Michael White

zületési név: Michael White
Egyéb név: Sárkány
Faj: Ember
Nem: Férfi
Születési hely, idő: 1993 augusztus 3, Gotham City
Kor: 16
Magasság: 175
Súly: 80
Hajszín: Sötétbarna
Bőrszín: Kaukázusi
Vércsoport: A-
Egészségi állapot: Egészséges
Család: Susanne White (anya), Joseph White (apa) Maggie White (testvér)
Foglalkozás: Tanuló
Oldal: Jó

Előtörténet:

Susanne Gilmore anyagbeszerzőként dolgozott egy cégnél, Joseph White-ot, aki a tűzoltóságnál dolgozott szerelőként, sógorjaként ismerte meg. Két év után házasodtak össze, majd 1 év múlva született meg fiúk, Michael. Három év múlva született meg testvére, Maggie, de ekkor apjuk elhagyta őket, mert meg volt róla győződve, hogy a kisebbik gyerek nem az övé. A válásra azonba sosem került sor, Susanne még csak tudni sem akart Joseph-ről. 2 év múlva újra feltűnt az életükben, akkor már el akarta ismerni lányaként a kis Maggie-t, de Susanne ekkor már nem fogadta vissza, s rendszeresen elküldte, a férfi mindig tovább próbálkozott. Susanne végül beadta a derekát, de csak mint barát lehetett jelen életükben.
Michael sosem tudott beilleszkedni a többi gyerek közé: sosem szeretett focizni, kint rohangálni a kertben. Inkább otthon nézte a tévét, videojátékokon játszott, vagy a képregényeit nézegette és álmodozott a különböző kalandokról. Az óvodában rendszerint piszkálták különcsége miatt, nem igazán voltak barátai. Apja sem volt igazán, mert ő sosem törődött vele úgy, ahogy azt kellett volna, figyelmével csak Susanne-t és Maggie-t tűntette ki. Talán ezért, talán nem, de 6 éves korától Michael egyfajta érzéseket, hangokat hallott maga körül, amik különféle dolgokra kényszerítették. Ezek mind azt akarták, hogy törjön ki, törjön össze mindent, bántson másokat, vagy még rosszabbakat is tegyen. Ezekről azonban nem beszélt senkinek, mert félt, hogy elvitetik az elmegyógyintézetbe, és soha többé nem kerül ki onnan. Az iskolában csak romlott a helyzet: már nemcsak piszkálták, de rendszeresen meg is verték. Próbált beilleszkedni, azt nézte/olvasta/játszotta, ami menőnek számított, de sosem sikerült elismerést kivívnia társai szemében. Leginkább lányokkal jött ki a legjobban, de rendszerint beléjük habarodott, ami miatt elfordultak tőle ők is. Egyedül a tanulás hozott neki sikereket: mindig benne volt a legjobb 5 tanuló névsorában.
A gimnáziumba kerülve két hónapig voltak jók a dolgok, majd egy hosszabb betegség után ugyanúgy kirekesztették. Újra csak néhány lány állt le barátkozni vele, de már óvatosabb volt, inkább belül szenvedett az érzéseitől, mert nem akart újra csalódni. 2009 márciusa környékén megismert egy srácot, Tyler-t testnevelésen. Tyler látta egyszer, hogy Michael filmes újságot olvas, s mivel ő is érdeklődött a filmek iránt, elkezdtek beszélgetni. Kiderült, hogy több dolog is közös bennük, így rendszeresen együtt ettek, lemezeket és könyveket cserélgettek, többször suli után is együtt lógtak, ő lett a legjobb barátja. Azonban neki sem mesélhetett a késztetésekről, melyeket különböző dolgok és emberek iránt érzett. Szerencsére az igazán rossz dolgokat sikerült meggátolnia magában, mielőtt azok elhatalmasodtak volna felette, de az apróbbak mindig megmaradtak.
Az évek során a családban nem sok változás történt: Susanne továbbra is anyagbeszerzőként dolgozott, Joseph után nem volt új kapcsolata, csak gyermekeinek élt, igyekezett mindent megadni számukra. Bár haragos természetű, aranyszívű is egyben. Michael sokat segített, hogy a hazaérkező anyjának kevés dolga legyen, így a házimunkákat ő végezte. Maggie nem volt sosem társ semmiben, ő álomvilágban élt, nem érdekelte semmi, csak a tévé, a jegyei sem voltak jók. Bátyja sokat aggódott azon, hogy így húga nem viszi semmire, s egész életében ő fog gondoskodni róla, s ez is csak tovább fokozta frusztrációit, növelte megfelelési vágyát, s szomorúságát is. Joseph az évek során kivált a tűzoltóságtól, újabban a postánál dolgozott. Naponta többször is felhívta Michael-ékat, de sosem azért, mert érdekelték gyerekei, hanem mert felesége érdekelte. Érdektelenségét megpróbálta álcázni, de nyílt titok volt Susanne és Michael számára, Maggie-t pedig nem foglalkoztatta, igaz Michael-t sem. Sosem volt apja, így nem tudta, milyen az, ha van, így nem is hiányozhatott semmi. Viszont apja folyamatos legyeskedését undorítónak találta, s egyenesen gyűlölte is jelenlétét.
2009 októberében a hangok egyre erősebbek lettek és különös, erőszakos rémálmokat látott éjjelenként. Még októberben kirándulást tett az osztálya egy múzeumba, ahol meglátott egy kardot, ami teljesen magával ragadta: nem bírta levenni róla a szemét és különböző érzések kavarogtak vele kapcsolatban: legszívesebben ellopta volna és az összes útjában állót lekaszabolta volna. Mélázásából egy rejtélyes robbanás rántotta ki, s egy rá zuhanó gerenda, melytől eszméletét vesztette. Később a kórházban ébredt fel, ott tudta meg, hogy egy tanár mentette ki, s közölték, hogy néhány napig bent kell tartaniuk. Az első éjjel furcsa álma volt: kikerült a kórházból, elment a múzeumhoz és elhozta a törmelékek közül a kardot, amit hazavitt és az ágya matraca alá rejtette. Felébredvén azonban a kórházban ébredt ugyanabban a pózban, ahogy elaludt. Ezután jó ideig nem voltak rémálmai. Pár nap múlva hazaengedték. Másnap otthon a mamájának összegyűjtött újságokat kezdte lapozgatni, melyben írtak a robbanásról, de egy másik cikk még jobban felkeltette érdeklődését: aznap este láttak egy furcsa alakot a törmelékeknél, aki hamar elszelelt a romoktól. A félelem és az izgalom hatalmába kerítette, majd ágyához ment, s tényleg ott találta a kardot a matrac alatt. Nem értette a dolgot, józan eszére hallgatva vissza kellett volna vinnie a fegyvert, de egy különös érzés, mely más volt az addig megszokottaktól, nem engedte. Sokat gondolkozván, meg is tartotta és visszatette a matrac alá. Az elkövetkező hét ugyanúgy telt, mint szokott, de utána megváltozott viselkedése, sokkal magabiztosabb lett. Napjai zavartalanul teltek, minden késztetés abbamaradt. Egyszer hazafele sétálva azonban sosem érzett erősséggel támadtak fel benne újra az ismerős gondolatok, amitől be kellett térnie egy sikátorba. Összeesett, könnyei kiszökkentek szemeiből. Fájdalmában, gyűlöletében és dühében belecsapott egy közeli falba, majd egy szemetes konténerbe, majd a betonba. Mikor az érzések elmúltak és újra tudott a külvilággal foglalkozni, meglátta, hogy a falon luk tátong, a konténer összetört, a beton pedig teljesen szétrepedt ütései nyomán. Ijedtségében elfutott. Hazaérvén megpróbált logikus magyarázatot találni a dolgokra, de nem tudott. Dühében a kezében fogott műanyag poharat úgy törte össze, mintha csak egy legyet nyomott volna össze ujjaival. Ezután ledöbbent, majd elkezdett rájönni, hogy ez az egész akkor kezdődött, mikor hozzákerült a kard. Kivette a matrac alól, s nem jutott szóhoz, annyira gyönyörűnek találta. Ekkor furcsa gondolat támadt a fejében, melyet követni kezdett: elkezdett hadonászni vele, de nem úgy, mint egy őrült, hanem mint egy igazi kardforgató. A dolgok egyre kuszábbak voltak, meg kellett tudnia mindent. Az interneten talált néhány furcsa legendát egyes kardokról, melyek furcsa erővel ruházzák fel viselőiket. Ekkor elhatározta, kipróbálja magát egyes helyzetekben, felmérve, mégis mi a fene folyik itt. Heteken keresztül tanulmányozta magát: erejét, gyorsaságát különböző próbáknak vetette alá, s egyre furcsább dolgokat tapasztalt: mindegyik sokkal nagyobb volt egy normális emberénél, valamint ért a harcművészetekhez, pedig korábban azokat csak a filmekből ismerte, sosem tanulta igazán.
Januárban Tyler-t súlyosan megverték, így kórházba került. Michael a kórházban megtudta, hogy egy olyan banda tehet róla, akinek egyes tagjai pokollá tették gyermekkorát, de nincs ellenük semmi, így a rendőrség kénytelen ejteni az ügyet. Dühe ekkor elhatalmasodott rajta, s a kórház melletti kis trafikban vett egy maszkot, melyen fehér alapú, vörös és kék lángnyelvek díszítették, s teljes arcát lefedte. Még aznap este felvette azt egy farmer és egy dzseki társaságában, illetve a dzsekihez illesztett egyfajta tartót a kardnak, s rendet tett a bandában. Ezután, mivel félt, hogy valahogy lebukik, a felszerelését elrejtette, nem vitte haza. A nyomozók kikérdezték, hiszen gyanús volt, hogy barátját előtte levő nap verték meg, valamint egyes tagok őt is bántalmazták, de hamar lekerült a gyanúsítottak listájáról. Ennek ellenére jobbnak látta meghúzódni, s nem vitte haza felszerelését, gondolván, úgysem lesz rá szüksége. Tylert még februárban kiengedték, maradandó sérüléseket nem szenvedett.
Április vége felé épp egy boltban vásárolt, amikor bejött néhány rabló és lövöldözni kezdtek. Michale-ben úrrá lettek rajta a hangok, melyek cselekedni akartak s egy kendőt lekapva egy polcról, melyet maszkként használt, megakadályozta a rablást, majd eltűnt még a zsaruk előtt. Hazaérve izgatottságban égett, nagyon elégedett és boldog volt. Eszébe jutottak képregényei, a sok filmhős, akikért rajongott, s úgy döntött, hogy szuperhős lesz. Hazavitte a ruháit is és a maszkot, majd esténként pár órát a tetőkön ugrálva figyelte a várost s állított meg minden este néhány útonállót, s úgy gondolván, hogy az utca mocska csak az erőszakból tanul, ezért kegyetlen, kimért stílust dolgozott ki énjének. A mindennapi életben is megváltozott személyisége: egyre negatívabb lett ismerősei, tanárai, családtagjai és a tanulás irányában is. Egy hétköznapi csalódás következtében dühe és gyűlölete átvette uralmát fölötte, s egy rablót majdnem megölt: a sokáig oly csendes hangok újra megjelentek felerősödve, s végezni akartak a szerencsétlennel, de nagy nehezen Michael-nek sikerült uralkodnia magán, s otthagyván a pasast, hazasietett.
Az eset után újra kutakodni kezdett az interneten, s rátalált kardjára: egy legenda szerint egykor egy félelmetes hadúr kardja volt. Rornan egy boszorkány, Molena és egy harcos, Keen fia volt. Már pár évesen megtanította apja harcolni, Molena pedig kisebb varázslatokat tanított a fiúnak s híres csatákról, mitikus szörnyekről mesélt neki. Keen a fiú hét éves korában egy csatában életét vesztette. Rornan apja halála után befelé forduló lett, fájdalmát állatok megölésével próbálta enyhíteni. 9 évesen egy nagyobb állatot próbált kivégezni, ami halálosan megsebesítette. Anyja haldokolva talált rá az erdőben. Nem akarta őt is elveszíteni, ezért megidézte Eron istent, akit arra kért, hogy gyógyítsa meg fiát. Eron azzal a feltétellel segített Rornan-en, hogy Molena halála után őt fogja szolgálni. A nő ebbe beleegyezett, az isten pedig segített a fiún. Rornan két napig lázasan feküdt, felépülése után pedig minden sebe begyógyult. Hamarosan a nő észrevette, hogy fia emberfeletti erővel tért vissza a halál torkából: gyorsabb, erősebb, mint bárki a világon. Azt viszont nem látta, hogy a fiú vérszomja is megnőtt: már nemcsak állatokat gyilkolt, egyre több gyerek is tűnt el a szomszéd falvakól. Egy nap anyját is megölte, ezután elszökött messzire, s az utcán élt tolvajként. Felcseperedvén bérgyilkosként dolgozott királyok és egyéb gazdagok számára. Munkájához kardot kovácsoltatott, melyet a Molenától tanult varázslatokkal megerősített, hogy fegyvere elpusztíthatatlan legyen. Egy alkalommal a megbízó király ellen fordult, az egész családot kiirtotta, majd az ellene szegülő katonákat és testőröket is. Elfoglalta a király trónját, aki ellenszegült, kivégeztette. Sikerült hű köröket kiépítenie, akiket leginkább a félelem kötött Rornan-hez, de az újonnan elfoglalt területekből származó adományok is nagyban szerepet játszottak hűségükben. Több háborút indított, mindben harcolt és ő ölte meg a legtöbb embert is a csatákban. Az elfoglalt területeken egy lázadó csoport lépett fel ellene Yzzaz vezetésével, aki szintén a trónra pályázott, bár ő is csak önös érdekekből. Yzzaz egy csatában halálosan megsebezte a királyt, de a harcban ő is életét vesztette. Rornan boszorkányai tudtak a király képességeinek eredetéről, s mivel féltek Erontól, a férfi kardjába zárták erejét, hogy fennmaradjon az újonnan megszülető hadúrnak. Varázslataikkal biztosították, hogy csak Rornan új testben férhessen hozzá a kard erejéhez, más halandó csak egyszerű fegyverként tudja használni. A kardot elrejtették, s több száz év múlva került csak elő a keresztes hadjáratok alatt. Az I. világháború idején eltűnt, majd Amerikában találtak rá a ’80-as években, s a Gotham-i Múzeumban tartották. Örök nemezisével megölték egymást, s boszorkányai kardjába zárták erejét, hogy a hadúr, mikor újjászületik, rátaláljon a kardra s ereje biztosítva legyen, hogy uralkodhasson. Michael megrémült, s úgy érezte, minden érzése, álma értelmet nyert, de nem fogadta el a tényt, hogy ő gonosz, s kételkedett abban is, hogy a legenda egésze igaz. Ennek ellenére elhatározta, hogy új életet kezd, rendbe hozza kapcsolatait, s megtalálja a visszahúzódó lúzer és a kemény fenegyerek közti egyensúlyt a mindennapokban. Azonban bűnüldözői karrierjéről sem akart lemondani, így kidolgozott egy, az új énjéhez közelebbi figurát jellemben, így, gondolván, biztosítja magát, hogy nem fog semmi olyan történni, ami által a legenda valóra válna, ha egyáltalán ez lehetséges.

Jellem: Segítőkész, humoros, de könnyen dühbe gurul. Fontosnak tartja az életet, így nem öl.
Szakképzettségek: Mesteri fegyverforgatás és harcművészet a kard által.
Képességek: Átlagosan 2 tonnát képes felemelni, ez azonban a külső hatások által nagyban növekedhet. A gyorsaság is ettől függ, de átlagban 80 km/h. 10m-es ugrásokra képes helyből. Bőre nem áll ellen a különböző fegyvereknek, azonban az ütésektől kevésbé sérül, csontozata nehezebben törik. A kard segítségével gyorsabb gyógyulásra is képes. Fegyverrel a kezében képes előhívni előző énje harci tudását.