Főutak, utcák, sikátorok, hidak.

Egyre jobban kezdett idegesíteni ez a nő. Az eső egyre jobban eleredt, és ennek köszönhetően a ragacsa is olvadásnak indult, amin szerencsétlen ki is akadt.
- Csak olyan jó a fegyver, mint aki kitalálta, vagy készítette. - próbálom kicsit felhúzni. Ahogy mozdulni tudtam, már el is rejtőztem az egyk ház sarkánál. Épp jókor, ugyanis Ms. Quinn épp tett-vett valamit a fedezékül szolgáló konténer mögött.
- Nos mi legyen Ms. Quinzel? Feladja a piszkos játékát, vagy megpróbál újabb elfuserált trükköket bevetni? - reméltem, hogy ez hat majd. Csak tudnám, mi az istenre készül. Nem sűrűn szoktak így mutatkozni, és ki lehet az a szemüveges alak, akit el akartak kapni, mit akarhattak tőle egyáltalán. Járt közben az agyam, mert nem állt össze a kép.
- Újabb piszkos ügyletekbe keveredtünk doktornő?

Nem úgy veszi a lapot, ahogy kéne, de ez sajnos az őrülteknél gyakran előfordul. Miért kellett nekem még ezt is kifogni ma. Egy hangosabb kattanás, majd Harley menekülőre fogja, én pedig nem gondolkodva utána vetem magam. A kezében valami bőrönd féle van, amiről csak egy dolog jut eszembe: kell nekem! Tuti, hogy bizonyíték, vagy tervek vannak benne, vagy ilyesmi. A nő néha-néha hátra fordul, és vaktában lövöldöz, ám egyszer megjárom és mellkason talál. Azt hittem, hogy itt a vég, de szerencsémre nem. A pisztolyban ugyanis valami fura töltény van, valószínűleg az egész csak játékpisztoly. Vajon ő tudja ezt? Azt hiszem igen, végülis Joker jobbkeze, és mint olyan tuti, hogy tud az ilyen dolgokról.
- Meddig akar még menekülni? - kérdezem a nőtől. Ha így folyatjuk, akkor tuti, hogy valakiben kárt tesz, vagy ő maga lesz valamilyen baleset áldozata.

Harley elneveti magát azon, hogy nem megfelelő fegyvert vett elő. Meglepődöm és fel is húzom a szemöldököm, mert nem teljesen értem a nőt, de bele gondolok, ha sikerülne elkapni egy zsíros vádalkuval Joker is meglenne, nem beszélve a többi bűnözőről, akikkel kapcsolatba kerülhetett. Az elismerés meglenne, az tuti, ám Harley-t nem olyan könnyű elkapni. A sikátor végét elérve egy kuka tetejéről egy macska ügyességével ugrik át a kerítésen. Még futtomban látom, hogy befordul egy sarkon, és rájövök, hogy közelében sem vagyok Harley mozgékonyságának.
- Még jó, hogy nem ő a Macskanő. - mondom magam elé, miközben megállok, mert a kerítés feltartóztat. Gondolkodni kezdek, hogy mit tehetnék, de semmi nem jut eszembe, így maradok a drasztikus megoldásnál. Visszatétek a sikátor elejére.
- De utálom ezt... - megnyomom a gombot az alkaromra szerelt szerkezeteken, és már érzem is, ahogy a szérum kifejti jótékony, illetve kevésbé jótékony hatásait.
- Kössz, doki! Harley, rettegj! - a végét már a fogaim között szűrtem ki, mert a szer minden felgyülemlett dühömet felszabadítja, ami ilyenkor isteni érzésnek tűnik. Lendületet veszek, és már nem okoz gondot a kerítés, lendületből egy szempillantás alatt kiszakítom a helyéről és már követem is Harley-t, a sarkon befordulva.

Düh. Sokan elfolytják magukban. Ez lehet kényszerből, vagy szimplán csak ilyenek. Minden ember más, így minden ember másképp is adja ki a gőzt. Van, aki kimegy a lőtérre, van aki leül egy videojáték elé, akad, aki evéssel vezeti le a feszültsége, másnak ott a Venom. A szer, ahogy bejut a véráramba, stimulálja az izmokat, így azok akár két, ritkább esetben háromszorosukra is duzzadhatnak. Sajnos negatív mellékhatása a szérumnak, hogy minden elfojtott dühöt felszabadít, és rátesz még egy lapáttal. Én is érzem már, ahogy átjárja a testem és az elmém. Nem létezik más, csak a massziív destruktív beállítottság. Harley, amint meglátja ezt a valamit, rögtön menekülőre fogja, és tényleg elég mozgékony tud lenni, ha muszáj. Semmi sem állíthat meg, emberfeletti gyorsasággal üldözöm a nőt, aki kiért a sikátorból a főútra, ha el akarom kapni, nyomás utána. Ennek az üldözésnek több civil is szemtanúja, és értetlenül állnak a dolog előtt. Látom az arcukon a rettegést és a félelemet. Rettegnek és félnek...tőlem! Ezzel most nem foglalkozom, annál azért jobban hat a szer az idegrendszeremre. Hátra-hátra néz, és ő is fél. Látja, hogy a távolság egyre csökken, és én egyre közeledem hozzá.
- Állj meg Harley! Te kényszerítetted ezt ki belőlem, viseld a következményeit! - kiáltom utána. Amikor ismét hátranéz, az lesz a veszte, ugyanis hasra vágódik, és innen már gyerekjáték utolérnem őt. Az utolsó pár méteren becsúszok, így pont Ms. Quinn előtt állok meg, aki időközben megfordult, és most megpróbál felállni. Mondják, hogy a szem a lélek tükre. Valóban, és én most Harley Quinn szemében rettegést látok. Joker legkedveltebb házikedvence összesz@rta magát egy rendőrtől. Nincs más dolgom, minthogy lehajolok és elkapom a nyakánál, majd a legközelebbi falhoz vágom. Teljesen elfeledtem a célom, nem tudom mit akartam tőle pontosan, nem tudom miért is üldöztem. Egy dolog maradt: likvidálni, és még egy apró mocsok folttól megmenteni Gotham városát. Még valamit mond, de elkerüli a figyelmem. A tudatomig csak annyi jut el, hogy az életéért könyörög, és ez elégedettséggel tölt el. Elégedett vagyok, mert tudom, hogy a kezemben van az élete, és jelenleg, ebben a helyzetben egyetlen mozdulattal végetvethetnék az életének.
- Könyörögj! Zene füleimnek, ahogy az életed után áhítozol. Épp csak le nem térdelsz előttem, Harley Quinn. Egy jó okot mondj, amiért ne törjem ki itt és most rögtön a nyakad.

Harley a markomban van, és csak egy hajszálnon függ az élete. A sajátjáért könyörög, és bár mosolyog - ami elég erőltetettnek hat - a szemében látszik a rettegés, ami ilyenkor minden embert átjár, legyen az bámilyen is. Jó vagy rossz, hétköznapi, vagy különleges. Ilyenkor mindenki csak ember.
- Ha... ha... ha megölsz, nem leszel jobb mint mi! Nem leszel! Akkor sem ha megölsz! Bizony-bizony, a mi szintünkre süllyedsz. Ezt akarod? Tényleg ezt akarod? - nyögi Harley, amire felkapom a fejem.
- Mégis mit tudsz te? - kiáltok rá, közben jár az agyam, hogy mit kell elmondanom neki. Ez így túl személyessé teszi a dolgot. Végül nem gondolkodom tovább.
- Már a születésem pillanatától olyan vagyok, mint ti. Sőt, rosszabb. A tojáshéj még a s**emen volt, amikor kinyírtam a kutyámat, mert képtelen voltam uralni a képességem. - egy kevés sav csöpög Harley karjára, ami elég kellemetlenül hathat a szöveten keresztül. A Venom alatt még nem tanultam meg uralni a képességem, és nagyon úgy néz ki, hogy megint előjött.
- Ezután pedig csak még rosszabb lettem, mikor ezt a sz@rt belém ültették! Jobban jársz, kislány, ha vigyázol a szádra, mert könnyen bajod eshet! - egyetlen mozdulattal oldalra hajítottam Halrey-t a sikátor belseje fele, egy kukás konténer oldalának.

Harley amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment. Éreztem, hogy a szérum hatása múlni kezd, és ezt a részét utáltam a legjobban. Mindig elfogott a gyengeség, és a szer miatt túlterhelt izmok konkrétan felmondják a szolgálatot. Odasétáltam a kukához, és megnéztem azt a hírhedt névjegy kártyát. Semmi nem volt rajta, csak egy sima francia kártya Joker lapja volt. A nyomott része is üres, és a hátoldalán sincs semmi.
~ Remek. - megszédültem, és éreztem, hogy lassan visszáll minden porcikám az eredeti méretére, ahogy a szérum távozik a szervezetből.
- Utállak! - kiáltottam még fel utoljára, majd végleg megszakadt a kép.

Frissen térek magamhoz. Egy kicsit még kába vagyok, sajnos a Venom-mellékhatása ez az egész, de ahogy "kipihentem" magam, kezdem visszanyerni az erőmet. Lassan állok csak újra talpra, de még így is el-elkapok egy beszélgetés foszlányt. Valami nem stimmel. Úgy néz ki, mintha szuperhősök lennének, de valami más. Aprók. Nem ehhez szokna az ember. Ahogy tisztul a kép egyre inkább csak nyerek a dolgon, és látom, hogy tényleg apró "szuperhősökkel" van dolgom. Gyerekek flangálnak körülöttem különböző bálványok jelmezeiben.
- Ti meg...? - Ahogy végig nézek, előttem áll a mini-Robin, a mini-Supergirl és a mini-Flash.
- Jól van uram? - kezd bele a hüvelyk-Supergirl, de a mini-Robin letorkollja egy köhintéssel, mire rögtön egy komorabb, komolyabb arckifejezéssel teszi fel következő kérdését.
- Mármint... Miért üldözte Harley Quinn-t és miért merészkedett a Monster banda területére? - ez hirtelen túl sok információ volt számomra, és idő kellett, amíg fáradt agyam feldolgozza ezt.
- Először is, nem igazán hiszem, hogy elszámolással tartoznék nektek. - kezdem kicsit nyersen, majd folytatom:
- Harley Quinn, mint ismertes, egy közismert bűnöző, akinek rács mögött a helye. Ezért próbáltam meg elkapni. Amúgy meg mi a fene az a Monster banda? - fejezem be végül, némi értetlenkedéssel, és figyelem, hogy a kölykök miként reagálnak.

A gyerekek rendesek, bár a picúr-Robin nem volt épp tisztelettudó, mikor felvázolta a helyzetet.
- Örülj neki inkább, hogy nem akkor találkoztál velem, mikor olyan voltam. - válaszolok neki, és a levegőből kapom le a jelvényem és a pénztárcám.
- Hogy mi lesz a sorsom, az az én dolgom, nektek nem kell belekeverednetek. - ezt már kissé dühösebben mondom, még érzem a Venom hatását a szervezetemben. Amikor elmondják, hogy kik ők, mik ők, az államat a földről kell összekaparni.
~ Már ilyen fiatalon bekerülnek egy ilyen közegbe. Ez egyáltalán nem jó, sőt. Ezeket a gyerekeket beszippantotta Gotham legnagyobb mocska, és már most ilyen dolgokkal foglalkoznak. - túlságosan is megrendít, és már csak arra leszek figyelmes, hogy a mini-Supergirl a harmadik muffin-t fogyasztja el. Felállok, és az asztalhoz akarok sétálni, de kicsit megszédülök és csak épphogy nem esem össze. Elkapom az asztal szélét, és sikerül talpon maradnom.
- Jól vagyok, nyugalom. Csak még nem ürült ki teljesen ez az izé. - direkt nem mondom ki a nevét. Ha tudják, tudják, ha nem, akkor jobb, ha soha nem is ismerik meg. A lány mintájára én is beburkolok két muffint és a narancslével öblítem le.
- Köszönöm. - már valamivel jobban érzem magam. Most tűnik csak fel, hogy a lányon egy vastag zokni van, és mikor a lábamra nézek, a cipőm nincs meg, helyette egy papucs virít rajtam, de a mini-Robin-on és a kicsi-Flash-en is.
- És mi a tervetek velem, illetve miért "háborúztok" a Monster-ekkel? - gyerekek. Minden gyerek veszekszik a másikkal, de akkor inkább vagy elkerüli, és nem érintkezik vele, vagy pedig kibékülnek. Vajon ők miért nem így tesznek?

~ Hát ez gáz. - gondolom magamban, mikor a lány állítása szerint a felpumpált lényt látták. Az oltári szívás, bár ki hinne pár kölyöknek. A muffinok ízletesek, és nem akartam megszakítani a mennyországot azzal, hogy megszencségtelenítem egy teli szájas megszólalással, így mikor lenyeltem, hevesen bólogattam, és mikor már nem volt ott semmi, akkro válaszoltam.
- Ízletesek, bár egy kicsit mintha túl sóztad volna. - jegyzem meg a végén. A papuccsal semmi bajom, de a kérdésemre Robin kissé ingerülten válaszol.
- Nyugi, kölyök! Oké, ők a rosszak, de még gyerekek vagytok, nektek még bőven van esélyetek, hogy megbeszéljétek ezt. Lehet, hogy nem is olyan rosszak, mint hiszed. Ez sokszor bebizonyosodott már, nem egy emberről. - válaszolom neki, de ő az órára néz, ami hamarosan négyet üt. Jó sokáig voltam kiütve. Robin indulni készül, és a kislány vágyakozva, mégis szomorúan néz rá. Még egy pillantást vet rám, majd egy mondatot is hozzácsap.
[clor=sienna]- Ugyan már. Én a jó oldalon állok.[/color] - válaszolom vissza nyugodt hangnemben. Miután Robin távozik Supergirl felém fordul, és azt mondja az anyukája megengedte, hogy maradjak vacsorázni. Flash ismét a térképet kezdi el böngészni, amit hümmögésekkel kommentál, és erre felkapom a fejem.
- Bocsánat. - mondom a lánynak, majd felállok, és Flash-hez megyek. - Mi a baj? - kérdezem a fiút.

Flash felvázolja, hogy mi a helyzet, és egy darabig a térképet nézem, ami a falón lóg még mindig.
- Az a baj az ilyenekkel, hogy eredendően ilyenek. Egy zsebtolvajjal sem állsz le beszélgetni, hogy ne lopjon többet. Ez bennük van, és valahogy meg kell nekik mutatni, hogy ez így nem célra vezető. - magyaráztam a fiúnak, aki néhány pillanattal később újabb merész ötlettel állt elő: segítsek nekik, és ha kell ismét vessem be a Venom-ot.
- Ez eddig rendben van. Még ha most segítenék is, mi lesz később? Nem marahatok itt örökre, hogy azt felügyeljem, két gyerek csapat, hogyan tör borsot egymás orra alá. - fordulok a fiú felé. - És ezt a cuccot nem lehet csak úgy használni. Nagyon durva dolog, és nagyon, de nagyon rossz mellékhatásai vannak. - fejezem be, majd az órára pillantok.
- Nos, mit kívántok tenni? - tekintetem most a lány felé fordítom, elég régen csendben van már, és jó ideje nem szólt egy szót sem.

Flash látszólag túlontúl makacs, ahhoz, hogy felfogja mi is történhet. Ellenben Supergirl...ő már kevésbé ilyen. A két fiú túl komolyan veszi, de nincs szívem a szemükre vetni. Még. Végig hallgatom, amit mond, közben töprengek, hátha találok valami megoldást, de egyelőre semmi nem jut eszembe. A lány közben elfoglalja magát, és miután egyetért velem, tovább viszem a gondolatmenetét.
- Először is, ezt nem úgy adják, mint a reggeli kávét, ha kérsz, akkor hosszú, ha kérsz, akkor rövid. Ebből egy mennyiség bemegy, és slussz-passz. És ha bement, hidd el, előbb töröm el a gerinced, minthogy ide vissza tudnál hozni. - a vége kicsit durvára sikerült, de remélem így legalább megérti ennek a veszélyét.
- Nem ismerek akkor se barátot, se ellensége. Legalábbis nem teljesen. - fejezem be végül. Gondolkodóba esek, hogy mit lehetne csinálni. Nincs gyerekem, és nem is voltam olyan sokat a köreikben, hogy bármi frappáns ötlettel előálljak.
- Próbáltátok már a banda tagjait átcsábítani valamivel? Vagy adni nekik valamit, ami jobb belátásra bírja őket?

Flash is elsiet azzal, hogy még leckét kell írnia, és egyedül maradok a kislánnyal. Mesél egy-két érdekes dolgot, így például, hogy mindkét fiú apja rendőr volt, és szolgálat közben vesztették életüket. Sajnos ez elég sűrűn előfordul Gotham-ben.
- Ezt nem tudtam. - válaszolom. - Tudod, ha így folytatjátok, nektek is bajotok eshet. Szép dolog az elhivatottság, de nem szabad túlzásba vinni. Például ha nem rendőr lettem volna, hanem valaki más, valaki rossz ember, nem biztos, hogy ilyen vígan üldögélnénk itt. - fejezem be. Ez kicsit tényleg meggondolatlanság volt, a jelvény lehetett volna hamisítvány is, vagy bármi ilyesmi.
- Nem tudom, hogy hogyan lehetne megoldani a problémátokat. Talán a saját fegyverüket kellene ellenük fordítani, kellene némi határozottság, vagy ilyesmi. Vagy egyszerűen csak le kéne állni, és ha látják, hogy nincs akit felhúzhatnak a rossz viselkedésükkel, elképzelhető, hogy megunják majd. - a lány feláll, valamit pötyög, majd játékra invitál.
- Sajnálom, de nem. Sosem voltam jó az ilyesmiben, és ami azt illeti, nekem is indulni kéne. - ezzel le fogom törni, de most ez a helyzet. Sajnos. Pedig jóravaló kölykök, mind a hárman.

- Ha hagynánk őket, akkor csak jobban szétterjeszkednének. Olyan mint a vírus, amit ha hagyunk magának, akkor terjeszkedik és terjeszkedik... Orvosolni kell - mondja a kislány, majd mikor közlöd vele, hogy nem akarsz játszani, csalódottan lehuppan melléd a kanapéra és felsóhajt.
- Egyébként Cathy vagyok - mosolyodik el kedvesen és kezét nyújtja hogy esetleg kezet fogjatok.
- Biztos el akar menni? - kérdezi csalódottan - Anya nagyon finom palacsintát csinál - mondja meggyőzően és a levegőbe szagol, melyben már érezni a friss palacsinta illatát.
- Megnézzük? - kérdezi tőled és feláll, majd karodat megragadva húz, mintha elég erős lenne ahhoz, hogy fel tudjon téged húzni a kanapéról. Cathy-n látod, hogy nem teljesen néger, a bőre világosabb, mintha a szülője közül valamelyik néger a másik fehér lenne. Göndör sötétbarna haja két copfba van fogva és mosolygós, vidám arccal erőlködik téged húzni.

- Még gyerekek vagytok. Nem kéne ilyen komolyan venni ezt az egészet. Az évek során rengeteget fogtok még változni mindannyian. - válaszoltam. Tényleg tanácstalan voltam, ilyennel nem találkoztam, pedig azt hittem Gotham már nem tud újat mutatni. Hát tessék, itt van.
- Sajnálom, de még egy halom papírt le kell adni, és nem ártana, ha a környékről elmennék mielőtt keresni kezdik a nagyobbik verzióm. - mosolyodom el a végén. Eddig tökéletesen sikerült titokban tartani a dolgot, nem most kéne elcseszni. Felállok, és bár a lány palacsintára invitál, nem tudom elfogadni, és csak megrázom a fejem.
- Ne haragudj.