??? kaland avagy amikor nem akarod tudni...

Tárgy: ??? kaland avagy amikor nem akarod tudni... Szer. Okt. 24, 2012 1:25 pm

/Andrew Ramirez, Kártyás ember, Éjvadász, Hood/

Magatok sem tudjátok hogyan, de mintha egy hosszú és mély álomból ébredtetek volna fel. Hatalmas tapsvihar és őrjöngés csapja meg a fületeket, ez az első amit érzékeltek egyáltalán. A zaj elképesztően terjeng, mintha legalább kétmillió ember szurkolna egy stadionon vagy egy koncerten őrjöngene és követelne még egy kis ráadást. Vakító fény támadja meg szemeiteket, hirtelen el is vakultok néhány másodpercre.
- És íme az ember csapat! - harsog egy kellemetlen hang. Olyan mint egy mocsári bugyogás.
Végre kezdtek magatokhoz térni és észreveszitek, hogy egy hatalmasnál is hatalmasabb nagy stadion vagy arénaszerűségen vagytok. Egyikőtök se emlékszik, hogy életében látott e ennél nagyobb épületet.
- Köszöntsétek őket, akik a messzi Földről érkeztek hozzánk! - ordította a bugyogó hang, majd eszeveszett tapsvihar és őrjöngés csapta meg a fületeket.
Elmétek kezd helyre rázódni. Ha jobban szétnéztek a stadionon, rá kell jönnötök, hogy bizony ti vagytok itt az egyetlen emberi lények. Vannak bár humanoid szerkezetű lények, de nem sorolhatók az emberi fajba. Számotokra ismeretlen lények vesznek körbe egy ismeretlen helyen, akik őrjöngenek és tapsolnak végtagjaikkal, már akinek van olyan.

Ti egy színpadszerűségen álltok mindennek a közepén. Nincs nálatok semmilyen fegyver, se egyéb felszerelés, kivéve egy terepszínű nadrág és ugyan ilyen rövid ujjú pólót viseltek, valamint katonai bakancsot. Enyhe lüktetést éreztek fejetekben. Tőletek jobbra, kicsit odébb egy számotokra teljesen ismeretlen faj ácsorog. Nem tűnnek túl megszeppentnek vagy meglepettnek, halk kerregó morgást hallatnak. Csápos pofájukat nyitogatják és csuklyák, aprócska, mélyen elhelyezett szemeikkel figyelik az ittlévőket és titeket. Sokkal magasabbak tőletek és izmosabbak is.

Bal oldalatokon emberhez hasonló lényeket láttok. Bőrük sötét mint az éjszaka, hajuk fehér mint a hó. Két nő, akik szigorú, de elégedett tekintettel néznek körbe. Rátok pillantanak undorodó megvetéssel, már a tekintetük rátok nézve megalázó. Az egyik nő díszes selyemruhába van öltözve, az egyik előtte guggoló férfit tartja láncon. A fiatalabbik nő mellette áll. A láncon tartott férfi morog és vérben forgó szemei arról árulkodnak, ha nem lenne pórázon tartva, egész biztos nekirontana mindennek ami mozog. A második férfi elég izmos testtel rendelkezik. Összefont karokkal mosolyog rátok szintén lenéző tekintettel.

- És végül üdvözöljétek a poar fajt, akik egészen a Vo'Kton galaxisból érkeztek hozzánk! - ismét őrjöngés, tapsvihar, látjátok ahogy négy, tőletek jóval magasabb, de nem mondhatni izmos lények jelennek meg. Olyanok mint a sáskák vagy tücskök, melyek Csernobil-ból származnak és keresztezték az emberekkel. Látszólag eléggé meg vannak szeppenve és fogalmuk sincs hogy mi történik körülöttük.

Egy ideig úgy néz ki, mintha nem akarna semmi sem történni, a közönség benneteket figyel, őrjöng és tapsol. Alig várja hogy folytatódjon az egész...

/Következő körváltás: 10.31 avagy jövő hét szerda. Addig van időtök írni, ha addig ír mindenki hamarább lesz körváltás. Kéretik részletesen leírni mindent. A faji jellemzők, tulajdonságok, képességek stb ebben a kalandban eltérnek vagy eltérhetnek az ismerttől/

Hozzászólások száma : 14 Join date : 2012. Sep. 26.

Amióta kikerültem, a dzsungelből mindig is sok furcsa álmom volt, nem véletlen fizettem ki annyit a pszichiáteremnek egy hónapba, amennyiből egy átlag család egy évig is megél. Az álom, amibe ma este bele csöppentem, azonban legbizarrabb képzeleteimet is felül múlja.
~ Lehet, hogy itt Gothamba is keresni kéne egy pszichiátert, vagy jól tenne pár hét pihenő az Arkhamban. Szerintem, több éve nem láttam Sci-fi-t, de ami itt van az durvább mint a Star Wars. Vajon valami drogot adtak be nekem, és attól vizionálok ilyen hülyeséget? Elvégre, ki tudja mit lélegeztem be annál droglabornál a múlthónapban, simán lehet hogy most jön ki rajtam. Amúgy is a hajléktalan füves cigijének füstjéből se kell sok, hogy vízióm felerősödjenek. Lehet, hogy írónak kellett volna mennem, ilyen forgatagot ami itt van, még több évezred alatt se lehetne kitalálni meg összehordani hordani. Durvább, mint a görög és római mitológia együtt véve. Esetleg, egy képregénybe kerültem? Igen, legutóbb megnéztem pár ilyesmit, a neten mikor jelmez ötleteket kerestem. Hu, valami nagyon megártott tényleg, ha már ilyeneket képzelgek. Nem, baj nem sokára felébredek és nem lesz semmi baj. Kivéve persze szokásos menekülést, a rendőrség és maffia elől, az emberek lelövését, börtönbe csukását, meg persze a családom zaklatását. ~
Gondolkodom el egy pillanatra, majd megvizsgálom magamat amennyire tudom. A környezetem annyira nem, érdekel egyszer körbe néztem és ennyi elég volt. A katonai ruha,teljesen megszokott tőlem és minden rendben van, tipikusan olyan mint a többi álmom, amely mostanában kisérteni szokott. A biztonság kedvéért, ösztönösen megtapogatom a sajgó fejemet ami regeneráció miatt, ennyire nem szokott fájni és csinálok egy gyors kézmozdulatot, hogy erőm meg van. Összességében, azonban nem igazán foglalkoztat az egész. Számomra, ez csak egy álom és semmi se utal arra hogy valóság lenne.

Manapság tényleg sokat iszom, ezt a nagybátyám is márt megmondta. A napi 2-3 pohár whisky szinte már meg se kottyan és borról még ne is beszéljünk. Egyre több barátom azt mondja, hogy le kéne állni, mert ennek nem lesz jó vége, de egyszerűen nem tudok felmondani a piával, kell valami szer, amivel le tudom vezetni a napi fáradalmaimat. Valaki drogozik, van, aki kártyázik, én viszont iszom. Az elmúlt két hétbe elég keményen. Talán ez vezetett oda, hogy egyre rosszabbul alszom, és egyfolytában hülyeségeket álmodok. Talán a mostanit is e közé tudnám sorolni. Egy hatalmas stadionnak a színpadján állok terepmintás ruhában, négy ismeretlen emberi alakkal, akik ugyan ebben a jelmezben állnak itt közvetlenül mellettem. Ameddig a szemem ellát, csak idegen lényeket veszek ki a tömegből. Nem tudom, hogy hol vagyok, de remélem, hamarosan felébredek. Ahogy tovább nézelődődök rajtunk kívül még több csapat is áll a színpadon, de emberek csak mi négyen vagyunk. A lények nem nagyon szimpatikusak nekem, mintha valami Sci-fi filmben szerepelnénk. Az egyik brigád leginkább a Predátorokra hasonlítanak, míg a másik csapat, akik épp most jönnek be azok, mintha valami mutáns szöcskék lennének. Valószínűleg valamilyen harci tornán fogunk részt venni, de hogy pontosan mi is lesz, a feladatunk azt még nem tudom. Majd a baloldalra tekintek, ahol ismét fura alakokat veszek észre. A ruhájukból és stílusokból ítélve talán ők lennének ennek az egész játék vezetői, bár ki tudja, lehet, hogy majd velük is meg kell küzdenünk. Egyre izgatottabb vagyok és kíváncsian várom a folytatást.
.

Az utolsó emlékem, hogy a Kéz segítségével megbontom a tér és az idő szövedékét, hogy visszaérkezhessek saját múltamba és véghez vihessem a megfelelő módosításokat. Majd egy hatalmas aréna közepén találom magam, haragom feltámad mert tudom valamit nagyon el kellett számolnom ahhoz, hogy ez történhessen, legszívesebben itt és most kivégeznék valakit. De hirtelen feltűnik valami, nem látom vörösen a világot és nincsenek sárga, szürke feliratok sem a szemem előtt, nincs rajtam a maszkom se a teljes ruhám, kezem lassan az arcomhoz emelem, valóban nincs ott. Ösztönösen visszatartom a lélegzetem, amíg végignézek magamon, valamilyen terepszínű ruha van rajtam, legalább ötven éve nem is láttam ilyet, de régen sokat hordtam. Testem igen szokatlan így a páncél nélkül, lábaim combfelétől lefelé csontváz szerű fekete fém szerkezetek, ahogy bal kezem is csuklótól, sőt az arcom fele sincs meg, csupán a fekete színű ferdén bevágásokkal tarkított enyhén csillogó sárkányacél koponya, testem egész csontváza ilyen gépezet, de az nem látszik mert rajta van a nanoteches borítás, kivéve bal oldalam ahol minden bordám kilátszik, de azt a ruha takarja. A levegőm elfogy kénytelen vagyok a saját tüdőmmel lélegezni, hiszen a lélegeztető gépem nincs itt, az orromon át veszem a levegőt de még így is hangos, minden beszívás és kifújás hallatszik mintha csak egy gép tenné, olyan a hangja. Karjaimat összefonom, és teljesen higgadtan nézelődni kezdek.
Végignézek a helyen, egy hatalmas aréna, tele idegen fajok lényeivel, tényleg óriási a hely, hasonlít az én építményeimhez, hiszen a monumentális dolgokat preferálom, de ez még azoknál is nagyobb, pont akkora mint a Fekete-szikla börtönöm központi terme. A körülöttem levő lények ismeretlenek, ami szokatlan hiszen elég sok van az adatbázisomban, most mégis csak a hüllőbőrű csápos yuatjákat sikerül analizálnom, logikus mert őket már egyszer kiirtottam. Legvégül az emberekre tekintek, elméletileg ők a társaim, remélhetőleg hasznomra lesznek. Egy ideig kivárok, majd a fehér hajú humanoidokat veszem szemügyre, érdekesnek mutatkoznak.

Szó mi szó, nem egy ember hívott már őrültnek, de nagy átlagban a kormány által "beszámíthatatlannak", meg "pszichiátriai esetnek" bélyegzett emberek tisztában vannak saját elmeállapotukkal, és nagyrészt normálisan gondolkoznak, pont úgy, mint egy átlag ember, csupán apró, szinte észrevehetetlen különbségekkel. Éppen ezért, ha azt kell lássam, hogy egy egyszerű álmom hirtelen ilyen valóságossá válik, kissé ideges leszek. Hívhatnak paranoiásnak, de ez a hangzavar, és a fényforrások együttese olyan hatással van rám, amire egy, az elmém által generált groteszk álom nem lenne képes. De ha ez a valóság...egyáltalán hol vagyok?
Szétnézek, és hamar megállapítom, hogy olyan mintha valami stadionban lennék. Töménytelen ismeretlen lény, földönkívüli, és egyéb nyalánkság áll vagy ül (fekszik?) a lelátókon, és torkuk szakadtából - már ha van nekik - üvöltenek. Hajajj, én már láttam ilyen filmet...
Valami színpadon állunk, a stadion közepén. A ruhám terepszínű katonai cuccnak néz ki, ami talán még jobban meglep, mint azok a furcsa, ijesztő ufók, akikkel meg kell osztanom a színpadot. Tőlem jobbra pár veszélyes kinézetű, egészen emberszerű lény áll, olyan apró szemekkel, hogy a távolság miatt először azt hittem, nincs is semmiféle látószervük. Balra fordulok, ahol megint humanoid lényeket vélek felfedezni: két nő, és két férfi, az egyikük vadsága bizonyítékaként láncra verve. Hurrá.
Végül megjelenik négy rákszerű, vagy inkább tücsökszerű lény, ők is humanoidok. Jó pár fejjel magasabbak nálam, de legalább ők is ugyanúgy össze vannak zavarodva, mint én: legalábbis az ide-oda forgolódó fejük, és a kissé rémült arckifejezésük ezt sugallja.
Végül megpillantom a társaimat...két ember, hozzám hasonlóan terepszínű ruhában, és hozzám hasonlóan fogalmuk sincs, hova kerültünk. Nincs is bennük semmi furcsa, legalábbis a helyhez viszonyítva semmiképp. Ekkor viszont megpillantom a harmadik, katonai ruhába öltözött férfit. Mintha a Terminátor lépett volna elő, kissé megcsonkítva, valahol a film háromnegyedéből. Összefont karokkal nézelődik, ő mintha tudná hol vagyunk, vagy legalábbis nem nagyon érdekli, hogy egy ilyen helyre került. Zavarom egyre csak nő, de végül is mi veszteni valóm van: ha ez csak álom, akkor semmi baj sincs, ha nem, akkor épp itt az ideje cselekedni:
- Izé...valaki tudja hol vagyunk? - kérdem a többiektől.

/Andrew Ramirez, Kártyás ember, Éjvadász, Hood/

Felettetek megjelenő hatalmas holografikus képernyőn egy ocsmány lényt láttok. Olyan mint egy gigantikus meztelencsiga, akinek hatalmas szája van és két nagy szeme. Csámcsogó, vagy inkább gurgulázó hangjáról, ami a szájából jön ki, felismeritek, hogy ez a bemondó. Elég érdekesnek lehet találni, hogy több száz vagy talán ezer idegen faj van itt, mégis értitek minden egyes szavukat.
- Eme harcias csapatok, mint ahogy azt már jól megszokhattátok az előző játékokból, saját bolygójuk túléléséért fognak megküzdeni egymás ellen! - ismét őrjöngő tapsvihar tombol végig a stadionon.
- Amelyik csapat elbukik, azaz minden tagja meghal a játék folyamán, megsemmisül saját bolygójuk! - rikoltja diadalmasan, mintha ez olyan nagy szórakozás lenne. A képernyőn négy különböző bolygót látni, köztük a Földet is, ahogy aprócska kis részekre robban szét. A yautják és a poarok elég nyugtalanul nézik végig a képernyőn bemutatott következményeket, de a sötét bőrű emberekhez hasonlító humanoidoknak ez meg se kottyan, mintha nem érdekelné őket hazájuk sorsa.
- Minden faj saját világának a legkülönbözőbb felszerelését fogja megkapni! Ami a legcsodálatosabb, senki sem tudja, hogy milyen tárgyakat kapnak, amiket használhatnak majd! Hát nem izgalmas?! - teszi fel rikoltva a kérdést fanatikus hangon, ismét őrjöngő tapsvihar. A közönség alig várja hogy elkezdődjön az öldöklés.
- Ámde a játékosok dolga nem is olyan egyszerű! Egy szigeten fognak megküzdeni egymással, életre halálra. A sziget tele van életveszélyes csapdákkal és élőlényekkel. A sziget egyes részei naponként tiltott zónává fognak válni, ami annyit tesz, hogy aki a tiltott zónán tartózkodik, annak a fejébe ültetett mikrocsip egyszerűen felrobban! - magyarázza nevetve a furcsa lény.
- Az egész játék egy hétig fog tartani. Ha minden nap nem hal meg legalább egy játékos, automatikusan meghal mindenki. A hét végére csak egy faj élheti túl! Ha több mint egy marad és lejár az idő, szintén meghal minden túlélő. És most játékra fel! - kiáltja ünnepélyesen.
Érzitek ahogy kellemetlenül vibráló energia vesz titeket körbe. Egy szempillantásba kerül az egész, és ti már egy magas, meredek sziklás hegység tövében találjátok magatokat...

Az egyik társam felvet egy kérdést, nos én ezt válaszra se méltatom, ha tudnám is hol vagyunk akkor is csak azt felelném, hogy egy arénában, de ezért még nem nyitom ki a számat. Utána pedig egy hatalmas kivetítőn megjelenik egy alak és elmondja a legfontosabb információkat, csak állok és higgadtan hallgatom, megjegyzem amit mond, később még hasznát vehetem. Amikor meghallom a fejbe épített robbanószerkezet létezését, akkor össze-szorul az állkapcsom és bár ezen kívül más jelet nem adok igen is ideges leszek.
~ Hogyan, hogyan fúrhatták át a sárkányacélt? Lehetetlen. Hát igen, ezért nem kell soha a tér és idő komplex szövedékében több lyukat ejteni egyszerre, mert ha csak egy hiba is történik... De legalább annyira rászánhattam volna magam, hogy nem vetem le a teljes páncélzatom az ugrás előtt. Az megvédett volna, ha mondjuk az aréna helyett egy anti-anyag mezőbe érkeztem volna. Fatális hiba volt.
Ezután már erős megvetéssel tekintek az idegenekre, köztük az undorító főnökre is, mintha csak az ő hibája lenne az én mulasztásom, amiért szenvednie kell.
~ Csak találjam meg a flottát és Osbornt. Garantáltan kiirtom az összes felsorakozott szánalmas fajt. Ezt garantálom.
Átmozgatom a testemben az implantátumokat, hogy ellenőrizzem megfelelően működnek-e.
~ Tehát a feladat egyszerű, mindenkit meg kell ölni, hogy mi életben maradhassunk, hiszen csak egy faj maradhat vagy mindenki meghal. Na nem a bolygó sorsa miatt, a városállamok nem érintenek, a flotta, az anyahajó és a Fekete-szikla már évek óta a mély-űrben mozog, azoknak nem esik baja, lévén ezek a lények valószínűleg azt se tudják, hogy hol van a fizikai világ pereme, nem hogy azon túl. Tizenkettő, tizenkettő ellenséget kell likvidálni, na persze ebből nagyrészt egymást fogják likvidálni. Minimum minden nap egyet, de a napi egyet meg lehet oldani a saját csapaton belül is, ez nem jelent gondot. Ahogy a csapdák és a tiltott zónák sem, kikerülhetőek. Az igazi gond az hogy hogyan ellenőrizhetjük, hogy minden nap meghal-e valaki, vagy hogy végül senki sem marad életben... igaz is, a létszámból.
Először még megalázásnak és szánalmasnak tartom, hogy más fajok kényszerítenek és ugráltatnak Engem, mikor valaha Én voltam a legrettegettebb majdnem mindegyik szemében. Persze ez a nézetem megváltozik és inkább csak egy próbaként fogom fel az egészet, elvégre lássuk be már évek óta közöm sem volt a harchoz, itt az idő bizonyítani. Amint a teleportálásnak vége én alaposan körbe nézek, megszokott módszerrel elemzem a környezetem bármilyen ellenségre illetve csapdára utaló jelet, eltérést keresek. Meg is jegyzem a hely minden részletét ha még szükség lehetne rá, közben arra is ügyelek, hogy bármikor támadás érhet szinte bárhonnan, és ha ezt érzékelem igyekszem időben helyet változtatni és egy szikla mögött fedezéket keresni. De ebből csak annyi látszik, hogy nézelődök. Szememmel keresek magamnak egy sziklacsúcsot amire felkapaszkodhatnék és onnan körbenézhetnék a terepen, hátha találok valamit.
- Elemezzék a környezetet, csapdák és ellenfelek után kutatva, figyeljenek a mozgásokra, bárhonnan támadás érhet. Aki a sort zárja mindig figyeljen hátra és fedezze az előtte lévőket. Ha együtt maradunk nagyjából dupla akkora a túlélési esélyük. Feladat a tizenkét idegen célpont likvidálás kevesebb mint hatszáznégyezer-nyolcszáz másodperc alatt, nyolcvanhatezer-négyszáz másodpercenként kötelező likvidálni egy személyt, de ezt a saját csapatunkból is megoldhatjuk szükség esetén. Akinek van valamilyen képessége az jelezze a könnyebb műveletvégrehajtás érdekében.
Hangom enyhén gépiesen torzított, nem véletlen, nincsenek is már hangszálaim egy speciális membrán vette át azok helyét. De a hideg és parancsoló, enyhén lenéző hangnem sejteti, hogy nem egy gép szavai ezek. Nem sokat törődök a többiekkel, megszoktam már a pozíciómat. Ha tehetem akkor óvatosan a már előre kinézett szikla felé veszem az irányt.

Hirtelen egy hatalmas, ocsmány lény jelenik meg egy képernyőn, és legnagyobb meglepetésemre minden szavát értem. Gyanítom, mindenki más is érti, miről beszél, és az, amiről beszél, még valamit felébreszt bennem. Hogy ez félelem-e, vagy értetlenség? Passz.
A töménytelen információ, amivel megajándékoz minket, nem csak hogy veszélyes, mint egy kiéheztetett hiéna, de még idegesítő is. Mi ez, bekerültem valami intergalaktikus Való Világba, vagy mi? Oké, az elhalálozási ráta kissé nagyobb a testvérműsornál, de hát ez már csak így megy, nagyobb közönség, nagyobb kockázat.
Egyáltalán mit beszélek én? Ez tuti egy álom. Más nem is lehet. Mindig is sejtettem, hogy bajok vannak az agyammal, erre meg most szó szerint meg akar ölni. Hát rohadjon meg, csak azért is túlélem ezt.
A szabályokat elmondják, amit igyekszek megjegyezni, de ami nagyon megfogta a képzelőerőmet, az a chip a fejemben, ami bármelyik pillanatban ripityára zúzhatja a...hát, mindenemet, meg a titokzatos fegyverek, amiket nem is fogunk felismerni. Vagy mi? Ejh, zavaros ez. Már épp kitapogatnám a chip helyét a fejemen, hogy nem csak átvernek-e, amikor hirtelen megfordul a világ, és elteleportálnak feltehetőleg a szigetre.
Egy hegy tövében vagyok, emberi társaim mellettem. A fura figura, akit magamban elnevezek Terminátornak, elkezd utasítgatni, meg felméri a terepet, és úgy viselkedik, mint egy hadúr a szolgáival. Körülnézek, majd megvonom a vállam, és leülök a hegy tövébe. A kezdeti ismerkedés, vagy az általános bazmegolás szerintem úgy is sokáig fog tartani. Addig is kényelembe teszem magam.
Azért csapdákat, vagy ellenséget keresve én is körülnézek, de kétlem, hogy látnék bármi érdemlegeset. Miért is látnék. Nagy eséllyel a sziget négy sarkában tettek ki minket, tehát egyelőre egymástól legalább nem kell tartanunk. De elvileg a sziget élőlényei is ellenünk fordulhatnak. Legalábbis szinte biztosra veszem. Én inkább azokat az állítólagos fegyvereket keresném meg, amiket odaadtak nekünk, hogy megvédjük magunkat. Habár ha igazat mondott a csiga - miért ne mondott volna? - akkor nem tudjuk, milyen tárgyakat kapunk. csodálatos.
Miért nincs most nálam egy pakli francia kártya?!

Hozzászólások száma : 14 Join date : 2012. Sep. 26.

Sokáig biztos voltam benne, hogy csak egy kósza álomba csöppentem bele és egyáltalán nem érdekelt, hogy mi történik körülöttem. Azonban, ahogyan haladtak előre az események, fokozatosan érnek olyan ingerek, amelyeket a képzeletem egyszerűen nem reprodukálhatott. A kijózanító, és meglehetősen kellemetlen, valóság érzet pedig csak fokozódik, mikor egy sziklás területre teleportáltak bennünket.
~ Lehet, hogy álmodom, lehet hogy nem, de az teljesen biztos, hogy valami nagyon nem stimmel. Nem, teljesen értem hogy miért rabolnak el, meg mi ez-az egész, de legjobb lesz ha megpróbálok kimászni belőle. Legyen álom, valóság, vagy valamilyen különleges lény torz agyszüleménye ez-az egész, de mindenképp túl akarom élni. A többiekre alig ha számíthatok, csak az robot szerű fickó tűnik hasznosnak, de túl nagy a szája és sokat ugat. Az ilyeneket lövik le először a fronton és azok a hülye semmit mondó számok.... semmi jelentőségük jelen helyzetben. ~
Gondolkodom el, majd egy pillanatra kikapcsolom az agyamat és csak a környezetemre figyelek. Megfigyelek, mindent hangokat, terep és tájékozódási pontokat, olyan aprólékosan amennyire csak lehet. Minden, fűszál, minden apróság számít, hiszen ezek lehetséges élelem, eszköz vagy veszély források lehetnek. Közben saját ruhámat is át tapogatom, és örömmel tapasztalom, hogy az övemmel már is egy kész fegyver, az alsó nadrágom gumija személyében, pedig egy kiváló alap anyag áll rendelkezésemre.
~ Nem, is olyan rossz! Ha, minden igaz, akkor a képességem is meg vannak, szóval nem indulok komoly hátrányból. A többi lénynek biztos van valami különleges képessége, és a kiborg fickó is egészen veszélyesnek látszik. Különbség nincs közöttük, ha szükség úgy hozza, bármelyikük végez velem, vagy én teszem meg ugyan ezt, az már csak egy ilyen játék. Akkor összegezzük, a tenni valókat. Először is, folyamatosan mozgásba kell maradnom, és nem maradhatok sehol sem hosszabb ideig. Másod sorban fegyvert kell szereznem, hiszen nem tudom milyen eszközöket és mikor kapunk, így ezekre nem számíthatok előre. Persze, a használhatóság is kérdéses, hiszen az lehet korlátozott, időben és lehetőségekben egyaránt. A legrosszabb ha kifogy a muníció, vagy adott eszközt nem tudod optimálisan felhasználni. ~
Gondolkodom el ismét, mit sem törődve a többiekkel. Sőt, inkább kicsit ellenkező irány fele indulok el, mint amerre a kiborg fickó elindult. Néhány élesnek látszó, vagy kisebb, szabályos követ magamhoz veszek, hiszen ezekből fegyver és lövedék készíthető. Ha van, keresek hosszabb ágakat, kidőlt kisebb fatörzset, amelyek dobóbotnak, vagy lándzsa nyélnek használható. Még, ha nagyobb fa itt még nincs is, valami szívesebb bokornak csak kell lennie.

/Előre elnézést a reag minőségéért.../

/Andrew Ramirez, Éjvadász, Kártyás ember, Hood, Karmester/

Alig pár percnek se mondható idő telt el azóta, hogy erre a sziklás helyre teleportáltak benneteket, máris a terepet kezditek szemlélni. Mindannyian néhány méterre eltávolodtok egymástól, nézelődtök, próbáljátok felmérni a terep minden egyes apró centiméterét. Ahogy szétnéztek, konstatáljátok, hogy egy sziklás hegység lábánál vagytok.
Alattatok egy tágas völgy található, ami észak-nyugat felé terpeszkedik. Keletnek folytatódik a hegység, ahol vagytok, majd észak felé fordulva egyenesen veletek szembe tornyosul. Egy széles folyó hömpölyög le a völgybe, ami olyan mint egy szavanna, alig láttok valahol fát, és csak a sárguló fű terjeszkedik mindenütt. Hátatok mögött a hegység, aminek szinte sima sziklafalai vannak. Első ránézésre megmászhatatlannak mutatja magát. Valahol fenn a csúcsainál fekete szárnyas lényeket láttok, de ilyen távolságból és főleg hogy aprócskák, nem lehet igazán megmondani, hogy milyen lények. Olyanok mint Földön a keselyűk vagy a sasmadarak. Lent a völgyben lényeket láttok. Nagy testük van és hosszú nyakuk, olyanok mint valamilyen dinoszauroszok vagy mint egy elefánt és zsiráf groteszk keveréke. Elég lassan mozognak és mintha egy csordát alkotnának. Mozgásukból ítélve legelnek. Sajnos a távolságból nem tudjátok megmondani pontosan milyen nagyok lehetnek, főleg hogy elég piciknek látjátok őket. Lehetnek egy vagy két kilométerre is tőletek, de az is lehet, hogy valójában kis termetűek és a távolság is kisebb.
Ahol ti tartózkodtok, a hegység nem túl meredek sziklás lábánál, kabócákat hallani. Itt-ott lengedezik egy kiszáradt bokor, vagy egy korhadt farönk találta meg helyét. A fű csak gyenge csomókban nő igen sovány létszámban. Fenn az égen egy felhőt sem látni, viszont ami feltűnik a legjobban az az, hogy az ég felettetek csak egy ideig kék, utána egyre jobban sötétül, mígnem teljesen fekete nem lesz. Megannyi más bolygó jól kivehető körvonalait látjátok, olyan benyomást kelt, mintha rátok akarnának nehezedni és agyon lapítani. Némelyik annyira közel van, hogy szabad szemmel látni rajtuk kisebb-nagyobb krátereket, némelyiknek több gyűrűje is van.

Ramirez talál egy alkalmas magaslatot, egy hatalmas, lapos szikla alakjában. Olyan mint egy nagy, tágas terasz, amin kényelmesen tud mozogni és főleg jól széttud rajta nézni. Ahogy így nézelődik, meglátja hogy egy madárszerű lény közeledik feléjük. Először nem tűnik veszélyesnek, de minél közelebb van, annál jobban látható. És bizony nem túl biztató a látvány. Ennek a madárnak képzelt valaminek, sokkal nagyobb teste van mint egy sasnak vagy keselyűnek. Hártyás szárnyai vannak, melyek karmokban végződnek. Testét pikkelyek borítják és a külseje sokkal inkább hasonlít egy sárkányra. Úgy néz ki, talán nem vette még észre a magasból Ramirezt és a csapatot, mégis fejük fölött köröz. Olyan hangot ad ki pofájából, mintha ezer gyerek és nő vinnyogna egyszerre. Tesz pár kört még, majd egyenesen dél felé repül a hegység sima falaihoz.

Hood ahogy nézelődik, legalább egy tucatnyi kisebb, éles kavicsot talál a földön, melyek alkalmasak arra, hogy életveszélyes fegyverként használhassa őket. A kiszáradt bokrok és korhadtak farönkök viszont egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy bármilyen fegyvert lehessen belőlük készíteni, elvégre mikor letép egy ágat, az szinte széthull a kezében, apró darabokra morzsolódik. Épp egy aprócska kavicsot talált, melynek oldalai mintha borotvaélesek lennének, mikor fülébe igencsak kellemetlen hang hatolt. Ha felnéz a hang irányába, egy sárkányhoz hasonlítható lényt lát körözni a fejük felett, mely pár kör után dél felé repül a hegység sima falaihoz.

Kártyás ember kényelmesen elhelyezte fenekét egy nagyobb kődarabon, már ha kényelmesnek lehetne mondani egy igencsak kemény felületet. Ahogy nézelődik, észreveszi hogy négyen indultak versenyezni, és négyen is vannak, de valami nem stimmel. Az egyik tag mintha teleportálás alatt igencsak megváltozott volna. Eddigi magas termete és izmosabb teste most inkább valamivel alacsonyabb, és a karjain sem látni az izmokat. Fekete haja most már barna és enyhén göndör. Felismerni véli, hogy bizony ez nem az az ember, aki ott volt velük a stadionon, hanem egy teljesen más személyről van szó. Ahogy ott áll pár méterre a csapattól, lábainál négy hátizsák van.

Karmester egyik este arra ébredt, hogy egy sziklás hegyoldalon áll terepszínű ruhában és katonai bakancsban. Egy igencsak furcsa világban, igencsak furcsa emberek közt. Az egyik kavicsokat gyűjt magának, a másik olyan mint Terminátor és egy sziklaszirten állva nézelődik, a harmadik pedig kényelmesen ücsörög egy kövön. A lábainál négy elég nagy hátizsák van, fogalma sincs arról hogy került erre a helyre, ha pár pillanattal ezelőtt még otthon szürcsölgette a teáját nevelt lányával együtt, akivel Csodaországosat játszott.

Ha bárki is megnézi mi van a hátizsákokban, ezt találja:
Mindegyik hátizsákban van egy nagyobb kenyér, súlyából ítélve legalább egy kilós, két literes flakon vízzel, egy elsősegély csomag, térkép, ami zónákra van felosztva:

A térkép szerint a K8-as zónában tartózkodtok.

Minden hátizsákban ezeken kívül más-más tárgyakat találtok:

1. hátizsák: erős fából készült íj, katonai kés

2. hátizsák: egy bontatlan, vadonatúj francia kártya pakli, messzelátó ami egyben éjjellátónak is szolgál

3. 2L kannában benzin, GPS, ami 3D-ben mutatja a szigetet a zónákkal együtt, rajta 16 piros pont világít, 4 csapatba elosztva 4 pont ként. Az összes csapat mozog, kivéve a tiétek, ami a K8-as zónában van. A maradék csapat ezeken a helyeken tartózkodik: I12, F5, M6. Az összes pont piros, így nem lehet meghatározni hogy melyik csapat melyik faj, de a négy pont ami az I12-es zónában tartózkodik igencsak gyorsan halad felétek

4. egy igencsak szép tokban egy rövidnek látszó katana, 20 méter hosszú kötél

A Karmester a szigeten találja magát. Habár zúg a feje a képszakadástól, és fogalma sincs hogy került ide, ahhoz képest elég stabil az állapota. Viszont még mindig utolsó emlék foszlányaiban kutat, ahol Ai-val játszott Alice csodaországban-t. Ez is a játék része lenne? Nem hinné. Azonban jobban megnézi magát. Terepmintás nadrág és felső, katonai csizmával. A ruhával nincs sok gond, bár a sajátját jobban szereti. A probléma az, vajon ki a fene öltöztette át. Nadrágja szárát megfogja és széjjelebb húzza megnézve alsógatyája még ugyan rajta van e, de örömmel nyugtázta igen, az még rajta van. Most Környezetét szemléli. Négy férfi külön külön a maga elfoglaltságában tevékenykedik. Mind ismeretlen, kivéve egyetlen személyt. Kártyást. Vele már dolgozott is. De kétli hogy bárki tudná hol vannak. Kérdés talán miért. Előre indulna, mikor is belebotlik valamibe. Négy táska. Nem túl nagyok, szinte közép méretű katonai terepen használt táskák. Bár az egyik jól meg van tömve. De mivel ezeket cipelni kell, inkább meggondolja magát és egy másik táska tartalmát veszi magához. Felveszi a táskát(4). Van benne víz, kenyér, valami színes papír fecni, kötél és kard. Kard? Hol a bomba? Hol a dinamit? Vagy valami ami nagyot szól? Kard? Na mind egy. Kötél. Hmmm Kötél...kard...kard...kötél. Ez párosításnak majd jó lesz. Felkapom a táskát a hátamra. Súlyából ítélve nem nehéz, igen könnyű. Felnéz az égre. Harmónikus látvány. Most már biztos hogy másik bolygón vannak. Kardból ítélve gyilkolás szempontjából. De ki lehet a célpont. Mert hát ugye lekéste a megbeszélést és csak a közepébe csöppent bele. Talán a többiek egyszer felvilágosítják. Addig is inkább körül néz hol is vannak úgy körülbelül.

Meg is feledkeztem arról, hogy ezek az emberek itt nyilván nem tudják ki vagyok és pont ezért úgy gondolják nem is tartoznak nekem engedelmességgel, így ignorálják amit mondok, kellemetlen, inkább kínos, szerencsére még nem is adtam ki utasítást csak tisztáztam a helyzetet. Mindenesetre nem célom a csapaton belüli viszály nagyon szét tudja vetni az osztagot és így jelentősen csökkenti a hatásfokukat, emiatt csak tervnek megfelelően haladok fel a hegyen. Találok egy sima sziklafelületet innen körbe tudok nézni, megvizsgálom a környezetet a hegyet, a patakot, az erdőt és a füves pusztát, az állatokat. Végül tekintetem a meredek sziklafalra emelem és meglátom azt ott köröző szárnyas lényeket. Mikor az egyik közelebb jön hozzám nem mozdulok, csak a tekintetemmel követem mozgását.
~ A bolygók közelsége és a légkör szerkezete ismerős, a Kentauri rendszerre emlékezetet, bár az a rendszer egyértelműen kihalt, elhelyezkedése mégis hasonló lehet, sőt ugyanott kellene lennem. Bár a téridő változtatásnál ezek már nem biztos pontok. Felesleges sor. A hegyre felmászni vagy azon átkelni túl sok energiába kerülne, az erdő sokkal ideálisabb cél most, el is lehet rejtőzni benne. Nyilván a repülő ragadozókhoz hasonlóan a szemével képes négyszeres közelítésre és a nagy felbontású képalkotásra, de típushiba itt, hogy csak a mozgást érzékelik megfelelően.
Amint elhalad a sárkány szerű lény a fejem fölött és visszaszáll a hegyre elindulok vissza a többihez. Mikor megérkezek látom, hogy van ott valaki aki eddig nem volt ott, nem tűnik különösebben hasznavehetőnek, a nála lévő táskák sokkal hasznosabbnak tűnnek. Mindegyikben általunk ismert tárgyak vannak, sőt használható fegyverek. Érdekes, mivel a nyálkás idegen azt mondta általunk ismeretlen véletlenszerű eszközök lesznek, egyik feltétel sem teljesült. A most érkezett személy kinyit egy hátizsákot, észlelek benne egy rövid katanát, hasonlít az UP2-esre, arra következtetek mindegyik pakk személyre szabott. Nem fecsérlem az időm odamegyek az alakhoz és megfogom a zsákot, ha a hátán van akkor azzal együtt meg is ragadom, kinyitom és kiveszem belőle a dolgokat.
- Felesleges az ellenállás.
Ha mégis ellenáll akkor erőteljesebb mozdulatokat használok, remélem azért megjelenésem alapján nem igen akar meggondolatlan lépéseket tenni. Hogyha nálam van a kard és a kötél első dolgom előrántani a pengét majd ellenőrizni, valóban sárkányacél-e. A fémcsontos ujjaimmal végigsimítok a pengén és ha kékes szikrákat szór akkor bizony ez a saját fegyverem. Ezután a kötélből készítek magamnak egy tartót amivel az oldalamhoz tudom rögzíteni a fegyverem. Megvárom amíg a többiek is végrehajtják a megfelelő műveleteket és ellenőrzik a csomagok tartalmát. Azután kellene az irányt az erdő felé venni.

Ahogy nézelődök felfelé, látom, ahogy a felhőtlen ég a kezdeti kékből szép lassan átvált szürkére. Fent az égen fekete, szárnyas lények köröznek, amik, habár méretüket nem tudom pontosan megállapítani, nem hiszem, hogy barátságosak. Dinoszauruszokat is látok, vagy miket, ahogy elnézem őket, először valami groteszk, beteg Goja festmény jut róluk eszembe, de ők is túl messze vannak, fene se tudná megmondani, mekkorákról van szó.
Viszont ahogy még egyszer megnézem magamnak a társaimat, látom, hogy az egyikük durván megváltozott. Az egész teste átváltozott, a haja, arca, testalkata, tartása...mi a franc? Ez nem a Karmester?
Elmémbe visszatérnek azoknak a vészterhes időknek az emlékei, amikor még a maffia volt a legnagyobb fenyegetés az életemben. Most meg itt vagyok valami intergalaktikus vetélkedőn, ami csak úgy mellesleg élet-halál kérdés számomra. Hogy repül az idő!
Már azon gondolkozok, hogy itt hagyom a kényelmet, és beszélek az egyetlen ismerőssel, de aztán a tekintetem megakad a Karmester lábánál heverő táskákon. Na, megkaptuk a fegyvereket? Jól van, alakul ez. Felállok, és odamegyek a táskákhoz. Egyenként beléjük nézek, átnézem a tartalmukat, de nem kell sokáig keresnem, viszonylag gyorsan megtalálom a hozzám leginkább közelebb állót. Egy még épp fóliában levő francia kártya pakli kerül a kezembe, amit egy darabig szórakozottan dobálgatok, majd visszasüllyesztem a táskámba. Hoppá...lehet, hogy ezek olvassák a gondolataimat? Becsületes őrülthöz méltó paranoiám a felszínre tör, ide-oda nézelődök, majd a táskát a hátamra veszem, de még előtte kiveszem belőle a távcsőnek kinéző, elég modern cuccot, valamint a paklit.
A fóliát letépem róla, valahogy úgy, hogy még utána vissza tudjam helyezni belé a kártyákat, vagy ha ez nem megy, valami gumival összefogom őket. Ez legyen a legnagyobb bajom. A kártyákat megvizsgálom, az ujjbegyemet végigsimítom a szélükön, megvizsgálom a felszínüket, megszagolom őket, stb. Ki tudja, ezek az ufók mire képesek egy pakli francia kártyával.
Ezután előveszem a távcsövet, majd megszemlélem először a fekete szárnyasokat, majd a legelő, feltehetőleg csordában élő állatokat. Magamban reménykedek, hogy nem veszélyesek. Ha ezzel is megvagyok, és nincs semmi más érdekes, visszateszem a távcsövet a hátizsákba, majd a paklit zsebembe mélyesztve odamegyek a Karmesterhez, akihez a Terminátor is odament. Ha lerendezték a dolgot, először az ismerőshöz fordulok:
- Azért örülök, hogy végre van itt valaki, akit ismerek. A kurva nagy csiga monológját hallottad? - kérdem, majd felé nyújtom a kezem. Ezután Mr. Schwarzeneggerhez fordulok:
- És pontosan mi a terv? Merre induljunk el?

Hozzászólások száma : 14 Join date : 2012. Sep. 26.

Fokozatosan mérem fel a terepet és elégedetten nyugtázom, hogy nem kell végig a nyílt sziklás területen maradnom. Ráadásul, nézelődés közben sikerül néhány éles követ és lövedéknek használható kavicsot összegyűjtenem, amelyeknek nagy hasznát fogom venni a későbbiekben. Sajnos, egyéb hasznos eszközhöz nem jutok, de ez ekkor már kevésbé érdekel. Sokkal jobban foglalkoztat, hogy a következő nehéz döntések meghozatala előtt, valamennyire rendet tegyek a fejemben, és kicsit összeszedjem magamat lelkileg.
~Valóság vagy álom? Fogalmam sincsen még mindig, de van olyan kellemetlen érzésem, hogy sajnos az előbbi lesz az igaz. Ha pedig, ez a valóság akkor irtó nagy slamasztikába vagyok. Mindenesetre a szabályokat már tisztáztam magammal, most már csak azt kell kitalálnom, hogy merre is menjek tovább. A társaimmal semmiképp se akarok maradni, de egyedül megfelelő felszerelés nélkül, öngyilkosság volna neki vágni. ~
Gondolkodok el egy pillanatra, miközben hol a társaimat, hol a folyton változó égboltot nézem. Szólni, továbbra se szólalok meg, hiszen nincsen semmilyen mondandóm nekik, csak a viselkedésük érdekel mert abból fog kiderülni, hogy mire is számíthatok tőlük.
~ Az a kiborg még mindig nem szimpatikus, és a többi meg már ránézésre is hasznavehetetlen. Tényleg, a legjobb lesz ha elhúzom innen a csíkot, hiszen remélhetőleg sokkal gyorsabb vagyok mindegyiknél és könnyedén lehagyhatom őket. Az ilyen megalomániás balfaszok miatt is voltam többek között felderítő mesterlövész. Nekem már senki se fog dirigálni, hiszen még is csak amerikai hadsereg tisztje voltam, ezt a kiborgot meg ki tudja honnan szalajtották. Képes egy nyamvadt táskán civódni miközben.... várjunk csak... azok táskák. Honnan is kerültek ide? Én, hülye.... hogy lehettem ennyire figyelmetlen. Most, már tudom mit kell csinálnom! ~
Gondolom magamban, majd hirtelen aktiválom a képességemet. Az idő egy pillanat alatt lelassul körülöttem, minden amit a körülöttem állók egyetlen másodpercnek érzékelnek számomra öt egész másodpercet jelent. A következő pillanatban, ahogyan az izmaim megmozdulnak, az egész testem átlép ebbe a módosított időbe, pedig valójában nem az idő változik, ha nem testem maga. Egy gyors szökkenéssel neki iramodok és megcélozom, az első számú táskát amelybe, mint ha egy íjat is elhelyeztek volna. Az eddig összegyűjtött köveket, a kezemben szorongatom majd amikor a táskához érek gyorsan beledobom, hogy ne vesszenek el. Ezt követően ragadom meg táska szíját és kapom a vállamra, de egyenlőre nem bajlódok rögzítésével csak erősen megmarkolom a vállszíjat. A mozgásomat úgy időzítem, hogy kiborg fickótól végig elérési távolságon kívül legyek, hiszen nem tudom kiborg rendszereivel mire lehet képes. Szerencsére felgyorsítás nélkül is gyorsabb vagyok mint az átlag ember, így az itt jelenlévőknél több mint ötször vagyok gyorsabb. Egy fém embert, úgy hiszem sikerülhet lehagynom. Ha a táska a vállamon van, akkor egyenesen észak-nyugati irányba az erdő felé futok, és csak akkor lassítok vagy állok meg ha a többiek látószögéből vélhetően kikerültem, vagy elnyelt az erdő.

/Ramirez, Kártyás, Karmester/

Miközben ti a felszereléssel és egymással vagytok elfogadva, addig Hood szépen "lassan" eltűnt a látótávolságotokból, szint úgy mint az egyik táska. Egyikőtök se vette észre, hogy elment volna, egyszerűen csak eltűnt. Hogy hogyan és hova, csak találgatni tudtok. A távolságban látni hogy az egyik nap már félig lemenőben van, de a másik három ami sokkal messzebb vannak, ezért nincs szárazság se túl nagy hőség még egy ideig a helyükön maradnak. Olykor a sziklás hegység felől hangos, mintha morgó hangokat hallani, de túl messze van ahhoz, hogy számotokra jelenleg veszélyt jelentsen. Amire viszont felfigyeltek, az a közeletekben lévő apró kavicsok gördülésnek zaja. Először csak kicsit hallani, majd egyre hosszabb ideig és egyre közelebb halad felétek a hang. Elhalkul, majd a hozzátok legközelebbi hatalmas sziklán megjelenik egy számotokra igencsak érdekes lény. Alsó teste olyan mint egy hatalmas skorpió, három farka van. Egy nagy, és két oldalt egy-egy kisebb. Felső teste emberi testbe megy át, egy izmos törzs, majd egy férfi feje. Sötét haja válláig ér, szemei benneteket figyelnek. Karjai nagy és veszélyes ollókba mennek át.

Úgy néz rátok mint aki meglepődik, hogy ti itt vagytok, de hamar észbe kap, s éles, elfojtott sikolyhoz hasonló hangot hallat. Erre a hangra legalább másik négy ilyen lény jelent meg. Attól függetlenül, hogy nem mindegyik egyforma a felső test kinézete, mint ahogy nem minden ember egyforma a Földön se, mégis egy dolog közös bennük, s ezt nagyon jól látni szemükben. Ti vagytok az eledel.
Szép lassan megindulnak felétek, lehetőleg úgy hogy körbezárjanak benneteket. Olykor ollóikkal vagy a legnagyobb farkukkal felétek csapnak, de nincsenek még olyan közel, hogy ezzel valamilyen sérülést okozzanak nektek. Még...

/Hood/

Te már túl távol vagy ahhoz, hogy társaid gondját-baját meglásd. A szilás terep alig tart száz méternél tovább, egyre gyakoribbak a bokrok és a fűcsomók, amik már nem szárazak, inkább zöldellőek. A sziklák szép lassan visszavonulnak, a terep is síkságosba megy át, enyhén dimbes-dombos. A folyó messzire hömpölyög, az erdő viszont elég messze van ahhoz, hogy alaposan lefáradj mire elérd. A szavannás legelő vagy rét, nem is nagyon tudod minek nevezd igen tágas és sok nagytestű lénynek ad amolyan otthon féleséget. Ezek a lények 10-12 méter magasak. Hosszú lábuk olyan mintha egy elefánté lenne, de testük alsó testén megannyi furcsa kis csáp mozog. Fejük tetejéről megannyi vastagabb és hosszabb csápok nyúlnak ki, ezzel szedik le maguknak a fák tetejéről a leveleket vagy éppen a fűt a földről, hogy táplálkozzanak.

A fű majdnem olyan magas mint te magad, mellkasodig ér. A fák amik elszórtan találhatóak szinte csupaszok, ahogy a nagy testű lények lelegelték.

Természetesen ellenállás nélkül átveszem az engem illető felszerelést de arra már nincs időm (ha jól értettem), hogy megnézzem annak anyaga valóban olyan kíméletlen fegyverré teszi-e amire elsőre gondoltam, vagy csak egy sima acél fegyverről van-e szó. Észlelem, hogy az egyik alak már nincs a közelünkben, elkezdeném keresni a veszélyforrást. Majd meglátom, hogy nincs meg az egyik táska, igen, már az elején is elég lázadó volt, nyilván felszerelkezett és eltűnt, érdekes, hogy csak egy táskát vitt el. Ezzel az ő és a többiek esélyes is csökkent.
Mire ezt végiggondolom megjelenik egy érdekes lény az egyik sziklán, nem lep meg az előtte lévő földmozgások már jelezték így én már gondolatsorok által felkészültem, hogy valami érkezik. Nem mozdulok csak a mozgásából próbálok rájönni milyen a felépítése és kicsit elemezgetem.
~ Érdekes, a légzőrendszere lenne fontos, nyilván hasonló a skorpióékhoz, téves az ekkora testet nem képes kiszolgálni. Akkor vagy emberihez hasonló vagy trachea tüdő. Lényegtelen, egyszerű ellenfél.
A mozgásukat felmérve én is gyorsulok a határaim maximumára ezután jobbra kilépek majd hirtelen ellentétes irányba bal fele indulok megzavaráskép, célpont az egyik lény. Rögtön amint elég közel vagyok felugrok és előrántom a kardot, igyekszem kikerülni az ollóit és fullánkot is. Amint elég közel vagyok már hozzá a levegőben pördülök egyet és fémes lábammal igyekszem állon vagy mellkason rúgni, hogy meglepődjön, utána forgásból vágok felé a karddal, célom hogy levágjam a fejét. Ha ugrás közben megfog az ollóival az nem zavar, elég erős a testem, ha elkapott a katanát a mellkasába hajítom reflexből, ha tudom. Hogyha a fullánkja túl gyors, akkor ugrás közben azt próbálom levágni vagy legalábbis hárítani a karddal, hogy ne engem érjen. Mindeközben figyelek, nehogy rosszkor engedjem el a kardot. Ha valami hiba csúszik a tervbe akkor arrébb ugrok, gurulok és hárítok a karddal.

Ahogy a vasember kikapja a kezemből a táskámat, egyenlőre semmit nem tudok vele kezdeni. Egyenlőre nem vagyok számára ellenfél és ezt ő is tudja. hirtelen léptek zaja üti meg mind hármunk fülét. Egy irányba nézünk pont a zaj forrásához. Mint valami elba**ott bundáskenyér tárult a szemünk elé. Még ha egy kentaur lenne, de az apjának pont egy skorpióval kellett közösülnie. Szép. De, mit csinál ez? Nemértek skorpiókirályul. Ekkor kiderül hogy mit is tett. Társakat hívott és éhesnek látszanak. Nagyszerű. A vasember is letesz és teszi a dolgát amihez ért, pusztít. De én? Még csak fegyverem sincs. Egyenlőre tehetetlen vagyok. Nem thetek mást. Gyorsabnak kell lennem, és a maradék táskához hátrálnom. Ha valamelyik engem vesz célba, a lehető leggyorsabban odarohanni és kivenni az egyik dolgot védelemként(benzines kanna). Ha bármien módon támadna kivédem és rohanok tovább a táskával együtt, gyors taktikát kieszelni.

Egy darabig jól elvagyok a pakli kártyával, majd miután megállapítom, hogy nincs velük semmi különös, hirtelen rá kell jönnöm, hogy egyik társunk elég gyorsan eltűnt, és most ki tudja,ahol kóborolhat. Marha jó, egy kis túlélési esély épp most röppent ki az ablakon.
Persze rögtön feltűnik az első veszélyforrás, egy óriás skorpió szerűség képében, majd, hogy még kényelmesebben érezzük magunkat, jön még vagy négy haverja, kinézet alapján ugyanolyan jó kedélyű gyilkológépek, mint az első volt. Összeszorul a torkom, ugyanis ha az esélyeket latolgatjuk, már most kezdhetem ásni a síromat, de úgy néz ki, Terminátor vezérünk nem így gondolkodik, és máris támadásba lendül. Gyáva, de legalább életszagú tervemet, miszerint talán el kéne futnunk, még csak fel se tudom vetni, a harc máris elkezdődik, tehát megvonom a vállamat, és körülnézek. A skorpiók még messze vannak, legalábbis még nem érnek el az ollóikkal, tehát egyelőre nincs baj.
Keresek valami alkalmas fegyvert a földön, bot, eldobható szikladarab, bármi jó. Harcolni sok kedvem nincs, amúgy s elenne sok hasznom, de ha muszáj lesz beavatkozni, akkor majd igyekszem a lábaikat megcsonkítani, így remélhetőleg mozgásképtelenné téve őket. Ha nem találok semmi vágó szerszámot, akkor kavicsokat, szikladarabokat keresek, és azokkal elkezdem dobálni a szemeiket, hátha mázlim lesz, és egyik-másik megvakul. Reménykednie azért még lehet.

/Andrew Ramirez, Kártyás ember, Karmester/

Ramirez azonnal cselekszik és támad, gyors mozgása és taktikázása sikeresnek látszik s kitér a hatalmas ollók elől, melyek felé csapnak. Köztudott, hogy ami nagy, az lassabb és ügyetlenebb is, de úgy néz ki ebben az esetben ez nem teljesen igaz. Mikor nem kap el egyik ollójával sem, felmordul hangosan s a farkából kinövő fullánkjával támad meg téged. Csak találgatni lehet, hogy mire képes még a fullánk azon kívül hogy képes lenne teljesen felnyársalni, mint valami malacot. A fullánk nagy sebességgel közeledik feléd, de te időben gurulsz arrébb s bár katanáddal megpróbálod levágni, érzékeled hogy a kitin váz, ami testét borítja elég erős ahhoz, hogy ne engedje át a kard élét. Mikor a fullánk becsapódik a földbe, apró kavicsok repülnek szanaszét és por száll a szemedbe és az orrodba, érzékszerveidet kellemetlenül bántja.

Kártyás elvan a maga pakli kártyájával, attól függetlenül hogy eddig bontatlan volt a pakli és tökéletesen kidolgozott francia kártyák, érzékelheti, hogy a lap szélei olyan élesek, mint a kirurgusi, hideg acélból készített szike.
/elnézést ezt elfelejtettem leírni.../
A földön rengeteg kisebb-nagyobb kavicsot és sziklát találsz, elvégre olyan terepen vagytok, ami csak ezekből tevődik össze, na meg természetesen az apró szemcsés porból. Próbálod ezekkel dobálni a skorpióembereket, de kitin vázuktól minden egyes kavicsdarab lepattan, nem lenne túl ötletes ezt folytatni, elvégre a harcoló társadat még véletlenül megsebzi az egyik lepattanó kavics. Egyik találatod viszont sikeresnek látszik, fejbe találtad azt a skorpiót aki társaddal harcol. Felmordul hangosan és feléd fordul, teljes figyelmét élvezheted, kis időre megfeledkezni látszik az arrébb guruló Ramirezről. A támadásod alaposan felbőszítette őt és társait is. Az általad megtámadt skorpióember rád szegezi fullánkját, amiből zöld valami lövell ki. Nagy szerencsédnek köszönheted hogy a melletted lévő sziklát találta el, elvégre mikor a folyadék nekicsapódott a sziklának, az sisteregve elkezdte magát egyre jobban a sziklába marni. Sav.

Karmesternek sincs könnyű dolga, őt egyenesen két skorpióember szemelt ki magának s ollóikkal támadnak feléje, de még mindig nincsenek elég közel ahhoz, hogy eltalálják őt, elvégre Karmester a táskákhoz rohant, így pár másodpercnyi időt szerzett magának. A táskából sikeresen kiveszi a benzines kannát, ekkor veszi észre hogy még nem zárták őket körbe és ha elég gyorsak, akkor akár komolyabb harc nélkül is megúszhatják a dolgot, elvégre mögöttük ott kínálkozik a tágas szavannás rét. Az egyik skorpióember elég közel került hozzá és ollójával támad hirtelen, Karmester a benzines kannának köszönheti, hogy csak ledöntötte a lábáról, elvégre a kanna felfogta a támadás java részét. Ennek ellenére érezte, hogy a támadás igencsak erős volt, és ha nincs a benzines kanna, bordatörés lett volna a vége. Pont ezért csak erősebb ütést érzett két bordája között.

/Hood kimarad egy kört amíg nem ír/

Gyors vagyok de az ellenfelem is, ennek oka nyilván a fejlettebb idegrendszer és idegpályák már egy skorpióéhoz képest, reflexszerűen reagál a felé indított támadásra, erre számítottam is, megelőzhettem volna az esetet ha több energiát vittem volna a mozgásba, de az nem térült volna meg, így a kitérés sokkal jobb alternatíva. A fullánk a földbe csapódik és sok port kavar fel, ami zavarja a szenzoraimat, a szemem és az orrom rögtön elkezd váladékot termelni, egyik kezemmel amin van fedőszövet próbálom egy mozdulattal letörölni a port az arcomról és kitörölni a szememből.
Ha ez megvan és látom, hogy az egyik ellenfél éppen a társammal foglalkozik nem hezitálok felugrik és a karddal fentről lefelé enyhén döntött irányban próbálok egy mély szúrást bevinni, harcképtelenné akarom tenni, hogy legyen egy lyuk a skorpiók körében, ahol kijuthatunk. Nyilvánvaló, hogy ezzel a nem speciális anyagú karddal csak ott tudom megsebezni ahol nincs páncélja, ezért erre már figyelek. A helyzet veszélyességétől függően ha túl közel ér hozzám egy támadás akkor kitérek és talán már nem is támadok vissza, hanem távolabb kerülök a lényektől.

Oké, bevallom, ez nem volt a legátgondoltabb terv. Jutalmam meg is kapom, az egyik jóképű gyilkológép megindul felém, láthatólag felbőszítettem a dobálózásommal. Savat lövell rám, ami túlélési esélyeimet máris lecsökkenti, ugyanakkor ezzel a kis akcióval eltereltem a figyelmét Mr. Schwarzeneggerről, remélem, kihasználja ezt. Én most ott lapulok a szikla mögött, látom, hogy a Karmester még szarabb helyzetbe került, mint jómagam. Nagyszerű. Ismét előveszem a pakli kártyát, és kihúzok egy pikk ötöst belőle. Ahogy ismét végigsimítom ujjaimat a lap széle mentén, meglepetten veszem észre, hogy az élesebb, mint a filmekben a jófiúk kardjai(nem félreérteni). Sikeresen el is vágom az ujjamat, a vérem apró cseppekben lehull a földre.
Szám vigyorra húzódik. Tehát mégiscsak van valami, amivel felvehetem a harcot ezek ellen? Így kell ezt. Már csak arra kell rájönni, hogy hogyan férkőzzek a közelükbe... Kikandikálok a szikla mögül. Ha a skorpióember visszatért előző célpontjához, és már nem foglalkozik velem, odarohanok hozzá, inden pillanatban ügyelve arra, hogyha támad, még idejében arrébb ugorhassak, és bevethessem magam fedezék mögé. Ha elérem, a kártyát használva megpróbálom megvágni a páncélján, habár azt kétlem, hogy így megsebezhetném. Ha ez nem megy, felmérem, és keresek egy olyan pontot a testén, amit nem véd páncél. Ha ez megvan, ott próbálom megvágni, persze mindeközben ügyleve arra, hogy nehogy ő megsebezhessen engem. Mindezt persze igyekszek ezredmásodpercek alatt elintézni.
Ha véglegesen felém fordult, és nem tudok elindulni felé a szikla mögül, más tervet kell kieszelnem. Ez esetben egy frontális támadás hülyeség lenne, viszont a Karmesterrel együtt ki tudnánk találni valamit. Ha jól látom, ő egy benzines kannát talált, amivel máris sok jó dolgot lehetne kezdeni. Mindenesetre én még egyelőre a szikla mögött maradok.

Futásnak veszem az iramot mikor is két skorpió támad rám. Hát persze, lehet könnyű a gyengébbet kiszimatolni, de nem érzik a mögötte álló veszélyt. Egyenlőre gyorsabb vagyok a kettőnél és a táskából is sikerült valami nehezebbet és keményebb dolgot kirángatni. Egy benzines kanna volt az. Ám az, idő így sem állt meg és a két szörny sem. Volt időm, hogy védjem az egyik támadását ám így is ledöntött a lábamról. Nem csoda, hisz erősebb. Amikor földet értem a két bordám között éreztem nagyobb fájdalmat és felköhögtem mint akiből az utolsó szuszt préselik ki. Ám ha leállok meghalok. Mivel a hely ahol vagyunk, teli van kővel, belemarkolok, hogy párat fölmarkoljak és arrébb guruljak, ezzel is növelve a távolságot és az időt arra hogy fölkelhessek. Ha ez megtörtént próbálom kicsit hátrább terelni a táskától mind a két lényt, hogy azután egy sprint futással megszerezzem a táskát magamnak. Hisz már láttam az arany menekülő utat. Az lehet az egyetlen lehetőségünk. Ha a táska megvan, jöhet azután a menekülés többi része.

Játékosok: Andrew Ramirez, Kártyás ember, Karmester, Hood

Ramirez:
Belelendülsz támadásodba s lépteid szaporák, tested könnyebben mozog, elvégre a páncél most nincs rajtad. Legalább ezt az előnyt megkaptad, ha sokkal védtelenebb vagy mint kellene lenned eredetileg. Tervedbe egy aprócska hiba se csúszik be, felszökkent a levegőbe, lábaid eltapadnak a földtől s te kardodat egyenesen a skorpióember nyak és vállának találkozási pontját találod el. Mivel gyors és lendületes voltál, a kardod félig csúszott be ellenfeled testébe. Úgy haladt keresztül mintha megolvadt vajat vágtál volna el vele. Úgy látszik, mellkasuktól felfele bőrük egyáltalán nem kemény, ugyan olyan mint egy emberé. Fájdalmában és meglepettségben felhördült hangosan s ahogy eme hangot kiadta, hatalmas vértömeg buggyant ki szájából. Sikeresen átszúrtad a jobb tüdejét, szint úgy valamennyi más belső szervét. Nem hal meg egyből, ez látszik rajta, ez helyett hosszú, szenvedéssel teli vég fogja őt érni. Karjával sebéhez nyúlna, de a természet nem adta meg neki azt a szerencsét, hogy emberi kezekkel rendelkezzen, így ollóival nehezen tudná a sebet ellátni. Úgy néz ki, ezen a bolygón ami ha csak egy kicsit is harcképtelenné válik, szinte azonnal meghal. Vergődve próbál ollóival téged eltalálni, de te elég éber vagy ahhoz, hogy ezeknek a támadásoknak kitérj. Az általad okozott sebnek köszönhetően hamar kifullad, majd végül vergődve összeesik a földön. A csapat és az ellenfelek kissé távolabb kerültek egymástól, így neked tökéletes alkalmad adódik hogy elmenekülhess a puszta felé ami előtted tárul szét.
Az egyik skorpióember aki eddig Karmestert támadta társával, felfigyelt fajtársának vergődő és hörgő halálára. Feléd fordul s már így is vérben forgó szemei jobban arra vágynak, hogy ollóival aprócska ízekre tépjen téged. Ha futásnak akarsz eredni, jobb nem habozni, hisz erre alkalmasabb pillanat már nem biztos hogy lesz, feltéve ha túléled a harcot.

Kártyás ember:
A szikla ami mögé fedezékbe vonultál s meglapultál, szép lassan kezd lemállani a savtól, ami szétfröccsent rajta. Hangos sistergése jelzi, hogy még bár van pár perc mire teljesen eltűnik a bolygó felszínéről, egy erősebb ütés teljesen széttrancsírozná apró kavicsokra. Hangos gurgulázó hörgést hallasz s ha kinézel a szikla mögül, láthatod hogy az a skorpióember, aki eddig téged támadott a savval azért mert fejbe vágtad egy nagyobb kaviccsal, épp a földön vergődik és vér ömlik hörgő pofájából. Ramireznek köszönhetően megúsztad a dolgot. Most már csak rajtad áll, hogy segítesz e a bajbajutott Karmesternek, kit egyszerre ketten fogtak közre, vagy futásnak eredsz valamelyik irányba s azzal társaidat sorsukra hagyod, úgy ahogy azt egyik társatok már megtette.

Karmester:
Hangos bugyogó hörgést hallasz két ellenfeled háta mögül. Túlságosan természetellenes volt arra, hogy valamely csapattársad adhatta volna ki, de az ember soha nem tudja. A két lény túl nagy ahhoz hogy keresztül láss rajtuk s meglásd hogy ki adta ki ezt a hangot. Az időzítés tökéletes volt, elvégre mindkét ellenfeled neked félig hátat fordított, ahogy a hang irányába néztek. Pont ezt használtad ki arra, hogy egy gurulással távolabb kerülj tőlük. A maradék táskákat így pont fel tudod kapni. Szerencsédre válik, hogy az egyik ellenfél leválik társától és teljesen hátat fordít nektek, hogy másvalakit támadjon meg. Előtted a lehetőség, hogy itt maradj és harcolj az egy darab skorpióemberrel aki még mindig nem rád figyel teljesen, vagy kihasználva figyelmetlenségét egérutat keresve menekülőre fogod magad.

/Hood már a második körből marad ki./

Támadásom számításaimhoz híven teljesen sikeresek, megnövekedett gyorsaságom, könnyebb mozgásom lehetővé teszi az effajta manővereket. Ezt meg is jegyzem magamnak, későbbiekben is hasonló fogásokat kell alkalmaznom. Persze ez most igen előnyösnek tűnik az UP2 páncél gépies, lassabb mozgásai után, de valójában ez csak a látszat, a tényleges hatékonyság a milliomod részére csökkent, a páncélban nem kellett volna a skorpiókkal, sem a másik lényekkel de még a fejében lévő chippel sem, mint tényleges veszélyforással számolnom. De ez most nem volt mérvadó csak egy pillanat alatt futott át a fejemen, miközben a levegőben voltam. Leérkezve a földre felmértem a pusztítás mértékét, a látvány felettébb tetszett, igen hatékony voltam. Örömmel harcolnék még, hogy a többi skorpióval is könnyen végezhessek, de nem veszíthetünk több időt, lépnünk kell.
- Kihátrálás. Visszavonulás.
Adom ki enyhén gépies hangomon a parancsokat, majd gyorsan kihátrálok egyre gyorsabb lépteket teszek meg hátrafelé, még felkapok egy táskát ha tudok és elkezdek a füves síkság felé futni. Ez esetben nem szégyen a futás, már megvolt a módszer az ellenfél kiiktatására csak idő kellett volna, csak időt pazaroltam volna, de ezt nem engedhetem meg magamnak, a számításaim szerint nemsokára valamelyik csapatnak a közelbe kell érnie. Futás közben figyelem követnek-e a társaim vagy az ellenség, de amíg nem érnek közel nem teszek nagyobb kitérőket.

A fedezékül szolgáló szikladarab hangos sistergéssel kezd szétmállani mögöttem. Már épp új búvóhelyet keresek, amikor hallom, majd látom is, hogy a Terminátor sikeresen elintézte azt a szörnyet, amelyik engem támadott, és most, kiadva a parancsokat furcsa, kissé gépies hangján, felkap egy táskát, és futásnak ered a füves pusztaság felé. Na, ez a terv már tetszik. Tekintetemet most a Karmester felé fordítom, aki a jelek szerint már kisebb bajban van, hiszen már az egyik skorpió teljesen háttal van neki, a másik meg csak félig figyel rá. Kiugrok a szikla mögül, és látva, hogy már egy táska sincs a helyén, én is futásnak eredek, de előtte még igyekszek jelezni a Karmesternek:
- Hé, irány a síkság! - kiáltok neki, jobb ötlet hiányában. Én is felveszem a nyúlcipőt, közben kínosan ügyelve, vajon követnek a skorpiók. Igyekszem jó nagy távolságban futni a Terminátortól, hiszen ha síkságon vagyunk, akkor így is úgy is látom, merre van, de így legalább a skorpiók tétovázhatnak, ki után is erednek. Ha már elég messze vannak, elkezdek közeledni a többiek felé.

» ??? kaland
» Magán kaland
» Red Alert kaland