Metropolis Történelmi Múzeum

Egy újabb eseménytlejes nap. A GYRE hatásköre napról napra nő, és nem tudom, hogy ez jó-e, vagy sem. Lényegtelen, a pénz az pénz, bármiért is kapjuk, csak maradjon tiszta. Műtárgyakat kell átkísérnünk fél Gotham-en és Metropolis-on, mert egy "múzeumi-cserediák" program keretében a Metropolis Történelmi Múzeum megosztja becses tárgyait a Gotham Múzeummal. Jó reklám, több látogató a múzeumokban.
- Jól van lányok, a fegyverekbe egyelőre kábító lövedéket teszünk, mindenkinek kötelező a golyóálló mellény, és figyeljetek oda, szemek, fülek nyitva. - hadarom el, mikor beszállunk a csapatszállítókba. Hat ember több, mint elég kell legyen erre a feladatra, és reméljük, hogy az üldözési mánia alaptalan.
- Jackson, Jeremy, ti biztosítjátok a hátsó és oldal ajtókat. Ha egy légy a fületekbe fingik, azt is tudni akarom, Mike, Gregor, ti mentek előre a sofőr mellé, legyetek készenlétben, Frank, te hátul leszel velem, az igazgatóval, a két másik pupákkal és a kiállítási tárgyakkal. Ellenvetésnek helye nincs! Munkára uraim! - osztottam el a csapatot a járműnél, majd vártuk az indulást.
Az út alatt semmi nem történt, minden és mindenki épségben le lett szállítva a Metropolis-i múzeumhoz. Már csak be kell pakolniuk a tárgyaka a kiállító terembe és készen is vagyunk.
- Oké, fiúk mozgás, Jeremy, Mike, ti kíséritek a berakodó munkásokat! Gregor és Frank, ti biztosítjátok a bejáratot, én és Jackson pedig a csotrogánynál maradunk! - az igazgató végig fel-alá téblábolt, leellenőrizve, hogy biztos nincs-e semmi gond, de az embereim és én mindent kézben tartunk.

Minden zökkenő mentes, és hamarosan megjelenik a Metropolis-i múzeum igazgatója, aki szerint felesleges ilyen komolyan venni ezt a dolgot, és biztos csak valami tréfa az egész.
- Sajnálom, uram, csak a munkánkat végezzük, és minden ilyen hívást komolyan kell venni egészen addig, míg az akciónak vége nincs. - válaszolom neki szinte egy szuszra, végül mindenki betér az előcsarnokba, és lassan megkezdődik a műtárgyak kiállítása. Egy külön kis részt kaptak, ezzel is jelezve - gondolom én - hogy nem ide valósiak, hanem kölcsönbe kapták ideiglenesen egy másik múzeumtól. Bent nem kell mondanom semmit, a többiek megtalálják a helyüket, és mindig forognak. Sosincs kétszer ugyanaz a páros. Ez bevett szokás a csapatomnál, én személy szerint a kiállító terület közvetlen közelében vagyok, a többiek pedig a kritikus pontokon, ablakok, kijáratok ilyesmi.
- Uram, ha szabad megjegyeznem. Mi úgy néz ki itt végeztünk. - lépek oda Mr. Nighenstorn-hoz.

Az igazgató nem tágított, és egy mondat közepette megsértette a személyes szférámat. Egy picit hátráltam, majd illedelmesen odébb toltam magamtól.
- A műtárgyak leszállítva, és a helyükön. Innen már biztosítva vannak. - mutatok az elkerített részre, és van némi fogalmam, hogy hogyan működnek a dolgok a múzeumokban. Általában minden tárgy eléggé védeve van, hogy ne legyen rés a pajzson.
- Ha tisztelettel megbocsájt uram, nem igen fogadok el plusz pénzt csak úgy. Egyébként sem, de ez pedig teljesen felesleges. - kicsit elfordultam tőle, hogy lássam az embereimet, majd kiadtam a parancsot.
- Jól van fiúk, itt végeztünk. Pakolunk és megyünk vissza Gotham-be. - intettem nekik oda, hogyi ndulhatnak, és én is megindultam kifelé.
- Jobban tenné, ha velünk jönne, vagy itt marad. - nézek még vissza Nighenstorn-ra.

A tárgyak legtöbbjét már a helyére rakták, szép puha párnára, melynek színe passzol az adott műtárgyhoz, és valamelyikre már üvegkeretet is helyeztek, hogy ne lehessen hozzáérni illetékteleneknek. Ezenkívül biztonsági őrök álldogáltak odébb, hogy ha valamilyen probléma akadna, ott teremhessenek. Csakis az igazgatónak nem tűnt biztonságosnak a helyzet, és az arcáról le lehetett olvasni, hogy a hallottaktól az esik le neki, elveszti az irányítást a helyzet felett.
- Méghogy visszamenjek Gothambe... - bökte megvetően, gyorsan magára erőszakolt nyugalommal.
Ekkor, ahogy sarkon fordult, hogy hitelt adjon szavának, és jelezze, itt marad, megpillantott egy csuklás néger fiatalt, aki nagyon érdeklődött az egyik műtárgy iránt. Igyekezett minél közelebb hajolni, hogy jobban szemügyre vegye, de Mr. Nighenstorn ezt már nem tűrhette. Már nem is rátok figyelt.
- Hé, te, takarj onnan! - kiáltott rá sivító hangján.
- Nyugi van ember - védekezett a kölyök - Csak megcsekkoltam. Tök tuti az a kő, asszem most vettük suliban ezeket. Azt meg ott múltkor még - akart közelebb hajolni egy másik kiállítási tárgyhoz, ujjával felé bökve, de ezzel kihúzta a gyufát az igazgatónál, és a szmokingja mögül előrántott egy pisztolyt.
- Hordd el magad te kis semmirekellő! - szegezte rá a fegyvert.

Mr. Nighenstorn kezdte nem kicsit túl reagálni a helyzetünket. Még mielőtt újabb szó szólhattam volna, már sarkon fordult, és mint egy angyal védelmére kelt a kiállítási tárgyaknak. Már épp készen voltunk, mikor változott a helyzet. Miután az igazgató közölte, hogy ő nem megy vissza Gotham-be, egy srác érkezett kapcunival a fején, és a lehető legközelebb ment a kiállított tárgyakhoz, amit Mr. Nighenstorn nem hagoytt annyiban, és rögtön rá is rivallt a kölyökre. Mikor meghallottam nem épp kedves hangját, rögtön oda fordultam, és láttam, hogy a srác védekezőleg cselekszik, és látszólag őt is megrémítette Nighenstorn hirtelen kitörése. Mikor egy másik tárgyra bökött, Nighenstorn-nál elszakadt a cérna, és elegáns öltönye alól egy pisztoly került elő. Na ez, ami nem hiányzott.
- Tegye legy a fegyvert, Mr. Nighenstorn! - szólítottam fel a férfit, közben a saját fegyveremet szegeztem rá, míg a többieknek kézjelekkel parancsokat adtam ki, hogy merre menjenek és mit csináljanak.
- Mr. Nighenstorn, ez már több a sokknál. Tegye le a fegyverét, és menjünk haza. A kiállításai tárgyak jó kezekben lesznek. - szólítottam fel ismét.

A múzeumban tartózkodó civilek közt volt, aki futásnak eredt, volt, aki felsikoltott, és akadt, akinek földbe gyökerezett a lába. A metropolisi biztonsági őrök nem tudják, mégis mihez kezdjenek, végtére is egy igazgatóra csak nem kéne fegyvert emelni... vagy ők se tudják. Kétségtelenül a néger kölyök rémül meg a legjobban, és hátrapattan, felemelt kezekkel. Ha a szituáció nem lenne ennyire komoly, még viccesnek is lehetne nevezni ezt a mozdulatát.
- Haver, ne hülyülj má'! - kiáltott föl. - Ez &@#/%-ra nem kóser! - Próbálta csitítani Mr. Nighenstorn-t, de az vagy nem hallotta már, vagy nem hitt neki.
Egy illető, aki gyanús mozdulatot tett - csak messzebb akart húzódni a veszélyforrástól - újabb ellenségnek tűnhetett a paranoiás férfi szemében, mert hirtelen felé irányította a pisztolyát.
- Ne mozduljon! És más se! Ez van ha már nem vigyáznak a műtárgyakra! Rögtön özönlenének a.. a tömeg hogy ellopja, vagy kárt tegyen benne! - hadarta, miközben lassan forgott körbe, hogy minden oldalról biztosítsa magát, és hőn szeretett kincseit.

Kitört a pánik. Ez várható volt, de azért csessze meg a fickó. A srác rögtön égnek emelte a kezeit, a látogatók nagy része pedig futásnak eredt, vagy épp érdeklődve nézték a műsort.
- Nyugodjon meg, uram, kérem. Ha szeretné, biztosítom, hogy az egyik emberem mindig itt lesz. - tettem meg Nighenstorn felé pár lépést. Egyre közelebb értem hozzá.
- Senki nem akarta ellopni a kincseit, látogatók, idejönnek, megnézik, elmennek. Még körbe is van kerítve. - mutattam rá, és szinte már ott álltam a férfi mellett, majd kiegyenesedtem, leengedtem a fegyverem, és a kezemet óvólag az ő pisztolyára helyzetem.
- Elnézést. - mondtam halkan, majd a pisztolyom markolatával próbálom leütni.

És most jött a fekete leves. Balga módon Nighenstorn épp nem felém nézett, és mikor szóltam, olyan hirtelen kapta rám a fegyverét, hogy az egiky hölgy látogató azon nyomban megijedt és a kiállítási vitrint fellökve ráesett az üvegre. A hirtelen mozdulatra a múzeum biztonsági őre sem tétlenkedett, rögtön vállon lőtte Mr. Nighenstorn-ot, aki kicsit meginog, de rögtön a férif felé tartja a pisztolyát, hogy vissza lőjön. A lehető leggyorsabban leguggolok, hogy odébb vigyem a nőt.
- Jól van? - kérdezem, majd odébb húzom, ne az üveg törmelékben feküdjön. A sérülései nem lehetnek komolyak, csak pár apró vágás az üvegtől.- Ha már így felforrtak a kedélyek, nem látta, mi volt abban a vitrinben? - kérdezem a nőtől, nehogy Nighenstorn ezen is fogást találjon.
- Elég! - kiáltom el magam, mikor a nővel biztonságba húzódtunk, és jelzek Frank-nek, hogy egy kábítsa el Mr. Nighenstorn-ot, hogy végre lenyugodjon.
- Mr. Nighenstorn, nem látja, hogy most épp maga tette tönkre a saját kiállítási darabját?! - kurjantom el, még a vége előtt, és remélem, hogy Frank jól célozta be az igazgatót.

Minden tökéletesen haladt. A nő jól volt, bár kicsit sokkolta a hirtelen esemény, és annak folyása. Frank-ben nem csalódhat az ember. Lábon lőtte az igazgatót, aki így elesett, és elejtette a fegyverét.
~ Végre. - sóhajtok egy nagyot, de mikor Mr. Nighenstorn meglátja az összetört üvegbúrát, és a széthullott kiállítási tárgyakat, fájdalma, mintha egy pillanat alatt elillanna, és felveszi a földön heverő fegyvert.
- Azt már nem. - veszem kézbe a saját pisztolyom és a markolatával Nighenstorn fejére célzok, hogy kiüssem őt, de ne okozzak komoly sérülést.

Itt a vége. A fickó végre csendben van, és nem hadonászik össze-vissza a fegyverével.
- Sosem csíptem igazán. - jegyzem meg, hogy mindenki jól hallja.
- Jól van srácok, takarítsunk össze, aztán indulhatunk haza. Ez a pacákot meg tegyétek a furgon hátuljába. - állok fel, és felsegítem a nőt is, majd a halk kaparászó hangra odanézek, de nem tudom mi adhatta ki, mert semmi olyan nincs, ami most mozgásra utaló jelet adna. Biztoa már csak a képzeletem játszik velem. Intek a biztonsági őrnek, és ha odajön, átnyújtom neki a nő kezét.
- Lássák el a sérüléseit, szerintem nem lesz baja, egy tetanusz, kis kötszer, és meg is van. - mutattam a nő kezére, majd ismételten lenéztem, hogy a műtárgyak sérültek-e.

Minden rendben ment, bár a hibbant tag nem maradt veszteg sokáig, és már neki is kezdett szónokolni. A recepcióról már tárcsáztak, és hívták a rendőrséget és a mentőket. A törmeléket átvizsgálva örömmel látom, hogy nem nagyon sérültek a tárgyak. Félresöpröm az üveget, leporolom a kőtáblát, majd ahogy megvagyok a tisztogatással, óvatosan felveszem, és az üveg búra nélküli tartó állványra helyzem őket.
- Nincs semmi bajuk, a kiállítás meg lesz tartva. - böktem oda az igazgatónak, majd az utolsó darabért nyúltam le, mikor megláttam valamit. Mintha mozgott volna, és elsőre csótánynak hittem, de annak túlontúl nagy. Felemeltem még egy műtárgyat, ami alatt ott hevert az a fura cucc.

Mikor felemeltem a kőlapot, hogy visszateszem a helyére, a fura kis bogárszerű izé felpattant rá, és mintha élne, rákapaszkodott, felmászott rajta, majd rögtön át a karomra.
- Hé, vigyáz, nézd mi mászik rajtad! - hallom egyik csapattársam hangját.
- Na nem mondod?! - kiáltok vissza, miközben próbálom lesöpörni magamról azt az izét, de olyan hihetetlenül gyors, hogy nem bírom követni, és egyetlen egy söprést tudok csak intézni, de mikor elérem a kezemmel, a kis szemét megakasztja magát a bőrömön, ami iszonyatosan fáj, majd mikor a kezem elhaladt rajta, mellette, újra útnak indul, egészen fel a hátamig, és ha jól érzem valahol a lapockáim között állapodik meg, majd ismét egy éles fájdalom, de ez már sokkal keményebb, mint amit a karomon okozott. Éles tüskékszakíjták át a bőröm, és hatolnak belém teljesen, majd a fejem is majd szétrobbant. A kezeimet hirtelen a fejemhez kaptam, hogy megpróbáljam eredeti méretére összenyomni, vagy legalábbis megtartani, ne táguljon tovább. Szemeimet erősen lecsuktam, képtelen voltam kinyitni. Hangos jajveszékelés, és odribálás közepette térdre rogytam, izmaim hol megfeszültek, hol elernyedtek, hol összegörnyedtem, hol behomorítottam a fájdalomtól. Nem bírtam ki, a testem olyan volt, mintha egy vulkán lenne benne, ami épp most tört ki. Szúró és égető érzés járt át hullámokban, és feladtam, itt volt a vég, és ebben a nyamvadt múzeumban lelem halálom. És akkor meghallottam:
- Üdvözletem, ember! Az egyesülés tökéletes volt!
- Mégis mi a fenéről hadoválsz? Ki a fene vagy te, és hol vagy? - szűrtem ki a fogaim között, mert a fájdalom nem hagyott alább.
- Örülök, hogy megtaláltalak. Az imént egyesültem veled. - hallottam ismét a hangot a fejemben, ami csak még inkább szét akart robbanni.
- Tűnj el innen! Fogalmam sincs ki a franc vagy te! TAKARODJ! - ordítottam a végén, a fájdalom elviselhetetlenné vált. Már azon voltam, hogy a venomot beadagolva lecsillapítom ezt az egészet, de ekkor még élesebben nyillalt belém. Éreztem, hogy valami készül, és a testemet, mintha bezárná. Bár nem láttam magamat kívülről, egy páncél került rám. Ezzel csak az volt a gond, hogy aki épp a múzeumban volt, mindent látott. Mikor a bogár befejezett mindent, letakarta a szemeimet egy fehér lencsével, amin adatok jelentek meg.
- Diagnosztika: Rendben. Fegyverrendszer: Rendben. Életfunkciók: Stabilizálódnak, fájdalom múlik. Egyesülés: 100%. Üdvözöllek, Kevin Chase. - négykézláb álltam, és úgy éreztem magam, mint aki lefutotta a maratont tartós sprintben oda-vissza háromszor, vagy négyszer.
- Mégis mi a fene ez? - emeltem fel a kezem, amin egy zöld kesztyű-szerű dolog volt, a végén fehér karmokkal.
- A te nyelveden egy technikai vívmánynak hívnak, bár maga a technológia nem földi eredetű. A hordozóm lettél, én pedig segíteni foglak, amikor csak szükséged van rám. - szólalt meg ismét a fejemben.
- És mindenki hall? - kérdeztem, mikor már sikerült kissé megnyugodnom, és a pulzusom is helyre állt.
- Nem, a fejedben beszélek, ha úgy tetszik, telepatikusan kommunikálok veled.
~ Remek, most mindenki idiótának hisz.
- Ez, sajnálatos módon, elképzelhető. Akarod, hogy visszavonuljak?
- Megköszönném. Nem akarok még nagyobb idiótát csinálni magamból. - asszem ezzel elkéstem. A bogár elkezdte leépíteni a páncélt, ami hasonlóan fájdalmasan ment végbe, mint annak felépítése. Mre végzett, ismét négykézláb találtam magam, és folyt rólam a veríték.
- Soha, soha többet ne csináld ezt, ha nem szólok, megértetted?
- Attól tartok, ezt nem fogom tudni teljesíteni. - óh, hogy nem esel darabokra. Nagy nehezen lábra álltam, és zavarodottan körbe néztem a múzeumban tartózkodókon.

- Semmi bajom. Azt hiszem. - válaszolok a kérdésre. A múzeumban tartózkodók kínos csendje elég sokáig tartott, és felemelő érzés volt, mikor újra emberi hangot hallottam
- Gyorsabban fel fogsz gyógyulni, miattam. - hallottam a hangot megint a fejemben.
- Nem szóltam hozzád, azt hiszem. - mondtam kissé dühösen, és a többiek még zavartabban néztek, mert nem tudták, hogy épp kihez beszélek most.
- Kihez beszélsz? - lépett közelebb az egyik GYRE-s, kissé félve, alig alig csoszogva jött felém. Közben meghallottuk a közeledő szirénák semmivel össze nem téveszthető zaját.
- Senkihez. Mindegy. - hesegettem a kezemmel, majd térdre álltam. Felsegítettek, és a kocsihoz kísértek, amivel jöttünk.

Mikor kiértek, épp megérkezik egy rendőrautó, de még egyedül van. A közelben járőrözhetett, mikor riasztották. Kiszáll belőle két fegyveres rendőr, és rátok tartják a fegyverüket.
- Állj, nem hagyhatják el a helyszínt! - szól parancsolóan egyikük, míg a másik csöndben, rátok szegezett fegyverrel áll.
Egy biztonsági jön ki a múzeumból, és meglátva a szituációt, megszólal:
- Velünk vannak, segítettek lefegyverezni a férfit, aki miatt kihívtuk magukat! GYRE-sek.
A két rendőr ellenséges, gyanakvó viselkedése alábbhagy, és leeresztik a fegyvert, szabad utat engedve nektek. Beszálltok a kocsiba, és egyikőtök értesíti a központot, hogy végrehajtottátok a feladatot, megérkezve majd leadjátok a jelentést.
- Mi a fene volt az odabent? - fordul hozzád ezután.

Épp a furgonhoz tartunk, hogy visszatérjünk Gotham-be, mikor megáll előttünk egy rendőrautó, és két egyen ruhás alak száll ki belőle, az előírásnak megfelelően járnak el, felszólítanak és fegyvert szegeznek ránk
- Ellenséges szándékot érzékelek, Kevin Chase, azonnali megelőző csapás javasolt. - hallom a hangot a fejemben, és egyrészt még mindig nem szoktam meg, lehet nem is fogom, másrészt pedig megint úgy érzem, hogy széthasad a koponyám. Érzem, hogy a jobb karomon már áll össze a bogár által létrehozott páncél egy része.
- Felejtsd el, ezt most ne! - suttogom halkan magam elé, remélve, hogy senki nem hallja majd. Próbálom a bogár ellen erőltetni az akaratom, de nem gyenge ez a mütyűr, végül érzem, hogy a karomon ismét éles fájdalom hatol át. Kissé felszisszenek, majd mielőtt elővehetném a jelvényem, a biztonsági őr lép ki, és már igazol minket. A rendőrök kissé vonakodva, de végül leengedik fegyvereiket, és utunkra engednek. A furgon hátuljába szálltam be, ott volt most a legjobb hely számomra, biztos nem bírtam volna vezetni így.
- Mi a fene volt az odabent? - kérdezte Jeremy.
- Mi mi volt? Semmi. - nézek rá értetlenül, bár ez aligha fog most bejönni. A Venom-ot még kimagyaráztam régebben valahogy, azóta senki nem foglalkozik vele hála az égnek, de ezt túl sokan látták.
- Nem tudom...
- Most maradj csendben! - torkolltam le a bogarat, de megint hangosan mondtam ki, és még értetlenebb képet vágtak.