Arkham elmegyógyintézet - Egyéb helyiségek

Amint meglátom társamat, aki őrülten, vadul kiáltozva áttörte a sorfalat, mintha új erőre kapnék a boldogságtól, és a szabadulás képétől, elkezdek futni a kijárat felé. Hallom, ahogy két hozzám hasonlóan többé-kevésbé épeszű ápolt a nyomomban lihegve szintén a szabadság után vetik magukat. Habár nem merek hátranézni, azt is hallom, ahogy a két jómadár elesik, és elterül a földön. Bizonyára kábító lövedékek.
De engem nem érdekel. Ha már eddig eljutottam, nem fog pár ismeretlen, bizonyára joggal idekerült hülye gyerek visszarántani a megváltás kapujából. Azt már nem. Ott loholok a társam nyomában, minden tartalék energiámat beleadva a sprintbe...

A sziget parkjában lyukadtok ki. A fák között egy időre talán eltudtok rejtőzni a fák között. Ám reményeitek hamar elszállnak, amikor kutyaugatást hallotok, nem is olyan messze. Minél előbb ki kell jutnotok innen.

-Hívj csak Davisnek. Van erre egy kisebb móló. Néhány szállítmányt, élelmet és gyógyszert vízen szállítanak az intézetbe. Talán találunk valami járművet, amit elköthetünk.-azzal Idegbeteg elindul egy irányba, és int neked, hogy kövesd.

Egy kicsit halkult a kutyaugatás, talán nem találják a nyomaitokat. De ez nem tart sokáig, előbb-utóbb a kutyák szagot fognak.

Időközben megérkeztek a mólóhoz. A távolban mint ha egy hajót látnátok.

Folytatás:Arkhami kikötő

Volt már egy ideje, mikor Arkhamban volt. Az iskola teljesen elhavazta és nem igazán volt sokmindenre ideje azon kívül. Hiába megy könnyen neki a tanulás, attól függetlenül elég sok beadandója volt. De most, hogy ezeket megcsinálta végre, ismét akadt egy kis ideje, hogy elnézzen Arkhamba. Legutoljára két-három hete volt itt, mikor Dr. Sinner felügyelete alatt csinált csoport terápiát. A szegény betegekkel akkor tavaszi hangulatú díszeket készítettek, zenei terápiával összekötve. Örült, hogy akkor minden jól ment és a betegek, akik nem voltak annyira súlyos állapotban, még élvezték is, hogy valamit csinálhatnak. Kiélhetik kreatív vágyaikat és valaki foglalkozik velük. Voltak bár olyanok, akik nem voltak hajlandóak ilyet csinálni, de azért vágytak társaságra és ők is ha nem is csináltak semmit, a beszélgetésbe bekapcsolódtak. Kellemes zenét hallgattak közben, ami nyugtató és kellemes hatással volt a betegekre. Jó eredménnyel és érzéssel ment el aznap Arkhamból.
Ma viszont enyhén izgatott. Az egyik beteg egyéni terápiát kérvényezett, amit az igazgató jóvá is hagyott. Mivel Arkhamnak nincsenek szociális munkásai, Lucy-n kívül, ezért ő lett megkérve, hogy foglalkozzon ezzel a beteggel, természetesen Dr. Reeves felügyelete alatt.
Waylon Jones, aki Gyilkos Krokk név alatt ismert adta be ezt a kérvényt. Elég érdekes lesz ez Lucy számára, mert ilyen személyekkel még sosem csinált semmilyen terápiát. De minden elősször van az életben. Lucynak eltartott egy kis ideig, mire kitalálta, hogy Krokknál milyen terápiát alkalmazzon. Izgatottan, de jó kedvel és mosollyal az arcán kopog be Dr. Reeves ajtaján, hogy szóljon neki, már megérkezett és indulhatnak is Krokk után.

Az olcsó és unalmas papírmunka mellett próbáltam némi időt fordítani arra, hogy újabb varázslatokat sajátítsak el. Az irodám polcai csak fedték a valóságot, ugyani a könyvek és jegyzetek mögött igen különleges összetevők lapultak, amiről sokan álmodni sem mernének. Persze ezek mind titokban, és senkinek még csak fogalma sem volt arról miket rejtegetek valójában. Egy ódon, kopott, bőrkötéses könyvet tanulmányoztam, és az asztalomra helyezett névtábal tökéletesen elrejtette azt a kíváncsi szemek elől. Olvasni könnyeb volt számomr, ha közben falatozom, és jelenleg egy műanyag ételhordóból friss, meleg fasírt és egyszerű petrezselymes krupmli illata töltötte be a helyiséget. A papírhalom legtetejére pillantottam, amikor is megláttam a kérvényt, amit Mr. Jones nyújtott be egy időn kívüli terápiára. Amadeus persze elfogadta, és engem kért fel, én pedig rögtön leadtam az infot Ms. Connor-nak, aki remélhetőleg bővíti majd ezt a munkakört. Mikor meghallom a kopogást, már sejtem ki lehet az, némán felnézek a könyvből, és kiszólok:
- Fáradj beljebb! - ahogy a lány belép, lenyelem a falatot, és üdvözlöm. - Hello, Lucy.

Meghallja ahogy Dr. Reeves beinvitálja őt. Arcára nagyobb mosoly húzódik és már nyitja is az ajtót. Előbb a fejét dugja be, hosszú göndör vörös haja igazi sörényt alkot fején. Néhány tincsei mögül világos zöld szemei látszódnak. Sokan azt hiszik, hogy kontaktlencsét hord, de valójában apjától örökölte ezeket a zöld szemeket. A genetika csodája. Beljebb is lép, orrát megcsapta a kellemes illat. Kezében egy nagyobb doboz, amiben a terápiára szükséges kellékek vannak. Belép, lábával óvatosan csukja be maga mögött az ajtót, nehogy megrongálja. Kicsit félénk.
- Jó napot Dr. Reeves - köszön neki illedelmesen és kedvesen. Beljebb megy az irodába, ismételten körbenéz. Mindig le tudja őt nyűgözni Dr. Reeves irodája. A dobozon egy cetli van felragasztva, szép, nagy és kerek betűkkel ez áll rajta:
Waylon Jones
A dobozt egyből az egyik székre rakja. Nem azért, mert nehéz lenne neki, hanem csak úgy megszokásból. Néhány tincset hátrafésül és kifújja magát, majd Dr. Reeves felé fordul.
- Oh, jó étvágyat kívánok. Hoztam néhány dolgot arra a terápiára amit Waylon Jones kérvényezett. Elég... érdekes eset számomra, mert eddig ilyen esetekkel nem csináltam még terápiát. Gondoltam, hogy esetleg az ergoterápiát alkalmaznám nála. Vagy talán az arte és zenei terápiát kapcsolnám össze. Az irataiból tudom, hogy Mr. Waylon nehéz eset. Nem is a kinézete miatt, hanem inkább a jelleme miatt. De arra gondoltam, hogy esetleg érdekelheti majd Mr. Waylont egy kis beszélgetés, közben valamilyen kézműves foglalkozás. Hoztam pár CD-t is meg mindenféle érdekes dolgot - kezd bele szinte azonnal, Dr. Reevest nem is nagyon hagyja szóhoz jutni. Kinyitja a dobozt, ami tele van rakva mindenféle CD-vel, rajzlapokkal, ragasztó, ceruzák, filctollak, gyerekek számára készített olló, gyöngyök és egyéb kézműves, kreatív dolgok, amiket elkezd kipakolni Dr. Reeves asztalára, hogy lássa. Lucy tele van energiával és alig várja, hogy nekifogjon a terápiának. Dr. Arkham megengedte neki, hogy ebből munkát írhasson majd az iskolába.

Mindig meglep, hogy ez a lány mennyire tele van energiával. Most sincs ez másképp, és már sorolja is, hogy mi mindent lehetne használni a krokodil esetében.
- Én az ollót nem javasolnám. - szólok közbe, de hangom nem tiltó, csak ajánló jellegű. Az ilyen betegek kezébe nagyon veszélyes éles, szúró-vágó fegyvereket adni, még kárt tehetnek magukban, vagy valaki másban, de végül nem mondom, hogy ne hozza, majd meglátjuk.
- A zene jót fog tenni, ebben biztos vagyok, de remélem nem kemény rock-ot hozott. - ejtek meg egy gyenge poént, miközben becsapom a könyvet, és beteszem a fiókba, majd felállok és a szekrényhez indulva elővettem egy lefóliázott tányért.
- A páciensünk biztos éhes, és húsra fáj a foga. - jegyeztem meg egy félmosoly kíséretében.- Mehetünk?

Dr. Reeves ajánlatára, ami az ollót illeti csak jobban elmosolyodott. Sejtelmes egy mosoly volt, egyik szemöldöke fel is szaladt és titkolódzva emelte fel mutatóujját.
- Erre is gondoltam Dr. Reeves - mondja enyhén fontoskodó hangon, majd a dobozból elővesz egy ollót, amit az óvodás gyerekek szoktak használni. Elég nagy, hogy Krokk tudja használni, de az egész műanyagból van és elég tompa.
- Ezzel nem tud senkiben kárt tenni majd. Hoztam hozzá speciális papírt is, amit el tud az ollóval vágni, attól függetlenül, hogy az olló műanyag és annyira tompa, hogy az egyszerű papírt sem tudja elvágni vele - magyarázza neki büszke mosollyal, hogy ő bizony ilyen dolgokra is gondol. Halkan és kellemesen nevet fel a rock zenét illetően, majd elkezd kutakodni a dobozban.
- Azom is van. Lehet jót tenne neki egy kis kemény zene. Tudja... Ki tudná magát tombolni, utánna nyugodt lenne - vonja meg a válllát - Néha ez is elég a klienseknek - Lucy sosem hívja őket betegeknek, raboknak, fegyenceknek vagy raboknak. Számára ezek az emberek kliensek. Elkezd ismét pakolni vissza a dobozba, mint aki elfelejtette volna, hogy valójában mit is keres benne. A dobozt gondosan lecsukja és kezébe veszi, majd elindul az ajtó felé.
- Mr. Waylonnak hoztam egy kis nassolni valót is a vacsora után. Tudom hogy szereti a húst, ezért csináltam neki pár húsos süteményt. Tudja, a kliensek ilyenkor mindig kedvesebbek - magyarázza neki, miközben már Dr. Reeves-el halad a folyosón, hogy meglátogassák Krokkot.

A lány úgy látszik nem kispályás, és rögtön elő is adja az ötletét az ollóval kapcsolatban.
- Jobb, ha vigyázok, a végén még átveszi a helyem. - engedtem meg még egy poént, majd elindultunk Mr. Jones "lakrésze" felé. A folyosókon a megszokott hörgéseken és egy-egy sikkantáson kívül alig volt hallható valami, míg nem elértünk egy különleges szobához. Az ajtót kitártam, és előre engedtem a lányt. A helyiség leginkább egy kihallgató szobára emlékszetetett, annyi különbséggel, hogy az üveg helyén egy rács volt, és innen nézett ránk mai páciensünk.
- Hello, Waylon. - köszöntöttem, mire megfordult, és rekedtes, érdes hangon válaszolt.
- Dr. Reeves, lám csak ki jött el hozzám. - mondta, és rögtön meg akadt a tekintete a lányon. - És ahogy látom, játszótársat is hozott magával. - elmosolyodtam, és még mielőtt Lucy megszólalhatott volna, megelőztem:
- Lucy Connor, ő lesz ma aki veled dolgozik, én csupán a háttérből figyelem majd az eseményeket, és meglátjuk mi lesz. - ismertettem a tervet.

-Attól nem kell tartania Dr. Reeves. Maga pszihiáter. Én szociális munkás vagyok - nevet fel vidáman a dolgon, tudja hogy Lester csak viccelt, ő pedig vette a lapot, de elképzelni sem tudná, hogy Arkhamban lenne pszihiáter. Nem zavarja őt a hörgések, sem a nyomott hangulat, ami Arkham falai közt lapul. Lucy olyan mint a napsugár a vihar közepén. Olykor mikor találkoztak egy-egy kliensel, akit épp vittek valahova az ápolók, Lucy csak kellemes mosollyal köszönt neki.
Amikor beléptek Krokk szobájának mondható helyiségbe, kicsit megszeppent. Fotókon és tv-ben teljesen más látni az embereket, mint élőben. Krokk valójában hatalmas és félelmetes személy volt, de Lucy az aggodalmat próbálta ismételten, mi más mögé, mint egy barátságos mosoly mögé bújtatni. Előbbre lépett, hogy közelebb legyen egy kicsit Krokkhoz, természetesen a távolságot betartotta.
- Jó estét Mr. Waylon. Örülök hogy személyesen megismerhetem. Lucy Connor vagyok, de hívjon csak Lucy-nak vagy Luc'-nek. Ahogy jobban tetszik - mutatkozik be kellemes hangon, mintha Krokk a legjobb haverja lenne. A dobozt lerakta az egyik székre, majd Dr. Reeves felé pillantott egy kicsit.
- Hoztunk önnek valami finomat. Gondoltuk éhes lehet - átadja neki óvatosan tálcát, amin az étel van.
- Jó étvágyat hozzá - kívánja neki, majd felnyitja a dobozt - Gondoltam unatkozhat itt egyedül. Ezért eljöttem, hogy legyen egy kis kellemes társasága. Vagy ahogy ön fogalmazta, játszótársa. Nyugodtan tegezhet engem - normális körülmények közt kezet fogna Krokkal, de tudja, hogy óvatosan kell bánni az ilyen személyekkel. Lucy mindig is arra ment, hogy inkább barátnak, mint terapeutának nézzék őt a kliensek, bár az etikai kódex felvázolt egy határt, amit nem szabad túllépni. Erre is kellőképp vigyázz.

Ahogy átestünk a beavatkozáson, Lucy profi módon kezelte a helyzetet, és a Krokknak hozott étel egy pillanat alatt eltűnt óriási szájában; állkapcsában. Érdeklődve nézi, ahogy Lucy előpakol, én pedig leülök egy székre, és figyelem, ahogy a lány teszi a dolgát.
- Mr. Reeves egy kart hozott nekem múltkor. - böki ki, mikor nem bírja tovább. Felhúzom a szemöldököm, de különösebb meglepődés nem látszik rajtam, éreztem, hogy nem fogja kibírni, és ezért hanyagoltuk mostanság Jones-t.
- Lucy készült neked néhány érdekes dologgal mára, szeretném, ha jól viselnéd, és rá hallgatnál. Ahogy rám is szoktál. Meg tudod ezt tenni, Waylon? - nézek a szemébe.

Mr. Waylon megjegyzése a karról nem zökkentette ki Lucyt. Hallott már ezt-azt az a börtönben, de itt Arkhamban is. Nem egyszer illették undorító megjegyzésekkel, megtanulta humorral kezelni a helyzetet és nem adni neki nagy terhet.
- Jobb vagy balt? - kérdezte Waylontól Lucy érdeklődve, ezzel a karra gondolva. Elégedetten látta, hogy Krokk megdézsmálta a kajáját, éppen ezért a székre, pontosabban a dobozra, ami a széken volt, lerakta kisebb hátizsákját és kinyitotta azt. Egy méretes zacskót vett elő, melyben hatalmas muffinok voltak. Még frissek voltak. Melegek és ropogóssak.
- Hoztam magának egy kis nassolni valót is Mr. Waylon. Gondoltam jól esik majd a vacsora után egy kis finomság - mosolyodott el kedvesen és közelebb lépett, hogy átadja Krokknak a zacskót. Ha elveszi, közelebb húzza hozzá a széket, hogy lássa a dobozt. Az asztalon már ott van a CD lejátszó, amiben még régi kazettát is le lehet játszani, valamint rádiót hallgatni. Lucy a hátizsákot a szék támlájára akasztotta, majd kinyitott a dobozt.
- Szeretne ma valami érdekeset csinálni Mr. Waylon? Hamarosan itt a Húsvét. Elég vicces ünnep. Olvastam, hogy néhány országban a fiúk vízzel meglocsolják a lányokat, hogy egészségesek és szépek legyenek. És képzelje, valahol azt hiszik a gyerekek, hogy van a Húsvéti nyuszi, aki csokitojásokat rejt el az udvarukban és a gyerekek ezt keresek - kezd bele Lucy, bár nem tudja Krokkot ez mennyire érdekli, de azért valahogy el szeretné nyerni a figyelmét.
- Szeret zenét hallgatni? Hoztam pár CD-t. Van itt minden féle. A metal-tól kezdve egészen az operáig bármi - szedi elő a CD-ket és megmutatja neki, hogy lássa, valóban tudna miből válogatni.

A lány nem rossz, sőt nagyon jó. Kár hogy nem szeretne szakosodni.
- Még a végén elkényezteti őt. - jegyzem meg Lucy-nak, majd a krokodil felé fordulok. - Én megbecsülném, ritka az ilyen. - Waylon ebben a pillanatban kidobja a rácson keresztül a muffinokat, és neki ugrik a rácsnak.
- Eddig tartott a kedvesség! Engedjetek ki, had mutassam meg, mi az igazi falat! Át fogom harapni a torkotokat! - szemei szinte szikrákat szórnak. Egyetlen laza mozdulat. Csak ennyi kell. Van mellettem egy kapcsoló, amit felkattintva magas feszültségű áram áramlik a rácsokba, és visszaveti a hüllőt.
- Ez kevés lesz ide. - jegyzem meg szenvtelenül.