??? kaland avagy amikor nem akarod tudni...

Egy adandó szerencsés alkalom. Talán több nem is adatik. A hátizsák amiből a benzineskannát vettem elő, már a kezemben van. Itt az ideje ellógni és nem ételként végezni. A hörgés ami elvette a szörnyszülöttek figyelmét kapóra jött. Lassú kocogás szerű léptekben a benzines kannát vissza teszem a hátitáskába a kövekkel együtt, majd futásnak eredek a szabad irányban a többiekkel. Remélhetőleg más táplálék után iramodnak és nem utánuk, habár az már következményekkel járna a szörnyek kárára természetesen. Hisz nálam a tűz hatalma.

/Karmester, Kártyás, Ramirez és bocsánat hogy eddig nem írtam/

Nem szégyen a futás, főleg akkor nem ha az ember ezzel saját bőrét tudja menteni. Mind a hárman szinte egyszerre iramodtok meg a nyílt terep felé, ama síkság felé amelyik előttetek tárul szét s nyúlik szinte a horizont mögé, ha az erdő nem szabna neki mégiscsak határt. Ahogy futtok lefele a dombon, igencsak vigyáznotok kell, elvégre sziklás és kavicsos, néhol szinte homokszemcsés a talaj, ennek köszönhetően csúszik alattatok, kibillentve ezzel egyensúlyotokból. Ahogy rohantok, magatok mögött halljátok a skorpiólények hangos ordítását, érzékelitek a zajból amit csapnak, hogy ők bizony ezt nem hagyják annyiban s elkezdtek benneteket üldözni. De mint nektek, úgy nekik is vigyázni kell a talaj miatt, főleg hogy több lábuk van, melyekből bármikor bármely megcsúszhat. Nincs segítségetekre az idő sem. A nap szép lassan úgy döntött, ideje elbúcsúzni mára s hatalmas korongja megindult a horizont mögé, hogy nyakatokba dobja azt a kellemetlen sötétséget, mely kitudja mit hoz magával. Az égből narancssárgás-rózsaszínre színeződik, a sugarak is alig nyújtanak fényt. Nem tudjátok mennyi idő alatt fog teljesen lemenni a nap, de érzékelhető, hogy jobb ha nem a nyílt síkságon töltitek az estét. Csupán Ramirez köszönheti edzettségének, hogy még teljes erővel bírja a futást, de Karmester és Kártyás érzékelik, hogy fogytán a levegőjük és kezdi őket szúrni az oldalukban. Leértetek mind a hegy lábáról s a sziklás talajt kezdte felváltani a fű. Először csak nagyobb csomókban, majd egyre gyakoribb lett, végül azt vettétek észre hogy a síkságon haladtok. Ezen a síkságon derekatokig ér a hatalmas fű, mely lágyan táncol a kellemes légáramlásban. Nem is olyan messze tőletek hatalmas lények legelésznek. Ezek a lények 10-12 méter magasak. Hosszú lábuk olyan mintha egy elefánté lenne, de testük alsó részén megannyi furcsa kis csáp mozog. Fejük tetejéről megannyi vastagabb és hosszabb csápok nyúlnak ki, ezzel szedik le maguknak a fák tetejéről a leveleket vagy éppen a fűt a földről, hogy táplálkozzanak.

Nem foglalkoznak veletek, főleg hogy nem is látnak benneteket. A skorpió lényeg feladták nyilván hogy benneteket egyenek meg, mivel sehol nem látjátok őket.

/Hood-nak van egy utolsó lehetősége írni/

A visszavonulás sikeres volt, a két másik alak is sérülések nélkül el tudja hagyni a csata helyszínét, a lejtőn való lefelé haladás egy ideig nehézkes de utána próbálom kiszámolni, hogy merre kell dőlnöm, hogy tökéletesen egyensúlyban maradjak, a testem egyre szebben dolgozik, hosszú évek óta nem voltam ilyen éles helyzetben. Mikor a talaj csúszni kezd mindig kicsit felugrok és szökkenek egyet, hogy ne eshessek el. Ahogy leérek nem állok meg, futok tovább, hiszen éppen csak bemelegedtem, közelebb kerülök a másik két földihez.
- Sötétedésig el kell jutnunk az erdőig, aki megáll, meghal. Nyilván más csapatok is arra vették az irányt. Ott csapdát állíthatunk nekik és rajtuk üthetünk. Világos a feladat?
Út közben nagyon figyelek a környezetemre, mindenféle ellenséges mozgásra, esetleges csapdára, gyanús jelekre, a környezet változására, a nagy fűben akármilyen lény megbújhat, próbálom előre kiszűrni a veszélyt. Közben a földet és annak rezdüléseit is nyomon kísérem, hiszen a skorpiók a földalol tűntek fel, lehet most is ott követnek, nem szabad megállnunk. Készen állok, hogyha valamilyen támadás érne akkor kitérhessek. Futólépesben haladok és az erdőt veszem célba.

Végre leértünk a síkságra, és ahogy sípoló tüdővel hátrapillantok, örömmel veszem észre, hogy a skorpiók feladták az üldözést. Elindulok a többiek felé, akik hozzám hasonlóan megúszták, majd megállok, és igyekszek megpihenni a derékmagasságú fűben. A Terminátor ismét parancsolgat, habár jobb ötletem nincs, és van értelme annak, amit mondd, tehát a kérdésére csupán bólintok, majd elindulok utána, erőltetett futásban. Azzal nyugtatom magam, hogy mindezt a túlélésemért teszem. Közeledünk az erdő felé, közben igyekszek vigyázni, nehogy valami előugorjon a fűből. Az eget is figyelem, emlékezetemben még élnek azok a fura szárnyas lények, amiket nemrég láttunk.

~ Azta rohadt, azta rohadt, azta rohadt! ~ Kiáltom magamban. A skorpiók még mindig utánunk rohannak én meg hamarost kiköpöm a tüdőm. Hátitáskával a hátamon figyelem két társam teljesítő képességét. A Vasember egyre jobban bírja, míg hozzám hasonló társam Kártyás szintén sípolva veszi a levegőt. Még mindig a csúszós köves tájon futunk, amikor is előttünk megjelenik a derékig érő zöld gyep. Talán megbúvásra lesz időnk és itt nem találnak ránk, de ekkor legnagyobb szerencsémre elzúgok és az esést tenyeremmel hárítom. Az idő mintha lelassult volna. A szemem kitágult, a szívverésem elérte 200/perc pumpa számot, az agyam ennek a duplájára növelte a halálozásomnak a számát amit el tudtam képzelni, mit tesznek velem a skorpiók. Ám az össze esni kívánó tüdőm, ellenére életösztöneim erősebbek...mondták ők. Az viszont tény, hogy amikor négykézlább a magaslati fűbe kerültem és futtában egyenesedtem föl, ösztönösen hátra pillantva, hogy mennyire értek utól, nem láttam semmit. Lábamat még mindíg szedve, de lassítok. Ámbár Tony Starknak megint mondandója van. Jó amit mond, habár elég diktatúrikus És tovább osztja a tempót az erdő felé. Miközben az óriás csáposokat kerülgetjük megszólalok.
- Attól hogy katonai ruhában vagyok még nem vagyok katona. - Táskám súlya alatt, a fű nehezítő körülményei nem tesznek jót. ~fittebbnek kellene lennem. ~ jegyzem meg magamnak, majd tovább masírozom a többiek után az erdő felé.

/Andrew Ramirez, A Karmester, Kártyás ember/

Ahogy a kis csapat kicsit igyekszik összeszedni magát és megpihenni a nagy futás után, a távolban egy emberi alakot pillantanak meg, ahogy felette elvonuló hatalmas lényt figyeli. Jobban megszemlélve nem lehet az senki más mint Hood, az a társuk aki a skorpiólények megjelenése előtt tűnt el. Csak áll és meg sem mozdul, mintha meg lenne kövülve. A lény mely felette vonul el, hatalmas csápjainak egyikke kinyúl és egészen leereszkedik, körbetekeri magát Hood testén és felemeli a magasba. Több csáp is lenyúl érte, végtagjaira tekerednek és apró darabokra szaggatják, majd ezek a darabok eltűnnek a lény csápjainak rengetegében. A lény hatalmasatt morran, mintha elégedett lenne prédájával, majd tovább halad.
A trió tovább halad az erdő felé, mely egyre inkább dzsungelnek és nem erdőnek mutatkozik végül, de még mindig túl messze van. A kis csapat elszámitotta magát, még legalább 3-4 kilométer távolságra lehet tőlük. Karmester és Kártyás egyre jobban érzik, ahogy lábuk remeg a kimerültségtől és szépen kezdenek lassulni. Ha tovább folytatnák, talán összeesnének a kimerültségtől. Ramirez eléggé edzett, ő képes lenne elérni a dzsungelt, de két társát kéne ahhoz hátrahagynia.

Elég sok idő eltelik, számításaim szerint éppen időben elérnénk az erdő szélét, de a másik két személy teljesítőképessége nem megfelelő, tehát alap kiképzést sem kaptak, ez esetben tökéletesek lesznek élőpajzsnak és figyelemelterelőnek. Hamarosan meglátok egy alakot, az a társunk aki még korábban elfutott, fölé kerül a nemrég látott lény, csápjai kinyílnak és megsemmisítik az embert. Innentől kezdve végzetes akadályt képznek.
Azonnal lassítok a tempómon és körbenézek, meghatározom a lények pontos elhelyezkedését. Keresek egy olyan útvonalat, ami véletlenül se keresztezi az őútvonalukat, mögöttük próbálok elhaladni. Mindeközben valamilyen sziklás fedezék után is nézek. Ha találok afelé veszem az irányt.
- Tartsák a lépést és ellenőrizzék a felszerelésüket, találhatnak valamilyen használható eszközt.
Fokozottan figyelek, nehogy meglepetés érjen menet közben.

Ahogy nézelődök, észreveszek egy emberi alakot, aki nagy eséllyel az a társunk lesz, aki még a skorpióemberek előtt elfutott. Már azon gondolkozok, hogy jelezni kéne neki, amikor egy lény, ami egész idáig felette volt, lenyúl hatalmas, ormótlan csápjaival, felemeli a tehetetlen testet a magasba, majd darabjaira szaggatja, és végül eltünteti a darabokat a csápjai között. Ilyen messzeségből alig látni valamit, de valahogy nem igazán érdekel annyira, hogy elővegyem a távcsövemet, és tüzetesebben megnézzem, mi is történhetett. Nem nehéz kitalálni.
- Hát...asszem a mai áldozat megvan.
Ezzel aztán le is zártnak tekintem részemről az egészet, és továbbhaladok az erdő felé, szorosan a Terminátor mögött. Egyre jobban érzem, hogy kimerülök, és a lábaim se bírják már annyira a tempót, ahogy magam mellé pillantok, látom, a Karmester se bírja annyira. Előre kiáltok a vezetőnknek:
- Hé, nem lehetne lassítani? Mindjárt beledöglök a tempóba. - A felszerelésemet már ellenőriztem, kártyán és távcsövön kívül nincs semmi. Nagy kár, pár nehézfegyver most igazán jól jönne.

/Andrew Ramirez, Kártyás ember, A Karmester/

A hatalmas csápos lények eléggé messze vannak a kis csapattól, nem látszanak veszélyesnek, persze ezt mondják annak, aki nem nézte végig, hogy szaggatnak szét egy teste. A csápok olykor lenyúlnak a földre, nagy fűcsomókat tépve belőle, s felhúzzák, bekebelezik, némelyik lény, amely elszórt fáknál legelészik, annak lombjairól pusztítja a leveleket. Mozgások elég lassú, teljes mértékben ráérősek. Kisebb kocogással könnyedén lehet köztük haladni, megtartva a biztos távolságot. Fél kilométerre tőletek keletnek van a folyó, ami az erdő felé folyik, majd egy kanyarban eltűnik a láthatárról. Megannyi hatalmas csápos lény tartózik a folyónál, de rajtuk kívül semmi mást nem látni, csupán a messzi erdőt.
A nap már szinte teljesen lement, egyre jobban lehet látni a bolygókat, ahogy valamelyik nap megvilágítja, valamint a csillagok is kezdenek megjelenni, mint ezernyi világító bogár, amiket felragasztottak a sötét égboltra. A természet mintha szintén átváltana az éjszakai hangokba, ismeretlen lények hangját hallani a sötétben. Fene tudja honnan érkeznek, és hogy milyen lényekről van szó, de nem biztos, hogy mind békés szándékú. A bolygók és csillagok fénye fura mód viszonylag jó látási viszonyokat adnak, pont olyat, mint amilyet a telihold szokott.

A napok lassan lemennek, fokozatosan fogy az idő a sötétedésig, ha az bekövetkezik a szenzoraim hatékonysága csökkenhet bizonyos mértékben és valószínű ez a többiekre fokozottan igaz. A fokozottan veszélyes élőlények kerülgetése jól megy, elég gyorsan haladunk, közben érkezik egy nem kívánt hozzászólni való is.
- Mint mondtam, aki megáll, meghal.
Ezzel lezártnak tekintem a vitát. Megtervezem a további útvonalakat az erdőig és azon indulok el, ha van rá esély, hogy sötétedésig odaérjünk akkor az a fő célom, ha nincs akkor keresek egy jól védhető pontot, menedéket. Várom a jelentést a másik embertől is, hátha van valami hasznos felszerelése. Mindeközben fokozottan figyelem a környezetem, nem akarom, hogy valami meglepjen.

A Terminátor egyszerű válaszára felvonom a szemöldökömet, magamban elkezdek ordítozni, torkom szakadtából, de hála a ténynek, hogy alig kapok levegőt, mindez nem tud a felszínre bukkanni. Megrázom a fejem, majd tovább indulok a vezérünk mögött haladva. Az égbolt kezd sötétedni, habár meglepve tapasztalom, hogy itt az éjszaka másmilyen tulajdonságokkal bír, minta Földön.
- Tudod, minket nem szerelt fel a Skynet mindenféle futurisztikus cuccal. Ne csodálkozz, ha előbb-utóbb mindketten ájultan elesünk mögötted. - mondom, mielőtt elindulnék, de ezután, miközben futás közben tovább gondolkozok, hirtelen leesik, hogy nagy eséllyel a fickót nem nagyon érdekelné, ha meghalnánk. El van ez magától is, hármunk közül neki van a legtöbb esélye a túlélésre. Pff. Marha jó. Még csak el se eshetek, mert ez a rohadék továbbfutna nélkülem, én meg itt maradnék ezekkel a lényekkel. Apropó, lények.
Az éjszaka hangjai veszélyesen közelről hallatszódnak, vagy csupán az érzékszerveim jelölték ki feltett szándékokul, hogy őrületbe kergessenek. Legalább van motiváció a futásra. Tovább megyek, leküzdve minden fáradtságomat.
- És mi a terv estére? Tüzet gyújtunk, vagy inkább megbúvunk a sötétben, és halálra fagyunk? - kérdem az elöl haladótól. Habár egyelőre a hőmérséklet még egész jó, azért jó lenne többé-kevésbé pontosan tudni, mire lehet majd itt számítani. Ki tudja, akár még aludhatnék is egy jót, úgyis rám férne.

Egyik lábam a másik után szedem, csak hogy tarthassuk a tempót. Enyhén sípoló tüdőmmel és oldalamban lévő fájdalom ami késként hatol belém az életemért futok. Ha lassítok a gépezet öl meg, ha megállok az itt élő állatok. Nehéz megpróbáltatás. Ám lassítunk. Kérdőn ráncolom szemöldököm. Nem mintha nem örülnék, de akkor is fura. A bádog ember is fáradna? Ám számításaim tévedtek. Csak azért lassítunk, hogy ellenőrizzük a táskáinkat. A hátamról kocogás közben lekapom a táskát magamról, majd kinyitom. Futás közben ide-oda zötykölődnek a benne levő dolgok, de a már az előzőben megszokott étel, víz, benzines kanna és valami, amit eddig nem vettem észre. Kiveszem a táskából és jobban megnézem magamnak. Fura egy kütyünek néz ki, de talán hasznos is. Elkezdem nyomogatni a gombokat rajta. Ha sikerül bekapcsolni és valami érdekeset mutatna, szólok a bádogembernek.
- Hé Vasember! Ezt nézd meg!

Andrew Ramirez, Kártyás ember, A karmester

Ahogy leszállt teljesen az éjszaka, a levegő is elkezdett hűvösödni enyhén, de nem olyan szinten, hogy megfagyásról legyen szó. De azért pont elegendően arra, hogy egy kellemetlen megfázás ott lapuljon valahol, várva az áldozatra. A hatalmas lények szép lassan elindultak a folyó felé, úgy néz ki ott csoportosulnak, hogy majd kezdjenek magukkal valamit. Lehet látni a távolban, az a pár szétszórt fa fehéren kezdett foszforeszkálni, enyhén lüktet bennük szó szerint az élet. Ágaikat kinyújtják, kiegyenesítik, majd ismét begörbítik, nyújtózkodnak nagyokat, mint az ember, aki épp most ébredt volna fel. Ettől függetlenül nem mozdulnak el helyükről.
Ahogy Karmester előveszi a GPS-t és elkezdi nyomogatni, hirtelen bekapcsolja. Egy 3D-s holografikus térkép jelenik meg rajta, megszámozva és megbetűzve vannak rajta feltüntetve a zónák is, valamint 3 pontot lehet látni a J8 és K8 zóna határán. Négy piros pont van az I10-es zónában, másik 5 pont a K11-es zónában. A K11-es zónában az egyik pont valamivel mintha előrébb lenne a másik négy pontól.

Haladunk tovább, figyelem a tájat, mentem a beérkező információkat, minden rendben, az állatok a tóhoz vonulnak, így megnyílik előttünk az út. Ugyanakkor az erdő fái különösen kezdenek viselkedni, elemzem.
~ Lehetséges, hogy nem növények csak másodlagos fejlődési ágon változott állatok, amelyek a növényeket helyettesítik. Ez esetben ajánlott a fokozott figyelem. De továbbra is marad az eredeti terv.
A két ember aki mögöttem halad, közben egyre több megjegyzéssel bombáz, egy ideig csak elengedtem ezeket a fülem mellett, most már viszont nem hagyhatom, a tudatlanság is vétek. Amint meghallom a Vasember kifejezést, megállok, megfordulok és a kardomat előrerántom, az egyik átmeneti célpont hasfalának szegezve, amíg a másikkal nem törődök, csak ha közel van a nyakánál elkapom.
- A megszólításom Nagyúr. Felettébb felesleges a haszontalan verbális megjegyzések hozzáfűzése, legközelebb már terminálást von maga után. A feladat világos, csak arra szabad koncentrálniuk. Maguk esetében a túlélésre.
Ha nem próbálkoznak semmivel, akkor elteszem a fegyvert, ha megpróbálnak megtámadni a kardot átlököm az ember hasán. A térképet végigmérem, már a közelünkben jár két csapat, bár egymáshoz közelebb vannak mint hozzánk. Sietnünk kell. Újra futólépésbe kapcsolok és szokott óvatossággal haladok tovább.

Megyünk tovább, csak megyünk, aztán hirtelen Karmester felkiáltására a Terminátorban elpattan valami, és kardjával visszafordul felénk. Már épp kiáltanék, de aztán leesik, hogy - egyenlőre - nem szándékozik minket megölni. Ugyanakkor a Karmester GPS-e érdekes cucc. Ahogy bekapcsolja, feltűnik egy elég nagy térkép, gyönyörűen részletezve. Megnézem a térképet, majd a "Nagyúr" hozzászólása alapján megpróbálom behatárolni hol vagyunk, és vajon merre kéne mennünk. Hirtelen észreveszek valamit, ami felkelti az érdeklődésemet:
- Ez itt egy falu? Vagy mi a franc? - mutatok az M7-re, és annak környékére. Feliratot nem látok, de azért nem úgy néz az a rész ki, mintha az alföld folytatása lenne. Ránézek a Terminátorra megerősítésért, vagy bármiért, elvégre nagyon úgy néz ki, ő itt a vezér, majd ő eldönti, merre megyünk. Én mindenesetre tovább indulok, követve a Nagyúrt, habár lassítok a tempón, ugyanis ugyan ilyen gyorsan nem bírnám ki, bármi is az úti cél. Tényleg, vajon hova visz minket ez a bádogdoboz?

/Kaptok egy szabad kört/

Az értékes másodpercek egyre fogynak, az egyik embernek sikerül összeszednie magát, egy értelmes kérdést is feltesz végre. Viszont a másik, nem képes megmozdulni és szólni sem, talán valószínű akard miatt, ez esetben nem elég hatékony egy harchoz és csak hátráltató tényező. Egy gyors, erős, precíz mozdulattal igyekszem átlökni a hasfalának szorítot pengét a testén. Ezután villám gyorsan mozdulok, kirántom a kardot pályát számolok, elemzem a célpont mozgását majd egy íves mozdulattal megpróbálom lefejezni. Ha ez megvan elrakom a fegyvert, majd a másik felé fordulok.
- Igen valóban egy település, valószínű sok használható felszerelés lenne ott. A hegy másik oldalán van, jelenleg nem lenne célravezető az odajutás. A mostani terv az erdő elérése, és ott az éjszaka eltöltése, csapdák állítása, ellenség likvidálása. Hozzá a másik felszerelését figyelje a többi csapat mozgását. Kérdés?
Megvárom amíg válaszol, és csak utána indulok tovább a megfelelő útvonalon futólépésben. Nem sajnálom, hogy egy embert vesztettünk, nem volt elég rátermett, elesett, ez kiválasztódás, természetes folyamat.

A Terminátor eligazít a faluval kapcsolatban, és kiadja a parancsokat, rögtön azután, hogy a Karmesterrel olyan hanyagul, nemtörődöm módon végez. Nocsak...nem mintha meglepődnék, de basszus, azért egy pillanatra döbbenten ideizzadok egy fél Niagarát félelmemben. Ha ez a beteg pszichopata ilyen lazán vágja el az életnek azt a bizonyos fonalát, akkor mi biztosítja, hogy velem nem végez? A válasz egyszerű: amíg hasznosnak bizonyulok, nem basztat. Oooké...szó nélkül felveszem a Karmester hátizsákját, halkan mormogva egy elnézés-szerűséget, de érte többet nem igazán tehetek..azt hiszem, mindenki magáért felel itt.Dühöngve, meg kissé berezelve követem a Nagyurat, akinek szíves-örömest kivájnám a szemét egy kombinált fogóval. Tovább megyünk az erdő felé, remélhetőleg baj nélkül. A hidegben francnak van kedve bármihez is, de ha a túlélés a tét, akkor mindent meg lehet oldani.
- Mivel fogunk világítani? Vagy esetleg tökéletesen látsz az éjszakában is, Nagyúr? - kérdem tőle, kissé megnyomva a nagyúrt, pont annyira, hogy még ne érezze gúnyosnak, és ne vágja ketté a testemet homloktól a tökömig. A sötéten kívül még a hideggel is vannak bajaim, habár megfagyni azért nem fogok, de egy radiátor most tényleg jól esne. Na, elég az álmodozásból. És most a csapdák.
- Pontosan milyen csapdákra gondoltál? Ha az "Ássunk egy gödröt, takarjuk le valamivel, és reméljük a legjobbakat" típusúra, akkor te ásol, én hulla vagyok.

A halál kiváló megfélemlítés, legalábbis ennek az elmaradott múltbéli Homo Sapiens esetében az, társa halála nem kevés testi reakciót vált ki belőle. Az elsődleges elemzések után már biztos vagyok a kapott értékekben, nyilván negatív hatásokkal is számolok, de ezek elhanyagolhatók a pozitív teljesítmény növelő hatásokkal szemben. A szavakat gyorsan feldolgozom és máris kész választ adok. Szánalmas egy illető, de egyelőre hasznos. Folytatom az utat az erdő felé miközben válaszolok.
- Tartalék érzékelőim a sötétben is hatásosak, de ez esetben teljesen szükségtelenek, az erdő fái fényt bocsátanak ki magukból, megfelelő fényviszonyokat teremtve. A csapdák típusa a kötél által mozgásba hozható, legegyszerűbb fizikai elven működő súlyok, magasba emelt fatörzsek, kifeszített zsinórok formájában. Súlyos hiba lenne magamon kívül másra bízni az építést. A feladata a csalétek szerepe lesz. Utolsó mondata logikátlan, nem megfelelő következmények levonása kivégzést von maga után, igaz lehetséges megállapítása helyes, csak más idősíkra vonatkozik, valóban halott. Jelentést a többi csapat mozgásáról!
Még nem tudja ez a szolga micsoda megtiszteltetés, hogy egyáltalán beszélek vele, válaszolok neki. A társa haláláért milliárdan könyörögnének a saját dimenziómban. Hamarosan... ha megéli megtudja. Minden az én birodalmam része lesz.

A "beszélgetésünk" tovább folytatódik, úgy néz ki, ezúttal a csali szerepét kapom. Érzem, idegesen elkezd tikkelni a jobb szemem, de nem szólok semmit, nem fogom úgy végezni, mint a Karmester. Fogcsikorgatva tovább haladok az erdő felé, majd amint elérünk egy olyan helyet, ami megfelelő a "Nagyúr" számára, megállok, és kényelmesen letelepszek. Ő mondta, hogy a csapdákat neki kell felhúznia, hát vesződjön vele, ha annyira akar.
Közben előveszem a Karmester GPS cuccát, és elindítva azt tájékoztatom a Terminátort a csapatmozgásokról. Nagyon remélem, hogy nincs senki a közelünkben, elvégre a mai halál már megvolt, nem kell több veszély, vagy bármi. Ezután előveszem a kártyákat, és vigyázva az élükkel, elkezdem unalmamban nézegetni őket. Aligha fogok itt nekiállni pasziánszozni, elvégre ha minden igaz, állandó veszélyben vagyunk, de most mást nem nagyon tudok csinálni. Majd ha a Terminátor végzett a csapdákkal, felállok, és megkérdezem, hogy akkor nekem pontosan mi doglom is lenne. Közben megjegyzem csak úgy magamban, hogy majd aludni is kéne.

Időhiányom miatt a kalandot ideiglenesen lezárom, majd máskor lesz folytatva. Ramirez és Kártyás ne csüggedjetek, 2-2 kredit jutalomban részesültök aktív és kitartó játékotokért.

» ??? kaland
» Magán kaland
» Red Alert kaland