Gotham Katedrális

Tekintetemet lassan a vörös fénycsóva felé repítem, s fejemben megszólal egy vészharang. Még halálomban sem lehet békém...
A haragom egyre csak nőtt, s végül a testem szétfoszlott, s semmi más nem lettem csak széles körben széfolyt furcsa vörös-fekete massza. Lassan felemelkedtem a földről, s mint egy félelemtes démon alig látható szluettje emelkedtem a zöldlámpás fölé.
Már rájöttem, hogy kreálmányaim csak homályosan láthatóak, s valahogy mindig félelmetesek, úgy tűnik ez az én erőm. Vészjóslóan lebegtem, s valahol reménykedtem hogíy csak úgy simán elillan az ellen, nem akartam harcolni....

Ahogyan egyre közelebb értem lassan az épületből egy vérvörös árny szált fel és telepedett meg pont a fejem felett. Kénytelen voltam abbahagyni az ereszkedést pedig nagyon reméltem, hogy végre alkalmam nyílik landolni. A lényből félelmetes már szinte démoni erő sugárzott. Egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy úgy kéne tennem mint aki nem látott semmit és szépen kereket oldani. Azonban nem tudhattam, hogy a szellem nem fog engem hátba támadni. másrészről lámpásként kötelességemnek éreztem ellátni a rám kirótt feladatokat. Végtére is be kellett bizonyítanom az Őrzőknek, hogy nem mindegyik a Földlakó hoz rájuk szégyent ha az elődeim kudarcot is vallottak. Ettől a gondolattól mosoly jelent meg az arcomon ezért megpróbáltam hivatalos hangot megütni.
-Kedves szellem úr vagy hölgy. nincs még túl korán a kísértéshez? Megtenné, hogy közli velem itt tartózkodásának célját? És megkérném vegyen kissé viszább ebből a rémisztő aurából. A szomszédoknak nem fognak tudni aludni.-
Nem tudtam mit mondjak ugyanis szellemet még soha azelőtt nem próbáltam meg rendreutasítani. Úgy beszéltem mint valamelyik ostoba rendőr az egyik sorozatból. Fogalmam sem volt, hogy miért jelzett oly mértékben a gyűrű, de reméltem egy egyszerű szellemjárásról van szó.

Hirtelen azt se tudtam miként reagáljak a nyugodt hangvitelre amit a zöldlámpás irányomban folytatott. Egy pillanatra még haragom is alábbhagyott, s valódi, csinos emberi alakom vettem fel, s szilárdítottam meg. Hajam eltakarta arcom, így mint egy horror karater jelentem meg. Meg akartam nyugtatni, hogy nincs ártó szándékom, ám ahogy szóra nyitottam a szám véres sav lövellt ki belőle, egyenesen a lámpás felé. Haragom borzalmas volt, gyűlöltem az egész szituációt s dühömet a közelemben lévő legközelebbi alakon töltöttem ki...
Hirtelen egy hatalmas vörös energiagömböt hozam létre, s lőttem szerencsétlen zöldike felé...

Sajnos nem sikerült semmi érdelegeset megtudnom a szellemről azonban bámulatos eseménynek lettem tanuja. A korábbi félelmetes, démoni külselye megváltozott és már csak pusztán félelmetesnek tűnt. Nyugodt szível elmehetett volna egy horror filmbe főszereplőnek. Az előbbi kinézetéhez képest csinosnak mondható entitásról kiderült, hogy egy nő vagy egy nagyon csinos férfi. Ezt azért nem tudtam megállapítani ugyanis a mai világban külsőre megmondhatatlan mi is a másik. Eme barátságosabb külső felvételével úgy véltem a kísértet békés szándékát akarja kifejezni. viszont pár pillanat múlva nagy mennyiségű vér tőrt elő a szájából egyenesen felém tartva. A váratlanul ért támadással nem tudtam mit kezdeni ezért kissé kitértem balra. Szerencsémre pont elkerültem a gusztusosnak nem nevezhető köpetet azonban az alattunk lévő pad nem volt ilyen szerencsés. Pillanatok alatt szétmarta az az ismeretlen eredetű véres anyag. Mire visszafordultam a szellemhez arcát eltorzította a gyűlölet akárcsak egy horror filmben.
-Ugye most már késő van a visszavonulásra?- jegyeztem meg csak úgy magamnak. Az előző incidensnek hála nem ért váratlanul a második támadás és hála a kiképzőmnek tudtam mi a teendőm.
Gyűrűs kezében először egy nyél jelent meg majd rajta egy karika amit kis energia fonalak hálóztak be. Kezemet ütésre emelve vettem észre, hogy a gömb jóval nagyobb mint az én ütőm. Szerencsére a rengeteg idétlen rajzfilmnek amit gyerekoromban láttam tudtam mi a megoldás. Hüvelyk ujjammal megnyomtam a nyelet amitől az ütő a többszörösére nőtt majd lecsaptam. A vörös gömböt igyekeztem visszaküldeni egyenest a feladójának.
/A végét megváltoztattamígy te döntöd el mi lessz a gömb sorsa./

Teljesen ledöbbentem önnön tettemtől ám képtelen voltam megállítani a támadásom. Szerencsére a Zöld lámpás könnyedén visszacsapta egy hatalmas ütővel s megnyugodtam. Nem akartam ártani a fiúnak, viszont ekkor én lettem veszélyben s ösztönösen átalakultam egy röplabda hálóvá, amelybe a vörös energiagömb belecsapódott. A kőtél kinyúlt, majd mint egy bugyuta mesében visszapattant egyenesen a másik fél felé.
"Bocsánat"! Akartam szólni neki, de ezzel csak egy újabb savas köpetet eresztettem meg a férfi felé, de végre sikerült némi nőies hangot kicsikarnom magamból.
Nem sokra mentem vele, sőt ijesztő hörgés lett belőle.
Valahogy úgy éreztem, ez nem az én napom...

A hosszú hajú nő egy hatalmas hálóvá voltozott amiről újra felém terelte az energia gömböt. Ha nem lett volna az életem veszélyben még élveztem is volna. Akár egy hétköznapi rajzfilmben ahol gránáttal labdáztak végül az egyiknél felrobbant. Fogalmam sem volt arról, hogy a szellemek ilyen dolgokra is képesek bár rengeteg filmet láttam. Nem tudtam mivel állhatok szembe az gyanítottam, hogy egy olyan kísértet akinek még vannak lezáratlan ügyei. Alighogy hálóként visszavezette azt a valamit furcsa krákogást véltem hallani a lány felől. A sok hörgés mellet mintha egy női hangot is halottam volna ám nem tudhattam biztosan. A gömb miatt nem láttam semmit ezért nem is gyanítottam milyen veszélyben vagyok. A teniszütőt két kézre fogtam majd egy gondolatommal basebal ütőt faragtam belőle. Mindig ki akartam próbálni azt a sportot ám felénk a focit kedvelték jobban. Meglegyintettem az ütőt azonban gyakorlatlanságom miatt egy szarvas hibát vétettem. Rossz helyen találtam el a golyót így nem a kísértet hanem a katedrális irányába repült. ha nem lett volna elég egy adag savas köpet is megjelent a látóhatáron azonban ez elől nem tudtam kitérni. A fejem elé kaptam a kezemet, hogy védjem az arcomat azonban nem történt semmi. Pár pillanat múlva mikor kinyitottam a szem láttam, hogy a magam elé emelt ütő megmentette az életemet. Én ostoba elfelejtettem, hogy még mindig kezemben volt az ütő ám nem csak ez ment ki lukacsos agyamból. A labdaszerűség egyre közelebb jutott ahhoz a csinos kis Katedrálishoz. Gyorsan utána szökkentem hátha még el tudom csípni azonban még túl gyakorlatlan voltam a repülésben és a hátrányom sem volt valami pirinyó.

Eme gyönyörű, régies, gótikus épület veszélyben volt, s én ismét gondolkodás nélkül cslekedtem. Egy furcsa, fedett tetejű vizicsúszda jelent meg hirtelen a golyó előtt. Mielőtt az becsapódhatott volna az épületbe, egy fedett vizicsúszdát hoztam létre, majd a csúszdát elirányítottam, nem figyelve merre, s a vége véletlenül megint a Zöldlámpás felé mutatott, így a labda is mikor kiért a kreálmányból, egyenesen a férfi felé süvített....
"Bocsánat" Üvöltöttem elmémben, s küldtem eme üzenetet zöldike felé, s éreztem, hogy valami történik. A gyűrűink által az elménk összekapcsolódott, s immáron savköpet nélkül, elmén keresztül is képes lettem kommunikálni. Eme új felfedezésemet kihasználtam, s ismét küldtem neki pár mondatot telepatikusan.
- Mit akarnak tőlem az örzők? Nem volt elég az a végtelen szenvedés, mit ránk zúdítottak? Felelj lámpás ki vagy és mit akarsz. Nem akarok ártani neked, ám megvédem magam ha kell. - Elé bugyután hangzott ez a mondat, ám jelenlegi zavaromban ez volt az egyetlen épkézláb dolog ami eszembejutott

A lehető legnagyobb sebességgel indultam a hatalmas vérvörös gömb irányába. Az volt a tervem, hogy a labda elé vetem magam majd valamilyen kütyüvel eltérítem a célpontot. Azonban ilyenfajta segítségre egyáltalán nem számítottam. Megvoltam győződve, hogy csak az én vagyis a mi gyűrűink képesek hajmeresztő dolgokat létrehozni. Erre szinte a semmiből előtűnt egy hatalmas cső ami vizicsúzdára emlékeztetett leginkább. A gömb szépen belezuhant majd kis utat megtéve újra felém lőtte ki magát. Ebben a szent pillanatban egy bocsánatot kérő hang szolalt meg a fejemben. Mivel már volt hasonlóval dolgom így egyből tudtam, hogy valaki telepátia útján akar velem kapcsolatba lépni. Azonban pillanatnyilag sokkal fontosabb dolgom akad mintsem leálljak cseverészni egy kopogó szellemmel. Mikor megcsaptam a gömböt éreztem, hogy mennyire kemény így nem lehettem biztos abban, hogy szét tudom lőni. Azonban hála a sok tévé nézésnek jól tudtam nem csak erőszakkal lehet megoldani egy problémát. Egy három fogas markoló fejet idéztem meg pont olyat amivel az automatákból lehet kiszedni a játékot csak ez egy lánc végén fityegett. Egy villámgyors mozdulattal rádobtam a göbre amit rögtön a fogak magukba is zártak. Ezután következett az én feladatot. Kihasználtam a tárgy sebességét így némileg könnyebb dolgom volt. Úgy pörgettem magam körül azt a golyót akár egy olimpikon majd mikor elérkezettnek láttam az időt elhajítottam az ég felé. Úgy számítottam éppen megfelelő sebességre gyorsítottam fel, hogy elérje szeretett bolygónk határát.
Csak ezután tudtam foglalkozni a szellem további mondandójával.
-Miért akarnának bármit az őrzök egy mezei kísértettől? Csak nem tettél valami rossz fát a tűzre?-
Majd eszembe jutott, hátha jobb lenne ha én is gondolati úton válaszolnék. Valami oknál fogva minden erőlködés nélkül elküldtem vöröskének az üzenetemet.
~Miért akarnának bármit az őrzők egy mezei kísértettől? Csak nem tettél valami rossz fát a tűzre. Esetleg volt már dolgod velük? Ha mindent szépen bevallasz akkor a büntetésed is kisebb lesz.~
Tisztán látszik, hogy minden tudásomat harmad osztályú krimikből szereztem ám igyekeztem szigorúan nézni.
~Egyébként engem nem küldött senki éppen erre járőröztem és a gyűrűm jelzett valamint megéreztem azt a búskomor aurát vagy mit. Ami a szellemeknek van. Tudom éjszaka szoktatok kísérteni azonban még nincs éjfél ráadásul ez már a rémisztgető skálán is túlontúl magas szinten van. Szóval kissé nyugodj le. Az előbbi köpdösésről pedig. Nem szép dolog egy hivatalos ZLO-st megtámadni sem leköpni. Ezek szankciókat vonhat maga után.~
Ekkor széles mosoly ült ki az arcomra.
~Azonban amiért bocsánatot kértél és segítettél elhárítani egy katasztrófát megúszod egy figyelmeztettessél. Máskor figyelj oda jobban és ne legyél ennyire rémisztő. Vagy mosolyogj néha az állítólag csodákat tehet. Ha az nem is itt vagyok én nekem elmondhatod mi nyomja a lelkedet hisz tulajdonképpen ez a feladatom. Védelmezni a bolygómat és annak környékét mindenféle bajtól és ebbe egy kísértet búskomorsága is beletartozik. Mellesleg le a kalappal előtted kis hölgy nagyon szép mutatványaid voltak. Fogalmam sem volt arról hogy a ZLO-n kívül más is képes ilyesmire.~

A kis mutatványt végignéztem, majd mikor a Zöldlámpás elkezdte a monológját azt hittem megfulladok a röhögéstől. Hirtelen változtam vissza emberi formámba, s hajam hátracsaptam, miközben előkerült  mosolygós, sokak szerint meglehetősen csinos arcom. Végtagjaim szellemszerűen eltűntek, amint a férfi felé siklottam a levegőben.
~ Azt hiszem ideje lenne bemutatkoznom. - Szólalok meg a fejében ~ A nevem Pr.. nem is, titkos identitás dukál jelenlegi helyzetemhez. Én vagyok a Karmazsin Phantom, szolgálatodra. - Mikor kimondtam hirtelen egy bő szoknya jelent meg rajtam, s illendően pukedliztem előtte, ahogy a XIX században volt szokás. ~ Tehát igaz az, hogy az Őrzők nem mesélik el a teljes igazságot a dolgok állásával kapcsolatban....
Ekkor hirtelen megfogom a testem a szívemnél, belenyúlok, s kiveszek onnan egy kis tárgyat, egy gyűrűt. Csodálatos vörös kis ékszer, rajta egy szimbólum. Ahogy megérintem végighalad rajtam a harag égető hulláma, ám nem törődök vele, s elszavalom a versikét.

"Vörös vérrel, s vörös dühvel
Lelkük töltjük sötét mésszel
Fájdalmat és haragot szítunk,
mind elégnek, ez a sorsuk! "

Ahogy végére értem éreztem ahogy az erő egyre jobban átjár, ahogy a harag véres fonalai körbeölelik mindazt mi létemből maradt. Lassan mosolyodok el, s amennyire csak képes vagyok rámosolygok a Zöldlámpásra.
~ Én Vagyok a 2814-es űrszektor, Föld nevű bolygójának Vörös lámpása. És nem követtem el semmi bűnt azon kívül, hogy egy általatok tisztátalannak titulált hatalmat birtoklok. Igazából beszélnünk se nagyon lenne szabad, minden zöldet azonnal ki kell iktatnunk, hogy csillapodjunk felétek érzett végtelen haragunk, ám fejem a harag ködén át még észleli a valót, s így kíváncsi vagyok a zöldek igazára is. Íróként szokásom minden oldalról megközelíteni a problémákat.
Ja és nyugodtan beszélhetsz hangosan. Én sajnos még képtelen vagyok visszafogni ezt  gusztustalan véres löttyöt mely bennem termelődik, ezért kommunikálok inkább telepatikusan.

Az állam is leesett a csodálkozástól mikor a már megszokott horrorfilmsztár helyébe egy gyönyörű szép szellem hölgy került. Mivel a hölgy látszólag megnyugodott az én kedélyem is javult valamelyest hisz kicsinyke sikert értem el. Oly szépséges lett, hogy a szívem pár ütemmel hevesebben kezdett verni és az arcom enyhén kipirosodott az izgalomtól. A neve számomra nem mondott semmit bár meglehetősen titokzatos volt és egyede. Bár nekem is hozzá hasonló fantáziám lett volna akkor sokkal eredetibb áll nevet találhattam volna ki. Mikor a leányzó elszavalta a sayát esküjét döbbenetem csak tovább fokozódott. nemcsak a módszerei hasonlítottak az enyémekhez hanem még a versikéje is.
-A fene azok a törpök nem mondták, hogy más lámpások is teljesítenek szolgálatot. Méghozzá kísértetek.- fakadt ki belőlem. Miután végighallgattam amit mondott jól érthetően kezdtem beszélni hozzá.
-Nekem az Őrzők nem mondtak el semmit. Soha nem halottam a vörös lámpásokról. Bevallom, hogy egyszerű mezei kísértettnek véltelek mivel azt sem láttam még ám mivel a körzetemben voltál meg kellett néznem minden rendben van-e. Apropó elnézésedet kérem elfelejtettem bemutatkozni. A nevem Nova és ugyanott teljesítek szolgálatot csak másik csoportban mondhatni kollégák vagyunk. Fogalmam sincs miről beszélsz én azalatt a pár nap alatt izé vagyis. Mióta lámpás vagyok nem találkoztam veletek így nem is árthattam. Az a dolgunk, hogy óvjuk és segítsük a rászorulókat. Azonban ha nem bántasz másokat velem nem lesz dolgod. Legalábbis nagyon nyomos ok nélkül ne tedd. És khm köszönöm, hogy nem öltél meg mikor megláttál.-
Éppen arrébb akarok repülni, hogy ne zavarogjak mikor eszembe jutott valami.
-Hogy én nem tudok rólad te viszont tudtad mi vagyok? Bár a kiképzésen napján is említettek pár dolgot amit tudnom kellene.-

~ Én sem régen csatlakoztam rendembe. - Mondtam, s szellemként körberepültem a lámpást, hogy jobban szemügyre vehessem, majd a gyűrűt visszatettem a szívem helyére, s lámpás háta mögülről indulva hirtelen átrepültem rajta, s végül a hasán jöttem ki. ~ Egész vicces halottnak lenni. Hihi. - Nem volt ez teljesen igaz, létem gyűlöltem, s minden percel egyre csak nőtt, búrjánzot bennem a harag. Annó megküzdöttem vele s legyőztem, ám végül ő diadalmaskodott felettem.
~ Hallottam, hogy az őrzők elferdítik az igazságokat. Eltitkolják a valót a tetteikről. Bárhogy is, én nem foglakozom velük többet, nem ártanak nekem, én se nekik... Szóval információhiányban szenvedsz?
Azzal hirtelen átalakultam bizarabbnál bizarabb, kcisit szellemszerű eszközök armadájává, amikkel az ujján lévő gyűrűt kezdtem piszkálgatni. Ostoba lehetek, hogy egy "ellenségem" fegyverét javítom, ám nem érdekelt. Bármire képes lettem volna a haragom csökkentésére, hogy visszanyerjem többé, nyugodt érzelmemet, igaz tudtam, ez hiábavaló.
Pár perc alatt végeztem. Foggalmam sem volt mit csinálok, de a gyűrűmre bíztam magam, s kíváncsian vártam, valyon mint mond a kedves "kolléga", hogy szuperáál most a gyűrűje.

A lány lassan körözni kezdett körülöttem akár egy lecsapni készülő cápa az áldozata körül. Az addigi tapasztalataim szerint csak egy megkeseredett kísértettel van dolgom így nem számítottam sunyi gyilkos megmozdulásokra ám igyekeztem résen lenni. Nagy meglepetésemre egy fej bukkant elő a hasamból majd egy kar végül egy egész test. Oly gyorsan történt minden, hogy már rég keresztülszállt rajtam mikor hangosan felhökkentem. Tényleg mókásnak tűnt átsiklani bármin és bárkin bár tudtam mindennek megvan az árny oldala. Ismét az Őrzőkről beszélt és az ő elferdített igazságukról. Az én esetemben ez nem volt helytálló hisz nem mondtak el nekem semmit. És mint tudjuk, a semmi sosem hazudik és egyszer sem igaz. Éppen azon gondolkodtam milyen eltitkolt tettekről beszélhetett mikor észrevettem rengeteg kis kütyüvel elkezdet a gyűrűmön matatni. Éreztem amint a gyűrűm felkészül a védekezésre ám akaratommal lecsillapítottam őt, mert kíváncsi voltam mire készül. perceken keresztül nem szólt egy szót sem csak dolgozgatott serényen. Mikor végzett erős zsibbadást éreztem a fejemben mintha egy egész éjszakát mulatozással és ivászattal töltöttem volna. Szélvészként suhantak a fejemben a különféle információk, tudások és bölcseletek. Rendkívül nehezemre esett a levegőben maradnom ám valami csoda folytán mégis sikerült. Kis idő enyhült a kellemetlen érzés helyette egy megmagyarázhatatlan valami vette át. Mintha egy világméretű enciklopédiát zsúfoltak volna bele kicsinyke kis koponyámba. Mikor végre sikerült megszólalnom tisztán hallatszott a csodálkozásom.
- Ez hihetetlen. Mennyi mindent nem tudtam még. Ráadásul, amit eddig tudtam már más..-
Ekkor hírtelen mindkét kezemet a hasamhoz kaptam és fájdalmasan eltorzult az arcom. Úgy éreztem minden képen muszáj leszállnom vagy lezuhanok. Gyorsan leereszkedtem a katedrális mellé miközben egyik kezemet rászorítottam a számra. Amint landoltam megcéloztam az egyik szemetest ám esélyem sem volt elérni odáig. Ott álló helyembe kiadtam magamból gyomrom teljes tartalmát. Szégyelltem is magamat, hogy egy hölgy előtt csináltam ilyet ám nem tudtam úrrá lenni magamon. Mikor végeztem megtöröltem a számat és a szellem felé néztem.
- Elnézésedet kérem csak gyerekkoromban a nagyanyám megetetett valami egzotikus étellel, amiről azt mondta egy csirkeféle. Most viszont megtudtam, hogy az a név, amit nekem mondott külföldiül nem más, mint a csi.. csi csiga.-
Sajnos erre rögtön eszembe jutott a kis nyálkás állatka, amitől egy újabb adag zöld trutymó szakadt ki belőlem.
- Mégegyszer elnézést kérek és köszönöm. Te egy valóságos kincs vagy. Mintha…. nem is tudom milyen érzés ez. -

Szélesen elbigyorodtam, amint leültem a megmentett épület egyik ablakpárkányára, s onnan figyeltem Nova gyomortartalom mozgását.
~ Én szerettem a csigát. Meg igazából mindent amit elémraktak. Furcsa belegondolni, hogymár sose fogja étel érni az ajkam...
A harag új méreteket öltött hrtelen a szívemben, s nem törődve novával, elborult aggyal csak pusztítani akartam. Ekkor tüntek csak fel és fel a küólönböző hajléktalanok kik sandán bámultak minket, a körülöttünk lévő ablakokból pedig emberek, férfiak, gyermekek és nők bámultak elkerekedett tekintettel. Végignézték kis labdázásunkat, majd az épület megmentését is, s ki tudja most mit gondolnak rólunk.
A harag erős érzeem, ám én erősebb vagyok annál, minthogy ártatlanokra zúdítsam, viszont ki kell töltenem a mérgem valamim...
Használtam a gyűrűt s felcsatlakoztam a rendőrségi szerverekere, s először elvigyorodtam milyen hamar találtam megoldást a bajomra, majd elszmorodtam, hisz azonal rájöttem hogy számomra ez lehetetlen. Egyedül biztosan.
~ Nova utánam! Tűzeset innen pár sarokra, egyedül képtelen vagyok bármit is tenni, kell a segítséged!

Egy pillanatra felnéztem és láttam Karmazsin mosolygós arcát. ennek egy kicsit örültem hisz tulajdon képen ezzel céláll érkeztem a katedrálishoz. Akár egy város megmentéséről van szó vagy esetleg egy hölgy megnyugtatásáról mindkettő egyaránt fontos. Megtudtam, hogy ő szerette a csigát bár fogalmam sem volt hogyan tud bárki megenni egy ilyen gusztustalan és nyálkás valamit. Én is észrevettem, amit kedves kollégám, hogy az iménti kis közjátékunkkal sikerült felhívnunk a lakosság figyelmét. Én ostoba pedig azért aggódtam az elején, hogy a kísértett negatív kisugárzása zavarja majd a környező lakókat. Egyre több és több ember gyűlt össze és jól tudtam, hogy valamit tennem kell. Az emberek nem örültek volna, ha savat köpnek az arcukba és a telepátiától is csak megijedtek volna.
- Nyugalom emberek nincs itt semmi látnivaló! Ez egy hivatalos Lámpás akció, úgyhogy mindenki menjen szépen a dolgára. -
Épphogy befejeztem Karmazsin azt mondta nekem, hogy valahol tűz van és szüksége van a segítségemre.
~Honnan a fenéből tudja, hogy tűz van valahol?~ tettem föl a kérdést magamnak.
Hiába forgolódtam sehol nem láttam füstöt szóval a vizuális módszert kilőhettem.
- Mutasd az utat kedves kolléga, de ha lehet, nem túl gyorsan siessünk. A repülés még nem meggy annyira nekem és palacsintaként nem sok hasznomat veszed. De tudom sietnünk, kell szóval mindent megteszek. -

Mint ahogy egy polip úszik, úgy repültem épületek, kocsik s lámpák között szlalomozva miközben figyeltem, hogy Nova nehogy lemaradjon. Többen felfigyeltek a fura repülő vörös hajtömegre s a zöld fényben izzó férfira, s sokan újjal mutogattak ránk amíg elértük a helyszínt. Teljesen névtelen háztömb volt, sok sok bentrekedt áldozattal, kik oly magasságokban és oly sokan laktak, hogy még a tűzoltók sem voltak képesek mindenkit kimenteni.
Azonnal felmértem a helyzetet, s a gyűrűvel beszkenneltem az égő épületet. Nem sokat törődtem az odalennt lévőkkel kik újjal mutogattak rám és Novára.
Rengetegen voltak odabenn, s az idő vészesen fogyott...
- Szükségem van a segítségedre! - Szólaltam meg a srác fejében, s gyűrűmet a lángoló épület egyik ablakához tartottam. Fantáziám ekkor eleresztettem, s a gyűrűből egy vörös henger alakú út jött létre, mely félrenyomta a lángokat, s egy ösvényt hozott létre útjába ejtve az összes embert, ki beszorult a tűzbe. Akár negyvenen is lehettek odabent, s az általam alkotott, viszonylag biztonságos út mindet számba vette. Ezután intettem Novának, hogy kövessen, s behatoltam az áltlam gyártott úton.

Mérhetetlen mennyiségű tudással felvértezve suhantam legújabb ismerősöm után. Bár elég érdekesen nézett ki az égen Karmizsin ennek ellenére tisztán látszott milyen ügyesen repül. Le mertem volna fogadni, hogy gond nélkül le tudott volna hagyni engem ha azt lett volna a szándéka. Mikor megérkeztünk újfent azt hangoztatta, hogy a segítségemre van szüksége majd egy alagút szerűséget hozott létre amely elzárt minket a tűztől. Szép elegánsan a Phantom után lebegtem miközben azon gondolkodtam mit kéne tennem. Nagy sajnálatomra égő konyharuhánál komolyabb tűzesettel nem volt még dolgom azelőtt. Azonban ezt nem vallhattam be természetesen úgy kellett tennem mint aki érti a dolgát. Ha kitudódott volna az igazság abból csak még nagyobb pánik kerekedett volna arra pedig egyáltalán nem volt szükség. Mikor az emberekhez értünk úgy döntöttem elfoglalom a szószoló helyét hisz nagy valószínűséggel ezért lettem elhívva.
-Nyugodjanak meg semmi baj. Azért jöttem kedves segítőmmel, hogy mindannyiukat megmentsük. Nincs okuk az aggodalomra mind épségen ki fognak jutni.-
Nem voltam egészen biztos abban, hogy a kreálmányom elbír egyszerre ennyi embert ezért kikértem becses kollégám tanácsát.
~Mit gondolsz? Osszuk fel a feladatokat vagy mindketten koncentráljunk a mentésre?~

Magabiztosságom azonnal elillant, mikor az első embereket megpillantottam odabennt. Hirtelen pánikba estem látván, hogy tőlem legalább annyira félnek, mint a tűztől. Nova hálistennek a segítségemre sietett, s én hálás pillantással adtam tudtára köszönetemet. Képtelen lettem volna megnyugtatni az embereket.
Kérdésérére azonnal válaszoltam, s csak reménykedni mertem, sikerül e a tervem. gyorsan lebontottam a védelmi útvonal azon részét ahol már végigmentünk, persze csak miután ellenőriztem hogy senki nincs ott, ezután egy repülő védőburkot helyeztem magam köré, úgy 3 méter széles körben.
~ Óvatosan fogd meg az embereket, s helyezd a burokba, én megpróbálom benntartani őket, így nem éri ket a füst s a tűz. - Csak reménykendi mertem, hogy képes leszek kitartani...

Vöröske egy gigantikus szappanbuborékot hozott létre maga körül. Arra kért meg, hogy óvatosan tegyem az embereket a tűz és füstálló buborék belsejébe. Nem igazán tudtam, hogyan kéne hozzá állnom ugyanis nem valószínű, hogy örültek volna annak, ha egy ismeretlen zöld valami megragadja őket és egy gömbbe taszigálja őket. Azonban a tűz miatt nem volt valami sok időm gondolkodásra így azt tettem, ami először eszembe jutott. Kissé nehéznek ígérkezett azonban más logikus megoldás nem jutott eszembe. Megidéztem egy körülbelül két méter átmérőjű palacsintasütőt és egy csomó nyilat mely a serpenyő felé mutat.
-Kérem most figyeljenek jól rám. Az első öt ember másszon bele ebbe a serpenyőbe én meg átrakom őket a tűzálló gömbbe. Kérem, ne kiabáljanak, mert az csak zavar minket a koncentrációban és erre most nincs időnk. Nem kell félni a szellemhölgytől, mert ő egy szuperhős.-
Amint belemásztak szépen lassan átemelem őket a gömbhöz remélve, hogy elbírom őket majd enyhén bebillentem őket a védelmi gömbbe.

Meglepődtem Nova vératlanul morbid ötletén de el is vigyorodtam rajta. Kis lépcsőket hoztam létre a serpenyő külsejében s belsejében, hogy könnyebben bele s ki tudjanak az emberek szállni belőle. A lassúságuk miatt néha majdnem kisebb néha dührohamot kaptam, s ahogy mindenki bemszáott, már száguldottan is velük ez épület mélye felé, hogy minél több embert képes legyek kimenteni. Nova végig mellettem volt, s hálás én voltam érte. Több embert is kimentettünk hasonló módszerrel,, s végre rendes sebességgel haladtunk. Tudtam, mindenkinek sikerül majd túlélnie, ám az épület szerkezetes egyre gyengült.
~ Csinálj valamit az épülettel, hogy bírja még ki, s akaratoddal zatsd fenn amíg kiérünk! Ha ránk omlik a kóceráj, akkor végünk....

A módszer jóval hatékonyabbnak bizonyult, mint ahogyan én azt vártam. Karmazsin nagy segítségemre volt abban, hogy az embereket ne egy kupacba keljen borítanom bár nem is ez volt az igazi célom. Úgy véltem lesz annyi eszük, hogy mikor érzik lejt a lábuk alatt a talaj leszánlak róla. Sajnos az ember nem egy okos állat így itt is voltak olyan, aki egy döglött csiga topolyában másztak át a gömbbe. Nem mintha panaszkodnék hisz lehetett volna sokkal rosszabb is. Egy mást összetaposva vad bivalycsordaként rohanhattak volna a biztos menedék felé ahol szépen a mélybe zuhantak volna. Mikor a gömb megtelt karmazsin levitte az első csoportot majd visszatért és kezdődött minden elölről. Tudtuk jól, hogy nincs sok időnk hisz a tűz egyre csak terjedt a füst pedig csak fojtogatóbbá vált. Phantom egy mentális üzenetben felkért csináljak, valamit az épülettel ugyanis a fejünkre omolhat az egész. Hüvelykujjamat felmutatva jeleztem, hogy rajta vagyok a kérdéses problémán. Fejemben elképzeltem mire lehet szükségem majd a gyűrű bámulatos módon követte az utasításaimat. A szoba négy sarkába egy-egy smaragdzöld oszlopot idéztem, amik egy kerek alakú pajzsot tartottak. Így igyekeztem megakadályozni, hogy az egész a fejünkre dőljön. Éreztem a fejemben a pillérekre nehezedő nyomást ám ezt még tudtam kezelni. Nem volt másra szükségem, mint akarni. Akarnom kellett, hogy mindenki túlélje. Jobb kezemet magasba emelve küzdöttem a falak súlyával a nyaldosó lángokkal és a be-beszivárgó füsttel.

Körülöttem szép lassan bontakoztak ki a zöldes enregiából a különböző formák, oszlopok, támpillérek. Az épület megremegett ám Nova tartotta, én pedig közen a fejébe küldtem némi építészeti tudást mit még tanárként szereztem, így könyebben találhatta meg a kritikus pontokat s sokkal eredményesebb kreációkat hozhat létre.
Én közben szlalomoztam az épületben az embereket keresve, majd Novával a korábbi módszert alkalmazva sorra mentettük a népeket. Az épület nemsoká megadja magát, gyengül az anyaga, nemsokára porrba hull. Ám sikerüt minden embert kimenteni, sőt utolsó körben már az állatokon is tudtunk segíteni. Nova ezután nyugtatni kezdte a sebesülteket, kötésekel láttta el őket, s én is sürögtem forogtam, ám csak tisztes távolból dolgoztam. Amennyire csak tudtam emberi alakot vettem fel, hajamat hátracsaptam, s egy megszeppent, vörös lány benyomását kellthettem ahogy álltam.
A rendőrség is ottvolt, s rögtön faggatni kezdte Novát miféle. Engem is megérdeztek, ám tehetetlenségemben inkább ismét felröppentem s poilpszerű különös szellemlényként lebegtem. Nem akartam kapcsolatba lépni az emberekkel, féltem a reakciójuktól létem miatt, s a félelem ismét fegyújtotta a harag lángját. Ha lett volna testem ami remeg most biztos erősen reszkettem volna, de eme ismerős érzés hiánya csak még inkább szította bennem a dühöt. Rájöttem, hogy soha többé nem leszek képes érezni az emberi test bármely érzetét. Könnyeim visszatartottam, nem akartam a savas vért, hogy ártson valakinek. Ám a haragomat ki kellett adnom... Ekkor hallottam meg az elemzők beszélgetését, nem baleset volt, szándékos gyújtogatás.
~ Nova, ez szándékos volt... - Majd fejébe vetítem az imént szerzett információkat, s én magam ismét belevetettem magam a lángok közé, hogy nyomokat keresgélhessek.

Hiába nyitotta meg nekem Karmazsin a tudás végtelen óceánját, ha én túl ostoba voltam a használatához. A fejembe vetített némi tudást mellyel hatékonyabban voltam képes megerősíteni az épületet. eléggé szégyelltem magamat, hogy nem nekem jutott eszembe. Szép lassan mindenki megmenekült a veszély torkából. Néhányuk még mindig meg volt rémülve őket pár szóval próbáltam megnyugtatni ám Phantom is rengeteget segített. Az aranyosabbik felét vette elő nem pedig azt a rejtelmes horror hőst, akivel volt szerencsém először találkozni. Oly ártatlannak és aranyosnak tűnt, mint egy ma született bárány. Szavak nélkül is képes volt ez által csökkenten néhány ember stressz szintjét. Mikor megérkeztek a rendőrök természetesen rögtön faggatózni kezdtek és vajon kire hárult megint a beszéd. Hát természetesen énrám pedig nem volt valami sok kedvem a csevegéshez.
- Nincs semmi gond biztos urak éppen erre járőröztem mikor meghallottam mi történt. Bájos partneremmel azonnal idesiettünk is sikeresen mindenkit kimentettünk. ZLO vagyis zöld lámpás osztag. a mi feladatunk, a rendfenntartás. Eme bájos hölgy pedig ömm egy másik részleghez tartozik. -
Nem akartam fölöslegesen járatni a számat, mert nem tudtam valami sokat Karmazsinról ráadásul nem lett volna szép az engedélye nélkül kikotyogni bizonyos információkat. Szerencsémre Phantom megszólalt a fejembe, hogy ezt a tűzet szándékosan okozták ezzel be is vetette magát a lángok közé. Amint megláttam faképnél hagytam a rend őreit és utána vetettem magamat. Nem tudtam, hogy a szellemek képesek-e megégni azonban én aggódtam érte. Értettem, hogy nyomokat akart keresni azonban a lángok csak hátráltatták ezért azokat kellet valahogy eltüntetnünk. Egy pillanatra behunytam a szemem és föltettem magamnak a kérdést, hogyan is lehetne, ménnél gyorsabban eloltani a tűzet. a válasz pofon egyszerű volt most már, hogy minden tudás ott lapult lyukacsos koponyám belsejében. Újfent felemeltem a kezemet és smaragdzöld fénynyaláb áradt ki belőle. Ez azonban nem kereső fény volt, hanem inkább oltó. Amelyik láng hozzáért az azon nyomban kihunyt. Az eddigi munka kissé lefárasztott így nem tudtam lesz-e elég erőm az egész épületre.