Gotham Katedrális

Egy hatalmas katedrális, Gotham legismertebb vallást gyakorolható helye. A szépművészeti alap próbálja mindig helyre hozni, és ápolni, de sokan a falfirkákkal díszítik egyes részeit az épületnek. Elégggé kihalt, kevés a látogatottsága. Mind össze heti egy misét szokott tartani, és igen gyakran elmarad.

A lovag szótlanul ugrik le a szembeni ház tetejéről a sikátorba. Ott, vértje semmivé foszlik és ő kisétál. A sötét este, tiszta egére pillant és onnan a katedrálisra. Békésen néz körbe az úton majd mikor nem lát autót átsétál. Lassan megy fel a lépcsősoron, bizonytalanul nézve a szent helyet.
Mikor az ajtó kinyílt csendben néz körbe, de senkit se lát. Udvariasan a szentelt vízhez meg és finoman hozzáér az ujja hegyével. Ezt a vizet érinti meg a homlokát majd keresztet vett. A padsorok között megy fel a pódiumhoz. Meggyújt egy gyertyát és pár pillanatig nézi a lángot. Végig pillant a viasztömbökön és rájön nem tud annyit meggyújtani, mint ahány szerette meghalt. A magány sose zavarta, de most mégis keserű és legyőzhetetlen vadnak érezte. Maga idejében talán egyedül volt, de a világ megértette volna, most már nincs több belőle, ő az utolsó lovag. Ezzel a gondolattal térdel a kereszt elé. Meglátja oldalt az egyik templomablak festményén egy vitézt vértjében kardjával térdelve egy szent előtt. Ő is így tett. kezében megjelent a kardja, amit pengéjével a földre rakott és kezeit arra rakta. Tekintetével Jézus arcára nézett és megadóan lehajtotta fejét. Csendesen kezdte mormolni az imáját:
- Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
Szenteltessék meg a Te neved,
Jöjjön el a Te országod...
Akaratlanul is látta maga előtt azokat, akiket száz éve megvédett és megismert és tudta sorsukról soha nem fog semmit sem megtudni. Harca, amit párszor életükért vívott, felesleges volt, hisz az idő végzett velük. Most reményért imádkozott, hogy tettei nem hasztalanok, hogy amit csinál az Isten cselekedete.

Előzmény: Cletus Roncstelep

A helyszínt könnyedén megtaláltad, már csak azt kell eldöntened mit is csinálj. Egy ilyen tárgyat nem fognak csak úgy odaadni. Ha mégis akkor valami baj van, vagy rablónak néznek. Úgyhogy most maszkkal, vagy nélküle. Nem mindegy hogy melyik éned az, amelyikkel a fegyvert fogod magadhoz venni. Ezek járnak a fejedben miközben a kocsiban ülsz.

Az atya elképed a látottakon, amit Brian nem is csodál, de hát egy bűnüldöző is lehet furcsa kinézetű, főleg ha szentfazék válik belőle. Jelleme megváltozott, öltözékét viszont, ha nem muszáj nem piszkálja, neki bejön ez a módi. Jobb mint harisnyában flangálni, és úgy rohangálni a gonosztevők után.
- Igen atyám, tudja én máshogy tisztelem meg az Urat, azzal hogy elkapom a bűnös lelkeket, és rács mögé juttatom. - Válaszolt Védelmező halálos nyugodtsággal, és tudja, hogy ezzel újabb elképedt arcot fog eredményezni az Atya ábrázatán.
Követi őt a gyóntató fülkébe, és be is ül, mikor olyan érzése támad, mintha pszichológusával beszélne...először nem akart felesleges köröket futni, de talán tényleg nem lenne probléma, ha feloldozást nyerne bűneiért.
- Atyám vétkeztem...van mentség arra, hogy egy szerető férj, és egy gondoskodó apa munkája miatt hanyagolja a családját, és magára hagyja a szükség órájában? Gondolja, hogy neheztelnek rám, amiért nem tudtam őket megvédeni? - Kérdezte teljesen átadva magát az érzésnek, mi naponta többször mardossa lelkét. A hiányérzet.
- Na és azt az Úr megbocsátja atyám, hogy az új élet helyett, én a múltban élek? Maszkot húztam arcomra, és önbíráskodásba kezdtem Gotham bűntől mocskos utcáin, hogy többé senki családjának ne kelljen szenvednie? - Kérdezte, s a válaszra nagyon kíváncsi volt. Mit gondol erről a pap, mit gondolhat erről Isten. Benne van a Biblia bármely fejezetében, hogy az önbíráskodás, az ártatlanok segítése bűn-e. Akaratlanul is megfeszült teste, tenyerével pedig betemette arcát.
- Nem tudok túllépni a múlton, az utcák pedig egyre csak mocskosabbak lesznek atyám. Mindenkiben a családom elleni elkövetőket látom, de nem tudom, ha odajutok, hogy elkapom őket, képes leszek-e uralkodni magamon. - Magyarázta a férfi, és a szemüveg alatt, tenyeréből kibújva, egy könnycsepp hagyta el arcát, és esett gyámoltalanul a padlóra.

Védelmező a szavak hallatán felhúzta szemöldökét, bár nem várt mást, mégis rosszul érintetették a hallottak. Egy percre csendben nézett maga elé, és múltjára gondolt. Rendőrként kénytelen volt ölni, ha nem tette volna meg, őt lőtték volna le, de a pap bűnüldözői karrierére utal, az idő alatt, nem hogy nem ölt meg senkit, de még egy bűnözőt is megmentett egy démon karmai közül.
- Nem atyám. Nem öltem embert, ha erre gondol. Az én dolgom az ártatlanok védelme, nem pedig a bűnösök fölötti elszámolás. Mindenki megérdemel második esélyt, és ha nem él vele, hát újra elkapom. - Magyarázta a férfi gondterhelten, majd levéve szemüvegét, megtörölte könnytől ázott szemeit.
- Az Úr bünteti a jótevőket atyám? Azt tudom, hogy törvénybe ütköző, de bűn az, ha nem akarok még több tönkretett családod látni? Ha gyerekeket óvok meg attól, hogy drogot vegyenek a csempészektől, hogy dolgozó szülők pénzét vegyék a huligánok? - Faggatta tovább Brian az atyát, nem kötekedésből, egyszerűen a biblia ismeretének hiánya beszélt belőle, és ha az Úr nem nézi jó szemmel ténykedéseit, valószínűleg a fegyvert sem adja oda az atya jó szándékából.
Nehéz a döntés, de nem tudna kezet emelni egy ártatlan csuhásra, főleg nem Isten házában. Szeretné elnyerni a fegyvert, és ha kell Isten tiszteletét és jóváhagyását is elnyeri, habár eddig nem igen volt Istenfélő, és tisztelő.
- Nem fogok magának hazudni atyám, nem csak feloldozásért jöttem. Segítséget akarok kérni az egyháztól, és az Úrtól is, ha úgy tetszik. Hallottam egy bizonyos Megváltó nevezetű fegyverről, ami a bűnösök ellen készült. Szeretném megtudni, hogy méltó vagyok-e a használatára.
- Mondta a férfi, majd kezeivel rátámaszkodott a gyóntató fülke ajtajára, ha hallja, hogy a pap kirontana, utánasiet, és megállítja. Egy újjal sem nyúl hozzá, de nem hagyja, hogy válasz nélkül távozzon.

A pap végre megnyugodott, habár zavartsága és hirtelen keltett ijedtsége magát Briant is lebillentette a nyugodtság talajáról. Végül elindul, és szavai sem éppen bizalomgerjesztőek, úgy tűnik a fegyver megfertőzte egy testvér lelkét, vagy csak egy megtébolyult férfi őrzi a tárgyat, akit babonából a többiek átkozás vádjával illettek meg.
- Nem pontosan értem a dolgot Atyám, de gondolom nem véletlen ilyen szűkszavú. - Válaszolt a bűnüldöző követve a férfit lefelé a lépcsősoron.
Hosszú volt, Védelmező számára maga a végtelenség. Egyre inkább szorult a gyomra, és a szíve, hogy talán izgatott volt, hogy rémült nem tudta eldönteni, bár a pap felé bátornak, és lazának mutatta magát, nem akarta, hogy az a rátermettsége hiányában kivezesse őt a templomból.
Az ajtóhoz érve viszont már ő is nyelt egy nagyot, de végül megemberelte magát, megrázta fejét, és a pap által felé nyújtott kulcsra vitte tekintetét. Ez amolyan filmbe illő jelenet, mikor a helyi babonás kísérők elviszik a kalandozót a kincshez, de az ősi jóslat és átok beteljesedése előtt megfutamodnak, amin a hős nevet egy jót. Jelen esetben Brian-nak nincs kedve nevetni, komor arckifejezéssel vette ki a kulcsot a csuhás kezéből, és az ajtóra nézett, ahonnan a furcsa, rémületes hangok áradtak.
- Mire számíthatok atyám? Mi van az ajtón túl? - Kérdezte még kísérőjéhez fordulva, mielőtt a kulcsot a zárba illesztette volna.

A félhomály nem tesz sokat Védelmező szemüvegének köszönhetően, de a Pap nem bíz semmit a véletlenre, olyan gyorsan vágja Brianre az ajtót, hogy még a por is lehullik róla.
Mivel fegyvert nem hozott be, ezért óvatosan lépked a kőpadlón, hiszen a gyertyák irányából vélhetőleg a hörgés a megtébolyult Atya generálja, de nincs ideje sokáig feltérképezni a területet, hiszen egy fémvillanást követően lövés éri testét.
Meglepi, hogy a papot egy fegyverrel a birtokában zárták be a szobába, és leesett neki, miért nem vették el tőle. Viszont ezen gondolatok voltak azok, mik utoljára elhagyták elméjét, hiszen a fejébe, és szívébe oly fájdalom hasított bele, hogy felordított kétségbeesésében.

Először szinte kiakarta tépni belsőszervét, mi a vér pumpálásáért felelős, azután kezeivel megfogta fejét és zavartan rázni kezdte.
Az emlékek fejében úgy cikáztak, mintha diavetítésen ült volna, olyan emlék is előkerült tudatalattijából, amire már nem emlékezett.
- Úristen...a kutyám...Csibész...nem tudtam, hogy hashajtó...Neeee...hogy tehettem... - Olyan lelkiismeret furdalás kezdte gyötörni, mit még nem érzett, és az emlékek csak törtek elő belőle, ahogy az évek teltek, megannyi gonosz momentum képe gördült elő életéből, s bár nem olyan eget rengető dolgot, fele komisz tinédzser korszakban elkövetett gonoszságok, mégis úgy érezte magát, mintha embert ölt volna, és éppen kezdte volna felfogni a körülötte történő dolgokat, mikor elméjébe vetült családja...Magát látta az elkövető helyében, és fegyvert fogott rájuk.
- Susan, Emily! Neeeeem, nem akartaaaaam. Istenem, neeeee! Nem hagyhatom mégegyszeheheheheeeer. - Tört ki végül könnyekben a férfi, hiszen miután azt látta, hogy ő húzza meg a ravaszt, igazából azért hibáztatta magát, amiért nem lehetett ott, hogy megvédje őket. Mintha folyamatosan távolodna tőlük. Agya és felsőteste lábaival ellentétben odaakar menni családjához, hogy karjával védelmet biztosítson nekik a fegyveres lövedéke elől, hogy megmondhassa még egyszer nekik, hogy szereti őket, nagyon szereti őket. Brian keserves sírásban fogta a fejét, és nézte végig újra, ahogy lemészárolják a családját, azt a két embert akit a világon mindennél jobban szeretett. Susan gyönyörű mosolya, gesztenyebarna szemei, mivel mindig belelátott Brian fejébe, most a szenvedést, és a félelmet sugározzák Védelmező felé, míg Emily puha, bársonyos kis kezecskéje olyan szorosan öleli át édesanyját, hogy már szinte fáj neki, de a hős nem tudja megmenteni őket.
- Meneküljetek! Kérlek, fussatok! SZERETLEK TITEKET, SZERETLEK TITEKEEEEET!! - Üvöltötte már reszketve a könnyektől, hiszen látta arcukon a kétségbeesést, a félelmet, az élni akarást, és bár tudta, érezte, hogy fájdalmasak lennének a képsorok, de soha nem gondolta volna, hogy ennyire.

Az események fejében kezdenek halványodni, és visszatér belé az épelméjűség, bár még be-bevillannak rémképek, és szíve is úgy mardos, mintha ezer bűnt követett volna el, de épp, hogy farkasszemet néz a fegyvercsövével ismét kap egy lövést. Ez már kevésbé fájdalmas, és nem követi a kellemetlen visszaemlékezés, a piti bűnökért elkövetett bűnhődés, inkább csak enyhe lökés, amit a golyó produkál. Ismét eldörren a fegyver, de ugyancsak elmarad a pap által várt hatás, és az haragra gerjed, mire Védelmező megrázza fejét, és a sebek helyét kezdi tapogatni.
Semmi...mintha meg se lőtték volna, sem vér, sem seb, sem pedig fájdalom nincs a találat után, amit felettébb furcsának tart.
- Mi történt? - Kérdezte a papra tekintve, de inkább magától várja erre a választ, hiszen a Testvér nem igen beszámítható. Fényt olt a szobában, így Brian tisztábban látja a dolgokat, teljesen felocsúdott a kellemetlen visszaemlékezés, és a lövéseket követő percekből.
- Átmentem a teszten Csuhás, nem vagyok bűnös. Add át a fegyvert, és hagyd el ezt az elátkozott szobát! - Szólalt fel szigorúan Brian, feltápászkodva helyéről, és ujjával mutatott a megzakkant fickó felé.
- Az én küldetésem, hogy levegyem a terhet rólad barátom, add át a Megváltót, és lelj békére a való világban, igyál egy teát, vegyél egy fürdőt vagy mit tudom én. - Magyarázta a férfi, megtörölve még mindig könnyes szemeit.