Reménysugár Árvaház

Tárgy: Reménysugár Árvaház Szomb. Szept. 01, 2012 2:05 pm

A két emeletes épület jelenleg 37 gyermeknek ad othont, de tágas befogadóképessége lehetővé teszi még további árvák beköltözését is, amely ebben a városban szükséges is, hiszen a hasonló sorsú gyermekek száma csak növekszik a bűnözések miatt.

Reménysugár Árvaház 5720_www.kepfeltoltes.hu_

Az épülethez tartozó hátsó udvar biztosít szabadtéri játéklehetőségeket a gyermekek számára, természetesen nevelői felügyelet mellett. Három nevelő igyekszik rendet tartani a bent lakók között, és mégis odaadóan foglalkozni velük. A személyzet létszámát növeli még a takarítónő, illetve a konyhán dolgozó, szám szerint négy alkalmazott, akik mindennap igyekeznek választékos étrenddel ellátni az árvákat. Minden szobában 3-4 gyermek lakik, ezért a szobák is ennek megfelelően lettek kialakítva. A gyerekek lehetőleg azonos korosztály szerint vannak szobákra osztva, hogy könnyebb legyen rendet tartani közöttük, és így ők is jobban kijönnek egymással. A programokat, és közös foglalkozásokat mind a nevelők szervezik, így könnyű felügyelni a csoportokat.

A szobákban két emeletes ágy található, egy nagy ruhásszekrény, és két kisebb fiókos szekrény, melybe nyugodtan elhelyezhetik holmijaikat. Minden szobához tartozik egy saját televízió, és fürdőszoba. Mindkét emeleten található számítógépterem, és csoport szobák, melyek lehetővé teszik számukra a csoportos foglalkozásokat, sőt, ezeken a helyeken tudnak akár tanulni, vagy a nevelők által nyújtott egyéb képességfejlsztő programokat is igénybe vehetk, legyen az például festés, rajzolás, számolás, vagy akár írás fejlesztő gyakorlatok. Az itt dolgozók ezzel amolyan tanári szerepet is betöltenek a gyermekek életében, mely ebben a korban nagyon fontos, hiszen az itt lakók többsége még rendkívül fiatal, az átlag életkor 12 év. Munkájukat segíti az árvaház kis könyves részlege, mely újabb lehetőséget biztosít a kicsiknek tudásuk bővítésére és kultúrálódásra. 8-tól 14 éves korig találhatóak gyermekek, kikkel jóllehet olykor nehéz szót érteni, az itteni személyzet sosem adja fel, hogy megfelelő otthont nyújtsanak az itt élők számára, hogy bebizonyítsák, annak ellenére, mi mindent vesztettek, lehet boldog életük, ha ők is akarják.

Az árvaház ezen filozófiáról kapta elnevezését a megalapításakor. Az intézmény fontos személye még az Őr néven ismert jelmezes férfi, Blaze is.

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Szomb. Szept. 01, 2012 2:53 pm

Az Utcák, sikátorok, közterületek elhagyása után már csak pár perc séta kellett ahhoz, hogy elérjem a város központjában található árvaházat. Kicsit elmélázva álltam meg az épület előtt, és azon gondolkodtam, mennyi minden történt, mely egyáltalán odavezetett, hogy most itt legyen ez az intézmény. Az viszont csak még jobban elszomorít, hogy eszembe jut, milyen ára volt mindennek. Arról pedig nem is beszélve, hogy bármennyire is igyekeztem lazának mutatni magam Martin előtt ebben a kérdésben, igaza van, hogy van még egy rejtély az árvaház körül, amit még mindig nem sikerült megfejtenem. De rá fogok jönni, mert addig úgy sem nyugszom. Mindazonáltal most nem érek rá ezzel foglalkozni, ideje leellenőrizni, mi a helyzet itt. Felelősséggel tartozom nekik. Mindenkinek. Ráadásul a legutóbbi rablásos balhé óta nem is jártam itt, mert inkább a lakásomra mentem vissza. Arra a környékre is ráfér a felügyelet. A drogbandák nem fognak maguktól lecsillapodni, szemmel kell őket is tartanom. Ezért is jövök kapóra. Hisz a rendőrség sem lehet ott mindenütt. Legalább van egy hatékony emberük, akikben bízhatnak. Már amennyire megbíznak bennem. Ilyen gondolatoktól kísérve indulok el, hogy belépjek arra a helyre, mely már egyfajta második otthonná lépett elő a már darabokra zúzott szívemben.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Hát igen, az épület, az árvaház, melynek a nagy Őr az alapítója. Habár ezt egyik gyerek sem tudja, Blaze mégis azt látja, hogy a fiatalok "őröset" játszanak, azon vitatkozva, hogy ki legyen az illetékes "Őr", a fiatal tizenévesek pedig az Őr kalandjairól beszélnek. Habár Blaze nem éppen egy tündérkirálylány, magában mérgelődik, a gyerekek mégis példaképnek állítják be őt - illetve az alteregóját. Hangoskodás, zajongás, kacagás. Észre sem veszik, hogy a nagyfőnök belép, mindenki figyelmen kívül hagyja, kivéve egy középkorú hölgyet, akinek rövid, barna haja van. Szép mosolyt villant Blaze-re, majd elindul feléje, miközben int egy fiúnak, hogy menjen vele. Mikor megérkeznek hozzá, a nő megszólítja a férfit:

- Mr. Borcsok! De örülök, hogy idefáradt, köszönjük szépen. Minek köszönhetjük a látogatását? - néz rád, még mindig mosolyogva. Fiatal lány, aranyos, de kicsit csúnyácska. - Nem hallottam, hogy köszöntél volna, fiatal úr!

Mondja a srácnak. Nem több tizenötnél, fekete haja eltakarja bal szemét, sovány, magas fiú, de nem köszön, szóval valószínűleg zárkózott fiú - vagy csak egy tahó.

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Szomb. Szept. 01, 2012 10:24 pm

Belépek, s magamban szinte azonnal mordulok is egyet. Bárhová megyek, mindenütt a saját alteregóm említésével találkozom... tudtam, hogy furcsa lesz majd, de ehhez még hozzá kell szoknom. Főleg itt. Úgy beszélnek rólam, mintha valami hős lennék, pedig a felét sem tudják az Őr történetének. Mégis boldogoknak tűnnek. Ezen jelmezes figura létezése valamiért örömmel tölti el őket, és ki tudja miért, ez bennem is megszünteti egy pillanatra a morgást, mert eszembe juttatja, hogy a sok szemét dolog után, ami történt, végül mégis döntöttem ezen út mellett. Miattuk. Ha pedig az ő életüket szebbé tehetem, nekem már megéri. Ahogy végignézek a kacagó, zsibongó gyermekeken, béke ver tanyát a lelkemben, és olyasmit nyugtázok, amit hosszú idő óta már nem... ez jó érzés. Mikor megpillantom a rám mosolygó hölgyet, egy fél mosollyal igyekszem viszonozni a kedves gesztust, amellyel üdvözölt, jóllehet már ebből a pár másodperces reakciómból látható, hogy nem túl gyakran csinálok hasonlót, s nem is tartozik éppenséggel a mosolygás a kedvenc elfoglaltságaim közé, mindazonáltal igyekszem, hogy mégse keltsek a nőben rossz benyomást.
- Számomra öröm idejönni. Csak gondoltam, megnézem, minden rendben van-e.
Közlöm, majd megpróbálkozom egy újabb fél mosoly küldésével a hölgy felé, aztán figyelmem a kisfiúra terelődik, mikor nevelője leszúrja a köszönés elmulasztása miatt, de én csak kezemet felemelve mosolyodom el újból.
- Semmi gond!
Majd megpróbálom elkapni a kis srác tekintetét. Tekintetem egyáltalán nem szigorú, igyekszem éreztetni vele, hogy előttem nm kell hallgatnia.
- Valaki nem túl bőbeszédű, nem igaz? Nem árulod el nekem, mi a probléma? Ígérem, köztünk marad! Persze megértem, ha nem bízol bennem.
Mondom, újból elmosolyodva, s magam is meglepődök, ma milyen gyakran csinálom ezt. Ez a hely furcsává tesz. Olyanná válok, mint régen. Itt mindig az Ő jelenlétét érzem. Na de össze kell szednem magam. Hallgassuk a fiú válaszát!

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

A fiú tekintetét akarja elkapni, ám az mégis menekül Blaze elől. A fiú nem néz se rá, se az asszonyra, csak a karját simogatja, és rágójával nyammog. Miután a nevelőnő feltűnően köhög egyet, a fiú megerőlteti magát, és magas. monoton hangján megerőlteti magát:

- Jó napot kívánok!

Mindössze ennyit sikerült kiböknie magából. Beszéd közben a férfit nézte nagy, szürke, könnyes szemeivel:

- Nem tudom, hogy emlékszik-e még rám, Antonia Hutch vagyok, itteni nevelőnő. Ő pedig Darren, akinek mint látja nehezére esik az udvariaskodás.

A gyerek kezei ökölbe szorulnak, és hangosan rászól az asszonyra:

- Fejezze már be, ne piszkáljon!

Szemeiből könnyeső ered meg, a gyerek pedig elindul a konyha felé, szó nélkül, pityeregve, "beszélgetőtársairól" teljesen megfeledkezve.

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Szomb. Szept. 01, 2012 11:06 pm

Nem sikerül a fiú pillantását elkapni, mintha feszengene valamiért. Az erőltetett köszönést követően aztán végül rám néz, és nem tudja elkerülni figyelmem a fiú könnyes tekintete. Már épp megkérdezném a bemutatkozása után Antoniától, tud-e valamit a gyerek viselkedésének okáról, amikor Darren sírva hagy ott bennünket. Kissé meglep, ahogyan az addig szótlan, s elérhetetlennek tűnő gyermek most csordogáló könnyekkel indul meg a konyha felé. Ez a döbbenet egy időre ledermeszt, ugyanis igyekszem tartani mindenkitől az érzelmi távolságot azok után, ami történt, most azonban mégis úgy érzem, cselekednem kell, és ezúttal lábaim úgy cselekszenek, mintha legalábbis nem is én irányítanám őket. Ahelyett, hogy a nevelőnőhöz fordulnék a kérdéssel, mi történt, ami így felzaklatta a srácot, most elindulok a gyerek után. Sietős léptekkel, homlokráncolva haladok utána, hogy megelőzzem, s elé érve megálljak, majd leguggoljak hozzá.
- Mi bánt? Nekem nyugodtan elmondhatod.
Várom, hátha felel valamit, ha továbbra is tartja magát a hallgatáshoz, hát tovább próbálkozom.
- Figyelj, szeretnéd, hogy más ne hallja? Ha gondolod, úgyis megbeszélhetjük, hogy csak ketten legyünk. A barátod vagyok, igazán nincs mit elrejtened előlem.
Ahogy befejezem a beszédet, meglepődöm, mikor lettem ennyire hozzértő a gyerekekhez, majd jön is a válasz... soha. De nagyon remélem, elmondja, mi bántja, mert úgy érzem, emögött most több áll a szokásos gyermeki hisztirohamoknál, és ha így van, segítségre szorul.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Antonia mérgesen szitkozódik, mikor a gyerek eltűnik, ám miután otthagyod, nem csinál semmit, úgy tűnik, nem bánja, hogy szó nélkül otthagytad - vagy csak nem közli veled. A gyermeket hamar utoléred, ám már nem óvodás kiskölyökről van szó, akihez le kell hajolni, hiszen a nyakadig ér már, hajladozás nélkül is szép beszélgetést tudtok folytatni, ha mindkét fél úgy kívánja. Ismét rád néz a fiú, de könnyeit ezúttal nem látod, a hisztije is megszűnt, és hitetlenkedve bámul, mintha nehezen hihető lenne, hogy egy fickó, akit eddig aligha látott, a barátjának mondja magát, és segítséget ajánl neki:

- Elnézést az előbbiekért. Tudja, én nem akartam rosszat, senkinek. Nem akartam tiszteletlen lenni... de ma minden ellenem dolgozik - elhúzza a száját - köszönöm, hogy ilyen kedves hozzám. Tudja, nemrég ismertem meg egy lányt. Nagyon kedves, és elég jól kijövök vele, de nem találkozhatok ma vele, mert a nevelők nem engednek el. Tanulnom kell és az intézményen belül tartózkodnom. Mondja, kérem, uram, attól még, hogy nincs anyám meg apám, nem lehetek szerelmes?

A hangját egy fokkal felemelte, de - ellentétben korábbi önmagával - semmiképpen nem mondható tiszteletlennek.

- Maga volt már szerelmes, Mr. Borcsok? Van barátnője, élettársa, felesége?

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Szomb. Szept. 01, 2012 11:44 pm

Végül úgy látszik, csak jutok valamire a kölyökkel, úgy látszik, így távolabb a nevelőktől azért kicsit jobban érzi magát. Mégis volt benne valami, amit nem tudtam hova tenni. Igazából magam sem tudom mi az, lehet, hogy csak én vagyok már paranoiás, de volt abban valami, ahogyan beszélt. Valami nyugtalanító. Ezen azonban már nem bírtam tovább gondolkodni, mert olyan kérdést intéz felém, mely ismét eszembe juttatja Őt, s bár szám szólásra nyílik, egy hang sem jön ki a torkomon. Egy pillanat alatt előjött minden, mit annyi ideje temetni készülök... a legelső másodperc, mikor megpillantottam, ő pedig mosolyogva fogadott, annak ellenére, hogy idegen voltam, és az utols másodperc, mikor életében utoljára terült szét arcán ugyanaz a mosoly, miközben vérző testét a karjaimban tartottam. Végül visszatérek a valóságba, és összeszedem magam a válaszhoz.
- Igen, voltam. Volt egy... volt egy menyasszonyom. De elvesztettem.
Itt aztán befejezem a mondatot, hiszen többet nem kell tudnia. Az már az Őr dolga.
- Senki sem mondta, hogy nem lehetsz szerelmes, de közben nem feledkezhetsz el a felelősségről. A nevelők azért akarják, hogy tanulj, hogy olyan életet élhess, amilyet megérdemelsz, ehhez azonban tanulnod kell.
Fejtem ki a témáról a magam álláspontját, majd várom, mit reagál erre. Majd elmosolyodva magam is intézek felé néhány kérdést, baráti hangsúlyt véve.
- Na és hol ismerted meg? Hogy hívják?
Magam sem tudom, miért lettem ennyire laza beszélgetőpartner... végtére is, mégis csak egy fiatal srác, nem árt néha beszélnie valakivel az ilyesmiről... mintha tudnám.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

A fiú továbbra sem hajlandó mosolyogni, de a szomorúság nem látszik rajta, mintha csak egy új beszélgetőpartner állna előtted, aki képes komoly, felnőtt emberként kommunikálni. Najó, éppenséggel nem felnőtt emberként, hiszen úgy kezd el mesélni, mint valami bezsongott tinilány:

- Antoniának hívják. Igen, elég vicces. Nos, sokszor láttam iskola után, és úgy döntöttem, hogy beszélek vele. Tudja, nem nagyon kedvelnek az osztályban, sőt, igazából sehol sem kedvelnek... de ő más volt, mindig rám mosolygott... ez nagyon idétlenül hangzik, biztos hülyének néz. Egyszerűen: beleszerettem. Azt mondta, holnap elutaznak két hétre Európába, én pedig el szerettem volna búcsúzni tőle... de hát így, biztos nem fog menni.

Egy csúnya pillantást vet a nevelőnőre, aki az imént goromba volt vele. Ő nem követte a beszélgetést, továbbra is ott van, ahol eddig volt, egy kislánnyal beszélget, de néha-néha rád néz, és ha tekintetetek éppen találkozik, vörösödni kezd, és elfordul, mint a villám

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Vas. Szept. 02, 2012 12:27 am

Úgy látszik a kérdések cseppet sem zavarták, s bár sokkal jobb kedve nyilván nem lett, azonnal izgatotta kzdett mesélni a szóbanforgó lányról. Minél tovább hallgattam, annál jobban altattam el korábbi gyanakvásomat, hisz minden arra mutatott, hogy a fiú igazat mond, és csupán csak szerelemről van szó.
- Megértem. De tudod, hogy nem hanyagolhatod a tanulást. Ez nagyon fontos!
Mondom el ismét azt, amit az előbb, hiszen bármennyire is érzem it, mi leet az, ami most benne zajlik, mégsem mehet csak úgy a maga feje után, ezt majd idővel maga is meg fogja tapasztalni. Valahogy mégsem tudtam nem elmosolyodni azon, amit mondott, s bár a józan eszem tiltakozott ellene, egy ötlet sátorozott le a fejemben, s pillantásomat Antoniára emeltem, pont mikor felém nézett, majd ő némileg pirultabban fordult el. Nem tudtam, mire vélni, de ez csak tovább szélesítette az arcomon szétterülő mosolyt.
- Várj meg itt!
Fordulok a kölyökhöz, majd elindulok Antoia flé, s mikor odaérek, rákédezek, mit szól ahhoz, amit Darren most nekem elmesélt.
- Szóval... maga mit szól ehhez az egészhez?
Kérdezem, és közben fejemmel Darren felé biccentek, majd tekintetemet újból őrá emelem, és ki tudja miért, ezúttal egy szélesebb mosolyt küldök felé, mely jobban is sikerül, mint az a kezdeményezés, amivel a köszöntő mosolyát viszonozni próbáltam.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Darren vár, leül egy székre, és kitekint az ablakon, eszébe sem jut a beszélgető felnőtteket bámulni. Antonia a kérdésed után már nem mosolyog, inkább csalódottság, szomorúság lesz úrrá arcán:

- Tudja, Darren volt az egyik legjobb, minden nevelő imádta, mert segítőkész, kedves, szorgalmas gyerek volt. Sosem voltak vele gondok. Amióta eljár ezzel a lánnyal, olyan furcsa lett. Nem beszél róla, mérges, ha róla faggatjuk, legjobban pedig azzal lehet kikészíteni, ha közöljük vele, hogy nem mehet ki. Ma mondtam neki, hogy ha elvégzi a leckéjét, felőlem kimehet. Erre tanulás közben egy másik gyereket megütött, és ki tudja, meddig ment volna el, ha nem vagyok ott. Az a furcsa, hogy a fiú, Patrick a legjobb barátja volt eddig... na mindegy. A fiút nem szeretném kiengedni, ilyen viselkedés után, elvégre nevelőintézet is vagyunk, meg kell tanulniuk a gyerekeknek, hogy a tetteiknek következményeik vannak.

A mondat végén azért csak még egyszer rád mosolyog, majd a srác felé fordul, aki időközben egy könyvet vett elő. Nem tudni, milyen könyvet, de biztos, hogy nem szépirodalom, inkább tankönyv, sok-sok illusztrációval.

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Hétf. Szept. 03, 2012 3:50 pm

Figyelmesen hallgatom, amit Antonia mond, és közben homlokráncolva figyelem Darrent, aki időközben olvasni kezdett. Valahogy még mindig van valami rossz érzésem ezzel az üggyel kapcsolatban, de magam sem igazán tudnám megmagyarázni, mi az, ami ennyire zavar. Valami nagyon nem jó itt.
- Tud bármit erről a lányról? Esetleg azt, hol lakik, vagy talán a teljes nevét? Egyáltalán látta már bárki Darren-en kívül?
Teszem fel kérdéseimet gyors egymás utánban Antoniának, majd feszülten várom a válaszait, ám ekkor újabb dolog merül fel bennem, amivel szintén a nevelőnőhöz fordulok.
- Beszélhetnék Patrick-kel?
A kérdés valószínűleg váratlanul érheti majd, ezért még gyorsan hozzáteszem:
- Fontos lehet.
Mélyen a szemeibe nézek, és remélem segít nekem, mert úgy érzem, több van ekörül a lány körül, és ha Darren még a legjobb barátjával is összeveszett, Patrick talán tudhat arról, mi is folyik itt pontosan. Egyre jobban aggaszt a dolog, mert folyamatosan Antonia kijelentése jár a fejemben: "Amióta eljár ezzel a lánnyal, olyan furcsa lett". Hallottam már a tinédzserkori szerelem káros hatásairól, mégis úgy érzem, itt most többről van szó annál, mint, hogy Darren szimplán csak nem szívesen beszél erről a dologról. Az sem kizárt, hogy komoly bajba keveredett. Viszont ahhoz, hogy erre rájöjjek, szükségem van Antonia segítségére, ezért most újból rápillantok, és aggódva fürkészve az arcát várok a válaszára.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

A nőt váratlanul éri a kérésed, de bólint egyet.

- Sajnos nem tudunk erről a lányról semmit. Néhány fiatalabb gyerek azt mondja, hogy látták az iskolában, de nem nézett ki olyan rosszul. Hogy hol lakik, mi a vezetékneve, nem tudjuk. Patrick egyébként a szobájában van, ott, ahonnan most jön ki az a fiú. - mutat a hátad mögé, ahonnan tényleg egy fiatalabb, hét-nyolc éves gyerek jön ki.

Mivel oda akartál menni, hát elindulsz. A szobában Patrick ül, és még egy srác, aki amint meglát téged, kimegy a szobából, mintha tudná, hogy nem miatta vagy itt. Patrick kérdőn néz, mintha nem ismerne téged, nem is hallott volna rólad. Egyébként értelmesnek tűnik. Szőke, hosszú haj, szemüveg, középmagas, tizenhat körüli sovány fiú, ölében egy képregény, a szoba fala pedig tele van poszterekkel, vagy újságcikkekkel, szinte mindegyiken a nagy Őr van.

- 'Kivánok! Patrick vagyok. Darrenról akar kérdezni?

Mondja, majd leteszi a képregényt, hogy felállhasson.

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Pént. Szept. 14, 2012 8:32 pm

Sajnos nem kapok annyi választ a kérdéseimre, mint azt vártam, de persze semmi sem lehet tökéletes. A helyzet tehát úgy áll, hogy valóban létezik a lány, és nem csak a fiú találta ki, mégsem ismeri őt senki Darren-en kívül, és ez engem valamiért aggaszt. Persze ehhez hozzájárulhat, hogy nem tudtam kiverni a fejemből Antonia megjegyzését, mely szerint Darren furcsasága összeköttetésben állhat ezzel a lánnyal. Mégis van valami... más még emögött. Úgy érzem, mintha mindez nem lenne a teljes igazság, s ez csak tvább szítja nyugtalanságomat. De legalább Patrick-el tudok beszélni, és nagyon remélem, hogy ő talán több mindent tud majd mondani erről az egészről, mert nekem itt valami nagyon nem tetszik. Azonban bármennyire is szeretnék azonnal megszólalni, miután a szobában tartózkodó másik srác kiment, némaságomat nem engedik megtörni a falon lógó poszterek és újságcikkek, melyek szinte mind engem, vagyis az Őrt ábrázolnak. E pedig újból csak szembesít azzal, mennyi mindenen mentem keresztül, ezúttal azonban valami más gondolat is szöget üt a fejembe: hogy mi mindent jelent ez másoknak. Azoknak, akik csak a maszkot látják, s ebből az ismeretlenből merítenek erőt maguknak. Mintha az Őr féle alteregóm létezése reményt nyújtana nekik, s ki kell mondjam: ez nekem is kimondottan jól esik. Mert ez csak azt mutatja, vannak, akiknek számít, amit teszek. Amit Ő tesz. Mind negatív, mind pedig pozitív értelemben egyaránt. Miután szemrevételeztem a "kiállítást", újra visszaráztam magam a valóságba, s visszatértem a témához, ezúttal már úgy, hogy meg is tudtam szólalni.
- Szervusz, Patrick! Gondolom nem ismersz, az én nevem Blaze Borcsok, ez a hely pedig nagyon fontos a számomra. Ezért is vagyok itt.
Eresztek meg egy halvány mosolyt, majd pillantásom a képregényre siklik, melyet a fiú olvasott, mikor bejöttem a szobájába, mad újból elmosolyodva fejemmel a fal felé böktem, melyen a kiakasztott gyűjteménye áll.
- Látom, érdekelnek ezek a... "hősök".
Direkt megnyomom a szót, némi kétkedést csempészve a hangomba, csak, hogy éreztessem, jómagam szkeptikus vagyok a témában.
- Különösképpen ez az Őr, ha jól mondom.
Nézek ismét rá. Nem kell szaporítanom a szót, hiszen ránézésre egy értelmes kölyökkel van dolgom, aki valószínűleg már a kérdése feltételekor is pontosan tudta, miért is látogatásom valódi célja, így aztán a válaszát megvárva a tárgyra térek.
- Figyelj... hallottam a vitádról Darren-nel. Elmondanád, mi volt a probléma? Szeretném jobban átlátni ezt a helyzetet, és azt reméltem, talán tudsz segíteni nekem ebben. Csak arra lennék kíváncsi, mi történt pontosan, és mit tudsz erről a lányról, akivel Darren az utóbbi időben találkozgat.
Nézek rá érdeklődve, miközben pedig beszélek, igyekszem végig baráti lenni vele, hiszen eszem ágában sincs azt éreztetni vele, hogy most ez valami kihallgatás, vagy ilyesmi. Mindazonáltal nagyon remélem, hogy elmondja, amire kíváncsi vagyok.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

A fiú mosolyogva néz végig a poszterein és képregényein, mikor megemlíted őket, majd a mosoly eltűnik, mikor barátja szóba kerül:

- Ismerem magát, de csak látásból. Mivel maga alapította az intézményt, mindenkinek tudnia kell, hogy ki is ön, elvégre magának köszönhetjük, hogy nem az utcán vagyunk. Szeretem a képregényeket, és szeretem az Őrt is, aki megmutatja a világnak, hogy történjen bármi, megoldható a probléma, ha küzdünk, és nem adjuk fel... kár, hogy Darren nem így gondolja. Ő nem próbálja megoldani a problémáit, hanem hisztizni kezd, kiborul, annyira, hogy képes nekimenni a legjobb barátjának. Tudja, én segíteni akartam neki, hogy a nevelők kiengedjék, hogy találkozhasson a barátnőjével, ő pedig elkezdett kiabálni, hogy ne szóljak bele. Mr. Borcsok! Nem tudná elintézni, hogy Darren találkozhasson vele? Én nem haragszom rá, tényleg örülnék, hogyha kibékülhetnék vele, de nem fog megbékélni, amíg nem látta a csajt.

Néz rád, a szeméden látod, hogy nagyon akarja.

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Szomb. Szept. 15, 2012 3:50 pm

Eltöprengve hallgatom a fiú szavait, miközben a kifüggesztett képeket vizsgálgatom. Mintha egy teljesen más embert látnék,aki pontosan azt az eszmét testesíti meg, amit Patrick is megfogalmazott. Csak, hogy az nem én vagyok. Talán valóban létezett egy olyan személy, aki hitt ebben, de ő meghalt, a szerelmével együtt. Az Őr már nem a problémáit akarja leküzdeni, mert neki már csak egy célja van: változtatni. Talán mások életét még megkönnyítheti, ha már miatta meghalt valaki, mégha e az ő végzetéül is szolgál majd. Mély levegőt véve igyekszem visszarázódni a beszélgetésbe.
- Jó, hogy így gondolod... de ki tudja, mennyire hős is valójában ez az Őr, nem igaz? A maszkjával eléri, hogy megtarthassa a titkait, akár az is lehet, hogy rosszabb, mint aminek hiszik.
Jelentem ki neki a véleményemet a témáról, majd mikor a szó Darrenre terelődik, hirtelen érdekes ötletem támad. Homlokráncolva hallgatom végig, amit Patrick mond, majd jó darabig meg sem szólalva szegezem tekintetemet az egyik cikknek, melyben arról írnak, hogyan fékzett meg az Őr egy rablást. Felelőtlenség lenne úg elengedni a srácot, hogy senki sem tuda, merre járhat, engem pedig már ismer, így ki is szúrhat, viszont az Őr gond nélkül követheti. Majd halvány mosollyal újból Patrick-re pillantok.
- Meglátom, mit tehetek.
Azzal kifordultam a szobából, de mielőtt még becsuktam volna az ajtót magam mögött, még visszafordultam egy mondat erejéig.
- Köszönöm, hogy segítettél.
Azzal visszasietek Antoniához, akit bunkó módon újfent magára hagytam, majd, valószínűleg meglepő kérésemmel fordulok hozzá.
- Engedjük el Darren-t.
Majd a várható döbbent reakciót megelőzendőn, gyorsan folytattam.
- Majd én ügyelek rá.
Küldtem felé egy bátorító mosolyt, majd, megmagyarázhatatlan módon, mielőtt még észbe kaphattam volna, a vállára tettem a kezem.
- Bízzon bennem!
Majd mikor feleszméltem, zavaromban kissé elvörösödve kaptam el a kezem, és mosolyodtam el újból. Mi van velem? Teljesen össze vagyok zavarodva! Nem jó ez így, lassan jobb lesz indulni, ám mégis, számomra érthetetlenül, eléggé szoronva figyelem Antonia reacióját, miközben a válaszára várok.

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Patrick mosolyogva válaszol az általad gondolt ötletre, az Őrrel kapcsolatban.

- Ha rossz ember lenne, nem védené az ártatlanokat, nem segítene másoknak, hanem csak saját magával törődne. Tudom, hogy fiatal vagyok, de attól még ezt tudom. Ha hasonló képességeim lennének, én is bűnüldözésre adnám a fejem, hogy meg tudjam védelmezni azokat, akiket szeretek.

Majd miután elindulsz kifelé, visszatér az olvasáshoz.

A fiatal gyerek, aki kiment a társalgásotok előtt, most visszatér a szobájába, hasonlóan tesz minden gyerek, indulnak tanulni, mivel Antonia, és a többi nevelőnő hessegeti őket. Csak Darren marad a konyhában, egy almát rágcsálva, de a nevelők őt békén hagyják. Immáron ketten vagytok Antoniával a teremben, akit egyáltalán nem lepett meg a mondandód, vagy csak nem látod rajta, hogy meglepettnek látszana. Gondolkodik egy picit, majd mosolyogva közli:

- Hát, maga itt a főnök, ön dönti el, ki-hova mehet. Ha van valami ötlete, szívesen hallgatom... már ha el kívánja mondani. Ha el akarja engedni Darrent, az ajtó nyitva van, a fiú mehet.

Mikor a kezedet a vállára teszed, lesüti szemeit, és pirulni kezd, majd kedvesen közli, hogy bízik benned. Darren a beszélgetéseteket végig figyelte, de hogy hallott-e valamit, azt nem tudni

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Pént. Nov. 09, 2012 12:42 pm

Magam is elmosolyodom Patrick válaszán, hiszen érződött még benne az a gyermeki ártatlanság, amely idővel mindannyiunkból kiveszik. Így aztán úgy gondoltam, jobb is ennyiben hagyni a dolgot, már így is többet járt a szám a szükségesnél.
- Talán igazad van.
Közlöm vele, aztán elhagyom a szobát, majd miután beszéltem Antoniával, az almáját rágcsáló Darren felé indultam, majd megálltam a közelében.
- Mit szólnál, ha kötnénk egy alkut?
Kérdeztem tőle egy félmosollyal az arcomon, csak, hogy felkeltsem egy kicsit a figyelmét.
- Elmehetsz, de egy óra múlva visszajössz, megegyeztünk?
Nézek mélyen a szemébe, mutatva, nem érdekel, hogy tetszik-e neki vagy sem. Ez az ajánlatom, vagy elfogadja, vagy nem. Bár, ahogy eddig megismertem, nem hiszem, hogy lesz majd ellenvetése, de azért kíváncsian várok a fiú válaszára. Azt ő viszont még nem tudja, hogy az Őr végig a nyomában lesz... bármennyire is szimpatikus számomra a srác, annyira még nem bízom benne, hogy csak úgy hagyjam egyedül kóricálni, tekintetbe véve azt is, hogy cvan valami rejtélyes ekörül az ügy körül, amit valószínűleg nem árt jobban megvizsgálni, mielőtt komolyabb gond lenne az egészből. Megint ez a kételkedő érzés... lehet, hogy ez csak az én paranoiám, de rossz előérzetem van, és minél többet agyalok ezen, úgy látszik, annál rosszabb.

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Vas. Nov. 11, 2012 1:10 pm

Darren feléd fordul, még mindig eléggé mogorva arcú, és úgy néz ki nem nagyon lehet mással kiengesztelni ezt nála, csak azzal, hogy elmehessen a lány után. Mikor megemlíted, az alkut, kicsit érdeklődve húzza fel a szemöldökét, szemeiben csillog az a feltételezett remény, hogy talán mégiscsak elmehete a lány után, de cserébe talán valami büntetést kell lerónia.
- Attól függ milyen alkut... - válaszolja neked kicsit megnyugodva. Elmondod neki hogy elmehet a lány után, de egy óra múlva vissza kell jönnie. Ennek a hírek igencsak megörül, morogva viselkedése egy csattanásra tovatűnik és elégedetten, boldogan mosolyog rád.
- Köszönöm! - kiáltja fel vidáman, és már meg is pördül tengelye körül, nem habozik, nem akar egy percet sem veszíteni azzal hogy itt ácsorog és veled beszélget.
- Egy óra múlva visszajövök, ígérem! - kiáltja még neked futás közben. Valóban nagyon fontos lehet számára a lány, ha ilyen gyorsan képes futni csak azért, hogy minél hamarább vele lehessen.

/A kaland itt folytatódik: Utak, utcák, közterületek /

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Vas. Nov. 11, 2012 2:43 pm

Airie és Blaze privátkalandjának kezdő reagja

Arkham... Annak a helynek árnyai sokáig kísérni fognak életemben. Egy hely, ahova soha nem megy vissza az ember szívesen. Egy undorító, félelmetes pont a világban. Olyan mint egy gonosz kastély, ami él, és arra törekszik, hogy hatalmas falai összeroppantsák az embert. De volt számomra még egy hely a világon, ahol hasonló érzések keringtek bennem. A Reménysugár Árvaház. Egy roppant nagy épület, tele vidám gyerekekkel, akik mindenkivel játszottak, csak velem nem. Vagy tévedek? Vagy talán rosszul emlékszem? Nem... másképp nem lehetett. Utoljára mikor láttam, lángjaim tengerébe süppedt. Egy hatalmas tűzvirág nyílt ki benne s mindent elnyelt, ami az útjába került. Nem maradt belőle semmi.
Gyűlöltem azt a helyet. Tele volt félelemmel és bizonytalansággal. Most mégis, annyi év után eme düh enyhén lecsillapodott. Megkapta tőlem a jutalmat mindezért, avagy inkább büntetését. Bűnhődött, és már nincs többé. A düh ami akkor felemésztett mindent, kialudt bennem. Nem maradt belőle semmi, csupán az érzés, hogy valaha létezett. Egy nyugodt, hideg lángocska pislákolt bennem ama hely iránt.
Most mégis, léptem arra vezetnek. Mi vezényelheti őket? A kíváncsiság? Hogy mi maradt belőle annyi év után? Hogy még mindig ott e van? Igen. Túl kíváncsi vagyok. Bár Arkhamban megfogattam, soha többé nem térek haza, soha többé nem jövök el ide, most mégis itt vagyok. Itt állok az épülettel szemben. Reménysugár Árvaház. Csak a neve tudatja velem, hogy jó helyen járok. Maga az épület teljesen máshogy néz ki, mint ahogy én emlékeztem. Hát újjá építették. Új családtalan gyerekeknek adnak itt otthont és biztonságot.
Már sötétedik, elvégre későre jár. Felgyúltak az utcai lámpák, minden kezd lassan elhalkulni, készülődni az éjszakára. Mégis az épületből gyermeki vidámság, nevetés szűrődik ki a nyitott ablakon. Látom ahogy bent felgyúlnak a lámpák, ahogy megannyi boldog arc rohangál fel-le. Bár az épület teljesen más, mégsem változott itt semmi.
Állok a főbejárattól nem messze, nem fogok bemenni, tudom. Mennyi gyerektől vettem el a reményt, az otthont, mikor semmivé lett ez a hely? Bűntudat. Egy olyan dolog ami most megmozdult bennem és éreztem hogy körbevesz. A lelkiismeret, amit eddig nem ismertem, most megszólalt bennem. Gyűlöltek. Gyűlöltek téged. Nem szerettek. Eltoltak maguktól, nem akartak veled játszani. Bántottak téged! Nem, ez egyáltalán nem így volt. Te toltad el őket tőlünk, te akartad hogy így érezzek. Válaszolok neki. Arcom lankadt, nincs benne semmi vidámság, mégis enyhe mosoly ül rajta. Egy megbékélt mosoly, mely azt tükrözi, hogy elfogadtam a tényt, én vagyok a hibás.

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Vas. Nov. 11, 2012 3:09 pm

Hát újra itt. Úgy érzem, az utóbbi időben egyre többet járok már ide, mint korábban. Mikor befejeződött a restauráció, csak néhányszor jártam erre, megejtve a kötelező ellenőrzéseket. Mostanában mégis olyan, mintha sokkal inkább magam miatt jönnék vissza újra, és újra. Mintha a név, Reménysugár, rám is lesütne, nem pedig az itt lakó gyermekekre. Talán tudatosan cselekszem így. Direkt térek vissza mindig, remélve, hogy magam is képes leszek reményt meríteni a helyből. Jóllehet valóban elámít mindig az a megmagyarázhatatlan erő, a boldog érzés, mely árad a helyből, mégis segítséget várok tőle. Mintha egy olyan hitben élnék, hogy minden egyes idelátogatásom erővel tölt majd fel a folytatáshoz... és most nem az Őr dologról beszélek. Hanem magamról. Az Őrnek ott a maszk. Önmaga képviseli az erőt, mely az ártatlanokat védik Gotham-ben, de nekem mim van? Semmim sincs. Kivéve ezt a helyet. Vicces... olyan, mintha Belőle nyugodna itt egy darab. Hisz valóban a halála inspirált az újjáépítésre, arra azonban csak most döbbenek rá, mi vonz mégis mindig ide. Ő. Őt érzem itt. Azért távozok innen minden nap egyre nyugodtabban, mert olyan, mintha vele lehetnék együtt azáltal, hogy idejövök. Még ha nem is csinálok semmit. Még ha be sem megyek. Akkor is olyan érzés, mintha nem is egy épületet, hanem az ő arcát nézném, pillantásomat a szemeibe fúrom, s olyankor hagyom, hogy elöntsenek az érzelmek. A bánat, amiért elment... a düh, hogy hagytam elmenni... és az elkeseredés, a jövőre tekintve, mert fogalmam sincs, mi fog történni. Lövésem sincs arról, hogyan tovább, vagy mi lesz ezután. De úgy látszik, ezen érzéseket most mellőznöm kell. Elkerülöm, mert ahogy menetrend szerint megérkezek ma is töprengésem törzshelyéhez, valami más vonja magára a figyelmemet. Pontosítva, valaki más. Egy nagyon fiatal lány áll ott, az épületet kémlelve, én pedig még csak nem is értem, hogy engedhették ki őt egyedül. Hiszen egy gyermekre vigyázni kéne. Felelősségteljesen. Vagy talán pont az lehet a gond, hogy egyedül van?
Lassan odasétálok mellé, s magam is az árvaházat kezdem bámulni. Nem teszek semmit, nem akarom megijeszteni, de azt sem akarom, hogy baja essen. Egy gyermek számára Gotham City utcái kétszer olyan veszélyesek, mint mások számára. Miközben szokásos gondolataimat pörgetem végig fejemben, egy oldalpillantást vetek rá, végül pedig nem tudom megállni, hogy ne szólaljak meg.
- Minden rendben? - kérdezem, mintha nem lenne tök egyértelmű, hogy az ellenkezője süt le a gyerekről. Gyönyörű kezdés volt, így kell szót érteni egy gyerekkel, gratulálok Blaze... te idióta!

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Vas. Nov. 11, 2012 3:30 pm

Reménysugár Árvaház. Milyen kellemes név egy kellemes helynek. Érzem ahogy árad belőle a vidámság, a reménység, amit egy árvaháznak nyújtania kellene. Oly régen volt, oly nagyon régen számomra ami történt. Annyira más volt ez a hely is. Sok emlék, sok kellemetlen emlék fűzött ehhez a helyhez. De jobban belegondolva, mim volt akkor, és mim van most? Megérte nekem azt egyáltalán? Akkor szabad voltam, szabadabb mint utána. Volt hol laknom, volt hol aludnom. Mindig meleg étel és ágy fogadott. Nem mardosta testem a hideg vas fogai, nem éreztem az éhséget. És most? A nyakamba esik az eső, bár hányszor elered. A hideg mindig engem talál meg és karmait belém mélyesztve ölel át. Hol voltam akkor, és hol vagyok most...?
Lépések az utcán, hallom őket, akkor is ha túlságosan mélyre ástam magam saját gondolataim földjén. Talán csak egy erre járó. Jelenléktelen személy, ő is elkerül majd, majd tovább megy az nélkül hogy rám nézzen. Nincs miért foglalkozzak vele. S így is történik. Egy idős hölgy, aki kis kocsiját maga után húzza. Szinte félre lök, mintha nem lenne elég széles a járda kettőnknek. Az ember azt hitté, az idősek kedves személyek, akik mindig tartogatnak egy darab cukorkát az unokáik, vagy a kedves gyerekek számára. Sajnos ez nem így van. Ők azok akik fellöknek az utcán, akik megelőznek az üzletben. Ők azok akik lehurrognak, mert nincs mit ennem. "Büdös hajléktalan!", így szidnak mindig. Nem kell velük foglalkozni...
Figyelem a világító ablakokat, nézem ahogy mögöttük a gyerek szaladgálnak. Boldogak. Én mért nem lehettem? Régi emlékek kezdenek felébredni hosszú álmaikból. Amikor Karácsonykor szinte minden gyerek családnál volt, csak én ültem a Reménysugár Árvaház hatalmas kandallójánál, vagy épp néztem ki a sötét utcára, figyeltem ahogy havazik és bizonygattam magam, értem is egyszer el fog jönni valaki, egy szerető család és elvisz magukhoz. Ha csak pár napra is, de elvisz.
Egy hang, egy férfi hang ragadja meg a fantáziám, ahogy kérdez valamit. Felfogom szavait, de rádöbbenek, hogy egy igazi férfi áll mellettem és ő is az épületet nézi. Szemem sarkából veszem őt észre, nem nézek rá. Annyira kellemes nézni a gyerekeket...
- Elnézést, csak... Azt hittem hogy ez a hely már nem létezik - egy megbékélt mosoly húzódik arcomra pár pillanatra.
- Régi emlékek fűznek ehhez a helyhez. Pár éve teljesen leégett. Jó látni hogy ismét áll, és hogy reményt ad az árváknak - válaszolok neki őszintén, bár hangom még mindig olyannyira semleges, hogy nem lehet belőle sok jó dolgokat kivenni. Gond terhelt vagyok. Mennyi gyerek reményét vettem el én akkor...?

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Vas. Nov. 11, 2012 3:55 pm

Gondolatok, érzések. Érdekes dolgok ezek. Régebben mindig azt gondoltam, a kettőnek nincs köze egymáshoz. Nem akartam belátni, hogy nagyon is befolyásolhatják gondolatainkat az érzelmeink. Sőt, gyakran érzelmeinkből születnek a legfurcsább gondolatok. Mint például az elképzelés, miszerint az árvaház képében őt látom viszont mindig, mikor itt állok, s emlékeimben visszatérek a múltba. A fájdalmas múltba, hol annyi hibát követtem el, s követek el még most, a jelenemben is, mert érzéseim szülte gondolatok kavarognak a fejemben, újabb érzéseket hozva létre ezzel. Talán valóban kezdek megőrülni. Az is lehet, hogy már hosszú ideje nem vagyok épelméjű, ki tudja. Már magam sem tudom eldönteni, mi az igazság. Mi vagyok én? A maszk, vagy az az egyszerű, sebezhető, s halandó lélek, ki most eme embergyermek mellett áll, egy árvaházat bámulván, várván a csodát, mely talán sosem fog eljönni. Vagy talán időközben, anélkül, hogy felfigyeltem volna rá, ezen két személyiség különváltak volna? Az Őr, ki maszkjából, s annak jelentéséből meríti erejét, és az összetört, satnya ember, kinek nincsen már kapaszkodója, mert önnön hibái miatt elveszítette azt? Kettejük közötti kapcsolat pedig nem más, mint a két fél közötti ellentétből fakadó ellenszenv egymás iránt, melyet egyik fél sem hajlandó kimondani, mert akkor olyan "harmónia" szűnne meg létezni, melyet az életben már nem lehetne többé helyreállítani? Sok kérdés. Rengeteg kérdés, mégis annál kevesebb válasz. S hiába teszem fel őket, nincs ki válaszoljon. Hiába kérdezem kedvesem, haragszik-e rám a múlt miatt, ő már nincs, hogy válaszoljon. Ő már nincs, csak saját, buta gondolataim, és érzéseim, melyek azonban nem adnak választ, csupán csak tovább gyötörnek, mígnem egyszer majd azt mondom, nem bírom tovább, s végleg feladom. Kérdések, válaszok. Emlékek, érzések. Érzések, gondolatok.
- Nincs, miért elnézést kérned, teljesen érthető, hogy kell egy hely, hol az ember megküzdhet magával. Ellehet a gondolataival. - válaszolok neki, kicsit magamat is felébresztve ezzel révedezésemből, mely már valóban az őrület határát súrolhatja.
- Nos, igen. Szörnyű, ami történt, de az a lényeg, hogy már minden rendben.
Szögezem le, mintha valami konkrét törvényt mondtam volna ki ezzel a kijelentéssel.
- Nem igaz? - nézek rá végül mégis, mintegy megerősítést várva, s talán hanglejtésemből ki is érezhető, hogy kezdeti magabiztosságom alábbhagyott. De nm gyengülhetek el. Ő csak egy gyermek, és nem veheti észre a gyengeségemet., hisz láthatóan neki sincs túl jó hangulata, így aztán, kicsit lendületesebben, magam válaszolom meg kérdésemet.
- Naná, hogy igaz. - vetek felé egy barátságos mosolyt, hátha kissé oldhatom vele az ismeretlenségből fakadó feszültséget.
- Mi a neved?

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Vas. Nov. 11, 2012 4:18 pm

Remény. Te szabad szárnyakon szárnyaló remény, hát merre vagy most? Melyik világban repkedsz éppen? Vagy csak előlem bujkálsz félve, hogy téged is elpusztít az a marú tűz, ami bennem él? Nem tévednél sokat. Ó te csodálatos remény, inkább elő se bukkanj, hisz egyszer már elfojtottam szavaid, egyszer már porrá lettek szárnyaid. Ó remény, csak felettem ne keringj, így könyörgöm én neked...
Remény, hát talán eme falak közt bújtál meg? Avagy a gyermekek szíveibe költöztél? Az is lehet hogy mindkettő. Maradj ott, ne mutatkozz nekem. Hozzám ne gyere, ne érints meg, ne is gondolj rám.
Figyelem az ablakot, azt a fényt ami kitáncol belőle és engem is, az idegen férfit is megvilágít. Olyan mint a remény. Halovány, bizonytalan, de mégis jól esik. Olyan furcsa dolgokat mond nekem ez az idegen férfi. Furcsákat, mégis igazakat. Vajon ő is azért van itt? Hogy saját gondolatait űzze, régi emlékekbe kapaszkodva keresse életében a megbocsájtást?
- Tele van reménnyel ez a hely. Vigyázni kell rá, különben elpusztítják az olyan emberek mint... - elharapom a végét, majdnem kimondtam, hogy olyan emberek mint én. Akik csak mennek és pusztítanak mindent maguk körül, majd sírnak hogy nincs semmijük, hogy nincs senkijük, akikre támaszkodhatnak.
- Mint akik Gotham mocskában élnek - fejezem be végül, jelezve hogy inkább a bűnözőkre gondolok. Elvégre minden ember, aki itt él, aki az itteni levegőt szívja, az Gotham mocskában él. De van akik jobban, és vannak akik kevésbé. Kérdésére csupán bólintok. Furcsa érzéseket hoz fel bennem ez a kérdés. Tényleg minden rendben lenne? Annyira kívánom, hogy megtudjam hazudtolni az időt, hogy árny ként vissza tudjak térni, és életem egyes szakaszát megváltoztatni. Mennyi gyerek reményét vehettem el?
- Olyan ez az árvaház, mint egy fehér pont ebben a városban. Egy ártatlan, fehér pont - elhallgatok egy kicsit, ismét saját szavaim súlyán rágódom. Hol rontottam volna el? Halk, nehéz sóhaj hagyja el ajkaimat. Ismét ott vagyunk, hogy mi a nevem... Miért érdekel ez mindenkit? Annyira... teljesen annyira mindegy. A férfire pillantok, majd ismét az árvaházra. Nyomaszt az emlék, sikít a lelkiismeretem. Mégis kitől kérjek bocsánatot? A helytől? A gyerekektől...? Magamtól? Kitől kérjem azt a megváltó megbocsájtást azért, amit tettem?
Leveszem a hátizsákom, nagyon rossz állapotban van. Két napja kukáztam ki, ugyan úgy mint a ruhám maradékát. Kinyitom, kiveszek belőle egy szál virágot, majd leteszem a főbejárati ajtó elé.
- Nem akartam elvenni tőletek a reményt. Sajnálom... - suttogom halkan magam elé. Érzem ahogy összeszorul a torkom, még annyi mindent helyre kell hoznom. De vajon Ő megengedi e?
- Egy igazi hős az, aki ezt a helyet ismét felépítette a hamuból. Nincs nagyobb hős annál, aki reményt ad azoknak, akiknek nincs. Aki az árvákra vigyáz - mondom egy félmosollyal, majd a férfire nézek.

Tárgy: Re: Reménysugár Árvaház Vas. Nov. 11, 2012 5:01 pm

Remény. A kislány a reményt hozza szóba, s hirtelen azon kapom magam, hogy többször is elismétlem magamban ezt a szót, mint aki már oly rég hallotta, hogy nem is ismeri már annak jelentését. Pedig nem volt rég. Az árvahá nevében is benne van, s napközben is nagyon gyakran fordul meg fejemben ez a kifejezés. Mégsem tudom már meghatározni, vajon jó, vagy rossz dolog-e a remény. Ahogy észrevettem, sokaknak boldogságot nyújt, mégis hatalmas fájdalommal jár az elvesztése. Hát kérdem én... barátunk-e a remény, vagy inkább ellenségünk? Ha nincs, nincsen már mit vesztenünk. Míg van, nagyot eshetünk. Méghozzá magasról.
- Nos, igen. Olykor eltűnődöm azon, hogy talán azoknak is csak a reményre volna szüksége, kik megtesznek ilyesmit. Ha valaki, én nem ítélem el őket. Talán rossz utat járnak, de hiszem, hogy ott van bennük minden, mi kell ahhoz, hogy erre rádöbbenjenek, és változtassanak.
Kicsit megköszörülöm a torkomat. A helyzet az, hogy ennyit már rég beszéltem, tekintve, hogy nincs kivel, és nincs is miért. Így aztán némiképp el is szoktam a hosszabb társalgásoktól, amik tovább tartanak egy-egy köszönésnél, vagy annál, hogy megkérdezzek valakit arról, hogy van. Kissé elgondolkodtat az, amiket ez a lány mond. Külsőre talán csak egy gyermek áll itt, mégis olyan érzésem van, mintha egy felnőttel beszélgetnék. Valakivel, kinek túl gyorsan kellett felnőnie... vagy talán nem is volt gyermekkora.
- Igen, olykor én is úgy látom, hogy ez egy fényes része a városnak, melyet gyakran nyel el a sötétség. Csak sokszor nem tudom, elég-e ez a fény. Van, hogy úgy érzem, többet kéne nyújtani. Többet érdemelnének... és nem csak ők. - bökök itt most az épület felé fejemmel.
- Hanem mindenki. - mondom, majd meglepődve nézem végig, mit művel ez a gyerek, nem hagyva figyelmen kívül, hogy nem mondta el a nevét.
- Szerintem, te senkitől sem vetted el a reményt. - szólok felé, hiszen tényleg nem tudom ezt elképzelni róla. Még akkor sem, hogy csak most látom először. Azonban ami ez után kerül szóba, láthatóan eltünteti arcomról a mosolyt. Tekintetem az ajtóra szagazódik, mintha csak magammal néznék szembe az otthoni tükrömben. Magammal, és mégsem. Hanem az Őrrel. A Másikkal, ahogy mostanában nevezem, s ekkor mindig harag fog el. Végtelen düh.
- Ő nem hős. Csak valaki, aki szereti magát annak tartani, mert ez hízlalja az egóját. Mert az feledteti a hibáit. Az feledteti... a Másikat. - itt befejeztem a mondatot. Nem szerettem volna ebbe mélyebben belemenni, remélem, nem is lesz szükséges.
- Amúgy, hogy értetted, hogy te elvetted tőlük a reményt? - nézek rá ismét kíváncsian.