ti? Ugyanilyen városokban? Vagy valami számunkra teljesen idegen kolóniákban laktok? Egyáltalán hasonló a társadalmatok a miénkhez? - Jutnak eszembe az egyre képtelenebbnél képtelenebb ötletek, arról, milyen is lehet egy ember nagyságú gyík mindennapi élete.

//OFF: Hogy miket ki nem tudsz találni xD //

Nem tudom, minél jobban ismerem meg társam világát, vagy azt a titkos előéletét, amiről eddig még nem nagyon beszélt. A probléma az vele, hogy minden egyes új információval egyre egyszerűbbnek érzem magam. Olyanokat mond, amit eddig még nem is bírtam elképzelni, vagy a tudatalattimnak sem volt elég ereje, hogy álmaimba juttassa el. Így csak annyit tudok kinyögni.
- Hűűűhaaaa - mondom az igazságnak megfelelően. Na és csak ez jut eszembe, más nem nagyon. Ám ekkor, mintha csak a láva forró fémkipárolgása juttatja eszembe, vagy az elképzelés, hogy a levegőt is meghódítják, és élnek rajta. Na meg, ahogy elhagyják a földet. Akár csak egy mennyország.
- És... és akkor az egész bolygófelszínt már visszaadtátok a természetnek. Óóó ez olyan csodálatos lehet. Mindenfelé fák, és növények, az állatkák ugrálnak a mezőkön, bármerre is néz az ember... mármint a gyík mindenfelé csodálatos fauna. Ó de irigyellek titeket. Csodálatos lehet az élet. Az atmoszférában élni, és csodálatos természet alatta. Olyan jó lehet. - A formák közben lassan megszilárdulnak, és igaz most más foglalja le hatalmas agyi kapacitásomat, de azért már össze tudom rakni, a hatalmas lapokból, milyen szép kis odúnk lesz.