Főutak, utcák, sikátorok, hidak.

Csak próbálok mosolyt erőltetni arcomra, és nem törődni a szidalmazó hangnemmel, na meg a fájdalmakkal. Ha jól sejtem előbb az egyik kórházba visznek, mivel az ellátás a fő, és csak utána akarnak előzetesbe, majd rács mögé dugni. Addig meg még oly sok minden történhet. Vigyorodok el.
- Ha jól sejtem eltört pár bordám, és talán a karom is súlyosan zúzódott. De még mielőtt rátérnénk az én bajaimra, megmondanák, hogy történt-e valami komoly baja a férfinek, akit elkaptam? - Kérdezem ténylegesen érdeklődve. Én a jók közé tartozom, nekem nem szabad súlyos maradandó sérüléseket okozni, vagy ami még fontosabb ölni. Szóval csak várom a választ, addig a saját sérüléseimmel nem is törődök.
Ha minden a helyére került, indulhatunk is. Nem akarom holmi belső vérzéssel, vagy bármilyen más dologgal veszélyeztetném saját életemet. Most nem ez az idő jött el. Most nincs egyetlen életveszélyes helyzet, vagy bajban lévő ártatlan. Csak én, úgyhogy összehúzom magam, hogy ne foglaljak sok helyet, és már fekszek is a pihe-puha hordágyra, hogy vihessenek. A tiszt kiabálására, pedig csak annyit tudok mondani.
- Köszönöm biztos úr. Nem is hittem volna, hogy a testület soraiban is vannak rajongóim. Csak szólnia kellett volna, és bármikor adtam volna autógrammot is. De ami késik nem múlik. Még találkozunk. - Fejezem be a mondandómat egy kacsintással, és megpróbálom úgy időzíteni, hogy éppen akkor csukják rám a mentő ajtaját is. Kicsit színpadias megoldás, de a lányok szeretik a nagy jeleneteket, amivel a férfiakat az őrületbe kergethetik.

Csak mosolygok a férfiak feszültségén, ahogy nem tudják kezelni a munkahelyi stresszt. Az biztos, hogy szegény rendőrtiszt pulzusa az egekben van, és az a lüktető ér a homlokán se nézett ki túlságosan jól. Hát ez van, ha olyan van a vezetői pozícióban, aki nem veszi észre még a segítő kezet sem.
- Köszönöm szépen, de nem hinném, hogy én oda szívesen mennék. Ha lehetne akkor egy kis fájdalomcsillapítót elfogadnék, a gyengébb fajtából. Észnél kell lennem... - És ahogy nézem, talán tényleg segíteni akar. Megvárom míg beadja a gyógyszer fejadagomat, és csak utána kérdezem meg. - Nem tud esetleg egy kicsit kevésbé rendőrbarátibb megoldást, amivel helyre lehetne pofozni ezt a testet? - Teszem fel a kérdést, és reménykedek, hogy lesz egy másik megoldás is. Talán mégse kell felhagynom a hősködéssel jó pár hétre, egy ilyen jelentéktelen incidens miatt.

Nem sokszor történik velem ilyen. Egyszer csak nem értem mi folyik körülöttem. A rendőr mellettem valami olyat tesz, amire nem tudok mit lépni. Sőt hirtelen mozogni sem. Az eddig túlságosan is kedves ápolónő, aki egy kicsit sem keltette fel a gyanúmat, csodálatos változáson megy keresztül.
A vörös haja, most még élénkebbé válik, a fehér egyenruhát, pedig átható zöldé vált.
- Méregcsók! - Mondom ki, az igazi nevére már nem emlékszem. Egy régi újságban olvastama tetteit, de már nem is számít. Egy gaz gonosz céda karmai közé kerültem. De az első dolog, amit megtanultam. Csak hidegvér az, ami életet menthet.
- Na és... miről akarsz velem csevegni? Nem hinném, hogy csak egy kis lányos csevejre akarsz engem meginvitálni. - Mondom és próbálok belőle kihúznmi valamit. Az ilyen botor bolondoknál könnyű elérni, hogy monologizáljanak, míg kiötlöm, hogyan is szabadulhatnék meg innen.
Lassan próbálok kezdeni magammal valamit. Először csak a lábamat, próbálom mozgatni, majd az kezeimen lévő ujjaimat. Csak szép lassan, hogy megtudjam a mérge, mennyire is gyorsan hat, és milyen hatékony. Nem sokat tudok a módszeréről, de mindennek meg van a gyengepontja. Nem csak a testemet erőltetem. Próbálok a szemeimmel is kisabadulásom útját megtalálni. Valami, amivel ellen tudnék állni, de közben azért fél szemmel a mentő ablakán kifele kémlelek. Hátha megtudom merre is haladunk.

//Michael White kaland kezdő reagálása//
Kütyü második felvonás

A műszerek átvizsgálása után megtalálod azt amelyiket ide hoztad, és egyedül ebből tudsz kisilabizálni valamit is. Olyan mint egy karpánt, amit leginkább a divatguruk szoktak mostanában hordani. Értelme nincs akadályoz a mozgásban, és még nehéznek is tűnik, de nekik tetszik, így marad.
Meggondolatlanságból felpróbálod, és rájössz hogy tökéletesen passzol a karodra. A mérete állítható, és mielőtt még választ kapnál, vagy mielőtt még egyáltalán választ remélnél a dokitól ki újra munkájába temetkezett, egy véletlen mozdulat folytán, megnyomsz egy addig nem látott gombot.

Csak süvítést hallasz, ahogy a sűrített levegős szelepek kiengednek, és egy igen csak aprócska csáklya lövődik a szemközti falba. Az acélborításról lepattan, és pengve esik a földre. Ekkor hallod meg mögötted azt a bizonyos hangot, amit olyanok szoktak hallani, akik egy nem éppen megengedett dolgot tesznek. Marty az és éppen nézi mit csinálsz, majd lassan kivezet a szobából, mert hát a doki nem éppen figyel rád, és elkezd a felszín felé terelni.
- Pár hónapja a doki foglalkozott sűrített levegős fegyverekkel. Nem halálosak, de ártalmatlanítják a célpontot, ebből született ez is. Az alvilág azt hitte valami nagy dolgot vitt véghez a doki, mikor kiadtuk kipróbálásra őket. Ám a tag, sose tért vissza vele, meg hát jobb ötlete is lett már azóta a dokinak, így nem nagyon van rá szükségünk. Ha akarod tiéd lehet, nekünk csak kacat. - És mire ezt elmondja már a roncstelep felirat alatt álltok, és éppen csak hogy nem rúg fenéken, csak hogy tűnj már el a telepről.

//Kalandod véget ért. Nem volt hosszú, de legalább történeti úton szerezted meg, csáklyavetődet. Gratulálok hozzá, használd egészséggel.//