Michael White

Éppen járőröztem, mikor szirénákat hallottam. A hangokat követve egy buszhoz lukadtam ki, amelynek utasait túszul ejtették. A rendőrök megpróbáltak tárgyalni, de válasz helyett egy ismeretlen fegyverrel válaszoltak, amely hatalmas pusztítást vitt végbe. Tapasztalatlanságom miatt nem tudtam pár civilt megmenteni. Önfejűen megtámadtam a buszt, de a társa, ki eddig bújkált, sarokba szorított. Végül a rendőrökkel együtt sikerült megoldani az ügyet. A vezetőjük, egy őrmester, gratulált, majd egy Yao Ming nevű alak jött oda testőrével, aki miután négyszemközt maradtunk, felkért, hogy csatlakozzam a Sárkányok Szövetségéhez, amit visszautasítottam. Ebbe Ming nem akart belenyugodni, kaptam egy telefonszámot, amit eltettem. Az őrmestertől érdeklődtem a férfiról és a Szövetségről, majd elmentem. A nap vége felé egy ház tetején találkoztam a Kobra Trinity ninjáival, akik azt mondták, hogy vagy csatlakozom a Sárkányok Szövetségéhez, vagy meghalok. Inkább harcoltam. A verekedés közben ketten leléptek, csak egy maradt. A tető után egy sikátorban folytattuk a harcot, melynek szirénázás vetett véget, miket meghallva a ninja lelépett. A rendőröket a járókelők hívták ki. A rendőrök közt ott volt az őrmester, aki ott maradt velem, míg a többi zsaru elment. Infókat gyűjtöttem a ninjákról, majd elment ő is, de út közben a ninják felrobbantották a kocsiját, minek hangjára minden rendőr visszafordult. Le kellett lépnem, mert úgyis engem gyanúsítottak volna a kopó halálával. Valószínűleg gyilkossággal köröznek.

Kikapcsolódásként elmentem Bruce Wayne aukciójára. Ott a tulaj sorra vette meg a saját vagyontárgyait, majd feltűnt két macskának öltözött nő, akik elloptak egy ékszert. Pánik tört ki, kirohantam egy közeli helyre, ahova az álruhám rejtettem, átöltöztem, majd felsiettem az épület tetejére, ahol már több jelmezes is várt, illetve a rendőrség. A társaim neve Genzo és (mint az később kiderült) Szikla. A macskanők megpróbáltak meglépni, de az egyik sérülést szenvedett és lezuhant. Megmentettük Genzoval, visszavittük a rendőrökhöz, majd a másik csaj után eredtünk, aki már Sziklával és egy újabb álarcossal, Kalapossal harcolt, majd később becsatlakozott Arany Szem is. A rendőrök erősítése már éppen ránk törte volna a tetőn az ajtót, de megjelent egy magát Batmannek nevező férfi, aki megakadályozta az ajtónyitást, odaadott pár aktát és elment a macskanővel. Elhúztuk a csíkot, majd áttanulmányoztuk az aktákat. Fredderick Johnson (becenevén Freddy), Tarbuckles és a Tolvajok Fejedelme volt a fő téma bennük. Nem sokkal az átolvasás után megjelent újra Batman és felbomlott a csapatunk: én Sziklával mentem az utcákat tisztogatni, a többiek a denevérrel.
Volt néhány jelentéktelen összetűzés, semmi extra. Egészen addig, míg lövést nem hallottunk. Odasiettünk, s egy újabb macskanőt találtunk, aki 3 fickóval harcolt, két másik (később bemutatkoztak: Painter és Duncan) pedig segíteni próbáltak rajta. A lány elhúzta a 3 férfit, majd jött megint két macskanő, akik csatlakoztak társukhoz. Aztán sikolyt hallottunk. A tetőre érve egy horrorfilmbe illő figura aprította a lányokat. Ez volt Freddy. Menekülőre fogta, Duncan a nyomába eredt, Painterrel pedig megpróbáltam ellátni a csajokat, de nem tehettünk semmit, csak mentőt hívhattunk. Duncan nem tudta elkapni a tettest, viszont volt egy sejtésünk, hogy hova mehetett. Ezt követve eljutottunk a Tolvajok Fejedelmének búvóhelyére. Itt volt egy kis összetűzésünk a banda tagjaival, majd a helyzet kimagyarázása után Duncan és Szikla vallatóra fogták azt a három pasit, akiket korábban láttunk. Végül kinyögtek egy címet, de nem tudtunk elindulni, mert a maffia tört be a raktárba. Több halott és sebesült is volt, köztük Painter is, akinek elkezdték ellátni a sérüléseit. Miután elbántunk velük, újra indultunk volna, de ekkor Freddy jött, aki újabb macskanőket ölt meg. Felment bennem a pumpa és úgy megrúgtam a szemetet, hogy utána alig tudott mozdulni. Féltem, hogy belehal a sérülésébe, de nem sokáig mélázhattam: Freddynek segítői is voltak, akik felgyújtották a raktárat. Duncan kint maradt Freddyre vigyázni, én meg a TF vezetőjével és pár társával besiettem kimenteni a bent ragadtakat. Idő közben Szikla is bejött segíteni, valamint kiértek a tűzoltók, így foglalkozhattam a gyújtogatókkal. Megpróbáltuk Duncannel elfogni őket, de helyettünk a zsaruk kapták el őket. Visszasiettem a többiekért, de ekkor már kint volt a média. Szikla tartott egy kisebb beszédet, amivel belopta magát a rendőrök szívébe, majd átadta a telefonszámát, amit eltettem és elment. Ezután tartottam én is egy kisebb beszédet, hogy enyhítsem az indulatokat, majd leléptem, amilyen gyorsan csak tudtam. Út közben a kétségeim mardostak, amit később kiadtam magamból, de volt valami más is, amit nem bírtam kiverni a fejemből: valami félelmetes kacagás, amit nem tudom, mikor is hallottam pontosan.

A világon egyre több különös erővel rendelkező személy jelent meg. Én portyázásaim során szerencsére eggyel sem találkoztam, max néhány furcsa ruhába öltözött idiótával. Igaz, néhányszor láttam egy-egy repülő embert, talán Genzot mindannyiszor, de mire odaértem, már hűlt helyét találtam. Néhányszor gondoltam rá, hogy telefonálok Sziklának, de féltem, hogy leharapná a fejem, hogy csak közös járőrözésre gondolok, és semmi egetrengető dolog nem történt.
Az akcióimmal kisebb hírnévre tettem szert, de ez elég vegyes az emberekben. Sokan megörültek nekem, mikor segítséget nyújtottam, de többen jobban megrémültek tőlem, mint a támadóiktól. A legtöbb hír is azt sújkolta, hogy bűnöző vagyok, csak néhányan álltak ki mellettem. Gondolom az egyik oka az, hogy zsaru-gyilkosságba keveredtem még korábban. Egy bankrablás megakadályozása során a rendőrök golyózáport zúdítottak rám, kevésen múlt, hogy el tudtam menekülni. Az esti hírekben és az újságokban is az volt, hogy a tolvajoknak segítettem, pedig több szemtanú is ennek ellenkezőjét állította. Ekkor elhatároztam, hogy rendbe teszem renomémat, és valamilyen szinten kapcsolatot kell tartanom a médiával.
Kissé önömlengés, de minden cikket és hírt megtartottam, amiben benne voltam, hogy ha történik valami, utána tudjak keresni. Ez kapóra jött, hiszen így könnyebben utána tudtam nézni azoknak a riportereknek, akik eddig valamilyen módon hírt közöltek rólam. Végül kisebb kutakodás után kiválasztottam Sarah Rainer-t, ki hol így, hol úgy közölt rólam cikkeket az újságban, ami azt a benyomást keltette, hogy nem igazán tudta, hova tegyen és mindig a körülményeknek rendelte alá megérzéseit. De igazából azért esett rá a választásom, mert utánanéztem a múltjának, és nem volt semmi, ami rossz ember benyomását keltette volna, nem törekvő, hanem az igazságot keresi, de nem minden áron, és ami a legfontosabb: megbízható. Egy este meglátogattam a lakásán, ahol exkluzív interjút kínáltam neki, amire rögtön lecsapott. Az interjú jó hangulatban telt, úgy tűnt, sikerült meggyőznöm a hova tartozásomról. A személyazonosságomat persze nem árultam el neki, sem a képességemről nem közöltem adatot. A másnapi újságban olvasva a cikket, teljesen meg voltam elégedve. Nem színezett ki vagy írt át semmit, egy-két lényegtelen részt vágott ki csupán. Jó színben tűntetett fel, mégha a ninjákat nem is vettük bele a riportba, de megpróbált tisztázni a nyomozó halála ügyében.
Még aznap felkerestem újra a lakásán, s megegyeztem vele, hogy hetente legalább egyszer adok neki riportot, ő pedig információt egyes esetekről és személyekről, felhívja a figyelmem a különös dolgokra. Bíztam benne, hogy azok alapján, amiket megtudtam róla és amilyen természetet mutatott, nem fog feldobni, s ez így is lett. Idővel elég személyes lett vele a kapcsolatom, legalábbis ahhoz képest, hogy csak "munkakapcsolat" a miénk. Volt, hogy a heti megbeszélésünket vacsora mellett bonyolítottuk le (hát igen, a kivitelezése vicces volt). Nagyon csinos és vicces, teljesen odavagyok a személyiségéért, tetszik, mint nő. Néha úgy érzem, én is neki, de... talán majd kialakul valami.
A suliban nem történt sok változás, a jegyeim ugyanolyanok, mint eddig, és azt hiszem, egyre jobban megtalálom a hangsúlyt két személyiségem közt is.

Nemrég megölték egy színház igazgatónőjét. Sarah, a riporterismerősöm megkért, hogy nézzek utána az esetnek, hiszen a barátnője volt az áldozat. Nem nagyon akartam belemenni, hiszen nem értek a nyomozáshoz, de megígértem, hogy utánanézek.
A színházba az ablakon keresztül jutottam be, majd megkerestem az igazgatónő irodáját. Az ajtóban találkoztam egy régi ismerősömmel, Duncannel, valamint egy ismeretlen pofával, aki nem haverkodott semmit, hanem betört az irodába. Utána mentünk és egy férfit találtunk ott, aki hamarosan fegyvert fogott ránk. Az ismeretlen társunk átváltozott egy égő csontvázzá, majd egy kisebb dulakodás alakult ki hármunk között, Duncan meg kiugrott az irodából. Az emeletet gáz árasztotta el, amitől mindenki kifeküdt.
Felébredvén a színpad előtti székekben ültünk lefogva. Kiderült, hogy vannak még rajtunk kívül is a sorokban: egy ismeretlen pasi, egy ismeretlen maszkos, valamint Szikla is. Örültem, hogy még egy ismerős arc van a közelben. Mögöttünk egy kifestett arcú pali mászkált, majd hamarosan lelépett és bejött az, aki az irodában is volt, nála minden felszerelésünkkel. A láncok elengedtek minket és páran felugrottunk a székekből, páran meg ott maradtak. Duncan és az ismeretlen maszkos nekiment a fegyverhordozónak, majd Adam is követte őket. Én nem mertem, mert a fegyverem nélkül semmit sem érnék. A pasas berezelt és elszelelt. Mikor páran felvették a fegyvereiket és nem történt semmi velük, én is odasiettem kardomhoz és utánuk eredtem. Mikor beértem őket, éppen kikérdezték a pasit a többiek. Én is becsatlakoztam a vallatásba. Kiderült, hogy ő és "Mr. J" (talán a meszelt arcú) ölték meg az igazgatónőt. A vallatásban megzavartak a zsaruk, így muszáj volt lelépnünk. Leütöttem a mukit és mivel nem tudtam magammal vinni, otthagytam a rendőröknek. Duncan még előttünk lépett le pár perccel, Szikla és én pedig becéloztunk egy ablakot és kimenekültünk, majd szétváltak útjaink. Ezt sajnáltam, mert jó lett volna dumálni, érdekelt volna az a szárnyas sztori. A többiekről nem tudok semmit. Később kiderült, hogy a rendőrök nem találták meg a kifektetett pasit.
Sajnos cserben hagytam Saraht, nem kaptam el a barátnője gyilkosát. Viszont most már tudom, kit keressek, és ha megtalálom, akkor kő kövön nem marad.

Pihenésképpen elmentem a parkba kiszellőztetni a fejemet. Mikor hazaértem, egy fekete krapek volt a házunkban, aki megtámadta a húgomat. Megpróbáltam a segítségére sietni, de mivel nem volt nálam a kardom, nem voltam elég gyors, hogy meglepjem a palit. Kiderült, hogy az egész csak egy vicc volt, anyám régi pasija, Philnek, s jött meglátogatni. Először nem igazán akartam hinni neki, de csakhamar be kellett látnom, hogy igazat mond. Ekkor felhívtam anyát, hogy hol van, mire megtudtam, hogy a munkahelyén foglyul ejtették. Leráztam Maggie-t és látszólag Philt is, majd besiettem a szobámba átöltözni, hogy rohanhassak anyuért. Mielőtt azonban bezárkózhattam volna, Phil bejött és elmondta, tudja, ki vagyok, valamint azt is, hogy anyám bajban van, segíteni jött. Ő egyfajta titkos társaság tagja szupererővel bar, így ketten többre jutunk. Együtt mentünk oda, s rá kellett jönnöm, hogy sokkal gyorsabb és talán erősebb is, mint én.
Végül odaértünk anya munkahelyéhez. Sikerült belógnunk, a felettünk levő emelet lángolt, alulról pedig fegyvereseket hallottunk közeledni. Bevágódtunk egy irodába, ahol egy muki szerint rablók vannak az épületben és a széfet akarják kirabolni. Phil kivitte a palit, én pedig lesben vártam a tolvajokat. Először csak egy jött be, azt gond nélkül lerendeztem, de kissé hangosan, a többiek a zajra pedig bejöttek, hozva egy túszt is magukkal. A meglepetés erejét kihasználva nekik mentem, azonban az egyik rabló megfenyegetett, hogy lelövi a túszt, hacsak nem dobom el a kardom. A fegyvert a földbe mélyesztettem. Mikor jött volna az egyik tag kivenni a fegyvert, megjelent Phil, hogy segítsen, de lelőtték, majd pedig... engem is.
... Ekkor riadtam föl álmomból. Szóval csak álom... Majd megjelent Phil, aki letorkol, hogy elszúrtam az egészet, a kardom nélkül egy senki vagyok, három nap múlva visszajön. Ezután kiugrott az ablakon, teljesen nyom nélkül.
Ott maradtam egyedül a kétségeimmel, várva, hogy leteljen a 3 nap s többet megtudjak a rejtélyes alakról, Philről.

Phil végül megjelent nálam a kellő időben, el is vitt az első edzésünkre. Azonban nem igazán volt velem megelégedve, így faképnél hagyott azzal, hogy majd később visszajön.
Miközben az edzés fáradalmait pihentem ki, kaptam egy üzenetet Batmantől, hogy találkozni akar velem. Eléggé lázba jöttem, hogy mégis mit akarhat tőlem. A találkahelyre nem egyedül érkeztem: Holdfény, Maverick, Hatred, Arany Szem és Kísértet is hivatalos volt a buliba. Végül Batman is megérkezett, aki felvázolta, mi a helyzet, majd felosztott két csapatra. Én Hatred és Maverick csoportjába kerültem, a mi feladatunk volt Maróni embereiből az infónyerés. A másik csapat Batmannel együtt elindult az ellenkező irányba.
Elindultunk a muftink, Hatred után. Mave-vel elég hamar megtaláltuk a közös hangot, Hatred viszont elég undok természetű volt. Végül a The One True Bean kocsmánál kötöttünk ki, ahol egy kis kérdezősködés után kitört a káosz. Hatred a csapossal kezdett verekedni, mi meg a felénk rohanó tömeggel. A gond csak az volt, hogy mint kiderült, ezek civilek voltak, akik csak az irhájukat mentették. Hát, az nagyon ciki volt. Szóval, miután kiütöttük a népet, akkor kezdődött az igazi baj. Az asztaluknál maradó személyek elővették a fegyvereiket és elkezdtek tüzelni. Mind a hárman fedezékbe vonultunk, majd miután kifogytak a munícióból, elbántunk velük. Próbáltunk kihúzni belőlük egy kis infót, s az egyik a másik teremben található Goldmill-hoz küldött. A terembe vezető utat egy vasajtó és két izomember állta el, amin gyorsan át is jutottunk.
Belépve egy hatalmas tömegbe botlottunk, ami egy illegális boxmeccsen őrjöngött. Nem igazán erre pályáztunk, úgyhogy szemet hunytunk efelett és külön utakon járva próbáltunk infót szerezni, mégis merre találjuk ezt a Goldmill gyereket. Mikor kaptunk és elindultunk felé, egy újabb fémajtóval és újabb két kigyúrt alak fogadott állt elénk. Ezekkel már nem volt olyan egyszerű dolgunk, mert valami fémprogézisük volt, vagy Maverick szerint robotok. A lényeg a lényeg, nehezen, de legyaktuk őket is, még közönségünk is akadt, akik fogadásokat kötöttek ránk.
Az ajtó mögé érve egy VIP részlegben találtuk magunkat, ahol a meccset nézték. Goldmill egy vénember volt mocskos szájjal, aki miután meghallgatott minket, ki akart csinálni. Ekkor jött a felmentősereg Batman személyében, aki az utolsó pillanatban mentette meg az életünket. Ezután újabb parancsot adott, miszerint menjünk a rendőrörsre. Érdekelt volna a beszélgetés Goldmillel, de egyikünk sem ellenkezett, így szereztünk járgányokat és elindultunk.
A rendőrségre érve egy háborús övezetben találtuk magunkat. Borzalmas volt a látvány. Külön hatoltunk be az épületbe: Hatred az emeleten, Mave és én a főbejáraton. A földszinten hasonló látvány fogadott, rengeteg vérben fekvő zsarut találtunk, valamint egy fura zöld ruhást is. Hallottunk egy lövést, ami után felrohantunk a másodikra, ahol egy zöld ruhás nőt találtunk, valószínűleg őt lőtték le, legalábbis ezt gondoltam akkor. Jött még egy zöld ruhás, aki valószínűleg nem komplett. Ránk eresztett egy üzletembert, egy Villanykörtét, meg egy zöld hajú nőt. Akárkik is voltak, nagyon rá voltak izgulva erre a színre. Volt egy elég nagy bunyó, aminek az lett a vége, hogy Mave-et és engem kiütöttek, a támadók pedig elszöktek. Hatred józanított ki minket, majd nyomok után kutattunk és kilukadtunk a bizonyítékraktárnál. Itt egy újabb őrültet találtunk, aki éppen egy halottnak tűnő nőt erőszakolt meg. Teljesen elöntött a méreg, azt hittem, ott ölöm meg. A többiek úgy szedtek le róla. Kiderült, hogy a nő életben van, de mentők még sehol. Kikértem a többiek véleményét, hogy meg lehet-e mozdítani, majd igenlő válaszuk után elvittem a kórházba, ahol rögtön megkezdték a kezelését.
Mire visszatértem, a társaim már sehol sem voltak.

A következő napot ágyban töltöttem. Muszáj volt kipihennem ezt az egészet. Másnap kaptam egy üzenetet Batmantől, amiben egy újabb találkozóra hívott. Oda is mentem és közölte, hogy mit szúrtunk el, de még bízik bennünk, ezért ha szükség lesz rám illetve ránk, szólni fog, mert a két család közt bármikor kirobbanhat a háború, amit meg kell akadályoznunk. Beszélt Falcone-ék leégett pénzéről is, ami csak súlyosbítja a helyzetet.
Phil is jelentkezett és újra elvitt egy kis edzésre. Most azt hiszem, jobban szerepeltem, legalábbis annyira nem torkollt le, mint először. Elsősorban a célzótechnikámon akart javítani, shurikenekkel kezdtünk. Ez egész jól ment, majd a nagyobb suli szünetben kirándulás címén 1 hétre meglátogattam. Itt megtanított pisztollyal lőni. Nagyon nem akaródzott ezeket használnom, de elengedhetetlennek tartotta, hogy megtanuljam a használatukat. A végén már egész jól ment, nem tudom, hogy tudtam ilyen rövid idő alatt így betanulni ezeket. Ezen kívül mutatott pár önvédelmi technikát, leginkább arra ment ki, hogyha megragadnak vagy megrohamoznak, akkor mit csináljak. Így felszedtem valami szintű aikido-t is tőle, de azért Seagal-lal még nem állnék ki. Úgy volt vele, hogy a sima verekedéshez egyelőre elég az, amit a kardom nyújt. Az utóbbi egy hónapban viszont egyáltalán nem láttam, küldött üzenetet, hogy dolga akadt és majd ha az megoldódott, folytatja a kiképzésem.
Sárkányként egész sokat jártam a várost, néha benéztem a kórházba is, hogy megtudjam, mi van a rendőrrel. Nem tudom, miért, talán az aznapi látvány miatt érdekelt ennyire az állapota. Batman is felkeresett kétszer vagy háromszor, hogy nézzek körül egy-egy helyen, de nem sok mindent találtam. Mindenesetre nem adta jelét, hogy csalódott volna, aminek örültem.
Egy rablás során észrevettem, hogy már nem kell a kardomat a kezemben tartani ahhoz, hogy szupererőm legyen. Éppen az egyik csávót akartam ártalmatlanítani egy Phil-től tanult mozdulattal, ami túlságosan is jól sikerült - konkrétan a falról pattant vissza az ürge, míg csak a földre kellett volna kerülnie. Ekkor kezdtem el gyanakodni, majd tettem egy-két kísérletet, mint mikor az erőmet térképeztem fel. Ezóta már nem érzem anniyra kiszolgáltatottnak magamat, sokkal magabiztosabban is mozgok, mert tudom mindkét kezem használni a harcokban.

Batman értesített, hogy újra segítségre lenne szüksége. Mivel nem éppen az a fajta fickó, akinek nemet lehet mondani – s amúgy sem hagynám cserben – mentem a hívására. Egy sikátorba hívott össze, meglepetésemre most nem volt ott sem Hatred, sem Maverick, „csak” Aranyszem és Holdfény. Batman kiadta a feladatot, majd magunkra hagyott. El is indultunk a Falcone birtokra, s közben valamennyire összeismerkedtünk.
Megérkezve felkaptam társaimat és a kerítésen át jutottunk be a birtokra. Holdfény varázslattal álcázott minket, majd egy növénylabirintusban találtuk magunkat. Elkezdtem utat vágni magunknak, mire ugatásra lettünk figyelmesek. Már azt hittük, lebuktunk, de valami más volt a ludas, így gyorsabban és nyugodtabban tudtunk belógni a házba. Megbeszéltük, hogy az emeleten kiszúrt ablakon keresztül fogunk bejutni. Fel is kaptam Aranyszemet, majd nekifutottunk és már fent is voltunk – Holdfénynek nem volt szüksége a segítségemre, a mágiával sikerült egyedül felérnie.
Felérve külön váltunk, hogy nagyobb területet tudjunk átnézni, s kommunikátorral tartottuk volna egymással a kapcsolatot. Én egy folyosóra jutottam, majd az Luciát keresve benyitottam egy szobába, ahol egy feltűnően csinos tini csajjal találkoztam. Ő is a család tagja, Kitrina. Próbáltam átverni, hogy ne bukjak le, de egyszerűen nem lehetett, eléggé a talpára esett. Sokat játszott velem, biztos élvezte a beszélgetésünket. Szorult helyzetemből Holdfény rántott ki kiltásával. Egy újabb olcsó hazugsággal otthagytam a lányt – bár reméltem, hogy hisz nekem, kevés esélyt láttam rá.
Holdfényhez sietve belefutottam Aranyszembe is. Holdfény megtalálta Luciát, testőrök védték. Benyomulva lerendeztük az őröket, bár Holdfény megsérült egy golyó által. Megpróbáltunk elbeszélgetni Luciával és vendégével, Sylvian Kervinnel. A beszélgetést lövések hangja szakította félbe – a zsaruk érkeztek meg és kérdés nélkül osztották a golyókat. Rájöttünk, hogy pucolni kellene, mielőtt még kilyuggatnak, így felvettük a nyúlcipőt. Megpróbáltam Kitrinát is magunkkal hozni, de nem kért a segítségünkből és inkább egyedül lépett le. Féltem, hogy valami baja lesz, de reméltem, hogy tud vigyázni magára.
Aranyszem behívta a sofőrét kocsijával együtt, majd az ablakon keresztül a kertbe lejutva beszálltunk az autóba és olajra léptünk. Volt egy kisebb autós üldözés, de a sofőrünktől még Don is tanulhatna a Fast and Fourios-ból. Végül kikérdeztük Luciát, megtudtuk, hogy mire készült Falcone és hogy ő is elküldte az alakulatát. Megköszöntük a segítségét, majd kitettük őt is és a szemrevaló újságírónőt is, majd utunk a rendőrségre vezetett, hogy megtudjuk, hol őrzik a bírónőt és a lányát. Itt összefutottunk Zaan hadnaggyal, aki úgy döntött, velünk tart. Beszállva a kocsiba mentünk pár métert, majd Aranyszem parancsára letámadtuk a hadnagyot és segítettem bejuttatni a szervezetébe valamilyen anyagot injekción keresztül. Mint kiderült, a zsarukat megfertőzte Méregcsók, az ő mérgét hatástalanítottuk ezzel a szerrel. Itt kissé kiborultam, hogy nem avatnak be eléggé fontos dolgokba, s a konfliktus lerendeztével szótlanul száguldottunk a megadott helyre.
Oda érve Holdfény már nagyon rossz bőrben volt, ki sem akart szállni a kocsiból, így Aranyszemmel és a hadnaggyal hatoltunk be a területre. Zaannal észrevettünk az egyik háznál valami fényt, s elindultunk kideríteni, mi az, de oldalról lövéseket adtak le ránk, így a fény megfejtése elmaradt. A zsaruk voltak azok, a bírónőéket védték. Zaan próbálta megértetni velük, kik vagyunk, de csak nem hagyták abba a tüzelést. Míg ő feltartotta őket, feljutottam a tetőre és hátulról bejutottam a házba. Itt lekapcsoltam a korábban minket lövő rendőröket, s közben hallottam, hogy Zaan találkozott valakivel odakint. Próbáltam kikémlelni, hátha látom, ki az, de nem jöttem rá sajnos, nem láttam semmit. Kénytelen voltam magára hagyni, hogy teljesítsük a küldetést. Megindultam felfelé, de valaki rám lőtt, ezért fedezékbe kellett vonulnom. Egy fürdőszobába jutottam. Próbáltam a lövésszel szót érteni, de nem igazán ment, főleg azért, mert hamarosan lövések hangja töltötte be az emeletet. Levettem a falon található tükröt, hogy ki tudjak nézni anélkül, hogy fejbe lőnének, de semmit sem találtam.
Már épp megnéztem volna, mi történt odaát, mikor a kommunikátorban meghallom Holdfény hangját, miszerint a nő már nincs itt. Hát, akkor itt a küldetés vége. Kimegyek a házból, ahol összefutok a többiekkel, s együtt megyünk a kocsihoz. Kérdeztem tőlük, hogy kivel találkoztak, mire válaszként az jött, hogy egy magát CIA-snek kiadó manussal és egy nővel, aki árnyakkal szórakozott. Rögtön az jutott eszembe a nőből kiindulva, hogy ők voltak Falcone emberei, de megerősítést nem kaptam, igaz cáfolatot sem.
Az autóban majdnem infarktust kaptam, mikor megláttam Holdfényt. Azt hittem, meghalt. Elöntött a bűntudat, mert úgy éreztem, miattam halt meg abban a verekedésben. Mikor Aranyszem jobban megvizsgálta, hatalmas kő esett le a szívemről. Miután megnyugodtunk, elindultunk az autóval, majd két teljesen külön helyen szálltunk ki Zaan meg én. Én szólok először, hogy álljunk meg – sokat kell ugrándoznom hazáig, de ez nem zavar. Addig is vizslatom a környéket bűn után kutatva. Bár marha fáradt voltam, úgy gondoltam, jót fog tenni ez a „séta hazafelé”. Mielőtt elváltunk volna és visszaadtam volna a kommunikátort, Aranyszem mondta, az maradjon nálunk a biztonság kedvéért. Így hát megköszöntem és elköszöntem, majd elindultam hazafelé az ágyikómba, s végig az ez éjszakai kaland járt az eszemben.

Mióta a Falcone-birtokon jártunk és a bíró családját próbáltuk megmenteni, az maffia megbolondult, sorra ölték az embereket. A városban utat tört magának az erőszak, valóságos mészárlás folyt éjjel-nappal. Nem nézték, hogy hol vannak: vendéglő, iskola, kórház – csak az számított, hogy kinyírják egymást. Többször próbáltam útját állni a bűnözőknek, egyre gyakrabban járőröztem, de én is csak ember vagyok, sokszor késtem vagy nem sikerült a dolog.
Az iskola hangulatára is rányomta bélyegét a gothami helyzet, mindenki a lövöldözésekről beszélt. Tanárok, diákok, mindnél többször előforduló téma volt, hogy ismertek valakit, aki megsérült vagy meghalt a lövöldözések során. Volt olyan is, hogy valaki pár napig hiányzott, majd bekötözött kézzel jött be, mondván meglőtték és eddig nem jöhetett suliba. Egyszerűen undorító volt, ahogy láttam, mire képes az emberi gyarlóság.
Szerencsére olyan ember nem sérült meg, akit fontosnak tartottam. Susie nem igazán került efféle bajba, anya munkahelyétől 1 saroknyira viszont volt egyszer egy elég durva lövöldözés, amitől frászt is kaptam és – hétvége révén – rohantam oda, ahogy tudtam, de mikor odaértem, már csak a hullák látványa fogadott. Megnyugodtam, hogy nem történt semmi baja, de azt a félelmet, amit akkor éreztem, sosem felejtem el. Tylerék környékén elég sok fegyveres összetűzés akadt, de szerencsére sosem sérült meg sem ő, sem a családja. Aki, talán még közel is állt hozzám, egy osztálytársam volt, aki egyszer nem jött be többet. Egy srác volt, akivel nem igazán foglalkoztunk egymással, de azért haragban sem voltunk, nagyon ritkán még beszélgettünk is. A legtöbben azt mondták, hogy néhányan kilőttek egy autóból abban a reményben, hogy eltalálnak valami dealert vagy mit, de lehetett olyat is hallani, hogy egy pár nappal ezelőtti pisztolypárbaj során felrobbanó benzinkútnál vásárolt. Pár napra rá kiderült, hogy az első verzió volt az igaz, s ekkor pattant el végleg bennem valami. Onnantól kezdve már személyes ügynek éreztem a bandák megállítását, s elég sokszor jó helyen voltam jó időben – de gyakran sajnos nem.
Phil néha elvitt edzeni, de nem igazán szerettem ezeket az időket. Muszáj volt ott lennem a városban, hátha megakadályozhatok egy-két dolgot, de úgy gondolta, muszáj, hisz e nélkül én is meghalhatok. Leginkább a pusztakezes harc fortélyaira tanított, s elég sokat foglalkoztunk a vívótechnikám tökéletesítésével is. Legtöbbször nem a saját kardommal vívtam, hisz ha azt forgattam, jobban bántam a fegyverrel, s meg kellett tanulnom mással is harcolni.
Sarah volt az összekötő kapcsolatom az alvilággal. Többször volt, hogy fülesek alapján mentem egy-egy helyszínre, s ezáltal tudtam nagyobb mészárlásokat elkerülni. Persze nem csak ilyen nagy volumenü ügyekkel tudott szolgálni, kisebbek is akadtak. Volt egy érdekes is, ami kezdetben elég pitiként hangzott. Egy autó-tolvaj banda központjára csaptam le, meglepetésemre nem egyedül: egy csinos bumerángos nő, egy embernagyságú gyík és egy fegyveres fazon volt a segítségemre. A banda vezetője legnagyobb meglepetésünkre nem is ember volt, hanem valami fura lény, amit miután kiütöttünk, csak akkor változott vissza emberré. Mivel elég jól sikerült együtt dolgoznunk, a nő, Dr. Löket tanácsolta, hogy alapítsunk egy csapatot, aminek végül Alfa Szövetség nevet adta. Először furcsán ráncoltuk a homlokunkat, de úgy gondoltam, együtt talán többre megyünk, s szuperhősökre mindig szükség van, így belementem, s a többiek is. Megállapodtunk a főhadiszállásban is, minden a helyén volt. Persze elég eltérő jellemek vagyunk, de úgy gondolom, össze fogunk csiszolódni és akkor semmi nem állhat az utunkba.

Batman szólt, hogy hívjam össze a csapatot a háború megfékezésére. Sajnos Dr. Löketet nem tudtam elérni, de másik három társam a megbeszéltek szerint megjelent a megadott helyen. Batman elmondta, mi a szitu: meg kell szereznünk Falcone titkos dokumentumát. Nem sok támpontot kaptunk a denevértől, szóval látatlanban kellett tervezgetnünk. Kovácsoltunk is egyfajta tervet, ami füstbe ment, mikor megláttuk a kérdéses épületet. Végül megbeszéltük, hogy én hatolok be a házba, míg a többiek semlegesítik a biztonsági intézkedéseket.
Úgy döntöttem, hogy az erkélyeken keresztül fogok bejutni, s az épület tetejéről ugrottam be az egyikre. Sikerült tönkretennem egy asztalt és egy marha nagyot koppantam is a falon. Mikor pedig végre felocsúdtam, akkor döbbentem rá, hol vagyok: Kitriana szobájában, s a tulajdonos is ott volt. Mikor megkérdezte, mit keresek ott és őszintén válaszoltam, legnagyobb megdöbbenésemre segíteni akart, amit nem tudtam mire vélni. Áthurcolt az egyik szobába, ahol vendégnek öltözhettem át – nagyon nem tetszett az ötlet, hogy megmutassam bárkinek is az arcomat, de úgy gondoltam, így könnyebb lesz az irodába bejutni, szóval belementem.
A szobából egyenesen a lifthez siettünk, majd feljutottunk a tetőn folyó partira. Nem volt semmi, Gotham majdhogynem minden fontos embere jelen volt, csak tátottam a számat. Kissé nehezen indult be nálam a gátlások levetkőzése, egy ideig nem tudtam pontosan, mit is kellene csinálni, s hagytam, hogy Kitriana berángasson a táncparkettre. Gondoltam, legalább megtudakolom, miért is akar segíteni, de nem jött össze a dolog. Mikor sikerült kiverekedni magunkat a tömegből, Védelmező jelzett, hogy mehetek elé a lifthez. Mentem is, de valamiért lebukott, így visszamentem Kitrianához, miszerint egyedül kell valamire jutnom vagy jutnunk. Igen ám, de ekkor már egy pár emberkével beszélgetett, akiket a rokonaiként mutatott be. Elég furán viselkedett, de nem igazán ismerem a lányt, szóval nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget – elvégre nem valami szokványos helyzetben volt.
Mikor azon törtem a fejem, hogy jussunk be az irodába, megjelentek a társaim az emeleten és néhány macskanő is, amire kitört a káosz. Ez kapóra jött, a társaim összeverekedtek a cicákkal, mi meg az őröket kiütve bejuthattunk az irodába. Elég hamar meglett a dokumentum, s egy cselt vetettem be: Cybergyíknak adtam egy könyvet, hogy ő azzal meglóghasson és őt üldözzék, míg mi ezalatt leléphetünk az igazi könyvvel. Ez be is jött és elég simán leléphettünk az emeletről.
Át kellett azonban öltöznöm, nem hagyhattam ott a cuccomat egy maffiózó házában, szóval visszatértünk az álruhámhoz. Miután átöltöztem, Kitriana egy csókot kért, amibe balgán bele is mentem: leütött és mire feleszméltem, már nem volt nálam a könyv. Úgy tűnt, hogy csak kihasznált, hogy megszerezhesse a könyvet. De nem értem, hogy miért? Mindenesetre, elég angy gyomrost kaptam tőle, nagyon cikinek érzem az esetet. Rajtam buktunk el… A büdös francba. Asszem, ezt senkinek sem fogom soha elmesélni, remélem nem tudják meg a társaim, hogy hogy vertek át.
Miután letöröltem a képemről a nyálat és a rúzst, már mentem is a többiekhez.

Míg sebeimet nyalogattam és nem igazán mertem visszamenni társaimhoz, próbáltam kiszellőztetni a fejemet a vereség után. Nem akartam sokáig húzni a dolgot, hisz előbb-utóbb úgyis meg kellett történnie, de pár percet nyerni akartam. Épp társaim jártak az eszemben, mikor belém nyilallt egy régi emlék. Pár hónapja belebotlottam egy emberölésbe, s az áldozat adott valamit, hogy azt adjam át egy Cletus nevű fickónak. Akkor még nem igazán tudtam, hogy kiről van szó, de valamiért akkor eszembe jutott, hogy egyik társam, Védelmező dokijáról lehet szó. Gyorsan össze is szedtem a cuccot, ahova raktam és már úton is voltam a roncstelepre.
A telepen először Marty-val találkoztam, Cletus egyik emberével, aki segített megmutatni az utat feléje: a föld alatt volt egy folyosó, azon keresztül akadtam rá. Először észre sem vett, majd mikor beszélgettünk, félrehajította a neki szánt kütyüt, miszerint már nem kell neki. Sajnáltam, hogy elkéstem vele, s elkezdtem nézegetni, mi is lehet az, mikor Marty megjelent mögöttem és kipenderített, miközben elmagyarázta, mi az és kezembe nyomta, hogy használjam nyugodt szívvel, úgyis szemétbe menne már. Megköszöntem neki és mentem is a többiekhez – egy kis boldogság is jutott erre a kis időre új szerzeményem miatt.

Legnagyobb meglepetésemre Batman újra felkeresett, hogy segítsünk neki. A város a megegyezéstől és a bírósági pertől volt hangos, s a denevér azt akarta, segítsünk biztosítani a terepet, hogy a két fél nyugodt körülmények között vitassa meg nézeteit. Csapatunk most már teljes volt, megbeszéltük, ki milyen helyen fog elhelyezkedni, nekem egy szomszédos raktár teteje jutott. Nem igazán tartottunk közbelépéstől, hiszen szinte mindenki a városban azt akarta, hogy legyen vége a hónapok óta tartó mészárlásnak és a rendőrök is kordonokat építettek annak érdekében, hogy senki ne juthasson a közelbe, mégsem bízhattunk semmit a véletlenre.
Védelmező – aki egy új páncéllal jelentkezett a jeles eseményen – a találkozó helyszínének tetején helyezkedett el, de nem igazán az ő súlyának találták ki, így inkább pozíciót váltott és egy másik épületet akart keresni. Azonban valaki meglepte és nem hallottunk felőle. Cybergyík a segítségére sietett, míg Dr. Löket és én továbbra is a helyünkön maradtunk és figyeltünk. Nem sokra rá mozgás láttunk a tetőn, de még nem avatkoztunk be Cybergyík parancsára, majd rakétákat láttunk becsapódni a raktárba. Az egyiknek láttam a kiindulási pontját, s mielőtt Löketet küldhettem oda egy esetleges újabb csapás hatástalanítására, ő már lendült is a donokhoz, így rám maradt a feladat. Egy daruhoz siettem, ahol több, ugyanolyan álarcot viselő alakot láttam. Mielőtt rájuk vethettem volna magam, újabb robbanások támadtak, s több fura alakot láthattunk a tetőn. Csupa, a médiából ismerős arc, s köztük egy olyan, akivel korábban már volt személyes találkozóm: a Joker. Ebből az előadásból úgy tűnt, ő áll minden mögött.
Az álarcosok lerendezése után a csapatomhoz siettem. Itt szembesültem azzal, hogy a családfők meghaltak, s Batmant is legyűrte a bohóc – ezt olyan távolból nem láttam –, őt viszont nem találtuk meg, ahogy a bűnözők nyomát is bottal üthettük. Védelmezőt szerencsére megtaláltuk, nem történt semmi komoly baja. Csapatunkat megverték, a donokat megölték… egyikünk sem tudta, mi lesz ezután, de úgy érzem, együtt kell maradnunk, hogy könnyebben átvészelhessük ezeket az időket.