Utcák, sikátorok, közterületek

A sugarad eltalálja a szörnyet és az hátrébb is ugrik pár métert, neked pedig van időd feltápászkodni. A kérdésedre csak elvigyorodik, s kicsit oldalra dönti a fejét.
- Abrabub a nevem. Te pedig az én területemen járkálsz. Hogy hívnak angyal? - hangja magas, de mégis rekedtes, elég furcsa összhatás.
A járókelők már rég elszaladtak a környezetetekből, nem szeretnének ennek a csatának az áldozatai lenni. A démon néhány lépést megy oldalra, majd megszemlél, utána a másik oldalra lépdel át és onnan is megfigyel.


Abrabub

//az avataros ruhájában van...mit foglalkozik ő a divattal..:DDD//

[Megállt a taxi...hát igen ez egy sárga ocsmány taxi...megtestesít mindent ami mocskos...koszos ülés...koszos külső...ja igen és persze a sofőr,.......fujj...hatgyrmekes családapa kb...meg dagadt is....fujj... mostmár értem miért szeretett a jövőben annyit mászlálni Merlin...ő is ide való.....hahahah...]

-Hova? [kérdezte a taxis...]

-A könyvtárhoz......ajánlom siessen....[förmedek rá ....szeretnék mér végre túl lenni ezen....a könyvtárba is amit ki kell majd még álnom ezekkel az emberekkel...a sok magyarázkodás...mit miért hogyan...nem lehetne egyszerűen megmondani hogy varázslónő vagyok...hahaha...]

A taxisofőr még ha nem is akart talán semmi rosszat, most úgy összehúzta magát, amennyire csak méretes testével lehetséges lett. Az út tovább részében nem is mer hozzád szólni, sőt még a visszapillantó tükörbe se nagyon néz, úgyhogy éppen csak sikerül lassú reflexeivel elkerülni emiatt egy balesetet. De hát lassan megérkeztek a város legnagyobb könyvtárába.

Folytatás: Gotham Városi Könyvtár

//Előzmény: Arkham Asylum//

Amikor kiléptem az utcára, azt se tudtam mi volt az ami előbb nekem iramodott. A zaj, a szag vagy épp a látvány. Talán mind egyszerre, lehet mind szép külön. Lélegzetem azon nyomban elakadt, füleim megsüketültek s szemeim megvakultak. Az erős napfény sugarai úgy ostromolták érzékeny szemeimet, mintha életjük múlna rajta. Azokat a szemeket, amik csak a lámpa keserves fényét szokták meg évek óta. Mégis a nap kellemes melegsége, nyugtatóan égette őket. Behunytam, de ez nem segített, kezemmel kellet eltakarnom őket. Halkan nyögtem fel az éles fájdalomtól. Fülemben a város zaját hallottam. Nem tudtam igazán, hogy mi az amit előbb hallok, az embereket magam körül, a lépteiket, vagy a város ama zaját, amit az autók képeznek amikor haladnak esetleg dudálnak egymásra. Hátráltam egy lépést, legszívesebben visszafutamodtam volna abba a csendes kis kunyhóba, ahonnan kijöttem. Hátamhoz csak a sima fal ütközött. Lehúztam óvatosan kezemet szemeimről, lassan nyitottam ki őket. Kezdték megszokni az éles nap meleg fényét. A fájdalomtól függetlenül oly gyönyörű érzés fogott el, amit soha életemben nem éreztem még eddig. Nyugodtan néztem szét, mégis minden egyes dolgot órákig elnézegettem volna. Az emberek nyüzsgése, ahogy mellettem elhaladnak és még csak rám se néznek, nem követelnek tőlem semmit, csak mindenki megy a dolga után. S azok az autók! A szellő lágy suttogása megsimogatta arcomat, éreztem ahogy letörli rólam mindazt amit magam mögött hagytam. Mintha csak egy hosszú, rossz álom lett volna mindaz amit átéltem Arkhamban. Arkhamban, ahova soha többé nem akarok visszamenni fogoly ként. Szemeim elkerekedve habzsolták a forgalmas utcát. Úgy csillogtak a nap fényében, mint apró vízcseppek egy pókhálón. Hol volt ilyenkor az elmém, mikor éreztem a szellő simogatását hajamban? Hol volt az elmém mikor a nap melengette testemet? Hol volt az elmém mikor a városi zaj teljesen magával ragadott, mikor a szabadság érzetétől mintha szárnyaim nőttek volna? Hol volt az elmém? Colapszisban...
Hosszú órák teltek el, miközben én még mindig egy helyen ácsorogtam. Ahogy bámultam mindent magam körül, már a nap is leereszkedni látszott a házak mögül, s a sötétség árnyai lassan nyújtogatták kezüket a város felé. S felgyúltak a városi fények, melyek újabb hihetetlen látványt nyújtottak számomra. Évek óta, megannyi év óta most az egyszer látom a várost. Valójában kiskoromban csak annyit láttam az egészből, amit egykori otthonom ablaka nyújtott nekem, vagy épp amit a gyerekotthonból láttam iskolába menet. S ez, tényleg nem volt túl sok. Felgyúltak az éjszakai lámpák fényei, a kirakatok és bárok feliratai villogtak vagy épp csak világítottak. S én elindultam Gotham City utcáin, hogy hosszú idő után végre hazatérjek...

/S ezzel a reaggal szeretném befejezni a magán kalandomat, még egyszer nagyon szépen köszönöm Vadmacskának a remek kalandért./

// Blaze magánkalandja //

Blaze, "az Őr" , civilben van, sétál az utcán, hogy meglesse mi folyik az intézményben. Viszonylag kipihenten ébredt, bár csak ő maga tudja, mivel telt az éjszakája. Megy-mendegél az utcán, az emberek között, vannak ott kicsik és nagyok, lányok és fiúk, legtöbbjük jó alaposan megbámulja a hőst, de senki sem szól hozzá, így útja gond nélkül folytatódik, ezen a csodálatos napsütötte reggelen.

Az utcákat járom, ősz van és hideg, az eső is esik, azért jöttem ki, hogy kicsit jobban körülnézzek a városközpont éjszakai életében, pont jó időpontot választottam mindenki aki teheti az otthon marad mert nem akar a hideg esőben elázni, még a kocsik száma is egész kevés, nincs aki kiszúrja a felszerelésem, a fegyverem vagy az arcfestésem. Én szokásomhoz híven teljesen zavartalanul haladok az egyik járdán, jobbra-balra nézelődök személem az épületeket. Közben már egy szép sikátort vagy esetleg valamilyen gyanús épületet keresek, ahol tudok is valamit kezdeni így alvilág ügyileg. Nem találok semmit, számat elhúzom majd megköszörülöm a torkom és csodás hangomon kezdek el énekelni.
I walk a lonely road
The only one that I have ever known
Don't know where it goes
But It's home to me and I walk alone
I walk this empty street
On the Boulevard of broken dreams
When the city sleeps
And I'm the only one and I walk alone
I walk alone
I walk alone
I walk alone
I walk a...
My shadow's th' only one that walks beside me
My shallow heart's the only thing that's beating
Sometimes I wish someone out there will find me
Till then I walk alone
Ah-Ah Ah-Ah Ah-Ah Ahhh-Ah
Ah-Ah Ah-Ah Ah-Ah
Az egész dalolásnak a célja saját szórakoztatásomon kívül, hogy valaki végre észrevegyen legyen az nyomozó, rendőr vagy valamilyen igazságosztó, egy ksi izgalom jól jönne, kijátszottam minden játékot ami most új, nincs mit csinálnom.

Éneklek és elérkezem ahhoz a részhez ami mindig ismétlődik természetesnek veszem, hogy ilyenkor a fejemben hallom a normál szám hangját és ott olyan mintha a refrént többen énekelnék, így először nem is lepődöm meg, hogy ezt hallom, csak egy kis idő után esik le a tantusz. Megállok elhallgatok és körülnézek.
~ Mégis ki az, az őrült, aki elkezd énekelni, ha valamilyen vadidegen szájából hallja az éneket... valami gúnyos ironikus hős lehet, gondolom én, nah merre vagy?
Aztán megpillantom az egyetlen közelben lévő alakot, egy lány, eléggé elázott és piszkos, lehet hogy netán hajléktalan, vagy valami más én nem tudhatom, Gothamben bármi lehetséges.
~ Nem fázik? Kegyetlen hideg ez az eső, rajta meg nincs semmi. Mi az ott? Egy játékbaba? Érdekes.
Körbenézek, nincs sehol senki, hát mégis csak illene odamennem, ha már így szembenézek vele, amúgy sincs jobb dolgom, mint idegenekkel társalogni, gyakorlatilag ez volt a célom eredetileg is. Normál tempóban kicsit határozottan elindulok felé, speciel most nem teszek óvintézkedéseket, bízok páncélom védelmében.
- Szép estét.

Pont azt a reakciót kapom, amire számítottam, a másik személy nem várja azt, hogy elindulok felé, mert látszólag nem logikus lépés, szerintem viszont nagyon is, szokatlan de nem illogikus. Közelebb érek és köszöntöm, amire köszönést kapok válaszul, én azt hittem, hogy amint közel érek elfut, de nem így tett, ami még jobban felkelti a kíváncsiságom, miért nem ijedt meg? De ezt kívülről nem mutatom, csak a pólóján nézem a feliratot.
~ Igen, igen a 'my lit'l pwny' az egy viszonylag nehezen megszerezhető embléma, de ő nyilván nem emiatt vette fel ezt a pólót.
- Ugyan nem zavart meg, azt hittem már üres az egész város.
Aztán nem tudom mit mondjak, vagy mit várhatok, szememmel nézegetem elemezgetem a lányt, próbálok belelátni, ahogy mindenkibe akivel találkozok.
- Mit csinál ilyen időben idekint? Ha szabad tudni.

Az elemezgetés közben észreveszem, hogy a másik is figyel engem nem is akárhogy, módszeresen vizslat, ebből leszűröm, hogy valamivel több sütnivalója van mint, ahogy az ember leszűri, tehát akkor valamilyen szintű álcájának is kell lennie.
~ Figyelemre méltó. Ideje több információt szerezni.
- Én meg annak, ha a világ lenne üres.
Kivárom a következő mondatot, közben körbenézek nincs-e a közelünkbe valami vagy valaki, aki veszélyt jelenthetne vagy figyelne.
- Pár napja? Nem hangzik jól... én ismerem a várost. Merre laksz? Egyébként egy kis szórakozásért jöttem ki, kisebb nagyobb lövöldözések, utcai harcok vagy alvilági üzletek, ki tudja, amihez kedvem lett volna.
Mikor az utolsó mondata is elhangzik unott arcomra nagy és gúnyos vigyor húzódik, mutató ujjamat neki szegezem.
- Ezt nekem kellet volna mondanom. Te leszel beteg, az pedig nagyon nagyon nem jó. Van valami amit felvehetnél, vagy ilyesmi?

Igen fura szerzet ez a lány, tudja ő is, hogy elemezgetem bár ezt nem nehéz levenni lévén nem titkolom, hangom visszavált gépiesbe és unottba, olyanba amilyen szokott lenni.
- Azért elemezgetek másokat, hogy tudjam kicsodák valójában, és ezt ki tudjam használni. Így meg lehet találni a gyenge pontokat, amik később szükségesek lehetnek. De különösebben nem jelent nagy élvezetet.
Őszinte vagyok, ez a fegyverem, legtöbben nem hiszik el amit mondok ilyenkor vagy nem is akarják, aki meg felfogja nem tud mit mondani rá, de kíváncsi vagyok ebben a helyzetben mi a reakció. Szépen állok az esőben és némán hallgatom a lányt, közben az arcát nézem, nem reagálok arra amit mond.
~ Templom, tér, játszótér, operaház, operaház... az bizony a keleti oldalon van.
- Tudom merre lakhatsz, a Keleti oldalon az Empire operaház közelében valahol -közben zavartalanul oldom ki a csatokat és gombokat a kabátomon- oda tudlak vinni, de az nem lesz jó ha közben összeszedsz egy jó kétoldali tüdőgyulladást -felé nyújtom neki a kabátot, ha nem fogadja el, akkor én magam terítem rá- Oh nem, nem, nem, ez katonai festék, taktikai jelentősége van, semmi köze a hősökhöz meg bűnözőkhöz.