Lupin Memento - Holdfejű

Születési név: Lupin Memento
Egyéb név: Holdfejű
Faj: Természetfeletti. Valami új, az emberi és álombéli lét határán.
Nem: Férfi
Születési hely, idő: Gotham City, 1993 10.29 (a pontos idő ismeretlen)
Kor: 19
Magasság: 215 cm (imád az emberek fölé magasodni)
Súly: 74 kg
Hajszín: fekete
Bőrszín: sápadt
Vércsoport: 0
Egészségi állapot: vérszegénység miatt gyakaran szédül.
Család: Szülők: ismeretlenek, Ikerhuga: Beatriche Memento (eltűnt)
Foglalkozás: Takarító a Gotham Gazette-nél.
Oldal: Rossz

Előtörténet:
"Mindig is rémálmok gyötörtek. Álmomban különös helyeken jártam, különös lényekkel találkoztam, megjártam a mennyet és a poklot. Álmokon keresztül a múltban és jelenben formáltam a történelmet és együtt ittam a halállal. Álmomban mindenható voltam, Morpheus palotájának kapui nyitva álltak előttem. Ám eme álmok sose voltak örömteliek. Mindet el akartam felejteni. ÁM én képtelen vagyok a felejtésre..."

A Holdfejű mélyen belenézett a rémült szempárba, majd maga se tudta miért, de megszólallt. Hangja kellemes meleg volt, ám mégis, volt benne valami, valami őrült, hisz ki más öntené ki élete ily fontos elemeit egy kislánynak.

-  Mindenre emlékszem. Valószínű családon belül örökölhettem ezt a képességet. A tökéletes memória. Minden amit látok, hallok bármikor és bárhol, az megmarad. Már a kezdetektől...
Emlékszem a melegre, a boldogságra, az anyaméh melegére, a testvérem, a hugom közelségére,(ekkor hallotam a nevem és hugom nevét először és utoljára) és utána a hidegre, a félelemre, a világra. Erőszakkal téptek ki engem majd testvérem halott édesanyám testéből, és dobtak bele a szeméttárolóba. Hogy miért, nemtudom... S ez nagy szó! Ott üvöltöttünk véres magányban. Emlékszem a hajléktalan asszony arcára, ki megtalált minket, s ki elvitte a hugom, s engem otthagyott. Egyedül a Gotham bűz és szmogtakarója alatt egy sikátorban. Napokig lehettem ott, az ébrenlét és az álmok határán, rémálmok közepette. Haldokoltam. És akkor megláttam azt a nőt, Éjfekete haja és hullafehér teste megrémített. Majd rámnézett. Sötét lélektelen írisze szomorúságot tükrözött. Sajnálta a fiatal életet. valahogy tudtam ki az... Tudtam, hogy ő a dolgok vége. Az a gyönyörű nő... Eljött értem, lágyan kezébe vett és jeges érintése ellenére akkor voltam életemben a legboldogabb. A halál ölelésében, úgy csecsemőként napok szennyét viselve magamon. Vártam, hogy továbbmenjünk, át az öröklétbe, ám megállították. Egy férfi jött, furcsa maszkban, tekintete mély átható, fenektelen s leállította a nőt. Visszagondolva a szenvedés, fájdalmaim gerjesztette rémálmaim idézhették őt meg. Azok idézhették meg az álmok urát, Morpheuszt. Testvérek voltak, s a Halál engedett... Valahogy örült is, hogy nem teljesítette a kötelességét. Attól a pillanattól kezdve kezdve, az álmok ura irányította sorsom.

Csecsemőként, a magány, és a szemetes konténer hidege, a nyavaják, láz, fertőzések, vírusok, a rámszáradt anyai vér... Ezek gerjesztették lidérces álmaim, melyeknek kegyetlensége, brutalitása, embertelensége, absztrakt és értelmetlen tudattalansága még őt is kimozdította palotájából, s az álom hívta Álom megmentett. Nem vett magához a szó szokásos értelmében, de onnatól ő irányította a sorsom, ő figyelt engem. Csellel még a Végzet könyvéből is kitörölt. Hehh, hogy bánhatja már...

Kedves házaspár volt, boldogságom melegágya, szülők helyett szüleim. Nevük jelentéktelen ahogy ők maguk is. Gyermeket szerettek volna mindig is, és Morpheus megadta nekik, ám idővel rájöttem, minden hazugság. "Szüleim" szerettek, sose ártottak, bármit követtem is el, sose korholtak le semmiért... Álomköd volt rajtuk, hogy csak a jót lássák, sose ismertek igazán. Csalódtam... Én viszont ismertem őket, szerettem őket, s mindent elkövettem, hogy felszabaduljanak. Morpheus engedett kimondatlan kérésemnek, s életükből tíz évet elpazarolt szüleim kidobtak. Ismét egyedül lettem. Nappal étlen szomjan, üveges tekintettel bolyongva akár egy élőhalott, Gotham csövesei közt lelve menedéket. Éjjel utaztam. Morpheus különleges futára lettem, ki az álomidőben és térben utazva továbbítottam akaratát, s szortam szét újonnan alkotott álmait a világban. Az egész univerzumot bejártam, minden bolygón, minden korban, gigászok fejében és gyengék elméjében. Sokat láttam, túl sokat. Emberek és lények legbennsőbb vágyait, álmait, titkait. Mindent.
Az álmok ura nem tudott arról hogy éberen is melékszem a kiruccanásokra, szolgái fejében sosem járt, "nem volt illendő" De én mindenről tudtam, és a tudás fájt. A sok gonosz, amit a világban láttam oly semmilyen volt a jóhoz képest. Ráadásul valamiért hugom sem találtam. Nem bírtam tovább.
Levetettem magam gigászi épületekről, kocsik elé vetettem magam, minden nagyobb bandába belekötöttem. Még önnön torkom is elmetszettem. De csupán a feketehajú nő jött, Halál begyógyított minden fizikai sebet, ám belül nem tudott vígasztalni. Ő lett a legjobb barátom. A lény akitől mindenki fél, az én egyetlen vígaszom. Volt.

Tizennyolc éves voltam mikor elegem lett az egészből.  Addigra már túl sokat láttam, és tapasztaltam, és megszereztem a magam ideológiáit. Egy hallhatatlan nomád álmaiban különösen sokat időztem, megihletett a látásmódja, és a nézetei. Ra's Al Ghul lett a péladképem, mégha soha nem is találkoztam vele, és nem is áll szándékomban. Azt vallotta, hogy az eberiség bűnös, gonosz és rossz, habár mivel ő egyensúlyra törekszik megkíméli azokat akiket érdemesnek talál. Nos én nem vagyok ilyen kegyes.

Mindkét világot ismerem, a valóság és az álmok világában is mélyen megvetettem a lábam. És eggyé akarom tenni őket. Örök rémálmot hozok a világra, egy örök kínzókamrát, amihez képes a démoni világ bugyrai csupán kellemes habfürdők. Kezdetben csupán ez a világ, ám idővel az egész multiverzum!

Minden kezdet nehéz. S a lépések sora melyet ezután tettem mindent megváltoztatott. Álmok birodalma nagy, még maga Morpheus se ismeri határát, elfeledett, poros álmok sora... Álom mellett eltöltött idő nem volt hiábavaló, láttam az álmok teremtését, és így képes voltam visszaállítani őket. Elloptam az álmok porát, elfeledett tettek, mesét, porlepte felfedezések, újítások, eltűnt civilizációk esszenciáját. S magamévá tettem. Lassan erősödve, egyre nagyobb szeleteket faltam fel ama világból. S ha az a könyvtáros nem lenne, ki tudja mily mérhetetlen hatalom tulajdonosa lennék! Egy végtelen könyvtár, melyben minden ottvan, mi van, volt s lesz, s a könyvtáros jelentett, hogy eltűnnek a kötetek. Nyomozás kezdődött, s én eltűntem amint lehetett. Új hatalmam 90%-át arra kelett fordítanom, hog eltűnjek e nagyhatalmű létformák szeme elöl. A hét D, a hét testvér közül kettő vérdíjat tűzött a fejemre. Soha többé nem allhatok szabadon, mert Álom rámtalál, és soha többé nem kerülhetek halál közeli élménybe, mert tesvére se kegyelmez. Ám új erőmnek maradékával is képes lettem utazni az emberek álmain keresztül, éberen álmodni, s a közelemben lévők rémeit valósággá tenni. Figyelnem kell mit teszek, mert könnyen végem, és már nem vágyom a halált.
Elbújtam a valóságban, itt Gotham Cityben a csövesek között kik annakidején befogadtak. Ők a legtisztábbak. Jelentkeztem takarítónak a Gotham Gazettnél, hogy halljak és lássak a valóságból is. Éveken keresztül zombiként végzett, soha el nem költött munkákbéli keresetemből lefizettem jó pár riportert, rendőrt, ügyészt és politikust, hogy gyüjtsék az információt mindenről amiről csak érdemes. Egy ideig jól is ment, de elfogyott a pénzem. Ezután új hírforrást kellett találnom. A hajléktalanoknak nem kell sok, és igen becsületesek tudnak lenni...
Ezután vártam. Figyeltem még pár évig. Láttam amint egy új hatalom ütötte fel a fejét. Szuperhősök, s azok ellentéjei a szuperbűnözők. Élvezem figyelni kisded játékaikat. Azthiszem csatlakozom hozzájuk. Onnan támadok mindkét félre ahol nem számítanak rá. A lelkükön keresztül. Kjáháháháháááá
Sajnálatos módon, jelenlegi énem túl gyenge és gyarló vágyaim megvalósításához. Elmém lezártam, s emlékeim elrejtettem addig, míg lelkileg és fizikailag is elég erős nem leszek hozzá...
Ám egy nap mindet megemésztem, és hatalmas leszek, egyike a gigászoknak!

Ha majd ismerté válltam itt a földön....
Már alig várom!!!

 A hajléktalan kislány, aki egész eddig némán, értetlen, könnyes szemekkel nézett a fölémagasodó különös alakra, ki számára szinte értetlen dolgokról beszélt, ijesztő, különös,  csapongó hanglejtéssel.  Sírni kezdett
Lupin ekkor abbahagyta monológját, s lágyan a lány vállára tette a kezét. Csupán ketten voltak a sikátorban, ahol a lány lakott, a papirok és kartondobozok között. S ahova már nem jutott el az éjszakai hold fénye.

- Ne sírj, ifjú hölgy. - vigsztalta a kislányt, miközben felemelte a lány fejét, s most tekintetük összeért. Élvezettel nézett végig magán a lány szemének tükrében. Önmagára álmodta, majd valósággá tette eme ruhát mely minden szempontból kielégítette vágyait. Szűkített hófehér nadrágja, begombolt fecskefarkas öltönye, csokornyakkendője, és cilindere csak úgy ragyogott a sötétben. Félelmetes negyedhold formájú fején hihetetlenül széles torz vigyor terült el. Fekete szakálla elfogalta csúcsos állát, s a holdfejű megpödörte bajuszát, miközben dús fekete szemöldöke hihetetlenül gyorsan rángatózott. Tökéletes álca a világ és azon kettő számára...
Még egyszer végighordozta tekintetén önnön erejéből átformált arcán, majd megszólalt:

- Szóval kisasszony, aztmondta nemrégiben, hogy lehet, valami van a sötétben, valami félelmetes. A mumus?

Azzal kedvesen kézen fogta az apró embert, és az ágyhoz vezette. Nem kell aggódnod, nincs itt semmi. Majd jóéjt csókot lehellt a lány homlokára, aki lassan elcsendesett. Néhány másodpercig békésen aludt, majd hirtelen felriadt. A holdfejű eltűnt, s ő egyedül maradt a sikátorban. Útállt egyedül lenni... Visszafeküdt az újságpapírból kialakított fekvőhelyére, mikor meglátott valamit. Két vörös szempár figyelte a sötétből, mely lassan közeledett... Közeledett... Közeledett... A lány nagyot sikoltott... Pár perc múlva, a sikolyra odarohanókat csupán egy vértócsa fogadta. Semi más.

A holdfejű az egyik felhőkarcoló tetelyéről figyelte a lenti eseményeket, arcán eröltett, széles vigyor terült szét, érzéketlen szemei üresen bámultak előre...

Gotham City, egy újabb őrülttel lett gazdagabb...


Jellem: Megfáradt, unott őrült ember. Gyermekkorában halálra ítélték, ám Álom kiragadta és segédjévé tette. Ekkor látta az emberiség és a világ álmait, s azok szörnyűségeit. Ugyan volt sok jó, ám ez jelentéktlen volt a sötétséghez képest. A gonosz őt magát is megfertőzte, s elhatározta lenullázza az összes világot s újrakezdi azokkal akiket ő arra érdemesnak talál

Szakképzettség: Irodalomban és a művészetekben igen jártas. Imád filozofálgatni. Fizikailag nagyon gyenge, ám betegségek és az idő nem fog rajta.

Képesség:Természetfeletti
- képes utazni az álmokban.
- Valósággá tudja tenni a közelben lévők rémálmait, s azt küldi az ellenfélre. (játékos és NPC esetében előre megbeszélés után) (ez az képesség szintenként lesz erősebb, jelenleg csak apróbb tárgyakat képes valósággá tenni, utalásokat álmokra, érzésekre, esetleg illúziókat hoz létre amik esetenként képesek valósként viselkedni. Ez áldozat félelmének és hitének intenzitásától függ)
- Hihetetlen memória, ami mindent megjegyez amit csak lát. Viszont a tudása megőrjíti, ezért önnen elméjét elzárta, míg képes nem lesz irányítani az agyát. Addig is, a múltjával kapcsolatban is csupán a legfontosabbakra emlékszik, az utazásaira, és a leghatalmasabbak fejében eltöltött időre nem. Ezek, eljövetele szintekre van osztva, csak Szuperbűnöző kategóriásan lesz tudatában teljes életének. És az ezzel járó előnyöknek. Ezen a szinten egy 12-es szintű intelligenciának felel meg. ( Hogy megtartsa ép elméjét, alsóbb szinteken folyamatosan háttérbe kell szorítania az újonnan megszerzett emlékeket is, hisz még így is mindent megjegyez, ezért kalandonként ki kell szórnom pár emlékfoszlányt, ami érdekes szituációkhoz vezethet)

Írtam egy PM-et az előtörténet néhány pontjával kapcsolatban. Ha esetleg azt nem láttad volna, itt jelzem.

Nos, ennek is a végére értem. Az előtörténet maga, számomra igen érdekes volt, mind stilisztikai szempontból, mind pedig tartalmilag, ám ami nekem hiányzott, hogy mitől lett hold alakú a feje? Hogyan járt így az emberek között - még ha azok hajléktalanok is?

A másik dolog, amire felfigyeltem, hogy Rossz oldalt jelöltél meg, ám a Jókat és a Rosszakat egyaránt támandi kívánod. Így ez elég furcsa és bár értem a karakter ambícióit és terveit, fura látni.

És akkro végezetül: Most "hallhatatlanság" vagy "halhatatlanság"? mert egyrészt nem mindegy, másrészt pedig utóbbi - amikor a karakter nem halhat meg - az oldalon nem engedélyezett. Ha ezt minden áron tartani a karod, ajánlom a spontán (sejt)regeneráció képességét, és azt felfejlesztve, idővel halhatatlanság közelébe kerülsz, DE nem leszel sosem az. Fej nélkül senki sem képes élni, még Vandal Savage sem.

Ezen felül pedig a második képesség, az illúzió teremtés, nos ezzel nincs különösebb gondom, de a Félelem gáznak - leírás itt - ugyanez a hatása, és azért csak egyszer kell kifizetned a krediteket.

A többiben nem látok kivetni való problémát, néhány elírást láttam, de elenyésző, és nem is tudom már hol, ez javulni fog idővel.

A fentebb felsorolt dolgokat magyarázd és/vagy indokold, aztán nem nyúzlak tovább

Az én stlíusomra sokan reagáltak már sokféleképp, de ídővel meg lehet szokni XD

A karakter igazándiból nem gonosz csupán a saját értékrendje szerint él, ami a normál népeknek az igazán gonoz kategriába esik, ő maga mindhárom kasztot támadni szeretné, annak ellenére, hogy jók vagy rosszak esetleg semlegesek, ám céljai betlejsedéséig és ereje visszanyeréséig, a gonoszok oldalán fog küzdeni.

Alapból nem holdfejű, de igaz, ezt nem írtam sehol XD Egy fekete vastagszemöldökű, bajszú és kecskeszakállú férfi alapjáraton, csak bármikor képes magára venni ezt a formát. A holdfej számára egyfajta maszk ami erejének hála úgyanúgy viselkedik mintha arc lenne. Identitása titkos.

A hallhatatlanság nem igazi hallhatatlanság, de ezt írtam is, hogy csak az idővel és a betegségekkel szemben, vagyis a természetes halállal szemben bírja. Minden fizikai sérülés ugyanúgy árt neki, mint akárki másnak. Sejtregeneráció nem kell, a gyógyulási idő ugyanolyan számára mint akárki másnak, ha elveszti bármely végtagját, az úgy is marad. (korábban tökéletesen hallatatlan volt, de már nem rendelkezik azzal a kiváltsággal, hogy a Halál a barátja. Sőt nem is lehetne halál a közelében hisz akkor is rátalálhat, ezért a maszk, hogy kénye kedvére gyilkolhasson, análkül hogy rátalálnának)

Ez az illúzió, meg nem igazi illúzió, inkább az álombéli valóság földre hozása, de első szinten ez túl erős lenne, ezért fokozatosan bontom ki ahogy a karater fejlődik. Természetesen mindent mesélői engedélyek keretein belül.

Én annyit kérek, hogy ezt a Holdfejűség dolgot még szúrd a történetbe. Ha valaki később olvassa majd a történetet, tudja miről van szó. A másik pedig, hogy akkor valahogy úgy is kéne átfogalmazni, mert a halhatatlan később megzavarhatja az embereket. Monjukd olyasmit kellene írni, hogy: A legtöbb betegségre immunis, és az idő múlása sem látszik meg rajta.

Nme foglak tovább nyúzni, ezeket tedd meg, aztán pedig írj adatlapot. 3kr az induló, valamint bizakodó vagyok és +2kr-et adok az előtörire, valamint 200$/két heti fizetést a takarítói állásodra.