A Fekete Halál

Újdonsült barátomat nem találtam meg a pokolban. Ezt kicsit furának találtam, mivel az önjelölt igazságosztók legtöbbször nincsenek is tisztában vele, hogy milyen gonosz dolgokat tudnak tenni az "igazság" nevében. Van, hogy még maguknál a bűnözőknél is nagyobb gonoszságokat csinálnak.
Na mindegy. Ha ő nincs itt, akkor megyek egyedül. Soha nem volt szükségem társakra.-gondoltam, majd megindultam felfelé. Valami metróba lyukadtam ki. Pontosabban egy metróállomáson. Ahogy elindultam, megláttam két katonának látszó alakot-egy férfit és egy nőt-illetve megéreztem, hogy van ott még valaki. Egy harmadik személy. Őt magát nem láttam, csak a dühét éreztem. Furcsa volt. Nem olyan, mint az emberi düh. Valami más volt.
Na mindegy. Amíg nem dönt úgy, hogy támadna, addig nem foglalkozok vele. Végül is, ha megdöglök akkor majd visszajövök újra.
-Szép jó asszem estét emberek.-köszöntem a két katonának.-Önök is azokat a fekete dögöket keresik? Mert ha nem bánják, akkor csatlakoznék magukhoz. Ha bánják...nos, akkor is.-mondtam enyhén gúnyos hangon. Kezeimet enyhén felemelve tartottam, hogy lássák, hogy nincs benne fegyver. Az oldalamon természetesen ott volt mindkét pisztolyom, illetve akármikor előhívhattam pokoli kardomat, de így legalább talán kicsit jobban megbíznak bennem. Három pár szárnyamat széttártam, remélve, hogy ez kicsit ijesztő külsőt kölcsönöz nekem. A hullákat kerülgetve közeledtem feléjük. Nem nagyon hatottak meg. Volt már, hogy több embert öltem meg egyszerre, mint amennyi erre az állomásra beférhetett volna.
-És ugye nem lepi meg önöket, ha azt mondom, hogy van valaki éppen önök mögött?-mondtam a furcsa, idegennek tűnő fickóra gondolva, akit nem láttam, csak a dühét éreztem.

Csendben, álcázva követtem az Oomanokat. Észre sem vettek. Egészen egy földalatti helység lejáratáig mentünk. Ők mentek elöl, én meg 20-30 méterrel mögöttük. A bejáratot egész szépen szétszedték. Egyértelműen látszott rajt a savvérűek munkája. Ahogy kicsit beljebb mentünk, a vaksötétben megengedtem magamnak, hogy olyan közel menjek az Oomanokhoz, hogy épp csak kiessek a lámpájuk hatósugarából. Hála a maszkomnak én tökéletesen láttam ebben a sötétben is. Ahogy körülnéztem, rengeteg hullát láttam. Düh fogott el.
-Hogy lehetnek ennyire felelőtlenek? Hogy lehetnek ennyire bénák? Hogy nem képesek ennyien megölni néhány savvérűt? Ugyan ennyi vadász már királynő befogásra elegendő, nem hogy a megölésére.-gondoltam dühösen. Tudtam, hogy az Oomanok egy gyenge faj, de ennyire? Miközben az egyik nézelődött, addig felmértem a terepet. Talán még észre sem vették annak a furcsa szárnyas alaknak a közeledését, akit ez előtt láttam. Valamit szövegelt az Oomanoknak. Úgy nagyjából értettem, amit mondott és az utolsó mondatára felkaptam a fejem. Az a fickó tudta, hogy ott vagyok. reméltem, hogy az Oomanok nem támadnak meg. Most nem velük akartam harcolni. A biztonság kedvéért megfogtam az ostorom markolatát, hogy ha rám támadnának, akkor tudjak mit tenni.

A barlangrendszer gigászi labirintusában bolyongva próbálkozott valamiféle rendszert találni a rendszertelenségben, ám az összevisszaság még neki is sok volt, ezért inkább visszatért a királynőhöz s a körülötte legyeskedő bolyhoz.
Leült törökülésben az egyik bemélyedésbe meditálni valami terven, ami e helyzet céltalanságának okot adva, olyan helyzethez juttatja amellyel visszaszerezheti régi erejét s nagyságát.
Ahogy ült csöndben figyelte a lényeket s fokozottan ügyelt a jelenlétének z elrejtésére is, majd várt.

Andrew Ramirez és Lobo
Órák hosszának tűnő időn keresztül mentetek a metróban, síri csendben és bűzben, nem láttatok semmit ami mozoghatna. A xeno alakot felöltő társatok nyugtalanul himbálta hosszú farkát, de nem szólalt meg. Végül teljesen magatok mögött hagytátok a megállót, ahol lejöttetek. A fényben amit Ramirez alkotott egy metrót láttok magatok előtt, ami le van dőlve a sínekről oldalra. Több ablak be van törve, vérfoltok de ismét semmilyen hulla, most még végtagot sem láttok sehol.

Ra's Al Ghul, Steg'-in, Barbelo, Dühöngő és W.B. kaptok megint egy szabad kört amíg nem csináltok valami érdemlegeset.

A metrójáratban folytatjuk tovább az utat. Végig figyelem a környezetem, és így folyamatosan koncentrálva, részben gondolataimba merülve haladok előre. A lézerlövedék fénye bevilágítja a járatot, a xenomorphok az itt rekedt civileket egytől-egyig elpusztították, kegyetlen mészárlás keretében. A fészek sem lehet messze, hiszen földalatti járatokban vagyunk már. Nem figyelek a többiekre, sem a reakcióikra, sem a szavaikra. Valami különös érzés fog el és teljesen magával ragad.
~ Érdekes, ilyet eddig nem tapasztaltam. Mintha a Bolgyó neve: Halál-ban lennék, még az első egy órában, amikor a kihalt kolóniát térképezik fel és szembesülnek a kegyetlen valósággal. Imádom azt a hangulatot, most is nagyon furcsán bizsereg tőle a tarkóm... Ez tényleg izgalmas.
Figyelem, ahogy a motoros alak előre megy. Nem fél semmitől, ez már most látszik, nyilván természetfeletti képességei vagy legalábbis emberfeletti ereje van. De én sejtem, hogy a lények nem a legelsőt, hanem a legutolsót fogják megtámadni.
- Ez egyre izgalmasabb lesz... Szerintem már figyeljünk, hamarosan felbukkanhatna egy. Csak, hogy ránk ijesszen. Ehehehe
Elégedett kacajjal zárom a mondatot, majd haladok tovább. A páncél rendszeri aktívak, hogy ha kell akkor a lehető legnagyobb sebességet produkálják, a gépkarabélyom a hátamon, a lézer fegyvert biztosan tartom magam mellett az egyik kezemben. Figyelek minden irányba. Néha hátra-hátra nézek, hogy követ-e valaki vagy valami, oldalt figyelem a falakat, azok mozgását, hogy mászik-e ott valami, illetve a plafont, hogy ott közeledhetnek-e vagy van szellőző járat-e a metróállomáson, illetve a padló alatt van-e még egy csatorna. Ezen kívül a különböző terepelemek furcsán fénylő vagy fekete kiálló részeit is elemzem, hogy egy-egy begubózott xenomorphot is észrevehessek mielőtt túl késő lenne. Ezzel a mozdulattal kutatom át a metróállomást, belülről kifelé haladva. Próbálok kitérni, ha támadás érne. Ha találok bármi hasznosat jelzem azt a társaimnak is.

// Elnézést a kimaradásért. //

Fogalma sem volt mennyi idő telhetett el amíg elméjét töltötte, fogalma sem volt mennyi ideig meditált, testét készítette s már készen állt. Maga sem tudta mire várt eddig, ám már tudta a dolgát. testét túlfeszítette, létét érzékelhetetlenné tette. A lényeket figyelte, létüket átérezte.
Oly rég volt már, hogy valódi lénye előtört. Elzárták ereje forrásától ám ma újjászületett a verem erejétől...
Ezek a furcsa lények, idegenek fejlettebbek mindeneknél mit valaha láttam, érzékelésük, reflexeik kifinomultabb mint bármi vagy bárki másé, ezt kell kijátszani.
Lassan felállt, majd szemeit lehunyva koncentrált, a verem erejének esszenciáját szétszórta a barlangban, hogy a lények elméjébe férkőzve téves képeket generáljon bennük megzavarva a kaptártudatot, majd a szemeket s minden érzékelést becsapó illúziót gerjesszen.
Hirtelen nekiindult, a verem erejétől szinte felfoghatatlan sebességgel szlalomozott végig a lényeken kardjait csapásokra használva, körkörösen haladt levágva őket, egyenesen az anya felé. Nem törődött azzal, hogy a lények túlélik e vagy sem a királynő volt a célpont. terve egyszerű volt, teljesen véletlenszerű és a szerencsén alapuló, ám ha sikerül elpusztítani az anyát, majd az illat esszenciáját átvenni egy ideg talán irányítása vonhatja gyér telepatikus energiájával a kaptártudatot, s visszaszerezheti így elvesztett birodalmát...

/Aki nem tud az adott körbe írni mert megesik hogy nem tud reagálni elég ha kiírja passzolja/kihagyja a kört és akkor úgy veszem hogy nem maradt ki. Ezt a lehetőséget viszont csak 1x fogadom el./

Lobo és Ramirez
Ramirez kacaját rémisztően nyelte el a metró járat sötétsége. Az ember azt várná, hogy ilyenkor legalább egy tucatnyi lény fog előbukkanni, vagy történik valami "váratlan", ahogy az a filmekben vagy játékokban szokott lenni, de semmi. A mély csend válaszolt csak, ahogy közelebb értetek a metróhoz és jobban feltérképeztétek a terepet, valahol a sötétben halk zajt lehetett hallani, mint mikor két vezeték néha egymáshoz csapódik, az áram enyhe fényt bocsájtott ki, de hamar ki is aludt. Haladás közben több szétszakadt kábel is lógott a falról vagy plafonról, fene se tudja megmondani hol volt eredetileg a helyük. Földön a már megszokott vérfoltok, melyek egy irányba húzódtak, s egy éles kanyarban, nem messze a metró utolsó kocsijánál tűnt el. Ha közelebb mentek, egy járatot vesztek észre mely nyilván nem volt a városi metró terveiben. A metró járatának falában egy nagy lyuk volt, mint valamilyen átjáró és tovább húzódott beljebb, kitudja hova.

W.B. és Dühöngő
W.B. kommunikátora hirtelen recsegni kezd, majd egy hang szólal meg benne.
- Hol tökölnek annyit?! Már rég el kellett volna pusztítaniuk a fészket! Azonnal lássanak munkához vagy mérget vehetnek rá hogy az elkövetkező kétszáz évben örülni fognak ha wc pucolónak felveszik magukat valahol! - az egyik nagyfőnök volt az, hangja fröcsögött a haragtól és az elégedetlenségtől.

Ra's Al Ghul
Kifinomult képességeidet próbálod használni, hogy megbabonázd, lóvá tedd ezeket a lényeket, s célodat elérd. Ahogy kitárod érzékeidet, ahogy képességeidet használod, mintha egy zavaros álomba csöppentél volna, melyben nem volt semmi más csak a mészárlás és gyűlölet, sok ezer évnyi határtalan gonoszság. Megérintetted a lényeg tudatát, de egy furcsa, kellemetlen érzés fogott el téged. Mintha valaki tudná, érzékelné jelenléted, de még nem talált meg téged, mégis keres, impulzusokat adva a többi lénynek. Azok mozogni kezdenek, az egész boly hirtelen mint egy lény, azonnal élesíti érzékeit, megindulnak a járatokban, mintha keresnének valakit vagy valami, ami nem közéjük tartozik.
Épp ez szakította meg a lények megbabonázását, egy éles sikolyhoz hasonlítható hang reszkette meg elmédet s csak fizikai képességeidnek köszönheted, hogy a lényeg egyből nem téptek szét. Kardjaid, halált osztó pengéid könnyedén suhantak át a lények testein, s te haladtál, hogy ne kapjanak el egyből. A zöld sav még el sem érte a földet hogy azt szétmarja, te már messze jártál s osztottad azt, amit ők is szoktak. De hiába voltál gyors, a ők túl sokan vannak s hamar mobilizálódtak, már az egész boly a nyomodban volt, elmédben a királynő jéghideg és félelmetes gondolatait érezhetted.

A gigantikus közös tudat emésztő teherként nyomta a vállát, lassította lépteit, s egy ily szintű telepatikus árfolyamba csatlakozás hihetetlenül megviselte elméjét. Hirtelen kitárult előtte a világ, s az ösztönlények sötét tudatossága örökre rányomta bélyegét lelkére, ám most csak a jelennel törődött. Ahogy rákapcsolódott a folyamra, mintegy próba szerencse alapon, megpróbálta a bajtársiasság érzetét plántálni beléjük irányába, majd új módszerrel próbálkozva kiolvasta elméjükből az eljövendő startégiájukat, mozdulataikat, amivel könnyebben tudott védekezni, s közben osztani halált hozó kardos táncát, majd hirtelen a királynő tudatába botlott, mely új mederbe terelt mindent. A korábbi zavar csillapodott, s a Démont hátrálásra késztette. Még mindig halálosan vagdalkozva haladt az egyik barlang szája felé abban reménykedve, hogy a szűk tér miatti létszámcsökkenés megkönnyíti helyzetét. A szűk tér őt magát nem lassította le, számos harcművészeti technikát ismert mely erre specializálódott. Egyre hátrált, valami biztos pont felé sandítva ami segítségére szolgálhat, közben figyellt arra is, nehogy hátúlról, alulról vagy felülről találkozzon valami pokoli bestiával.

Végig figyelek, minden irányba a lehető legnagyobb körültekintéssel. Semmi nem történik, ahogy haladunk végig a járatban nincs semmilyen mozgás vagy olyan forma ami gyanús lehetne. A távolban elektromos feszültség hangja hallatszik, majd közelebb érve a fénye is. Elfog egy különös hangulat.
~ Igen, ez a hangulat, ez ismerős. Aliens versus Predator 2 PC videojáték, Marine kampányának első fejezete! Az is erről szól, kezdetben még csak nagyon erősen a nyomasztó atmoszférára koncentrál a játék, a játékos az első három pályán nem találkozik idegenekkel az elhagyatott bázison, csak a nyomokkal, amik egyre nagyobb hatást gyakorolnak rá, később viszont elszabadul a pokol. Remek. Használhatom a játékban szerzett tudásom is.
Végignézek a hatalmas metróalagútba csatlakozó másik alagúton, ilyen is volt a játékban, az utolsó pályán, az Űrutas elhagyatott űrhajójában, ezek a fészekhez vezető járatok. A gondolat, hogy besétálhatok egy fészekbe megnöveli az adrenalin szintem, egyszerűen túl nagy kihívás ahhoz, hogy ne tegyem meg.
- Ez a járat nagy eséllyel a xenomorphok fészkébe vezet. Itt az idő, hogy a tengerészgyalogosaink is megjelenjenek a színen.
Mondom felszólító/kérdó hangsúlyban az alakváltó, telepata, ázsiai metahumánnak. Egyelőre még nem lépek be a járatba, csak két-három lézersugarat lövök be véletlenszerűen, hogy a sugarak fénye segítsen tájékozódni. Azt figyelem, hogy a falba vannak-e idegenek félig beépülve, hogy lesből támadhassanak, illetve már haladnak-e a sötétből felénk. Ha váratlanul támadás ér, ahogy eddig is megpróbálok a páncél gyorsítását használva időben kitérni.

Lobo, Ramirez és Barbelo

Az ázsiai fickó xeno alakban csak Ramirezre pillant és idegesen felszisszen, mikor felhozza, hogy bizony már a tengerészgyalogosnak is színre kéne lépni. Közelebb megy ő maga is a járathoz, elővigyázatosan körbetekint.
- Akit küldtek egy iszákos állat, sajnos az egyik legjobb ember akit találhattak volna. A társa meg egy ... hogy is mondjam... nő - fejezi be a mondatot Ramirez elméjében és a "nő" szót enyhe undorral, megalázással ejtette ki, mintha ezzel mindent el is mondott volna a csapatról.
- Már rég itt kellett volna lenniük... - tette hozzá kis idő után. Lobo után nézett, aki egyenesen a járatba indult.
Ramirez által kilőtt lézersugarak ugyan egy rövidke időre megvilágították a járatot, de nem volt elegendő ahhoz, hogy jobban szemügyre lehessen venni. Bent vaksötét volt, a járat sem nézett ki úgy, hogy két lépés után véget ér. A fénysugarak bár felfedeztek egy-két kisebb lény sziluettjét, de azok azonnal eltűntek a járatban.
Lobo ahogy beljebb halad és halad és csak halad, több métert is megtehet akár, de a járatnak még mindig nincs vége, nem kanyarodik, csupán fokozatosan leejt. A falak, padló és plafon durván a földbe van vájva, mintha ezernyi karom csinálta volna évezredeken keresztül.
Az ázsiai társatok hirtelen hátra fordul és megszólal Lobo, Ramirez és Barbelo elméjében.
- Ő meg ki? - kérdezi farkával Barbelo felé mutatva, majd Ramirezre néz.

Ra's Al Ghul
A boly tudatába kutakodva egyre jobban érzed, hogy vagy a harcra, vagy kutakodásra összpontosítasz, mert mindkettő hihetetlenül kimerít egyszerre s pont ezért figyelmed is lankad, melynek köszönhetően az egyik fekete lény túl közel jut hozzád s éles karmaival kap utánad. Mintha saját kardjaid lennének, éles fájdalommal hatolnak karmai testedbe s mellkasodat oly könnyedén szántják fel, mintha késsel vágnád a félig megolvadt vajat. Véred kibuggyan, ruhád szakad, a fájdalom kicsit megtántorít s hideg érzést lop testedbe a fájdalommal együtt. Tudatodat ez a támadás kiszakította a boly elméjéből s már jött is a másik csapás, mely már szerencsére nem talált el téged. Az egész boly téged követ, vagy legalább is ilyen érzésed van, mikor a feketeségben még nagyobb fekete tenger zúdul feléd s egyre jobban hajt az egyik járat felé.
Szűk, mégis hosszú, végtelennek nem tűnő alagút tárul eléd, de ez sem ment meg téged attól, ami nyomodban van. Te is tudod, ha szembe szállnál az egész bollyal, nyilván itt hagynád fogad, messze bármiféle Lazarus verem, mely ismét felélesztene.

W.B.
Válasz a pasastól nem jött, s olyan érzésed van, hogy te is már csak a levegőnek szóltál vissza. Úgy néz ki a fejesek sem tudják pontosan mit akarnak, csak kiküldtek téged és társadat, hogy kezdjetek valamit a dologgal, de az is lehet hogy tényleg csapda, vagy talán valami sokkal többről van szó, amit eltitkolnak. Akár hogy is van, tollasodat kiküldöd bármilyen nyomot keresni, ő pedig talál. A xenok a metróból jöttek fel, s természetesen innen is szóródtak szét a felszínre. De ezen kívül másra is felhívja a figyelmedet s bár xenot nem jelez, de yautja-t igen.
Lent a metró áramtalanítva van, ennek köszönhetően egyszerűen vaksötét is. Tollasodat ha még mindig hagyod hogy nyomot keressen/kövessen, akkor a jobb irányba indul lent a metróban.

A motoros alak, ahogy eddig is kockáztat és minden elővigyázatosság nélkül indul meg előre, egyenesen be a járatba. Kell, hogy legyen valamilyen képessége, vagy trükkje ami ennyire magabiztossá teszi. Én azért kint maradok és pár lézersugarat belövök az alagútba. Ez nem jár túl nagy eredménnyel, a falak túl feketék, minden fényt elnyelnek, csak pár kisebb lény mozgása kivehető, amik lehetnek kis emlősök és rovarok is. De ez a járat, pontosan az a járat, amire gondoltam eredetileg, ezt már tudom. Eközben telepatikusan kommunikálok az ázsiaival.
~ Hát akkor vagy késnek, vagy már elkéstek, attól függ, mennyire szerencsések és mennyire képzettek. Ő? Ránézésre valamilyen bukott vagy sötét angyal, odakint megölte magát, de úgy tűnik visszatért. Ez errefelé teljesen átlagos az éjszakai városban.
Kis mérlegelés után, úgy döntök, hogy a lehető legnagyobb óvatossággal én is megindulok egyenesen előre a járatba. Egyik kezemben erősen fogom a lézerpisztolyt, másikkal a páncél vezérlőjével növelem a teljesítményt. Itt nem fogom előbb észrevenni a xenomorphokat, mint ők engem, ezért elsősorban a kitérésre próbálok összpontosítani, ha valahonnan támadás ér, és a szinte azonnal visszatámadásra. Először megpróbálok gyors mozdulatokkal kikerülni a támadózónából, majd lelőni az ellenséget. Erőmet és gyorsaságomat próbálom kihasználni. Ha nem történik semmi, akkor gyors tempóban megyek végig a járaton. Figyelek az árulkodó sűrűn folyó nyálkára, ami árulkodó nyom lehet.

Ismeretlenségében is oly ismerős érzés az, mely átjárta egész lényét, a halál közelsége, a végső megnyugvás tudata csábította, ám még nem jött el az ideje. Figyelmével, immáron teljes mértékben a védelemre koncentrált s kardját pörgetve hullahegyeket hagyott maga előtt, ahogy hátrált. A sebeiből áradó kínzó fájdalom ellenére, képes volt egy olyan technikát alkalmazni ami egyszerre támad előre s hátra, így az estleges hátulról jövő ellenséget is apríthatja. A királynő egyre távolodott, s a Démonok feje rájött, egyedül teljesen esélytelen eme sötét halálból gyúrt boly ellen.
Kardját egyre sebesebben forgatta, s így a lények kénytelenek voltak távolodni, Ra's pedig folyamatosan védekező testtartással belevetette magát a barlangba, a szűk járatban legalább a túlerő fölényét elveszítik...

Andrew Ramirez, Lobo, Barbelo
Haladtok a járatban és már reménytelennek tűnő hosszú ideig, az alagút pedig egyre szűkebb, így csak egymás mögött tudtok haladni kényelmesen. Ha lenne nálatok óra akkor legalább egy órát már csak a járással töltöttetek, sehol semmi nem mozdul. Unalmas és hideg a hely, néha furcsa nyálkán lehet megcsúszni ha nem vigyáztok. Az ember azt hinné, hogy itt már tényleg nem lesz semmi, de minden alagút végén van valami érdekes, vagy ha nem is a végén, akkor egy idő után biztos. Szint úgy mint most. Először csak halk vinnyogás, majd egyre jobban közeledik felétek. Halljátok ahogy valakik mozognak az alagútba és nem túl nagy sebességgel, sőt elég lassan, de biztosan közeledik. Meg is látjátok egy idő után, egy férfi az, előtte néhány xeno, ahogy próbálják őt széttépni, a férfi viszont nem hagyja magát és bár elég kimerült, két kardjával próbálja őket lekaszabolni, viszont kérdéses, hogy egyedül sikerülni fog e neki.

Ra's Al Ghul
Az alagút ahogy haladsz visszafelé kezd emelkedni. Nem túl meredek, valójában alig érezhető, de most hogy minden érzéked a tetőfokon van te ezt egyből észreveszed pár méter után. Sőt mi több, még enyhe légáramlat is van. A fekete lények lassan visszavonulót fújnak, nyilván nem érdekük, hogy az egész horda kövessen téged, ettől függetlenül szépen tolnak téged felfele és a sebedből szivárgó vér csak jobban arra biztatja őket, hogy ne adják fel. Az egyik felmászott a járat mennyezetére és onnan követ téged. A mennyezet elég magasan van, téged pedig az előtted álló lény támad. Kezded érezni, hogy bár még bírnád egy ideig, de kezdesz kimerülni, ha még harcolni akarsz, nem biztos hogy túl fogod élni.

W.B. és Steg'-in

A yautja nem úgy néz ki mint akinek kedve van reagálni arra hogy egyáltalán észrevetted őt. Ott áll a metró lejáratánál és csak néz téged, mint aki nem tudja mit kezdjen magával. Nem várod őt meg, talán jobban is teszed és elindulsz a nyomok felé, amik lefele vezetnek a metró megállóhoz. A mozgólépcső nem működik, szint úgy mint ahogy a lámpák se, teljesen sötét van odalent. A földön vérfoltok és szétszaggatott emberek hullái szanaszét. Látod a metró kocsit is, ahogy oldalra van dőlve, félig a megállóban, félig már az alagútban van. Induláskor vagy megálláskor történhetett a támadás és a nyomok az alagútba vezetnek egyenesen a metrókocsi felé. Mivel nincs áram, így nyugodtan követheted a nyomokat a síneken haladva. Tollas nem jelez egyenlőre semmit.

Dühöngő rosszul lett WB alkohol szagától így visszament a bázisra hogy összeszedje magát, éppen ezért Dühöngő kiesett a játékból.

Megyünk előre, de hosszú ideje már nem történik semmi, így a feszültség is jelentősen csökken. A járat lejt és csúszik a nyálkától, sötét és nyomasztó, de nincs semmi jelen annak, hogy akár egy xenomorph is lenne itt. Pont ezért egy idő után már a fegyvereim is leengedem és gyorsítok a tempón, csökkentve ezzel az éberségemen. Ez az egész olyan mint az Alien Trilogy-ban, amikor az utolsó fejezetben kell végigmenni az Űrutas hajóján mielőtt a fészek magjába érnénk. Tehát már azt is tudom hova vezet a járat.
~ Túl nagy ahhoz ez a hely, hogy csak egy kis kolónia legyen itt. Ez lehet az egész várost behálózó fészek magja. Ha itt sikerül elintéznem a királynőt, akkor egész Metropolis ismét normálissá válhat. Egy-egy különleges esettől eltekintve. Csábító kihívás.
Végül nagyjából egy óra után mégis történik valami. Az alagútban kiféle, felénk, halad egy férfi, aki ha jól látom egy karddal próbál megharcolni az idegenekkel. Vigyor ül ki az arcomra, ahogy ezt meglátom. Ellentétben a motoros férfivel, én előbb lövök aztán kérdezek majd.
A lézer fegyverrel megpróbálok öt-hat lövést leadni az idegenekre, a testüket célozva. Amennyire tudom megsebesítem vagy likvidálom a lényeket. Meglepetésből támadok, hogy enyém legyen az előny. Ha az egyik felém fordulna, akkor arra több lövést is leadok és ha közel ér a fejére is célzok. Kitéréssel csak végső esetben próbálkozok mert tudom, hogy gyorsabb lehet nálam, inkább megpróbálom előbb lelőni.
- Nem csak mi vagyunk annyira őrültek, hogy besétáljunk egy fészekbe. Különös ez a világ.
Mondom magam elé és félig az ismeretlen kardos férfinek a megjegyzést, miután sikerül az idegenek egy részét megölni. Kíváncsi vagyok a másik fickó mit kezd a lánccal.

Ramirez, Lobo, Ra's

A xenok egyre jobban nyomulnak előre, olyanok mint az idegesítő hangyák, amik csak jönnek és jönnek a finomságra. Ra's ismét elnyer egy kellemetlen karmolást, ezúttal a kezén. A seb elég mély és azonnal szépen el is kezd vérezni. Érzi hogy pihennie kéne, különben teljesen kimerül és összeesik.
Ramirez elkezdi lőni a xenokat és jól is teszi, mivel hogy azok egyből a sebesült férfire vetették volna magukat. Néhánynak sikerült a mennyezeten mászva kikerülni Ra's-t, így közelebb kerülve a csapathoz. Az egyik Lobot célozta meg, mivel az volt hozzá a legközelebb, azonnal rá is vetette magát. Mögötte lévő másik kettő akik követték példáját Ramirezt környékezték meg, aki bár próbálta őket megölni de nem igazán sikerült. Az egyik ügyesen elugrott a lövés elől, a mögötte lévőnek nem volt ekkora szerencséje és felsértette az oldalát. Savas vére azonnal ráfröccsent a földre és marni kezdte azt.

Barbelo és Steg'-in kiestek a játékból. Megették őket a xenok.

A humanoid fajok beszédstílusának hallatára a démonok fejének szeme felcsillant, s immáron még inkább hátrált. Csapásai alatt hulltak a lények ám a hirtelen "betoppanás" elterelte gondolatait s ennek meg is lett az eredménye. Nem törődött a vérzéssel, míg nem hirtelen két harcos nem vetette magát a csatába az oldalán, az egyiküket felismerte a Detektív adatbázisából, Lobo ám a másik ismeretlen volt.
Csapott néhányat, továbbra is figyelve a védelemre, még véletlen se kapjon további sérülést, ám közben az új jövevényeket is felmérte, hisz az ő szándékaik se teljesen tiszták, ám jelenleg minden segítség jól jön.
- Szolgáld ki magad "főnök" - válaszolta a nagydarabnak az ismert önmagára utaló megszólítása alapján.
- Előttünk az anya, körülötte pedig a fekete sereg... - Mondta mindkettőnek, miközben végre melléjük értem. A két harcosnak hála rengeteg energiát spórolt, már csupán azzal, hogy jelen vannak, s megosztva irthatjuk az idegeneket.
Ra's hátrálni kezd, a két humanoid mögé megy fedezékbe, s ugyan még bír harcolni, s amennyiben egy egy lény közelebb jön hozzá levágja könnyedén. Szemei nyitva vannak, szaglása hallása éles, ám valahol mégis pihen, relaxál. Az évek alatt megtanult kevés pihenés közben gyorsan sok energiát visszanyerni, így izmai ugyan készen álltak, pár másodpercre megpihentette magát, majd ugyan érezte ez nem lesz teljesen elég, egy rövid dőre, legalább amíg innen el nem takarítják a lényeket újra mozgásba lendül, s két férfi oldalán, (szokásos körültekintésével, ami immáron a jövevényekre is érvényes) elkezdi haláltáncát járni a lények között.

Megkezdődik a harc, aminek csak külön örülök, végre, ez az amiért egy teljes napig a város utcáit jártam, hogy végre bejuthassak a fészekbe. Ezt a kardos férfi szavai is megerősítik, aki láthatólag ismeri a motoros alakot, akit Lobonak szólít. Úgy tűnik összeérnek a szálak. Rögtön elkezdek tüzelni a plafonon és falon közeledő lényekre, egyet megsebzek, de a másik még időben kitér. Elmosolyodok a lények gyorsaságán, majd én is négyszeresére gyorsítom magam a páncél segítségével.
- Gyertek csak. Ez vicces lesz.
Megpróbálok hátrálni pár lépést és ha valamelyik xenomorph támad akkor a lehető leggyorsabban kitérni. Amennyiben sikerül egy kis távolságot nyernem a harctól gyorsan elrakom a lézerpisztolyt és a gépkarabélyom kapom elő a hátamról, ellenőrzöm, majd élesítem. Természetesen sorozatlövőre állítom, mivel a lézerpisztoly túl lassú, ide valami gyorsabb kell, a robbanó töltetes töltények megteszik. Gyors mozgással próbálom szétsorozni az idegeneket, mindegyiket fontosabb ponton három-négy tölténnyel eltalálni. Gyakorlatilag folyamatos tüzelés közben rántom át köztük a fegyvert. Arra figyelek, hogy a társaim ne kerüljenek a célkeresztbe és, hogy a xenomorphok ne essenek ki a látószögemből.
Ha az egyik mégis közelebb ér, vagy váratlanul támad, akkor elveszem az ujjam a ravaszról és megpróbálom a fegyver alját előre tolni, majd a csövet hátra húzni és így a tussal egy igen erős ütést mérni a lény fejére.
Természetesen még egy ideillő számot is berakok, ha van rá időm.