A Fekete Halál

Férfi mélyet lélegzett, majd lassan kinyitotta öreg, borostyán szemeit.
Metropolis. A város mely meglepően tiszta a többi korcs, a pusztulásra ítélt szeméttanyához képest... Ez a város képes élni az én kezeim érintése nélkül is....
Ekkor hirtelen szívéhez kapott, s görcsös hurutos köhögéssel vért öklendezett. Gyenge, eres kezeit az üveglift ajtajának támasztotta, majd újra végignézet a felhőkarcolók tömkelegén, s lenézett az innen hangyáknak tűnő emberek millióira.
Már több mint hatszáz éve... Hatszáz éve bolyong s most először érte utól ténylegesen a halál gondolata. Szinte érezte szívén a nő jeges érintését, ám elhesegette maga mellöl a gondolatot.
A lift megállt, s Ra's Al Ghul lassú, erőtlen, csoszogó léptekkel haladt végig hatalmas felhőkarcolóra épített rejtett palotáján. Utolsó otthonán. Családja elárulta, megfosztották életének forrásától, s most egyedül keresi a végtelenség titkát...
Ezt a helyet titokban tartotta mindenki elől, ez az ő saját kis szentélye. Ám a lényeg odalent van... Csakis innen lehet megözelíteni... A terem közepébe csoszogott, majd egy újabb liftbe szállt.
Egy sokkal hosszabb liftbe.
Mélyen Metropoils felhőkarcolói alatt, az egyik utolsó Lázár kútjai közül. S Ra's szívét megdobogtatja a tudat, nemsoká újjászületik. A lift hosszú, a várakozás édes. Majd leért, s érzékeit azonnal megcsapta a jól ismert esszencia...
Gigászi barlangrendszer melynek falai mitikus, zöld színben pompáztak amint a kézben tartott lámpa fénye visszaverősött a zöld, bugyborékoló habokról. A Démon azonnal megvált feleseges ruháitól, s belvetette magát az életető lébe. Érezte amint visszatér belé az élet, ahogy elméje kitisztul, látása erősödik, fizikai ereje sokszorozódik. S közben észrevett valami mást is. Azonnal parta ugrott, s ekkor meglátta a különös sötét lényt az árnyak között. Csontos megjelenése félemet keltett s hosszú feje egyenes Ra'st nézte, majd rávetette magát...
A verem erejének hála sikerült álva kibirnia a támadást, ám több centi mély seb keletkezett a karján. A lény megint támadott, ám a Démon is nekiveselkedett, s összeütköztek... Mindkét fél súlyosabbnál sújosabb sebesüléseket szerzett, miközben Ra's egyre kevésbé érezte testét. Ekkor vette észre, hogy a lény vére savként marja húsát, bőrét csontját. Majd a valami a száját a hallhatatlan felé fordította, s csak Ra's reflexei mentették meg, hogy a pofájából kiugró miniatür fogsor szét ne harapja az arcát. A férfi minden erejét megfeszítve levetette magáról a lényt, aki ekkor felé visított, s elszaladt.
Ra's Al ghul a démon, összerogyott. Beleit úgykellett benntartania a hasában, ahogy kúszott a verem felé, az élet felé... Döbbent volt az elöbbi lénytől, ám valahogy mégis örült a felfedezésének. Az ilyen titkok közelebb vihetik a tökéletes hallhatatlansághoz...
Lassan odaért a veremhez, majd kezeit összetette mellkasán mint egy múmia, s hagyta elmerülni magát a gyógyító lében...

Elhatározta, felderíti a Metropolis sötét, földalatti titkait.

A Föld. Most vagyok itt második alkalommal, és a landolás is viszonylag simán ment. A karomon megigazítom a láncot, megigazítom a ruhám. A szivarom kettétört.
- Picsába! - majd a használhatatlan élvezeti cikket a földhöz vágom, és előveszem a legutolsót. Újabb pakkot kell szereznem. És hogy miért vagyok most itt? Van itt egy meló, amivel gyorsan akarok végezni, hogy lelécelhessek. A zöld idióták a nyomomban vannak. Nem tetszett nekik a legutóbbi akció, ahol egy nagykövet volt a célpont. Épp hogy csak sikerült meglépni előlük. Valahol az isten háta mögött lehetek, a közelben a fák fölött azonban látni egy város panorámáját. Ha érdekelne, még meg is csodálnám, hogy milyen gyönyörű, de pont sz@rok az egészre. Minden rendben a szivar ég, a lánc rendben, a kampó hegyes és éles a végén. Fegyvert kell szereznem, mert ez kevés lesz.

Idézet :

Metropolis
5 mérföld

Olvasom egy táblán.
- Metropolis..hm..rettegj! A Főnök megérkezett.[/color]

Unalmassá váltak a monoton napok, már hetek óta nem történt semmi szokványostól eltérő, és ez nagyon frusztrál. Mikor először hallottam a Metropolis-ban történő hátborzongató eseményekről gondolkodás nélkül kezdtem el információt gyűjteni, hogy mennyi alapja lehet a rémtörténeteknek. Végre Gotham után máshol is történnek megmagyarázhatatlan dolgok és én ennek nagyon örülök. Úgy döntöttem, hogy elutazom a városba, remek lehetőségek rejlenek emögött az ügy mögött és én ezt ki akarom használni. Egész éjszaka az utcákat jártam, eredménytelenül, nem találtam semmi szokatlant.
Hajnalodik, most újra elindulok, célom az egyik kisebb fiatalokból álló csoport. Ha közel érek megszólítom az egyiküket.
- Üdvözletem, zavarhatok egy percre? Lenne néhány kérdésem a rémtörténetekkel kapcsolatban.
Persze nyilván nemleges választ fognak adni, de én már felkészültem, ha nem működnek együtt, akkor egy mosollyal együtt egy köteg pénzt villantok meg.

Egy felhőkarcoló legfelső szintjén álltam egy szobában. Velem szemben egy kövér, duzzadt képű férfi mondta a hülyeségeit. Nem ezért voltam itt. Munkát ajánlottak és ezért jöttem, nem pedig hogy azt hallgassam hogy mekkora a pánik a városban.
-Na ide figyelj te disznó! Vagy most rögtön elmondod hogy mi a munka vagy te leszel az egyetlen akit megölök.-közöltem vele jéghideg hangon és örömmel nyugtáztam hogy a "disznó" szóra dühbe gurul. Szinte ebben a másodpercben rávetettem magam az érzésre és a dühét magamba szívva meg is vacsoráztam. Szinte egyből kipihent lettem, pedig jó pár órát repültem mire ideértem.
-Rendben van.-mondta a dagadék-Eltűnt az egyik fiam azon a környéken. Nagyszerű jövő állt volna elé, de az embereim csak a holttestét találták meg. Valami széttépte a mellkasát. Ekkor léptem kapcsolatba önnel. A feladata tehát hogy megtalálja a gyilkost és végezzen vele.
Na végre valami konkrét feladat. Habár egy gyilkos megtalálása inkább a rendőrség dolga. Na mindegy. Kell a pénz.
-Rendben van. Elvégzem a munkát. De ugye azzal tisztában van, hogy minél több gyilkos van, annál többet kérek? Senki sem dolgozik ingyen és a profik különösen drágák.-közöltem vele, amire csak azt válaszolta hogy ez természetes. Miután megkaptam a munkát, az egyik nyitható ablakon kiugrottam és három pár éjszín szárnyammal csapkodva eltűntem a sötétségben.

Alig egy órával később szinte hangtalanul szálltam le egy csoport fiatal mögött. Ahogy szépen halkan mögéjük lopakodtam, előhívtam a pokol lángjait és kardot formáltam belőlük. A mélykék maggal rendelkező fekete lángok alig látszottak a sötét éjszakában. Jobb kezemben pokoli kardommal, hátamon pedig éjfekete szárnyaimmal nagyon ijesztő benyomást kelthettem. Egészen addig észre sem vettek, amíg emberfeletti sebességgel el nem kaptam a kis csoport egyetlen női tagját.
-Most szépen elmondjátok, hogy mit tudtok a rejtélyes eltűnésekről. Ha nem válaszoltok mire tízig számolok, akkor elvágom a torkát. Utána pedig szépen egyesével végzek veletek. Aki futni próbál azt lelövöm.-eldöntöttem, hogy be is váltom a fenyegetéseimet, viszont reménykedtem hogy nem kell fölöslegesen megölnöm egy csapat tinit. Nem akartam szívességet tenni Lucifernek.

Svarog kinyújtoztatja a tagjait miután felkelt. Egy pincébe húzta meg magát, nem volt olyan lakályos mint a Gothami kis lakása, de legalább aludni tudott és elrejtőzhetett a bámész tekintetek elől, akik persze felismerhetik.
És hogy eltévessze a kincsét. Shau-Rha egyiptomi hercegnő nyakékét, kellett neki. A gyüjteményének az ékköve lett volna. Azonban előbb még meg kell szereznie a Metropolisi múzeumból, majd csak azután őrülhet neki.
Azonban ez nagyon nehéz volt, de a gyíkember úgy döntött, hogy végigcsinálja a dolgot, ha fene fenét eszik is. Előbb felmegy a felszínre. Felvette a legjobb öltönyét, felvett egy cípőt, egy napszemüveget, egy kalapot, majd egy sálat tekert az arca köré.
Felismerhetetlené téve magát.
Felment az utcára, majd elindult a múzeum irányába.

A hatalmas hajón tartózkodtam néhány társammal míg a vezér ismertette a a feladatot. Egy vihar miatt a felszínre került egy piramis ami tele volt savvérűekkel.
Végre egy izgalmas akció.-gondoltam magamban majd a leszállókapszulákkal leszálltunk a bolygó felszínére. A bolygón mind elindultunk a piramishoz és ott találkoztunk. Átkutattuk az egész építményt, de csak a kemény húsúak nyomait találtuk, magukat a lényeket nem.
Ez így nem lesz jó. Ezen a bolygón Oomanok laknak. Nem zavarna ha kiirtanák őket a savvérűek, de a Vezér egyértelmű utasítást adott rá hogy minél kevesebben pusztuljanak el az Oomanok közül.-magamban dühöngve ezen a parancson elkezdtem követni a nyomokat. Egy hatalmas városba jutottam. Az épületek tetején kerestem a kemény húsúak nyomait mikor megláttam egy fura szárnyas Oomant. Épp egy csoport fajtársát fenyegette.
Nem is kellenek ide a savvérűek. Megölik ezek egymást is.
Míg magamban figyeltem a fura 'mbert hirtelen egy ismerős ruhát pillantottam meg. Nem messze egy vélhetően nő nemű Ooman viselte az általam annyira gyűlölt katonai egyenruhát. Már céloztam volna be a lövegemmel, de nagy nehezen lehiggadtam.
Ha ezek is itt vannak akkor biztosan vannak a közelben savvérűek is.
Inkább úgy döntöttem, hogy a háztetőkön követem a nőt.

//Elnézést kicsit béna lett ez a hsz. Amúgy jelezném hogy a pokoli angyalka is hozzám tartozik csak eddig nem volt időm ezzel a karakterrel is írni. //

A házak tetején, vagy a sötét utcákban, Vash folyamatosan harcol a bűnnel, ami átitatja Gothamet. Ám eme nehéz, és lassú harcban új hírek jutnak az önjelölt igazság osztó fülébe: Metropolis városában, éjszakánként furcsa dolgok történnek. Az emberek sorra eltűnnek a sötétben, és akik látni is véltek valamit, azok beszámolója alapján, valamiféle lények lehetnek.
~ Mégis mi a franc folyhat Metropolisban? Mik vihetik el az embereket? Valamiféle új banda, akik valamiféle ruhát viselnek hogy félelmet keltsenek? Akárkik vagy mik legyenek, nem hagyhatom hogy ártatlanok tűnjenek el, vagy haljanak meg!~ gondolta magában Sisak, miközben Metropolis felé tartott.
Ami megérkezett, már kezdte is keresni a város legsötétebb zugait, hogy minél hamarabb a végére járjon a dolognak. A háztetőkről kezdte a figyelést, majd néha az utcákon folytatta. Ahogy figyelt, egyszer csak egy nő sikítozása törte meg a csendet. Vash azonnal oda sietett, de amikor odaért, csak egy szimpla tolvajt talált, aki küszködött azzal, hogy elvegye egy fiatal nő táskáját. Piros Sisakot e felett nem hunyt szemet, hisz megígérte, hogy minden fajta bűnnel leszámol.
- Hé te féreg! Csak nőkkel mersz kikezdeni, vagy igazi ellenféllel is? - ordít hangosan a férfira, aki megfordul szavaira, így a nő eltud menekülni.
- Mit mondtál rám te fletnis? Nem most helloween. Mégis ki a franc vagy? Nem számít, most végzek veled!- szólt a férfi Vash-nak, majd elővette kését, talán abban reménykedett, hogy ez majd Sisakot elrettenti.
- A nevem Piros Sisak! Jól jegyezd meg, mert ez a név fog eszedbe jutni a celládban minden egyes éjszakán, és minden egyes percben!- majd elővette pisztolyát, és egyenesen a férfira célzott. A férfi látván a fegyvert, megállt, a félelem kiült az arcára, hisz tudta, hogy Sisak komolyan gondolhatja mind azt hogy lelövi mint egy rühes kutyát, mind azt hogy bármelyik végtagját átlőheti. Szép lassan elkezd hát hátrálni, de már késő, Vash lő. Ám a lövés azt a kezet éri, amibe a kés volt, de most már csak egy golyó ütötte lyuk van a tenyere közepén. A férfi térdre rogy, és ordítva fájlalja kezét. Vash lassan odasétál hozzá, majd egy erős, határozott ütéssel eszméletlenné teszi a férfit.
~ Én végeztem veled! Mostantól azé vagy aki először megtalál: a rendőrség, vagy a véredre idejövő kóbor kutyák. Na de vissza amiért jöttem, mert te nem az vagy!~ gondolja magában Sisak, majd visszakeveredik a tetőkre.

Résztvevők: Ra's Al Ghul, Lobo, Andrew Ramirez, Barbelo, Svarog, Dühöngő, W.B., Steg-'in,Vash,




/Mivel sokan vagytok, nem a megszokott reagmennyiséget fogjátok kapni, hanem valamivel rövidebbet, hogy haladjunk./



Ra's Al Ghul
 Elmerülsz az életadó kútban, s annak gyógyító hatása teljesen körbeölel téged. Sebeid kellemes bizsergésben forrnak össze, mintha soha az életben nem is keletkeztek volna testeden, elpárolognak, halk szisszenéssel megünnepelve gyógyulásukat. Ráncok, melyek öregedésedet s az idő múlását jelképezik, fokozatosan simulnak ki, mint arcod úgy tested is visszakapva fiatalságát és erejét. Az idő múlása nem kerekedhet föléd, hisz te mindig túl jársz eszén, elküldöd a halált. De meddig?
A fekete lény sikolya még mindig ott cseng elmédben, látod magad előtt fenyegetését. Ha eljutott idáig, ha feltárta titkod, meddig képes még elmenni? Mennyire lehet erős? Mennyire fenyegetheti az egyensúlyt? Ahogy eltűnt a sötétben, nyomot hagyott maga után, a barlangrendszer veszélyes folyosóinak sötétjében. Zöldes vére kimarta a padlót, ahogy csöpögött, csupán ezt kell követned a veszélybe, hogy szembenézz azzal, amit talán te sem tudsz legyőzni...

Lobo
Metropolis felhőkarcolói ott tornyosulnak előtted, alig 5 mérföldnyire van a város és izgatottan arra vár, hogy te meghódítsd. A hatalmas város zaját idáig hallod, mintha szándékosan hívna téged, próbálgatna, meddig bírsz ellenállni neki. Az egyik mellék út mentén haladsz, út közben csak fák vannak, semmi több, mögöttük a búzamező, de ez mit sem érdekel téged, elvégre nem az miatt jöttél. Ahogy haladsz, egyre közelebb a város felé, érzed annak furcsa vibrálását. Hiába gigászi, hiába látványos, mintha minden egyes lépéseddel melyet közelebb teszel hozzá, egyre jobban félne, mintha érezni közeledésed és rettegne.
Hátad mögül közeledő motor hangját hallod, de nem autóé, sem pedig buszé. Egy stílusos Harley Davidson közeledik, rajta a bőrkabátos alak. Nem megy gyorsan, s mikor meglát téged, szépen le is lassít.
- Hé öreg, te meg mit sétálsz itt egymagad? Elhagyott a nőd? - kérdezi olyan hangon, mintha épp a seggéből rántott volna ki. Végignéz rajtad, arcodon el is időzik.
- Te melyik banda tagja vagy? - most már némi tisztelettel jött a kérdés, de azért még rendre kell tanítani a fickót.

Andrew Ramirez
Mikor már kezdted unni, hogy eredménytelenül koptatod lábaidat Metropolis utcáin eredménytelenül, egy éppen bezárni készülő szórakozóhely előtt egy csoport fiatal személyt pillantasz meg s nem is habozol, oda is mész hozzájuk érdeklődni. A csoport nem nagy, két lányból és egy fiúból áll. A srác nagyon ki van már, a földön ücsörög, feje lábai közt és nyilván alszik. A két lány éppen beszélget, de mikor megjelensz, kíváncsian fordítják tekintetüket rád. Végighallgatják hogy mit is szeretnél tőlük, majd kíváncsi tekintetük megváltozik. Az egyiké szórakoztató, de a másiké rémült lesz.
- Milyen rémtörténetek? - kérdezi a szórakoztató barna hajú lány és felnevet, de a másik azonnal csendre inti.
- Szerintem azokra az eltűnésekre gondol. Nem? - kérdezi tőled, de mire válaszolhatnál neki, a barna még jobban felnevet.
- Ja valamilyen maszkos alakok végre irtják a büdös hajléktalanokat az utcán. Nem nagy cucc - vonja meg a vállát. A barátnője azért halkabbra veszi a szót.
- Ez nem vicces. Az én kutyámat is azok a valamik vitték el! Nem láttam ugyan őket, de lehúzták a csatornába! Nem is mertem utánuk menni... - monda már inkább neked és szemeibe könnyek szöktek - Azóta sehova nem járok egyedül. De azt mondják hogy valami van a csatornákban. Senki nem tudja mi, azt se hogy hol pontosan, de a rendőrök nem csinálnak ezzel semmit. Pedig párszor fel lettek szólítva, hogy kutassák át. De nem akarják - fejezte be, majd a barnára pillantott.
- Menjünk inkább már haza. Fáradt vagyok... - mindketten felkarolták a srácot aki túl volt már vagy három hányáson és kómás arccal bambult maga elé. Ő azt se tudta hol van és mi történik körülötte.

Barbelo
Ahogy a kis tini csoporthoz értél, azok egyből észrevettek téged és először szórakozottan, szinte lenyűgözve pislogtak, nyilván azt hitték, hogy valamilyen jelmezes alak vagy, aki egy filmből szökött meg, de miután előhívtad kardodat s elkaptad a lányt, teljesen megdermedtek rémületükben. Téged néztek és semmi avagy senki mást, mozdulni nem mertek, nem még hogy lesújtó haragod elől elmenekülni. A lány remegett kezed alatt, könnyektől csillogtak szemei és bőre legalább olyan sápadt volt, akár a hulláké. Nyöszörgött, nyilván szeretett volna könyörögni, de maga a félelem, az az érzés, hogy te bármikor elvághatod életének vékony fonalát ez nem engedte. Kellemetlen szagot érzel, ha netán kutatsz az eredete után, megpillantod azt a vékony folyadék csíkot a lány combján, mely lefele csurog.
- Én... mi... semmit... - nyöszörögte halkan, hangja teljesen elcsuklott, megakadt. Blokkot kapott, melyet a félelem keltett ki belőle s szemeiben láthattad, hogy belőle bizony semmilyen más információt nem fogsz tudni kihúzni, akkor sem, ha végül tényleg megölnéd őt...

Svarog
Az utcán még alig voltak emberek, s mivel hétvége volt, ezért csak a szórakozóhelyekről hazainduló emberek támolyogtak az utcán, valaki túl fáradt, túl részeg volt ahhoz, hogy egyáltalán felfigyeljen rád, de mégis akadt pár olyan szem, mely furcsállva nézett utánad, s mikor meglátták kikandikáló hosszú farkadat, mely ide-oda lengett vidáman, csak pislogtak még nagyobbat, majd inkább tovább mentek. Az egészet a fáradság és pia hatása alá könyvelték el. Az idő viszonylag hideg volt még, az egész város álmosító hatást keltett, ahogy az egyébként forgalmas utcák most némán ácsorogtak és várták a forgalmat, mely csak néhány óra múlva özönlené el az egész várost. Mégis, ettől függetlenül mégis megvolt a maga halk zaja. Az éjjeli zajok. Ahogy az éjszakai járatok messzi motorja felzendítette az utcákat, ahogy az egyébként elnyomott hangok most ezerszer hangosabban ásítottak. Itt egy macska, ott egy kóbor kutya vakkantása, olykor egy autó.
Ahogy haladtál, a közeli sikátorban mintha hirtelen mozgást véltél volna felfedezni szemed sarkából. Nem lehetsz biztos benne mit is láttál, ha egyáltalán, de mintha egy hozzád hasonló nagy testű, fekete bőrű lény lett volna. Épp hogy a farkát láttad, vagy talán az egész testét, mozgása oly gyors volt akár a gyíkoké, melyek szaporán illannak el a veszély elől.

Dühöngő
Férfi... már ha annak mondható az a személy, akit te az utcán megpillantasz, ahogy egy leányzót fenyeget. Egy férfi, mely teljesen normális és hétköznapi lenne, ha csak nem tartana a lány nyakához egy furcsán lángoló kardot és nem lenne több pár szárnya a hátán. Elvégre csak egy férfi... Te már annyi mindent láttál, hogy az ilyen egyáltalán nem tudja kiverni a biztosítékot nálad. A lány remeg, szinte pánikrohama van, arcából egyből látod, elvégre mindenki így néz, aki képzetlen és először találkozik a xenomorphokkal. Most senki sem foglalkozik veled, azzal ahogy fel vagy öltözve és szerelkezve, alig jár ember az utcán és aki arra megy, tisztességes távolságban le is lép, nyilván senkinek nincs kedve a furcsa szárnyas férfi útjába állni. Metropolis nincs hozzászokva az ilyen alakokhoz. Fiatal, konzervatív város.
Vodka nyugtalan, ez neked is feltűnt s már szőrét is borzolja. Te tudod, ez nála nem normális viselkedés, legalább is nem akkor, mikor egy nyugodt és biztonságos utcán kéne végigmennetek. Valakit, vagy inkább valamit érez. S az, hogy ő ezt érzi, te pedig nem látod, eléggé nyugtalanít, elvégre ez csak azt jelentheti, hogy a közelben van, vagy netán vannak valahol. De hol? Az utca széles és jól ki van világítva, semmilyen fekete árnyat nem látsz mozogni, melynek ne lenne emberi vagy állati gazdája. A feszültséget vágni lehetne, mintha szikrázna tőle a levegő. Halk, sziszegő hang járja végig elmédet hidegen. Fenn áll a kérdés, hogy valóban hallottad e, vagy csak az elméd, az a furcsa lágy félelem játszik e veled, melyet ha talán nem is érzel, mélyen még azért ott van mindenkiben. A hangok elnémulni hallatszanak, még azok is, melyek csak most akartak volna felébredni, inkább visszavonulót fújnak, mintha valamit sejtenének s még időben fedezékbe vonulnának. Vodka érzi őket. A közelben vannak, már csak az a kérdés, hogy hol...?

W.B.
Ahogy a cigaretta füstös bárban ücsörögsz, nem igazán lehet meghatározni, hogy miért nem választottatok jobb találkozási helyet. Vágni lehetne a bűzt és a füstöt, a rossz szemű emberek csak úgy kacsingatnak rád egy-két bunyó reményében, de eddig senkinek nem volt igazán beléd kötni. Ha legalább a kocsmáros lány lenne szép, de egy dagadt, férfi, akinek ott nő a szőr ahol az nem igazán természetes, holott a fejét ez a dolog teljesen elkerülte. A lányok hiába járnak itt szép szoknyában, mely a feneküket se takarja, pont olyan rövidek, hogy nyugodtan felcsatolhattak volna magukra egy övet, az is teljesen elég lett volna. Tudod magadtól is jól, ezek csak akkor szólnak hozzád, ha cserébe készpénzt vagy fehér port adsz nekik. Mint a legyek a sz*r körül, úgy repdesnek a férfiak körül, téged mégis kerülnek. Miért? Közeledben senki sem ül, nem szól hozzád senki, mégis mindig megkapod a kívánt piádat. Lehet az a furcsa állatka teszi, mely ott gubbaszt melletted, melyre olykor furcsa pillantást vetnek, majd rád. Soha életükben nem láttak még ilyen szerzeményt. Nem tudják eldönteni, hogy amit látnak az tényleg ott e van, vagy már ennyire keresztbe áll a szemük a sok piától. Társadra vársz, akit kiosztottak melléd. Késik. Fogalmad sincs, hogy hol lehet ennyi ideig, de te legalább addig piálhatsz és legeltetheted szemeid az örömlányokon.

/Igen/

Steg-'in
Mint egy igazi láthatatlan ragadó, egy halk végzet, állsz a háztetőn s onnan figyeled azt a fajt, mely apróságokért is képes saját magát kiirtani, mely évszázadok óta egymás ellen harcol, csak hogy a másik fölé kerekedhessen. Egymás ellen, mely te szemedben szinte semmilyen kihívást nem jelent, hisz oly gyakran bizonyítottad már be, hogy te és néped sokkal jobbak vagytok, mégis akad az a kevéske kivétel, mely kiharcolt némi tiszteletet körötökben. De most, hogy ott állsz és nézed őket, ahogy egymást fenyegetik, ahogy az erősebb akarja elpusztítani a gyengébbet s bár ott lenne a több fős előny, még sem tesznek semmit, csak állnak mint a gyávák és nézik, hogy mi lesz fajtársukkal.
Szemed elé kerül az általad már jól ismert páncél, s abban az Ooman, egy nőnemű. Mellette társa, a négylábú állat, mely igencsak nyugtalannak látszik. Nem is csoda, hisz te magad is tudod, valahol itt, valahol ennek a városnak a sötétjében ott lapulnak a savvérűek, melyeket neked ki kell irtani, megtalálni a királynőt, mely eltűnt a jéghideg víz fogságából...

Vash
Ma éjjel vér szárad kezedre s te úgy érzed teljes szívedből, hogy az igazságot szolgálod, mint valami isteni végrehajtó, ki pokolra küldi a romlott lelkeket, hogy szebbé tegye ezt a világot. Gyilkosokat, tolvajok és egyéb gonosz szívű embereket büntetsz halállal, de jogod van e hozzá? Ténylegesen halál dukál nekik? Nem ismered miért teszik, lehet erre kényszerítik, hisz kényszer morálisokat tipor el, s nincs más mint a ráerőltetett akarat. Ismered e történetüket, hogy így ítélkezel felettük? A háztetőkön haladsz, mint egy igazi névtelen hős, mégis rettegésben tartod környéked, reményt adsz azoknak, kikből már rég kiveszett. Életeket mentesz, életért cserébe. Talán így a jó, talán ez az egyensúly, ez az ár Metropolisban. De mégis, valami miatt, egy számodra ismeretlen erő miatt, hiába próbálkozol, hiába teszel bármit is, az emberek sorban tűnnek el környékedről, mely felett eddig éberen vigyáztál. Valami sötét dolog bujkál ott lent, nem mer előjönni, mintha félne tőled. De neked mégis meg kell találnod, hogy igazságot rendeltess felette. A saját igazságodat.
Kiérsz a főútra, mely mint a folyó, úgy terül szét alattad, s te ott állsz kimagaslóan mindenki felett. Az utcán egy tini csapatot pillantasz meg, ahogy egy szárnyas, lángoló kardú személy épp egy leányzót fenyeget s tőlük nem is annyira messze egy furcsa öltözékű nő áll egy kutyával, ki egy ideig nézi őket, majd inkább tovább áll...

Mindent érzett s látott maga körül, s még kilóméteres távolbólis hallotta a lény vinnyogó hangját. Izgalom töltötte el, s szívét megborzongatta a tudat. Érdekelte a lény, mindent tudni akart róla, izgalámában szinte remegett.
A sötétség egyre inkább körbeölelte a barlangot, s ő magába szívte a jegeslevegőjét. Imádta ezt az érzést, a fiatalság érzése, az erő érzete.
Felhúzta kedvenc zöld nadrágját s zöldes árnyalaú testpáncélját, majd hajlított pengélyű kardját kezében megforgata s az egyik savnyomba mártotta. ELégedetten látta, hogy a sav szépen lefolyik a fegyverről anélkül hogy bármi baja lenne. Megérte a legjobb acélokból csináltatni.
Ezután kardját a kezében fogva elindult a nyomok mentén, a verem hatalmától felturbózott reflexekkel, érzékekkel, s belevetette magát a sötésétésgbe...

Már az első estéjén igazságot szolgáltatott Metropolisban Vash, vagy legalább is ő így fogja fel. Megmentett egy lányt az éjszaka egy tolvajától. Ezt az estét továbbiak követik, hisz a fő célja még nem jött elő, de ezekkel az újabb estékkel egyre jobban kezdi ráébreszteni az ott élőket, s a bűnözőket is, hogy valaki figyel, és igazságot oszt, reményt ad a reményteleneknek. A nyugalmasabb estéken, mikor tényleg csak ugrál a tetőkön, mert nincs baj, elgondolkozik, hogy helyesen cselekszik-e, megérdemli-e mindenki a büntetést? De mindig arra a válaszra jut hogy igen, hisz az elmélete, mely szerint a bűnözőknek példát kell statuálni, és félelembe kell tartani, bevált, mert lassan bár, de kezd lanyhulni a körzetében a bűn. De még így is, sorra tűnnek el a sötétben, s nem kerülnek elő.
~ Mégis mi lehet a sötétben, ami elragadja az embereket estéről estére? És miért nem tolja elő a pofáját? Talán félne tőlem? Az jó lenne, de így is meg kell állítanom, hisz még így is tűnnek el emberek. ~ gondolta magában Sisak, miközben tetőről tetőre ugrott, majd hirtelen, az egyik szálán, és lenézett, ahol már a főutca volt. Ahogy lenézett, három dolgot vett észre: egy csapat tini, valaki lángoló kardal, és egy kutyát sétáltató furcsa nő. A kutyasétáltató inkább elfordítja a fejét, és tovább áll.
~ Micsoda gyáva egy nő! Nem hív segítséget, inkább elfut, mit ne mondjak, egyre rosszabb oldalát látom ennek a városnak. Gothambe ez nem lenne meglepő, de itt igen. Na dologra fel ~ gondolta Piros Sisak, és leakrobatikázta magát az épület oldalán, hála az ablak párkányoknak s teraszoknak. Azonnal a kardos felé tart, majd megszólal:
-Ha eldobod a kardot, könnyen megúszhatod, viszont ha folytatod, akkor örülhetsz ha élve megúszod!- mondja Vash az ismeretlennek, majd előveszi kését.

Mikor láttam, hogy a lány pánikol és a szemébe néztem, egyből lejött, hogy nem tud semmit.
-És ti tudtok róla valamit?-kérdeztem a többit és még közelebb nyomtam a kardomat a lány torkához. Ekkor kellemes meglepetés ért. Valahol egy másik utcán egy ember akkora haragot táplált, hogy még ilyen távolságból is megéreztem. Örömmel vetettem bele magam a haragjába és annyit szívtam magamba belőle, amennyit csak tudtam.
Két étkezés egy éjszaka alatt. Tetszik ez az éj.-gondoltam magamban mosolyogva, de az arcomon még mindig zord kifejezés ült, hogy ezzel is ijesszem a tiniket. Ekkor hallottam meg, hogy valaki a kardom eldobására utasított. Odafordultam és egy idétlen piros maszkban feszítő fickót láttam meg. Gonosz vigyort csaltam az arcomra és megszólaltam.
-Ahogy óhajtja uram.-ezzel el is dobtam a kardomat, ami tőlem fél méterre szertefoszlott a levegőben, majd a bal kezemmel megfogtam a lány nyakát és felemeltem a levegőbe.
-Most viszont gyorsan szabadítsd ki, mert a végén még a nyaka bánja.-mondtam a maszkosnak már szinte őrült mosollyal. Megint előhívtam a pokol lángjaiból készült kardomat és megindultam a maszkos felé aki éppen elővette a kését.
-Mégis mit akarsz azzal a fogpiszkálóval a pokol lángjaiból álló kardom ellen? És egyáltalán mit képzelsz te, hogy ki mersz állni a pokol hét hercegének egyikével, a harag démonával, Barbeloval? -kérdeztem már komoly arccal és ledobtam a lányt a földre úgy, hogy lehetőleg csak zúzódásai legyenek. Komor, harcra kész arccal sétáltam a maszkos felé és szárnyaimat is megfeszítettem, hogy támadás esetén lecsaphassam velük.
-És elárulok egy titkot. Ha megölsz akkor pokolra jutok, onnan pedig akármikor visszajöhetek. Ha képes vagy is megölni, akkor a következő találkozásunkat már nem úszod meg élve. Viszont ha most elárulsz mindent az eltűnésekről, akkor megbocsátok neked.

Találok egy kisebb csoportot, két lány, akik csak egész jól vannak és egy srác, aki annyit ivott, hogy már háromszor hányt. Hatalmas vigyorral az arcomon végignézek rajtuk, nem tartanak tőlem, sőt még a megfelelő információval is szolgálnak. A beszélgetést végighallgatom és próbálom belőle kihallani a megfelelő részleteket.
~ Szóval a csatornákban tanyáznak, ez érdekesen hangzik. Nyilván nem sima emberekről van szó, holmi banda ámokfutásártól. Nem lenne okuk az állatokat is lerántani a mélybe. Itt valami másról van szó. Oh igen, ha már segítettek.
Fogom a kezemben lévő pár száz dollárt és oda nyomom a két lány kezébe, egyenlően elosztva.
- Köszönöm a segítséget. Ez esetben viszont nagyon szívesen elkísérem önöket. Nehogy valami szőrnyűség történjen út közben.
Ha elfogadják az ajánlatot, akkor aktiválom a páncélzat szervoit, rásegítőit, hogy megnöveljék az erőmet, majd a srácot megpróbálom elkapni hátul a ruhájánál fogva, félkézzel felemelem és úgy viszem tovább,ne másnak kelljen támogatnia. Követem a másik két fiatalt, és közben figyelek a környezetre.
Ha nemet mondanak, nincs szükség rám néhány másodpercig csak állok és figyelem, hogy elmennek, ha elég távol vannak, jó pár méter távolságba, akkor a karabélyt veszem elő. Mindegyiket egymás után próbálom minél pontosabban szívtájékon lőni. Kezdődhet a játék.

Még egy kis ideig néztem a szárnyast és azt, hogy egy sisakot viselő Ooman meg akarja támadni. Legalábbis a fegyveréből meg a mondandójának megértett részéből erre következtettem. Jó összecsapásnak ígérkezett, de mennem kellett. A nőstényt kellett követnem, mert biztos voltam benne, hogy ő is a Kemény húsúakat keresi. Követtem tehát a nőnemű 'mbert és a mellette sétáló négylábú lényt. Elég nyugtalannak tűnt, de meg is értettem. Akik nem az Ösvényt követik, azok inkább elkerülnék a savvérűeket. Követtem őket a háztetőkön, idő közben pedig EM látásmódba váltottam. Tudtam, hogy nagy eséllyel a csatornában vannak, mivel mindig olyan helyeken szoktak elbújni, de éjszaka szeretnek kijönni onnan és akkor ilyen magasról könnyebben észreveszem őket. Egészen addig követtem a nőstényt, amíg be nem ment egy épületbe. Ahogy a katonákat ismertem, úgysem lesz bent sokáig. Úgy döntöttem, hogy megvárom amíg kijön és addig kicsit jobban körbenézek.

Résztvevők: Ra's Al Ghul, Lobo, Andrew Ramirez, Barbelo, Svarog, Dühöngő, W.B., Steg-'in,Vash,

Ra's Al Ghul
Vékony, fület tépő sikító hang, mint egy nő, kinek épp a torkát akarná valamilyen bűnöző elvágni, terjed szét az egész barlang komplexumban, mely mintha még szándékosan, csak hogy érdeklődésedet és vágyadat fokozzák a lény megtalálásában. Ezerszer verik vissza, minduntalan és untalan, ezzel felébresztve azt a gondolatot, hogy akár többen is vannak, sokkal többen, mögötte, előtted, körülötted, bújócskát játszva a sötétségben. Hideg, frissítő levegő áramlott a barlangban, jobban növelve éberségedet és tiszta elmédet. Felvetted ruhádat, páncélodat, hogy hatékonyabban tudj a lény után kerekedni. Mikor fegyvered pengéjét a savba mártod, mely még ott terjeszkedik sisteregve emészt mindent, felkapaszkodik kardod élére is, mint egy kis ragacsos szörnyecske karjaival. Fogait a pengébe mélyeszti, próbálkozik megrágni, emészteni, de szörnyülködve, csalódottan és talán meglepetten is veszi észre, hogy bizony eme fémet nem hajlandó elpusztítani. Sistereg bosszankodva, de csak megadva magát csöpög le róla, elengedi s tűnik el a földben.
Ismét egy sikító hang, felhívva figyelmed, hogy még véletlenül se feledkezz meg a lényről, mely a barlang sötétjébe invitál téged egy halálos játékra. Az izgalom mely körbevesz téged, melyet érezni lehet a levegőben, a barlang minden egyes sötét zugában egyre jobban hatalmába vesz téged s fokozott reflexekkel veted bele magad a hajszába. Érzed hogy figyel téged, jéghideg szemeit egyenesen rád szegezi, valahol ott van, játszik veled. A nyomokat követed, hiába a reflexek, hiába az éberség, a veszély érzete mégis óvatosságra int téged. A nyomok egy kisebb, vékony folyosóba vezetnek téged, melynek eredete még számodra is ismeretlen. A plafonja alacsony, nagy, hegyes sziklák magasodnak ki a kellemetlenül csúszós talajból.  A folyosó északra vezet, végét még nem látod, de plafonja néha magasabbra emelkedik, néha viszont olyan alacsony, hogy magadnak is le kell hajolnod, hogy elférj. Te magad sem tudod meddig haladtál, milyen sokáig kellett tűrnöd ezt, de egy nagyobb helyiségbe torkollt bele, melyből több járat is vezetett több irányba. Egy tovább északnak, egy másik nyugatnak, de volt egy, mely mintha visszafele vezetett volna. Nem mindegyik volt elérhető viszont egykönnyen. Az északi járat pár méterrel a talaj felett volt, kellemetlen és nehéz mászást igényel ahhoz, hogy elérd. A nyugati majdnem a föld felett volt, fel kéne hozzá kapaszkodnod. A visszafele vezető járat az egyetlen, mely kényelmesen járható.

Vash és Barbelo
Ahogy Barbelo elengedi a lányt, az hangos sikollyal esik a földre, kisebb zúzódásokat kapva a betontól. Barátai óvatosan mennek oda hozzá, szemel tartva a démont és sisakos alakot. Segítenek felállni a lánynak és gyors futással próbálnak eltűnni az utcáról, nehogy még nagyobb bajba kerüljenek. A nő a kutyával időközben elment, már csak Barbelo és Vash maradt a csendes utcán, olyan volt, mintha a város akarná ezt, nem engedvén arra elhaladni semmilyen autót vagy gyalogost. Magától csendesül el, minden hang melyet kiadtok sokkal hangosabbnak tűnik, mint egyébként. Egy apró, alig érezhető tekintet, mely figyel benneteket az egyik sötét utcáról, ti bár nem látjátok, mégis elég éberek vagytok ahhoz, hogy ez az érzés felmerüljön. Halk, sziszegő hangot hoz a hideg hajnali szél, mely mindkettőtök testébe hatol, végigfut lassan mint egy jéghideg méreg, hogy megfertőzzön benneteket, felkeltse az aggodalom és bizonytalanság érzetét, mellyel együtt jár a félelem. Kéz a kézben, egymás oldalán állva merülnek fel benneteket ezek az érzések, majd mint amilyen gyorsan vagy épp lassan elöntöttek benneteket, úgy el is tűnnek, csendben visszavonulnak, hogy csak nyomukat hagyják az elmében. Valós volt e a hang, vagy nem, egyikőtök sem tudja meghatározni...


Dühögnő és W.B.
Ahogy Natasha belép a kocsmába, egyből látja, hogy bizony ez egy késdobáló, ahol pár centért is elvágják az ember torkát, ha ettől legalább egy kicsivel több drogot vagy alkoholt lehet vásárolni. Undorító füst csapja meg a nő orrát, késsel meg kardal lehetne vágni, amilyen vastag. Mint egy idióta köd, ami itt ragadt és semmi kedve elmenni innen. Megannyi férfi szem figyeli őt, főleg a melleit és fenekét, ordítanak a perverz gondolatok fejükből, nem is kell ahhoz tudni olvasni a fejben. Az ott lévő könnyű hölgyeknek sem mondható kurvák irigykedve néznek rá, hisz pár percre ellopta ügyfeleik tekintetét. Mikor leül W.B. mellé, ismét visszatér mindenki a saját dolgához és nem igazán foglalkoznak tovább a párossal, elvégre tele van fura alakkal a kocsma. Mintha a város összes mocskának ez lenne a székhelye.

/Kaptok egy szabad kört, ami azt jelenti, hogy 2x írhattok egymás után, ha nincs érdemleges cselekedet/

Steg-'in
Ahogy figyeled a két alakot, azt a szárnyas, furcsa Oomanhoz hasonló lényt és a sisakos Oomant, felszerelésükből egyből felismered, hogy nem lenne teljesen kiegyensúlyozott a harc, elvégre a szárnyas lángoló kard tulajdonát élvezi, míg a másiknak egy kés jutott. Emberek, akik foggal-körömmel is nekimennének a másiknak értelmetlenül, most is csak megerősödik benned, hogy kihalásra ítéltetett faj, ha még a saját korlátjait sem képes figyelembe venni s vakon, önként fut bele a veszteségbe.
De haladni kell, a nő és a kutya már el is indultak az utcán, hogy kiszabott útjukat követve elérjék céljukat. Mint egy halk, sötét árnyék, úgy követed őt, mit sem sejt arról, hogy talán pont ő lesz az, ki elvezet téged a savvérűekhez, kik a városban bujkálnak. Messziről látod, hogy a nap első sugarai már megérintették az égbolt alját, lassan kapaszkodnak felfele. A város ébredezik, egyre több zaj kelti fel figyelmed, de nem érdekel ez téged, elvégre nem olyan zajok, melyeknek közük lenne azokhoz, akikre vadászol.
Ahogy bekapcsolod az EM látást, vörös színbe burkolódzik a világ előtted s úgy követed tovább a nőt. Figyelsz éberen, keresed ellenséged közben, nehogy ő legyen az, ki meglep téged. Pár utca, s te látod azt, amit keresel. Fehéres, elektromos alak mozog a másik utcában, mintha ő is a nőt követné csendesen, alaptomosan. A nő megérkezik egy épület elé, mely előtt furcsa emberek ácsorognak és beszélgetnek, bemegy. A savvérű felmászik az egyik ház tetejére, onnan figyeli az épületet, nyilván nem vett észre téged. A környéken viszont több is feltűnik, mind szép lassan az épületet közelíti, melybe a nő ment be...

Andrew Ramirez
A lányok szeme teljesen kikerekedik és köpni-nyelni nem tudnak, mikor kezükbe nyomod a pénzt. Hitetlenkedve figyelnek téged, de úgy vélik, egy páncélos alaknak nem illik nemet mondani.
- Igazán nincs mit... - szedi össze magát a barna hajú leányzó - Köszönjük, tényleg jól esne a segítség... Eléggé félelmetes alakok járnak a városban. Főleg ilyentájt, mikor bulikból jönnek haza. Érti, részeg srácok meg ilyenek - magyarázza neked a barna hajú s kicsit ellépnek tőled, mikor a páncélodat aktiválod s felkapod a srácot, hogy ne nekik keljen cipelni őt. Elindulnak veled együtt az utcán s igencsak érdeklődve figyelik a páncélodat.
- Maga valami új Metropolisi rendfenntartó? A páncélja az nagyon menő. A LexCorp fejlesztette ki? - kérdezi a barna hajú lány érdeklődve, mégis komoly hangon. A másik lány várja a választ, közben lassan eléritek az utca végét, mely egy T alakú kereszteződésben végződik. Már fordultak le volna jobbra, mikor hirtelen megtorpantak és tátott szájjal figyelték azt, amit ott láttak. Egy négy szárnyú személy állt az utcán, kezében lángoló kard s egy piros sisakú személlyel társalgott. Nem hallani hogy miről, de jól kivehetőek. A két lány azonnal megdermed és csak figyelik őket. 

Lobo
A férfi felhúzta szemöldökét, nyilván nem számított mogorva válaszodra, de hát csak vállat vont, jelezve hogy hát akkor rád hagyja ezt a dolgot. Elkezdted körbejárni a motorját és ő büszke tekintettel figyelt téged.
- Én magam raktam össze. Szegénykém a szeméttelepen tengette napjait teljesen egymaga, mikor megláttam és... - hirtelen befejezte, mikor láncodat elővéve megcsörrent a halál hangja. Egy pillanatig csak nézett téged, nem igazán értve, hogy te most akkor mit is akarsz azzal a lánccal tenni, de hamar megtudta. Csapásod sikeres volt, a lánc nyaka köré tekeredett szorosan, a kampó pedig mély sebet ejtett nyakán. Két kezével megfogta a láncot hogy próbálja magáról leszedni, de ereje nem vetekedhetett a tiéddel.

A falnak támaszkodva osont végig az szük follyosókon, csöndes, magabiztos lépteivel szinte eggyé vált az árnyakkal... A hangok egyre csak csalogatták előre, egyenesen egy kereszteződéshez. Ösztöneire hagyatkozva kémlelte a sötétséget, ám Lázár veremben edzett szemei képesek voltak áthatolni ott ahol az átlag ember szeme elveszti világát. Az egyik barlang nyílása küllönösen elérhetetlen helyen volt, s ez felkeltette a Dámon figyelmét. Nekifutott majd felugrott s kardját belevájva a sziklába megkapaszkodott. Lassan haladt felfelé, ám egy pillanatra se pihent meg, majd mikor felért kifújta magát, kardját maga elé tartva elindult s lassú léptekkel haladt zsákmánya után

Vash nézi a furcsa szárnyas idegent, akinek az eldobott kardja eltűnik a semmibe miközben eldobja. Ekkor hirtelen a lányt torkon ragadja, és felhívja az önbíráskodó figyelmét, hogy ha nem cselekszik, a lánynak vége.
~ Mégis ki a franc lehet ez az alak? A kardja eltűnik a levegőbe, és a kinézete, látszik hogy ez nem jelmez. De akkor mégis mi lehet? Valamiféle természet feletti lény? ~ gondolja magában Sisak, majd végighallgatja ezt a sötét lényt, és most már tudja a nevét: Barbelo.
- Nem érdekel hogy a pokol hercege vagy, nem tűröm ha ártatlanokat fenyegetnek. És ne aggódj, ennek a késnek a sebzését megérzed.- fejezi be mondandóját Piros Sisak komoly hangon, ezzel is jelezve hogy készen áll a harcra. Madj ismét meghallgatja Barbelo mondandóját.
- Ha legyőzlek, és visszatérnél, akkor újra legyőznélek, és újra és újra. Nem hagyom magam egy olyannal szembe aki az ártatlanokat bántja. szól Vash a démonhoz, miközben fél szemmel figyeli, hogy a fiatalok végre elmenekülnek. - Na várjunk csak, te most komolyan azt hiszed hogy miattam tűnnek el az emberek? Kettőnk közül inkább te ragadod el őket a sötétségbe. Szóval jobban jársz, ha leállsz, vagy végeznem kell veled..- Vash hirtelen úgy érzi, mintha valaki figyelné őket a sötétből. De most nem lankadhat a figyelme, mert akkor könnyen az életébe kerülhet. A szél egy halk sziszegést hoz, de nem olyan mint egy kígyó sziszegés, ez valami más. Egy régi érzés fut végig az önjelölt igazságosztón, amit azóta nem érzett, mióta megtámadták régen őt és apját a boltban, ez pedig a félelem.
~ Valami van itt a közelben, valami ismeretlen. És ez az érzés, azt hittem már többet nem fogom érezni, de most még is. Nem hiszem hogy ez a valami Barbeloval lenne, hisz úgy tűnik, azt hiszi, én tüntetem el az embereket, itt valami nincs rendben.~ gondolja magában Vash, majd ahogy jött a sziszegés, és a félelem, úgy el is tűnt mindkettő. Tudja, hogy amíg nem rendezi le Barbelo-t, addig nem eredhet a sziszegés nyomába. Érzi hogy ide kése kevés lesz, így elkezd pisztolya után nyúlni.

Ahogy kicsit tovább nézegettem a harcolni készülő feleket, ismét rádöbbentem, hogy mennyire értelmetlen lények az Oomanok. Az egyiknek lángoló fegyvere van, a másiknak pedig csak egy olyan kése, amivel egy savvérű ellen se menne semmire. Közben a nőstény tovább ment, én pedig követtem. Halkan, szinte észrevétlenül lopakodtam a tetőkön. Mikor EM látásba váltottam, teljesen megváltozott a világ, de ezzel nem törődtem. Már hozzá voltam szokva. A nőstény Ooman bement egy épületbe, énm pedig figyelni kezdtem. Lassanként megjelentek a savvérűek ebben a látásmódban világító alakjai. Egyre többen gyűltek a köré az épület köré.
Nagyszerű. Ez az Ooman a tudtán kívül nagyon hasznos volt számomra.-gondoltam, majd vad öröm, szállt meg. Előkaptam shurikenjeimet, majd a hozzám legközelebb eső savvérűek fele hajítottam őket, de nem vártam meg az eredményt. Gyorsan megindultam egy másik savvérű felé, miközben kieresztettem pengéimet. Az volt a célom, hogy minél gyorsabban odaérjek és utána a nyakára tudjak támadni.

A lányt ügyesen lehajítottam a földre és alig lett valami baja. Fél szememet a sapkás ürgén tartva néztem, ahogy a többiek elviszik. Nem nagyon izgatott a dolog.
Had vigyék. Ha nem tud semmit, akkor számomra értéktelen.-gondoltam, majd hallgattam a másik mondanivalóját.
-Megölhetsz tízszer, vagy akár ezerszer is. Elég egyszer hibáznod, és akkor megöllek. Az pedig csak hab a tortán, hogy akit ezzel-bólintottam a kardom felé-ölök meg, az a pokolra kerül. El tudod képzelni, hogy milyen az, amikor egy örökkévalóságon keresztül kínoznak? És egy valamit jegyezz meg. Én már akkor is embereket öltem, amikor Jézus vére még fel sem száradt.-mondtam neki, majd mintha egy tekintetet éreztem volna a hátamon. Emberfeletti sebességgel az egyik sötét utca irányába fordultam. Valami ismeretlen sziszegést hallottam, amitől a hideg futkosott a hátamon.
Ez lehetetlen. Utoljára akkor éreztem félelmet, amikor leverték a lázadásunkat. Az érzés olyan gyorsan ment, mint amilyen gyorsan jött. Szintén hatalmas sebességgel visszafordultam az ismeretlenhez.
-Te is érezted?-kérdeztem, majd hozzá tettem-És a nevedet megtudhatnám, idétlen sapkás barátom?
Mikor megláttam, hogy a fegyveréért nyúl, megszólaltam.
-Bocsi, de most nincs időm veled foglalkozni. Ha nagyon akarod, akkor később még kinyírhatjuk egymást, de most ki kell nyírnom azt, aki miatt eltűnnek az emberek.-mondtam neki, majd választ nem is várva elindultam a sötét utca felé, ahonnan az előbb a hang jött. Három pár szárnyamat szorosan a hátamra szorítottam, mert tudtam, hogy egy kisebb kaliberű löszert megfognak, habár az eléggé fájna.