Frost vállalat

/Ehm...ehm... hehe... bocsi hogy majdnem egy hónapot kellett várnod a reagra. Nem szándékos volt!/

Ahogy lábadon való béklyótól próbálsz szabadulni, foggal, körömmel esel neki, de hiába rángatod, hiába marcangolod, próbálod eltépni, mindhiába... Mintha a fentiek csak kárörvendő reményt akartak volna adni azzal, hogy kezeidet sikerült kiszabadítanod, hogy utána egy jót szórakozzanak rajtad. Mindezzel csupán egy dolgot értél el, hogy szemüveged leesett a földre és az egyik üveg kiesett belőle, két darabra tört. Két kisebb, éles darabra, mely ott csillog előtted a lámpa fényében.
Reszelős, nevető hangot hallasz ismét valahonnan, már jól ismered, fogva tartód az. Csak nevet és nevet, már kezd irritáló lenni, ahogy a krákogó nevetést még kellemetlenebbé teszi a hangszóró recsegése.
- Jó, jó, nagyon jó! Ez tetszik! Roppant szórakoztató maga Bozek Úr. Mint mondtam, ha véghez visz egy feladat sorozatot és én úgy vélem, eléggé szórakoztató volt végignézni, megteszem amit akar. Maga mint könyvelő ért az üzlethez. Valamit valamiért. Nincs határidő, nincs más feltétel. Jusson ki innen, és megkapja amit kért tőlem - mondta a férfi szórakozottan. Bár látni nem látod őt, mégis mintha éreznéd tekintetét a hátadban, ahogy szemeivel téged fürkész lélekbehatolóan.

Megfogod az üvegdarabot és kicsit jobban alábecsülöd őt, így tenyeredbe hasít, kicsit bőrödbe csúszik. Kellemetlen, szúró fájdalom lüktet végig kezeden, de mit számít ez, ha már a csuklóidról is a drága vér folyik? Vér... Ebben a romlott világban gyakran a szabadság ára, amit te most tökéletesen megtapasztalsz saját magadon. A hideg földre csöpög, aprócska cseppekben hullik alább, hogy ő is szerves része legyen a már terjeszkedő foltoknak. Mint kis tavak, melyeket madárröpte magasságból látsz, lassan összekapcsolódnak, hogy eggyé váljanak.
Ahogy reszkető kezekkel próbálod beilleszteni az üvegdarabot lábad és béklyód köz, hiába igyekszel, hiába illeszted, akárhogy forgatva és ügyeskedve, nem fér be a lábad és a műanyag bilincs közé. Ennek köszönhetően kissé meg is vágod magad a bokádnál, egy-két kis jelenléktelen karcolás, ismét csak a szabadulás ára. A karcolások nem véreznek, annyira mélyek nem voltak, ezeket is remegő kezednek köszönheted. Próbálod másik oldalról, kívülről befele, erősen, óvatosan, reszkető kezekkel, de a bilincs csak behajlik egy kicsit, mintha szándékosan bosszantani akarna téged, tehetetlen és kiszolgáltatott érzést kelteni benned. Kezed olykor feljebb csúszik róla, ismét bokádat megsebezve, egy erősebb szúrás fájdalma járja át lábadat, ahogy véletlenül az üveget magadba szúrod. Szerencsére nem mély, nem is vérzik igazán, de eléggé fájdalmas.
Ámde de furfangos vagy, nem adod fel, nem hagyod hogy rajtad nevessen a bilincs és bosszantson téged. Az üvegdarab kezedben mint a megváltás tárgya, vágod, reszeled a műanyagot, abban a reményben, hogy végre lábaidat sikeresen kiszabadítod. Magad sem tudod meddig teszel így, de kezed kezd lassan zsibbadni, ahogy próbálkozol, fájnak a sebek, melyeket szereztél csuklódon, minden egyes további mozdulat kezd elviselhetetlenebb lenni. S mikor már úgy érzed reménytelen, feladod, a műanyag bilincs lehullik lábadról. Ugyan így teszel a másik bilincsel is, s te érzed hogy szabadon végre felállhatsz és elhagyhatod ezt a helyet...

A kalandod ITT folytatódik.