Trükkök és csodák - játék tér

Éjszaka elég nagy vihar volt, ez engem csak annyiban zavart, hogy társaim internetkapcsolata nem volt a legjobb, így a játékból többen is kiléptek. Ördögi tervem nincsen, egyenlőre azon vagyok, hogy a különös eltűnéseket figyelem, állítólag köze van az itteni cirkuszhoz. Lehetséges én azon az állásponton vagyok, eddig nem érdekelt a dolog. Éppen az újságért megyek ki.
~ A rendőrség nevetséges, nem csodálom, hogy nem találnak nyomot. Konkrétan engem is köröznek, ahhoz képest csak a házam rejtett az újságra már Andrew Ramirez néven vagyok feliratkozva, és nem találnak meg. Ennyit erről.
Kezembe veszem a papírost megnézem az első oldalt, meglátom, hogy jutalmat ajánlanak annak aki segít nekik. Nem csak a jó szándékba bíznak, na igen akkor segíteni is fogok, nem a pénz miatt, az nem érdekel. Visszamegyek a lakásba, benyomom a gépet és játszani kezdek. Közben papírra vetem ötleteim egy tol segítségével.
~ Lássuk csak. Hogy oldjam meg a dolgot, be kell sétálnom a rendőrségre, anélkül, hogy elkapnának. Egyszerű, ha segíteni akarok úgyis csak az akció után akarnak majd elkapni, hiszen jó ha elvégzem a melót. Azt senki nem mondta, hogy közbe nem intézkedhetek, hogy ne tudjanak elkapni. Egyébként meg mit csinálnának velem? Nem vagyok még nagykorú, olyan család nincs aki örökbe fogadna valamint olyan intézet sincs ahonnan meg ne lóghatnék.
Felkapom az öltözetem, fehér, szürke fekete ruhákból áll, special opsos katonáknak van ilyen, én ezt még egy csukjával is kiegészítem, ezután a tükör elé fáradok majd látszólag pontatlan gyors mozdulatokkal kifestem magam a Jester festéssel. Mindezután fogom magam és végig megyek az utcán kezemben a betöltött puskámmal és be a rendőrségre, na persze ott már a hátamon van a fegyver, nehogy lekapcsoljanak itt nekem. Az egyik pulthoz fáradok, ránézek a recepciós nőre és mondom:
- Jó napot kívánok. Hallottam hírét, hogy a rendőrségnek segítség kellene eltűnt emberek után nyomozni.

Egy újabb unalmas napra ébredek. Ahogy kinézek az ablakon látom, hogy az éjjel hatalmas vihar tombolt odakint. Rendesen elmosott mindent. Kislattyogok a konyhába és bele teszek a turmixba egy banánt, három epret és két mandarint. Felöntöm tejjel, lezárom a tetejét és megnyomom a gombot. Téves sztereotípia, hogy a rendőrök fánkzabálók és kávé vedelők. Nem, vagyis nem mindenki, de egy ember alapján ne ítéld meg a többit. Ez lehetne akár a mottóm is. Mindegy. Amíg kever a turmix, kimegyek, hogy beszedjem az újságot. Egy újabb napilap, tele mindn féle hírrel. A címlapon a cikk, mely elég erősen bírálja a rendőrség akaratát, amiért nem sikerült előrébb jutniuk az eltűnések ügyében.
- Ugyan már! Ez Gotham, itt mindig eltűnik valaki! - mondtam ki zsörtölődve, majd vissza a konyhába. Ledotam az újságot az asztalra, kiöntöttem a turmixom, majd lehajtottam. Egy gyors szendvics készítés, a szokásos reggeli zuhany, és irány a rendőrség. Félúton eszembe jutott, hogy nem igen tudom elrejteni a karjaimra került szerkezeteket. Emlékeztem még arra a napra, mikor Keisha-val lefüleltük a dokit, de az elkapott, és rajtam próbálta ki a beteg játékszerét. Azóta vannak ezek rajtam, és a lehető legjobb módon próbálom őket elrejteni, már amennyire lehet. Mivel úgyis elég ramaty idő van, így visszafordultam egy pulóverért meg egy vékonyabb kabátért. A pulóver csuklóig leér, így olyan, mintha kesztyű lenne rajtam, ám mozgásnál érzem, ahogy a csövek helyezkednek. Valamit ki kell találnom majd, különben egyszer tuti, hogy kiderül ez a dolog, és akkor biztos, hogy leszerelnek, de még csak a közelébe sem mehetek a rendőrség épületének. A szerből még van készletem, amit sikerült megmenteni a laborból, valamin a formula, ami alapján elő lehet állítani. Nem akartam ezt a cuccot, de olyan, mint a drog. Rácuppansz, egyszer kipróbálod - azt sem én akartam egyébként - és utána nem ereszt többé. De amúgy hasznos kis cucc, csak ne lenne illegális. Ezért is kell elrejtenem. A gondolataimból a GPS hangja zökkent ki. Nem is emlékszem, hogy bekapcsolatam volna. Megérkeztem a rendőrség épületéhez, és felvettem a szolgálatot. Alig hogy beértem, a kapitány már hivatott. Megbízott, hogy derítsem ki az eltűnések okát. Tudta, hogy nem vagyok nyomozó, de a múltkori Vidámparkos balhé és az őrült doki után, bátran rám bízott ilyen feladatokat, ha nem volt használható és megbízható embere. Elvállaltam, felszerelkeztem, és vártam, hátha lesznek még jelentkezők, illetve, hogy jön-e még valaki.

Almos mint privát detektív dolgozik. Munkahelye nincs messze, hisz otthon dolgozik, egy általa kidolgozott irodában. Akár egy mini könyvtári részlegnek is nevezhetnénk, ami négy hatalmas polcot, majd három dosszié tartót tartalmazott a maga kis elrendezésében. Íróasztala az ablak előtt, melyeken könyvek hevertek. Ő maga is ezen asztal mögött üldögélt. Félhold alakú szemüvegét tartotta maga elé, hogy az újságot olvassa. Közönnyel olvasta az újságot, többször is átfutva az eltűnésekről szóló részt. Ráncos hosszú ujjai a telefonkagylót emelték a füléhez, és tárcsázott egy számot. Az kicsöngött, majd a másik vonalról valaki beleszólt.
- Hallo!...Én vagyok az Amos...igen kedves, mondja meg a kapitánynak, hogy vállalom az ügyet...Melyiket? Az eltűnéseket...igen...hogy mikor? - Szemeit dörzsöli ki mintha napok óta nem aludt volna. - Azonnal. - A kagylót lerakta. Az asztala végében lévő drazséból markolt egy keveset, amit útközben falatozgatott. A cirkusz holléte számára köztudott volt, ő is látta a plakátokat, és ha nem is ilyen körülmények között, de maga is elvágyódott abba a cirkuszba.

Egy mély szippantás az autóban a leeresztett ablakon beszűrődő friss levegőből, és máris kissé frissebb vagyok. Bár azt túlzás lenne állítani, hogy jól vagyok. A tegnap este kissé jobban megviselt, mint gondoltam. Na nem azért, mert elindultam inni, ami végl kudarcba fulladt, hanem azért, mert ezek az álmok és a kialvatlanság rosszabb hatással vannak rám, mint a másnaposság. Az agyam mintha szivacsból lenne, ami jól megszívta magát vízzel és elnehezíti a fejemet. Bár ehhez talán hozzátartozik, hogy ma már az egészségem sem éppenséggel 100%-os. Kissé oldalra hajolva kutatok a piszkos kis kesztyűtartómban, ahová még jó múltkor elrejtettem egy kis piát esős napok esetére. Nah hát ma ez szó szerint bejött. Keresés közben egy lap akad a kezembe... az orvostól jött. Megint behívtak kivizsgálásra. Jól vagyok vadbarmok, fogjátok már fel! Mellesleg ha meg a helyzet tényleg olyan gáz, mint amitől annyira rettegnek, akkor attól úgsem lesz jobb, hogy hetekig figyelnek, mikor leszek szarabbul. Akkor már legalább addig csinálok valami érdemlegeset. Valami említésre méltót. A papírt összegyűrve a hátsó ülésre dobom, magamban felállítva egy diagnózist, hogy jelenleg a "Tagadás" fázisában állok. Nem fogadom el a tényt, hogy gebasz van, helyette pedig mással foglalkozom, és úgy teszek, mintha minden tök happy lenne, mert akkor talán az is lesz, a baj meg elmúlik magától. Meg a nagy lósz*rt epres tejszínhabbal fog magától megoldódni minden, de jelenleg ez most könnyebb, mint belegondolni abba, "Mi lesz majd?", mert akkor szinte azonnal felmerül a másik kérdés, hogy "Mi lett voolna, ha...?", és ezekkel a kérdésekkel most rohadtul nincs kedvem foglalkozni. Ehhez még korán van. Végül megtalálom, amit keresek. Egy fél üveg whiskey. A falánk pofámat, nem emlékeztem, hogy már benyakaltam volna egy fél üveggel belőle! Nem tudom, mennyire jó meló előtt megnedvesíteni a torkot, de szivacsos agyamnak kifejezetten jót tesz. A gondolataim kezdenek tisztulni. Míg átadom magam a pia jótékony hatásának, lassan a sor is megindul. Átkozott dugó. Hogy lehet ilyen piszok jó érzékem kifogni az összeset egész rohadt Gotham City-ben? Ha tudni akarod az igazat, nem a dugóval van bajom, hanem, hogy ilenkor ki kell bámulnom az ablakon, hogy elüsem valamivel az időt, és mit látok? Csöveseket, prostikat, hazafelé támolygó részegeket, kocsmát kereső másnaposokat, telefujkált falakat, töröt ablakokat, hányást és ganét a járdákon. Komolyan mondom, csak végig kell nézni az egyik utcáján, hogy jellemezni tudd a várost. Pillantásom most az anyós ülésre vándorol, egy szórólap van rajta. Eddig észre sem vettem. A kesztyűtartóban volt. Biztos kiesett, mikor kutakodtam. Kézbe veszem. A cirkuszé. Jelenlegi úti célomé. Ezt is összegyűröm és a másik papírgalacsin mellé dobom hátra. Nem csoda, hogy ilyen gané minden utca, sehol egy nyomorult kuka. A kocsiban vagyok kénytelen gyűjtenem a szemetet, hogy aztán otthon kidobjam. Na, de kicsit elmerültem vidám gondolataimban, és közben nem vettem észre, hogy már senki nincs előttem. Mögöttem egy hapek dudál, azt akarja, hogy menjek már, de én még ráérősen kortyolok egy utolsót, majd visszatekerem a kupakot az üvegre, és az ülésre teszem magam mellé. Ebben a városban már ez sem számít. Soha nem állítanak meg senkit, csak amikor már életveszélyesen vezetsz, vagy karambolt okozol. De akkor meg már teljesen mindegy, nemde? Szerencsére azért én jól bírom az alkoholt. Jó barátok vagyunk. A muki mögöttem már anyázik rendesen.
- Kösz, jól van, és a tied? Túltette már magát azon, hogy egy ekkora segget hozott a világra?
Válaszolok vissza, majd mikor paprikavörös arccal beint, kedvesen visszaintek neki búcsúzóul. Örülök, hogy ilyen jól szót értek másokkal. Hiába. Szakmai ártalom. Mindenkivel megtalálom a közös hangot. Az emberi elme ugyanis nem bonyolult. Na de most már eleget agyaltam, még magamhoz képest is. Irány a cirkusz. Gázt adok, elhajtok, lehagyva még mindig szitkozódó embertársamat, és a cirkusz felé veszem az irányt két jó barátommal Herbie-vel és Tennesseevel. Bár bohóc az van így is dögivel. Ahogy haladok előre, a kipufogógáz mérgezte oxigén kezdi zavarni az orrnyálkahártyámat. Hatalmasat tüsszögve csulázok a szélvédőre. Félreállva ismét a kesztíűtartóba bukok, ezúttal zsebkendő után kutatva. Mondtam már amúgy, hogy imádom a városi levegőt? Szarkazmus... ez az, kezd hatni a pia.

Hát a recepción nem áll sor, meglepő dolog. Akkor meg is teszem a kellő lépéseket, illedelmesen köszönök. Egy szőke nő ül bent, klasszikus titkárnő, felnéz és leesik az álló, na jó azért ennyire nem vagyok megcsinálva. Közbe érzem mindenki figyel, de senki se mer semmit lépni, nevetséges, de jó érzés. Ki kell töltenem egy papírt arról, hogy nem vállalnak értem felelősséget, ez nyilvánvaló. Fogom és elkezdem kitölteni, persze csak olyan adatokkal, amiket már úgyis tud a rendőrség.

• Andrew J. Ramirez
  Smallville, Hope St 7
  master99@gmail.com
  98765433210 (fiktív)
  Vállalok magamért minden felelősséget. A rendőrség mondhatja: "Mosom kezeim"

Miközben töltöm ki a három papírt, eszembe jut, hogy milyen udvariatlan vagyok, ezzel az illetővel, aki velem foglalkozik.
- Látom unatkozik. Akkor ez esetben beszélek én, ha már úgysincs jobb dolgom. Beszélek a múltról jövőről. Gondolom maga kiskorában klasszikus jó kislány volt, aztán meg inkább a könnyebb utat választotta, lehet kicsit el is volt kényeztetve. Később cigizett, meg piált, mint hogy a karrierjére koncentrált volna. Aztán elment nem tudom milyen szakra, vagy nem ment ezt nem tudhatom. És most itt kötött ki a rendőrségen, mert jobb hely nem volt. Klasszikusan az a nő akit egy szép sportkocsival, pár ezer dollárral meg esetleg egy kis izomzattal meg lehet kapni. Gondolom lesz két szép gyereke meg egy férje, akit lehet megcsal, lehet nem. Aztán unalmasan leéli életét és a végén mondja, hogy milyen szép volt. Vagy esetleg egyszer elkapják Gotham utcáin és kicsinálják. Élete a semmibe vész mintha nem is lett volna. Bocsásson meg, nem sértésnek szántam. Tudom őrültnek gondol, ezért én úgy gondoltam, hogy rávilágítok a maga "normális" életének mivoltára.
Ezután átnyújtom a lapokat, feleslegesen nem húzom az időt, minek. Inkább elindulok a főnök irodája felé, amikor odaérek kettőt kopogok és benyitok.

Az egyik kollégám lép oda, hogy a főnök hivat, majd rögtön le is falcol, minthe leprás lennék. Egy pillanatig nézek csak utána nem tovább. Az utam a kapitány irodájához vezet és amikor belépek, látom, hogy egy szivart szív éppen, valamint épp egy poharat tölt meg whiskey-vel. Ez nem szokása munkában, legalábbis én még nem láttam, de a tressz nagy úr. Hellyel kínál, mit inkább nem fogadok el. A szivar füstje már így is ráhúzódott a torkomra, és mintha ólomsúly nehezedre a tüdőmre. Sosem bírtam a cigaretta füstöt. Végig hallgatom, amit mond, néha bólintok. Ezekhez nem tudok hozzá szólni sajnos, főleg nem a médiás részhez.
- Tudja uram, hogy nem én vagyok a nyomozók gyöngye. - bökök be én is valamit, mire bólint. Mégis valakire olyanra volt szükség, akiben megbízik, ezért kaptam én a feladatot. Társat? Civil?
- Már megbocsásson uram, és a legnagyobb tisztelettel mondom, de egy civil partner csak kolonc lenne a nyakamon. Képzetlenek, és ha elbaltáznak valamit, akkor ember életekbe is kerülhet. Nem beszélve a hátráltatásról. - fejeztem be. Egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy egy civilt kapjak magam mellé, akkor inkább egyedül csinálom, még úgy is sokkal nagyobb dolgokat érhetek el. Közben a kezem folyamatosan úgy tartottam, hogy a lehető legkisebb eséllyel szúrja ki a nem oda illő izéket. Kopogtak, majd egy alak lépett be. Befelé jövet láttam a recepciónál álldogálni. Valami azt súgta ő lesz a civilem. Még mindig nem tetszett az ötlet. Sóhajtottam egy nagyot, és próbáltam bele törődni a dologba.

Én, és barátaim, miután a tőlem telhető legjobb módon megtisztítottam a bepiszkított szélvédőt, megérkezünk úti célunkhoz, de hangulatom egyre csak borúsabbá kezd válni, ami nagyban köszönhető a hely kinézetének. Ahogy körbepillantok, konstatálom, hogy a nagy sátrat leszámítva a hely olyan, mintha egy sereg nemrég lerohanta volna. Iszom még egy kortyot, hogy erőt gyűjtsek, mert valami nagyon azt súgja, hogy ez nem lesz olyan könnyű, mint aminek eleinte gondoltam. A cirkusz kihalt. Nem nagyon értem, de talán jobb is így, mivel nem igen bírom a tömeget meg a zsúfoltságot, hogy őszinte legyek. Na, nem beteges módon, nem kell rögtön rosszra gondolni, nem minden pszichiáter bolond, csak épp mindig is szerettem magam lenni. Kiszállok az autómból, mély levegőt veszek, majd a bizalomgerjesztő sátor felé veszem az irányt, de nem megyek be. Megállok előtte. Beindulnak a fogaskerekek. Minden üres. De szó szerint minden. A helyet mintha sebtében elhagyták volna. Őszintén szólva, azért nem teljesen erre számítottam, amikor a rendőrség azt mondta, nem találtak semmit. Mert ez már tényleg semmi. Ilyen szinten még egy helyet sem láttam leamortizálva, nemhogy egy ilyen helyet, amit normális esetben a pezsgő élet, a vidámság, és a zajoskodás jellemez. Ez viszont eléggé messze áll attól. Gyanúsan messze. Még a név is hátborzongató egy kissé. Nem tudom, mire számítsak odabent. Gyűlölöm a cirkuszokat, az igazat megvallva. A bohócoknál szánalmasabb figurát még életemben nem láttam. Jó, tudom, nem szép dolog ítélkezni, hisz társadalmilag elfogadott szakmai irányzat, de még pszichológiai lencsével is elég különös figurák a bohócok. Másokat akarnak jókedvre vidítani erőltetett poénokkal, átlátszó trükkökkel, miközben a fene se tudhatja, mire gondolnak. Mit, miért tesznek. Kiszámíthatatlanok. Nem bízhatunk meg bennük. A nevetésük pedig a lehető legesleg gyomorforgatóbb dolog, amit valaha hallottam. Kiérezni belőle a színészkedést, és ezt most nem a képességeim miatt mondom. Utálom az olyan embereket, akik folyton csak megjátsszák magukat. Akiknél nem tudhatod, mely mosolyuk valódi, mikor igazán boldog, mikor szomorú. A színészeket sem szeretem. Bennük sem lehet megbízni. Nagyon furcsa személyek, de nem feltétlenül a jellemük, vagy a személyiségük miatt… nem, sokkal inkább az adottságaik miatt. Képesek az orruknál fogva vezetni másokat, elhitetni velük dolgokat, szemrebbenés nélkül hazudnak bele mások pofájába. Akárcsak a bohócok. Azt hisszük ártalmatlanok. Hogy ők kedvesek, viccesek, veszélytelenek. Pedig nem így van. Mindenkinek van belül egy sötét oldala, és az olyan alakoknál a legveszélyesebb ezen oldalak előtörése, akik képesek ilyen közel kerülni az emberekhez. Akik iránt a hiszékenyek bizalommal lehetnek. Pedig ez sokszor nagyobb veszélyt rejt magában, mint egy sorozatgyilkos. Nem a bohócokkal van a baj egyedül. Nem. A társadalommal van a baj. Azzal van a gond, hogy egyáltalán egy olyan korban élünk, ahol az ilyesmire is gondolni kell, mert sohasem lehet tudni. Hogy mikor ejtenek át, mikor próbálnak meg manipulálni. Az árnyékszemélyiség ugyanis mindenkiben ott van. Még letagadni is kár. Az embereknek szükségük van a reménysugárra, a jó érzésre, hogy kitörjenek a szürkeségből. Ezért megbíznak olyan alakokban is, akik talán sötétebbek, mint a gothami éjszakák. Nem szabad hagynunk, hogy az árnyék bekerítsen, mert talán soha többé nem jutunk ki a sötétségből… na, de nagyon úgy fest, hogy a pia hatása máris múlik, mert megint elég rendesen elkalandoztam. Hol is tartottam? Jah, igen, a sátor. Na szóval, bemenjek vagy ne menjek? Az itt a kérdés. Be kéne, mert senki mást nem látok erre, meg aztán veszítenivalóm már úgy sincs. Szar halál cirkuszban kilehelni a lelkünket, de kit izgat, nem igaz? Legalább Emmának megkönnyítem az életét. Ez a gondolat mintha legalább egy kis erőt adna, mert lábam megállíthatatlanul előrelendül, fejemet kiürítem, mert gondolataim kezdenek eléggé frusztrálni, és belépek a sátorba, hogy körbenézzek odabent, valami élet, vagy használható nyom után kutatva. Jah, és azt egyébiránt mondtam már, hogy ki nem állhatom a cirkuszokat?

Amos öreg varázsló, ám nem tehetetlen varázsló. Ért az úgymond teleportáláshoz egyik helyről a másikra, de nem kockáztathatja meg azt a tényt, hogy meglássák, illetve kitudódjon titka. Nem sietett annyira mint szeretett volna. Fáradékony teste nem igazán bírta azt az iramot, amit lelke elvár. Habár a mai nap is igen különös. Ha a varázsló valamit igazán megtanult, az az, hogy hallgasson ösztöneire, mert azok csak jót súgnak. Kivéve ha önmagának akar gátat szabni. De zsigereiben a véget érezte, nem csak abban, a levegőben, a fák susogásában, a szél morajlásában. A halál a fejük fölött keringett. Habár nem tudni pontosan kiért jött el. Szaporázva léptein halad előre. A cirkusz már nincs messze. Csúcsos teteje már messziről látszik, s képzeletében se hitte, hogy a cirkusz ekkora lehet. Puszta látványa nem volt hétköznapi. Amint odaért szemei elidőztek a hatalmas, szinte erődítményszerű sátor figyelemre méltó tekintélyt övezhetett magának. Amos figyelmét azonban nem kerülte el a kihalt utca sem a környék. Pálcájáért nyúlt, amit zsebében tartott. Nem igazán tötymöszölt a bejárat előtt, tudta, hogy választ csak is odabent kap, ha kint ácsorog nem igen. Egy mély levegővétel után elindult, hogy a cirkusz belsejében megtalálja amiért jött. Ám régi barátja szavai jártak fejében. "Lankadatlan éberség!" mondta ezt mindig. Habár paranoiás volt kicsit, attól még...igaza volt. Belépett hát a sátorba, és felkészült, az eshető következményekre.

Belépek a terembe, ott van a nagyfőnök, tipikus dagadt, stresszes, piás, szivaros, főköcsög főnök. Van még valaki, egy rendőrnek tűnik, gondolom ő az akinek majd meg kell engem fognia, miután végeztem. Kezet fogok, ahogy illik és végighallgatom a dumát.
~Érdekes szóval mindenki eltűnt, nyomtalanul, eltűnt. Gyanús, nagyon gyanús, minden bizonnyal a cirkuszhoz van köze, engem viszont ez nem ijeszt el, legyen valami tétje a dolognak.
Egyértelmű a dolog egy jó kis LA Noir féle nyomozás várható, ki kell deríteni mi van a dolog mögött. Gondolom egy teljesen logikus dolog, ami nem logikusnak tűnik. A társnak nem örülök, vagyis mégis, legalább nem leszek egyedül.
- Akkor menjünk. - jelenem ki.

Belép egy alak. A fején valami idióta harci festés, aminek a jelentését nem értem, de szerintem ő maga sem.
- Látja főnök, ezért nem akarok civil társat magam mellé. Mert mind ilyen... - nem találom rá a megfelelő szót, de lehet, hogy a be nem fejezett mondat többet mond minden szónál. Ismertetés: a cirkuszban eltűnt mindenki. Nem csak néhány ember, meg pár család. A munkások, az állatok, de még a helyszínt biztosító összes rendőr is. Megrázom a fejem, mert nem tetszik a dolog. A civil is frusztrál valamennyire, még mindig. Érzem, hogy csak hátráltatni fog és púp lesz a hátamon. Némán gondolkodom a dolgon, hogy mi vagy ki lehet a tettes, de semmi nem jut eszembe. Csak az emberek és az élőlények tűntek el. Valami nagyon bűzlik ezen kívül itt. Amint a főnök végez a beszámolóval, rögtön felállok, jelezve, hogy indulásra készen vagyok. Elveszem a papírost, amire a telefonszámot írta, majd oda dobom az ideiglenes társamnak.
- Ez a te reszortod lesz. - idő kell mire hozzá szokom, hogy van mellettem valaki egy ilyen ügyön, ha kibírja, míg eljön az idő, akkor kibírja, ha nem, nem. Ez van.

Andrew Ramirez és Kevin Chase:

A kapitány felállt bőrfoteléből és mindkettejüknek kezet nyújtott. Kissé izgatottnak látszott, de igyekezet biztatóan mosolyogni.
- Sok szerencsét uraim - búcsúzott tőlük és mivel már senkinek nem volt más kérdése, Ramirez és Kevin elindultak ki az épületből. Kint az idő változatlanul hideg volt, fenyegetően tekingettek a városra a súlyos esőfelhők, mintha azzal akarnák ijesztgetni az embereket, esni e fog még ma vagy sem. Az utcákon egyre jobban nyüzsögnek az emberek, mindenki a maga dolga után siet. Egy-két Kevin számára ismerős kolléga szalad be az épületbe, ahogy a reggeli dugó vagy elalvás miatt késnek munkájukba. Olykor csak intenek Kevinnek, de nem állnak le beszélgetni, lévén már így is kapnak a főnöktől fejmosást.
Mivel Ramirez gyalog érkezett a rendőrségre és a cirkusz elég messze van gyalog úton, így Kevin kocsijával indult el a két páros. Az út probléma mentessen volt, kivéve olykor egy-két kisebb dugót, amit nem tartott tovább öt-tíz percnél. Megszokott Gotham hatalmas városában az ilyesmi. Hogy vagy épp helyszínelnek, vagy a lámpákat javítják, esetleg az utat alakítják át. Alig telt bele fél óra hogy a parkhoz értek. Kocsival a park területére behajtani tilos volt, így Kevinnek egy parkolón kellett hagyni a járgányt. Már messziről ki lehetett szúrni a cirkuszi nagy sátor zászlaját, hisz a fák fölé tornyosult.
A parkban megannyi járda vezetett a cirkusz felé. Sok szobor és pad helyezkedett el itt, valamint egy cukrászda, ami már pár éve nem üzemeltet. Graffitik díszelegtek rajta, néhány trehány munka, egyszerű vandalizmus, de voltak rajta olyanok is, amit már inkább művészetnek lehet nevezni. A parkban sok füves rész terjeszkedett, bokáig érő sárral. A cirkusz a legnagyobb ilyen területen volt elhelyezve. Vihar verte lakókocsik, melyek még a régi cirkuszi lakókocsikat reprezentálták, ugyanis fából készültek. Rajtuk a kisebb színes zászlók megtépázva lengedeztek a levegőben. Szétszórtan hevertek össze-vissza a különféle segédeszközök, avagy épp törmelékek, amiket a tomboló vihar zúzott szét és hordott szanaszéjjel. Egy árva lélek sem volt erre. Vérfagyasztóan nagy csend honolt mint a parkon úgy a cirkuszon. Csak a nagy, megannyi színben pompázó cirkuszi sátor tűnt érintetlennek, hívogatóan lengedezett rajta a sok kisebb zászlócska, valamint a két tartópillér közt egy, a legnagyobb: Trükkök és Csodák felirattal, két oldalt egy-egy vigyorgó bohóc képével. A sátor olyan hatalmas volt, hogy akár Gotham egész lakosságát kényelmesen be tudná fogadni ide.

/A következőben már mindenki kap körváltást, köszönöm a türelmet/

Ez a fickó egy eléggé kigyúrt rendőr, remélem nem a klasszikus izomagy, azzal nem fogok semmire menni. Láthatólag lenéz nem gond így a meglepetés erejével hathatok meg egyébként is az ilyenek véleményére nem szabad adni. Beülünk a kocsijába és elhajtunk, és igen, ennyi volt, besétáltam a rendőrségre hátamon egy fegyverrel majd kisétáltam, és kész. Lassan megérkezünk a cirkuszhoz, én nézegetem a telefonszámot, kizárt, hogy én ezt felhívjam...
- Elnézést, de nincs nálam mobiltelefon. - lököm oda társamnak.
Megérkezünk, a környék elég kesze-kusza ráadásul még hideg is, teljes postapokalipszis, már csak arra várok, hogy valahonnan egy zombi előtűnjön, de nem! A következő lépés a cirkusz, be kell menni és körül kell nézni, legszívesebben a kocsikat is átkutatnám, de az nem lenne stílusos.

A főnök kezet ráz velünk, majd elindulunk a cirkuszhoz. Az én kocsimmal megyünk, és a gotham-i forgalomban itt-ott felakadva egy-egy dugóban, lassan de biztosan elérünk a cirkuszhoz. A nagy forgalom Gotham védjegye, mint ahogy a magas bűnözési ráta. Ez van. Ahogy elérjük a cirkusz területét. Az egész olyan, mint az "Élet az emberek után" című sorozat. Sehol senki, és a csend szinte nyomasztó.
- Végülis mindegy. - dobom oda neki a telefonom, és közben azon gondolkodom, hogy ki az a bolond, aki a huszonegyedik században nem hord magánál mobilt. Lassan haladok a cirkusz területén és mindenre figyelek, ami fontos lehet.
- Szerinted mi történhetett itt? - kérdezem a társam. Próbálok szocializálódni vele. Ha együtt akarunk dolgozni, akkor kénytelenek leszünk jó viszonyt ápolni egymással, ha más nem, legalább ennek a feladatnak az erejéig.

Belépek a sátorba és hirtelen máshol találom magam, lenyűgöző dolog, egy macskaköves úton sétálok egy nagy épület felé, fogalmam sincs miért.
~ Ezek aztán profik, jobb helyeken már csak ilyen trükköket adnak, nem ócska bohóctrükköket.
Tetszik a hely, arra figyelek fel, hogy zuhanok és zuhanok ennek nem lesz jó vége azt tudom, hamar leérek és még csak el sem esem, tudtam jó lesz az az MMA gyakorlat. Fogalmam sincs hol vagyok, hallok egy hatalmas üvöltést ami többszörösen visszhangzik, lelki szemeimmel már látom, ahogy egy troll emelkedik fel mögöttem, hátamról lekapom a fegyverem élesítem és egy csattal az övemhez kapcsolom, el ne veszítsem. Lassan megfordulok és SEMMI. Latok egy kaput és megindulok felé, ekkor tűnnek fel alakok, és még egy nagy bömbölés, de ez nem ugyanaz a lény. Megszaporázom lépteim és jobbra-ballra-hátra tekingetéseim számát, nem tetszik ez nekem, valami meg akar enni és én nem vagyok Kratos, hogy megvédjem magam. Közelebb érek és ott van egy minotaurusz valamint egy sárkány, bebújok egy hasadékba vagy résbe, hogy nehogy útba legyek, onnan nézem a dolgot.
~ Jobb lenne ha a bikaember nyerne, mert rajta jobban fog a golyó, de úgyis a sárkány fog nyerni, mert ő nagyobb szintű lény és bőre egy igazi páncélzat! Ismerem ám én ezt a világot Heroes of Might and Magic 5-ben a Sötételfek kazamatái voltak ilyenek...
Remélem nem vesznek észre, és kivárhatom a dolog végét, ha mégis kiszagolnálak, akkor jöhet a futás. Közben a tudom minotaurusz barátom hasát célba veszem, gondolom ott sebezhető.

Amos belépett a sátorba. Csodálattal nézett körül a monumentális építményen, amit a sátor rejtett. Felért egy kisebb csodával a látványa. Kezét végig simította a kőépítményen. Azt gondolta ha megérinti az érdes felületet, talán az mesélhet neki valamit a múltjából. Félhold alakú szemüvegét megigazította orrán, majd tovább sétált. Szeme leginkább az ajtókon lévő jeleken akadt meg. De semmi információval nem szolgáltak, így tovább folytatta a vizsgálódását. Félhomály uralkodott, ám valami felkeltette az érdeklődését. Most az egyszer kicsinek érezhette magát. Amit látott nem lepte meg, varázs világban nőtt fel, látott már ennél borzalmasabb teremtményeket. A minotaurusz előjött a sötétből.
- Úgy gondolom, ezt nem beszélhetjük meg egy asztalnál, két sütőtöklé mellett ugyebár? - A bika dühödt bőgése talán felelet volt kérdésére.
- Akkor hát ne késlekedjünk. - Amos feje fölött megpörgette a pálcáját, amiből spirálszerűen előtört a tűz, körülötte védelmet adva neki. Majd mint ostort meglendítve körülfogta a bika testét, hogy az kötélként körülfogja az óriási testet.

//Bocsánat, hogy késtem! Jöhet a tetrisz!//

Ahogy belépek, már csak ámulni tudok. Ez a sátor úgy fest nem véletlenül látszódott kívülről is bazi nagynak. Ez hatalmas! De valamiért úgy érzem, itt valami mégsem stimmel. Ez túl sok. Úgy értem, hogy a különös belső, meg az aréna szerű építmény, amitől már első ránézésre is kiráz a hideg, valamiért mégis bemegyek. Vészesen kezd gyanús lenni, hogy ez valamiféle átverés, és bármennyire is tűnik ez békés helynek egyelőre, rengeteg veszélyt rejthet magában. Bár úgy látszik bohócoktól egyelőre nem kell tartanom. Szerencsére! Jól megnézem magamnak az ajtót, de nem bírom kinyini, és elég masszívnak is látszik, ezért inkább hagyom is a fenébe a további próbálkozásokat. Annál isinkább, mert egyszerre csak furcsa zajok kezdenek halltszódni a hátam mögül, és ahogy megfordulok, a mesék, és a régi mondák egy mitikus, legendás, és ami még ijesztőbb, kifejlett példánya terem előttem, azaz mögöttem. Egy hatalmas, páncélszerű pikkelyekkel bíró, halálos gyíkszerű lény tára szét szárnyait, ezzel is csak alátámasztva, amit eddig hittem. Bezony... ez egy sárkány itt előttem... és nem a békés fajta. Számat eltátva tartom, mivel a hely belsejétől már amúgyis nyitva maradt, de most még csak esélyt sem érzek rá, hogy becsukjam. Ez egy rohadt sárkány! Azt a büdös rohadt életbe belé! Fene se gondolta volna, hogy pont egy sárkánnyal akadok össze egy gyanús cirkusznak a sátrában. Mégis mi féle hely ez? Ez is valami trükknek a része lenne? Mert, ha igen, hatásos, asszem az alsóm nem maradt makulátlan. Én meg még bohócoktól fostam. Ahogy telne az egyre hosszabb másodpercek, amelyeket még élve eltölthetek, hála állati cimborám jóindulatának, vészesen telnek, s minden egyes pillanattal csak a halálhoz kerülök közelebb. Ekkor pedig mégis csak egyetlen dolog jut eszembe: Legalább a piámat behozhattam volna magammal. Lélekerősítő gyanánt. Szemeimet egy pillanatra behunyom, óvatlan cselekedet, de már nem érdekel. Próbálok ráébredni, mit is kéne éreznem ebben a helyzetben. Meg fogok halni... semmi kétség. Ráadásul inkább ez, mint valami vetegség gyűrjön le. A sárkány legalább gyorsabb. Talán félnem kellene, vagy szomorúnak kéne lennem, nem tudom. A régi életemre gondolok, amit most nagy valószínűséggel hátrahagyom, elpusztított testemmel együtt, és próbálok valami emberit kicsikarnom magamból... de nem megy. Eszembe jut a feleségem. Há tegy válástól mindenképp megkönnyítettem az életét. Nem tudom, fájna-e neki, érezne-e bármit is, mikor értesítik majd, hogy már nem élek. Én mindenesetre őszintén szerettem, s szeretem még most is, jóllehet többet titkolózott mostanában, mint amennyit egyáltalán beszélgettünk, így nem igazán tudom már, mi igaz, s mi nem, mit kéne elhinnem, mit pedig nem. Mindegy is... ez mind már nem számít, a lényeg úgyis csak annyi, hogy még élhet boldog életet, és ez nekem már elég. Hisz nekem már úgysem marad senkim, így az ő boldogsága most a legfontosabb. Egyedül a kocsim, és a piám hiányzik, bár ez nem valami normális reakció, tudom. Nem siratom, mit el kell hagynom, és azt se várom, hogy más játssza el nekem, hogy fáj, hogy elmentem. Így jó ez, ahogy van. Amúgyis csak egy nagy rakás szarkupac volt ez az egész, aranymasni gyanát a tetejére jó nagy színészi alakítást helyezve, amivel megpróbáltam áltatni magam. Hogy jó volt ez így. Így kellett lennie. Pedig ami azt illeti, az egyetlen lényeges pillanat a mostani. Ideje lezárni ezt a sok hülyeséget. Szememet kinyitva szembeülök ismét az előttem tornyosuló lénnyel, s megfordul a fejemben, hogy rohanni kezdek, de, ki tudja miért, talán egy lappangó vágyakozás miatt a halál után, mégsem teszem. Mégcsak nem is mozdulok, ahogyan a sárkány sem tett semmilyen támadólépét felém. Csak halkan annyit mondok:
- Rajta!
Aztán várok, azzal a gondolattal, hogy milyen gáz halál már, ha valaki cirkuszban hal meg. Hát nekem most ezt is sikerül majd teljesítenem... pedig ki nem állhatom a cirkuszt.

Gale Horthtawn:

A sárkány apró ideig szemezget jövendőbeli áldozatával, ki úgy néz ki nem akar harcolni életéjért, inkább a halált várja, melynek nem akaródzik érte jönni. Talán lustaságból, de az is lehet hogy ott áll az egyik oszlopnál s Gale-t figyeli, mosolyog és nevet rajta, ezzel tovább húzva félelmét, játszadozva érzéseivel. Sárga szemei kíváncsian figyelik Gale-t, azt a parányi embert aki megbékültnek látszik sorsával s nem is tesz ellene semmit. A sárkány gyanakvóan figyeli őt, fejét egyszer az egyik, majd a másik oldalról, mintha azt hinné, valamit forgat a fejében, s ez a viselkedés csak megjátszott, hogy valamiféle aljas csapdába akarja őt csalni. Bizony a sárkány úgy döntött, nem akar ebbe a játékba beleesni s inkább hamar végez áldozatával. Vörös pikkelyei megrezdültek, egy mindennél sötétebb vörös árnyalat kúszott fel rajtuk aljasan, mintha ez lenne a gyíklény titkos erőforrása. Pofáját már tátotta, fogai olyan nagyok voltak mint Gale fél karja. Mély levegőt vett, enyhén azt a gondolatot keltette, talán magába akarja szívni a férfit. De egyáltalán nem így volt. Csupán oxigént gyűjtött a legfélelmetesebb támadásra, amire az ilyen lények képesek. Nem váratott magára sokáig. A pokol tüze azonnal kitört belőle megrohamozva mindent ami útjába került. Az a tűz, mely köveket képes olvasztani, megy hamuvá égeti a csontokat. Azonnal körbeölelték Gale testét, erős szorításukból mit sem engedve azonnal bőrét marták, melyen könnyedén hatoltak át egészen húsáig. Égett testének kellemetlen szaga felcsapott. A tűz megnyalta a padlót és az oszlopokat is, fekete kormot hagyva rajtuk. Gale testét a tűz hatalma sanyargatta, a fájdalom elviselhetetlen volt. A tűz szertefoszlott és a sárkány fejét egyenesen Gale feje színvonalába hajtotta. Széttárta ismét pofáját de tűz helyett ordítás tört ki belőle. Talán harca akarta őt ösztönözni, de az is lehet hogy nem. Gale teste hiába volt olyannyira megégve, hogy néhol már csak a csont látszódott, a férfi mégis életben maradt valamilyen groteszk szerencsének köszönhetően. A szörnyű fájdalom lassan de biztosan elhagyta őt, míg végül teljesen el nem múlt. A sárkány hatalmas farkával Gale mellé csapott fenyegetően, minek hatására a kőpadló súlyától és erejétől betört. Talán Gale-nek mégis esélye adatott harcolni életéért melyből még győztesként kerülhet ki...

Almos Dramsi:

Mikor Almos megszólal a minotaurosz vérben forgó szemei kicsit mintha érdeklődve figyelnék őt. Nem teljesen biztos, sőt, talán teljesen kizárt dolog, de az is lehet hogy nem, mert kivételek mindig léteznek, hogy ez a minotaurosz nem akar vele harcolni. Vagy talán csak túl intelligens s csapdát szövöget hatalmas fejében. Mikor Almos előveszi a pálcáját, abból hosszú lángcsóva tör elő, mely megkapva feladatát gazdája köré húzódik szabályos kört alkotva az idős férfi körül. Talán Almos nem épp így akarta, de a tűzfal mely köréje húzódott két méter magasra sikeredett s elég vastag volt ahhoz, hogy bármilyen értelmes lény kétszer is meggondolja, érdemes e áthatolni rajta. Almos mégis kényelmesen átlátott a lángok között. A bikaszerű lény számára ez a mozdulat egyértelműen hangzott. Harcolni fognak. Fejét ismét az ég felé emelte s felbődült vérszomjasan, hogy saját magát egyre jobban csak ösztönözze. Karjait enyhén tárta szét, mintha hívogatná Almost egy végső ölelésre, mely során minden csontját összeroppantsa. Patájával kapart egyet a földön, ennek hatására szikrák törtek ki a világba s a kőpadlóban mélyedés maradt ahogy repkedtek alatta darabjai. Fejét lehorgasztotta, szarvaival akarta felnyársalni majd egy oszlopnak döngetni a férfi törékeny és idős testét. Ellökte magát s már rohant és Almos felé. Minden lépéssel egy métert hagyott le maga után, most igazodott csak ki, hogy milyen félelmetes is valójában ez a bikafejű lény. A távolság miatt korábban nem, de most Almos jól láthatta kemény bőrét, ami talán elég nehezen fognak áthatolni varázslatai. A lény legalább három méter magas, szarvai oly nagyon mint Almos egész karja. Fejvesztve közeledik a lény, minden lépésnél megrendül alatta a föld. Megállíthatatlan buldózerhez hasonlítható, ami mindent letarol, ami útjába kerül. Almos még időben cselekedett. Ismét pálcáját emelve a lángcsóvák táncolva indultak meg sebesen a minotaurosz felé. A lény mit sem törődött velük, nem állt meg hogy védekezzen vagy kitérjen előlük. A lángok szorosan ölelték körbe testét, mint a láncok, úgy tekeredtek rá. Testét azonnal marni kezdték, hogy teljesen hatalmukba kerüljön, hogy eljussanak húsáig, megemésszék csontjait. Ismét egy bődülés, immáron fájdalmas de korántsem feladó. A lény pattanásig feszítette meg izmait. Alig telt bele pár másodperc töredéke, már szét is törte, le is rázta magáról a lángokat, melyek szertefoszlottak a levegőben. Bőre füstölt a lángoktól, de nem látszódott hogy különösebben megsérült volna. Ismét egy hatalmas bődülés, majd mindennél gyorsabban célba vette Almost. Egy ugrás s már ott is termett Almos előtt, a tűzkör közepén. Mikor lábra érkezett, belerengett a föld s Almosnak volt mit csinálnia hogy lábon maradjon. A lény nem habozott s hatalmas fejét meg is lendítette Almos felé, reményekben hogy talán sikerül neki azonnal felnyársalni az idős férfit.

Andrew Ramirez:

Ramirez roppant bölcsen tette hogy elbújt egy hasadékban, ami nem is volt olyan messze a bejárattól. A két lény túlságosan lefoglalta egymást hogy észrevegyék az újonnan érkező betolakodót. Ramirez a hasadékban kényelmesen elfért állva, sőt mi több, pompás kilátása volt a két harcolóra. A minotaurosz felbődült s hatalmas fejét lehorgasztva neki is iramodott a sárkánynak abban a hiú reményben hogy talán sikerül áthatolnia a pikkelyeken s felnyársalni a lényt, ami szinte lehetetlennek bizonyult, hisz a sárkány legalább kétszer olyan magas volt mint a bikafejű lény. Mégis szarvaival komoly sérüléseket tudna okozni a sárkánynak, ha közvetlen közelről harcolnának. A sárkány szintén támadással válaszolt a bikának. Pofáját kitárta s mély levegőt véve magába szívta az oxigént, majd kisvártatva hatalmas lángcsóvát lehelt a minotauroszra. A lángok tengerében teljesen eltűnt a bikafejű lény. Ramireznek épp annyi volt a szerencséje, hogy addigra már elbújt a hasadékban, hisz a lángok a bejárati ajtó falát nyalták végig, ahol még nem rég állt. Azok a lángok melyek képesek hamuvá égetni az emberi csontokat, felolvasztani a köveket és mindent elégetni ami az útjukba kerül. Már már azt lehetne hinni hogy vége a harcnak s egyértelműen a sárkány győzött, de nem egészen így van. A lángok eltűntek, maguk után fojtogató füstöt hagyva és kellemetlen szagot. Amerre csak jártak, ott mindenütt fekete kormot hagytak maguk után. Mégis a bikafejű lény ott állt már a sárkány előtt. Megperzselődött teste füstölt, néhol még mindig égett. Hatalmas fejét meglendítette a sárkány teste felé s szarvait azonnal pikkelyeibe mártotta. A sárkány felordított fájdalmában, hisz a bika szarvai hatalmasak, szinte teljesen az ellenfele húsába mélyedtek.

A fenevad megállíthatatlanul közeledett. Gondolhatta volna hogy a bőre elég kemény ahhoz,
hogy a gyengébb átkok ne igen hatolhassanak át a testén. A tűz mely láncokként fogták a testét elszakadt, de még nincs vége. Az öreg sem most vívja élete első harcát. Hidegvérrel cselekszik és gondolkodik. A következő átok amit kigondolt az egy taszító bűbáj, amivel a bikát ellökheti a közeléből. Egy ekkora állatnak mint ő nem egy kis suhintást szánt, hanem jóval több szuflát. Ha a bika hátrarepül, akkor lassú léptekkel közelít felé.
- Sajnálom barátom,...de ezek szerint nem vagyunk egy hullám hosszon. Ma igazából senki sem akart meghalni. Ha van eszed... még most távozhatsz. - Almos várta, hogy ellenfele talán félvér létére értelemmel bír és megszólal, vagy elmegy ahogy felajánlotta. De ha mégse élne szerény lehetőségével a varázslónak, akkor egy fagyasztó bűbájt küld a bika fejére és lábára, hogy ne nagyon mozoghasson, amikor is ráküld egy feldaraboló átkot. A kemény bőre miatt csak vágásokat fog elszenvedni, de ha már sokat kap kivérezteti. Ha a dolgok nem úgy jönnének össze ahogy akarná, egy pajzsot emel maga és a bika köré, ami rövid ideig feltarthatja.

Kicsi vagyok lyukba bújok és onnan lesem a csatát, érdekesnek és félelmetesnek hat, miközben nézem az eseményt, fegyverem markolatán táncolnak az ujjaim, és szinte levegőt se veszek az izgalomtól. Először a bika támad amire a gyík tűzzel válaszol, úgy tűnik a minotaurusznak vége, de mégsem kicsit perzselten bár de törve nem ront neki a sárkánynak és annak páncélját átszakítva sebzést visz be.
~ A sárkány vére elvileg sebezhetetlenné tesz ha megfürdesz benne, na akkor ezt jó lenne majd egyszer végrehajtanom unalmamban.
Figyelem tovább a csatát, fegyverem készültségben, de most próbálok beljebb kerülni, hogy egy láng se érhessen el, valamint ha van arra lelhetőség igyekszem a hasadékban valami utat találni, hogyha mégis felfedeznének a lények, akkor tudjak menekülni. Továbbra is meghúzom magam.

A tűz, amely körbeölelt, szétégette a testemet, jómagam pedig ordítottam a kibírhatatlan fájdlomtól. Összeestem, és nem is terveztem, hogy még felkelek onnan, de a sárkány végül nem ölt meg. Mi ez? Miért nem könnyít rajtam annyit, hoy legalább kinyírjon? Bassza már meg... még meghalni sem tudok rendesen? Kapok magam elé egy rohadt sárkányt, de annyit sem érdemlek, hogy legalább jól kinyírjon? megpróbálok felkelni füstölgő testemmel, mire hirtelen az a kép ugrik be, hogy gyertyaként világítok majd a lakásban, míg szépen lassan el nem égek... és ki tudja miért... de egy hatalmasat röhögöm a gondolaton. komolyan... ott fekszem a földön és röhögök... tudom... nem vagyok teljesen normális, de hát ki az?? Hisz nézzünk már egy kicsit körül... ez egy rohadt cirkusznak a belseje, amibe valahogyan belecsempésztek egy sárkányt. Egy bazi nagy, pikkelyes állatot, látszólag úgy, hogy ebből senki nem vett észre semmit a környéken. Mi ez, ha nem vicc? Ez pedig szöget üt a fejembe... mi van, ha ez trükk? Na jó, égett testem rá a bizonyíték, hogy a tűz valószínűleg igazi volt, de mi rá a garancia, hogy a sárkány is az? De hogy lehetne ezt kideríteni? Nem hiszem, hogy közel tudnék kerülni hozzá ahhoz, hogy megvizsgáljam, hisz kb. a második lépésemnél letaposna, amit jelen helyzetemben még csak nem is bánnék annyira, de valahogyan rá kell jönnöm, hogy csinálják, ha ez tényleg szemfényvesztés. Hogy én mennyire rühellem a cirkuszokat! Felkelek a földről... lehetőségeimhez mérten gyorsan... égpróbálok hátrálni a monstrumtól, hogy megnézzem, erre hogyan reagál. beszélni nem beszélek hozzá, hisz ki olyan hüle, hogy egy sárkánnyal próbáljon meg szót érteni? Csak hátrálok, aztán ha kinyír, kinyír... legalább különleges véget ér fostos életem... ma már nem sok embert nyír ki egy sárkány... ami talán még csak nem is igazi.