Wayne Torony

Az ugrás még sikerül, de a mozgás következményeként szúró fájdalom hasít végig a gyomrodtól kezdve, nyakadon keresztül, egészen az agyadig. Izzó szupernovaként robban agyadba, a fájdalomszemed előtt a világ vibrálni kezd, és tudod, most súlyosbítottad a sérülésedet. Az ütésed nem talál. A denevérembert vállán találod el, aki talán direkt védte ki így. A következő mozdulatát már az aszfalton állva fogadod, még ha kicsit nehézkes is az, ebben az állapotban.
Visszakézből próbál bal kézzel oldalba ütni, miközben egész testét beleviszi a könyökkel való lökésbe. Azt követően már indítja is letaglózó erejű jobb öklét mellkasod irányába. Nem hagy egy pillanatra sem pihenni, és ha akarnál sem tudnám már menekülni.

A feladás is egy esély. Talán pont a tiéd. A földön fekve még kapsz egy fogrecsegtető pofont, de ez is épp elég, hogy kitisztuljon a fejed legalább annyira, hogy lást mi is történik körülötted. Eszméletednél vagy, így minden egyes mozdulata húsbavágó érzés.
Elővesz az övéből egy bilincset, és rákattintja a kezeidre hátulról. Nem teszi ezt egyáltalán finoman, sőt még húz is egy kicsit, csak hogy érezd a tetteid súlyát. A nevetésed nem bátortalanítja el, csak szólásra bírja.
- Meg fogsz bűnhődni, mind azért amit tettél. Sok jó ember halála szárad a lelkeden. Ebben az életben, nem fogsz kiszabadulni a börtönből. – A legközelebbi tűzcsapig húz az aszfalton. A fájdalom csak fokozódik, de pont a kín miatt, nem ájulsz el. A tested bírja, ezért edzettél egész életedben, hogy az ilyen helyzeteket túléld.
- A rendőrség mindjárt itt van, innen már nincs kiút. – Mondja, és rákattintja a vörös fémre. Te pedig, mint egy megtört mártír összeverve, véresen ülsz.
Még elmondhatod neki, amit akarsz, vagy tehetsz amit szeretnél, és van rá esélyed. Majd kiveszi batarángját, és az egyik tető sarkáig dobja. Csak pillanatok kérdése míg eltűnik a sötétben. Te pedig ott ülsz egyedül, várva a sorsod.

Kínjaidat csak tovább súlyosbítod, de csak azért, hogy megszabadulhass tőlük végül. Elég az egyik válladat kiugrasztani, főleg mert eszedbe jut, ha mindkét karodat mozgásképtelenné teszed, nem lesz mivel visszaugrasztani azt. Fogaidat összeszorítod, és egy erőteljes mozdulattal megrántod a megfelelő irányba a karod. Szemeid előtt vörös foltok úsznak keresztül, és egy pillanatra megérzed a kellemes hívogatását eszméletlenségnek.
De erőnek erejével kényszeríted magad rá az ellenállásra. A szalagjaid megnyúlnak, és te megmozdítod ízületeidet. A vállad természetellenes szögben áll. Minden mozdulat csak fokozza kínjaidat, és már a légzés is igen nagy nehézségekbe ütközik.
Végül csak sikerül felállni, és igaz támolyogva, de el is tudsz indulni. Rajtad áll hova, a várost ismered, de csak te tudod kiben bízol meg annyira, hogy elkerüld a végzeted. A távolban szirénák hangját hallod meg. Itt vagy az utca közepén, ember már nincsenek sehol. A város lakossága a túlélésre játszik, ha meglátja fekete lovagját, azonnal eltűnnek, még a környékről is. Nem akarnak egyetlen őrült célpontjai sem lenni.

Kisebb utcákon haladsz, hogy senkinek ne tűnj fel, vagy akiknek igen az pedig nem foglalkozik veled. Így hát szinte észrevétlenül közelíted meg a közeli székesegyházat. Szerencsédre a körzetben van, így alig három sarkot kell megtenned, hogy elérj odáig. Ez a te állapotodban eléggé megterhelő, de fizikumodnak köszönhetően meg tudod tenni a távot. Legnagyobb sajnálatodra erődből csak ennyire futja. Az épület ott magasodik előtte, előrelátóan nem a főbejáraton közelítetted meg, hanem a hátsó ajtón. Már önkívületi állapotban döngeted meg az ajtót, mikor elsötétedik minden.