Metropolis Történelmi Múzeum

Megint a Metropolis Múzeum. Azóta, hogy kiléptem a rendőrségtől, nagyon is elkerültem ezt a helyet, de még a környékét is. Szívás. A SCARAB vissza akart menni oda, ahol ez az egész kezdődött. A múzeum nem aprózta el, teleküldte szórólapokkal az egész államot, legalábbis szerintem, és mikor elolvastam a bogár szinte azonnal kapott az alkalmon.
- Elmegyünk, és körbe nézünk. - ha velem szemben állna, csak pislognék. Miért akarna vissza menni. Miért akarna egyáltalán bárhova is menni? Nem épp egy közösségi valaki, vagy valami. De végülis, mióta kiléptem, azóta több szabadidőm van, így megér egy misét, és miért ne?
Metropolis-ba érve hatalmsa csődület várt, mindenki eljött szinte, aki tehette, és ami a biztonságot illeti, hát azzal lesz egyk is gond. Ez a cucc nem tudom, hogy mennyire látszik így, ruhán keresztül, plusz, ha nekem esnek egy fém detektorral, az isten se tudja, hogy bejelez-e vagy sem.
- Szép kis kirándulás, mondhatom. - jegyzem meg magam elé halkan, de a címzett rögtön tudja, hogy neki szólt.
- Ne aggódj, a jelenlétem teljesen láthatatlan lesz azoknak a primitív eszközöknek. - egy nagyot sóhajtottam, legalább ez nem fog most galibát okozni.

Sötét sikátorban csövesként bolyongott, de a fényes utcán már egy jómódú üzletember álcáját vette magára. Régies stílusú öltönye, s fekete cilindere elegáns úriemberré változtatta, s kecske és pofaszakálla is szépen rendezett, haja egészséges életerős volt. Furcsa volt normális emberként mennie az utcákon, az emberek ha megbámulták csupán öltözéke miatt tették, s most feje se sajgott annyira. Sétabotját lazán, Chaplint megszégyenítve forgatta miközben ment, majd megállt úticélja előtt, s cilinderét megigazítva felnézett a múzeum szépen faragott homlokzatára, s elvigyorodott.
Imádta a múzeumokat, az ősi tudás ereklyéinek fellegvárát, néha, mikor kedve úgy tartja szívesen időzik a múlt templomában. S ezúttal is vidáman lépett be, s ahogy átlépte a kaput, érezte, hogy egy napon még birtokba veszi ezt a helyet, s saját ízlésvilágának megfelelővé alakítja...
Ezután elidult, hogy felfedezze magának az új tárlat keltette rejtelmeket...

Nem kellett olyan sokat állni a sorban, mint azt látszólag gondoltam volna, és hamar be is jutottunk. A bogár, ahogy mondta, egyáltalán nem látszott, szóval ebből sem lett gáz később. Ahogy bementünk, az a tágas előtér már nem volt olyan tágas, ugyanis tele volt emberekkel, akik, mint valami folyam mentek erre, mentek arra. Volt, amikor elragadott az ár, és volt, hogy ki tudtam kicsit szakadni. Mindig próbáltam elrejteni a bogarat a hátamon, nehogy valaki nekem jöjjön, és kérdeződködni kezdjen, vagy még nagyobb gond legyen belőle. A földszinti hajó amúgy sem nagyon érdekelt. A vízi dolgok nem igazán kötöttek le. Szép volt, jól nézett ki, meg biztos érdekes a kalóz história - már ha van hozzá olyan - de valahogy nem az én világom. Bár a múzeum eleve nem az. Egy újabb kitérésnél az első emeletet vettem célba, ahol az a kőkorong volt kiállítva. Az emberek ide nem jöttek már fel.
- Milyen lusta egy népség a tied. Egy kis mozgás, és már inkább nem indulnak neki.
- Ezt a napot pirossal jelölöm majd a naptáramban, jó? Mert most nagyon is egyet értek veled. - a rendőrségi kiképzés és persze az akadémia nem kímélt minket, így az emberek lustaságára én is elég kétkedve néztem, és nem értettem. A SCARAB rátapintott a lényegre.

Éteri boldogsággal táncikált végig az épületen, minden műalkotásnak és műtárgynak hosszú perceket szentelve, míg teljesen magába nem szívta az azokban rekedt álmokat és vágyakat. A készítők gondolatait, reményeit, s legbensőbb vágyait, egy rég letűnt kor maradványait. Szép lassan, komótosan ment, mindenre időt szánva, megszemlélve, s vigyora nőttön nőtt, s sokan bolondnak nézték emiatt.
Egyre föntebbi szintekre jutott el, s egyre kevesebben voltak mindenütt, áldotta az emberi lustaságot, végül meglátta amiért jött, az álmok malomkövét, s ahogy izgatottan odarohant a kőhöz, fellökte az éppen a műtárgyat figyelő fekete férfit, s s észre se véve tettét áthatóan tanulmányozni kezdte a műtárgyat.
Felpillantván őszinte meglepődéssel vette észre az ex rendőrt, s széles vigyor után segítő kezet nyújtott neki, s sűrű bocsánatkérés áradattal látta el Kevint.

Lassan az emberek mind összegyűltek a földszinten a hajó körül, és egyébként is szétszóródtak a hatalmas hallban. Egy fickó rohant oda, mint valami dúvad, de a fizikumok közti különbség meglátszott. A nem várt becsapódástól, csak két lépést hátráltam.
- Hé! Figyeljen már a lába elé, jó ember! - mordultam fel.
- Enyhébb testi támadás ért, Kevin Chase, javasolt reakció, egy erős ütés és trauma okozása a fejre. - úgy látszik már megint elragadtatta magát a cucc, és megint ki akar csinálni valakit, aki rám liheg.
- Kicsit radikális vagy, nem gondolod? - kérdeztem a SCARAB-tól, bár tudtam, hogy ez általában egyenes út a legközelebbi diliházba. Főleg, hogy csak azt hallják, amit én mondok, a SCARAB-ot pedig nem.
- Nem kell semmit csinálnod. Maga pedig legközelebb jobban figyeljen. - a SCARAB mintha csalódott lett volna.
Nem sokkal később egy biztonsági őr közeledett, aki felszólított, hogy ideje lemenni a földszintre, mert mindjárt kezdődik az igazgató nyitó beszéde.
- Értettük, uram! - válaszoltam neki kissé papírforma szerint, sajnos ez berögződött az évek alatt, és hozzá kell szoknom, hogy már civil vagyok.

Meglepődött régi "barátjának" új magában dumálós műsorszámán, de különösebben nem törődött a dologgal, hisz ő maga is szeret magában beszélni, talán egy napon majd szépen eldumálgathatnak "négyesben"
A feltűnő őr tessékelése hihetetlenül rosszul érintette, s esze ágában se volt lemenni az unalmas megnyitóra, s mivel valós identitását használta, egyszerűen lehetetlen volt valami ténylegesen vicceset csinálni az őrrel. Hirtelen ötlettől vezérelve megszólalt.

- Már megbocsásson fiatalember, de nem érek rá. Egy nagyon fontos tanulmányt kell írnom erről a kőröl! A Gothami Tudományos közösség engem bízott meg, hogy még ezen a napon teljesítsem, mielőtt valaki lecsapna rá a város idiótái közül. Természetesen tudom, hogy az önhöz hasonló bátor emberek védelmezik, de mégis, remélem megérti aggályainkat, s engedélyezi a maradást.

A biztonsági őr engedni látszik, ami megmentene mindkettőnket a megaláztatástól. Tudom, hogy hogy mennek itt a dolgok, de a fickó tovább feszíti a húrt, és nem tágít.
- Intézzük el mindkettőt, sokkal jobb lenne a helyzetünk, és az esélyek, hogy megláthat itt bárki is, egészen pontosan...
- Befognád végre? - próbáltam minnél halkabban utasítani a SCARAB-ot.- Igen, a társa vagyok, és pont azért jöttem fel, hogy lerángassam. Én is mondtam neki, hogy ez az öt pers nem oszt, nem szoroz, de sajnos, kicsikét...munkamániás. - még egy kényszeredett mosolyt is megengedtem magamnak, majd karon ragadtam a fickót, és elkezdtem magam után húzni a lépcső felé, hogy lemenjünk a megnyitóra, ami már hallattszott a mikrofonból.

Lupin csalódottan hátra, hátratekintget a régi tárgy irányába, majd nagyot sóhajtva hagyja, hogy Kevin magával rángassa az unalmas beszédre. Miközben mennek le a lépcsőn,már szokásos, mindennapi énje van jelen s kiélvezve a dolgot, hogy a rendőr nem ismeri fel, megszólal.

- Elnézést ezért az előbbi kellemetlen közjátékért, de ilyen szituációkban, szinte kifordulok magamból. Amúgy a nevem Lupin, Lupin Memento.

Azzal kezét barátilag odanyújtja Kevin felé, s alázatosan elmosolyodik. A jövőben még jól jöhet egy rendőr barátsága...

Mikor leértünk, már javában folyt a nyitó beszéd, amiben az igazgató felsorolt néhány korábbi, nagyobb volumenű kiállítást, és elmondta, hogy mit látunk majd most, és meddig. A szokásos rizsa, amit mindig el szoktak mondani ilyen alkalmakkor, csak a tárgy részeket írják át.
- Ahw, de unalmas. Ennek a fele teljesen jelentéktelen, mégis mindenki úgy nézi, mintha Istent néznék. - bosszankodott a bogár.
- Ja, de ez minden ilyen alkalomkor így néz ki. - mondom halkan.
- Legközelebb ne csináljon bajt, és ha azt mondják menjen le, akkor menjen le. Kevin Chase. - viszonzom a végén kurtán a bemutatkozás részt. Szerettem gyorsan túltenni rajta.

Lupin kissé feljebb húzza a szemöldökét a hányaveti bemutatkozás láttán, de végiggondolja, s rendőr, mi mást várhatna tőle az ember. Ismét kedvesen mosolyog, s érdeklődést színlelve megkérdi:

- És ön mi járatban erre? Netalán biztonsági okokból, vagy valami civil akció? Elnézést, de tudtam hogy ismerős számomra viszont a neve alapján már biztosra veszem, hogy rendőrség kötelékébe tartozik.

Útálta játszani az ártatlan idiótát, ám jelen helyzetben ez a kommunikációs módszer volt az, amely által elérhette célját...

- Nem tetszik nekem a fickó. - szólalt meg ismét a fejemben a bogár, mire halványan elmosolyodtam. Túlságosan közel van, hogy válaszolni tudjak, de fejben mindent lezavartunk.
- Semmiféle bevetés. Pár hete kiléptem a rendőrségtől egy bizonyos kis...incidens miatt. - ennyit bőven elég, ha tud, nincs is szüksége többre. Az ember tömeg hol jobbra, hol balra kerül ki minket, mind fel akarnak menni a második emeletre, hogy megnézzék mi van ott, ám ahogy oda-odasandítok, látom, hogy jönnek is visszafelé, és nem épp jókedvűek.
- Végre valami kis érdekesség. Nézzük meg! - újjong a bogár a fejemben, de nem veszem figyelembe.

Szélesen elvigyorodott a hirtelen zűrzavarban, s hangosan felkiáltva elkezdett rohanni felfelé, a menekülő embereket oldalra lökdösve.

- Mondtam! Lelépek és megelőznek! A műtárgyról előbb dokumentációt kell csinálnom!

Azzal ész nélküli idióta benyomását keltve, egyre több embert fellökve, buldózerként tőrt előre az emelt felé...

Lupin szinte azonnal elhúzott, ahogy a tömeg megindult, hogy szétnézzen a múzeumban. Egy darabig még álltam ott, majd úgy döntöttem megnézem én is, mi van a második emeleten, amitől ennyire zavartan jönnek vissza az emberek. Lassan sétáltam fel, próbáltam megérteni az emberek viselkedését, és próbáltam rájönni, hogy mi történhetett. Mikor felértem az emeletre, nem messze a kő darabtól. A minket nem rég letessékelő biztonsági őr a földön feküdt, rémülettel az arcára fagyva. Nem messze tőle egy fickó ült a lépcsőnek háttal.
- Nem érzékelek semmiféle életenergiát a férfiból. - szólalt meg a SCARAB.
- És a másik fickó? - kérdezem, de erre már nem jön válasz. Mintha a SCARAb berezelt volna valamitől, de nem tudom, hogy mi a baja.
- Eddig be sem állt a "szád", mi van veled? - de megint semmi. Lassan közelebb léptem a török ülésben lévő emberhez, és megnézem mi van vele, mielőtt még a biztonságiak ide érnek.
Ha mégis előbb érnek oda, akkor is megnézem, de ez esetben intek nekik, hogy egy kicsit most várjanak.

Lupin hirtelen megkövülten bámulta a törökülésben lévő férfit s tényleges érdeklődés támadt szívében. Túl különös, túl nem mindennapi volt a jelenet ahhoz hogy elkerülje figyelmét. Érdektelenül lenézett a halott biztonsági őrre, akinek halálát Kevin épp ekkor jelentette be, majd figyelte a férfit amint az ülő felé sétál. Ő maga is közelebb merészkedett, de még mindig egy jó méteres távolságból figyelte őket. S ösztönösen védelmi pozíciót vett fel s felkészült az esetleges védelmi gyapjújára, ha úgy hozná a szükség...

Egye furcsább ez az egész, és most még a bogár is eltűnt. Legalábbis valahol biztos ott van, csak félt valamitől. Ahogy egyre közelebb érek, hallom, hogy mormog valamit, de nem értem. Hiába próbálom megérteni, egyszerűen egy idegen nyelven beszél. Egy átlagos ember, semmiféle különös voodoo-izé nem látszik rajta. Mikor kezével megálljt int, egy pillanatra megtorpanok, de utána megyek tovább, és meglátom, hogy mellette egy táska hever, amiből nem épp minden napi tárgyak kerültek elő, valószínű, ahogy a földre esett.
- Hé. Hahó, a Roxfort angliában van. - próbálom meg elviccelni a helyzet, hátha csak valami hülye poén, és a biztonságis is benne van, illetve volt. Persze tudom, hogy erről szó sincs. Amint elég közel érek, a fickó vállára teszem a kezem, hogy figyeljen rám egy kicsit. Abban biztos vagyok, hogy ha kell, a bogár bevéd majd.

Mágia... Egy irigylésre méltó képesség melynek megszerzéséért igen sokmindent feláldozna... Szinte a nyál is kicsordult a szájából ahogy vágyakozva előre lépett a férfi felé... Még sose látott mágiahasználót, s elképzelni se tudta miket hadovál össze vissza, ám mindent meg akart ismerni... Egy méterre állt meg a férfitól, majd szinte áhitattal vegyes hangon megszólalt:

- Ki vagy te?